Az á-val írást leszámítva én is. (Egyébként fogalmam nincs, melyik topikban beszéltünk hostról és doménről, és az MTE-s Máray-előadáson épp ezek az írásmódok voltak használatban – csakhogy az úzust is citálhassam boldogan.)
Kedves Béla!
Az az akadémiai bizottság csak létrejöyy, Kiefer vezetésével. Múltkor hallottam egy rádióriportot vele.
Riporter: - Professzor úr! Ön mivel helyettesítené a pubot?
Kiefer: - Én meghagynám, á-val írba.
csak csatlakozni tudok Ádám megjegyzéséhez, bár szerintem te is érted Nádasdyt, csak a művelt nyelvi norma oktatását és terjesztését kéred tőle számon. De erre meg csak megismételni tudom, amit már leírtam: rengetegen foglalkoznak ezzel, a középiskolai és sajnos a felsőoktatási magyar nyelvi oktatásban is ez kap kizárólagos hangsúlyt, ezért Nádasdy nem erre koncentrál. Szóval az inkriminált mondata távolról sem azt jelenti, hogy a plebs hagyja őt békén hülye kérdésekkel. Ez a mondat is azok közé a Nádasdy-mondatok közé tartozik, amelyek rögzült sztereotípiákat* igyekeznek szétoszlatni -- minden bizonnyal ezért lett ilyen provokatívan és ellentmondást nem tűrően megfogalmazva, ami számodra talán félreérthető (?), vagy ellenszenves. (* Arra a régi és közkeletű vélekedésre gondolok, hogy nyelvhelyességi kérdésekben a nyelvészek illetékesek, sőt kötelesek dönteni. Hogy ez ma is élő vélekedés, és hogy Nádasdy nem véletlenül tiltakozik ez ellen, azt mutatja a felirattörvény tervezete is, amely eredetileg egy akadémiai nyelvészbizottság feladatául rótta volna, hogy vitás esetekben döntsön egy-egy felirat „magyaros” ill. „magyartalan” voltáról, ami ellen persze az Akadémia nyelvészeinek egy része tiltakozott.)
Két rövid kiegészítő megjegyzés:
1. Régóta figyelem a könyvkiadást, és általában az ismeretterjesztést is. Hidd el, olyasfajta ismeretterjesztés közgazdasági vonalon, amelyik a nytelvihez mérhető lenne, nincs. Azért, ha be tudodgyűjteni a neveket, örülni fogok.
2. Te ezt az idézetet tartod obskurusnak:
"A nyelvészt meg ne kérdezgessék arról, mit hogyan kellene mondani;" (Ez a 56. vastagbetűse.)
Úgy vélem, nem figyelted meg eléggé a kifogásolt mondatot.
A nyelvész azzal nem akar foglalkozni, hogy hogyan kellENE mondani. Az illetékességén kívülinek tartja megítélni, hogy ahelyett, ahogy X vagy Y mondja, hogyan lenne helyénvaló.
A nyelvész azzal foglalkozik, hogyan mondja X, hogyan mondja Y. Anélkül, hogy értéksorrendet állítana fel közöttük. Nádasdy megmondja, ha kárdik hogy valamit hogyan mondanak, azt is megmondja, hogy ez hogy viszonyul a normához, illetve a normák valamelyikéhez, de nem bírálja senkinek a nyelvhasználatát, és nem ajánl neki másikat. Az inkriminált mondat egyértelműen erre vonatkozik. És ez a két nyelvmegközelítés, az előíró és a leíró (preskriptív versus deskriptív) különbsége, melyek felfogásbeli különbsége a vita tárgya tulajdonképpen.
Ennek alapján úgy véelm, hogy a 65-ben vastagon szedett véleménnyel szembeni ellenérzésed nem jogos, igaz, azt nagyon pontosan kell értelmezni.
Szó nincs szemérmes hallgatásról, ahogy véled: természetesen a nyelvészek is tisztában vannak azzal, hogy vannak társadalmilag elfogadott és társadalmilag elítélt nyelvváltozatok, és eszük ágában sincs ezt eltitkolni a beszédközösség elől.
Jó lenne ha így lenne, de a (65)-ben vastag betűvel kiemelt rész alapján nehezen jön át a válasz a nagyközönséghez, ha a tekintélyes tudós eleve megmondja, hogy ne kérdezzék ebben a témában.
>> Szerintem megalapozatlan érv, hogy a nyelvész a személyes véleménye kimondásával, génmanipulátorhoz hasonlatosan, beavatkozna a természet normális működésébe. <<
Átfutottam a hozzászólásokat, de nem találtam ilyen érvet,
Nem szó szerint, de szerintem ilyesmit jelent az, hogy a nyelvész csupán már megszólalásával is mintát mutat és ezzel visszahat a többi nyelvhasználóra. (Rumci linkje az Éshez, ha jól emlékszem, az [51]-ben).
„Talán ezért látod a tanári munkáját egyoldalúnak.”
Nem látom egyoldalúnak, mert nem is ismerem a tanári munkáját. Megjegyzésem arra volt utalás, hogy nem választható el egy emberen belül a tudós és a tanár. Olyan nincs, hogy pl. tudósként 08:30-14:00 között ne kérdezzék, tanárként viszont 14:00-16:30 között igen.
Örülök, hogy beírásom, a „nép hangja”–ként ilyen komoly reakciókat váltott ki.
"Nem tudom, honnan veszed, hogy a közgazdaságtudományban minden kutató egyúttal ismeretterjesztő is.."
Nem egészen ezt írtam. Azt írtam, hogy a kutatók jellemző módon oktatók is, nem válik el élesen a kétféle tevékenység. De azért vállalom az idézett interpretációdat is, mert a közgazdaságtudomány legismertebb képviselői rendszeresen írnak cikkeket napilapokba és hetilapokba és közérthetően fogalmazva járnak körül egy-egy kérdéscsoportot. Továbbá, vállalkoznak interjúkra is, mind az írott, mind az elektronikus médiában, és ezek során nem mondanak olyanokat, hogy ezt vagy azt eleve meg se kérdezzék tőlük.
„Hol vannak olyan közismert gazdasági ismeretterjesztők, mint Balassa, Lőrincze, Fábián, Grétsy,”
Ebben nem érdemes versenyezni és most nincs túl sok időm, de könnyen fel lehetne sorolni ismert közgazdászokat, akik a nagyközönség számára is számos könyvet és tanulmányt írnak, továbbá rendszeresen szerepelnek rádió- és tévéműsorokban.
„Ha a nyelvészek általában a közönségkapcsolattal foglalkoznának, mikor érnének rá a saját munkájukat végezni.”
„Mit jelent az, hogy van egy arisztokratikus nyelvészréteg, aki nem hajlandó a nyelvműveléssel foglalkozni? Például Nádasdy egyszemélyben nyelvész és nyelvművelő”
„A nyelvészek ellenérzése nem az egész nyelvművelést érinti, hanem annak a negatív változatát.”
Ezekről lásd a (65) beírásom vastag betűs részét. Ha valaki azt mondja, hogy őt nyelvhasználat ügyében egyáltalán ne kérdezzék, az számomra nem szimpatikus, és ettől kezdve nem érdemes ezt a témát tovább boncolni, mert visszajutunk oda, hogy kit mire lehet és nem lehet kötelezni és hogy adakozzon-e a milliárdos vagy ne. Mivel Nádasdy a leggyakrabban hivatkozott szaktekintély ezen a fórumon, úgy gondolom, hogy álláspontja nem csak egyéni álláspont, hanem egy csoporté vagy típusé is és ezért túlmutat az ő személyén.
„Ha szabad, néhány szót a Magyarulezt érő erkölcsi alapú kritikáról.”
Meglep ez a mondatod, mert a Magyarulezt egyáltalán nem kritizáltam, épp ellenkezőleg. Sokat köszönhetek ennek a fórumnak tárgyi tudásban és főleg szemléletben. Egy példa: egy éve még én is hibának, a műveletlenség jelének tartottam a suksükölést, az itteni vélemények azonban meggyőztek arról, hogy mindent a maga helyén és környezetében kell vizsgálni. Volt már, hogy ebben a témában vitába szálltam másokkal és valamennyire meg is tudtam győzni őket arról, hogy nem kell a suksükölést elítélni.
A félreérthető mondatom ez lehetett: „Kizárólag a Magyarulezből informálódom, de ez alapján úgy tűnik, mintha lenne egy arisztokratikus nyelvészcsoport,…”
Most pontosítok: véleményem nem a fórumos hozzászólások, hanem a belinkelt viszálykodó újságcikkek alapján alakult ki. Az ide beírókról jó a véleményem, de ez logikus is. Aki ide beír és ráadásul még ért is a nyelvtudomány valamely részéhez, éppen hogy ellentettje a Nádasdy-féle „ne kérdezzenek” hozzáállásnak.
„Az arisztokratikus megközelítés éppen az "én tudom, mi a jó, és meg is mondaom nektek, tudatlanoknak". És itt jöhetne (százhuszonhatodszor), hogy nem az a baj, hogy valakinek határozott véleménye van, mi a jó (normája van), és azt terjeszti, ez mindenkinek joga. Az a baj, hogy ezt tudománynak hiszi (vagy állítja), és ezt a téves tételt bunkóként alkalmazza.”
Szerintem a kérdések megválaszolása egy kicsit udvariasság kérdése is és semmiképp nem jelenti azt, hogy meg kell mondani, mi a jó és mi a rossz. A korrekt válasz ismerteti az összes lehetőséget és elmondja, hogy melyik milyen nyelvi vagy stílusréteghez tartozik ma, kiemelve, hogy ezek idővel változhatnak.
Mielőtt válaszolnék a válaszokra, ismét szeretném világossá tenni, hogy véleményem az „átlag” állampolgáré, aki érdeklődik a nyelv iránt, de annak semmilyen részterületén nem szakember, még csak nem is tájékozott. Tehát nem vagyok elfogult valaki vagy valami mellett vagy ellen. Bántani vagy sérteni valakiket már csak ezért sem lehetett szándékom.
Célszerű lenne a vita tárgya, a nyelvművelés fogalmát tisztázni, mert előállhat a tipikus helyzet, amikor a felek úgy vitatkoznak, hogy mást és mást értenek bizonyos szavakon, ezért nem jutnak dűlőre.
Az itteni beírásokat és belinkelt anyagokat elolvasva, és persze a Nyelvművelő Kézikönyv egyes szócikkeit ismervén, az a kép alakult ki bennem, hogy a nyelvművelés kb. annyi, mint az emberek anyanyelv-használattal kapcsolatos kérdéseire válaszolni, illetve a tipikus kérdések alapján valamiféle eligazítást adni a lehetséges megoldások ismertetésével.
Nem nyelvművelés az értékítélet, a stigmatizálás, a „helyes” és „helytelen” címkék ragasztgatása.
A nyelvi ismeretterjesztést a nyelvművelésnél szélesebb, de azt is azt magában foglaló fogalomnak érzem, amelybe a az anyanyelv-használati kérdések megválaszolásán túl beletartozik a nyelvtudomány tevékenységeinek a közérthető ismertetése.
A Magyarulez alcíme alapján azt gondoltam, hogy ez a topikcsoport is tipikusan nyelvműveléssel foglalkozik, ezért Kis Ádám meg is lepett azzal, hogy más a helyzet.
Alapjában egyetértve a mondandóddal, egy ponton "meg kell tőled védenem" Nádasdyt.
Írod:
"Nádasdynak fölösleges lenne emellett érvelnie. Ő azt mondja el, amit a régi nyelvművelők nem: fölhívja a figyelmet a beszélők jogaira, és az irracionalizmusra."
Ezt Nádasdy valóban teszi, azonban nyelvi ismeretterjesztő (azaz nyelvművelő) tevékenységének ez csak egy kis része, nem is a legfontosabb.
Ezt szerintem nagyon fontos hangsúlyozni, mert ő ebben az értelemben mintegy kilóg az anglista közösségből. Az anglisták ugyanis éppen angol hatásra utasítják el a nyelvművelést. Ennek az okai történelmi gyökerűek. Thomas Garrique Masaryk elemzése szerint a középkort követően kétfajta nacionalizmus alakult ki, a birodalmi és a nyelvi. Az újkorban igazán csak egy világbirodalom alakult ki, az angol, ahol a nacionalizmusnak nem lett nyelvi jellege: a helyi nacionalisták is angolul beszéltek. Sőt, beszélnek mind a mai napig, bár a birodalom már a múlté. Ez a fajta birodalmi tudat a nyelvet összekötő eszköznek tekintette, ezért az volt a fontos, hogy akárhogy, de elsajátítsák. Nem véletlen, hogy mennyi változata alakult ki az angol nyelvnek.
Egyébként hasonló folyamat megindult a Szovjetunióban is, ahol a nyelvi imperializmus jelenségére még a totalitárius eszközökkel rá is erősítettek. A központi irányítás sajátos módon keverte a franciás bigott nyelvi nacionalizmust és az angolos pidzsin szemléletet, mivel nem tehetett mást. Ebben nem jelentéktelen szerepe volt annak, hogy a SZU-ban bizonyos területeken a kis nyelvek beszélőinek elég nagy szerep jutott, gondoljunk a grúzokra, vagy pl. a számítástechnika területén a litvánokra stb.
Bár Nádasdy aztán igazán anglista, fontosnak is tartja, műveli is a nyelvművelést. Nézetem szerint azt, amit én pozitív nyelvművelésnek nevezek.
Itt van egy jó Nádasdy-bibliográfia (nyelvi dolgok). Át kell csak nézni. Én nem számoltam össze, de szerintem a többsége bemutat és megmagyaráz valamilyen magyar nyelvi sajátosságot. Igen, van itt tiltakozás a enegatív nyelvműveléssel szemben, de számszerűen messze nem túlnyomó többségben.
nagyon örülök a hozzászólásodnak, mert leírtad a lényeget:
>> Ha [egy nyelvész] elmondja a véleményét - hogy pl. a suksükölés nem hiba, hanem egy természetes jelenség, viszont a köznyelv nem ezt használja - az miért beavatkozás? <<
Hiszen egészen pontosan ezt a fajta hozzáállást szorgalmazzák az ún. antinyelvművelők! Szó nincs szemérmes hallgatásról, ahogy véled: természetesen a nyelvészek is tisztában vannak azzal, hogy vannak társadalmilag elfogadott és társadalmilag elítélt nyelvváltozatok, és eszük ágában sincs ezt eltitkolni a beszédközösség elől. Csak a tálalás módjában szorgalmaznak változtatást! A hagyományos nyelvművelés a művelt nyelvi norma használatát (vagy pl. az idegen szavak kerülését) erkölcsi és hazafias kötelességnek tartotta. Az antinyelvművelők csak ezt ítélik el, mivel 1) tudománytalan 2) erősíti a társadalmi előítéleteket. Föl lehet, és föl is kell hívni az iskolákban a figyelmet arra, hogy aki suksüköl, az az életben hátrányos megítélésre számíthat, de arra még fontosabb fölhívni a figyelmet, hogy a beszédközösség ilyen előítéletei meglehetősen irracionálisak, méltatlanok, és inkább az lenne mindenkinek erkölcsi kötelessége, hogy ezek ellen tegyen, amennyit tud.
>> Szerintem megalapozatlan érv, hogy a nyelvész a személyes véleménye kimondásával, génmanipulátorhoz hasonlatosan, beavatkozna a természet normális működésébe. <<
Átfutottam a hozzászólásokat, de nem találtam ilyen érvet, de ha lett volna is, rossz érv lenne: nincs ilyen „axiómája” a modern nyelvészetnek, hogy nem szabad beavatkozni. Éppenhogy be lehet avatkozni, a nyelvészek ugyanis tisztában vannak azzal, hogy a nyelvre a beavatkozási szándékok nemigen hatnak. A nyelv nem olyan, mint a természet: nem nagyon árthat neki a beavatkozás. A nyelvészek ezért nem féltik a nyelvet, és ha néha szót is emelnek valamely beavatkozási szándék (pl. a felirattörvény) ellen, akkor azt nem a nyelv, hanem a beszélők jogainak védelmében teszik (és állásfoglalásuk innentől politika, de hát valahol minden tudomány találkozik a politikával, atombombát sem lehet úgy építeni, hogy ne hozzunk közben politikai döntéseket).
>> Megértettem, hogy a nyelvész nem automatikusan tanár és ha mégis az is, akkor élesen elválasztja magában a két szerepkört és nyelvészi minőségében elhárítja a nyelvhelyességre vonatkozó kérdéseket. Nádasdy példája azt mutatja, hogy az ilyen nyelvész tanári minőségében sem tesz másként. <<
Nádasdy nyelvművelő tevékenysége a hagyományos nyelvművelést igyekszik kiegészíteni azzal, ami hiányzik belőle. Úttörő és meglehetősen háládatlan feladatot vállalt: évszázados előítéleteket és értékeket kell megkérdőjeleznie. Az, hogy a suksükölést a többség elítéli -- a régi nyelvművelők harcos közreműködésének köszönhetően -- közhely, Nádasdynak fölösleges lenne emellett érvelnie. Ő azt mondja el, amit a régi nyelvművelők nem: fölhívja a figyelmet a beszélők jogaira, és az irracionalizmusra. És közben azt is igyekszik tudatosítani, amiről Ádám írt: hogy a normát időnként célszerű hozzáigazítani az időközben megváltozott gyakorlathoz. Ebben néha talán nagyon markáns és polgárpukkasztó a hozzáállása. Talán ezért látod a tanári munkáját egyoldalúnak.
Kedves Tecs!
1. Nem tudom, honnan veszed, hogy a közgazdaságtudományban minden kutató egyúttal ismeretterjesztő is.. Szerintem a gazdaság területén az ismeretterjesztés mind a megnyilvánulások számát, mind azok hatékonyságát tekintve messze elmarad a nyelvészetétől. Hol vannak olyan közismert gazdasági ismeretterjesztők, mint Balassa, Lőrincze, Fábián, Grétsy, és hogy az ellentábort is nézzük, Nádasdy, Kenesei? Hol jelent meg annyi népszerűzítő könyv, cikk gazdasági témákról, mint nyelviekről? Tőlem nem áll messze a közgazdaságtudomány sem, de Liska óta csak egyetlen, a nyelvi ismeretterjesztéshez mérhető közgazdasági ismeretterjesztő megnyilvánulást olvastam, Bokros 130 pontját(függetlenül annak szakmai megítélésétől).
2. Mit gondolsz, miért van a Nyelvtudományi Intézetnek Nyelvművelő Osztálya és közönségszolgálata? Ha a nyelvészek általában a közönségkapcsolattal foglalkoznának, mikor érnének rá a saját munkájukat végezni. Hogy lehetne például egyszer végre befejezni a magyar nyelv nagyszótárát (nem kevés nyelvész dolgozik rajta a 19. század vége óta!), hogyan lenne magyar helyesírás-ellenőrző program és még egy csomó dolog, amin a nyelvész-kutatók dolgozznak, ha mindegyiknek kötelessége lenne, hogy a középiskolai magyartanárok helyett a magyar nyelv alapismereteit terjesszék. Még a kifejezetten ismerettejesztő célú művek létrehozása (pl. a 2003-ban megjelent két frazeológiai szótáré) is olyan munka, amelynek végzőinek nemhogy nem kötelessége a közönségkapcsolat, hanem kifejezetten káros lenne, ha foglalkoznának vele.
Hogy érted azt, hogy az ismeretterjesztés – bármilyen területen ¬ erkölcsi kötelesség? Különösen annak fényében, hogy különleges képesség is kell hozzá. Olvastad te például Neumann János ismeretterjesztő műveit? Ne haragudj, de ez az állításod teljességgel elfogadhatatlan.
3. Mit jelent az, hogy van egy arisztokratikus nyelvészréteg, aki nem hajlandó a nyelvműveléssel foglalkozni? Például Nádasdy egyszemélyben nyelvész és nyelvművelő. Nyelvészként a fonológiát kutatja, nyelvművelőként pedig emészthető formában (ha te nem tartod annak, az nem feltétlenül Nádasdy hibája, az ismeretterjesztő írásait általában senki nem tartja nehéznek, érthetetlennek) megírja a közönségnek azt, amit a nyelvről tud. Tehát ő nappal arisztokrata, munkaidő után pedig demokrata?
4. A nyelvi ismeretterjesztés nem azonos a minősítéssel, annak ellenére sem, hogy a közönség egy részének az az igénye, hogy a nyelvművelő mindenképpen bíráljon. Nézzük meg ezt egy kicsit részletesebben:
Írod: "Ha elmondja a véleményét ¬ hogy pl. a suksükölés nem hiba, hanem egy természetes jelenség, viszont a köznyelv nem ezt használja - az miért beavatkozás? "
A nyelvészek nemigen foglalkoznának a suksükölés kérdésével, ha nem állítanák egyes nyelvművelők, hogy ez durva hiba. Bizonyára lenne nyelvész, aki megpróbálná kikutatni, hogy mi ennek a jelenségnek az oka.
Hadd hívjam fel a figyelmedet arra, hogy a suksükölők nem totálisan szúrják el a felszólító módú igealakot, hanem csak az igék egy szűk körénél. Tehát nem az igeragozással van gondjuk, hanem bizonyos igetövekkel (amelyekben -t, illetve -szt van). Hogy miért, az érdekes, kutatható és bizonyára foglalkozik is valaki a kutatásával. A nyelvművelők egy része valamikor azonban stigmatizálta ezt a hibát a műveletlenség emblémájaként (emlékszel a futballkapusra a reklámban!). Az igazságosság kedvéért itt körültekintőnek kell tekinteni a máshol bírál Nyelvművelő kéziszótárat, amely rámutat például a suksükölés nyelvjárási hátterére, és ezesetben nem ír „durva hibáról”, hanem inkább a kétféle igealak megkülönböztetésének fenntartása érdekében tartja kerülendőnek a használatátát. Ezzel kapcsolatban azonban azt is meg kell jegyezni, hogy van a magyar igéknek olyan csoportja is, ahol a kijelentő és a feleszólító módú ragozás egybeesik (pl. ahol a tőben -s van), és ez nem jelent megértési problémát, tehát a megkülönbözhetőség fenntartása inkább esztétikai, semmint megértési szükséglet.
A suksük a nyelvhasználat egy létező alternatívája, és mint ilyen, még az sem zárható ki, hogy szélesebb körben elterjed, és beépül a normába. És akkor már a nyelvművelő sem fogja hibásnak tartani.
Ennek a történetnek az a lényege, hogy a nyelvművelő megpróbál beleavatkozni a nyelv alakulásába, és a nyelvész azt mondja neki, hogy ne tegye. Hogy miért? Erre is van példa a Nyelvművelő kéziszótárban. A -tatik, -tetik stb. kapcsán olvashatjuk, hogy „A -tatik, -tetik képzős igealakok eltűnésébern szerepet játszott az a nem teljesen jogosult nyelvjelyességi, kül. iskolai hibáztatás, amely a szenv. ragozást idsz.-nek (idegenszerűnek – K.Á.), a lat. v. a ném. passzívum szolgai utánzásának minősítette, s emiatt gúnyolta, sőt tiltotta („tatik, tetik a magyarban nem használtatik”). Pedig a szenv. ragozás természetesen belső fejleménye volt ny.-ünknek, nem id. hatásra keletkezett...
A nyelvészek ellenérzése nem az egész nyelvművelést érinti, hanem annak a negatív változatát.
Sietek megmagyarázni, hogy a negatív szót ezesetben nem értékminősítésként használtam.
Pozitív nyelvművelőnek azt tartom, aki létrehoz valami (például helyesírási, terminológiai, nyelvjárási, kétnyelvű, nyelvleírási stb. szótárat, nyelvi réteg leírását, etimológiát, de ide tartoznak a nyelvet alkotó módon kezelni képes írók is). Nem ismerek olyan nyelvészt, aki ezt a fajta nyelvművelő tevékenységet bírálná, még akkor sem, ha a létrehozott produkció bírálható is.
Negatív nyelvművelésnek azt tartom, amelyik a nyelvhasználatban keresi a hibákat, és azokat teszi bírálat tárgyává. Ez nagyon nehéz és kétséges dolog. Jellemző, hogy igen-igen sokszor lehet találkozni azzal a jelenséggel, hogy a hivatásos nyelvművelő türelemre inti a hozzá bírálatért fordulókat, és figyelmezteti az illetőt arra, hogy ne a nyelvérzéke alapján ítélkezzék. Emellett arra is szokás felhívni a figyelmet, hogy a kipécézett jelenség többnyire csak itt és most kárhoztatható, dehát erről írt Gombocz is.
Ha szabad, néhány szót a Magyarulezt érő erkölcsi alapú kritikáról. A Magyarulezt annak idején az Internettoban azért hozták létre, mert a kezdeti „ömlesztett” vitákban jól elkülönülő csoportot alkottak a nyelvi témák. Hogy miért adták neki a „Nyelvművelő topic” nevet, arról az akkori felelősöket kellene megkérdezni: a résztvevők általában kezdettől fogva nem nyelvművelő rovatnak szánták, és néhány periódustól eltekintve – sajnos szűk körben és kissé belterjesen – inkább „vájtfülő” nyelvi problémák megvitatásával és kuriózumnak nevezhető dolgokkal foglalkoztunk (pl. etimológia). Szeretném hangsúlyozni, hogy az őstagok közül senki nem kapott felkérést sem a résztételre, sem szolgáltatásra, leszámítva azt, hogy amikor az Index fórumainak moderálása megindult, néhányunkat felkértek moderátornak, de visszautasítottuk (a Magyarulez a mai napig moderálatlan topik). Ennek ellenére szolgáltatunk is: ha jól emlékszem, 1998 körül magam is indítottam nyelvi ismeretterjesztő sorozatot, főleg LvT révén virágzik a névetimológia-szolgáltatás, rumci minden helyesírási kérdést megválaszol, magam terminológiai kérdéseket szoktam felvetni, és használom is az itt kapott tippeket. Ezek alapján kissé különösnek tartom, hogy erkölcsi korholásban kell részesülnünk részedről, mert bizonyos nyelvművelő irányzatot nem kedvelünk, és nem követünk.
A közgazdaságtudományban pl. nincs ilyen szereposztás, ott nem válik el az oktató a kutatótól, ezeket a szerepeket általában párhuzamosan viszik vagy időszakonként váltogatják; tehát jellemző, hogy a tudós egyúttal tanár is.
Ez nem igaz. Az oktató-kutató kapcsolat nem szimmetrikus, az oktatónak egyben kutatónak is kell lennie (különben nem lenne mit tanítania), a kutatónak azonban nem kell oktatnia. Ráadásul annak a "tanításnak" (azaz a felső fokú oktatásnak) az égvilágon semmi köze sincs ahhoz a "tanításhoz", amit nyelvművelésnek neveznek. Utóbbi normaterjesztés általános, "össznépi" szinten, ráadásul általános "ismeretanyagé", az oktatás meg értelmiségiképzés, és szigorúan az oktató szűk szakterületére, szakterületeire szorítkozik. Előbbi ráadásul megőrző (konzervatív) szándékú, útóbbi épp ellenkezőleg, arra törekszik, hogy a tanítvány képes legyen továbblépni. Az egyik alkalmazkodást vár, a másik ellenkezőleg, kreativitást.
mintha lenne egy arisztokratikus nyelvészcsoport, amely kutat és tudományosan megalapoz és egy kicsit lenézi azokat a kollégákat, akik megpróbálják az eredményeket, egyszerű nyelvre lefordítva, az átlagembernek elmagyarázni
Fordítva van! A norma nem terjesztése cseppet sem arisztokratikus, ellenkezőleg, meglehetősen "szerény" álláspont. Az arisztokratikus megközelítés éppen az "én tudom, mi a jó, és meg is mondaom nektek, tudatlanoknak". És itt jöhetne (százhuszonhatodszor), hogy nem az a baj, hogy valakinek határozott véleménye van, mi a jó (normája van), és azt terjeszti, ez mindenkinek joga. Az a baj, hogy ezt tudománynak hiszi (vagy állítja), és ezt a téves tételt bunkóként alkalmazza.
Értem, hogy a nyelvészek nem illetékesek nyelvi jelenségek megítélésében.
"Az ismeretterjesztő hajlam a tudósoknál előnyös és dícséretes, de nem kötelezhetők erre a tevékenységre. Ez a tanár hivatása, őt erre képezik ki, neki ez a dolga. Persze, a tanár lehet egyúttal tudós és viszont, azonban ez akkor is két szerep."
Sokszor leírtam már, hogy távol állok a nyelvtudománytól, ezért elfogadom, amit írsz. A közgazdaságtudományban pl. nincs ilyen szereposztás, ott nem válik el az oktató a kutatótól, ezeket a szerepeket általában párhuzamosan viszik vagy időszakonként váltogatják; tehát jellemző, hogy a tudós egyúttal tanár is. Természetesen senki nem kötelezhető olyanra, ami nincs a munkaköri leírásában, mégis azt gondolom, hogy van erkölcsi kötelesség is. A milliárdos sem kötelezhető adakozásra, de jobb olyan országban élni, ahol azt mégis feladatuknak érzik a gazdagok. New York-i múzeumok előcsarnokaiban tanulságos olvasmány a támogatók névsora.
"Tehát a nyelvművelés, az ezzel kapcsolatos kérdések megválaszolása nem a nyelvész dolga."
Megértettem, hogy a nyelvész nem automatikusan tanár és ha mégis az is, akkor élesen elválasztja magában a két szerepkört és nyelvészi minőségében elhárítja a nyelvhelyességre vonatkozó kérdéseket. Nádasdy példája azt mutatja, hogy az ilyen nyelvész tanári minőségében sem tesz másként.
Azt gyanítom, hogy igazából itt álproblémáról van szó. Még a XIX. században létrejött egy olyan irányzat, hogy a nyelvet művelni, nyesegetni, alakítani, gyomlálni, stb. kell és a mai nyelvészek még mindig ezzel a fantommal harcolnak, ráadásul a legkevésbé hatékony módon, a hallgatás fegyverével.
Ha túllépünk olyan formaságokon, hogy tulajdonképpen - a tanárokon kívül - nem kötelezhető senki buta kérdések megválaszolására, eddig semmilyen megalapozott érvet nem olvastam, amely indokolná a válaszadás előli kitérést.
Szerintem megalapozatlan érv, hogy a nyelvész a személyes véleménye kimondásával, génmanipulátorhoz hasonlatosan, beavatkozna a természet normális működésébe. Ha elmondja a véleményét - hogy pl. a suksükölés nem hiba, hanem egy természetes jelenség, viszont a köznyelv nem ezt használja - az miért beavatkozás? Mi itt a Magyarulezben manipuláljuk, eltorzítjuk a magyar nyelvet, amikor véleményt mondunk valamiről?
Talán az a hiba, hogy a nyelvészek maguk becsülik túl saját jelentőségüket. Mint a profi bokszoló, aki a tudományát csak a ringben használhatja, mert máshol túl veszélyes lenne. Aztán egyszer megkéri egy öreg néni, hogy segítsen már a szatyrát vinni, de a bokszoló máris hárít: az túl kockázatos, mert ha az ő erejével egyszer meglódítja azt a súlyt...
"A norma terén a nyelvész dolga a tudományos megalapozás, de nem a terjesztés és a magyarázat. Ez utóbbi a nyelvművelőre hárul."
Azt hiszem, itt harap a kígyó a saját farkába. Kizárólag a Magyarulezből informálódom, de ez alapján úgy tűnik, mintha lenne egy arisztokratikus nyelvészcsoport, amely kutat és tudományosan megalapoz és egy kicsit lenézi
azokat a kollégákat, akik megpróbálják az eredményeket, egyszerű nyelvre lefordítva, az átlagembernek elmagyarázni. Az utóbbiak ráadásul még személyes véleményüket is el merik mondani, ha egy-egy nyelvi jelenségről megkérdezik őket.
Nekem személy szerint a második fajta nyelvész a szimpatikus - nem mintha a szimpátiámnak bármiféle jelentősége volna.
Az a szolgálat, amelyet a nyelvészektől vársz, azoknak nem kötelessége. A szakemberektől általános felkészültséget vársz el. A példádnál maradva, ha a sebészt kérdezed a szőke nők értékeléséről, hibát követsz el, mert a sebész egyáltalán nem illetékes a válaszadásra.
A nyelvművelőnek feladott kérdésekre a nyelvészek általában azért nem illetékesek válaszolni, mert nekik is megvan a maguk szűkebb szakterülete. Például, a sokat emlegetett Nádasdy Ádám fonológus, így ő szakmai értelemben a fonológia kérdéseiben illetékes. Persze, tájékozott még egy sor más nyelvészeti résztudományban és segédtudományban, de nem mindben. (Mondjuk az előadása azért kárhoztatható kissé, mert ő hajlamos arra, hogy kizárja a nyelvtudományból – de nem a tudományból általában! – azokat az ismeretirányokat, amelyek őt nem érdeklik, például a pszicholingvisztikát vagy a szociolingvisztikát).
Az ismeretterjesztő hajlam a tudósoknál előnyös és dícséretes, de nem kötelezhetők erre a tevékenységre. Ez a tanár hivatása, őt erre képezik ki, neki ez a dolga. Persze, a tanár lehet egyúttal tudós és viszont, azonban ez akkor is két szerep.
Miért is illetéktelen a nyelvtudós a nyelvhelyesség kérdéseiben? Erre nagyon pontosan válaszol Gombocz Zoltán (http://dragon.unideb.hu/~tkis/gombocz.htm), akiről aztán igazán nem lehet állítani, hogy liberális, vagy valamelyik politikai tábor elkötelezettje. (Múltkor észrevettem, hogy Gombocz neve nem váltotta ki a kellő hatást. Életrajza itt olvasható: http://www.bibl.u-szeged.hu/ligeti/gombocz.hu.utf8.html. Ő nagyjából az a magyar nyelvtudományban, mit Eötvös Loránt a természettudományban.)
Most idézek tőle:
Mondják... "A nyelv fejlődéstörvényeit a nyelvész ismeri legjobban, tehát a nyelvész a nyelvhelyesség hivatott őre. Ezt a szerepet a nyelvész, illetéktelensége teljes tudatában, tisztelettel elhárítja magától. A nyelvtörvények nem apriori, hanem tapasztalati törvények: a nyelvtörténet tényeiből vonjuk el őket. Hogyan lehetne az ilyen tapasztalati törvényt a nyelvi tények megítélésében normaképen alkalmazni? És másodszor a nyelvtudomány tapasztalati törvényei nem végérvényesek; a tudomány fejlődésével együtt változnak. Ami a mai ismereteink mellett helytelennek látszik, lehet, hogy holnap helyesnek bizonyul és megfordítva..." ((kiemelések tőlem, K.Á.)
Tehát a nyelvművelés, az ezzel kapcsolatos kérdések megválaszolása nem a nyelvész dolga.
Sajnálatos, hogy ezt általában azonnal értékrendnek tekintik.
Antal László annak idején azt mondta, hogy nem szereti a kitűnő tanulókat: az ő ideálja az a hallgató, aki a tárgyak többségén épp csak átmegy, de van egy téma, amelyben többet tud, mint a professzora. Ez tipikusan tudósi, kutatói álláspont.
A tanár, a hivatásos nyelvművelő nem ilyen. Tőle univerzális tudás várható el. Tudása nem alacsonyabb rendű, mint a nyelvészé, de más célú, másfajta struktúrájú. Az ilyen szakember ezer témában sokkal többet tud, mint a tudósok általában – de a tudósé az ezeregyedik.
És körülbelül itt kezdődik a probléma: a neylvművelők nemcsak a tudósok által bebizonyított tényeket interpretálják a közönségnek.
A példa kedvéért vegyük kézbe a Nyelvművelő Kézikönyvet. A 182. oldalon a feltételes mód ragozási kérdéseit ismerteti.
„1. Az alanyi ragozás jelen idő e.sz. 1. személyben nincs illeszkedés: (én) fáznék, bocsátanék, húznék. A -nák told. (én) fáznák stb. igen durva hiba!”
Igen, ezt tudjuk, tanultuk az iskolában. De arról még nem hallottunk, hogy miért. Miért durva, miért hiba. Azt kell mondanom, hogy szájhagyomány alapján. Az élet számos területén vannak olyan normák, amelyek oka a múlt ködébe vész, és ez önmagában még nem baj (Tradísn, énekli Tevje), de nem kellene tudománynak tekinteni.
A nákoláshoz hasonlóan gyenge a tudományos bázisa a suksük elítélésének is: ettől még nem kell helyesnek tartani, csak ne mondjuk azt, hogy az ítéletnek tudományos alapja van.
Más részről, ha azt tapasztaljuk, hogy a nyelvhasználók gyakran megszegik a normát, nem igazán jó, ha a tömeg műveletlenségén háborgunk: tisztességesebb elmorfondírozni azon, nincs-e baj a normával. Erre a nem-e alakot tartom jó példának (az –e szócska alkalmazási szabálya megszegésének többi esetétől leválasztva).
Összefoglalva: a dolgokat helyükön kell értékelni.
Más a nyelvész dolga és más a nyelvművelőé (még akkor is, ha egy személyben egyesül a kettő, mint pl. Nádasdyéban).
A norma terén a nyelvész dolga a tudományos megalapozás, de nem a terjesztés és a magyarázat. Ez utóbbi a nyelvművelőre hárul.
A nyelvművelő feladata fontos és hasznos, de nem tudomány. Ettől függetlenül a tudományosság a nyelvművelőtől is elvárható (pl. csínján kell bánni az olyan típusú ítéletekkel, mint amilyent a nákolásról olvastunk.)
“Amit te és Tecs hiányol, az nem nyelvművelés, hanem stilisztika illetve retorika”
Szerintem a dolgok nagyjából a helyükön vannak. Léteznek ún. nyelvművelő műsorok rádióban, tévében. Jónak és hasznosnak tartom őket. Aki pedig nem akar leveleket írogatni és hónapokat várni a válaszra, az eljöhet ide a Magyarulezbe és kérdezhet, nem fogja senki lehülyézni.
Azt is meg tudom érteni, hogy vannak nyelvészek, akik szerint nekik semmi közük ahhoz, hogy mások hogyan beszélnek. Ez is méltánylandó álláspont, de nem kellene rossz néven venni azt sem, ha más nyelvészek viszont úgy gondolják, hogy illik válaszolniuk a nekik feltett kérdésekre.
“Nos, bár saját nyelvhasználatában bevallottan konzervatív, ebben az értelemben Nádasdy bizony liberális: úgy gondolja, mások szabadságjogait csorbítjuk, ha megmondjuk nekik, hogyan beszéljenek vagy ne beszéljenek (öltözködjenek, udvaroljanak, fogyókúrázzanak stb.). A nyelvészt meg ne kérdezgessék arról, mit hogyan kellene mondani; a genetikust sem abajgatják, hogy adjon tanácsot a nemi erkölcs kérdéseiben.”
[A teljes cikket rumci linkelte be az (51)-ben].
Egy tudós szerintem ne mondja meg előre, hogy mit ne kérdezzenek tőle (ismét hangsúlyozom: jó szándékú kérdésekre gondolok), hanem válaszoljon, még ha idegesítőek is a buta kérdések. A nyelvész jól tudja, hol vannak a saját korlátai, míg a kérdező a tekintélyt látja benne. Korábbi orvosos példámnál maradva, ha megkérdezik a sebészt, hogy a szőke nők butábbak-e a sötét hajúaknál, azt lehet válaszolni, hogy ez nem sebészeti szakkérdés, de diplomás orvosként természetesen van személyes véleménye a dologról, éspedig az, hogy az értelmi képesség nem függ a hajszíntől. Ez a korrekt válasz, nem pedig az, hogy hagyják békén, kérdezzék meg inkább a fodrászt.
teljesen értetlenül és kétségbeesve állok a reakcióid előtt. Tőled idézek:
"Válaszod indításából azt érzem, eddig csupa ádáz, süketfülű vitapartnered lehetett. Én nem ilyen vagyok, lehet velem ingerültség nélkül is beszélni.Két benyomásomat írtam le, melyek mint laikust aggodalommal töltenek el. Mindig aggódom, amikor ellentmondásokat látok. Nem alkotok véleményt, nem ítélkezem, hanem segítséget kérek a megértéshez, mint jelen esetben is."
Én a magam részéről segíteni próbáltam, és ezt tették a többiek is, méghozzá minden ingerültség nélkül. Ádám szerintem kissé sarkosan fogalmazott a 60.-ban (általában jellemző rá), de éppen Nádasdy példája mutatja, hogy az antinyelvművelő nyelvészek is foglalkoznak a beszédközösség igényeivel, ők is nyelvművelést végeznek (tehát nem akarják eltörölni a "kenyérsütést"), de radikálisan másfajta nyelvművelést. Amit te és Tecs hiányol, az nem nyelvművelés, hanem stilisztika illetve retorika, ami nem a nyelvre, hanem a használatára irányul, amit Nádasdy sem akar megszüntetni, és ami nyilvánvalóan azokban az országokban sem tűnt el, ahol az új nyelvészeti paradigma vált általánossá.
Ha kicsit nyitottabban állnál a vitapartnereidhez illetve az általuk hangoztatott érvekhez, akkor észrevehetnéd, hogy igen, kihallunk a zenekarból. Ha megnézed a Magyarulezen tett megszólalásaimat, akkor láthatod, hogy nemrégen éppen én kezdeményeztem itt vitát az antinyelvművelő tábor egyik markáns álláspontjának jogosságáról.
Jómagam (bár a nyelvészségtől még messze állok) történetesen nyelvművelés órákat tartok egy főiskolán, Rumci -- ha jól tudom -- helyesírási diákszótárat szerkeszt -- a többiekről nem nyilatkozhatom, de eléggé abszurd azt feltételezni, hogy a nyelvészek mást se csinálnak, csak az állam pénzén élve egymást gyilkolják. Ha megsértődés helyett tovább kérdeznél, akkor részletesen bemutathattam volna, hogy amit te a nyelvészek legfőbb feladatának gondolsz, az laikus, és ma már elég anakronisztikus felfogása a nyelvészetnek. Ha a nyelvészek nem dolgoznának, nem lenne helyesírás-ellenőrződ, nem lenne nyelvhelyesség-ellenőrződ (!), a Word nem tudna magyarul elválasztani, sokkal használhatatlanabb szótáraink lennének, nem lenne lehetséges beszédszintézis illetve -felismerés, de még az olyan, látszólag távoli problémák is nehezebbek vagy megoldhatatlanok lennének, mint pl. a beszkennelt nyomtatott lapok szövegfelismerése, számítógépes fordítóprogramok konstruálása vagy a diszlexiások oktatása.
Ugye tudod, hogy nagyon klóg a lóláb. Jössz, panaszkodsz a tájékozatlanságodra, közben most kicsit megfitogtatod, hogy ismered Szathmáryt. Lehet, hogy a lelkünkből nem sokat láttál, de miért is láttál volna. Ez nem lelkizős topik. (Amúgy nem is igaz, a lelkünkből is láthattál volna valamit, csak valószínűleg determinált a látásod.)
Viszont nem vetted észre, hogy mi vagyunk a kis endiánok, akik a hegyes végénél törik a tojást. Te meg talán megpróbálod a közepén. Miért is ne? Ez vajon miért nem jutott az eszükbe?
Ezzel, hogy a nyelvileg műveletlen tömeget máshová küldted reklamálni, feladtam.
Tanulságos volt a nálatok tett kirándulás. Kicsit úgy érzem magam, mint a Kazohínia hőse a hineknél. Sok nézeteteket megismertem, de a lelketekből egy csücsköt se mutattatok. Jó, persze, nem nekem tartogatjátok.
Ezután felkeresem az ellentáborotokat (stílszerűen a behineket), ha tényleg elérhetők az interneten táborszerűen, mint ti, és a nálatok szerzett municiót is felhasználva őket is megpróbálom lebeszélni a harcról. Nem sok jót várok, de nem tudom megállni, meg kell próbálnom.
Kívánjatok sok sikert!
Én pedig mindnyájatoknak boldog új évet kívánok!
Ugye tudod, hogy demamógia az, amit itt írtál. Nádasdy valóban kettős szerepű. Jó nyelvész, és kiváló szépíró. Az analógia nem áll meg, Csurka politikai iratát minősítették irodalmi munkásságnak.
Kis Ádám
Kedves mangaandra!
Hagyjunk minden feleslegest, mintha titkárnőknek mutatnánk be a fájlkezelést.
1. A nyelvileg műveletlen tömeg ne a nyelvészeknél reklamáljon, hanem a tanárainál. De csak akkor, ha nyugodtan meri állítani, hogy nyílt szívvel és füllel ülte végig a nyelvtanórákat az iskolában.
2. A nyelvészet tudomány. Ha lesz péktudomány, és az olyan egységes lesz, mint mondod, megszívlelendő lesz a hasonlatod. Addig más tudományokra figyelünk. Vajon azok egységesek?
3. A Magyarulez mindenki fóruma, neked senki nem mondta azt, hogy kuss. Az is igaz, hogy hamut sem szórt senki a fejére.
4. Nem találod az úgy nevezett ellentábort? A ZSB által addott első hivatkozás nyomravezet. (Kissé szkeptikus vagyok, nagyon könnyű megtalálni a nyelvművelő helyeket, ha valaki egy kicsit is ért a böngészéshez).
5. A nyelvművelés, nyelvápolás átpolitizálásáért ne az ellennyelvművelőkre haragudj, hiszen nem ők kísérleteznek egy évtizede azzal, hogy politikai síkra tereljék ezt a kérdést, egyetlen nyelvtörvény-javaslat sem fűződik ehhez a táborhoz.
6. Nádasdy Magyar Narancsbeli cikkei és gyűjteményes kötetekben megjelent írásai alkalmasak a nyelvi ismeretterjesztésre. Ítélkezés előtt el kellene olvasni ezekből párat.
Kis Ádám
Támadás. Védekezés. Ellenfél. Eltűrni.
Baromi jó. Ezért fizeti az állam a nyelvészeket?
Van a nyelvésznek munkáltatója?
Ha van: van a munkáltatónak szervezeti és működési szabályzata?
Ha van: vannak nyelvészi munkaköri leírások az SZMSZ-hez csatolva?
Ha vannak: benne van a munkaköri leírásokban az szakmai ellenségeskedés?
Ha nincs: van-e fizetésmegvonás, ha a nyelvész munkaidőben ellenségeskedik?
"Nádasdy, a fonológus nem műveli a nyelvet, Nádasdy a költő, műfordító, publicista nagyon is. Ennyire egyszerű." Vááuu!
Nem te voltál kilencvenvalahányban Csurka piár-muftija? Tudod, az "irodalmi munkásság" eset. Hogy mit összeröhögtünk!
És mit kell most megérnünk! Nádasdy, a két entitás. Irodalmi munkásság. Intézkedj gyorsan, nehogy megint miattad röhögjön egy szegény író-nemírón a sok rosszarcú, aki csak az alkalmat lesi, pl. én. (Képzelj ide egy ördögszmájlit.)
Ne marháskodjunk, kérem!
Egy tudósnak egyszerűen szakmai kötelessége, hogy megfogalmazza a tudományterületén működők elveinek és tevékenységének kritikáját. Milyen tudós az, aki valamilyen meggyőződére jut, aztán beül a sarokba, és befogja a száját? Ez a dolguk. Továbbá védekeznek az őket érő - nem szakmai - támadások ellen. Az meg érthető. Senki se köteles eltűrni, hogy senkiházinak nyilvánítsák.
Mint ajánló, biztos te is átolvastad (50) alatt nekem ajánlott első link anyagát. Állapítsd meg tárgyilagosan: vajon az ellen-nyelvművelős cikkírók valóban arra az állításra szorítkoztak-e, amit írsz: A szerinted "ellenes" nyelvészek azonban nem mondanak mást, mint ... a nyelvművelés nem nyelvtudomány." Az én olvasatomban nem csak ennyit mondanak. Jó is lenne!
Szerintem teljes félreértésben vagy. Továbbá piszkosul utálom azt a módszert, amelyik az akármikritikus álláspontot élből akármiellenesnek nyilvánítja. A szerinted "ellenes" nyelvészek azonban nem mondanak mást, mint amit a legnagyobb magyar nyelvészek mondtak Gombocztól Horgerig. Hogy a nyelvművelés, nyelvápolás, nyelvvédelem, nyelvpolitika kulturális, politikai stb. tevékenység, és nem tudomány. Tehát a nyelvművelés nem nyelvtudomány.
A Magyar nyelv kézikönyvéből idézek (Akad. kiad. 2003., 402. o.):
[A] Magyar Tudós Társaság alapításakor nem a sztenderd kizárólagossá tétele, hanem a magyar nyelv elismertetése és szókincsének bővítése volt az elsődleges vél. Teleki József, a társaság első elnöke (1825-1850) "megfoghatatlan balgaság"-nak nevezte, hogy valaki "egy tökéletes nyelvbéli ideált" állítson föl, és "nyelvünknek ahhoz való alkalmazását erőltesse". A francia akadémiát pedig "a legnagyobb szörnyeteg"-nek nevezte, amely "diktátoros hatalma által" "egész nemzeteket és több századokat csúfos békóba tud vetni".
Továbbá, egyszerűen hazugság, hogy a Nádasdy-félék nyelvművelés-ellenesek lennének. Csak mivel nem tartják a nyelvtudomány részének, elválasztják nyelvészi tevékenységüktől, és visszautasítják, hogy azért kellene nyelvműveléssel foglalkozniuk, mert történetesen nyelvészek. Nádasdy, a fonológus nem műveli a nyelvet, Nádasdy a költő, műfordító, publicista nagyon is. Ennyire egyszerű.
Csakhát ez a felfogás nem engedi meg, hogy egy tudományterület művelőinek egy csoportja ideológiai alapon támassza alá magát, és ettől hordoz bizonyos egzisztenciális kockázatokat.
Kiláttok ti, kihallotok ti a zenekarból? Tudod, a nagyzenekari bőgősre gondolok, aki először ment nézőként az Operába, és csodálkozott, hogy nem csak brumm-brumm-brumm... Ha még nem mondtam volna el többször: a közönség nem a ti táborotok plusz az ellentábor, hanem a nyelvileg műveletlen tömeg, amely nem hallja a ti belső brummogásotokat, nem is kiváncsi rá. Ellenben igen szívesen venné, ha általatok műveltebb lehetne nyelvileg.
Példátlan, amit a nyelvész szakma művel. Mit szólnál hozzá, ha ez egyetlen más szakmában is előfordulna? Mondjuk két péktábor lenne, és az egyik meghirdetné (mint ti): nincs szüség kenyérsütésre, mert a másik táborban egyesek a tenyerüket köpködik munka közben, és a hajukat se kötik le. Elfogadnád-e, hogy ezért ne legyen kenyér? Szerencsére a pék szakmában észen vannak, és tudják, hogy a dolgot oktatással és ellenőrzéssel kell megoldani, nem ideológiai harccal.
Megértettem, mert nyomósan tudtomra adtátok, hogy a Magyarulez az ellen-nyelvművelők fóruma.
Megértettem, hogy itt az outsidernek kuss, főleg mert világos, hogy az ellenség küldte.
Megértettem, hogy nem akarjátok megérteni, mit akarok. Félremagyarázásból külön piros pont: elismerésem, profik vagytok.
Szívesen odamondogatnék az ellentáborotoknak is, de nem találom azt a fórumot. Segítsetek már, ti biztos tudjátok.
Elmondanám nekik, hogy elég a piff-puff, lelőttelek, meg vagy halva játékból. Hogy harc helyett mennyi hasznosat lehetne dolgozni, és hogy az mennyivel örömtelibb és kevésbé fárasztó. Hogy ki az elefántcsonttoronyból, terepre! De ismétlem, nem találom őket olyan táborszerűen, mint titeket.
A "nyelvápolás" mint (szándékosan?) ködös fogalom, a poliktikai hülyeségek bekeverése nekünk, dolgozó embereknek nem kell. Se tőletek, se az ellentáborotoktól. Az se érdekel minket, miféle sebeket kaptatok. Aki önként fogott fegyvert, ne panaszodjon, főképp ne az ártatlan civileknek. Egy ponton mégis összeér az életünk: dolgoznotok kell a nyelvi kulturáltságunkért. Ez legyen a szakmátok legfőbb küldetése.
Válaszoljatok: van-e legalább egy nyelvileg műveletlen ember e hazában. A válasz igen, gondolom. Akkor munkára, műveljétek ki őt! Hogyan? Nem vállaljátok? Mert a Nádasdy-iskola szerint csak megalázva lehet tanítani, és ti nem akartok senkit megalázni? Legyen. Majd akkor tanítanak mások, akik értenek hozzá, akik nem bántanak, nem aláznak meg. Valóban ne tanítson, aki képtelen jól tanítani. De ne is hirdesse, hogy maga a tanítás káros!
Vegyetek példát a színvakról, aki bölcs mérséklettel viseli korlátozottságát, és nem lázít a színek ellen.
Az (50)-ben megadott linkeket olvasgatva lehet szomorkodni is meg nevetni is. Komoly, tudós emberek sarlatánsággal, képzetlenséggel vádolják egymást. Csoportokba szerveződve vitatják egymás szándékait és képességeit; címkéket ragasztgatnak. Jó lenne, ha ezt a stílust meghagynák a politikusoknak. Lehet, hogy a hasonlóság nem véletlen? A nyelvészeknél is egzisztenciális küzdelemről lenne szó a hatalom (és a pénz) birtoklásáért?
A kitérő után a lényeg: fontosnak tartom a nyelvművelő műsorokat. Igenis lehessen kérdezni! A nyelvész szakértője egy tudományterületnek, az emberekben pedig kérdések fogalmazódnak meg. Tudós embernek nincs erkölcsi alapja a – jó szándékú – kérdések elhárításához. Ha a nyelvész nem ért egyet a nyelvi kirekesztéssel vagy egyes nyelvi fordulatok megbélyegzésével, akkor ezt mondja el a válaszában. Szándékosan extrém példa: a rádiók orvosi tanácsadó műsoraiban bármikor megkérdezheti egy telefonáló, hogy a szőke nők valóban butábbak-e, mint a sötét hajúak. A „nyelvművelő” orvos erre azt válaszolja, hogy ennek a tévhitnek nincs alapja, az értelmi képesség nem függ a hajszíntől. A „nyelvész” orvos válasza: hagyják őt békén az ilyen kirekesztő, előítéletes kérdésekkel, ne várják el tőle, hogy értelmi sorrendet állítson fel hajszín alapján; többé el sem jön ebbe a műsorba.
A nagy általánosságok után konkrétum. Marketing anyagok megírásakor szerettem volna elkerülni a vonatkozó névmásoknak azt az értelemzavaró zagyvaságát, amelyet úton-útfélen el kell szenvednünk. Rászántam egy napot, végigjártam Budapest nagyobb könyvesboltjait megfelelő magyarnyelvtan-könyvet keresve. Találtam kb. öt-hatfélét. Mindegyikből megtudhattam, hogy a vonatkozó névmások a következők: aki, ami, amely, amelyik, stb. Egyetlen árva szó nem volt a használatukról, semmivel sem tartottam előbbre. Végül valaki azt tanácsolta, hogy forduljak a Nyelvművelő Kézikönyvhöz és lám, ott pontos, szabatosan eligazítást találtam. Korrekten benne volt azt is, hogy a köznyelvre inkább az A változat, míg a precíz, tudományos stílusra inkább a B változat jellemző. Nem az volt a tét, hogy egyik vagy másik változat bunkóság-e, hanem az, hogy egy termékismertető szövegnek szabatosnak és egyértelműnek kell lennie és jó, ha talál útjelzőket az, aki igényli.
Kedves ZSB!
Nagyon jó, hogy feltetted az első hivatkozást, mert az jó összefoglalása a korábbi nyelvművelő vitáknak, beleértve a mi, korábban itt folytatott vitáinkat is, így saját fejlődéstörténetünk is.
Azért is jó - és ez a reklám helye - mert az összeállítás, bár a címe szerintem kellően paranoid, tárgyilagos, és kellő teljességgel megszólaltatja mind a két oldalt.
Kis Ádám