Nem egészen, azért az is számít, hogy hol él. Egy kolbász hiába tartja szlováknak magát, ha Magyarországon töltik. Ugyanis a kolbűásznak nincs anynyelve, így a nemzetiségét csak a születési helye alapján lehet megállapítani.
A veteránság nem múlik el soha. Aki egyszer egy háborúban amerikai katona volt, az élete végéig veterán marad. Vagy veterán, vagy egykori katona, de nem egykori veterán.
A Budapest teljes utcanévlexikona alapján (ez teljes összhangban van a főváros nyilvántartásaival):
Ajtósi Dürer sor XIV. Herminamező, Istvánmező (1929). Előzőleg: István út egy része, Stefans Weg (1867). Dózsa György út 29.-től Francia út 160.-ig.
Ajtósi Dürer Albert (1471–1528): festőművész.
Na igen, csak én azt hallottam, hogy nem róla, hanem egy sokkal később élt grafikusról(?) nevezték el, aki felvette a fent idézett nevet. Belegondolva baromságnak tűnik, de hátha...
Lazán kapcsolodva lenne egy kérdésem. A budapesti Ajtósi Dürer sor közvetlenül kiről lett elnevezve. Végső soron – gondolom – a magyar származású Albrecht Dürerről.
Lépjünk akkor tovább: a kurva jó miért jobb mint a minősítés nélküli jó? És a tökjó meg a marha jó mellé nem tehetjük-e oda, hogy buta mind a tök, meg ostoba mint a marha?
Nem érdekes-e, hogy ezeknek a szavaknak egyszerre van pejoráló és fokozó értelme? Miért kelle akkor csodálkotni, hogy egy 'lefelé' jelentésű szó is nyomatékosító értelmű lehet. Avagy: van ördögien jó. És honnan jő az ördög, nemde lentfől az alvilágból?
Ez igaz, mintha lenne "buta, mint a tök" szólásunk is. A _marha_ előtagot meg először talán csak nagyságra használták (nagy, mint egy marha), és innen tevődött át általánosabb jelentésekre.
Úgy tudom, nem sikerült ezt igazán tisztázni. Ugyanis a tökhülye, tökrészeg erősen elképzelhetővé teszi a növénynévi eredetet is. Számomra a leghihetőbb azonban az, hogy a kettő egymást erősítette.
> ez nekem logikailag nem stimmel, miért lenne egy "lefelé" jelentésű előtagból fokozó/erősítő elem?
Ezért hoztam példának a marha nagy, tök jó kifejezéseket. ha megmondod, hogy a marha és a tök hogy lett erősítő elem, akkor én is megmondom, hogy hogyan lett egy "lefelé" jelentésű előtagból az.
A lényeg: van egy kifejezés, ahol az adott szó valóban értelmezhető erősítő értelemben, majd ebből általánosul. A jelentésmodtívum azonban nem mindig világos. Pl. miért a az eredtileg 'hátra' jelentésű mögé > meg- igekötő lett általaánis befejezettséget jelző elem: pl. csinál > megcsinál. Már ezt sem tudnám indokolni...
Kedves LvT, írod: "Ez a leg- nem azonos a -lag/leg határozóraggal, hanem vagy egy 'nagyon' jelentésű fgr. szó folytatása (vö. legott(an)), vagy a le 'lefelé' határozószó fenti -g ragos származéka (ez aztán először fokozószó-erősítő lett, vö. marha nagy, tök jó, később korlátozódott a jelenlegi szerepére). " - ez nekem logikailag nem stimmel, miért lenne egy "lefelé" jelentésű előtagból fokozó/erősítő elem?
A cikk mentségéül: az érdemi része a felsoroltam szláv-magyar helynévi tautológiák elemzése volt. A többit (a magyar-magyart helynévi és a szláv-magyar köznévi alakokat, csak példálózva megemlítette, meglehet más forrásokra támaszkodva.)
Nem vagyok egyáltalán biztos a dolgomban, csak egy icipici szkepszis: a higydomb kapcsán eszembe jutott a Hegykő településnév, melynek előtagja népetimológiás: az *egy ’szent’ az eredendő előtag. Nem lehetséges, hogy a higydomb is igydomb, azaz ’templomdomb’ volt valaha?
A sampinyongomba-hoz: Frissen akadtam rá egy szláv-magyar helynévi tautológiákkal foglalkozó tanulmányt, gondoltam, beídézem az ott szereplőket. De még mielőtt jönne a lista, bemelegítésül a sampinyongomba pár már megszokott rokona (szintén a fenti cikkből):
A -lag/leg egy határozórag*, az alábbi idetartozó szavakat gyűjtöttem ki a szóvégszótárból: állítólag, aránylag, egyetemleg, egyénileg, előzőleg, eredetileg, esetleg, folytatólag, főleg, futólag, fölösleg, hallgatólag, illetőleg, jelenleg, körösleg, következőleg, küldöttségileg, külsőleg, lehetőleg, levélileg, látszólag, mellesleg, némileg, névleg, oldalaslag, pillanatnyilag, pótlólag, színleg, tettleg, tényleg, újólag, utólag, viszonylag, végleg (lehet, hogy a lista nem teljes). De gyakorlatilag minden -ó/ő mellélnévi igenévből képezhető vele prodiktívan ún. "mód-állapot határozói alak".
A -lag/leg határozóragot a nyelvújítás hozta a magyar köznyelvbe, addig egy nyelvjárásias jelenség volt. Eredetét tekintve egy összetett toldalék, amely áll egy -l határozóragból (vö. jól, ebül < hol? kérdésre felelő rag, vö. alul), és egy hova? kérdésre felelő -g ragból (vö. mai -ig rag, ill. az eddig szó határozószói használatát). [Ha úgy tetszik, a -lag/leg rag tehát tautológia.]
[* A -lag/leg az ún. képzőszerű ragok csoportjába tartozik, mely a kétfajta toldalék közös sajátosságait viseli.]
A legesleg- előrag ugyakkor (szabatosabb meghatározása "előjel" lenne, de ez a szó már másra foglalt) a leg- előrag ikerítése (volt a leg-nek önmagában leges- formája is). Ez a leg- nem azonos a -lag/leg határozóraggal, hanem vagy egy 'nagyon' jelentésű fgr. szó folytatása (vö. legott(an)), vagy a le 'lefelé' határozószó fenti -g ragos származéka (ez aztán először fokozószó-erősítő lett, vö. marha nagy, tök jó, később korlátozódott a jelenlegi szerepére).
Vannak még további -leg (-lag) toldalékaink is: az egyik igeképző, vö. díszeleg, édeleg, enyeleg, érzeleg, feszeleg, hízeleg, incseleg, kéjeleg, képzeleg, közeleg, őgyeleg, szédeleg, szenveleg, szépeleg, tetszeleg, tiszteleg, amely az -l igeképzőből és a -g gyakorítóképzőből állt össze (és a nyelvújítás terjesztette el). A másik főnévképző, pl. egyveleg, göngyöleg, mérleg, amely szintén összetett: a fenti -l igeképzőből és a -g főnévképzőből (vö. harag, roskatag) forrt össze.