a könnyebb érthetőség végett: a betyárok olyanok voltak, mint a szovjet partizánok többsége, az idejük nagy részét ivással és henyéléssel töltötték, aztán ha fogytán volt a kaja, akkor megsarcolták a környék parasztságát. a németekkel csak komoly zsákmány reményében, vagy tévedésből csaptak össze...
ennek megfelelően értelmezném az 1867 előtti időket is...
A dél-alföldi parasztság és a betyárok viszonya 1867, a kiegyezés után kezdett gyökeresen átalakulni. Míg korábban antifeudális és osztrákellenes népi hősökként tekintettek a parasztok a betyárokra, 1867 után egyre inkább úgy, mint a javaikat és biztonságukat fenyegető útonállókra, banditákra.
Ennek magyarázata, hogy 1867 után azért a parasztság előtt is jobban megnyíltak a gazdasági felemelkedés csatornái és már anyagilag is volt mit félteniük a betyároktól - akik a közhiedelemmel ellentétben elsősorban nem a gazdagoktól loptak, hanem a tanyásgazdákon és a parasztságon élősködtek, tőlük zsaroltak fenyegetéssel, ha kellett erőszakkal ételt-italt, különböző javakat.
Ónody András "Angyal Bandi" volt az alföldi lovasbetyár "prototípusa", pedig a későbbi alföldi lovasbetyárok túlnyomó részétől eltérően nemesi származású és nem alföldi születésű volt. A hegyes-dombos Borsod vármegyében született, élete nagyobb részét is ott élte, főleg csak betyárkodni, mulatozni és duhajkodni járt le az Alföldre, főleg a Hortobágy környékére.
Állítólag már fiatal korában elbűvölte az alföldi pásztoremberek - csikósok, gulyások - életmódja, kultúrája.
A betyárkalandjai során ő maga is a legtöbbször az alföldi pásztorok viseletét öltötte magára.
A leírások szerint magas, jóképű ember volt, hajlamos a verekedésre. Egy-két pofon kiosztásától nem riadt vissza, de - eltérően sok későbbi betyártól - nem volt véreskezű, gyilkosságot nem sikerült rábizonyítani.
A nép fantáziáját igencsak foglalkoztatta, hogy az egyébként viszonylag jómódú nemesemberből miért lett betyár, ezért élete után számos népi és irodalmi alkotás született róla.
Fölöttébb megható és romantikus, hogy - a ballada szerint - a fiatal betyár, Bogár Imre csak azért akar lovat lopni, hogy az árából bölcsőt vegyen a kedvesének, bizonyos Duli Marcsának.
Kár, hogy a való élet ettől meglehetősen eltérő volt.
A valóságban a Bogár-banda egy hírhedt és közveszélyes kiskunsági lovasbetyár-banda volt, amelyik a környékbeli tanyákat és uradalmakat fosztogatta.
Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor fölgyújtották egy ellenszegülő jászszentlászlói gazda tanyáját, a bennlévők kis híján bennégtek.
Ezek után a hatóságok valóságos hajtóvadászatot indítottak a banda ellen, amely a banda teljes felszámolásával járt.
Ennek esett áldozatul Bogár Imre is, akit egy Csongrád vármegyei tanyán fogtak el, a pesti törvényszékre hurcolták, amely halálra ítélte.
Egy oldal szerint Rózsa Sándor 1867-1868-ban elfogott bandájának a tagjai voltak és a fényképeik a szögedi Várbörtönben készültek, de még nem volt időm elég alaposan átolvasni az oldalt.
Az Erdélyben található Dést és Szolnokot kötötte össze,az 1500-as évekbeli térképen szolnoki sószállító út néven szerepel.Mi felénk még ma is így hívják.
Csehó Pistáról, az 1840 körül Kiskunhalason felakasztott betyárról van-e valakinek valami bővebb infója?
Nekem csak annyi innen-onnan a netről összevadászva, hogy csikósból lett betyár, bandájával a Kiskunhalas és Kiskunmajsa környéki tanyásgazdákat terrorizálta, sápot szedett tőlük.
A róla szóló ballada szerint villámgyors lovában bízott, amikor a pandúrok elől menekült. Egyszer azonban a lova megbotlott egy gödörben és több pandúr teperte le. Innen aztán már egyenes volt az útja a bitófáig.
Állítólag az "Esik eső, szép csendesen csepereg" c. ballada eredetileg nem Rózsa Sándorról szólt, hanem Csehó Pistáról, de aztán a betyárfejedelem hírneve hamar elhomályosította a mára csaknem teljesen feledésbe merült Csehó Pistáét.
