Az ókori Hellász a mükénéi kortól a római uralomig.
Történelem, gazdaság, életmód, kultúra, tudományok, filozófia.
Vajon valóban olyan kiemelkedő volt-e az ókori Hellász kultúrája vagy pedig csak a kései korok történetírói nagyították fel a jelentőségét tudatosan?
A delphoi jósda leghiresebb jósnője Sybilla a Capella Sistina mennyezetfreskoján (Michelangelo festménye). (Sybilla-t értem a freskon, de hogy miért kellett mögé tenni egy meztelen fiu seggét?, ezt csak a mester tudhatja...)
kép lopott (ott nem engetdtek fotozni, és ennek két oka is van).
A felső ógörög boros amphora vagy olajos amphora. A görög amphorák alakjábol erre következtetni nem tudunk. Panaerában találták meg őket. Kr. e. 4. század. Ma Lipariban láthatók.
Alatta római boros amphora, alakjárol megismerhető, az olajos amphora kevésbé keskeny.
Ö is Aphrodité. Eredetileg Aidone-ban (Szicilia) taláták meg (Aidone ógörög neve: Morganitna), kicsempészték az USA-ba és a Paul Getty Muzeum tulajdonába került. Nemrég adták vissza Sziciliának. Kr. e. v. század, klasszikus görög.
Az athéni zsarnokölők szobra. A történetirás ugy tartja, hogy az alábbin képen láthato Harmodius és Aristogeiton merényletet kiséreltek meg Hippias athéni uralkodo ellen. Kr. e. 514 tájékán.
Klassziukus stilusu görög szobor romai másolata, a Nápolyi Régészeti Muzeumban fotoztam, a szobor a Farnese gyűjtemény része.
Mind a mükénéiek mind a minósziak alapvetően "mediterrán" népesség voltak, jól megkülönböztethetőek a legtöbb európaitók közel keletitől és a korai európai-anatóliai földművesektől.
Külső megjelenésükben sötét haj- és szemszín jellemezte őket.
Nem voltak tiszta "mediterránok", hanem részben "nyugat ázsiaiak". Délnyugat-Anatólia bronzkori népessége még "nyugat ázsiaibb" volt náluk.
A mükénéiek ősi észak-eurázsiai komponenssel is bírtak, mely északi vagy keleti irányból érhette el Görögországot.
Két minószi és egy mükénéi J2 haplocsoportba tartozott, egy minószi pedig G-be. Egy magas státuszú mükénéi nő nem különbözik a három másik mükénéitől.
A mai görögországi görögök "északibbak/európaibbak" és kevésbé "mediterránok" mint a mükénéiek. Ám így is ők hasonlítanak a leginkább a régi mükénéiekre.
158 Itt laktak hat évig. A hetedik esztendőben a líbiaiak rábeszélték őket, hogy hagyják el ezt a helyet. Azt ígérték nekik, hogy jobb vidékre vezetik őket. Nyugati irányba vezették őket, oly módon osztva be a nap óráit, hogy a hellének éjszaka haladjanak át országuk legszebb vidékén, s így azt ne láthassák. Annak a vidéknek Irasza a neve. Végül arra a helyre értek, amelynek Apollón Forrása a neve, s azt mondták a helléneknek: „Itt jó lakóhelyetek lesz, mert itt lyukas az ég.”
159 Battosz, az alapító negyven évig uralkodott, fia, Arkeszilaosz pedig tizenhat esztendeig; az ő idejükben Küréné lakossága nem haladta meg az első telepesek számát. A harmadik uralkodó idején azonban — ennek Szerencsés Battosz volt a neve — a Püthia egyik orákulumában arra buzdította az egész hellén világot, hogy minél többen keljenek át a tengeren, és telepedjenek le Líbiában, a kürénébeliek között; azok ugyanis mindenkit hívtak, és földet is ígértek a jövevényeknek. A Püthia orákuluma így hangzott:
Mind, aki akkor megy Líbiába, ha már ki van osztva
minden föld — bizony elkésett, s majd bánja halálig.
Így aztán nagy sokaság csődült össze Kürénében, és hatalmas területeket hasított ki magának a szomszédos líbiaiak földjéről. Amikor ezek Adikran nevű királyukkal egyetemben látták, hogy a kürénéiek földet rabolnak tőlük és fenyegetik őket, követeket küldtek Egyiptomba, s Apriész egyiptomi királyra bízták sorsukat. Apriész nagy sereget szedett össze egyiptomiakból, és azt Küréné ellen küldte. A kürénébeliek kivonultak az Irasza nevű helyre, a Theszté forrás környékén megütköztek az egyiptomiakkal, s legyőzték őket. Az egyiptomiak, ugyanis, mivel még nem volt dolguk hellénekkel, nagyon lebecsülték ellenfelüket. Ennek következtében olyan súlyos vereséget szenvedtek, hogy csak kevesen jutottak vissza Egyiptomba. Az egyiptomiak Apriészt okoltak a kudarcért, nagyon megharagudtak rá, és elpártoltak tőle.
160 Battoszt Arkeszilaosz nevű fia követte az uralkodásban. Ez eleinte saját testvéreivel viszálykodott, de ezek később otthagyták őt, s elmentek Líbiának egy másik vidékére, ahol várost alapítottak maguknak. A várost Barkénak nevezték el, s ma is így hívják. A városalapítással egy időben rábeszéltek a líbiaiakat, hogy lázadjanak fel a kürénéiek ellen. Arkeszilaosz erre haddal tört be azoknak a líbiaiaknak az országába, akik befogadták fivéreit, s felkeltek ellene; azok pedig félelmükben a keleti líbiaiakhoz menekültek. Arkeszilaosz üldözőbe vette őket, s üldözés közben Leukónba érkezett. A líbiaiak elhatározták, hogy itt megtámadják. A csatában olyan súlyos vereséget mértek a kürénébeliekre, hogy azoknak hétezer nehéz fegyverzetű harcosuk elesett. E katasztrófa után Arkeszilaoszt — aki beteg lévén, éppen orvosságot ivott — megfojtotta egyik testvére, Haliarkhosz. Haliar- khoszt pedig orvul megölte Arkeszilaosz felesége, akinek Erüxó volt a neve.
161 Arkeszilaosz után a fia, Battosz lett a király, aki sánta és gyenge lábú ember volt. A kürénéiek, akiket szerencsétlenségük mélységesen lesújtott, követeket küldtek Delphoiba, hogy kérdezzék meg: milyen államrend biztosítaná felvirágzásukat? A Püthia meghagyta nekik, hogy az arkadiai Mantineiából hozzanak maguknak valakit, aki majd megjavítja államukat. A kürénéiek hát ilyen kéréssel fordultak a mantineiabeliekhez, azok pedig rendelkezésükre bocsátották legtekintélyesebb polgártársukat, akinek Démónax volt a neve. Ez elment Kürénébe, s miután alaposan tanulmányozta a helyzetet, három törzsre osztotta a népet. Az egyikbe kerültek a théraiak és a meghódított líbiaiak; a másodikba a peloponnészosziak és a krétaiak; a harmadikba mindazok, akik a szigetekről jöttek. Démónax bizonyos birtokterületeket és papi tisztségeket biztosított Battosz király számára, de minden egyebet, amit addig a királyok birtokoltak, a nép közös tulajdonává tett.
162 Az említett Battosz életében ezek az intézkedések jól beváltak, fia, Arkeszilaosz idejében azonban nagy viszálykodás kezdődött a királyi jogok miatt. Arkeszilaosz — a sánta Battosz és Pheretimé fia — nem volt hajlandó alávetni magát a mantineiai Démónax által bevezetett rendszernek, hanem visszakövetelte apái jogait. Pártot szervezett, de alulmaradt, és Szamoszra menekült, anyja pedig a küproszi Szalamiszba. Szalamisznak akkor Euelthón volt az uralkodója; ő adományozta Delphoinak azt a csodás szépségű füstölőedényt, amely a korinthosziak kincstárában áll. Hozzá menekült Pheretimé, s hadsereget kért, amely őt és fiát visszavinné Kürénébe. Euelthón mindennel elhalmozta, hadsereget azonban semmiképpen sem akart adni neki. Pheretimé elfogadta az ajándékokat, de megjegyezte: mindez nagyon szép tőle, ám jobb lenne, ha sereget adna neki. Ezt mondta mindegyik ajándéknál. Végül is Euelthón aranyorsót és guzsalyt, meg gyapjút küldött neki; s amikor Pheretimé megint csak ugyanazt mondta, mint a többi ajándékra, Euelthón kijelentette, hogy ilyen ajándékok illenek az asszonyokhoz, nem pedig hadsereg.
163 Arkeszilaosz Szamoszon igyekezett minél több hívet toborozni magának, s földosztást ígért nekik. Miközben ily módon nagy sereget gyűjtött, egyszer elment Delphoiba, hogy visszatérésével kapcsolatban jóslatot kérjen. A Püthia a következő orákulumot adta neki: „Loxiasz megengedi, hogy négy
mondom. Kréta szigetén van egy Oaxosz nevű város, amelynek egy időben Etearkhosz volt a királya. Volt egy leánya, Phronimé, akinek már nem élt az anyja. Etearkhosz másodszor is megnősült. Amikor a második feleség beköltözött a házába, minden tettével azon volt, hogy Phroniménak kegyetlen mostohája legyen; rosszul bánt vele, és minden gonoszságot kieszelt ellene. Végül bujasággal vádolta meg a lányt, s férjével elhitette, hogy a vád igaz. A megtévesztett Etearkhosz szörnyű vétket készült elkövetni tulajdon leánya ellen. Lakott akkoriban Oaxosz városában egy Themiszón nevű thérai kereskedő; ezt Etearkhosz vendégbarátjává fogadta, és esküt vett tőle, hogy minden szolgálatot megtesz, amire kéri. Miután így megeskette, eléje vezette saját leányát, és megparancsolta Themiszónnak, hogy vigye magával, és dobja a tengerbe. Themiszón azonban nagyon megharagudott, amiért Etearkhosz így rászedte az esküvel; felbontotta a vendégbarátságot, amjd fogta a lányt, és elvitorlázott vele. Hogy azonban az Etearkhosznak adott esküjét mégis megtartsa, a nyílt tengerre érve köteleket hurkolt a lányra, leeresztette a tengerbe, de mindjárt fel is húzta. Azután a lánnyal együtt megérkezett Thérára.
155 Ott egy Polümnésztosz nevű előkelő thérai férfi ágyasa lett Phronimé, és egy idő múlva fiat szült neki. A gyermeknek gyenge hangja volt, s dadogva beszélt; a théraiak meg a kürénéiek szerint ezért kapta a Battosz nevet. Én azonban úgy gondolom, hogy eredetileg más neve lehetett a fiúnak, s csak Líbiában lett Battosz, mégpedig a Delphoiban kapott orákulum és a ráruházott nagy tisztség folytán. Líbiai nyelven ugyanis a „battosz” szó királyt jelent, s – gondolom – a Püthia ezért nevezte őt így orákulumában, mivel tudta, hogy király lesz Líbiában. Tudniillik, amikor az ifjú férfivá serdült, elment Delphoiba, hogy gyenge hangja miatt tanácsot vagy jóslatot kérjen. A Püthia ezt az orákulumot adta neki:
Hangot kérsz, Battosz: de most elküld Phoibosz Apollón
Nyájtermő Líbia földjére – hazát alapíts ott.
Tehát mintha görögül ezt mondta volna neki: „Hangot kérsz, ó király.” Ő pedig így felelt: „Istenem és királyom, én a hangom miatt jöttem a jóslatodat kérni, ám a te válaszod más dologra vonatkozik, amelynek végrehajtása lehetetlen számomra. Te azt parancsolod, hogy alapítsak kolóniát Líbiában; no de honnan volna nekem ehhez képességem és erőm?” Így beszélt Battosz, de az istenséget nem tudta rávenni, hogy más jóslatot adjon, hanem ugyanazt az orákulumot ismételte meg. Battosz eltávozott, s visszatért Thérára.
156 Ezek után balszerencse kezdte üldözni Battoszt meg Théra többi polgárát, s ők sehogy sem tudták kideríteni kudarcaik okát. Végül is Delphoiba küldtek orákulumért, hogy mit cselekedjenek a bajok elhárítása végett. A Püthia kijelentette: jobbra fordul a sorsuk, ha segítenek Battosznak kolóniát alapítani a líbiai Kürénében. Erre aztán a thérabeliek elküldték Battoszt két ötvenevezős gályával. El is mentek Líbiáig, mivel azonban nem tudták, hogy mitévők legyenek, visszatértek Thérára. A városbeliek azonban rájuk lövöldöztek, amikor közeledtek a parthoz, és nem engedték meg a hajók kikötését, hanem felszólították őket, hogy hajózzanak vissza. Azok kénytelenek voltak visszahajózni, s gyarmatot alapítottak a líbiai tengerpart közelében fekvő szigeten, amelynek — mint már említettem — Platea a neve. Úgy mondják, ez a sziget akkora, mint a mai Küréné városa.
157 Itt laktak két évig. Mivel azonban rosszul ment a soruk, egy társukat hátrahagyva felkerekedtek, s elmentek Delphoiba. A jóshelyre érkezve orákulumot kértek, s elmondották, hogy most már Líbiában laknak ugyan, de a sorsuk egy cseppet sem fordult jobbra. A Püthia ezt az orákulumot adta nekik:
Jobban ismered-é Líbiát, mint Phoibosz Apollón?
Véges agyad bölcsebb-e talán, mint az isteni elme?
Ennek hallatára Battosz és emberei visszahajóztak a szigetre. Megértették, hogy az istenség semmiképpen sem engedi el nekik Líbia gyarmatosítását. A szigeten felszedték otthagyott társukat, és magában Líbiában telepedtek le, szemközt azzal a szigettel, amelynek Azirisz volt a neve. Ezt a helyet minden oldalról igen szép ligetek veszik körül, s egyik oldalát folyó öntözi.
lyek a maguk területén megalapították Lepreon, Makisztosz, Phrixai, Pürgosz, Epion és Nudion városokat. Ezek többségét az én időmben elfoglalták és kifosztották az élisziek. Ami pedig Kalliszté szigetet illeti, az Théraszról, a telepesről a Théra nevet kapta.
149 Thérasz fia azonban nem akart apjával együtt elhajózni. Thérasz akkor azt mondta neki, maradjon hát, de úgy fog élni, mint juh a farkasok között. Emiatt az ifjúra ráragadt az Oiolükosz csúfnév, mely aztán teljesen kiszorította az eredeti nevét. Oiolükosz később fiat nemzett, akinek Aigeusz volt a neve; a spártaiak egyik nagy nemzetségének tagjait róla nevezték el Aigeidáknak. Amikor ennek a nemzetségnek az újszülöttei sorra elhaltak, egy orákulum tanácsára a nemzetség templomot épített Laiosz és Oidipusz Erinüszeinek tiszteletére, s attól fogva a gyermekek életben maradtak. Ugyanez történt Théra szigetén is azokkal a gyermekekkel, akiket Aigeidák nemzettek.
150 Amit eddig elmondtam, abban mind a lakedaimóniak, mind a théraiak egyetértenek. A továbbiakat azonban már csak a théraiak mesélik. Eszerint Grinnosz, Aiszaniosz fia, Théra királya, aki Thérasz leszármazottja volt, egyszer hekatombát kísért városából Delphoiba. Több polgár ment vele, köztük Battosz, Polümnésztosz fia, aki a minüek egyik nemzetségéhez tartozó Euphémosz leszármazottja volt. Amikor Grinnosz király egynémely üggyel kapcsolatosan orákulumot kért, a Püthia azt mondta neki, hogy alapítson várost Líbiában. "Ó, istenem és királyom – felelte Grinnosz –, öreg vagyok én már, nehézkes ekkora vállalkozásra. Vannak itt fiatalabbak, ezek valamelyikének add ezt a parancsot." Szavai közben Battoszra mutatott. Akkor nem történt semmi különös, s ők hazatérve figyelmen kívül hagyták az orákulumot, hiszen azt sem tudták, merre van az a Líbia, meg aztán nem is mertek telepeseket küldeni a bizonytalanba.
151 Ezután hét esztendeig nem volt eső Thérán, úgyhogy a sziget fái egy kivételével mind kiszáradtak. A thérabeliek ismét Delphoihoz fordultak tanácsért, és a Püthia megint csak azt mondta nekik, hogy telepeseket kell küldeniük Líbiába. Minthogy bajukon semmiképpen sem tudtak segíteni, követeket küldtek Krétára azzal a megbízatással, hogy keressenek olyan krétai polgárokat vagy letelepedett idegeneket, akik már jártak valaha Líbiában. A követek beutazták a szigetet, s eljutottak Itanosz városába, ahol összeakadtak egy Koróbiosz nevű bíborcsiga-halásszal, aki elmondta nekik, hogy egyszer a bárkáját a szelek Líbia felé sodorták, nevezetesen Líbia egyik szigetére, Plateára. A thérabeli megbízottak felfogadták ezt a halászt, aki velük ment Thérára. Ezután Koróbiosz vezetésével először csak kevés embert küldtek ki hajón, hogy kémleljék ki azt a földet. Miután ezek megérkeztek Platea szigetére, Koróbioszt néhány hónapra elegendő élelemmel otthagyták, maguk pedig sietve visszahajóztak Thérára, hogy hírt vigyenek a szigetről.
152 A thérabeliek azonban késlekedtek, nem tértek vissza a szigetre a megbeszélt időpontig, Koróbiosznak pedig elfogyott az élelme. Ekkor történt, hogy egy Egyiptom felé tartó szamoszi hajót, amelynek Kólaiosz volt a kapitánya, Plateára sodortak a szelek. Amikor a szamosziak meghallották Koróbiosz történetét, egy évre elegendő élelmiszert hagytak ott neki, majd hajójukra szállva folytatni akarták útjukat Egyiptom felé. Egy keleti szél azonban ismét eltérítette őket, s ez a széláramlat mindaddig tartott, míglen a Héraklész Oszlopain is túlhaladva az istenek akaratából Tartésszoszba jutottak. Ez akkoriban még érintetlen, nem látogatott kikötő volt, ennélfogva a szamosziak oly busás haszonnal adták el áruikat, amekkorát a hellének közül nem tudott elérni senki, akiről pontos tudomásunk van – kivéve az aiginai Szósztratoszt, Laodamasz fiát, mert vele senki nem vehette fel a versenyt. A szamosziak hasznuk tizedrészéből, hat talentumból argoliszi típusú bronz vegyítőedényt csináltattak, melynek pereméből körös-körül griff-fejek álltak ki. Ezt felállították a Héra-templomban, megtámasztva három hatalmas, térdelő bronzalakkal, melyeknek mindegyike hét pékhüsz magas. Így kezdődött az a szoros barátság, amelyet a szamosziak Kürénével és Thérával kötöttek.
153 Amikor a thérabeliek Koróbioszt a szigeten hagyva megérkeztek városukba, jelentették, hogy telepet alapítottak a Líbia melletti szigeten. A város elhatározta, hogy mind a hét körzetéből embereket küld oda, sorshúzással döntve el a testvérek között, melyikük menjen; vezetőjükké és királyukká Battoszt tették meg. Azután felszereltek két ötvenevezős hajót, s a kiválasztott embereket elküldték Platea szigetére.
154 Így mondják a thérabeliek. A történet többi részét a théraiak és a kürénébeliek is egyformán tudják, azzal a különbséggel, hogy a kürénébeliek egészen más históriát beszélnek Battoszról. El
amikor az előnyösebb is rendelkezésükre állott. Ez a Megabazosz, aki most mint fővezér ott maradt, leigázta a hellészpontosziak közül mindazokat, akik nem álltak a perzsák oldalára.
145 Ezt cselekedte Megabazosz. Abban az időben nagy hadjárat indult Líbia ellen is; okát majd elmondom, de előbb feljegyzem az alábbi históriát. Az Argó hajó legénységének leszármazottait elűzték azok a pelaszgok, akik Braurónból elrabolták az athéni asszonyokat. Miután elkergették őket Lémnoszból, Lakedaimónba hajóztak, a Taügetosznál letáboroztak, s tüzet gyújtottak. Amikor a lakedaimóniak észrevették őket, odaküldtek valakit, hogy kérdezze meg tőlük: kicsodák és honnan jöttek. Ők elmondták a követnek, hogy minüek, azoknak a hősöknek az ivadékai, akik az Argón hajóztak, majd letelepedtek Lémnoszon, és családot alapítottak. Amikor a lakedaimóniak meghallották a minüek leszármazásának történetét, ismét elküldtek hozzájuk valakit, hogy tudakolja meg tőlük, miért jöttek Lakedaimónba, és miért raktak tüzet. Azok így feleltek: mivel a pelaszgok elűzték őket, eljöttek őseik földjére, ami teljesen igazságos a részükről; az a kérésük, hogy együtt lakhassanak ősapáik népével, osztozzanak jogaiban, és kisorsolt földeket is kapjanak. A lakedaimóniak készek voltak e kéréseket teljesíteni és a minüeket befogadni maguk közé. Elhatározásukban főleg az a körülmény befolyásolta őket, hogy annak idején a Tündaridák is az Argó utasai közt voltak. Elég az hozzá, befogadták a minüeket, földet adtak nekik, és elosztották őket saját törzseik között. A minüek lakedaimóni nőket vettek feleségül, és lakedaimóniakhoz adták a Lémnoszról magukkal hozott nőket.
146 Nem sok idő múltán azonban a minüek eldölyfösödtek, követelni kezdték, hogy nekik is legyen joguk a királyi tisztség elnyerésére, és mindenféle gonosz dolgot műveltek. Ezért a lakedaimóniak elfogták és börtönbe vetették őket, mert elhatározták megölésüket. (Akiket a lakedaimóniak meg akarnak ölni, azokat mindig éjjel ölik meg, nappal soha). Már a foglyok megölésére készültek, amikor a minüek asszonyai — akik mind lakedaimóni születésűek és a legelőkelőbb spártaiak leányai voltak — azzal a kéréssel álltak elő, hogy bemehessenek a börtönbe, és beszélhessenek a férjeikkel. A spártaiak megadták az engedélyt, mivel nem sejtették, hogy az asszonyok cselt eszeltek ki. Mert amikor bementek a börtönbe, ruhát cseréltek férjükkel. A minüek női ruhában kimentek a börtönből, s miután ily módon megmenekültek, megint letáboroztak a Taügetosznál.
147 Ugyanabban az időben történt, hogy Thérasz (Auteszión fia, Tiszamenosz unokája, Therszandrosz dédunokája, Polüneikész ükunokája) egy telepes csoporttal elhagyni készült Lakedaimónt. Ez a Thérasz Kadmosz nemzetségéből származott, s anyai ágon nagybátyja volt Arisztodémosz fiainak, Eurüszthenésznak és Proklésznak. Amíg ezek gyermekek voltak, addig ő gyakorolta Spártában a királyi hatalmat. Amikor aztán unokaöccsei felnőttek, és átvették a királyi tisztet, Thérasz sehogyan sem bírt beletörődni abba, hogy mások uralkodjanak fölötte, amikor ő már megízlelte a hatalmat. Kijelentette, hogy nem marad tovább Lakedaimónban, hanem elhajózik a rokonaihoz. Théra szigetén — akkoriban Kalliszté volt a neve — éltek annak a Membliarosznak a leszármazottai, akinek egy Poikilész nevű föníciai volt az atyja. Kadmosz, Agénór fia ugyanis Európa keresése közben kikötött a most Thérának nevezett szigeten, s mivel vagy megtetszett neki az a hely, vagy más okból cselekedett így — elég az hozzá, hogy föníciaiakat hagyott hátra a szigeten, köztük saját rokonát, Membliaroszt is. Ezek utódai már nyolc nemzedéken át laktak Kalliszté szigetén, amikor Thérasz elhatározta, hogy nem marad Lakedaimónban.
148 Hozzájuk készülődött Thérasz, összegyűjtve a törzsekből egy telepes csapatot; nem akarta elűzni Kalliszté lakosait, hanem le akart telepedni közöttük, mint saját népe között. Ekkor történt, hogy a minüek kiszabadultak a börtönből, s tábort vertek a Taügetosznál, a lakedaimóniak pedig azon tanácskoztak, miként pusztíthatnák el őket. Thérasz fellépett a minüek érdekében, kérte a spártaiakat, kíméljék meg életüket, s megígérte, hogy magával viszi őket, amikor elhagyja az országot. A lakedaimóniak beleegyeztek; de amikor Thérasz három harmincevezős hajóval útra kelt, hogy elhajózzék Membliarosz leszármazottaihoz, a minüek közül csak kevesen tartottak vele. Többségük ugyanis a paróreaták és a kaukónok felé vette útját, elűzték őket, majd hat csoportra oszlottak, ame
Gocha R. Tsetskhladze szerkesztésében több könyv is megjelent, melyek a görög gyarmatosításról szóló tanulmányokat tartalmaznak. Vannak köztük tematikus és regionális vizsgálatok is. Sőt egy tanulmány foglalkozik a főníciai gyarmatosítással is, annak a görögtől eltérő jellegét kiemelve. Maga a grúz úriember amúgy elsődlegesen a pontuszi régió kutatására szakosodott, de nem meglepő módon kiemelkedően foglalkoznak a tanulmányokban Itália és Hispánia görög gyarmataival, no meg a szigeteken alapítottakkal. Mondani sem kell, hogy ennek a témának a kutatásában a régészet óriási szerepet játszik, hisz az ilyen kérdések megértésében tud a leginkább segíteni jellegéből fakadóan.
Hérodotosz viszonylag hosszan regéli el a líbiai Küréné alapítását, és annak története ugyancsak nem támogatja azt a vélekedést, hogy nagy létszámú "fölösleges" népesség kelt volna útra új hazát szerezni. Inkább Delphoi tehető felelőssé.
Nekem is teljesen az volt az első benyomásom, hogy egy polinéz harcos néz velem a képről farkasszemet.
Kérdés, hogy mennyiben tekinthető tudományosnak egy-egy ilyen rekonstrukció.
A haj, a szem és a bőr színe, továbbá a haj struktúrája (sima, hullámos vagy göndör) nyilván nagyobbrészt fikció, a művész fantáziájára van bízva.
A bőr és a szem mintha szándékosan túl sötétre "sikeredett" volna, ez kelti a polinéz benyomást.
Aligha hiszem, hogy az ógörögök a valóságban ennyire sötét színezetűek lettek volna, a mai görögök legnagyobb része is sokkal europidabb benyomást kelt, mint ez a kép...
Csak óvatosan kérdezem meg, hogy ugye nem a PC miatt kellett félig színesbőrűnek rekonstuálni ezt a mükénéi harcost?
Az ógörög vázákon lévő emberábrázolások is sokkal europidabb jellegű emberekről tanúskodnak, mint ez a rekonstrukció....
tudni szeretné vajon mennyi lehetett közülük az apoikist-ek között, akik 443-ban megalapították Thuroit (Diodorus 12. 10–11). Nekik éppúgy mint a 8. században, az otthonuk elhagyásának fájdalmát némiképp enyhíthette a távoli föld vonzereje és a nagy nyereség reménye, amiről a tengerjárók számoltak be.
A politikai jogok és a földbirtoklás közti feltétlen kapcsolat, de az a tény is, hogy a polis koncepció – miként már Burckhardt helyesen hangsúlyozta(*483) –, szigorú állampolgári fegyelmen alapult, a polgárok véleményének egyhangúsága és abszolút lojalitása(*484) szükségessé tette a méret korlátozását.(*485) Platón 5040 háztartást javasol felső határként (Leges 740E), amit Raoul-Rochette olyannyira egzaktnak talált, hogy bizarrnak tűnt.(*486) Bármi is volt a szám logikai alapja, ténylegesen nem a saját kitalációja lehetett. Érdemes megemlíteni Megara Hüblaiát ebben a kontextusban, amit Kr. e. 729-ben alapítottak egy korábban nem lakott 60 hektáros területen. Miként H. Tréziny bemutatta(*487), a polis teljes területéből azt, amit a majdani város foglal el, csaknem megegyező méretű, mintegy 120 m2-es parcellákra osztották kezdettől fogva—ami azt jelenti, hogy eleve meglehetősen precízen 5000 háztartás elhelyezése volt a terv.
Korinthosz is, tovább szenvedett a kedvezőtlen éghajlati feltételek miatt az archaikus kor teljes időszaka alatt? Az elmélet további komoly problémákkal szembesül, amint számításba vesszük a másodlagos kolóniákat Szicíliában és Itáliában. A Szürakuszai által a 7. század derekán és a 6. század kezdetén alapított három gyarmat, Akrai, Kaszmenai és Kamarina olyan közel vannak az anyavároshoz, hogy ugyanúgy szenvedtek volna, ha azt súlyos klimatikus problémák gyötörték volna.
Gyarmatosítás mint a túlnépesedés következménye
Bár nem nagyon lehet kétely afelől, hogy a 8. század kezdete jelöli a valódi népességnövekedést, az egykor népszerű „népességrobbanás” elképzelés már régen nyugovóra tért, és nincs bizonyíték arra, hogy „gyors népességnövekedés” következett volna be a 8. század kezdetén, ami „földéhséget” eredményezett volna.(*478) Még azok a települések is, melyek később nagy városközpontokká váltak, mint Argosz, Korinthosz, Athén vagy Eretria, a 8. század második felében még lazán összekapcsolódó falucskák, amiket kiterjedt üres területek választanak el egymástól. Ugyanez vonatkozik országos méretekben, hisz egész régiók maradtak lakatlanok a század végéig. A modern értelemben vett túlnépesedés nem lehetett a gyarmatosítás fő oka. Ezt a konklúziót erősítik meg az írott források utalásai, melyek szerint az apoikist-ek száma kicsi, továbbá a legtöbb esetben férfiak voltak.(*479) Az effajta csoportok távozása csak igen marginálisan enyhítette volna a demográfiai nyomást, s csak rövid időre.
Gyarmatosítás és a Polis fölemelkedése
A rendelkezésünkre álló gyér régészeti leletanyag nyilvánvalóan elégtelen ahhoz, hogy szilárd végkövetkeztetésre vezessen a homéroszi polis föntebb összefoglalt jellegét illető két versengő nézet tekintetében. A települések maradványait szemügyre véve az ember először hajlamos kihirdetni, hogy a „primitivistáknak” van igazuk: nincs nyoma semmilyen központosított tevékenységnek, vagy bármiféle tervezésnek a 8. század egész időtartama alatt, nem is szólva a kezdetéről. Azonban a temetkezési adatokra térve, különösen az athéniekre, ahol az anyag kevésbé kezdetleges mint másutt, vannak jelei annak, hogy az eleddig egymás mellett élő falvak kezdenek egy közösséggé összeolvadni, melyet egy istenség védelmez, akinek a település kellős közepét szentelik. Ugyancsak a 8. század dereka táján úgy tűnik, hogy Eretriát egyetlen nagy településként alapították, a teljes síkot elfoglalva északon az acropolis és délen a kikötő között. Ezzel a gyarmatosítás kezdete és a görög polis megalkotásához vezető folyamat kezdete közti kapcsolat kronológiai értelemben tagadhatatlan. Legalábbis lehetségesnek tűnik, hogy a kapcsolat nem véletlenszerű, hanem ténylegesen a szocio-politikai kristályosodási folyamat, ami a polis kialakulását eredményezte, az egyik, ha nem a fő oka a gyarmatosításnak. Valóban úgy tűnik, hogy a születő polgári állam bújik meg a jelenség gyökerénél.(*480)
Hisz nem csak minden polis rendelkezik saját területtel és ezt a területet az ezt alkotó polgárok birtokolják, de magukat a polgárokat is ekként határozzák meg ama tény révén, hogy ők bírják a polis területét. Nincs polgárság földbirtoklás nélkül. Így a (kitalált) krétai Kasztor az Odüsszeiában, lévén egy ágyas fia, üres kézzel távozik, amikor féltestvérei atyjuk halála után úgy döntenek, hogy szétosztják maguk közt az örökséget (Odüsszeia, 14. 199–234). Nincs választása, és tengerre száll a megélhetésért.
Hogy mennyire közel lehetett Homérosz fikciója a valósághoz azt illusztrálja „Künoszargész nothos-ainak” a sorsa az 5. századi Athénban. Nemathéni anyák gyermekeiként 469/8 és 451/0 között születtek, s kizárták őket a polgárságból egy 451-ben elfogadott törvény alapján, amely azokra a fiakra korlátozta a polgárjogot, akiknek mindkét szülője athéni volt.(*481) Miként S.C. Humphreys rámutatott(*482), számosan az így polgárjoguktól és örökségüktől megfosztottak közül a vezető athéni családokhoz tartoztak. Ugyanazzal a választással szembesültek, mint a 8-7. századi megfelelőik, azaz hogy számkivetettként éljenek vagy emigráljanak és saját polist alkossanak, az ember
Jean-Paul Descœudres, CENTRAL GREECE & THE GREEK COLONIZATION MOVEMENT, In: Greek Colonisation: An Account Of Greek Colonies and Other Settlements Overseas: Volume 2, Szerk. Gocha R. Tsetskhladze 360–364. o.
Konklúzió
A végkövetkeztetés levonásához térjünk vissza a kiindulóponthoz és röviden vizsgáljuk meg újra – az iménti áttekintés fényében – a fő okokat, amelyeknek a 8-7. századi gyarmatosító mozgalmat betudják.
Kereskedelmi célú gyarmatosítás
A javak szállítása és átadása a 8. század első felében többnyire ajándékok kicserélése, barter megállapodások és fogadalmi felajánlások formájában, főként luxuscikkek és kis mennyiségű egyéb árut érintően történtek. A szó tulajdonképpeni értelemében vett kereskedelem nem létezik ebben a premonetáris gazdaságban. A nyersanyagokat érintően, beleértve a fémeket is, Görögország csaknem teljesen önellátó volt. Csak ónt kellett importáljon, de a szükséges mennyiség korlátozott és bizonyosan elégtelen ahhoz, hogy az egész Mediterráneumban kolóniákat létesítsenek emiatt – egyikükről sem mondható el amúgy sem, hogy egy 'ón út' közelében feküdt volna. A rendkívül fontos bronz gyártásához szükséges másik elem, a réz, csak korlátozott mennyiségben állt rendelkezésre, s egy részét esetleg Ciprusról importálhatták. Bizonyíték van annak állítására, hogy nem külön-külön importálták az elemeket, hanem bronz öntvényt szereztek be vasért cserébe, amivel bőségesen rendelkeztek. Treister(*471) végkövetkeztetéséhez csatlakozva a fémkereskedelem mint a gyarmatosító mozgalom fő motívuma biztonsággal és határozottan kizárható.
A mezőgazdasági termékek vonatkozásában Görögország nem csak önellátó volt minden tekintetben, hanem fölösleget termelt, amit különféle luxuscikkekért lehetett elcserélni, többnyire ékszerekért, de értékes textíliákért és papiruszért is.
Nincs arra bizonyíték, hogy a szicíliai és dél-itáliai „gyarmatok”, melyeket a geometrikus és kora archaikus időszakban alapítottak, bármivel is ellátták volna anyavárosukat, és még ennél is kevesebb annak fölvetésére, hogy az anyaország boldogulása – sőt akár túlélése – ilyesmi utánpótláson múlott volna.(*472)
Gyarmatosítás mint éghajlati katasztrófa következménye
Hogy súlyos aszályok előfordultak Görögország története folyamán mindvégig az tagadhatatlan.(*473) Valóban egy hétéves aszály említtetik fő okul amiért a théraiak kiküldtek egy csapat apoikis-t Észak-Afrikába (Hérodotosz 4. 151. 1) és Plutarkhosz szerint (Moralia 772C) Szürakuszait ugyanezen okból alapították a korinthosziak. A khalkiszi élelemhiány, amit több ókori szerző a Rhégion alapításához vezető tényezőnek nevez (Sztrabón 6. 1. 6; Antiochus FgrHist 555 F 9; Heraclides Lembos)(*474) aszály következménye lehetett, ami gyakran okoz ilyen katasztrófát.(*475) Azonban az a javaslat, hogy az aszályt tekintsük a „gyarmatosítás eredő okának” általában, több problémát támaszt mint amennyit megválaszol. Kezdetnek: Athén, melyről azt mondják, hogy vagy egy elhúzódó aszálytól szenvedett(*476) vagy több aszályos periódustól(*477) éppen az a nagyobb polis Közép-Görögországban, amelyik nem vett részt a korai gyarmatosításban. Másrészt Euboia szinte eszeveszett gyarmatosító tevékenysége – több mint tíz kolónia egyetlen generáció alatt Pithékuszai valamivel Kr. e. 750 előtti alapítását követően – hirtelen megáll Leontini és Katané alapítását követően, amit Kr. e. 729-re kelteznek a hagyományos kronológia szerint (bár az alapítások egy része, ahol nincs följegyzett alapítási dátum, természetesen későbbi időszakhoz is tartozhat). Euboiát tehát soha többé nem sújtotta volna aszály ezt követően, miközben a szomszédos Androsz, miként
Drews szerint a különféle datálások (Kr. e. 2100 körüli, 1900 körüli, sőt 1200 körüli) a görögök bevándorlására különböző ellentmondásokat tartalmaznak. Nem is beszélve a nyelvjárásokat különböző bevándorlási hullámokhoz kötő föltevésről.
Drews szerint a különféle datálások (Kr. e. 2100 körüli, 1900 körüli, sőt 1200 körüli) a görögök bevándorlására különböző ellentmondásokat tartalmaznak. Nem is beszélve a nyelvjárásokat különböző bevándorlási hullámokhoz kötő föltevésről.
Szerinte az indoeurópaiak általában, így a görögök is, egy viszonylag kis létszámú domináns harcos bevándorló réteget képeztek. Ő a harci szekér kifejlesztőiben és annak működtetőiben véli meglelni az indoeurópaiakat. Érdekes teória. Ja és így a görögök sem északról vándoroltak volna be Hellászba, hanem keletről. Hisz szerinte a tágabb értelemben vett Kelet-Anatólia (különösen Örményország vidéke) az igazi, teljesen kifejlesztett harci szekér szülőhelye.
