Georgij Ugrin, azaz Magyar György – az alig ismert szent
In: Aetas 1998/1
Mint ismeretes, Rosztovi Borisz fejedelem szolgálatában három magyar ember is volt, méghozzá testvérek: Mózes, Efrém és György1. Közülük kettő, Mózes és Efrém az Orosz Ortodox Egyház ismert szentjei, tiszteletük széles körben elterjedt. Magyarországon is sokat tudnak róluk, s ez elsősorban Berki Feriz, Iglói Endre, Ferincz István tanulmányainak és egy közelmúltban megjelent könyvnek köszönhető, melynek szerzője Ivancsó István.2 A legfiatalabb testvér, György már sokkal kevésbé ismert, bár nevét természetesen megemlítik mind az évkönyvek, mind Borisz és Gleb legendája, Szentéletű Mózes és Efrém legendái vagy az egyháztörténettel, illetve a szerzetesség történetével foglalkozó munkák és néhány liturgikus szöveg is. Mit is tudunk Magyar Györgyről?
Idősebb testvéreivel együtt György is Borisz fejedelem szolgálatába állt, és hamar igen közeli, szeretett alattvalója lett. Az egyik forrás azt állítja, hogy Borisz "végtelenül" szerette Györgyöt.3
Borisz fejedelem tömör aranyból kovácsolt nyaklánccal jutalmazta meg Györgyöt, ami különleges kitüntetést, és egyben Borisz pártfogását jelentette.4
Amikor Borisz tudomást szerzett arról, hogy bátyja, Szvjatopolk meg akarja gyilkolni őt, mint potenciális vetélytársát a fejedelmi trónért vívott harcban, elbocsátotta druzsináját, mellyel együtt tért vissza a besenyők ellen folytatott hadjáratból. György azonban Borisszal maradt, bár kétségtelenül tudta, hogy rá is halál vár. Itt emlékeztetnénk arra, hogy György bátyja, Mózes, a druzsinával együtt Kijevbe ment. Az egyik forrás egyenesen úgy fogalmaz, hogy Mózes "meneküléssel mentette meg magát a haláltól".5
Borisz elfogadja kedvelt szolgájának áldozatát, és a halált várva, együtt imádkozik vele a sátorban.6
A gyilkosok, kiket Szvjatopolk küldött, kardokkal és kopjákkal támadtak Boriszra, aki nem védekezett, a hűséges György pedig saját testével védte a fejedelmet, és így kiáltott fel: "Nem hagylak el, drága uram! Ahol tested virága elhervad, én is ott végzem be életemet".7 Az Őskrónikának és Borisz és Gleb legendájának szövegét értelmezhetjük úgy, hogy Borisz sebesült volt, és György a már sebesült fejedelmet próbálta testével megvédeni.8 Ez azt jelenti, hogy György számára már sem a fejedelem megmentésére, sem önmaga életben maradására nem lehetett reménye, tehát saját elhatározásából, önként áldozta fel magát.
Szvjatopolk emberei nemcsak gyilkosok, hanem hullarablók is voltak. Szemet vetettek a György nyakában lévő arany nyakékre, mivel azonban a lánc nem csattal záródott, hanem erősen egybe volt kovácsolva, sehogyan sem tudták azt levenni. Végül a hű szolga fejét levágva szerezték meg véres zsákmányukat.9
Levágott fejét "félredobták", méghozzá olyan messzire, hogy később, mikor Györgyöt keresztény szokás szerint el akarták temetni, Borisz megölt szolgáinak ott heverő holttestei közül egyben sem ismerték fel.10
A fivére, Efrém, nem tudott megbékélni a történtekkel, és elment a gyilkosság helyszínére, az Alta folyó partjára. A testet nem sikerült megtalálnia, de megölt testvére fejét magával vitte.11
Nem sokkal Borisz és Gleb kanonizálása után Efrém Borisznak és Glebnek szentelt kolostort alapított. Efrém életében ebben a kolostorban őrizték ártatlanul meggyilkolt fivére fejét. Szentéletű Efrém 1053-ban halt meg, de még életében meghagyta, hogy halála után fivére fejét vele egy sírba helyezzék el.12 Így is tettek.13 Szentéletű Efrém testét s vele egy sírban fivérének, Györgynek fejét, romlatlanul találták meg 1572-ben.14
1919-ben kezdték a bolsevikok tömegével feltárni és megszentségteleníteni az orosz szentek ereklyéit. Jobb esetben múzeumokban helyezték el, és "mumifikált holttest" felirattal állították ki őket, az ereklyék legnagyobb részét azonban vagy megsemmisítették vagy ismeretlen helyre szállították.15 Ekkor kerültek elő és tűntek el újra Szentéletű Efrém és ártatlanul meggyilkolt testvérének ereklyéi is.
A legfontosabb kérdés, amely a Magyar György életét tanulmányozó kutató előtt áll, az, szentnek tekinthetjüke őt egyáltalán. Egyes források Györgynek, mások szent Györgynek említik. Ez valószínűleg azzal függ össze, hogy kanonizálásának sem dokumentumai, sem pontos ideje nem ismeretes.16
Mi adhat alapot arra, hogy Györgyöt szentnek ismerjük el?
a) Úgy véljük, György tettével Krisztus legnagyobb szeretetről szóló tanítását teljesítette be: "Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért" (Jn 15,13). György tudta, hogy nem menekülhet, sőt azzal is tisztában volt, hogy urát sem mentheti már meg, de ő mégis önként áldozta fel magát, hogy beteljesítse a krisztusi parancsolatot. b) A legnagyobb tekintélyű ortodox istentiszteleti könyvben, a Mineában, a július 26-i dátumnál, ahol Szentéletű Mózes rövid legendája és a tiszteletére végzendő egyházi szertartás található, Györgyöt kétszer is megemlítik, és mindkétszer szentnek nevezik.17 c) Egy szentnek mindig van saját napja az egyházi naptárban. A Mineában egyértelmű utalást találunk arra, hogy szent Györgyről az Egyház július 24-én emlékezik meg, két nappal testvére előtt, azon a napon, mikor az Egyház szent Borisz emlékét is tartja.18 e) A nem kevésbé tekintélyes Nasztolnaja knyiga szvjascsennocerkovnoszluzsityelja ugyancsak július 24-ére írja elő szent György emlékének megünneplését.19 f) Bizonyítékként megemlíthetjük még szent György romlatlanul megőrződött fejét is, melyet szent Efrém sírjában találtak meg, s lehetséges, hogy valamikor újra előkerül.20 g) Minden szentnek megfestették az ikonját is. Szent Györgynek saját ikonja nincs, de a szent Boriszt és Glebet életük fontos jeleneteivel együtt ábrázoló ikonokon szent György is megjelenik.
Jelen írásunkban ezen ikonok közül egyet, talán a legismertebbet vizsgáljuk meg, mely a 14. századból való, és a moszkvai ikonfestő iskola alkotása (I. számú ábra). Az ikon középső részében maguk a szentek láthatók, a szegélyképeken pedig életük fontosabb eseményei: 1. szegélykép (szk.): Vlagyimir fejedelem a besenyők elleni hadjáratra küldi Boriszt. 2. szk. Vlagyimir fejedelem temetése. 3. szk. Borisz visszatér a hadjáratból. 4. szk. Borisz és Magyar György, előre látván saját halálukat, imádkoznak a sátorban (III. számú ábra). 5. szk. Borisz álmában látja saját halálát; Magyar György ura álmát őrzi (IV. számú ábra). 6. szk. Szvjatopolk emberei megölik Boriszt, Magyar György testével védelmezi ura életét (V. számú ábra). 7. szk. Borisz temetése a Kijev környéki Visgorodban. 8. szk. Glebet megölik a csónakban. 9. szk. Gleb holtteste fölött, melyet a gyilkosok partot érve, az erdőbe dobtak, tűzoszlop jelenik meg, és angyalok éneke hallatszik. 10. szk. Borisz és Gleb ereklyéit átviszik egy erre a célra épített visgorodi templomba. 11. szk. Borisz arról beszél Magyar Györgynek, hogy előre érzi saját halálát (II. számú ábra). 12. szk. Szvjatopolk drága ruhákkal jutalmazza meg a gyilkosokat. 13. szk. Szvjatopolk elküldi embereit, hogy öljék meg Boriszt. 14. szk. Bölcs Jaroszláv, Borisz és Gleb testvére,legyőziSzvjatopolkot. 15. szk. Az elgyengült Szvjatopolkot két ló közé kötözve viszik. 16. szk. Szvjatopolk a testvérgyilkosság bűnéért a pokolra kerül. Magyar György tehát a tizenhat szegélykép közül négyen (a negyediken, a hetediken, a nyolcadikon és a kilencediken) szerepel. Sok ez, vagy kevés? Az összehasonlítás kedvéért megjegyezzük, hogy Vlagyimir nagyfejedelmet kétszer, Boriszt hétszer (beleértve a hetedik szegélyképet is, ahol Borisz teste a lezárt koporsóban van), Glebet háromszor (beleértve az ereklyék lezárt koporsóban történő átvitelét is), Bölcs Jaroszlávot pedig csak egyszer21 ábrázolják az ikonon. Így a szegélyképek számát tekintve György a második helyen áll, Borisz után és Gleb előtt. Úgy gondoljuk, ez is jól mutatja, hogy az Egyház és az ikonfestő milyen különös figyelemmel fordult szent György alakja és tettei felé. György mind a négy szegélyképen a vértanúk világosvörös ruháját viseli.
A Szilvesztrovszkij szbornyikban az Elbeszélés Boriszról és Glebről szövege miniatúrákkal van díszítve. Ezek egyikén a sátorban imádkozó szent Borisz és György látható. A miniatúra kompozíciója élesen eltér az ikon szegélyképének szerkezetétől. A miniatúrán a középpontban a Megváltó nyélre erősített hordozható ikonja látható, Borisz az ikontól jobbra, György pedig, kezében könyvvel, attól balra áll. Amint azt az Elbeszélésből megtudjuk, Boriszt és Györgyöt vasárnap reggel ölték meg, de a reggeli istentiszteletet még be tudták fejezni. Ezek szerint a György kezében lévő könyv nem más, mint a "Horologion". Egy másik miniatúrán Borisz és Gleb meggyilkolása látható. Kompozíciója szintén eltér a megfelelő szegélyképétől. A gyilkosok csak kopjákkal vannak felfegyverezve, kardjuk nincs, s tíznél is többen vannak. Borisz a sátorban ül egy kis emelvényen, György pedig állva takarja őt a testével. A gyilkosok a sátoron kívül állnak és kintről, a sátor falán keresztül döfik át őket kopjáikkal. Lehetséges, hogy Borisztól való félelmükben nem mertek belépni a sátorba, és a fejedelmet hű szolgájával együtt "vakon" döfték át. Az Ős-krónika szavait éppen így értelmezhetjük,22 ezért Borisz nem halt meg, csak megsebesült. Az Elbeszélésből megtudjuk, hogy előbb még "fejvesztetten kiugrott a sátorból"23 (10,37 o.), és csak ezután ölték meg.
A Borisz és Gleb életét ábrázoló ikonon azonnal szembeötlik, hogy a szegélyképek a kronologikustól eltérő sorrendben követik egymást: 1_ 2 _ 3 _ 7 _ 8 _ 9 _ 10 _ 11 _ 12 _ 13 _ 4 _ 5 _ 6 _ 14 _ 15 _ 16 (Vö.1 és 2. számú ábrákkal). Ez a hasonló ikonok között ritka kivétel, és eddig a kutatók még nem találtak kielégítő magyarázatot erre, a logikustól élesen eltérő sorrendre.
1 Lásd Ferincz István Magyar Mózes és Efrém - az Ortodox Egyház szentjei című cikkét számunk 65. oldalán
2Lásd: Berki Feriz: Az orthodox kereszténység. Budapest, 1975.; Iglói Endre: Magyar Mózes legendája. Filológiai Közlöny, 1-2. 1962. 1-16.; Ferincz István: Magyar Mózes és Efrém - az Orthodox Egyház szentjei. In: Az otrhodoxia története Magyarországon a XVIII. századig. Szeged, 1995.; és Zsityije prp. Moiszeja Ugrina. Dissertationes Slavicae, Matyeriali i szoobsenyija po szlavjanovegyenyiju, Sectio linguistica, XXIV. Szeged, 1996.; Ivancsó István: Magyar Mózes - Liturgikus tiszteletének tükrében. Nyíregyháza, 1997. Lepahin Valerij: Szentéletű Magyar Mózes - a második József. In: Az orthodoxia története Magyarországon a XVIII. századig. Szeged, 1995.
3Szkazanyije o Borisze i Glebe. Naborno transzkribirovannij tyekszt i perevod na szovremennij russzkij jazik. Moszkva, 1985. 37. (a továbbiakban: Szkazanyije 1985a); lásd még Szkazanyije o Borisze i Glebe. Fakszimilnoe voszproizvegyenyije zsityijnih povesztyej iz Szilvesztrovszkogo szbornyika (2-ja polovina XIV-ogo veka). Moszkva, 1985. (a továbbiakban: Szkazanyije 1995b)
4Kievopecserszkij paterik po drevnyim rukopiszjam, v predlozsenyii na szovremennij russzkij jazik Marii Viktorovoj. Moszkva, 1991. 148. (reprint izd. 1893. g.); Szkazanyije 1985a. 37.; Szkazanyije 1995bEzen megjegyzésünk nem Szentéletű Mózes ellen irányul, csak azt szerettük volna alátámasztani vele, hogy György valóban nagyon közel állt Boriszhoz. A forrásra vonatkozóan lásd Zsityija szvjatih na russzkom jazike, izlozsennije po rukovodsztvu Csetyih-Minyej szvjatogo Dmitrija Rosztovszkogo. Knyiga pjataja, csaszty vtoraja. Moszkva, 1993. 243. (reprint izd. 1904 g.) (a továbbiakban: Zsityija 1993.)Lásd Szkazanyije 1995a. 36-37.Vö. Szkazanyije 1995a. 37. A zárójelben szereplő számok a szerző eredeti orosz idézeteinek lelő-helyeit mutatják, a primér szövegek fordításához felhasznált mű: Iglói Endre: Az orosz irodalom kistükre. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1981.Lásd Poveszty Vremennih Let. - "Pamjatnyiki Lityeraturi Drevnyej Ruszi". XI. vek. Moszkva, 1978. 148. (a továbbiakban: Poveszty 1978.), illetve Szkazanyije 1995a. 37.Vö. Kievopecserszkij Paterik. "Pamjatnyiki Lityeraturi Drevnyej Ruszi. XII. vek". Moszkva, 1980. 543.; Poveszty 1978. 148.; Szkazanyije 1995a 37., 40A források túlnyomó része szerint Borisz minden szolgáját megölték, mint veszélyes szemtanút. Vö. például Poveszty 1978. 148.Vö. Zsityija 1993. 423.; Zsityija russzkih szvjatih, janvarjaprelj. Moszkva, 1994. 171. (reprint izd. 1916 g.) (a továbbiakban: Zsityija 1994.); Makarij (Bulgakov), mitopolit Moszkovszkij i Kolomenszkij. Isztorija Russzkoj Cerkvi, knyiga vtoraja (988-1240). Moszkva, 1995. 106.; Tolsztoj, M. V.: Isztorija Russzkoj Cerkvi. Moszkva, 1991. 19.Zsityija 1994. 170.Bulgakov, Sz. V.: Nasztolnaja knyiga szvjascsennocerkovnoszluzsityelja. Moszkva, 1993. 63. (a továbbiakban: Bulgakov 1993.)Zsityija 1994. 171.A hatvanhárom 1919-1920-ban feltárt ereklye közül csak négy került múzeumba, a többit vagy megsemmisítették, vagy eltűntek. Vö. Sztyepanov V. (Ruszak): Szvigyetyelsztvo obvinyenyija. Moszkva, 1980. 127.Ez távolról sem egyedüli eset az Egyház történetében. Az egyházi naptárban más olyan szent neve is szerepel, akinek kanonizálásáról nem állnak rendelkezésünkre hiteles adatok. Az ő szentségüket régi naptárak és a nép körében élő tisztelet igazolja.Minea. Ijulj, csaszty tretyja. Moszkva, 1988. 147. (a továbbiakban: Minea 1988.)Minea 1988 147.Vö. Bulgakov 1993. 63.Például Szárovi Szent Szerafim ereklyéi a forradalom után szintén eltűntek, és csak 70 évvel később, 1991-ben kerültek elő a szentpétervári Kazanszkij székesegyház padlásáról; a székesegyházban akkoriban az ateizmus múzeumát rendezték be.Szvjatopolkot öt alkalommal ábrázolják a szegélyképeken (az öt utolsón), de nem szentként, hanem a történet aktív szereplőjeként jelenik meg, ezért ábrázolásait ebben az esetben nem vesszük figyelembe.Poveszty 1978. 148.
Más antik források is rendelkezésére állhattak a naiv etimológiához:
„Aristotle mentions a woman from Elis whose child had an Ethiopian father. Plutarch relates a story of a Greek woman who was the great granddaughter of an Ethiopian. Menander's sympathetic reference to those who are far from their homes and without friends ‒ Ethiopians and Scythians ‒ suggests that the Greeks were well acquainted with these two racial stocks. Theophrastus states that the »man of petty ambition« had an Ethiopian slave. One of the pupils of Herodes Atticus was a Negro.”
Érdemes a tanulmány egészét átnézni, egy csomó antik szerzőt felsorol, akik "etiópokról" írtak:
„A besenyők a rhoszokkal is szomszédosak és határosak, és ha nincsenek egymással békességben, gyakran végigportyázzák Rosziát, s alaposan megkárosítják és feldúlják azt. A rhoszok is azon vannak, hogy fenntartsák a békét a besenyőkkel. Ugyanis tőlük vásárolnak szarvasmarhákat, lovakat és birkákat, s ilyenformán könnyebben és bőségesebben élnek, mert az említett állatok egyike sem lelhető fel Rosziában. Mi több, a rhoszoknak nincs módjukban hadba vonulni határaikon túl, csak ha a besenyőkkel békében vannak, mivel amíg ők távol vannak saját földjüktől, ezek támadást intézve elpusztíthatják és feldúlhatják területüket. Ezért a rhoszok egyrészt, hogy ne károsodjanak őmiattuk, másrészt mert erős ez a nép, annál inkább arra törekednek, hogy megnyerjék szövetségüket, s biztosítsák maguknak segítségüket, azért is, hogy megszabaduljanak ellenségeskedésüktől, meg azért is, hogy segítségükben részesüljenek. A rómaiak e császári városába sem tudnak eljutni a rhoszok se háború, se kereskedés végett, csak ha a besenyőkkel békében vannak, mert – miközben a rhoszok hajóikkal a folyó zátonyaihoz érkeznek, s azokon csak úgy tudnak átjutni, ha hajóikat kivontatják a folyóból, és vállukon cipelve szállítják át – a besenyő nép emberei rájuk támadnak akkor, és mivel két bajjal nem tudnak megbirkózni, könnyen a rövidebbet húzzák, és lemészároltatnak.”
Kmoskó lehoz egy adatot arról, hogy a "Rusz ország királyát rusz-khagánnak nevezik". (A krónikák és elbeszélések rövid kivonata. In: Keleti királyok címeinek jegyzéke. Magyar Nyelv 23, 288-293.) Ez alapján a kérdés eldönthető.
A parthus topik 8134. bejegyzéséből ideiktatom Theophilosz bizánci császár egy 839-ben megfogalmazott kérését, amelyet Német Lajos frank királyhoz intézett annak ingelheimi udvarába küldött levelében: „A követekkel együtt elküldött továbbá bizonyos embereket, akik magukat, illetve nemzetségüket Rhos nevűnek mondták, s akiket, miként azok állították, Chacanusnak nevezett királyuk küldött hozzá barátságból. Kérte említett levelében, hogy a császár jóindulatából kapjanak lehetőséget és segítséget a hazatéréshez egész birodalmán keresztül, mivel nem akarja, hogy a barbár és túlságosan vad s hatalmas népek között vezető utakon, amelyeken keresztül hozzá Konstantinápolyba jöttek, térjenek vissza, nehogy véletlenül valami baj érje őket…”
Nem derül ki az évkönyvekből, hogy a kagán a kozárok uralkodója volt-e, vagy pedig a Dnyeperen a Fekete-tengerre hajózgató varjágoknak már ekkor saját kagánjuk volt, de nézetem szerint a Kazár Birodalom széthullását megelőzően csakis az előbbi verzió jöhet számításba. Eszerint az említett ruszok egy, a kazár nagykirály szolgálatában álló csoportosulás voltak, akik Bizáncon keresztül jutottak el frankföldre, nyilván kelet–nyugati irányú merkantilis kapcsolataikat kiépítendő.
Ha már a kezed ügyében van Thietmar, annak VIII. fejezetét is ismered, miért nem próbálod meg azonosítani azt a napfogyatkozást, amely Folkmár fuldai (és lorschi) szerzetes halálakor volt látható?
Szvjatopolk apósa, Boleszláv, a lengyel király elfoglalta Kijevet. Majd amikor Jaroszláv kiűzte a városból (1018), Boleszláv magával hurcolta Jaroszláv két húgát, valamint sok bojárát szolgáikkal együtt. Az elhurcoltak között volt vasra verve Magyar Mózes is.
Thietmar (VIII, 16) számol be róla, hogy az ezer főt számláló besenyő segéderő mellett 500 magyar harcos is segítette Bátor Boleszlót az ostromnál: "Urbs autem Kitava nimis valida ab hostibus Pedeneis ortatu Bolizlavi crebra inpugnacione concutitur et incendio gravi minoratur ... Fuerant in auxilio predicti ducis ex parte nostra trecenti, et ex Ungariis quingenti, ex Petineis autem mille viri. Omnes hii tunc domum remittebantur".
Szt. István unokatestvérének két fia, András és Levente miért épp Kijevbe menekült, miután apjukat megvakíttatta a király. Az előbbi fiú vette nőül 1039 tájékán Bölcs Jaroszláv kagánnak a Szófia-bazilika falképén ábrázolt egyik lányát, Anasztáziát
P. mester: "Álmos vezér és a többi fejedelmi személy ... továbbá a kun vezérek rokonságukkal meg férfi- és nőcselédeikkel egyetemben kivonultak Kievből"
Hölbling Tamás szerint az egyik kijevi hegy Ugorszkoje jelzője valóban a magyarokra utal, és Olma is azonos Álmossal – csak éppen nem az Anonymusnál szereplő Álmossal, hanem a Könyves Kálmán ellen folytonosan lázadó és végül általa megvakíttatott hasonnevű herceggel, II. (Vak) Béla édesapjával. Ő 1104-ben Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem lányát, Predszlavát vette feleségül. Hölbling elsősorban a PVL igeidő-használata alapján jutott erre a következtetésre.
Вначале необходим небольшой экскурс в область византийской денежно-весовой системы. Ее иследователи уделили немало внимания каталогизации археологического материала - прежде всего монет и весовых гирек, но при том прошли мимо такого замечательного факта, как на Г. Г. Литаврин (2000, с. 184-185, примеч. 1) счел эти наши статистические выкладки "неправомерными", так как, по мнению историка, в основу их надо положить не частоту повторения тождественных календарных порядков в целом, а Ср., между прочим, аналогичное выражение в упомянутом адреснике трактата Константина Багрянородного, систематически употребляемое для выделения сыновей-соправителей, "сыновей-василевсов", болгарского царя, "великого и вы Примечательно, что срок правления Иоанна Цимисхия определен при этом совершенно правильно в 6 лет и 1 месяц (Бенешевич, 2, с. 229.12); у Скилицы же и здесь сбой: царствованию Цимисхия отведено 6 лет и 6 месяцев (Scyl., р. 312.23), что противоречит его же правильным данным о времени смерти Никифора II Фоки (декабрь 969 г.: ibid., р. 279.95-01) и неправильным- о дате смерти Цимисхия: декабрь 975 г. В последние годы даже в немецкой науке наблюдаются несколько доктринёрские, на наш взгляд, попытки вытеснить идею А. Бракманна об активной и целенаправленной политике Оттона I на востоке за пределы академической науки, списав ее в разряд издержек польско-немецкого политического противоборства 30-х гг. XX в. (см., например: Althoff, 1992, S. 158-159). По мнению Г. Альтхоффа, "современная наука совершенно отказалась от подобных воззрений", но в подкрепление своей оценки известный медиевист способен привести только одну "Etenim erant ei duo episcopi reverentissimi, sanctus videlicet Adalbertus, archiepiscopus de civitate Pragra (так! - A. H.), quae est in provincia Berehem, sanctus etiam Brunus, episcopus de civitate Osburg, quae est in provintia Baioariae, consanguineus eiusdem imperatoris. Nam sanctus Adalbertus parvus statura, sanctus Brunus procere corpore erant... Quod exemplum eius secutus sanctus Brunus episcopus petiit imperatorem, ut pro eo iuberet consecrare in sede sua episcopum, quem elegerat, nomine Odolricum. Quo facto et ipse humiliter abiit in provinciam Ungriam, quae dicitur Alba Ungria ad differentiam alteri Ungrie Nigre, pro eo quod populus est colore fusco velut Etiopes ... Sanctus autem Brunus convertit ad fidem Ungriam provintiam aliam, que vocatur Russia. Regem Ungrie baptizavit, qui vocabatur Gouz, et mutato nomine in baptismo Stephanum vocavit, quem Oto imperator in natali protomartiris Stephani a baptismate excepit, et regnum ei liberrime habere permisit, dans ei licentiam ferre lanceam sacram ubique, sicut ipsi imperatori mos est, et reliquias ex clavis Domini et lancea sancti Mauricii ei concessit in propria lancea. Rex quoque supradictus filium suum baptizare iussit sancto Bruno, imponens ei nomen sicut sibi Stephanum. Et ipsi filio eius Stephano Oto imperator sororem Eenrici, postea imperatoris, in coniugio dedit. At vero sanctus Brunus, cum ad Pincenates properavisset, et Christum praedicaret (так! - A. H.) cepisset illis, passus est ab eis, sicut passus fuerat sanctus Adalbertus. Nam Pincenati, diabolico furore sevientes, viscera omnia ventris per exiguum foramen lateris ei extraxerunt et fortissimum Dei martirem perfecerunt. Corpus eius Russorum gens magno precio redemit et in Russia monasterium eius nominis construxerunt (так! - A. H.) magnisque miraculis coruscare cepit (так! - A. #.). Post paucos dies quidam Grecus episcopus in Russiam venit et medietatem ipsius provintie, quae adhuc idolis dedita erat, convertit et morem Grecum in barba crescenda et ceteris exemplis eos suscipere fecit.
Kezdetben szükséges egy kis kirándulás a régióban a bizánci monetáris tömeg rendszer. A lány kutató kifizetett sok figyelmet katalogizáló régészeti anyag - elsősorban a súlya az érmék és a GUIREC, de az eltelt egy ilyen figyelemre méltó tény, mint a G. G. Litavrin (2000, pp 184-185, megjegyzés. 1) tekinthetők meg a statisztikai számítások "illegális", mivel szerinte a történészek, az alapítvány szükséges tenni nem ismétlődő azonos naptári megrendelések általában, és Wed, Mellesleg, egy hasonló kifejezést a fenti adresnike értekezésének Bíborbanszületett Konstantin, rendszeresen alkalmazott kiválasztásához fia együtt uralkodók, fiai basileuses, bolgár király, "akkor nagy és figyelemre méltó, hogy a kifejezés a John Tzimisces határozni, ha az feltétlenül helyes 6 éves és 1 hónap (Nebeshevich, 2, pp 229,12) a Skylitzes ugyanaz a dolog itt egy hiba: uralkodása Tzimisces szentelt 6 év és 6 hónap (Scyl., p. 312,23), ami ellentmond a saját megfelelő adatok a halála Nicephorus II Phocas (decemberi 969 város: ugyanott. o. 279,95-01), és rossz a halál időpontját Tzimisces: december, 975
az utóbbi években még a német tudomány van néhány doktriner, véleményünk szerint, megpróbálja kiszorítani azt az elképzelést, A. Brakmanna aktív és látható politika I. Ottó a keleti túli egyetemek, hogy írják le a költségeket a kategóriában a lengyel-német politikai konfrontáció között a 30-es években. XX században. (lásd például: Althoff, 1992, S. 158-159.) szerint a G. Althoffa, "A modern tudomány teljesen felhagyott ezen nézetek, de a támogatás annak a vizsgálatnak az a jól ismert középkorias csak vezetni egy "Etenim erant ei duó episcopi reverentissimi, Sanctus tudniillik Adalbertus, archiepiscopus de Civitate Pragra (sic - AH), quae est a Provincia Berehem, Sanctus etiam Brunus, episcopus de Civitate Osburg, quae est a provintia Baioariae, consanguineus eiusdem Imperatoris. Nam Sanctus Adalbertus parvus statura, Sanctus Brunus procere corpore erant ... Quod exemplum eius secutus Sanctus Brunus episcopus petiit imperatorem, ut pro eo iuberet consecrare a sede sua episcopum, quem elegerat, nomine Odolricum. Quo facto et ipse humiliter abiit a provinciam Ungriam, quae dicitur Alba Ungria ad differentiam alteri Ungrie Nigre, pro eo quod est Populus Colore Fusco velut Etiopes ... Sanctus autem Brunus convertit ad fidem Ungriam provintiam aliam, que vocatur Oroszországban. Regem Ungrie baptizavit, qui vocabatur Gouz, et mutato nomine a baptismo Stephanum vocavit, quem Oto imperator a natali protomartiris Stephani a baptismate excepit, et regnum ei liberrime HABERE permisit, dans ei licentiam Ferre lanceam sacram ubique, sicut ipsi Imperatori mos est, et reliquias ex Clavis Domini et lancea sancti Mauricii ei concessit a propria lancea. Rex quoque supradictus filium suum baptizare iussit sancto Bruno, imponens ei nomen sicut sibi Stephanum. Et ipsi filio eius Stephano Oto imperator sororem Eenrici, postea Imperatoris, a coniugio dedit. A Vero Sanctus Brunus, cum ad Pincenates properavisset, et Christum praedicaret (sic - AH) cepisset illis, passus est ab EIS, sicut passus fuerat Sanctus Adalbertus. Nam Pincenati, diabolico eksztázis sevientes, a zsigerek omnia Ventris per exiguum foramen lateris ei extraxerunt et fortissimum Dei martirem perfecerunt. Corpus eius Russorum Gens Magno precio redemit et Oroszországban monasterium eius nominis construxerunt (sic - AH) magnisque miraculis coruscare cepit (sic - A. #.). Hozzászólás paucos meghal quidam Grecus episcopus a Russiam venit et medietatem ipsius provintie, quae adhuc idolis dedita erat, convertit et morem Grecum a barba crescenda et ceteris exemplis eos suscipere fecit.
Quo facto, et ipse humiliter abiit in provinciam Ungriam, quae dicitur Alba Ungria ad differentiam alteri Ungrie Nigre, pro eo quod populus est colore fusco velut Etiopes."
Géza fejedelem korában nagyon sok etióp bevándorló mutatkozott már akkor is Franciaországban (amely még nem is volt), tehát kézenfekvő, hogy a fekete magyarokat hozzájuk hasonlítgassák...
a magyarok a később bevándorolt kunokat fekete és fehér kunokra osztották, ezek közül a fekete kunok finnugor eredetűek, a fehér kunok viszont iráni eredetűek voltak, és a felosztás valszeg bőrszínre vonatkozott (?)ugyanilyen reláció nem elképzelhetetlen a honfoglaló magyarok között is - ebben az esetben a kabarok lehettek a fekete-magyarok (?)
(az eredeti infó a kunokról Czeizel Endre, a magyarság genetikája című könyváből származik267. oldal, most megkerestem hogy ne írjak hülyeséget)
"ad differentiam alteri Ungrie Nigre, pro eo quod populus est colore fusco velut Etiopes"
Tudomásom szerint van olyan nézet, amely szerint a fehér szín itt a megkeresztelkedettekre (="tisztákra") értendő, a fekete meg a "pogányokra". Amit Ademár hozzáfűz, az az ő naiv magyarázata lehet, de elképzelhető az is, hogy ezzel akar még riasztóbb képet festeni a "pogány" hungarusokról.
Mivel a PVL 996. évi megjegyzése István ungarus királyról a tárgykörünkbe vág, utánanéztem a szövegnek. Egyáltalán nem volt haszontalan a kutakodás, mivel egy másik rusz vonatkozást is találtam:
"Ea tempestate Hotone [!] secundo mortuo, Hoto [!] filius eius, tercius actu et nomine, imperio potitus est. Qui philosophiae intentus, et lucra Christi cogitans, ut ante tribunal Judicis duplicatum redderet talentum, Dei voluntate populos Hungriae, una cum rege eorum ad fidem Christi convertere meruit. […] Etenim erant ei duo episcopi reverentissimi, sanctus videlicet Adalbertus, archiepiscopus de civitate Pragra [!], quae est in provincia Bevehem [Berehem], sanctus etiam Brunus episcopus de civitate Osburg, quae est in provintia Baioarie, consanguineus eiusdem imperatoris. Nam sanctus Adalbertus parvus statura, sanctus Bruno procero corpore erant. [...] Quod exemplum eius [Adalberti] secutus Brunus episcopus, petiit imperatorem, ut pro eo iuberet consecrare in sede suo episcopum quem elegerat, nomine Odolricum. Quo facto, et ipse humiliter abiit in provinciam Ungriam, quae dicitur Alba Ungria ad differentiam alteri Ungrie Nigre, pro eo quod populus est colore fusco velut Etiopes. Sanctus denique Adalbertus convertit ad fidem Christi quattuor istas provincias, quae antiquo paganorum errore detinebantur, scilicet Pollianam, Sclavaniam, Waredoniam, Cracoviam. Quas postquam fundavit in fide, abiit in provintiam Pincenatorum, ut eis predicaret Dominum. Illa gens nimium idolis effera, post octo dies ad eos venerat et Christum eis adnunciare ceperat, nono die reperientes cum orationi incumbere, missilibus quam ferreis confodientes, Christi martirem fecerunt. Deinde, secto capite, corpus ejus in lacum magnum demerserunt; capud autem bestiis in campum projecerunt. Angelus autem Domini accipiens capud, posuit juxta cadaver in ulteriorem ripam; ibi immobile et intactum et incorruptum permansit, quousque negotiatores navigo per illum locum praeterirent. Qui conferentes sanctum thesaurum, patefeceruntque Sclavaniam. Quo comperto, rex Sclavanie, nomine Bolesclavus, quem ipse sanctus Adalbertus baptizaverat, datis magnis muneribus, capud et cadaver excepit cum honore, et monasterium in ejus nomine maximum construxit, et multa miracula fieri coeperunt per eumdem Christi martirem. Passus est autem sanctus Adalbertus die xxivo mensis aprilis, id est nono kalendas mai. Sanctus autem Brunus convertit ad fidem Ungriam provintiam, aliam, que vocatur Russia. Regem Ungrie baptizavit, qui vocabatur Gouz, et mutato nomine in baptismo Stephanum vocavit, quem Oto in natali protomartiris Stephani a baptismate excepit, et regnum ei liberrime habere permisit, dans ei licentiam ferre lanceam sacram ubique, sicut ipsi imperatori mos est, et reliquias ex clavis Domini et lancea sancti Mauricii ei concessit in propria lancea. Rex quoque supradictus filium suum baptizare iussit sancto Bruno imponens ei nomen sicut sibi Stephanum. Et ipsi filio eius Stephano Oto imperator sororem Eenrici, postea imperatoris, in coniugio dedit. At vero sanctus Brunus cum ad Pincenates properavisset, et Christum praedicare cepisset illis, passus est ab eis, sicut passus fuit sanctus Adalbertus. Nam Pincenati diabolico furore sevientes, viscera omnia ventris per exiguum foramen lateris ei extraxerunt, et fortissimum Dei martirem perfecerunt. Corpus eius Russorum gens magno precio redemit, et in Russia monasterium eius nomini construxerunt, magnisque miraculis coruscare cepit. Post paucos dies quidem Grecus episcopus in Russiam venit, et medietatem ipsius provintiae, quae adhuc idolis dedita erat, convertit, et morem Grecum in barba crescenda et ceteris exemplis eos suscipere fecit. Odolricus autem, qui sancto Bruno succeserat, ad Dominum migrans, magnis virtutibus clarere meruit. Ideoque monasterium foris civitatem Osburg eius nomini construxit episcopus item Brunus, successor eius, frater Eenrici [!] imperatoris."
A Jules Chavanon-féle kiadás PDF-ben elérhető itt.
Naiv etimológiájától függetlenül a tudósítás hiteléhez aligha fér kétség... De vajon melyik lehetett az a Russia nevű magyar tartomány, ahol Brunó szintén eredményes térítőmunkát végzett?
