"az irgalmas szamaritánus megdöbbentő módon szeretett. Az ellenség szereteténél nagyobb szeretet nincs! Erre tanít bennünket Jézus Krisztus, arra kér ama galileai hegyen, hogy imádkozzunk ellenségeinkért. A példázatbeli ember nem ezt tette? Hiszen a szamaritánusok voltak a legközelebbi ellenségek a zsidók számára! Meg tudták volna egymást ölni egy kanál vízben. A gyűlölet apáról fiúra szállt. És az irgalmas szamaritánus megáll a bajbajutott zsidó ember láttán - mert a szeretet számára nem érzelem csupán, hanem cselekedet! Úgy szeret, hogy megáll, fölibe hajol és teszi azt, ami tőle telik. Előveszi a borát és olaját, és azzal fertőtleníti ellensége sebeit. Nem adja ki bérbe ezt a feladatot; nem azt a megoldást választotta, hogy a vendégfogadó házban egy dénárral többet tesz le az asztalra, mondván: Menjetek ki, ott fekszik egy ember, de öten menjetek ki, mert elég veszélyes az út és én minden költséget kifizetek. Itt ápoljátok, majd ha visszajövök, megnézem, mi is lett vele.
- Ezt is megtehette volna a szamaritánus! És ez is nagy dolog lett volna. Hiszen a pap is és a levita is elmentek a vendégfogadó ház előtt. Ók is beszólhattak volna, hogy jöjjetek, ott fekszik vérben egy ember.
Ha valaki azt kérdezné, hogy mi a krisztusi evangéliumi szeretet, akkor azt mondanám, hogy ez: Valaki mellett megállni, aki mellett meg kell állni. Valaki fölibe odahajolni, aki fölibe oda kell hajolni. Hiszen sikolt a szem, hogy hajolj fölém, ne hagyj egyedül!"
(Gyökössy Endre)
Az, hogy a szeretet és a z irgalmasság között van összefüggés, azt a következő Hsz-edben beláttad. Méghozá - mint irtad - tapasztalok segitettek hozzá.
"Hogy tudsz mindenkit szeretni?"
Nem egszerű a érdés, de megprobálom megvilágitani.
Jézus mindent és mindenkit képes volt szeretni- mikéánt más nagy Mesterek is. Ez összefügg azzal, hogy mindenben és mindenkiben látták a szépséget, a nagyszerűséget, Isten tökéletes alkotását. A titok, és különbség köztünk ot van, hogy mi számtalan helyzetben, embernek nem ezt látjuk.
Ám a tapasztalat azt mutatja, hogy a a tudati fejlődés egyik észrevejető jele, ha az ember egyre több dologban lét szépséget. Egyre több embert fogad el, és szintén látja bennük a negyszerűséget , a szépséget. Ahogy bővülneik a tapasztalatok, egyre inkább az a helyzet, hogy sok olyasmiben is, amiben azelöttnem vagy egyáltalán nem. Olyasmiben is, amit azelött rosznak vagy szörnyűnek tartottunk.
Az egyén fejlődése tehát magávalhoz egy olyan szemléletet, amikor egyretöb és többdologba látunk szépséget, egyre több és több dolgot és embert szertünk meg. S amior eljutunk egy magas fokra, nos, akkor hutvallásom szerint képes lesz az egykori gyarló ember mindenkit szeretni, mindenkiben látni a szépet.
Ez nem könnyű út. Ám gyönyörűsége.s. Érdemes rajta járni....
Nem azt mondtam, hogy születni kell rá, hanem, hogy (én) egy felszólítástól nem fogok valamit szeretni. Másik irányban is így van - ugyanúgy pl a gyerekeimet sem fogom nemszeretni, akárki akármit is tanítana róluk, vagy akármit is csinálnának. Úgy gondolom, hogy a vonzódásaim, averzióim és sok más érzelmem sokkal mélyebb eredetű mint egy felnőttkori verbális tanítás. Természetesen tudok úgy viselkedni számomra közömbös dolgokkal is, hogy mások úgy tartják az szeretet ... de én ettől valamivel többet gondolok erről a fogalomról. .. és ugyan miért akarnám én azt érezni azt amit mások éreznek, és miért akarnék úgy boldog lenni ahogy mások gondolják a boldogságot, amikor van saját érzésem - ingyen.
Talán ha lett volna rá egy példa, hogy valamit nem szeretek, aztán valaki beszél róla és utána szeretem - akkor könnyebben "érteném" ... de ilyesmivel én még nem találkoztam, ami persze nem zárja ki, hogy másvalaki igen. Szándékosan fogalmaztam korábban 1/1 személyben. ... illetve, voltak események amikor megismerés során megkedveltem, megszerettem valamit (pl matematika), de ez nem azért volt, mert akár egytlen tanító azt mondta volna, hogy szeressem, hanem jött az érzés, és szó sem volt valamiféle döntésről. Mostanában leginkább egy macska miatt szomorkodom, akit szerettem és meghótt, mert egy autó átment rajta. Mondhatjuk, hogy a felebarátom volt? Hát persze.
Én is sok mindent tanultam az utóbbi évek során, többet mint a megelőző évtizedekben. Hiszem, hogy a felebaráti megnyilvánulás alapja az irgalmasság. Azonban azt úgy vélem, hogy a szeretet képessége nélkül nincs valódi irgalmasság, legfeljebb valamiféle cinkosság, vagy önös érdek mozgatta ragaszkodás. És hiszek abban, hogy a tapasztalatok alapján sokkal többet megtanulhat az ember, mint gondolná.
Ha valaki azt kérdezné, hogy mi a krisztusi evangéliumi szeretet, akkor azt mondanám, hogy ez: Valaki mellett megállni, aki mellett meg kell állni. Valaki fölibe odahajolni, aki fölibe oda kell hajolni. Hiszen sikolt a szem, hogy hajolj fölém, ne hagyj egyedül!" (Gyökössy Endre)
nazuna, úgy gondolod, az ilyesmi nem tanítható, nem tanulható - erre születni kell? Én úgy vélem, az ember mindig, bárhol tanulhat bármiből. Kevélység azt vélni, hogy nincs mit tanítani és nincs mit tanulni...
De. Mitöbb a felebarátot se "kell" szeretni, mert nem attól kell, hogy valaki azt tanította, hanem mert jön az érzés valahonnan és nem lehet visszatartani. Ha jön akkor jön, ha nem akkor nem. Azt tudom akarni, hogy nem toszogatok másokat, de szeretetet akarni ? dönteni? .... nem hiszem. Még egyetlen érzelmet sem éreztem csakazért mert másvalaki tanította.
Nekem akárki nem felebarátom jó? Majd azt én eldöntöm.... Pfff.. mit képzeltek? Mi? Méghogy felebarát... azt majd én tudom... Ha kedvem van felebarátom vagy, ha nincs akkor nem kell szeresselek. Ennyi.. ez igazságos és kész és Jézus is ezt tanította... Nem?
A felebarát az volt, aki nem méricskélt és akinek mindenki felebarát volt, ha irgalmasságról volt szó. Jézus éppenhogy nem méricskélt, hanem rámutatott arra, hogy ne méricskéljünk, hanem felebarát módjára gondolkodjunk és cselekedjünk. Mert az is felebarát, aki nem cselekszik irgalmasan, hiszen a felebarát módjára cselekvő rajta is segít, mint felebaráton.
És mi lenne az emberiséggel, ha Isten is érdem szerint adná az irgalmát? Vajon mikor imádkozunk hozzá, gondolunk arra, hogy megérdemeljük-e amit kérünk?
Jézus miért kérdezte "hogy e három közül ki az"? és miért fogadta el, hogy "az aki irgalmas volt" Talán ő is méricskél és nem "felebaráti módon" gondolkodik?
A bajbajutott zsidó szempontjából teszi fel a kérdést, arra, hogy ki felebarátja annak. Ezt miért nem veszi senki figyelembe?
Amúgy itt nem a szeretet a téma, hanem hogy "ki az felebarát" a példázat szerint, de akkor vitázhatunk erről az oldaláról is:
Hogy tudsz mindenkit szeretni? Pl.: akit nem is ismersz az is a _mindenkibe_ tartozik tudtommal....és azt hogy szereted, aki mondjuk a bolygó másik felén van és teljesen ismeretlen? Kmm ... ennek fizikai akadályai vannak. Pl.: hogy nem vagy mindenható és nem árasztod az áldást (mint a nap) az egész bolygóra :) (a szeretet pedig cselekvésben nyilvánul meg, de akivel semmilyen kapcsolatod nincs és nem is volt, arra nem mondhatod, hogy szereted, pedig ha "mindenkit szeretni kell", akkor azokat is, de hogy?) Vsz. ez a mindenki szeretete egyféle mázas szép gondolat, ami semmire nem jó, igazából egy lufi.
>>Az irgalmasság alapja a szeretet
Szerintem a szeretet jóval több, mint az irgalmasság (a szeretet egy folyamatos közösséget/kapcsolatot feltételez, ha ez nincs/vagy nem volt szeretetről beszélni afféle szép gondolat szerintem) mert pl.: irgalmas úgy is lehetsz, hogy teljesen ismeretlenül Egyszer (aztán el is felejteted azt akivel tetted), akár a samaritánus, aki ezután lehet, hogy soha nem találkozott a bajbajutott zsidóval, de innentől kezdve a bajbajutott zsidónak felebarátja a samaritánus. A zsidó pap, vagy levita nem felebarát. (Erre érvem Jézus kérdése: E három közül KI? a felebarátja a bajbajutottnak. Majd a válasz hallgatólagos elfogadása).
>>"Szelektálni a felebarátok közt: nem a szeretet utja. Nem az irgalmasságé. Ez Jézus tanitása.
Akkor a három közül mind3 felebarátja volt a bajbajutottnak? Te hogy ítélnéd meg ezt a kérdést? Szerinted felebarátja volt a pap, aki cserbenhagyta? Szerintem nem, Én ugyanúgy válaszolnék erre a kérdésre: a samaritánus nem volt felebarátja a bajbajutottnak, mert irgalmatlan volt.
Ha olyan egyszerű lenne hogy "felebarátok" mindhárman: Jézus nem tett volna fel az irgalmasság alapján "szelektíválós" kérdést és nem fogadja el a válasz. Ha egyértelmű, hogy Mindhárom az, miért nem mondja egyszerűen azt: NEM, rosszul mondod, mindenki felebarát, a pap és a levita is felebarátja volt a bajbajutottnak, hiszen mindenki felebarát, ne szelektáljál a felebarátok között! stb.
>>Az irgalamsság a szeretet gyakorló meggnyilvánulása.
Ez nem értek egyet. Akivel életedben először találkozol és irgalmas vagy még nem jelenit azt, hogy szereted csak azért mert egyszer jót tettél vele. Egyszer irgalmas voltál, aztán lehet soha többé nem találkozol vele. A szeretet ennél jóval több.
"akkor az irgalmatlanok nem felebarátaim (aki segíthetne, de nem teszi, "
akkor is felebarátom. Legfeljebb: bocsáss meg neki atyám, nem tudják, hogy mit tesznek.
Az irgalmasság alapja a szeretet. A szeretet vezet a tökéletességre: igy válik az ember olyann, mint az atya, aki olyan mint a Nap, egyformán süt jóar s gonoszra egyaránt.
A szeretet pedig - mint tudjuk - nem rója fel a gonoszt.
Mindent megad és semmit sem kér.
Igy aztán, mindenki a felebarátod. Az irgalamsság a szeretet gyakorló meggnyilvánulása. Szelektálni a felebarátok közt: nem a szeretet utja. Nem az irgalmasságé.
Bocsánat, hogy közbeszólok, de ez a topik a témájával egyetemben nekem szívem csücske. Főként az irgalmasságot véve alapul, a felebarát az, aki szerint MINDENKI FELEBARÁT, mert nem válogat, ha segíteni kell, nem méricskél, hanem a lehetőségeihez képest mindent megtesz BÁRKINEK, aki bajban van. Aki méricskél, hogy csak az irgalmas a felebarát -- az nem felebaráti módon gondolkozik. Hogy hogy cselekeszik, az egy más kérdés. Szerintem.
Ide teszem a válaszomat, bár jó lenne ha elolvasnád a korábbi szólásokat, mert ez már itt lerágott csont ebben a topicban, de azért teszek egy próbát és megelőlegezek egy hsz-t.
>>ha az irgalmatlanok még nem bántak vele felebarátként, attol még a tanitás lényege az, hogy tekints mindenkit annak.
Szerintem a lényege éppen nem ez (különben ha ilyen egyszerű lett volna azt mondta volna "mindenki felebarát" azt jónapot....), hanem az, hogy irgalmasságot teszi előtérbe, minden mással szemben a felebarát megítélése kérdésben. Azaz, az irgalmasság a mérce arra, hogy ki a felebarát(om) vagyhogy én felebaráttá leszek-e, hogy kit kell szeretni, ki a felebarát (arra is megvan a válasz: elsősorban aki irgalmas), a parancsolat szerint. Persze ezt nem lehet szabályba foglalni, éppen ezért is példázatban beszélt róla a Mester (és mint tudjuk a példázat olyan mint egy parabola, aminek van fókuszpontja, és a fókuszban a konklúzió, a mag áll. Azaz az alapkérdésre adott válasz a példázat után, a példázattal kerül fókuszba)
Ha az lenne a lényege lenne, hogy "mindenki felebarát" - ahogy állítod - Jézus tagadta volna a példázat után Őáltala feltett kérdésére adott írástudói megítélést (hogy a 3 közül csak az EGY az irgalmas felebarátja a bajbajutottnak), de _NEM_ mondta azt, hogy: Hamisan ítéltél, hanem hallgatólagosan elfogadta a választ, csak hozzátette, hogy "Te is így tegyél", azaz igaz, amint mondasz és Ha teszed: rád is igaz lesz, felebaráttá válsz, ha cselekszed az irgalmasságot, mint a samaritánus a példában, akkor a 3 közül Te leszel a felebarát, akire áll a parancs "Szeresd felebarátodat mint magadat".
Tehát a megfordítása jó: Ha irgalmas vagyok felebarát leszek, de az is igaz, hogy ha én bajban vagyok, akkor az irgalmatlanok nem felebarátaim (aki segíthetne, de nem teszi, hanem soha többé nem látom, úgy elszelel, vagy soha nem irgalmas, ebben nincs szabály) A mindenki felebarát azért nem áll meg mert a bajbajutottnak nem kell felebarátnak tekintenie az irgalmatlant, különben Jézus ezt mondta volna a példázat után feltett kérdésre: Nem, a három közül mind a hármat tekintsd felebarátnak, hisz "mindenki felebarát." és cselekedj úgy.
Ismételten megkérek mindenkit, maradjon a topic témájánál. Akit tényleg érdekel, javaslom olvassa el a topicnyitót, a topic elejét, sok találgatásra talál ott választ. Ha azokra reagáltok, az rendben, de ismételten kérek mindenkit, ne fikázásra használjátok, egyénekre való célozgatással.
Még mielőtt belemennénk a keresztények minősítésébe, amitől inkább tartózkodnék (akármi is a véleményem), annyit fűznék ehhez, hogy szerintem bármely más emberi eszménél is nagyjából ugyanez a helyzet. Tehát ez a jelenség nem csak a kereszténység jellemzője, hanem általános emberi jellemző. Hiszen mar az alapfogalmak és -elvek is szubjektívek, mert egyszerűen nem lehetnek mások (hiszen szubjektumok vagyunk), az értelmezések és gondolatok pedig már méginkább azok...
Tehát szeirntem hiába mondjuk, hogy Jézus tanításai így meg úgy, amikor azokat is lehet többféleképpen érteni; többmindent (akár egymásnak szögesen ellentmondó dolgokat is) belemagyarázni. Pl. ld. ugyebár e topikban zajlott vitát!
Azt gondolom, míg az emberi szubjektum szűrőjén mennek át az elvek, addig valós konszenzus soha nem lehetséges, legalábbis az emberiség jelenlegi kollektív szellemi szintjén...
Az önismeret, az identitás vállalása, minden egyén számára nélkülözhetettlen. Az emberben bennelakozik a jó és a rossz együtt. Te magad döntöd el, hogy melyiket hagyod érvényesűlni. Ha alapvetően, az önérvényesítés során, tudomásul veszed, hogy rajtad kívűl másoknak is vannak jogos igényei, s hagyod azokat is érvényesülni, sőt ne adj isten, támogatod is azokat, akkor valószínú, hogy a jót érvényesíted. No de mi van akkor, ha rászorult embertásaidtól nem hogy megtagadod, de cselekedeteiddel gátolod a mindennapi alapszükségleteinek teljesülését, akkor igen is kötelességed ilyen esetekben felhívni erre mások figyelmét, s segítségükkel, az illetékeseket rávenni arra, hogy végezzék munkájukat tisztességgel.
Ez az intézet, közadakozásból, jótékony emberbaráti cselekedetet hajt végre. Ha az arra illetékes "vezetés"? veszélyezteti az intézetben végzett társadalmilag fontos munkát, akkor igenis, minden jóérzésű ember kötelessége szavát felemelni az ott folyó visszásságok ellen.
A Pető intézetben, társadalmilag fontos, az arra rászorulók szemszögéből létfontosságú, magasszinvonalú munkát végeznének, ha hagynák!
Az intézet vezetését nem én, se nem Te, nevezted ki, tehát mi annyit tehetünk csupán, hogy az ott folyó munkát alapjaiban gátoló, veszélyeztető körülményekre, mivel tudomásunkra jutott, felhívjuk az illetékesek figyelmét.
ezzel nem csak az arra rászorulók érdekeit, de az adományokat nyújtó jószándékú magánemberek érdekét is védjük. Én sem azért adományozok jótékonysági célra, hogy egyesek luxusigényeit abból elégítsék ki, ugyanakkor a rászorultaktól elveszik az életteret.
Sajnálom, hogy Magyarországon ennyire szájbarágós módszerekkel kell egy alapvetően természetesnek vélt emberi, morális kérdést megmagyarázni.
Márpedig az egyén önmaga számára minden, önmaga számára nélkülözhetetlen. :-) Igaz, hogy szüksége van közösségre, de közösség sem létezik egyén nélkül. A bibliai felebarát is maga cselekedett és nem keresett/szervezett gyorsan egy jótékonysági intézményt, ahol megvitatja mit lehet tenni és mit nem!
Azon kívül az ember elsődlegesen és leghatékonyabban önmagát tudja irányítani. Ezért a felelőssége is elsősorban önmaga cselekedeteire vonatkozik. Tény, hogy az is meghatározó hogy milyen közösséggel vállal azonosságot. De ez az azonosság csak részleges - mert nincs olyan közösség, amivel, aminek a szabályaival, céljaival az egyén száz százalékig azonosulni tudna - márpedig a kivülálló ezt feltételezi!
A szóban forgó Intézettel (ami egyébként szintén egyetlen személy miatt jött létre) azonosságot vállalni mit is jelent? Ha adakozó, akkor a fenntartásáért felelős valamilyen arányban, ha annak vezetője, akkor a működéséért. De az egyének magatartása akkor is elsősorban az egyén felelőssége. Lehet büntetni, szankcionálni, kizárni és befogadni, de csakis az egyént - ha csoportokkal teszi, akkor valami nagyon nem stimmel. Akkor hatalmi harc van a háttérben, mert akkor nem a cselekedet van a fókuszban, hanem valamilyen csoportérdek. A "közösség érdekében" -féle jelszavakkal már nagyon sok rossz dolgot követtek el emberek. Ha az Intézet vezetői valóban rosszul gazdálkodnak, akkor az egyén, akinek nincs egyéb módja (bizonyítás, vagy egyéb változtatás) egyet tehet: nem támogatja. Akkor találni kell egy mási közösséget, ami jobban, hatékonyabban és becsületesebben teszi a dolgát. Különben a kivülálló azonosítani fogja a beteg és rászorult gyerekek kihasználóival. Minden más szerintem csak hatalmi harc burkolt formája.
Az egyén önmagában nem ér semmit. A "felebarátnak" éppen az az értelme, hogy azonos értékrendek melett, együtt képes működni, s egyást kiegészítve, sikeresen tudnak érvényesíteni arra méltó cselekedeteket, vagy, kiálnak, megvédenek olyan értékeket amit méltónak tartanak arra, mint pl. az itt felhozott témában. Ugye, nagy veszteség lenne az országnak, ha egyes egyének mohósága áldozatává válna, egy olyan nemes, mellesleg szakmailag is elismert munka, mely a Pető intázetbe folyik, évtizedek óta. Kár lenne érte, mivel mindannyian szegényebbek lennénk ha hagynánk.
Ez a topic elsődlegesen az egyén megnyilvánulásáról szól és nem embercsoportokéról. Ugyanis - ismételten azzal jövök, ha minden ember tisztességesen a jövedelme után adózna, nagy valószinüséggel nem lenne szükség alapítványra sem, mert mindenre futná, amire szükség van. Tehát aki adót csal, éppugy megkárosítja a sérült gyerekeket (is) mint aki a befolyt összeget elcsaklizza! De a kisember fizetendő adóból farag, a vezetők a befizetett adóból csalnak - ki mit is vethet egymás szemére? Az egész ország egy nagy börtön lehetne - de szerencsére, vagy sokkal inkább sajnos nincs olyan, akinek lenne erkölcsi alapja itéleteket hozni, meg aztán finanszírozni tudná senki.
Ha te, én vagy más személy szerint nem tud elérni semmit az alapítvány érdekében, akkor ugyanazt kell tenni, mint az állami adóval - nem kell befizetni. (?)
Semmivel sem tartom nagyobb bűnnek a sérült gyerekek megröviditését, mint bárki másét -- mert aki megrövidít az mint egyén szerintem morálisan elbukott.
Azon kívül semmilyen szabály, vagy szankció nem tudja elérni, hogy az emberek tömegesen legyenek tisztességesek. Ha valakire rábizonyítják a tettét, akkor az felelni fog érte - de tömeges drasztikus változtatás emberi irányítás hatására nem lehetséges. A tömeges és drasztikus változtatás mindenkor hatalmi célt szolgált - annak ellenére, hogy mindenkor valami igazságmagból indult ki. Ezért gondolom, hogy ez politikai mederbe kezd folyni. Ami egyébként nincs ellenemre - de itt igen. Úgyhogy ha folytatjátok, moderációt fogok kérni.
Itt szerintem marad csak az egyén felelőssége. Adott esetben az, hogy mikor milyen körülmények között kész segíteni, vagy éppen megtagadni azt - és hogy ez mennyire jelent felebaráti megnyilvánulást.
