Köszönöm, jobb lett a kedvem. A saját macskámmal most kissé feszült a viszonyom, mert ezen a héten sort kerítettem az évente egyszer esedékes könyvespolc takarításra. Ilyenkor szoktam megállapítani, hogy mégsem kellett volna megtanulnom olvasni. Vagy ha mégis, akkor könyvet venni nem!
Nos, a macskám erősen nehezményezi a felfordulást, alig hajlandó szóba állni velem.
Viszont holnapra már kész leszek, és akkor bízhatok a kapcsolatunk jövőjében.
A múlt hétvégét Salgótarjánban töltöttem, és ott sikerült összebarátkoznom a tábor macskájával, aki reggelt megjelent, hozzám törleszkedett, és mindkettőnk örömére lhefeküdt a lábfelemjre, így kölcsönösen és igen kellemesen melengettük egymást. Olyan kis tömör gyönyör volt, úgyhogy biztos nem éhezett, csak a társaságért jött.
Néhány szomszéd macska hozzám is átjárt, nem mindegyik volt éhes, de kedvelték a változatosságot. Ha macskakonzervből maradt, a sünik eltakarították. Egy tálacskában ivóvizet is raktam ki nekik.
Itt a képen a gyermek süni fedezte fel, hogy macskáink annyira elkényeztettek (nem is tudom ki kényezteti őket ennyire?) hogy már a lecsókolbász maradékot is ott hagyják.
Igaz mi igaz a lecsókolbász fűszeres, a cicák meg nem rajonganak a fűszeres kajáért.
Életemben több kiskutyust hoztam már el gazdikhoz.
Még több kiscicát.
Egyiknél se ment ilyen símán.
Nem tudok feltölteni videot (mert buta vagyok hozzá) de gazdijai átküldtek kettőt is.
Egyiken a megérkezése utáni 24. órában már gazdasszonya cipőfűzőjét akarja kikötni, rángatással.
Másikon fürdetik. és szó nélkül tűri.
Mikor a gazdik lassúak akkor kezd el nyüszögni de csak kér-három pár másodperces nyüsszentés hallatszik.
A gazdik azért fürdették (langyos vízben) mert a kertből bejőve koszos lett.
Hisz oly kicsi még a lába, hogy a hasa hozzáér még minden fűszálhoz, 4 centi magas homoktúráshoz.
azért fürdették lassan mert előző kutyájuk egy uszkár (14 évig volt velük) nem szeretett fürödni.
Már a kádba betenni se volt egyszerű, állandóan ki akart jönni.
Bóni-nak - mert Bonifácnak keresztelték - semmilyen gondot nem jelentett, nem ellenkezett mikor gazdija hasánál alányúlva átemelte a kis kád peremén és beleállította a langyos vízbe.
Féltek, hogy Ő is kiugrik, de semmi.
Nyugodtan tűrte, hogy megfürdessék.
Talán ha a fürdetés tempóján gyorsítanak legközelebb, akkor az a pár nyüsszentés is elmarad majd.
Tudom, hogy nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de szerintem érdekes.
Megtudtam, hogy van egy macskaképkiállítás, megnéztem.
Némi csalódást okozott, nem a képek minőségével, hanem a mennyiségével volt gond. Talán egy tucat képet láttam, igaz, azokat érdemes volt megnéznem. A képek mellé egy történetet is mellékeltek, azokat is elolvastam. Egy barna cirmos macskáról kiderült, hogy Bolha a neve. Kb. egyhetes volt, amikor a fotós megtalálta, és a másik két macskája éppen meg akarta ölni. Felszedte, megszabadította az élősködőitől (a nevét innen kapta) és felnevelte. Később a másik kettő is megszokta.
Az is kiderült, hogy Bolha legkedvesebb időtöltése a dobozokban való elhelyezkedés, ez sok macskásnak ismerősen hangozhat.
Szerintem viszont a legutolsó kép a legjobb. Annyira megtetszett, hogy még a fotós nevét is feljegyeztem: Hajdú D. Andrásnak hívják. A képen egy ház, amiről el lehet mondani, hogy roskadófélben van a ház, hámlik rajt a vakolat. Ráadásul már ajtaja sincs. Van viszont egy szárítókötél, amin egy takaró lóg, a takarón egy meglehetősen feldúlt tigris villogtatja a fogát. A kép alsó sarkában egy kb, hathónapos, fekete kiscica, aki felfelé, a takaróra néz. A címe: Példakép.
Ez tetszett a legjobban, háromszor visszamentem megcsodálni.
