Keresés

Részletes keresés

aktionáter Creative Commons License 2010.04.15 0 0 448
A kifelé figyelésnek is megvan a csapdája:
Kényszeressé válhat, főleg az a fajta, ami itt volt említve: szín/rendszám megjegyzés stb stb. Az ember nagyon könnyen függővé válhat (főleg ha hajlamos kényszerbetegségre), és ha nem tudja alkalmazni a rutint valami okból, szorongani kezd...
Ráadásul (nálam legalábbis) megjelenik az önámítás gondolata ("csak azért érzem jól magam, mert bemagyarázom, ennél sokkal jobb lehetne a spontán menne")

A legnagyobb baj a túltudatosság. Az alapból egészséges emberek többségénél szerintem ez a legtöbb baj forrása (az, hogy nem áll le az agyalás). Nyilván van valami 'stresszor', ami kiváltja, de hát kinek nincs? Mégsem lesz mindeni pánikbeteg/depressziós stb.

Valahogy nem hiszem, hogy a emberi faj ekkora hányadának vannak fizikai rendellenességei (a pánikbetegeknek kihalnának, de mégis egyre több van).

Azért írom, hogy a túltudadosság a baj, mert ha az ember kicsit is rosszul csinálja, kibillen az egész egyensúly (vagy depresszió/pánik vagy kényszeres kifelé figyelés).
Ha jól csinálja az ember, még mindig ott van maga a tudatosság: (nálam legalábbis) a nyelvi gondolkodás túl sok agyi kapacitást von el, és emiatt nem tudom igazán élvezni a dolgokat, plusz elveszik a spontaneitás.
Előzmény: porter2 (446)
aktionáter Creative Commons License 2010.04.15 0 0 447
A düh/harag fizikai megnyilvánulásainak az elfojtásáról:
Szerintem kifejezettet káros fizikailag. Ha jól tudom, a nem felhasznált adrenalin+cukor kombináció károsíthatja a sejteket. (oké utánanézhettem volna rendesen).
Talán a cukor az, ami veszélyes.

És hát ha az ember dühös, 'elönti a méreg' és sokszor valóban érezni, mintha valami végigfolyna az testen. Na ezt a szószt a vérben hagyni csak úgy elég veszélyes.
Persze nem vagyok orvos, és lusta voltam utánanézni.
porter2 Creative Commons License 2010.04.15 0 0 446
még valami. ezen nagyon el lehet csúszni.

szép és igaz a teória miszerint ne állj ellen a szorongásnak.

ennek az az alapja ugye, hogy nem küzdesz ellene, tehát a figyelmedet másfelé fordítod.

csak az a csapda ebben, ha egyfolytában arra gondoltok, hogy nem akarok ellenállni a szorongásnak, felőlem szoronghatok, beteg vagyok nem baj, maradhatok így, szorongok ez van, mit csináljak...egyszóval az eredmény megint az, hogy a szorongásra fókuszáltok.

a szorongásnak nem ellenállni, nem aktívan kell. mert akkor megint csak ezzel foglalkozol és ez semmiben nem különbözik attól, hogy küzdesz ellene.

itt a megoldás a figyelem elterelése. lehet, hogy szorongok, de most arra figyelek, ami a dolgom, ami a célom. és ha valóban arra figyelsz, a szorongás el is múlik, de nem attól, hogy tudatosan, nem álltál ellen neki, mert akkor nem tudsz másra figyelni, csak arra, hogy ne állj ellen neki. remélem értitek...
porter2 Creative Commons License 2010.04.15 0 0 445
most írok valami kiábrándítónak tűnőt.

azt gondoljátok, hogy azzal, hogy visszafojtjátok az erőtöket kontroll alatt tarthatjátok az agresszív energiáitokat.
ez nem így van.

lássatok magatok előtt egy agresszív embert, aki kiabál, gyűlölködik, káromkodik, szitkozódik, esetleg még tettlegességig fajul a dolog, minden agresszivitását kifelé irányítja. ezt ti végignézitek, elrettentek, magatokban elítéltek őket, és teljességgel elzárkóztok ettől a magatartásformától.

nos, ha magatokba néztek, ugyan láthatatlan terület ez mások számára, de bennetek ugyanez a forrongás zajlik. csak ti belül kiabáltok, önmagatokat gyűlölitek, belül szitkozódtok, és tudom, hogy vannak, akiknél még tettlegességig is fajul, de itt is önmagára irányulóan.

egyszóval mondhatjátok, hogy visszafojtjátok a dolgot, de ez nem azt jelenti, hogy semlegesítitek. nem semlegyesítés ez, egyszerűen csak azokat a vad erőket, amik külső megnyilvánulásától annyira féltek, befelé fordítjátok, hogy ott romboljon titeket,

semlegesíteni, azaz kiegyenlíteni csakis egy módon lehet. ha egyensúlyba hozzátok őket. a tudatost a tudattalannal, a kintet a benttel, a agresszivitást és a passzivitást. nem győzöm ezeket elégszer hangsúlyozni.
porter2 Creative Commons License 2010.04.15 0 0 444
kedves rogyion romanovics!

kicsit komoly neved van:)
szóval olvastam az írásaidat, és nagyon pontosan megfogalmazod, hogy mi a helyzet.

először is, igen, ez az egész a hasi energiákból indul. ha öntudatosnak érzed magad, akkor "aktív" ez a terület. így tudnám leírni fiziológiailag a tüneteket, ahogy te is.

ha az onnan induló erő kifelé áramlik, akkor szeretet érzel, amikor, pedig a félelem miatt visszafogod, ez az energia befelé, azaz ellened irányul. az, hogy ilyenkor ezt érzed gyűlölöd az embereket, az valójában a befelé fordult energia kivetítése. gondolj bele reálisan? hogyan gyűlölhetnél olyan embereket, akikről nem tudsz semmit, nem is ismered őket, nem tettek semmit azért, hogy gyűlöletet érezz irántuk. egyszerűen csak a létük zavar, mert épp akkor a saját léted is zavar.

amit a gátsszakadásáról írsz, a túlzott tudati kontroll megakadályozza, hogy a jótékony, ellensúlyozó erőként ható tudatalatti, erők, a kifelé irányuló agresszív erők kifejtsék a jótékony "tompító" hatásukat. ezt a szót te használtad, és nagyon érzékletes. sokat írtam az agresszív energiák kiegyenlítésértől a topic elején.

azt mondod, ha sikerül elengedni, akkor eláraszt ez a tompító érzés. ha sikerül elengedni, az hogy megy? mit csinálsz olyankor?
Előzmény: Törölt nick (426)
areacode212 Creative Commons License 2010.04.14 0 0 443
Hello!

Konkret, panikbetegseg adatokat nem tudok elohuzni, de depresszioval kapcsolatban is hasonlatos "hiedelmek" elnek. Marmint, hogy tobb a noi depresszios, mint a ferfi. Sokan megkerdojeleztek mar ennek a "teorianak" a helyesseget arra alapozva, hogy azert regisztralnak tobb not depresszioval mert ok beszelnek rola es igy konnyeben diagnosztizalhatobbak, ebbol adodoan magasabb a depresszioval diagnosztizalt nok szama.

A panik betegseghez meg erdekes lehet hozzafuzni, hogy kulturankent valtozik/hat, a panikot leggyarkarabban kivalto tenyezok listaja.

pisz


Z:)
Előzmény: aktionáter (435)
belloBRANDnew Creative Commons License 2010.04.13 0 0 442
nem akartam fórumozni, de ehhez muszáj hozzászólnom.
"Én inkább arra gondoltam, hogy a félelmet/pánikot mint fizikai érzést a férfiak jobba tűrik, vagy inkább jobban elfogadják."
A félelem is két részre bontható:
inkább támadjon be 3 cigány az aluljáróban, inkább kiállok boxolni Tyson ellen, inkább részt veszek egy középkori csatában, mintsem kiröhögjenek, megbámuljanak, röviden: mintsem szégyenérzet keletkezzen bennem.
vertek már meg edzésen, és akkor mi van? szünetben letörlöd az orrodról/szájadról a vért, rosszabb esetben a következő nap sántítasz egy kicsit, de harmadnapra minden fizikai fájdalom elmúlik, meg azt jobban is lehet tűrni.
Előzmény: aktionáter (439)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.13 0 0 441

Ugyanazokra az emberekre vonatkozik, és ok nélkül.

Igen, volt már, hogy undorítónak találtam valakit, vagy megöltem volna, utána meg hirtelen magamat találtam undorítónak, mert hát hogyan is merek én másról ilyesmit gondolni. A szeretetet általában előtte érzem, utána jön a gyűlölet, és utána a menekülés.

Vagy mondjuk az a metrós példa. Hogy először legszívesebben egy közösséget alkotnék idegen emberekkel és "a keblemre ölelném őket", aztán meg utálat jelenik meg. Aztán meg a "csak meneküljek már innen"

Általában úgy érzem, én vagyok a gyűlölködő is, meg a szeretetet érző is. Még ha nem is nagyon azonosulok egyikkel sem.

Hát azt hiszem, a nevelésem a "meleg korlátozó" kategóriába esik, tehát nagyon intenzíven szeretnek, de igazából ők akarják meghatározni, mit csináljak, és nem nagyon érdekli őket a véleményem, ha nekik jó valami.

 

Értem. Tehát, hogy a nők eleve nem voltak az evolúció, történelem során olyan helyzetben, ami stresszt okozott volna. Hát ebben van valami. Meg az általános nevelési elvek, hogy egy kislány ne legyen olyan eleven, ne rohangáljon annyit. Egy lányt mindig jobban féltenek, mint egy fiút, és ezzel elérik, hogy amikor ténylegesen találkozik egy stresszesebb helyzettel, akkor félénkebben reagáljon, hiszen nem ismeri.

 

Önmagában nem negatív érzések... talán a céltalanság vagy a biztonságérzet hiánya teszi őket negatívvá. Vagy nem tudom, mi.

aktionáter Creative Commons License 2010.04.13 0 0 440
Az első részét úgy értem, hogy mintha valami általános elveid lennének, hogy melyik gondolat helyén való, és melyik nem.

Pedig a világ bonyolultabb, nem lehet kijelenteni, hogy egy gondolat abszolút helyes/jó - helytelen/rossz.

Asszem nagyon szarul fogalmazok, kezd baromi zavaró lenni, tudom, hogy mit akarok, de nem bírom leírni.
Előzmény: aktionáter (438)
aktionáter Creative Commons License 2010.04.13 0 0 439
Én inkább arra gondoltam, hogy a félelmet/pánikot mint fizikai érzést a férfiak jobba tűrik, vagy inkább jobban elfogadják. Tudják, hogy ez egy teljesen normális dolog (evolúció, vadászat/harc, ismerős rizsa). A nőknek az érzés kicsit idegenebb (azt hiszik, hogy nem normális dolog). De nem tudom egészen pontosan megfogalmazni.
Előzmény: Törölt nick (437)
aktionáter Creative Commons License 2010.04.13 0 0 438
Mondanál valami konkrét példát? Egy családi példát már írtál, ahol teljesen helyénvalóak voltak az érzéseid.
Vagy ezek a hangulatváltozások abszolút ok nélküliek? Mittudomén beszélgetsz valakivel, jól érzed magad, azután hirtelen ok nélkül megölnéd az illetőt? (nem mondott, vagy tett semmi olyat, ami kiválthatná az érzést) De nem csak mint ötlet, hanem tartósan megmarad az érzés? Azután megint hirtelen szeretetet érzel?

"És attól tartok, hogy emiatt elhagynak, máskor meg éppen attól tartok, hogy rámragadnak."
Ugyanazokra az emberekre vonatkozik a 2 érzés ugyanolyan helyzetben? Vagy másokra más helyzetben?

Menyire szigorúan neveltek? (bocs, ez már vájkálás) Úgy értem szigorú erkölcs, ha vétettél büntetés, "nem szabad ezt meg azt gondolni", "állj a sarokba és gondolkozz ezen-azon", "szállj már magadba" stb-stb?
Lehet, hogy félreértelek, de mintha bűnként fognád fel egyes gondolataidat.

Ha tényleg annyira hevesek az érzelemváltozásaid, és ok nélküliek, az valóban kellemetlen lehet. Olyan, mintha az egyik pillanatban nem is "te" lennél. Sőt, mintha nem minden pillanatban "nem te" lennél, vagy akár olyan, mintha nem is lenne "te".

Ezt érzed?

Egyre erősebb a gyanúm, hogy a legerősebb emberi érzés/vágy az "én"-kép léte/védelme. Az "én"-hez való ragaszkodás a legerősebb dolog. De ez csak egy ötlet.
Előzmény: Törölt nick (436)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.13 0 0 437

Sztem van benne vmi. Talán a nők kiszolgáltatottabbak, gyengébbek, és azért jobban is bepánikolnak. A nőktől mindig elvárják, hogy kedvesek, szelidek legyenek, a nőiséget mindig valahogy a gyengeséggel, kiszolgáltatottsággal azonosítják, ráadásul azt hiszem, a nők jobban bonyolítanak mindent, talán kevésbbé őszinték (lehet, hogy nincs igazam). Ez jó táptalajt biztosít a pániknak.

Előzmény: aktionáter (435)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.13 0 0 436

Igazából attól tartok, hogy az érzelmeim szélsőségesen jelennek meg, pl hogy egyik pillanatban még intenzív szeretetet, pár mp-cel később már gyűlöletet érzek emberek iránt. Vagy pl önmagammal kapcsolatban is, hogy egyszer azt szeretném, ha láthatatlan lennék, máskor azt, hogy észrevegyenek (idegen emberek). Igazából az zavar, hogy ez akadályoz a rendes gondolkodásban, beszélgetésben. És attól tartok, hogy emiatt elhagynak, máskor meg éppen attól tartok, hogy rámragadnak.

Ha nem szorongok, akkor az zavar(ez a nem kerülök bajba esete), ha szorongok, akkor meg az.

Előzmény: aktionáter (434)
aktionáter Creative Commons License 2010.04.13 0 0 435
Most a saját pánik-helyzeteimen gondolkodtam el. Enyhe szocfóbom volt, de testi tünet csak a dadogás miatt volt, amikor tudtam, hogy sok ember előtt kell felszólalnom:
heves szívverés, szájkiszáradás, lihegés, izzadás, gyomorgörcs, remegés. Mindez sokkal erősebben, mint egy sima drukk. Gondolom ezek a tipikus pánik jelei. (És volt ilyen helyzet egy párszor)
Ráadásul kényszerbetegségre is van hajlam, mégsem alakult ki a félelem a pániktól (tehát maga a pánikbetegség, ha jól tudom). És érdekes, hogy miért nem, pedig megvoltak a feltételek.
Ha jól tudom, több a női pánikbeteg, mint a férfi (vagy ez tévhit?).
Azt tudom elképzelni, hogy a férfiak (én meg pláne) sokkal jobban tűrik a fizikai szenvedést, és normálisnak dolognak érzik. Plusz jobban viselik a félelmet, fizikailag veszélyes helyzeteket. Van ebben valami, vagy inkább ne írtam volna semmit?
aktionáter Creative Commons License 2010.04.13 0 0 434
Ezt most nem annyira értem. Nem szocfóbosabb helyzetekről beszélünk?
Nem értem, valahogy nagyon veszélyesnek ítéled az érzéseidet. Volt már példa rá, hogy bajba kerültél miattuk (vagy valaki más), vagy ellen példa hiánya ijeszt meg? (amikor elengedted magad, de semmi nem történt).

Kicsit zavaros, hogy mit akarok kérdezni, de kicsit te is zavaros vagy nekem.
Előzmény: Törölt nick (432)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.13 0 0 433
Ha viszont megpróbálnám kiegyensúlyozni az érzelmeimet, akkor az rengeteg energiámba kerülne.
Előzmény: Törölt nick (432)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.13 0 0 432

Nem rossz ötlet. Már azt sem tudom, milyen teljesen elengedni magam.

Azt hiszem, ilyenkor szokott lenni, hogy leplezetlenül megbámulom az embereket, vagy csak bámulok ki a fejemből, mintha vkire néznék, és kancsalítok hozzá félrehajtott fejjel... kedves látvány lehet :D Intenzív szeretetet éreznék minden ember iránt, aztán hirtelen gyűlölni kezdeném őket. Aztán menekülni akarnék ebből a helyzetből, hogy "bele ne fulladjak".

Előzmény: aktionáter (429)
aktionáter Creative Commons License 2010.04.13 0 0 431
Gondolom attól (is) fél, hogy ciki. Ezért javasoltam az idegen helyet.
Előzmény: kognitív teknősbéka (430)
kognitív teknősbéka Creative Commons License 2010.04.13 0 0 430
Én is valami olyasmire gondoltam, mint aktionáter...

A tudomány mai állása szerint a szorongás nem olyan veszélyes állapot, mint amilyennek tűnik. Nem lehet tőle sem meghalni, sem megőrülni (nem tudom, pontosan mitől félsz). Veszélyesnek tűnik, mert pont az a funkciója, hogy egy (külső!) veszélyre figyelmeztessen, de maga az érzelem nem veszélyes. Tehát nyilván nem fogod kontrollálni a szorongást, ha feladod a kontrollt, de nem is olyan fontos kontrollálni - lehet, hogy azzal jársz a legjobban, ha "megengeded magadnak" a szorongást. Ha fontos, hogy "erősnek" értékeld magadat, akkor megpróbálhatod úgy átfogalmazni, hogy pont az az erős, aki képes a szorongását magához engedni.
Előzmény: Törölt nick (428)
aktionáter Creative Commons License 2010.04.12 0 0 429
Próbáltad már, hogy milyen ha elszabadulnak az érzelmeid?
Ha teljesen elengeded.

Tudom, hogy hülyén hangzik, de annyi retardált ember van manapság (pl én is a dadogás miatt egy átlagpolgárnak retard vagyok). De az embereket nem érdekli. Hozzá vannak szokva. Egyszer egy idegen helyen kipróbálhatnád, hogy elengeded a dolgot (lehet, hogy valaki segítővel, akiben feltétlenül megbízol).

2 lehetőség van:
1. kiderül, hogy tényleg nagy baj, ha elengeded magad
2. kiderül, hogy nem is olyan nagy dolog az egész (ez a valószínűbb).

Szóval kockázat van. Kérdés, hogy megéri-e.

Ezt a tesztelést egyébként kényszerbetegeknél is alkalmazzák. Olyan dolgokat csináltatnak a pácienssel, amitől retteg. És a páciens túléli a dolgot, és ez már sokszor önmagában elég.

Persze ha valakinél nagyon durva a betegség, akkor ezt csak szakemberrel lehet. De nálad nem tűnik ilyen komolynak (magyarul nem kapnál szívrohamot, vagy ilyesmi)
Előzmény: Törölt nick (428)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.12 0 0 428

Ha nem építek gátat, akkor az érzelmek túlságosan elszabadulnak, és félek, hogy nem tudom kontrollálni őket.

Amúgy tényleg olyan, mintha a hasamban keletkezne ez a feszültség. Kicsit hányingerszerű érzés néha. Félelem... Máskor olyan, mintha fejbeütnének. Van, amikor a végtagjaim "fagynak le" először. 

Előzmény: kognitív teknősbéka (427)
kognitív teknősbéka Creative Commons License 2010.04.12 0 0 427
És mi felelne meg annak, hogy nem is próbálsz gátat építeni?

Én nem igazán érzem úgy, hogy a hasamból indulna (a lassú, mély, hasi légzést csak azért mondtam, mert azt szokták javasolni a támadj-vagy-menekülj fiziológiai reakció csökkentésére), de gondolom rád is igaz, hogy a szorongás kellemetlen, de nem okoz tartós károsodást, vagyis megpróbálhatsz az elfojtás vagy felháborodott elviselés helyett kifejezetten "helyet csinálni" az érzelemnek - lehet, hogy azt tapasztalnád, hogy így fejti ki a legkisebb hatást, és így múlik el a leghamarabb...
Előzmény: Törölt nick (426)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.12 0 0 426

Kicsit olyan érzés, hogy majdnemhogy harmonuikusan érzem magam, és akkor mintha a hasamban vmi elkezdene "forrongani", aztán kiterjedni. Ha elengedem, az olyan, mintha egy árvíznél szándékosan átszakítanám a gátat, és elönt, eltompít. Ha meg nem engedem el, akkor egyre növekszik a feszültség, aztán végül "áttöri a gátat". 

Előzmény: kognitív teknősbéka (425)
kognitív teknősbéka Creative Commons License 2010.04.12 0 0 425
A szorongás elfogadása azt jelenti számomra, hogy nem próbálod leállítani... A lényeg az, hogy beléptél a fülkébe, és megtetted, amit meg akartál tenni. Mit számít, ha remegtél közben vagy nem? Még csak nem is láttak mások, bár az sem lett volna a világ vége, ha látnak... Mi haszna van, ha utálod magad? Az öngyűlölet csak szégyenhez vezet, az meg még erősebb szorongáshoz... Érzelmileg mindenki "sodródik az árral", senki sem tud parancsra ezt vagy azt érezni (illetve a gyenge érzelmeket még lehet befolyásolni, de egy határon túl már többet árt a befolyásolás megpróbálása, mint az elfogadás)

Persze a befolyásolás módja is számít: néhány lassú, mély, hasi lélegzetvétel nem árthat, de önmagad "gyengének" címkézése szerintem biztos nem segít. Ha szorongsz, az két dolgot jelenthet: vagy veszélyben vagy, vagy veszélyesnek látsz egy valójában nem veszélyes helyzetet. A "gyengeséghez" semmi köze.
Előzmény: Törölt nick (424)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.11 0 0 424
Hát lehet. Az első reakcióm erre az lenne, hogy "mi, mégis hogyan kéne elfogadnom a szorongást?!" De hát van benne valami. Csak olyan orvul tud támadni, és amikor már hirtelen ott van, nehéz leállítani. Most is, a szavazásnál vmi olyan hülye remegés jött rám, amikor beléptem a fülkébe. Az ilyenek miatt tudom magam utálni, hogy milyen egy gyenge ember vagyok én :( Mintha sodródnék az árral, és nem tudnék megkapaszkodni semmiben.
Előzmény: kognitív teknősbéka (416)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.11 0 0 423

Hát, az a helyzet, hogy a társas helyzetek miatt semmi ilyenre nem vállalkoznék.

Pl régebben néhányszor elmentem nyilazni, de minden lövés, amit elhíbáztam, annyira rossz érzést keltett... úgyhogy már ezt is a kertben, és azt is csak ritkán.

Igazából küzdősportra is gondoltam, tudom becsülni az olyan embert, aki küzdősportot űz... de gyáva vagyok belekezdeni bármilyen közösségi dologba.  Valahogy annyira idegen és nyugtalanító érzés, hogy én többekkel együtt csinálok valamit. :(

Előzmény: ebcsont____ (419)
porter2 Creative Commons License 2010.04.11 0 0 422
nem tudom kinek hogy jó, egyszerre több ilyen élményt felidézni, vagy csak egyet, és arra koncetrálni, naponta más élményeket elővenni, vagy csak néhánnyal, esetleg eggyel dolgozni. itt már az egyéni igények döntenek, azonban akárhogy is csináljátok fontos az, hogy a felidézéskor, ne száraz kívülről nézett élményt idézzetek fel. először persze kívülről kezdődik, de menjetek bele addig míg az akkori érzést meg nem érzitek.

ez megint csak a kívül-belül problematikája. figyeljétek meg a különbséget, amíg a "száraz" idegen, KÜLSŐ önmagatokat látjátok, azt a ki akkor volt de hol van az már...
és mi a különbség aközött, amikor annyire BELEmentek, hogy belülről érzitek, élitek az élményt. nem nehéz ez egyáltalán, és idővel egyre könnyebb lesz.

bello bőven elég, ha egyelőre a harcos önmagadat idézed fel, ha ezt naponta megteszed, tehát a hétköznapok során, akkor már el is kezdted az integrálódást. hiszen nem csak heti kétszer éled át ezt az élményt, hanem amikor akarod. így megerősödik az önmagad feletti hatalom érzése is idővel és az élet más területén is úgy reagász majd, úgy gondolkodsz, mint az edzőteremben: magabiztosan, nagyvonalúan, önfejlesztő módon (ha valami nem sikerül, azt nézed hogyan javíthatnál rajta, ahogy írtad mikor a sportról volt szó)


selyemcukorka azt írtad, hogy az az éned, aki volt az egy hétben olyan távoli, mintha nem is te lettél volna, mintha akkor lettél volna nem normális, és most zökkent volna helyre a rend.
pontosan most érheted el a legjobb eredményeket, ha nem KÍVÜLRŐL nézed az akkori önmagadat. idézd fel újra és újra ezt az érzést, de ne a az újra-elérhetetlenség nosztalgikus fájdalmával! úgy tekints erre az egy hétre mint egy kincsesbányára, amiből erőt meríthetsz a továbbiakhoz, de csak akkor ha jól használod fel! naponta éld át ezeket az élményeket, nem maradjon ki nap, mikor nem érzed újra , a vágyat, hogy beszélgess emberekkel, nem érzel rá a "kedves-önmagadra". ezek túl fontos és értékes élmények ahhoz, hogy veszni hagyjátok. minden azon múlik hogyan használjátok.
porter2 Creative Commons License 2010.04.11 0 0 421
Bello kérdezte tőlem emailben, hogy jutottam-e valamire integrálás ügyben. a sport világában mutatott otthonos magabiztosságát hogyan tudná kiterjeszteni a hétköznapokra.

Ez talán selyemcukorkának is segít, vagy bárki másnak, aki valaha megtapasztalta hogy élni jó, ő jó, és a dolgok egyszerűek.

elég egyzserű a dolog, de annál hatásosabb szerintem. naponta egyszer legalább szánjatok néhány percet arra, hogy visszaidéztek azokat a pillanatokat, amikor jól éreztétek magatokat a bőrötökben.

itt nem arról van szó, hogy vizualizáltok valami jövőbeli vágyott képet. ennél könnyebb feladatok van, ami ugyanolyan jó. az élmények újraélésével megidéziek magatokban azt a lelkiállapotot, amiből a jövőben még többet szeretnétek. itt nincs tudatalatti ellenállás, mint egy fiktív örömteli élmény elképzelésével, hiszen itt nem mondhatja a tudatalattitok, hogy ez kamu, mit akarsz te itt, hiszen megtörtént, valós dolgokat idéztek fel. az idegrendszeretek, az agyatok újra ugyanúgy reagál majd, mint anno a valós helyzetben.

itt megint csak arról van szó, hogy otthon, biztonságos helyzetben dolgoztok magatokon, csak már külső élmények alapján, hogy az ismételt mechanizmusok átélésével élesben már könnyen automatikusan menjen.

itt is nagyon fontos, a türelem és a kitartás, az ellenállás fokozatos leépítése.
azzal, hogy a számotokra kívánatos "önmagatok-érzést" idézitek meg újra és újra kitartóan, szép lassan átrendeződik a mély rétegekben is az önmagatokról alkotott kép.
az jó pillanatok "ez vagyok én" élménye egyre inkább felnagyítódik, és a valóságban is egyre többször élitek majd át. folytatjátok az otthoni ön-szellemidézést és kitartó gyakorlással átformálhatjátok az önképeteket.

de nem szabad most sem "magatoknak esni" és egyfolytában erre koncentrálni. napi egyszeri, de mély, koncentrált átélés bőven elég. a csúcsélményt idézéttek fel, amikor tényleg minden harmikus volt, amikor ráéreztetek önmagatokra. ez működni fog meglátjátok.

ha tehetek ilyen előzetes jóslatokat, ha alkalmazzástok ezt a módszert, bellonak nem csak a sport teljesítménye növekszik majd, hanem az énképe is javul, selyemcukorka pedig egyre többször látja meg az emberek szemében azt a fajta kedvességet, ami belőle is sugárzik.

én is csináltam, és tényleg nagyon jó. próbáljátok megérezni önmagatokat a felidézett helyzeten keresztül és ezt a mély, kellemes érzést megtartani pár percig. éljétek át, aztán folytassátok a napot.

olyan láthatatlan erő ez, ami ha sokáig egy irányba hat, akkor szinte észrevétlenül befolyásol titeket. olyan mint a szél. a "beteljesülés" nem rögtön történik, azonban ezzel a könnyed, szelíd gyakorlattal eloszlatjátok az ellenállást, észrevétlenül formáljátok a merevnek tűnő körülményeket. azonban a szél ereje is csak akkor hat, ha sokáig egy irányba fúj és az energia összegződik. ne akarjatok tehát gyors eredményt, hanem haladjatok inkább a legkisebb ellenállás irányába. a szelíd erő nem szül ellenállást, ebben van az ereje. (ahogy teknős is mondta, a szorongásnak nem szabad ellenállni, azonban nem szabad elfogadni sem hogy ez így volt és mindig így is lesz.)

kulcsfogalmak: szelídség, szívósság, türelem, hit, erőszakmentesség

(ez nyilván nem csak bellonak és selyemcukorkának szólt, hanem mindenkinek, aki birtokában van, legalább egy olyan élménynek melynek során önmagát élte át)
ebcsont____ Creative Commons License 2010.04.11 0 0 420

Szerintem meg inkább örülj annak, hogy már tudod, milyen az igazi selyemcukorka. :)

Most már legalább nem kell attól félned, hogy te "más" vagy. Ez nem jelentett nálad megkönnyebbülést?

Előzmény: selyemcukorka (417)
ebcsont____ Creative Commons License 2010.04.11 0 0 419
Ez a legyünk túl mindnen minél hamarabb érzés ismerős. Esetleg jó lenne valami hobbi, amit szívesen csinálnál másokkal együtt, vagy van ilyen?
Előzmény: Törölt nick (415)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!