E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
✴1 Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! 2 Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek….
5 Erre Tamás azt mondta: „Uram, nem tudjuk, hova mégy, hát hogy ismerhetnénk az utat?”….7 Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és látjátok.8 Erre Fülöp kérte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.”…. 10 Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van.11 Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek.
12 Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, ✴13 s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, 14 bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.
Jézus megígéri a Szentlelket.
15 Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, 16 én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad….✴19 Rövid idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd.
20 Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek…..
22 Ekkor Júdás – nem az iskarióti – megkérdezte: „Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod magad kinyilatkoztatni, nem a világnak?”
23 Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.
24 Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött….
26 S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. 27 Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen. ✴…30 Már nem beszélek soká nektek, mert közeleg a világ fejedelme. Rajtam nincs hatalma….
Jézus és az Atya.✴..3 Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. 4 Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek….6 „Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam….9 „Már oly régóta veletek vagyok – felelte Jézus –, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta.Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát?
Jézus megígéri a Szentlelket.17 A világ nem kaphatja meg, mert nem látja, és nem ismeri. De ti ismeritek, mert bennetek van, és bennetek marad.✴18 Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok…. 21 Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki…. 25 Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok… ✴28 Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. 29 Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörtént volna, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek…. 31 De a világ így tudja meg, hogy szeretem az Atyát, és végbeviszem, amivel az Atya megbízott. Keljetek föl, menjünk innét!
✴… 7 Artaxerxész király 7. évében Izrael fiai közül sokan – papok, leviták, énekesek, kapuőrök s templomszolgák – fölmentek Jeruzsálembe.
✴8 Az ötödik hónapban érkezett Jeruzsálembe, a király 7. évében. 9 Az első hónap első napján kezdte meg Babilonból a költözést, és az ötödik hónap első napján már meg is érkezett Jeruzsálembe, mert fölötte volt Istenének jóságos keze….
Artaxerxész rendelete.
… ✴12 „Artaxerxész, a királyok királya Ezdrás papnak, aki az ég Istene törvényének titkára, békességet!.. .. 14 Téged ugyanis a király és hét tanácsosa küld, hogy mérd hozzá Júdeát és Jeruzsálemet Istened törvényéhez, amely a kezedben van, 15 és hogy vidd el azt az ezüstöt és aranyat, amelyet a király és tanácsosai önként ajánlottak fel Izrael Istenének, aki Jeruzsálemben lakik, 16 valamint azt az aranyat és ezüstöt is, amelyet Babilon tartományaiban kaptál, a nép és a papok önkéntes adományaival együtt, amelyeket Istenük jeruzsálemi háza javára ajánlottak fel. 17 Ezen a pénzen vásárolj bikákat, kosokat, bárányokat, s hozzá étel- és italáldozatot, és mutasd be őket Istenetek házának oltárán Jeruzsálemben.18 Ami ezüst és arany megmarad, azt használjátok fel úgy, ahogy magad és testvéreid jónak látjátok, Istenetek akaratának megfelelően. 19 Az edényeket meg, amelyeket átadtak neked Istened házának szolgálatára, tedd Istened elé Jeruzsálemben. 20 Amire még szükség lesz Istened házában – neked kell róla gondoskodnod –, azt megkapod a királyi kincstárból. 21 Magam, Artaxerxész király, megparancsolom a folyamon túli összes kincstárosnak: Amit csak kér tőletek Ezdrás pap, az ég Istene törvényének titkára, azt mind adjátok meg: ✴ 22 100 talentum ezüst, 100 kor búza, 100 bát bor, 100 bát olaj erejéig, sót pedig korlátlanul. 23 Amit az ég Istenének házáért parancsol, azt mind pontosan meg kell tenni az ég Istenének, nehogy a harag rászálljon a királynak és fiainak országára….25 Te pedig, Ezdrás, Istened bölcsessége szerint, amely a kezedben van, rendelj bírákat és elöljárókat. Ezek szolgáltassanak igazságot a folyamon túli egész népnek, mindazoknak, akik ismerik Istened törvényét. Akik pedig nem ismerik, azokat tanítsátok meg rá. 26 Aki nem tartja meg pontosan Istened törvényét – a királynak is az a törvénye –, azt szigorúan el kell ítélni – halálra, száműzetésre, pénzbírságra vagy börtönre.
✴1 Ezek után az események után Artaxerxésznek, a perzsák királyának uralkodása alatt Ezdrás, Szerajának fia, (aki) Azarja fia volt, az Hilkija fia, 2 az Sallum fia, az Cádok fia, az Achitub fia, 3 az Amarja fia, az Azarja fia, az Merajot fia, 4 az Zerahja fia, az Uzzi fia, az Bukki fia, 5 az Abisua fia, az Pinchasz fia, az Eleazár fia, az pedig Áron főpap fia –✴6 ez az Ezdrás feljött Babilonból. Írástudó ember volt, s járatos Mózes törvényében,
amelyet az Úr, Izrael Istene adott. Mivel az Úrnak, Istenének keze volt vele, a király minden kívánságát teljesítette….10 Ezdrás ugyanis arra szentelte magát, hogy tanulmányozza és kövesse az Úr törvényét, és Izraelben törvényt és jogot tanítson.
Artaxerxész rendelete.
11 Ez annak a levélnek a másolata, amelyet Artaxerxész király Ezdrás papnak és írástudónak adott, aki járatos volt az Úr parancsaiban és Izraelnek adott törvényeiben:… 13 Nos, így rendelkezem: Bárki, aki birodalmamban Izrael népéhez vagy papjai és levitái közé tartozik, s önként Jeruzsálembe akar menni, veled mehet….24 Egyszersmind tudatjuk veletek, hogy tilos adót, járulékot és vámot szedni a papoktól, levitáktól, énekesektől, kapuőröktől, templomszolgáktól, röviden, az Isten e házának szolgáitól….
Ezdrás útja Babilonból Jeruzsálembe.
✴27 Áldott legyen az Úr, atyáink Istene, ő sugallta ezt a király szívébe, hogy megdicsőítse az Úr házát Jeruzsálemben. 28 Ő keltette föl irántam a király, tanácsosai és minden hatalmas királyi tisztviselő jóindulatát. Én meg bátorságot merítettem, mert fölöttem volt az Úr, az én Istenem keze, s összegyűjtöttem Izrael vezetőit, hogy térjenek velem haza.
1Izraelnek ezek a fiai: Ruben, Simeon, Lévi, Júda, Isszachár, Zebulun, 2 Dán, József, Benjamin, Naftali, Gád és Áser.
Júda utódai.
3Júda fiai: Er, Onan és Sela, ez a három a kánaáni Bat-Suától született. Er, az elsőszülött nem volt kedves az Úr szemében, ezért meghalt. 4 A menye, Támár szülte neki Perect és Szerachot. Júdának összesen öt fia volt….6 Szerach fiai: Zimri, Etán, Hemmán, Kalkol és Darda; összesen öt.7Karmi fiai: Achán, aki bajba hozta Izraelt, mivel átok alá vetett dolgot tulajdonított el. 8 Etán fia: Azarja.
Dávid ősei.
9 Hecron fiai, akik tőle születtek: Jerachmeel, Rám és Kelubáj…. 11Nachsontól származott Szalma, Szalmától származott Boász, 12 Boásztól származott Obed, Obedtől származott Izáj; 13Izájtól származtak: az elsőszülött Eliáb volt, a második Abinadab, a harmadik Sima, 14 a negyedik Netáneel, az ötödik Raddaj, 15 a hatodik Ocem, a hetedik Dávid.16 Nővéreik: Ceruja és Abigail. Ceruja fiai: Abisáj, Joáb és Azael, hárman. 17Abigail Amazát szülte. Amaza apja az izmaelita Jeter volt.
Kaleb.
18 Kálebtől, Hecron fiától származott Azuba, Isa és Jeriot. A fiaik: Jeser, Sobab és Ardon…. 20 Hur fia Uri volt, Uri fia Becaleel. 21Ezután Hecron egybekelt Machirnak, Gileád apjának a leányával. Hatvanéves volt, amikor feleségül vette. Az Szegubot szülte neki. 22 Szegub Jairt nemzette, akinek huszonhárom városa volt Gileád földjén. 23Azután megszerezte Gesurt és Aramot, Jair sátorfalvait, Kenatot és leányvárosait, összesen hatvan települést. Mindezek Machirnak, Gileád apjának fiaié voltak. 24Hecron halála után Kaleb bement Efratához, apjának, Hecronnak a feleségéhez. Ez Aschurt, Tekoa apját szülte neki.
Jerachmeel.
25Jerachmeelnek, Hecron elsőszülöttének fiai: Rám, az elsőszülött, továbbá Buna, Oren, Ocem, Achija.…. 27Rámnak, Jerachmeel elsőszülöttének a fiai: Maac, Jamin és Eker. 28Onam fiai Sammáj és Jada voltak, Sammáj fiai pedig Nadab és Abisur. 29Abisur feleségének a neve Abichail volt. Ő szülte neki Achbánt és Molidot….. 31Arpajim fia: Jisi. Jisi fia: Sesán. Sesán fia: Achláj. … 33Jonatán fiai: Pelet és Zaza. Ezek voltak Jerachmeel fiai. 34 Sesánnak nem voltak fiai, csak lányai. Sesánnak volt egy Jarcha nevű egyiptomi rabszolgája. 35 Sesán a lányát Jarchához, a rabszolgájához adta feleségül, s az Attájt szülte neki. 36Attáj fia volt Nátán, Nátán fia Zabad, 37 Zabad fia Eflál, Eflál fia Obed, 38 Obed fia Jehu, Jehu fia Azarja, 39Azarja fia Helec, Helec fia Eleáza, 40 Eleáza fia Sziszmáj, Sziszmáj fia Sallum, 41 Sallum fia Jekamja, Jekamja fia Elisáma.
Kaleb.
✴42 Kalebnek, Jerachmeel testvérének fiai: Mesa, az elsőszülött. Ő volt Zif apja. Fia Maresa volt, Hebron apja. 43Hebron fiai: Korach, Tapuach, Rekem és Sema. 44Sema nemzette Rachámot, Jorkeám apját. Rekem nemzette Sammájt….. 47Jachdaj fiai: Regem, Jotám, Gesám, Pelet, Efa és Saaf. 48 Káleb mellékfelesége, Maacha szülte Sebert és Tirchánát….. 50 Ezek Káleb fiai.
Hur.
Hurnak, Efrata elsőszülöttének fiai: Sobál, Kirjat-Jearim apja; 51Szalma, Betlehem apja és Háref, Bet-Gáder apja. 52Sobálnak, Kirjat-Jearim apjának ezek voltak a fiai: Haroe és Haci, a manacatiták fele 53és a Kirjat-Jearim-beliek, a jitriták, a putiták, a sumatiták és a misraititák nemzetsége. Tőlük származnak a coreatiták és az estaoliták. 54Szalma fiai: Betlehem, a netopatiták, Atrot, Bet-Joáb, a manachatiták fele, a coreatiták. 55A szofriták nemzetsége, akik Jábecben laknak, a tireatiták, a simeatiták és a szuchatiták. Ezek a keniták, akik Hamatból jöttek, tőlük származik Recháb házanépe.
Kaleb. 19Amikor Azuba meghalt, Káleb feleségül vette Efratát, s az Hurt szülte neki.
Jerachmeel. 26 erachmeelnek volt még egy Atara nevű felesége is. Ő volt Onam anyja…. 30 Nadab fiai: Szeled és Arpajim. Szeled utód nélkül halt meg… 32 Jedánnak, Sammáj testvérének a fiai: Jeter és Jonatán. Jeter utód nélkül halt meg.
Kaleb. 45 Sammáj fia Maon volt, Maon pedig Bet-Cur apja volt. 46 Efa, Káleb mellékfelesége szülte Háránt, Mocát és Gázeszt. Hárán Gázeszt nemzette… 49 Ő szülte Saafot, Madmanna apját, Sevát, Machbena apját és Gibea apját. Káleb leánya Achsa volt.
41 „De hallgasd meg az égben, azon a helyen, ahol trónodon ülsz, az idegent is, aki nem tartozik népedhez, de nevedért messze földről idejön – 42 hallanak majd dicső nevedről, erős kezedről és kinyújtott karodról –, ha szintén eljön, és e felé a templom felé fordulva imádkozik; 43 tégy meg mindent, amiért az idegen hozzád könyörög, hogy a földnek minden népe fölismerje nevedet, és féljen úgy, mint Izrael, s tudja meg, hogy ez a templom, amelyet építettem, a nevednek van szentelve. 44 Ha néped ellenségei ellen hadba vonul, azon az úton, amelyen küldöd, s ha az Úrhoz imádkozik a felé a város felé fordulva, amelyet kiválasztottál, s a felé a templom felé, amelyet nevednek emeltem, 45 hallgasd meg imáját és könyörgését az égben, és szolgáltass neki igazságot. 46 S ha vétkezik ellened – hisz nincs ember, aki ne vétkeznék –, s újra haragra gerjedsz ellene, ellensége hatalmába adod és szorongatói fogolyként idegen földre hurcolják, akár messze, akár közel, 47 ha akkor magukba szállnak azon a földön, ahová fogságba hurcolták őket, megtérnek, és szorongatóik földjén hozzád könyörögnek, és megvallják: Vétkeztünk, eltévelyedtünk, istentelen útra tértünk, 48 ha tehát szívük, lelkük mélyéből hozzád térnek ellenségeik földjén, akik elhurcolták őket, és ha imádkoznak hozzád a felé a föld felé fordulva, amelyet atyáinknak adtál, s a város felé fordulva, amelyet kiválasztottál, és a templom felé fordulva, amelyet nevednek emeltem, 49 akkor hallgasd meg az égben, azon a helyen, ahol trónodon ülsz, 50 és bocsásd meg népednek, amivel vétkezett ellened, s minden bűnét, amelyet ellened elkövetett, engedd, hogy szorongatóiknál szánalomra találjanak, és bánjanak velük könyörületesen. 51 Mert hisz a te néped és tulajdonod, kivezetted Egyiptomból, a vaskohóból.”
Az ima befejezése és a nép megáldása.
52 „Tartsd nyitva szemed szolgád könyörgésére és népednek, Izraelnek könyörgésére, s hallgasd meg őket mindenben, amiért csak hozzád kiáltanak. 53 Hisz kiválasztottad magadnak a föld népei közül, amint megígérted szolgádnak, Mózesnek szája által, amikor kivezetted atyáinkat Egyiptomból, Uram, Isten!”…. 55 Aztán előrelépett, és megáldotta Izrael egész közösségét. 56 „Áldott legyen az Úr – mondta emelt hangon –, aki nyugalmat adott népének, Izraelnek, amint megígérte! A nagyszerű ígéretekből, amelyeket szolgája, Mózes által tett, nem hiúsult meg egyetlen szó sem. 57 Az Úr, a mi Istenünk velünk van, amint atyáinkkal velük volt. Nem hagy el, és nem taszít el minket, 58 maga felé hajlítja szívünket, hogy az ő útjain járjunk, és szem előtt tartsuk parancsait, rendelkezéseit és törvényeit, amelyeket atyáinknak adott…. 61 A ti szívetek meg legyen maradéktalanul az Úré, a mi Istenünké, éljetek törvényei szerint, és tartsátok meg a parancsait, mint a mai napon.”
Áldozatbemutatás templomszenteléskor
✴62 Aztán a király, és vele egész Izrael véres áldozatot mutatott be az Úr színe előtt. 63 A közösség áldozataként Salamon huszonkétezer marhát és százhúszezer juhot áldozott fel az Úrnak. Ezzel szentelték föl az Úr templomát, a király és Izrael fiai mindannyian.... 66 A nyolcadik napon azonban elbocsátotta a népet. Búcsút vettek hát a királytól, s visszatértek hazájukba, vidáman, örülve annak a sok jónak, amelyet szolgájának, Dávidnak és egész népének, Izraelnek tett az Úr.
54 Amikor Salamon ezt az Úrhoz intézett imát és könyörgést végigimádkozta, fölkelt arról a helyről az Úr oltára előtt, ahol kezét az ég felé tárva térdelt…. 59 Ezek a szavaim, amelyekkel könyörögtem az Úr színe előtt, legyenek az Úr, a mi Istenünk színe előtt nappal és éjjel, hogy igazságot szolgáltasson szolgájának, és igazságot szolgáltasson népének, mindig, amikor csak szüksége van rá, 60 és így a föld népei megtudják, hogy az Úr az Isten, senki más….
Áldozatbemutatás templomszenteléskor
64 Azon a napon a király az előudvar középső részét is fölszentelte, amelyik az Úr temploma előtt van; ott égőáldozatot és ételáldozatot mutatott be, aztán a közösség áldozatából a hájat (áldozta fel). Az Úr színe előtt álló bronzoltár ugyanis túl kicsi volt ahhoz, hogy az égőáldozat, az ételáldozat és a közösség áldozatából a háj elférjen rajta. 65 Így ünnepelt abban az időben Salamon és vele egész Izrael – hatalmas ünnepi lakomát rendeztek a Hamat felé vivő úttól egészen Egyiptom patakjáig az Úr, a mi Istenünk színe előtt hét napon át….
előtt járnak, ahogyan te a színem előtt jártál…. 28 De hallgasd meg szolgád imáját és könyörgését, Uram, én Istenem, s halld meg kiáltásomat és kérésemet, amellyel ma hozzád fordulok!....
Imádság a népért.
✴…. 35 Ha bezárul az ég, és nem esik az eső, mert újra vétkeztek ellened, de aztán imádkoznak ezen a helyen, megvallják nevedet, és elfordulnak bűneiktől, mivel megaláztad őket, 36 hallgasd meg az égben, és bocsásd meg szolgádnak és népednek, Izraelnek bűneit. Mutasd meg nekik az utat, amelyen járniuk kell, s küldj esőt a földre, amelyet örökségül adtál népednek. 37 Ha éhínség uralkodik az országban, pestis, üszök, gabonarozsda, sáska vagy féreg pusztít, ha ellenség ostromolja kapuit vagy bármi csapás vagy baj éri, 38 minden imát, minden könyörgést, amit egynek is kiejt a szája, amint mindig akad valaki, akiben fölébred a lelkiismeret, úgy, hogy kitárja kezét a templom felé; 39 hallgasd meg az égben, ott ahol trónodon ülsz, bocsáss meg és segíts, és bánj mindenkivel tettei szerint, úgy, ahogy ismered a szívét. Egyedül te ismered az emberek fiainak szívét. 40 Így félnek majd mindig, amíg csak élnek azon a földön, amelyet atyáinknak adtál.”
✴.. 2 Tehát Izrael férfiai mind összegyűltek Salamon királynál Etanim hónapjában – ez a hetedik hónap –, az ünnepen.
Isten birtokába veszi a templomot.
✴12 Akkortájt mondta Salamon: az Úr kinyilvánította, hogy homályban kíván lakni. 13 Ezért építettem hát házat neked hajlékul, lakóhelyül, ahol örök időkre lakhatsz.
Salamon beszéde Izrael közösségéhez.
17 Atyámnak, Dávidnak szándékában volt, hogy házat épít az Úr, Izrael Istene nevének. Salamon imája.
✴24 Szolgádnak, atyámnak, Dávidnak is valóra váltottad, amit ígértél neki: Igen, a szád megígérte, és a kezed valóra váltotta, amint ezt ma láthatjuk… 26 Váltsd hát valóra ígéretedet, Izrael Istene, amelyet szolgádnak, az én atyámnak, Dávidnak tettél! 27 Igen, de hát valóban az emberek közt lakik az Isten a földön? Nézd, az egek és az egek ege sem képesek téged befogadni, nem is szólva erről a templomról, amelyet építettem….29 Tartsd rajta szemed ezen a házon, éjjel-nappal, azon a helyen, amelyről azt ígérted: Ott lesz a nevem, s hallgasd meg az imát, amelyet szolgád ezen a helyen mond.”
Imádság a népért.
✴30 „Hallgasd meg szolgádnak és népednek, Izraelnek könyörgését, amikor csak imádkoznak majd ezen a helyen. Igen, hallgasd meg ott, ahol trónodon ülsz az égben, hallgasd meg, és bocsáss meg.31 Ha valaki vétkezik embertársa ellen, s ez kimondja rá az átokesküt, s el is jön, és leteszi az esküt az oltárod előtt ebben a templomban, 32 akkor hallgasd meg az égben, és segíts, szolgáltass igazságot szolgáidnak, a bűnöst ítéld el: tette szálljon vissza a fejére, az ártatlant meg igazold: bánj vele ártatlansága szerint. 33 Ha népedet, Izraelt legyőzi az ellenség, mert vétkezett ellened, de aztán megtér, és megvallja nevedet, ha imádkozik és könyörög színed előtt ebben a templomban, 34
hallgasd meg az égben, és bocsáss meg népednek, Izraelnek, és vezesd vissza arra a földre, amelyet atyáinak adtál…..
✴1 Akkor Salamon összegyűjtötte Izrael véneit Jeruzsálemben, hogy az Úr szövetségének ládáját fölvigyék Dávid városából, Sionból....3 S a papok fölvitték a ládát 4 és a megnyilatkozás sátorát, mindazzal a szent fölszereléssel együtt, ami a sátorban volt.5 Salamon király pedig és vele egész Izrael annyi juhot és marhát áldozott a láda előtt, hogy sem megszámolni, sem fölbecsülni nem tudták. 6 S a papok az Úr szövetségének ládáját a helyére vitték, a templom hátulsó térségébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnyai alá. 7 A kerubok ugyanis kiterjesztették szárnyaikat a hely fölött, ahol a láda állt. Így a kerubok föntről egészen befödték a ládát és hordozórúdjait. 8 A rudak olyan hosszúak voltak, hogy bár a szentélyben a hátulsó rész előtt állva látni lehetett a rudak végét, de kint már nem látszottak.Ott maradt mind a mai napig. 9 A ládában nem volt semmi, csak a két kőtábla, amelyet Mózes a Hóreben beletett, annak a szövetségnek a táblái, amelyet az Úr Izrael fiaival kötött Egyiptomból való kivonulásukkor.
Isten birtokába veszi a templomot.
✴10 Amikor a papok kiléptek a szentélyből, történt, hogy a felhő betöltötte az Úr templomát, 11 annyira, hogy a papok a felhőtől nem tudtak bemenni, ellátni a szolgálatot; mert az Úr dicsősége betöltötte az Úr templomát….
Salamon beszéde Izrael közösségéhez.
14 Aztán a király a nép felé fordult, és megáldotta Izrael egész közösségét. Közben Izrael egész közössége állt.15 Majd így szólt: „Áldott legyen az Úr, Izrael Istene, akinek keze valóra váltotta, amit ajka atyámnak, Dávidnak ígért, amikor ezt mondta: 16 Attól a naptól, hogy népemet, Izraelt kivezettem Egyiptomból, Izrael törzsei közül nem választottam ki egyik várost sem arra, hogy házat építsen nekem nevem hajlékául; Dávidot választottam ki, hogy uralkodjék népem fölött….18 De az Úr így szólt atyámhoz, Dávidhoz: Jól tetted, hogy arra gondoltál, hogy házat építs a nevemnek. 19 Mégis, ne te építsd meg a házat, hanem a fiad, aki ágyékodból származik, ő építse meg a házat nevemnek. 20 Az Úr valóra váltotta ígéretét, amit tett. Atyám örökébe léptem, elfoglaltam Izrael trónját, amint az Úr megígérte, és fölépítettem a házat az Úr, Izrael Istene nevének. 21 Aztán a láda számára is készítettem benne helyet, ott van elhelyezve a szövetség, amelyet atyáinkkal kötött, amikor kivezette őket Egyiptomból.”
Salamon imája.
✴22 Akkor Salamon Izrael egész közösségének a jelenlétében az Úr oltárához lépett, az ég felé tárta kezét, 23 és így szólt: „Urunk, Izraelnek Istene, nincs hozzád hasonló isten se fönn az égben, se lenn a földön. Megtartod szövetségedet, és irgalmas vagy szolgáidhoz, akik szívük mélyéből színed előtt járnak…. 25 De Uram, Izraelnek Istene, tartsd meg azt is szolgádnak, az én atyámnak, Dávidnak, amit akkor ígértél, amikor ezt mondtad: Sohasem leszel híjával olyan utódnak, aki színem előtt majd a trónon ül, föltéve, hogy utódaid ügyelnek útjukra s színem >>>>>>>>>>
✴1 Saul… éves volt, amikor Izrael királya lett, és… évig uralkodott Izrael fölött.
✴ 2 Saul kiválasztott magának háromezer embert Izraelből. Kétezren Saullal voltak Michmászban és Bétel hegyvidékén, ezren meg Jonatánnal Gebában, Benjamin (földjén). A nép többi részét hazaküldte, mindenkit a maga sátorába. 3 Történt, hogy Jonatán leütötte a filiszteusok helytartóját, aki Gibeában székelt, s a filiszteusok hírét vették, hogy a héberek fellázadtak. Saul mindenütt megfúvatta a harsonákat az országban, 4 így egész Izrael megtudta az újságot: „Saul leütötte a filiszteusok helytartóját, s Izrael magára vonta a filiszteusok haragját.” A nép Gilgalban Saul köré gyűlt. 5 De a filiszteusok is egybegyűltek, hogy harcba szálljanak Izraellel: háromezer harci szekér, hatezer ló és annyi gyalogos, mint a tenger partján a föveny. Kivonultak, és Michmász közelében ütöttek tábort, Bet-Aventől keletre. 6 Amikor Izrael fiai látták, hogy szorult helyzetbe kerültek, s a népet nagyon szorongatják, a nép barlangokba, üregekbe, sziklahasadékokba s a föld alá, ciszternákba rejtőzött. 7 Sőt a Jordán gázlóin át Gád és Gileád földjére menekültek. Saul még mindig Gilgalban volt, s az egész nép aggódott érte.
Sámuel és Saul nézeteltérése.
8 Hét napig várt, addig az időpontig, amelyet Sámuel meghatározott. De Sámuel nem érkezett meg Gilgalba, s népe magára hagyta Sault, szétszéledt. 9 Erre azt mondta: „Hozzatok ide égőáldozatot és közösségi áldozatot. 10 Amikor épp készen lett az égőáldozat bemutatásával, lám, Sámuel megérkezett. Saul eléje ment, hogy üdvözölje. 11 Sámuel azonban így szólt: „Mit tettél?” „Mivel láttam – felelte Saul –, hogy a nép cserbenhagyott és szétszéledt, te a megbeszélt időre nem érkeztél meg, a filiszteusok azonban összegyűltek Michmászban, 12 gondoltam: a filiszteusok kivonulnak ellenem Gilgalba, mielőtt még az Urat kiengesztelném. Azért bátorságot vettem, s bemutattam az égőáldozatot. ✴13 Erre Sámuel ezt mondta Saulnak: „Ostobaságot csináltál! Ha teljesítetted volna az Úrnak, Istenednek parancsát, amelyet adott neked, az Úr is fenntartotta volna uralmadat Izrael fölött örök időkre…..15 Erre Sámuel elindult, elhagyta Gilgalt, és ment a maga útján. A maradék nép azonban felvonult Saullal, hogy szembeszálljon az ellenséggel. Amikor Gilgalból Benjamin földjére, Gebába értek, Saul szemügyre vette a népet, amelyik kitartott mellette – mintegy hatszáz férfi.
Készülődés a háborúra.
16 Saul és Jonatán, a fia, valamint a vele levő csapata Benjamin (földjén) Gebában állomásoztak, a filiszteusok meg Michmászban táboroztak.17 A filiszteusok táborából kivonult egy csapat – három részre osztva – fosztogatni. Az egyik csoport Saul vidékére tört be, Ofra irányában, 18 a másik Bet-Horon felé tartott, a harmadik meg a felé a domb felé vette az irányt, amely a Hiénák völgye fölött emelkedik, s a puszta felé néz….. 21 Kétharmad sékelbe került az ekevas és a balta, és egyharmad sékelbe a fejsze élesítése meg az ösztöke kiegyenesítése. 22 Ezért a michmászi csata napján sem kard, sem lándzsa nem volt senkinek a kezében Saul és Jonatán egész seregében, csak Saulnak és fiának, Jonatánnak volt ilyen….
14 De így még a te uralmadat sem tartja fenn. Az Úr keresett egy szíve szerinti embert, s ezt rendelte az Úr népe fölé fejedelemnek, mivel nem tartottad meg, amit az Úr parancsolt neked.
Készülődés a háborúra.
19 Akkoriban Izrael egész földjén nem volt kovács, mert a filiszteusok azt mondták: „Meg kell akadályozni, hogy a héberek kardot meg lándzsát csináljanak maguknak.”
20 Ezért egész Izraelnek a filiszteusokhoz kellett fordulnia, ha az ekevasat vagy a baltát, a fejszét vagy az ösztökét meg akarták éleztetni….23 A filiszteusok egy előőrse Michmász szorosáig előrehatolt.
…✴2 Izrael, térj vissza az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el!
✴3 Hozzatok szavakat magatokkal, és térjetek vissza az Úrhoz! Mondjátok neki:„Végy el minden gonoszságot, hogy elnyerjük a jót, és ajkunk gyümölcsét hozhassuk áldozatul.
✴4 Asszíria nem segít rajtunk, lóra sem szállunk többé. Nem mondjuk kezünk alkotásának ezután: Te vagy a mi Istenünk! Mert az árva csak nálad talál irgalmat.”
5 Meggyógyítom hűtlenségüket, s szívemből szeretni fogom őket, elfordul tőlük haragom.
6 Izraelhez olyan leszek, mint a harmat; virul majd, mint a liliom, gyökeret ereszt, mint a nyárfa.
7 Hajtásai messze ágaznak, pompás lesz, mint az olajfa, s illatos, mint a Libanon.
8 Visszatérnek, hogy árnyékomban lakjanak, búzát termelnek, és gondozzák a szőlőt, amelynek olyan híre lesz, mint a helboni bornak.
✴9 Mi köze Efraimnak ezentúl a bálványokhoz? Én hallgatom meg, én viselek rá gondot. Olyan leszek, mint a zöldellő ciprus; tőlem származik gyümölcsöd.
Végső intelem
10 Aki bölcs, értse meg ezeket! Aki értelmes, lássa be ezt mind! Mert egyenesek az Úr útjai, azokon járnak az igazak, de a gonoszok elbuknak rajtuk.
nem jött létre ! Minden rendszerezett struktúrának, élőlénynek vagy univerzumnak kell legyen egy létrehozója vagy tervezője.
✴26 Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.”
27 Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. 28 Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.”
( 1MÓZ.Ter :1:26-28v)
27 „Ami az embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges.”
(Luk:18:27v)
35 Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni.
36 Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, 37 mert Istennél semmi sem lehetetlen.” (Luk:1: 35-37, )
30 Tudom jól, hogy nem fognak rám hallgatni, mivel keménynyakú nép ez, de száműzetésük földjén majd szívükre veszik, és 31 felismerik, hogy én, az Úr, az Istenük vagyok. Akkor majd fogékony szívet és fület adok nekik. 32 Száműzetésük földjén majd dicsőítenek, és megemlékeznek nevemről, 33 szakítanak nyakasságukkal és gonosz tetteikkel, s arra gondolnak, hogy milyen útra terelődtek atyáik, amikor vétkeztek az Úr ellen. 34 Akkor majd visszaviszem őket arra a földre, amelyre megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik adom, és ismét urai lesznek. Újra megsokasítom őket, s nem zsugorodnak össze többé. 35 Végül örök szövetséget kötök velük, az Istenük leszek, ők meg a népem lesznek, s nem űzöm el többé népemet, Izraelt abból az országból, amelyet nekik adtam.”
A könyörgés….13 Most azonban forduljon el tőlünk haragod! Már csak kevesen maradtunk meg a pogány népek között, ahová szétszórtál bennünket. 14 Urunk, hallgasd meg imánkat és kérésünket, s ments meg minket tenmagadért. Hadd találjunk kegyelmet azok színe előtt, akik elhurcoltak bennünket, 15 hogy így az egész föld megtudja: Urunk, te vagy a mi Istenünk, és hogy Izrael s a nemzetsége a te nevedet viseli.16 Tekints le most hajlékodból, Urunk, és emlékezzél meg rólunk! Fordítsd felénk füledet, Urunk, és hallgass meg!... 19 Nem hivatkozhatunk atyáink és királyaink érdemeire, amikor eléd tárjuk kéréseinket, Urunk, Istenünk…. 29 „Ha nem hallgattok szavamra, akkor ez a megszámlálhatatlan nagy sokaság kis maradékká zsugorodik össze a népek között, ahová szétszórom őket.
1Ezért az Úr beváltotta szavát, amelyet kimondott ellenünk, az Izrael fölött ítélkező bírák ellen, királyunk ellen, elöljáróink ellen, Izrael és Júda népe ellen.
2 A mérhetetlen ég alatt soha nem történt ahhoz hasonló, amit Jeruzsálemben véghezvitt, egészen úgy, ahogy Mózes könyvében meg van írva, 3 hogy közénk tartozó emberek közül némelyek saját fiaik, mások meg saját lányaik húsát ették meg.4 Aztán kiszolgáltatta őket azoknak az országoknak, amelyek körülöttünk vannak, hogy megvetés és gyalázat tárgya legyenek körös-körül minden nép körében, ahova szétszórta őket. 5 Alájuk kerültek, nem föléjük, mert vétkeztünk az Úr, a mi Istenünk ellen, és nem hallgattunk a szavára. 6 Az Úré, a mi Istenünké az igazságosság, a mi arcunkat azonban, és atyáink arcát ma szégyen borítja. 7 Ránk szakadt minden megpróbáltatás, amelyet az Úr kimondott ellenünk.8 Nem könyörögtünk az Úr színe előtt, hogy fordítson el bennünket, mindnyájunkat szívünk gonosz kívánságaitól, 9 ezért az Úr mind készenlétben tartotta azokat a csapásokat, amelyeket aztán ránk hozott. Az Úr ugyanis igazságos minden intézkedésében, bármit tesz is velünk. 10 De mi nem hallgattunk a szavára és nem éltünk az Úr parancsai szerint, amelyeket elénk tárt.
A könyörgés.
11 Nos hát, Urunk, Izrael Istene, te erős kézzel, jelekkel, csodákkal, nagy erővel és fölemelt kézzel vezetted ki népedet Egyiptom földjéről, s ezáltal nagy nevet szereztél magadnak mind a mai napig. 12 De mi vétkeztünk, gonoszat tettünk, igazságtalanok voltunk, Urunk, Istenünk, minden intelmed ellenére….. . 17 Nyisd ki a szemedet, Urunk, és láss meg bennünket! Hiszen nem az alvilágban levő holtak dicsőítik és magasztalják az Urat; belőlük már elszállt az éltető lehelet. 18 A csapások sújtotta ember, aki meggörnyedve, fáradtan vánszorog, a megtört szem és az éhező lélek, az dicsőít és magasztal téged, Urunk!.... 20 Ránk zúdítottad haragodat és indulatodat, Urunk, ahogy szolgáid, a próféták által előre kijelentetted, ezekkel a szavakkal:21 „Ezt mondja az Úr: Hajtsátok meg nyakatokat, és szolgáljatok Babilon királyának, akkor megmaradtok abban az országban, amelyet atyáitoknak adtam. 22 De ha nem hallgattok az Úr felhívására, és nem szolgáljátok Babilon királyát, 23 akkor megszüntetem Júda városaiban és Jeruzsálemben az öröm szavát, a vidámság hangját, a vőlegény énekét, a menyasszony dalát, s az egész ország lakatlan területté válik.” 24 Mi azonban nem hallgattunk szavadra, nem szolgáltunk Babilon királyának, ezért beváltottad fenyegetésedet, amelyet szolgáid, a próféták által kimondtál, hogy királyaink csontjait és atyáink csontjait kiszórják sírjukból.25 Valóban kiszórták őket az égető napra és az éjszakai fagyra. És rettenetes szenvedés közepette haltak meg: éhség, kard és pestis által. 26 A házat is, amely nevedet viselte, azzá tetted, amivé lett a mai napig, Izrael házának és Júda házának bűnei miatt. 27 Velünk azonban Urunk, Istenünk, nagy jóságod és végtelen irgalmad szerint bántál, 28 ahogy megígérted szolgád, Mózes által azon a napon, amelyen megparancsoltad, hogy törvényeidet írja le Izrael fiai számára…..
✴1 A három férfi felhagyott vele, hogy Jóbnak felelgessen, mert igaz volt a saját szemében. 2 Ekkor fölgerjedt a Rám nemzetségből való Barákel fiának, a Búzból való Elihunak a haragja. Jób ellen támadt fel haragja, mert az Isten előtt igaznak gondolta magát…. 4 Míg azok beszéltek, Elihu addig várt. Mert azok idősebbek voltak, mint ő. 5 Amikor azonban Elihu látta, hogy a három férfi nem tud többé mit válaszolni, fölgerjedt haragja.6 Ekkor hozzákezdett Barákel fia, Elihu és így szólt: Fiatal vagyok még, ti pedig már őszek, ezért tartózkodtam, aztán szégyelltem is tudtotokra adni, mi a véleményem…..✴… 10 Ezért bátorkodom szólni. Figyeljetek! Szeretnék magam is véleményt mondani…..✴13 Ne gondoljátok: „Mi találtuk fel a bölcsességet, egyenest az Isten, nem ember tanított.”….15 Azok zavartak, választ nem adnak, kifogytak a szóból. 16 Várakozzam tán még? Hisz már nem beszélnek, csöndben álldogálnak, s nem felelnek semmit.17 Felelek hát akkor a magam részéről, tudtotokra adom, mi a véleményem. 18 Mert gondolatokkal vagyok telis-tele, űz és hajt a lélek, amely bennem lakik. 19 Lám, olyan a keblem, mint a lefojtott bor, új tömlők módjára utóbb még szétszakad. 20 Így hát beszélnem kell, hogy megkönnyebbüljek, megnyitom ajkamat, hogy választ adhassak….. 22 Nem értek én ahhoz, hogy kell hízelegni, Teremtő Istenem hamar elszólítna.
3 Három barátjára is mérges volt, mert nem találták el a feleletet, és így eltűrték, hogy Istent meghazudtolja….7 Gondoltam magamban: „Szóljon az öregkor, évek teljessége hirdesse bölcsességét!” ✴8 De csak a szellem, amely az emberben lakik, a Mindenható lehelete, csak az tesz okossá.9 Nem mindig okosak, kiknek éve számos, s nem mindig helyes a vének felfogása….11 Nézzétek, én vártam, míg ti beszéltetek, és odafigyeltem bölcs szavaitokra. Míg a megfelelő szóra rátaláltok, 12 jól odafigyelve követtem szavatok. De lám, egyiktek sem cáfolta meg Jóbot, közületek szavára egy sem felelt meg….✴14 Én bizony nem szólnék ilyenféle módon, s nem felelnék neki mondásaitokkal….21 Nem fogok senkinek a pártjára állni, hízelgő szavakkal senkit nem illetek.
✴1 Jaj a pásztoroknak, akik elvesztik és szétszélesztik legelőm juhait – mondja az Úr. …. 3 De nyájam maradékát magam gyűjtöm össze azokból az országokból, ahová elűztem őket; visszahozom őket legelőikre, ott gyarapodni fognak és megsokasodnak.
4 Pásztorokat rendelek föléjük, hogy gondjukat viseljék és legeltessék őket; nem félnek és nem remegnek többé, és egy sem vész el közülük – mondja az Úr.
5 Igen, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, bölcsen kormányoz, s gondja lesz a jogra és az igazságra az országban. 6 Az ő napjaiban megszabadul Júda, és biztonságban él Izrael. Ez lesz a neve, amelyen szólítják: „Az Úr, a mi igazságunk.” 7 Jönnek napok – mondja az Úr –, amikor nem azt mondják többé: „Amint igaz, hogy él az Úr, aki kihozta Izrael fiait Egyiptom földjéről”, 8 hanem: „Amint igaz, hogy él az Úr, aki visszavezette és hazahozta Izrael házának ivadékát észak földjéről és azokból az országokból, ahová szétszórta őket.” És a saját földjükön laknak majd.
Fenyegető beszéd az álpróféták ellen
✴9 A prófétákról: A szívem megszakad bensőmben, minden csontom remeg. Olyan vagyok, mint a részeg, mint a bortól mámoros ember, az Úr miatt és szent szavai miatt: 10 „Tele van az ország házasságtörőkkel. [Igen, az ilyenek miatt borult gyászba az ország és száradtak ki a puszta legelői.] Gonoszságot művelni, arra gyorsak; és minden erejük a hamisságuk. 11 Igen, a próféta és a pap is istentelenné vált; még házamban is találkoztam gonoszságukkal – mondja az Úr. 12 Ezért síkos talajjá lesz az útjuk, elcsúsznak rajta a sötétben és elesnek. Mert rájuk hozom a veszedelmet, a büntetés esztendejét – mondja az Úr.” ✴13 Szamária prófétáiban istentelenséget láttam: Baál nevében prófétáltak, és félrevezették népemet, Izraelt. 14 Jeruzsálem prófétáiban utálatosságot láttam: házasságtörést, hazug életmódot. Még bátorítják is a gonoszokat, nehogy megtérjenek gonoszságaikból. Szodomához lettek hasonlóvá valamennyien, a lakói meg Gomorrához. 15 Ezért ezt mondja a Seregek Ura a prófétákról: Nézzétek, férgeket adok nekik eledelül, és mérgezett vizet italul. Mert Jeruzsálem prófétáitól árad szét minden istentelenség az országban. ✴16 Ezt mondja a Seregek Ura: Ne hallgassatok arra, amit ezek a próféták mondanak nektek, mert félrevezetnek benneteket. A maguk kitalálta látomást hirdetik, nem az Úr ajkáról valót.17 Akik elvetik az Úr szavát, azoknak ezt mondják: „Békétek lesz.” És azoknak, akik szívük gonoszsága szerint járnak: „Semmi baj nem érhet titeket.” 18 [De ki vett részt az Úr tanácsában? Ki látta őt és ki hallotta szavát? Ki figyelt oda szavára, hogy hírül adhatná?] 19 Igen, kitör az Úr haragjának vihara; pusztító szélvihar zúdul a gonoszok fejére…21Nem küldtem ezeket a prófétákat, mégis futnak. Nem is szóltam hozzájuk, mégis prófétálnak….✴…24 Elrejtőzhet-e valaki úgy a rejtekhelyen, hogy ne lássam meg? – mondja az Úr. Vajon nem én töltöm-e be az eget és a földet? – mondja az Úr.25 Hallottam, miket mondanak a próféták, akik hazugságokat jövendölnek a nevemben. „Álmot láttam – mondják –, álmot láttam.” 26 Meddig gondolkodnak így ezek a hazug próféták, akik csak a maguk kitalálta csalárdságot jövendölik? 27 Azt remélik, hogy álmaik miatt, amelyeket egymásnak elmesélnek, népem megfeledkezik nevemről, úgy, amint atyáik elfeledkeztek a nevemről Baál miatt? 28 Az a próféta, aki álmot lát, csak mondja el a saját álmát. De aki tőlem veszi a szót, hát hirdesse hűségesen! Mi köze van a pelyvának a búzához? – mondja az Úr…. 30 Azért én a próféták ellen fordulok – mondja az Úr –, akik ellopják egymástól szavaimat. 31Igen, a próféták ellen fordulok – mondja az Úr –, akik úgy akarnak jövendölni, hogy csak a nyelvüket mozgatják…. ✴33 Ha pedig azt kérdi tőled ez a nép, vagy egy próféta, vagy egy pap: „Mi az Úr terhe?” – ezt válaszold neki: „Ti magatok vagytok az Úr terhe; de elvetlek benneteket magamtól. Az Úr mondja ezt.” 34 A prófétát, papot vagy bárki mást, aki azt mondja, hogy „az Úr terhe”, megbüntetem háza népével együtt….. 36 De ne említsétek többé „az Úr terhe” kifejezést, mert mindenkinek terhes lesz a szava, ha kiforgatjátok az élő Istennek, a Seregek Urának, a mi Istenünknek a szavait. 37 Ezt mondd a prófétának: „Mit felelt neked az Úr?”, és: „Mit mondott neked az Úr?” 38 Ha azonban az Úr terhét emlegetitek, akkor ezt mondja majd az Úr: „Mivel ezt a kifejezést használjátok: »az Úr terhe«, bár figyelmeztettelek titeket, hogy ne mondjátok többé, hogy »az Úr terhe«, 39 azért felkaplak és elviszlek benneteket színem elől; elhagylak titeket és a várost is, amelyet nektek és atyáitoknak adtam. 40 Örökös szégyent hozok rátok és véget nem érő gyalázatot, amelyet a feledés nem borít el soha.”
..2 Ezért ezt mondja az Úr, Izrael Istene a pásztoroknak, akik népemet vezetik: Szétszélesztettétek nyájamat, szétkergettétek, s nem törődtetek vele. Nos, nekem majd lesz gondom rátok, mégpedig gonosz tetteitek szerint – mondja az Úr…
Fenyegető beszéd az álpróféták ellen✴..20 Az Úr haragja nem fordul vissza, míg meg nem valósítja, s be nem teljesíti szívének szándékát. Majd az idők végén értitek ezt meg világosan…. 22 Ha részt vettek volna tanácsomban, tudtára adták volna népemnek szavaimat, és visszatérítették volna őket gonosz útjaikról, gonosz tetteiktől ✴23Tán csak a közelből vagyok Isten – mondja az Úr –, s nem vagyok a távolból is Isten?... 29 Nem olyan-e szavam, mint a tűz? – mondja az Úr –, és mint a sziklát szétzúzó pöröly?... 32 A próféták ellen fordulok, akik hazug álmaik szerint prófétálnak – mondja az Úr –, mert elbeszélik őket, s így félrevezetik népemet hazugságaikkal, csalárdságukkal. Bizony, nem küldtem őket, sem parancsot nem adtam nekik. Nem is használnak semmit ennek a népnek – mondja az Úr. …✴35 Inkább így kell beszélnetek egymással, szomszéd a szomszédjával, testvér a testvérével: „Mit válaszolt az Úr?”, és: „Mit mondott az Úr?”
✴1 Ha majd eljön az az idő – mondja az Úr –, kiszedik sírjukból Júda királyainak csontjait; a fejedelmeknek, a papoknak, a prófétáknak és Jeruzsálem lakóinak a csontjait. 2 És kiterítik őket a napra, meg a hold és az ég egész serege elé, amelyeket annyira szerettek, amelyeknek szolgáltak, amelyeknek nyomukba szegődtek, amelyeket kerestek és imádtak. Nem gyűjtik össze és nem temetik el őket újra; mint a ganéj, úgy hevernek majd a föld színén. 3 És a halál kívánatosabb lesz majd, mint az élet azoknak, akik megmaradnak ebből a gonosz nemzedékből mindenütt, ahová csak szétszórom őket – mondja a Seregek Ura.
Izrael gonoszsága
✴4 Így beszélj: Ezt mondja az Úr: Ha valaki elesik, tán nem kel föl újra? És aki eltéved, többé nem tér vissza? 5 Akkor ez a nép miért tart ki eltévelyedésében, megátalkodva a hűtlenségben? Ragaszkodnak a hazugsághoz, s nem akarnak visszatérni. 6 Mekkora figyelemmel hallgattam: De ők nem mondják, amit mondaniuk kellene, egy se bánja közülük gonoszságát. Nem mondja egy sem: Jaj, mit tettem! Mindenki rohan a maga útján, mint a ló, amely a csatába vágtat….
A törvény a papok kezén
✴8 Hogy meritek azt mondani: Bölcsek vagyunk, hiszen mienk az Úr törvénye? Bizony azt is meghamisította az írástudók hazug íróvesszeje.9 Ezért megszégyenülnek a bölcsek; rémület vesz rajtuk erőt és tőrbe esnek, mert elvetették az Úr szavát. Mi hasznuk van így a bölcsességükből?
Egy régebbi fenyegetés megismétlése
…11 Népem leányának sebeit hazugsággal gyógyítják, amikor így beszélnek: „Békesség, békesség”, noha nincsen békesség. 12 Szégyenkezniük kellene iszonyatos tetteik miatt. De nem! Ők nem szégyenkeznek, hiszen már pirulni sem tudnak. Ezért elesnek majd, ha minden elesik; látogatásom idején a földre roskadnak – mondja az Úr.
Fenyegetés Júda szőlője ellen
✴13 Szeretnék szüretelni náluk – mondja az Úr –, de nincs szőlő a szőlőtőkén, sem füge a fügefán, még a levél is lehervadt róla. Ezért hoztam pusztítókat rájuk, hadd pusztítsák el őket. ✴14 „Miért ülünk itt tétlenül? Gyülekező! Menjünk a megerősített városokba, és pusztuljunk el ott! Az Úr, a mi Istenünk átengedett minket a pusztulásnak, mérgezett vizet itatott velünk, mert vétkeztünk ellene. 15 A békességet vártuk, de nem jött semmi jó, a gyógyulás idejét, de lám, itt a rettenet. 16 Dán felől hallatszik már lovainak horkanása; harci paripáinak nyerítésétől megrendül az egész föld. Eljönnek és felfalják az országot, mindent, amije csak van, a várost és lakóit.”
✴17 Igen, mérges kígyókat küldök rátok, amelyeket nem lehet megbűvölni, és megmarnak benneteket – mondja az Úr . 18 Fájdalom, vesz rajtam erőt, s szívem kesereg bensőmben, mert népem leányának jajszavától hangzik az egész ország.
A próféta panasza éhínség idején….
✴…22 Hát nincs már balzsam Gileádban, nincs ott többé orvos? Miért nem gyógyul be népem leányának sebe? 23 Ki adja meg, hogy a fejem vizek forrásává váljék, és a szememből könnyek patakja fakadjon, hogy éjjel-nappal sirathassam népem leányának megöltjeit?
✴7 A gólya fenn az égen ismeri a maga idejét; a gerlice, a fecske és a daru pontosan tudja, mikor kell költöznie. De az én népem nem ismeri az Úr ítéletét!
Egy régebbi fenyegetés megismétlése
10 Ezért asszonyaikat idegeneknek adom, földjeiket meg új birtokosoknak. Hiszen a legkisebbtől a legnagyobbig mindnyájan rút haszonra lesnek. A próféta éppen úgy, mint a pap, csalárdságot művel….
A próféta panasza éhínség idején
✴19 „Hát már nincs az Úr a Sionon? Nincs ott többé Királya?” [Miért ingereltek haragra faragott képeikkel, az idegen országokból való hiábavalóságokkal?] 20 „Elmúlt az aratás, véget ért a nyár; de számunkra nem érkezett el a szabadulás.” 21 Népem leányának nyomorúsága az én nyomorúságom is; szomorkodom, elfog a rémület.
✴1 Fenyegető jövendölés Damaszkusz ellen: Meglátjátok: Damaszkusz nem lesz többé város, hanem romhalmazzá válik. 2 Örökre elhagyottak lesznek városai, és nyájak legelői. (A nyájak) tanyáznak majd bennük és nem kergeti el őket senki….
A Seregek Ura mondja ezt.
✴4 Azon a napon megfogyatkozik Jákob dicsősége, és eltűnik húsának kövére. …6 Csak itt-ott marad belőle valami. Vagy amikor leszüretelik az olajfát: Két vagy három bogyó marad csak az ágak hegyén, s négy vagy öt a fa tetején….
A bálványimádás vége.
✴7 Azon a napon az ember majd Teremtőjéhez fordul, és szeme föltekint Izrael Szentjére. 8 És nem vet többé ügyet az oltárokra, amelyeket keze alkotott. És nem tekint arra, amit ujjai hoztak létre: a szent berkekre és a Nap-oszlopokra.
Adonisz ligetei ellen
✴9 Azon a napon városaid olyan elhagyottak lesznek, mint az amoriták és hivviták városai voltak, amikor elhagyták őket Izrael fiai előtt. Pusztasággá lesznek, 10 mert megfeledkeztél szabadító Istenedről, és nem gondoltál többé erősséged Sziklájára. Mert pompás csemetéket ültetsz, s idegen hajtásokkal telepíted. ..
A népek áradata
✴12 Jaj, zúg a népek áradata, úgy zúgnak, mint a tenger szokott zúgni. A népek moraja hallik, mint a nagy vizek háborgása. 13 [Hatalmas vizek zúgásához hasonló a népek morajlása.] De Ő megfenyíti őket, erre messze futnak, s úgy elsodródnak, mint a pelyva a hegyeken a szél előtt, s a forgatag a vihar előtt. 14 Este meglepi őket a rémület, s mire felvirrad a reggel, nincsenek többé. Ez lett a jutalma pusztítóinknak, ez lett a sorsa fosztogatóinknak.
✴3 Vége lesz Efraim erődjének, és Damaszkusz elveszti az uralmat. Arám maradéka úgy jár, mint Izrael fiainak dicsősége.
A Seregek Ura mondja ezt.
✴5 Az lesz vele, mint amikor az arató összefog egy maroknyi száron álló gabonát, és letépi róluk a kalászokat. Vagy amikor kalászt szed valaki Refaim völgyében:
Adonisz ligetei ellen
✴ 11 Ha azon a napon, amelyen elülteted, megfogamzanak is, s reggelre virágba borul is ültetésed, mégis semmivé lesz aratásod szorongatásod napján, s romlásod gyógyíthatatlan marad.
1 Akkoriban Heródes negyedes fejedelem hallotta Jézus hírét….4 János ugyanis figyelmeztette: „Nem lehet a tiéd!” 5 Meg is akarta ölni, de félt a néptől, mert prófétának tartották. 6 Heródes születése napján történt, hogy Heródiás lánya táncolt a vendégeknek. 7 Annyira megtetszett Heródesnek, hogy esküvel ígérte, bármit kér is, megadja neki…..9 A király elszomorodott, de az esküre és a vendégekre való tekintettel megparancsolta, hogy adják neki oda. 10 Lefejeztette hát Jánost a börtönben. 11 Fejét elhozták egy tálon, odaadták a lánynak, az meg elvitte az anyjának. 12 Akkor eljöttek tanítványai, elvitték és eltemették a holttestet, aztán elmentek, és hírül adták Jézusnak.
Az első kenyérszaporítás.
✴13 A hír hallatára Jézus elhajózott onnan egy elhagyatott helyre, hogy egyedül legyen. De a nép tudomást szerzett róla, és gyalogszerrel utánament a városokból…..16 Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” 17 „Csak öt kenyerünk van és két halunk” – felelték. 18 „Hozzátok ide!” – mondta, 19 s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek…21 Az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva mintegy ötezer férfi evett.
Jézus a vízen jár.
✴…23 Miután hazaküldte, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben besötétedett, s ő ott volt egymagában. 24 A bárka már jó pár stádiumnyira járt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt…26 Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek. „Kísértet!” – mondták, s félelmükben kiabáltak:…28 Erre Péter így szólt: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!”29 „Gyere!” – felelte. Péter kilépett a bárkából, és elindult Jézus felé a vízen. 30 Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” 31 Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. „Te kishitű – vonta kérdőre –, miért kételkedtél?” 32 Amikor beszállt a bárkába, a szél nyomban elült. 33 Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és megvallották: „Valóban Isten Fia vagy!”
2 „Ez Keresztelő János – mondta szolgáinak –, feltámadt, innen van benne a csodatévő erő.”3 Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe vetette fivére, Fülöp felesége, Heródiás miatt…8 Az – minthogy anyja előre kitanította – így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!”….
Az első kenyérszaporítás.
✴14 Amikor kiszállt, már nagy tömeget talált ott. Megesett rajtuk a szíve, s meggyógyította betegeiket. 15 Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „Elhagyatott itt ez a hely, s már az idő is későre jár. Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!”
20 Mindnyájan ettek, s jól is laktak. A maradékból tizenkét kosarat teleszedtek….
Jézus a vízen jár.
✴22 Ezután nyomban szólt a tanítványoknak, szálljanak bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, addig ő hazaküldi a népet…25 Éjszaka, a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük….27 Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!”…..
Gyógyítások Genezáret földjén.
✴34 Átkeltek a tavon, és Genezáretnél értek partot. 35 Az odavalók felismerték, s az egész környéken hírét vitték. Odahordták hát mind a betegeket, 36 és arra kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. Aki érintette, meggyógyult.
….2 Őt szerettem és kerestem ifjúkorom óta; azon voltam, hogy jegyesemmé tegyem, és hódolója lettem szépségének….✴7 És ha valaki az igazságosságot kedveli, akkor amit ő elér, az erény: mértékletességre, okosságra, igazságosságra és erősségre tanít. Ezeknél nincs hasznosabb az életben az ember számára….
A bölcsességet nem nélkülözhetik a vezetők.
….10 Tekintélyem lesz miatta a sokaság előtt, és az öregek előtt becsületem, holott ifjú vagyok. 11 A bíráskodásban éles elméjűnek találnak majd, és megcsodálnak a hatalmasok….. ✴13 Miatta halhatatlanságban lesz részem, és örök emlékezetet hagyok az utókorra….. 15 A félelmetes zsarnokok rettegnek, ha felőlem hallanak, hanem a nép körében kegyesnek mutatkozom, a hadban meg vitéznek. 16 Megtérve otthonomba, oldalán kipihenem magam; mert társaságában nincs keserűség, és a vele való élet nem jár bosszúsággal, hanem derű és öröm.
Salamon Istenhez fordul bölcsességért.
17 Míg ezeket fontolgattam magamban, és szívemben meghánytam-vetettem, hogy a halhatatlanság a bölcsességgel rokon, 18 a vele való barátságban tiszta öröm rejlik, a keze munkájában kimeríthetetlen gazdagság, a vele való bizalmas érintkezésben okosság, a vele való társalgásban jó hírnév; szétnéztem és kerestem, hogyan vihetném házamba. 19 Tehetséges ifjú voltam ugyan, és jó lélek jutott részemül, 20 vagy helyesebben, mivel jó voltam, tiszta testhez jutottam. 21 De mivel beláttam, hogy nem juthatok másként birtokába, csak ha Isten megadja – már az is okosság volt tudni, hogy kinek az adománya –, azért az Úrhoz fordultam, imádkoztam hozzá, és szívem mélyéből mondtam.
1 Erejét kifejtve elér (a világ) egyik végétől a másikig, és a mindenséget üdvösen igazgatja.
A bölcsességben minden jó megvan.
3 Nemes származással dicsekedhetik, mivelhogy együtt lakik az Istennel, és a mindenség Ura szereti,4 mert be van avatva Isten tudásába, és a tetteit ő választja meg. 5 Ha a gazdagság kívánatos jó az életben, vajon mi gazdagabb, mint a bölcsesség, amely mindeneket alkot? 6 Hogyha az okosság valamit létrehoz, akkor ki nagyobb művész nála az egész világon?✴8 Ha meg valaki gazdag tudást kíván, akkor ő ismeri a régmúltat, és feltárja a jövendőt; ért a fordulatos beszédhez és a talányok megfejtéséhez; előre tud a jelekről és a csodákról, a korok és időszakok végéről.
A bölcsességet nem nélkülözhetik a vezetők.
9 Eltökéltem hát, hogy élettársamul veszem, mert tudtam, hogy jó soromban tanácsadóm, gond és bánat közepette meg vigaszom lesz. ✴ 12 Ha hallgatok, várnak rám, ha felszólalok, figyelmesen meghallgatnak, és ha hosszabban beszélek, szájukra teszik a kezüket… 14 Népeket kormányozok majd, és nemzetek lesznek alattvalóim…
1 Azt mondtam magamban: Rajta! Próbálkozzál a vigassággal, és élvezd az életet! De kiderült: ez is hiábavalóság. 2 A nevetésre azt mondtam: Bolondság! És a vigasságra: Mire jó ez?….5 Kerteket és ligeteket telepítettem, és beültettem őket mindenféle gyümölcsfával. 6 Víztároló tavakat létesítettem, hogy öntözhessem a fiatal fákat. 7 Rabszolgákat és rabszolganőket vásároltam, és voltak házamban született rabszolgáim is; jószágom is volt: rengeteg marhám és juhom, több, mint bármelyik elődömnek Jeruzsálemben. 8 Aranyat és ezüstöt is halmoztam fel magamnak, királyok és országok kincseit. Fogadtam énekeseket és énekesnőket, és megszereztem az emberek fiaitól a fölöslegüket, egyik ládával a másik után. 9 Így nagyobb és gazdagabb lettem, mint bármelyik elődöm Jeruzsálemben, s közben a bölcsességem is megmaradt. 10 A szememnek megadtam mindent, amit csak megkívánt, semmiféle gyönyört nem vontam meg szívemtől. Igen, szívem örömet merített minden fáradozásomból, és ez volt a jutalmam minden fáradozásomért.
✴11 És latra vetettem kezem minden művét, és a fáradságot is, amibe került. Ó, minden hiábavalóság és szélkergetés, nincs belőle semmi haszon a nap alatt! …... 16 Valóban, a bölcs emlékezete éppoly kevéssé örök, mint a balgáé. A jövőben hamarosan elfelejtik mind a kettőt. A bölcs meghal éppen úgy, mint a balga.17 Meggyűlöltem az életet, mert bosszantónak találtam azt a fáradozást, ami a nap alatt folyik. Igen, minden hiábavalóság és szélkergetés! 18 Meggyűlöltem minden művemet, amit létrehoztam a földön, hiszen az utódomra kell hagynom. 19 Ki tudja, bölcs lesz-e vagy balga? És mégis teljesen szabadon rendelkezik majd munkám minden gyümölcsével, amire (annyi) fáradságot és okosságot pazaroltam életemben. Ez is hiábavalóság!20 Odáig jutottam, hogy szívemet átengedtem a kétségbeesésnek amiatt a fáradozás miatt, amit magamra vállaltam a nap alatt.21 Hisz jó néhány ember munkálkodott bölcsen, okosan és sikerrel, aztán át kell engednie szerzeményét olyannak, aki mit sem fáradt érte. Ez is hiábavalóság és nagy baj! 22 Igen, mije marad az embernek minden fáradozásából és törekvéséből, amivel emésztette magát életében?23 Valóban: minden napja csupa szenvedés, és minden tevékenység csupa bosszúság. Szíve még éjjel sem tud megnyugodni. Ez is hiábavalóság!
✴24 Nem tehet jobbat az ember, mint hogy egyék, igyék és kedvét lelje a munkájában. Mert beláttam, hogy ez az Isten kezéből jön.25 Mert az öröm is, a gond is Istentől van.
3 Elhatároztam, hogy testemet átengedem a mámornak, de szívemet azért megtartom a bölcsességnek; átadom magamat az esztelenségnek, míg nem látom, mi válik javára az emberek fiainak, s mit csinálnak életük folyamán az ég alatt.4 Nagy dolgokat vittem végbe, palotákat építettem, és szőlőket ültettem magamnak.
✴12 Elgondolkodtam a bölcsességen, az esztelenségen és a balgaságon. Hadd lám: mit csinál majd a király utódja? Azt, amit már régen is tettek.13 És láttam, hogy a bölcsesség felülmúlja a balgaságot, mint a világosság a sötétséget.14 A bölcs maga elé néz, a balga vaktában megy. De arra is rájöttem, hogy egy és ugyanaz a sorsa mind a kettőnek.15 Ekkor azt mondtam magamnak: Ha rám is a balgák sorsa vár, miért lettem akkor olyan mérhetetlenül bölcs?És így szóltam magamban: Ez is hiábavalóság!✴26 Igen, annak, aki kedves előtte, bölcsességet, tudást és örömet ad; a bűnösnek meg a gyötrelmet adja, hogy gyűjtsön és halmozzon, hogy aztán olyannak adja, aki tetszik Istennek. Ez is hiábavalóság és szélkergetés!
✴1 Boldog ember, aki nem indul a gonoszok tanácsa nyomán, aki nem jár a bűnösök útján és nem vegyül a csúfot űzők közé. 2 Aki örömét leli Isten törvényében, s parancsairól elmélkedik nappal és éjjel.3 Olyan, mint a víz partjára ültetett fa, amely kellő időben gyümölcsöt terem, és levelei nem hervadnak. Siker koronázza minden tettét.4 Nem így a gonoszok, egyáltalán nem. Pelyvához hasonlók, amelyeket elsodor a szél a földről. 5 A bűnösök nem állnak meg az ítéletkor, sem a gonoszok az igazak közösségében. 6 Isten ugyanis őrzi az igazak útját, de a gonoszok útja pusztulásba visz.
Lábjegyzetek
Zsolt:1: Az ószövetségi kinyilatkoztatás határozott erkölcsi magatartást követel. Ez a magatartás az „út”.
Az erény egyszerűen a törvény megtartása A bűn végső büntetése már világos,.
A jók jutalmáról még csak annyit tud mondani, hogy Isten különös gondviselése alatt állnak.
1 Jób ekkor válaszolt és így szólt:2 Ha mérlegre tudnám tenni bánatomat, és minden bajomat megmérhetném, 3 tenger homokjánál nehezebbet nyomna. Azért vétettem el szavaimat.4 Belém fúródtak a Mindenható nyilai, lázt hozó mérgüket felitta a lelkem. Rémségei ellenem csatasorba álltak.5 Ordít a vadszamár a kövér mezőben, takarmánya előtt bőg talán a bika? 6 Lehet-e só nélkül enni, mi ízetlen, tojásfehérjének jó talán az íze?7 Irtózom még hozzányúlni is, betegségemben mégis ez az eledelem. 8 Ó, ha teljesülhetne kívánságom, és Isten megadná, amit úgy szeretnék! 9 Jó volna, ha Isten összezúzna, fölemelné kezét és megölne.
✴10 Nekem még akkor is vigaszomra volna, fájdalmam közepette is nagyot ugranék, hogy nem tagadtam meg a Szentnek a szavát……
✴3 És harsány hangon mondogatták egymásnak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” (Iz: 6: 3, )
✴3 Közeledik az Isten Támán felől, és Fárán hegyéről a Szent. (Szünet.) Dicsősége elborítja az egeket, méltósága betölti a földet. (Hab: 3: 3,)
…13 Számomra nincs többé semmi segítség, menekülésemnek minden útja zárva?14 Aki embertársával nem érez együtt, az az Úr félelmével is szakít. 15 Testvéreim megcsaltak, mint a patak, úgy, mint a hűtlen patakoknak medre: 16 mikor a jég zajlik, zavarosssá válnak, olvadó hó leve felduzzasztja őket; olvadó hó leve felduzzasztja őket; 17 a hőség idején aztán kiszáradnak, a nagy forróságban üres lesz a medrük. 18 Letérnek az útról (értük) a karavánok, bolyongnak a pusztán, s ott lelik végüket.19 Tema karavánja mind utána kutat, bennük bizakodnak Sába kalmárai. 20 Reményük azonban csalódássá válik, mikor odaérnek, látják, becsapódtak.21 Ilyenek lettetek számomra most ti is: Látva nagy bajomat, féltek tőlem. 22 Kértem-e tőletek: „Adjatok valamit, osszátok meg velem vagyonotok, 23 szabadítsatok ki az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnok hatalmából!”?24 Okosítsatok fel, akkor majd hallgatok. Adjátok tudtomra, hogy miben hibáztam. 25 Őszinte beszédem kigúnyoljátok. Vajon mit bizonyít ócsárlástok?26 Csak korholásra gondoltok ki szavakat? A kétségbeesettnek szava olyan, mint a szél? 27 Még az árvára is sorsot vetnétek, a barátotokat is elárvereznétek. 28 Legyetek szívesek, forduljatok felém! Szemtől szemben biztos nem hazudom. 29 Forduljatok felém, de hamisság nélkül! Forduljatok felém: igazam most is áll!30 Hazudik tán nyelvem? S az ínyem nem érezné-e a bűnt?
Az ember csak maga tudja a baját.✴11 De hol vegyek erőt végső kitartáshoz? Mikor jön a vég, hogy türelmesen várjam?12 Erős vagyok tán, olyan mint a szikla, talán kemény ércből jött létre a testem?
✴1 Azután visszatért az angyal, aki hozzám beszélt, és fölébresztett úgy, mint amikor álmából keltenek föl valakit. 2 Majd megkérdezte: „Mit látsz?” Azt feleltem: „Egy színarany mécstartót látok. A tetején olajtartó van, meg hét mécses, és hét égő a mécsesek számára, amelyek rajta vannak. 3 Mellette két olajfa van, az egyik jobbról, a másik meg balról.” 4 Ekkor megszólaltam, és megkérdeztem az angyaltól, aki hozzám beszélt: „Mit jelentenek ezek a dolgok, Uram?”5 Az angyal, aki hozzám beszélt, ezt válaszolta: „Nem tudod, hogy mit jelentenek ezek a dolgok?” Azt mondtam: „Nem, Uram.”
✴6 a Erre így felelt: 6 b Ezt a szózatot intézi az Úr Zerubbábelhez: Nem hatalom által és nem erőszak által, hanem az én lelkem által – mondja a Seregek Ura. 7 Mi vagy te, nagy hegy? Zerubbábel előtt síksággá változol. Ő majd fölteszi a zárókövet, s közben ezt mondják: Szép, milyen szép! 8 Az Úr ezt a szózatot intézte hozzám:….
Megjegyzések Zerubbábelről.
✴10 aVajon van-e valaki, aki megveti e szerény kezdet napját? Örülni fognak majd, ha látják a választott követ Zerubbábel kezében. 10 b „Ez a hét szem az Úr szeme: bejárják az egész földet.”… 12 [Ismét megszólaltam, és megkérdeztem tőle: „Mit jelent az olajfa két ága, amelyből a két aranycsövön át olaj folyik?”] 13 Azt felelte: „Nem tudod, mit jelentenek ezek a dolgok?” Azt mondtam: „Nem, Uram.”14 Erre ő: „Ez a két Fölkent, akik az Úr előtt állnak az egész földön.”
Az ötödik látomás: a lámpa és az olajfák.✴9 Zerubbábel keze vetette meg e ház alapját, az ő keze fogja be is fejezni. [Ti pedig megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött hozzátok.]
Megjegyzések Zerubbábelről. 11 Ismét megszólaltam és megkérdeztem: „És mit jelentenek az olajfák a mécstartó mellett jobbról és balról?”
Lábjegyzetek
Zak:4:1Fához gyakran hasonlítja az embert a Szentírás (Jer 11,19; Zsolt 1,3; Jób 29,19 stb.). A két Fölkent Józsue (pap) és Zerubbábel (király).
Zak:4:6-14Korrigált szövegromlás: a versek nem kánoni sorrendben következnek.
Zak:4:10 aA választott kő az a kő lesz, mellyel lezárul a templom építése.
1 Halljátok az ítéletet, amelyet az Úr kimondott rátok, Izrael fiai, azokra a nemzetségekre, amelyeket felhoztam Egyiptom földjéről:
✴ 2 A föld nemzetségei közül nem ismertem mást, csak titeket; ezért megtorlom rajtatok minden gonoszságotokat.
A prófétai meghívásnak nem lehet ellenállni
✴3 Jár-e együtt két ember, ha nem értenek egyet? 4 Nem akkor ordít-e az erdőben az oroszlán, ha nem talál prédát? Nem akkor bömböl-e búvóhelyén az oroszlánkölyök, ha nem szerez semmit? 5 Leesik-e a madár a földre, hogyha nincsen csapda? Csattan-e a csapda, ha nincs, amit fogjon?....7 Valóban, az Isten, az Úr nem tesz semmit anélkül, hogy szándékát el ne árulná szolgáinak, a prófétáknak. 8 Ki ne félne, ha ordít az oroszlán? Ki ne jövendölne, ha szól az Úr, az Isten?
Szamária romlottsága miatt pusztul el
9 Hirdessétek Asszíria palotáiban, és Egyiptom földjének palotáiban; mondjátok: Gyűljetek egybe Szamária hegyein, és lássátok a nagy zűrzavart a városban, és benne a gyötrelmeket!.... ✴11 Ezért ezt mondja az Úr, az Isten: Ellenség veszi körül az országot, elragadja hatalmadat, és kifosztják palotáidat. ✴12 Ezt mondja az Úr: Amikor a pásztor is csak egy szárcsontot vagy fülhegyet ment meg az oroszlán szájából, ugyanígy Izrael fiai közül is (alig) mentenek meg, akik Szamáriában ágyuk mélyén ülnek, fekvőhelyükön, a párnák között.
Bétel és a fényűző lakások ellen
13 Halljátok ezt, és tegyetek tanúságot Jákob házában – mondja az Úr, az Isten, a Seregek Istene. 14 Azon a napon, amikor Izrael ellenem elkövetett vétkeit megtorlom Bétel oltárain, letörnek majd az oltár szarvai, és a földre hullanak. 15 Lerombolom a téli házat a nyári házzal együtt, elpusztulnak az elefántcsont házak, eltűnnek az ébenfa házak – mondja az Úr.
A prófétai meghívásnak nem lehet ellenállni. .. 6 Megszólal-e a kürt a városban anélkül, hogy a nép meg ne rémülne? Jön-e valami rossz a városra, amit ne az Úr hozna rá?
Szamária romlottsága miatt pusztul el. 10 Nem tudnak egyenes úton járni – mondja az Úr –, erőszakot és pusztítást halmoztak fel palotáikban.
Lábjegyzetek
Ám:3:2 Az „ismerni” szó itt magában foglalja a kiválasztásés a szeretet fogalmait is. Hasonló szövegek: Ter 18,19; Jer 1,5; Oz 13,4.
Ám:3:3-8 A próféta igazolja közbejöttének jogosságát. A próféta azért beszél hozzá, mert az Úr szólt, a próféta nem állhat ellen szavának.
Ám:3:11 Az ellenség Asszíria, melyről gyakran beszél a próféta, de nem nevezi azt nevén.
Ám:3:12 Első ízben találkozunk a „maradék” gondolatával: a nagy pusztulás ellenére egy kis csoport megmarad a választott népből. Vö. 5,15; 9,8 és Iz 4,3.
41 Mégsem látják be mindezt, s nem képesek elhagyni ezeket az isteneket, mert hiányzik belőlük az értelem. 42 A szalagövet viselő asszonyok az utak mentén ülnek és tömjén módjára égetik a korpát, ✴43 s ha valamelyiküket egy járókelő elviszi és vele hál, akkor megveti a másikat, hogy azt nem vették észre, mint őt, és nem szakították el a szalagját. 44 Csupa ocsmányság, ami náluk történik. Hogyan hihetik és mondhatják mégis, hogy ezek istenek? 45 Kézművesek és aranyművesek készítették őket: azzá lettek, amivé készítőjük tette őket. 46 Készítőik sem érnek el magas kort: hogyan lehetnének akkor istenek az alkotásaik? 47 Az utódokra is csak csalást és szégyent hagynak....49 Miért nem értik meg tehát, hogy nem lehetnek istenek, akik magukat sem tudják megmenteni a háborútól és veszedelemtől? …..51 Ki előtt nem világos hát, hogy ezek nem istenek?..... 55 Királynak vagy ellenségnek nem képesek ellenállni…. 58 Ezért egy király, aki él a hatalmával, olyan, mint egy használható eszköz a házban, amit a tulajdonos fel is használ: többet ér, mint a hamis istenek. Az ajtó is, amely megvédi, ami a házban van, többet ér, mint a hamis istenek. A király palotájában egy faoszlop értékesebb, mint a hamis istenek. 59 A nap, a hold és a csillagok, amelyeknek az a szerepük, hogy világítsanak, engedelmeskednek.60 Hasonlóképpen a villám is, ha felcsillan, szép látvány. Ugyanígy a szél is minden vidéken fúj. 61 S ha Isten a felhőknek megparancsolja, hogy vonuljanak végig a földön, teljesítik a parancsot. S ha a tüzet leküldik felülről, hogy perzselje föl a hegyeket és az erdőket, megteszi, amit parancsolnak neki. ….. 64 Ismerjétek el tehát, hogy nem istenek és ne féljetek tőlük!65 A királyra nem hozhatnak sem átkot, sem áldást….67 Az állatok még szerencsésebbek, mint ők, mert segíthetnek magukon úgy, hogy a rejtekbe menekülnek. 68 Semmiképpen nem látjuk tehát, hogy ezek istenek volnának, azért hát ne féljetek tőlük. 69 Ahogy a madárijesztő az uborkaföldön nem őriz meg semmit, úgy vannak az ő fából való, arannyal és ezüsttel bevont isteneik is…..72 Jobb tehát, ha az ember igaz, és nincsenek bálványai, mert így elkerüli a megszégyenülést.
…..48 Ha ugyanis háború vagy csapás fenyegeti őket, a papok azon tanakodnak egymás közt, hol rejtőzködhetnének el velük együtt….
50 Mivel fából vannak, s arannyal és ezüsttel vonták be őket, azért végül is kitudódik, hogy csak hamis képek. Minden nép és király előtt nyilvánvaló lesz, hogy nem istenek, hanem emberi kéz művei, és nincs bennük isteni erő…..52 Egyetlen ország élére sem tudnak királyt állítani, esőt sem adnak az embereknek.53 Nem ítélkeznek az emberek fölött, és senkit nem védenek meg, akivel jogtalanság történt, hiszen tehetetlenek, mint a varjak, amelyek az ég és föld között keringenek.54 Ha pedig tűz fenyegeti a fából való, aranyozott és ezüstözött isteneket, akkor a papok ugyan kimenekülnek, de ők éppúgy odaégnek, mint a gerendák….56 Hogyan gondolhatja vagy hiheti hát valaki, hogy ezek istenek? 57 A fából való, aranyozott és ezüstözött istenek nem menekülhetnek sem a tolvajok, sem a rablók elől. Ezek erősebbek, mint ők, elviszik az aranyat és az ezüstöt, s a rajtuk levő ruhát is, és eltűnnek vele. Tehát magukon sem segíthetnek….62 Ezek (az istenek) azonban sem megjelenésükben, sem erejükben nem hasonlítanak hozzájuk. 63 Ezért nem lehet sem hinni, sem mondani, hogy valóban istenek, hiszen nem képesek ítélkezni az emberek fölött, vagy velük jót tenni... 66 Nem adhatnak jelet az égen a népek számára, s nem ragyognak, mint a nap, és nem világítanak, mint a hold……70 Hasonlítanak a kerti bozóthoz is, amelyre minden madár rátelepszik. Fából készült, arannyal és ezüsttel bevont isteneik hasonlítanak a halottakhoz is, akiket levetettek a sötétségbe.71 A rajtuk tönkremenő bíborról és bisszusról is felismerhetitek, hogy nem istenek. Végül ők maguk is tönkremennek, és az ország szégyenévé válnak.
21Testükre és fejükre rátelepszenek a denevérek, a fecskék és más madarak, sőt a macskák is. 22 Erről ismerhetitek fel, hogy nem istenek. Ne is féljetek tőlük!23 Arannyal vonják be őket, hogy szépek legyenek, de ha valaki nem tisztítja le róluk a rozsdát, akkor nem fénylenek. Arról sem volt tudomásuk, amikor öntötték őket. 24 Magas áron vásárolták őket, de nincs bennük éltető lélek. 25 Nincs lábuk, ezért vállon viszik őket s így megszégyenülnek az emberek előtt. Szolgáik előtt is megszégyenülnek: hiszen csak az ő segítségükkel kelhetnek fel, ha leesnek a földre. 26 Ha felállítják, akkor sem tud mozogni, s ha eldől, nem tud fölegyenesedni. Az adományukat úgy adják nekik, mint a halottaknak. 27 Amit nekik áldoznak, azt a papok a maguk hasznára eladják, más részüket asszonyaik tulajdonítják el, de nem adnak belőle semmit a szegényeknek és a betegeknek. Az áldozatokat még a havibajos és gyermekágyas nők is érintik. 28 Ebből láthatjátok, hogy ezek nem istenek. Ne is féljetek tőlük! …30Templomaikban ott ülnek papjaik, megszaggatott ruhában, lenyírt hajjal és szakállal, födetlen fővel. 31 Ordítanak és kiáltoznak isteneik előtt, akárcsak némelyek a halotti toron. 32 A papok elveszik az istenek ruháit, és azokba öltöztetik asszonyaikat és gyermekeiket. 33 Akár jót, akár rosszat tesznek velük, nem képesek viszonozni. Királyt nem állíthatnak és nem tehetnek le.34 Hasonlóképpen nem adhatnak gazdagságot, és nem ajándékozhatnak pénzt. Ha valaki fogadalmat tesz előttük és nem teljesíti, nem kérhetik számon…..36 A vakot nem tehetik látóvá, s az embert nem szabadíthatják meg bajaitól….38 A fából faragott, arannyal és ezüsttel bevont istenek hasonlítanak a hegy köveihez: akik tisztelik őket, szégyent vallanak….40 Sőt, maguk a káldeusok is tiszteletlenül bánnak velük. Ha ugyanis látnak egy némát, aki nem tud beszélni, elviszik Bélhez, és követelik, hogy oldja meg a nyelvét, mintha az istenség egyáltalán hallana.
29 Miért is nevezik őket isteneknek? Még asszonyok is mutathatnak be áldozatot az ezüstből, aranyból és fából való isteneik előtt…..35 Egyetlen embert sem mentenek meg a haláltól, sem a gyengét nem védik meg az erőstől….37 Nem könyörülnek meg az özvegyen, és nem segítik az árvát….39 Hogyan hiheti és mondhatja tehát valaki, hogy ezek istenek? >>>>>>>>>
….2 Ha majd megérkeztek Babilonba, ott maradtok évekig, hosszú ideig, a hetedik nemzetségig. Utána azonban békében kivezetlek onnan benneteket. ✴3 Babilonban majd láttok ezüstből, aranyból és fából készült isteneket, amelyeket az emberek vállukon hordoznak, és amelyektől a pogányok félnek. 4 Ti azonban vigyázzatok, ne kövessétek az idegeneket, és ne teljetek el félelemmel ezek előtt az istenek előtt, 5 amikor látjátok, hogy a tömeg előttetek és mögöttetek imádja őket. Inkább mondjátok magatokban: „Egyedül téged illet imádás, Urunk!” 6 Angyalom ugyanis veletek lesz, gondot visel életetekre. 7 (A bálványok) nyelvét a kézműves simította ki; arany- és ezüstruhát adtak rájuk, de azért csak hamis képek, és nem tudnak beszélni.8 Fogják az aranyat, és mint a díszeket kedvelő leány számára, 9 koronát készítenek belőle bálványaik fejére. Az is megtörténik, hogy a papok titokban leszedik az aranyat és az ezüstöt isteneikről, hogy saját hasznukra fordítsák, 10 vagy hogy züllött nőknek adjanak belőle. Díszes ruhákba öltöztetik arany-, ezüst- és faisteneiket, mint az embereket, 11 de azok nem védik meg őket a rozsdától és a szútól. 12 Bíborpalást van rajtuk, de arcukról le kell törölni a ház porát, amely vastagon rájuk telepszik. 13 Jogara is van, mint az emberi uralkodónak, de senkit nem tud megölni, aki megtámadja.14 Jobbjában kardot vagy csatabárdot tart, de magát sem tudja megvédeni, sem a háborútól, sem a rablóktól. Erről lehet felismerni, hogy ezek nem istenek.15 Ne is féljetek tőlük! Az emberek által használt edény is értéktelen, ha egyszer eltörik. Ilyenek az ő isteneik is. ….17 Ahogy körös-körül bezárják a kapukat olyan ember előtt, aki megsértette a királyt, és akit vérpadra visznek, úgy biztosítják a papok az ajtókat zárakkal és reteszekkel, mert félnek, hogy a tolvajok ellopják (a bálványokat).18 Mécsessel világítanak nekik, méghozzá sokkal, akárcsak maguknak, de egyet sem látnak belőlük…..
1 Ez annak a levélnek a másolata, amelyet Jeremiás küldött azoknak, akiket Babilon királya fogságba akart hurcolni Babilonba. Így közölte velük, amit Isten tudtára adott. Nebukadnezár, Babilon királya, az Isten előtt elkövetett bűnök miatt hurcolt benneteket fogságba Babilonba….✴16 Ha felállítják őket a házakban, szemük tele lesz a belépők lábáról levert porral….19 Olyanok, mint a templom gerendái. Mondják, hogy a belsejüket kirágják a föld férgei, és megemésztik a ruhájukat is. De még azt sem érzik, 20 hogy arcukat befeketíti a templom füstje….. >>>>>>>>
…✴2 Megkérdeztem az angyalt, aki beszélt hozzám: „Mik ezek a szarvak, Uram?” Azt felelte: „Ezek azok a szarvak, amelyek szétszórták Júdát [Izraelt] és Jeruzsálemet.”
5 Azután fölemeltem tekintetem és látomást láttam. Egy embert, akinek mérőzsinór volt a kezében. ✴6 Megkérdeztem tőle: „Hová mész?” Azt felelte: „Megmérem Jeruzsálemet, hogy lássam, mennyi a szélessége és mennyi a hosszúsága.” 7 Az angyal, aki hozzám beszélt, mozdulatlan maradt, és egy másik angyal jött eléje…..✴9 Ezt mondja az Úr: Magam leszek a tüzes fal körülötte, és én leszek a dicsősége.”
Felhívás a száműzöttekhez
10 Jaj, jaj! Meneküljetek Észak földjéről! [– mondja az Úr –], [mert a négy szél irányába szórtalak szét benneteket – mondja az Úr.] ✴11 Jaj, Sion, mentsd meg magadat, aki Babilonban laksz!... 13 Nézzétek, kinyújtom kezem ellenük, és ők saját szolgáik prédájává lesznek. [Ti pedig megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem.] 14 Örülj és ujjongj Sion leánya, mert nézd, máris jövök, hogy nálad lakjam – mondja az Úr……
1 Azután fölemeltem tekintetem és látomást láttam. Volt ott négy szarv.
✴…. 4 Megkérdeztem: „Mit fognak ezek itt csinálni?” Azt mondta: „[Ezek azok a szarvak ott, amelyek szétszórták Júdát, úgyhogy senki sem merte fölemelni a fejét.] S ezek most idejöttek, hogy legyőzzék őket, [hogy letörjék azoknak a nemzeteknek a szarvát, amelyek fölemelték a szarvukat Júda országa ellen és szétszórták]”.
A harmadik látomás: a zsinórmérték.
✴8 Az előző így szólt: „Szaladj, mondd el ezt annak az ifjúnak: Nem övezi majd fal Jeruzsálemet a benne lakó emberek és állatok sokasága miatt.
Felhívás a száműzöttekhez
✴12 Mert ezt mondja a Seregek Ura [az ő dicsősége küldött engem] a népekhez, amelyek kifosztottak titeket, [mert ha valaki hozzátok ér, olyan, mintha a szempillámhoz érne]:… 15 Sok nép az Úrhoz tér majd azon a napon és az ő népévé válik. [Ő azonban nálad marad, és te tudni fogod, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzád.] ✴16 Júda az Úré lesz, mint az ő öröksége a szent földön, és ő újra kiválasztja Jeruzsálemet. 17 Némuljon el minden test az Úr színe előtt, mert ébred már és elindul szent hajlékából.
Lábjegyzetek
Zak:2:2 A szarvaka hatalom jelképei (Zsolt 75,5). Júda ellenségeit jelképezik.
Zak:2:3 A kovácsok az angyalok jelképei.
Zak:2:6 A megmérés az újjáépítést előzi meg (vö. Ez 41,13). A mérést angyal végzi.
Zak:2:8 Az ifjú angyal, aki a mérést végzi.
Zak:2:11 Sionitt a száműzötteket jelöli (Iz 51,16).
Zak:2:16 A kifejezés első alkalommal itt fordul elő az Ószövetségben. Vö. 1Mak 1,7.
Zak:2:17 Az Úr eljönégi lakóhelyéről földi templomába.
✴1 Szállj magadba, térj magadba, ó, szeretetre méltatlan nemzet! 2 Mielőtt elűznének benneteket, s eltűnnétek, mint a pelyva; mielőtt rátok zúdulna az Úr izzó haragja, [mielőtt elérkezne hozzátok az Úr haragjának napja]: ✴3 keressétek az Urat ti, szegényei a földnek, akik teljesítitek parancsait. Keressétek az igazságot, keressétek az alázatot, talán menedéket találtok az Úr haragjának napján.
II. A NÉPEK ELLEN
A nyugati ellenség: a filiszteusok
…..5 Jaj a tengerpart lakóinak, és a krétaiak nemzetségének! Ezt mondja az Úr nektek: „Megalázlak, filiszteusok földje, lerombollak, kiirtom lakóidat. 6 Legelő lesz belőled, tengerpart, pásztorok mezeje, és juhok akla. 7 Osztályrészül jutsz majd annak, aki megmarad Júda házából. Kihajtanak oda legeltetni, este pedig lepihennek Askelon házai között, mert az Úr, az ő Istenük meglátogatja őket, és jóra fordítja sorsukat.”
A keleti ellenség: Moáb és Ammon
8 Hallottam, amint Moáb gyalázkodott, és Ammon fiai káromkodtak: gyalázták népemet, és kérkedtek határaikkal. 9 Ezért – amint igaz, hogy élek! – mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Moáb olyan lesz, mind Szodoma, Ammon fiai pedig, mint Gomorra: a bogáncs birodalmává, sóhalmazzá, pusztasággá mindörökre. Népem maradéka kifosztja őket, aki fennmarad a népből, tulajdonul kapja.
10 Kevélységükért ezt kapják majd, mivel gyalázkodtak és hatalmaskodtak a Seregek Urának népe fölött. 11 Rettenetes lesz az Úr hozzájuk. Amikor majd kipusztítja a föld minden istenét, leborulnak előtte, mindenki a maga hazájában, a népek minden szigete.
A déli ellenség: Etiópia….
Az északi ellenség: Asszíria
…..14 Nyáj tanyázik benne, mindenféle állat a völgyből; a pelikán és a sündisznó is szobrai között éjszakázik. Az ablakban bagoly huhog, és a holló a küszöbön, mert cédrus(burkolat)át levették. 15 Ez volna a virágzó város, amely biztonságot élvezett? Amely így szólt szívében: „Csak én! Rajtam kívül nincsen más!” Lám, romhalmazzá vált, vadak tanyájává. Aki csak arra jár, fütyül és a kezét rázza.
Szof:2.1 A verssor első felének héber szövege érthetetlen.
Szof:2:3 „A föld szegényei” kifejezés magában foglal minden kis embert, gyöngét, alázatosat. A bölcsességi irodalomban elsősorban az elnyomottakra vonatkozik. A prófétáknál erkölcsi, eszkatologikus jelleget ölt a kifejezés: azokat jelöli, akik az Isten akaratának alávetik magukat (vö. 3,11köv.; Iz 46,13; 66,2; Zsolt 22,27; Mt 5,3; Lk 1,52). A Messiás a szegényeké lesz: Iz 61,1; Lk 4,18. Ő maga is alázatos és szelíd lesz: Zak 9,9.
Szof:2:12 Az etiópok itt az egyiptomiak, akik felett Szofoniás működését megelőzőleg etióp uralkodók uralkodtak (715 – 663).
✴1 Körülnéztem, s lám, az égboltozaton, amely a kerubok feje fölött volt, mintha zafírkő lett volna, s olyasvalami látszott fölöttük, mint egy trón.
2 Ekkor így szólt a fehér ruhába öltözött emberhez: „Menj a kerubok alatt levő kerekek közé, végy tele marokkal a kerubok alatt levő parázsból, és hintsd a városra!” S a szemem láttára odament. 3 A kerubok a templom jobb oldalán álltak, amikor az ember bement, és a felhő betöltötte a belső udvart. 4 Az Úr dicsősége a kerubokról a templom küszöbéhez szállt, a templom tele lett a felhővel, és az udvart betöltötte az Úr dicsősége ragyogásával. 5 A kerubok szárnyainak csattogása a külső udvarig hallatszott, mint a mindenható Isten hangja, amikor beszél. 6 Akkor ezt a parancsot adta a fehér ruhába öltözött embernek: „Végy tüzet a kerubok közt levő kerekek közül!” Erre az odament és megállt a kerék mellett. 7 A kerub kinyújtotta kezét a kerubok között levő tűz felé, vett belőle, és a fehér ruhába öltözött ember kezébe adta. Az elvette és kiment. 8 Akkor azt láttam, mintha a keruboknak emberi kezük lett volna a szárnyuk alatt. 9 Megfigyeltem: Négy kerék volt a kerubok mellett, mindegyik kerék egy kerub mellett, s a kerekek úgy ragyogtak, mint a krizolit.10 Úgy látszott, hogy mind a négy egyforma, s mintha az egyik kerék a másikban lett volna.11 Amikor mentek, négy irányban haladtak, s nem fordultak meg menet közben, hanem abban az irányban mentek, amerre a fej irányította őket, és nem fordultak meg menet közben……
14 Mindegyiknek négy arca volt: az első bika arc volt, a második emberi arc, a harmadik oroszlán arc, a negyedik sas arc. 15 A kerubok fölemelkedtek; ugyanaz az élőlény volt, amelyet a Kebár folyónál láttam. 16 Amikor a kerubok járkáltak, a kerekek haladtak mellettük, amikor a kerubok fölemelték szárnyukat, hogy fölemelkedjenek a földről, a kerekek ottmaradtak mellettük. 17 Amikor megálltak, azok is megálltak, amikor fölemelkedtek, azok is fölemelkedtek velük, mert az élőlény lelke volt bennük.
Az Úr dicsősége elhagyja a templomot.
18 Az Úr dicsősége elhagyta a templom küszöbét és megállt a kerubok fölött.
✴19 A kerubok fölemelték szárnyukat, és szemem láttára fölemelkedtek a földről, s amikor eltávoztak, velük voltak a kerekek is, és megálltak az Isten háza keleti kapujának bejáratánál, s Izrael Istenének dicsősége ott volt fölöttük.
✴20 Ez az az élőlény volt, amelyet Izrael Istene alatt láttam a Kebár folyó mellett, és megértettem, hogy kerubok voltak. 21 Mindegyiknek négy arca és négy szárnya volt, s emberi kézhez hasonló valami volt a szárnya alatt. 22 Arcuk olyan volt, mint azoknak az arca, amelyeket a Kebár folyó mellett láttam. Mindegyik egyenesen haladt, maga előtt.
✴12 Egész testük, hátuk, kezük és szárnyuk, valamint a kerekek körös-körül tele voltak szemekkel, mind a négyüknek. 13 Hallottam, hogy a kerekeknek ezt a nevet adták: „galgal”.
Lábjegyzetek
Ezék:10:A város lakóinak elpusztítása után elpusztul maga a város is, tűz emészti meg. A 8–17 megismétli az 1,6–26 látomását.
✴1 Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: 2 Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének. 3 Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak; ideje a bontásnak és ideje az építésnek.4 Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak.5 Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak. 6 Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak.7 Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak. 8Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének. 9 Mi haszna van a munkálkodónak abból, hogy fáradozik?….
A Bibliában a teremtés és a mindenség alkotója Isten,
✴10 Elnéztem a vesződséget, amit Isten az emberek fiainak ad, hogy bajlódjanak vele.
✴11 Mindent ő tesz, a maga idejében. Adott ugyan nekik (némi) fogalmat az idő egész folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétől végig fel tudná fogni, amit az Isten tesz.
1 Ezért követeket küldtek, hogy kérjenek békét. Ezek így szóltak hozzá:
….3 Majorjaink, egész földünk, vetéseink, nyájaink és gulyáink, bekerített karámaink mind szolgálatodra vannak. Használd őket, amint jónak látod.
4 Városaink és lakóik szolgálatodra állnak. Gyere, és bánj velük tetszésed szerint!” 5 Az emberek Holofernesz elé járultak, és átadták neki ezt az üzenetet. 6 Ezután seregével levonult a partvidékre. A megerősített városokban helyőrséget hagyott, aztán válogatott férfiakat szedett össze, segédcsapatnak.
✴7 A városok és az egész partvidék lakói koszorúkkal és dobszóra táncot lejtve fogadták.
✴8 Ő azonban lerombolta szentélyeiket, és kivágta szent ligeteiket. Azt a parancsot kapta ugyanis, hogy a föld minden istenét semmisítse meg, s minden nemzet csak Nebukadnezárnak szolgáljon: minden nyelv és faj úgy könyörögjön hozzá, mint istenhez. 9 Így érkezett meg Ezdrelon elé Dotaia közelébe, amely Júdea nagy hegylánca előtt terül el….
2 „Szolgái vagyunk Nebukadnezárnak, a nagy királynak, és leborulunk előtted. Tégy velünk, amint tetszik.
✴10 Geba és Szkütopolisz között ütött tábort, és egy egész hónapig ott maradt, hogy seregének élelmet szerezzen.
Lábjegyzetek
Judit:3:7 Koszorúkkal ékesített táncolók a görög korban szerepelnek csak a Szentírásban (Sir 32,2; Bölcs 2,8).
Judit:3:8Az asszír és babiloni királyok nem követelik maguknak ezt a címet, hanem Nagy Sándor után a szeleukida uralkodóknál vált általánossá az „isten” cím.