2002. január 3. csütörtök Genovéva, Benjámin napja
Kampány a fiatalok szavazataiért
A fiatalok nyelvén szólni a fiatalokhoz a minél magasabb választási részvétel érdekében - ez a célja a "A Te választásod!" című pályázatnak, amelyet két ifjúsági szervezet, valamint az ISM és a Belügyminisztérium írt ki 14 és 29 év közöttieknek. A pályázók feladata olyan reklámötletek kidolgozása, amely az áprilisi szavazásra buzdítja a legifjabbakat.
A fiatalok választási hajlandósága 5-8 százalékkal alulmarad a felnőttek voksolási kedvénél. Ezen szeretnének javítani ifjúsági szervezetek az Ifjúsági és Sportminisztériummal (ISM) és a Belügymisztériummal karöltve. Az Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament (OGYIP), valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) csütörtökön indította útjára "A Te Választásod!" című pályázatát, amelyet 14 és 29 év közötti fiataloknak írtak ki a választási részvételre buzdító hirdetések megtervezésére.
Három kategóriában hirdetnek győztest
"A parlamenti választások erejét növeli, hogy ha azon minél többen vesznek részt" - indokolta Deutsch Tamás, az ISM első embere, hogy tárcája miért állt a kezdeményezés mögé. A miniszter hangsúlyozta, hogy az ifjúság politikai aktivitásának serkentése az Unióban is gyakorlat, hiszen az európai parlamenti választások előtt is felhívást intéznek a fiatalabb generációkhoz.
A pályázók feladata, hogy három kategóriában - a nyomtatott sajtó, a köztéri reklámok, valamint a televíziós műfajban - olyan reklámötletekkel rukkoljanak elő, amely a 18 és 29 év közöttieket az áprilisban tartandó választásra bíztatják. A kiírás szerint olyanok is beküldhetik pályamunkáikat, akik csak négy év múlva szavazhatnak először. A zsűriben az OGYIP, a HÖOK, az ISM, a BM delegáltjai mellett reklámszakemberek és a VIVA+ műsorvezetője, Philip vesz majd részt.
Mindhárom kategóriában 2-2 győztest hirdetnek, akik személyenként egy-egy egyhónapos külföldi nyelvtanfolyamot vagy multimédiás laptopot vihetnek el nyereményként.
A legjobbak a sajtóban látják viszont munkájukat
A nyertesek munkái természetesen nem az asztalfiókokba kerülnek, hanem a Belügyminisztérium Választási Irodájának döntése alapján mindegyik kategóriában egy-egy ötlet a sajtóban is világot lát majd. Azonban a többiek sem maradnak nyilvánosság nélkül, az ISM ugyanis azt tervezi, hogy minden munkát kiállít majd.
A pályázat leadási határideje január 31., a beérkezett munkákat pedig február 15-ig bírálják el. A kiírást eljut minden középiskolába, az egyetemekre és a főiskolákra is, jövő hétfőn pedig a Metró című lapban is olvasható lesz. Az űrlap letölthető a minisztériumok, valamint az OGYIP és a HÖOK honlapjáról is.
A pályázatokat az OGYIP címére - 1399 Budapest, Pf. 701/240 - kell beküldeni.
Kedves La Koma, a "nemzettagadás"-nak nincs megfogható értelme, a hazaárulás meg szigorúan körülírt jogi fogalom, nagyon meggondoltan lehet csak vádolni vele valakit.
Az MSZP-sek egyre kevésbé valamilyen ideológia mentén gondolkoznak. Senki sem akarja felépíteni a szocializmust. Praktikus üzletemberek, akik a maguk javát keresik, azon az alapon, hogy nekik úgy a legjobb a leghosszabb időn keresztül, ha az az országnak is jó. Kb. úgy, mint az "ami jó a General Motorsnak, az jó Amerikának is". Ha győznek. megszűnik a politizálás a mindennapi életben. Nem fog lengeni semmilyen zászló feleslegesen. Gondolom legalábbis. Az ellenzáékiség megszűr egy mozgalmat: a konjunktúralovagok visszaszorulnak. Más kérdés persze, hogy a hatalom aztán alighanem mindenkit megront.
Nézzétek, nálam ifjabbak(42-ben születtem, és láttam pár szavazást meg választást). Ebben az országban van X választópolgár. Ennek az X számú embernek legalább 30 %-át vérig sértette ez a kedves fiatal társaság. Már azt se szívesen hallja az ember, hogy "kimosták az agyát". Aztán azt se szereti, hogy lecikizik a kis kétüteműjét, házgyári kéglijét, összefusizta-lakját, amiért keservesen megkoplalt-megdolgozott. Ha más nem, ezek az emberek bizony elmennek szavazni, hogy ezek a kedves, ma már a pizsamához is nyakkendőt öltő, drága kocsikban száguldozó fiatalemberek kicsit hátrább húzzák az agarakat. Nem biztos, hogy elmegy szavazni az a volt SZDSZ-szavazó, aki FIdeszt-t választott 1998-ban, és hatalomra segítette a FIDESZ-t (Torgyán mellett). Nem biztos, hogy szavazni fog a Torgyán-hívő. Nem biztos, hogy szavazni megy az, akit zavarba hoz, hogy a FIDESZ annyira el akarja adni magát. Ezért gondolom, hogy indíthat mozgalmat Sumér, a legtöbb szavazatot az első fordulóban az MSZP kapja (minél több "derül ki" Medgyessyről, annál inkább), a második helyen a MIÉP fog állni, a harmadikon az SZDSZ.
Szabadjon megjegyeznem, hogy 1997-ben meg tudtam jósolni - írásban -, hogy a FIDESZ egyesíteni tudja a jobboldalt. Akkor, mikor a Demokrata még a FIDESZ e l l e n kampányolt, a nemzeti (nem polgári!) szövetség - Ghiczy, Lezsák - oltalmában. Úgyhogy gondolkozzatok. Szavazó: 50-60 %, ennek kb. fele MSZP-s. Sorry.
Elmondom röviden és velősen. Aki szavazik, annak a döntése nem csak rá és családjára lesz kihatással, hanem rám is, és az én családomra is...
Vagyis nem az a baj, hogy a saját életében hoz egy döntést, az jó, az a gáz, hogy az én életembe is... Erről meg az emberek túlnyomó többségét lebeszélném, még akkor is, ha "joguk" van hozzá... :-))
A négyéves választási ciklus "föltalálása" szvsz a Barba-trükk az egészben, persze nem beszélve most itt arról, hogy a mediokrácia elve kizárja a demokráciát, hiszen a senki által nem választott, csak a háttérhatalom által finanszírozott sajtó igen nagy hatásfokkal tudja manipulálni a választókat.
4 év semmilyen komoly politikai program végrehajtásához nem elég, csak arra, hogy a nép elfelejtse a megelőző ciklust. Ezért lenne fontos, hogy a mostani (megalkuvásaival együtt magyar érdekeket szolgáló) kormány és parlamenti többség (egy nagyobb MIÉP-frakcióval megerősítve) még jó pár cikluson keresztül vigye tovább az ország ügyeit!
A szélsőjobb színrelépésének, a Fidesz nemzeti vonal követésének igenis az Mszp és az Szdsz jelenlegi vezetői mentalitásának a következménye.
Az Mszp és az Szdsz túlment minden határon és messze bent jár a hazaárulás, nemzettagadás mezőin. Nekik semmi sem drága, főleg ha ami számukra értéktelen.
Győzz meg az ellenkezőjéről!
A jelenlegi kormány már-már túlfeszíti/túlfeszítette a "nemzeti" húrokat. Az elgondolásokból néhány valóban megvalósításra éremes, de én úgy látom, hogy az egész egy lufi, óriásira duzzadva, ami talán már ki is lukadt, s tisztán csak a szélsőjobbos szavazatok elhappolására irányul(t).
" Én tudom, hogy miről mit gondolok, miben hiszek és helyettem SENKI ne döntse el, hogy mi a helyes"
úgy esett, hogy szilveszterkor egy petárdadobálóra rászóltam: ezt aztán NE! Ő másként gondolkodott a dologról, szét is rúgta a fejemet(effektíve).
A komcsik azért nem mosták az agyadat, mert akkor már megelégedtek azzal, ha kussban vagy és hagyod őket kavarni.
Lehet, hogy magadat magyarnak tartod(még egy ideig), de az ország "magától" nem marad az hosszútávon, csak ha az unokáink is magyarnak gondolják magukat.
Nem csak politizálásból kell szavazni,nem csak ültetni kell a veteményesbe, hanem a gazt kitépni, hogy ne fojtsa el a termést.
Egy tréfás kedvű matematikus egyszer utánajárt a választási rendszereknek. És azt találta, hogy matematikailag belátható, hogy egyetlen választási rendszer (módszer, eljárás) sem "igazságos". Jól megmondtam, mi?:-) Halvány segédgőzöm nincs, hogy pontosan mi például az "igazságos" választási rendszer definíciója.
Ezért a "választás dolog átverés" című kijelentést, amire általában azt mondhatnánk, hogy üres frázis, nyugodtan tálalhatod tényként is, mert tényleg átverés:-)
G
(Most már csak előkaparom legalább a hivatkozást az otthoni papírdzsungelben)
"Ergo: akit „a” politika nem érdekel, az is menjen csak el szépen, és próbáljon meg felelősséggel dönteni, hiszen őrá, családjára, környezetére lesz hatással a döntése."
pontosan ez az. Szerintem sokan azt gondolják, hogy teljesen mindegy, hogy kit választanak meg. És ha az utóbbi évtizedet nézed, akkor ez sok szempontból így is van.
Ha jól tudom, a Soros alapítvány két-három hónapja kiírt egy pályázatot, aminek ez témája. Emlékezetem szerint valamikor januárban bírálják el a pályműveket, úgyhogy nemsokára talán már találkozhatunk is a nyertes művekkel.
Nem, nem azokra, tudom, hogy ott nem sikerült, mintha az Ószövetségben, valahol máshol lenne valami hivatkozás. Bibliaismerők?? Segítség! :-)
Ami pedig a választásos rendszer minősítését illeti, szerintem talán erre is vonatkozik a churchilli mondás, miszerint nem jó, de jobbat még nem találtak ki. Ugye, nem akarod azt írni, hogy ha a választásos rendszer nem jó, akkor helyette, teszem föl, inkább legyen meritokrácia vagy cenzusos rendszer, vagy rabszolgatartás, vagy mégis, mi? Ne keseredj már el teljesen, drága Bard!!!!
Egyébként a korábbi soraidhoz még akartam valamit írni, el is kezdtem, oszt' valahol bekeveredett a nagy virtuális térbe, megpróbálom visszaidézni.
Valami olyat írtál, hogy akit nem érdekel a politika, az ne akarjon beleszólást a mások életébe. Erre próbáltam én megfogalmazni, hogy attól még, hogy a politika és a politizálás szitokszó lett, attól még a köz érdekei mindenkit érdekelnek ill. érintenek. Ha másért nem, azért, mert a törvények, ugyebár, nem csak a választásokon résztvett állampolgárokra nézve kötelező érvényűek. Márpedig ha ezt föl tudja fogni a felnőtt, választásra jogosult személy, akkor annak is tudatosodnia kell/ene, hogy ha X meglévő törvénynek állandóságot szeretne biztosítani, vagy éppen Y törvényt meg akarná változtattatni, akkor igenis, csak úgy van rá esélye, ha választásával megpróbál hozzájárulni olyan személy/ek döntési helyzetbe kerüléséhez, aki/k megpróbálják azt megcselekedni.
Ergo: akit „a” politika nem érdekel, az is menjen csak el szépen, és próbáljon meg felelősséggel dönteni, hiszen őrá, családjára, környezetére lesz hatással a döntése.
Ha Szodomára és Gomorrára gondolsz, akkor nem találtak... :-))
Szerintem ez a választás dolog átverés... Ha valamit tenni akarsz magadért, az országért, akkor csinálj valamit inkább... Azzal, hogy beixelsz valamit semmi nem fog megváltozni...
Hát, kedves Gerenda, ebben a kérdésben „Az mér nem merült fel, hogy esetleg pont a megismert alakok, programok, és főleg a már megtapasztalt tevékenység alapján nem akar a választópógárok kb. 40%-a szavazni? Na azér.”
nem tehetek mást, mint fájó szívvel egyetértek veled... :-( Mindazonáltal, ha meg sem próbálkozunk/nak a választók avval, hogy keresik, utánajárnak/néznek, ki ajánlkozik vagy kit ajánlanak a pártok közszereplőnek, képviselőnek, akkor viszont tényleg megette a fene az egészet. De hát a Bibliában is találtak végül igaz embereket, annál csak nem lehetetlenebb vállalkozás ma és idehaza megpróbálkozni értelmes, képzett, a helyi és/vagy az országos közérdekeken javítani szándékozó embereket keresni és találni!!
Pardon!: Büdös franc, hajtépés, kalaptaposás:
természetesen tudom egyeztetni az egyes számot a többessel, kivéve, amikor nem figyelek oda, grrr!
Tehát:„akik azon busonganak, hogy melyik rosszat válassza” helyesen: „válasszák,...” :-( Pardon!
Megismétlik a szavazást. Asszem ismételt szavazásnál (ami nem azonos a 2. fordulóval) is csökken az érvényességi limit, de ez nem biztos, meg kellene nézni a törvényt.
Az "Alkotmányozó Nemzetgyűlés" szerintem sehol sem szerepel a törvényben. Különben is, hogy hívnák össze? Ki szavazza meg _annak_ a tagjait?:-) Az AN leginkább egy poszt-katasztrófa intézmény, ahova beeresztik az összes megmaradt politikai hangoskodót, és azok valahogy kiköhögnek valami okosságot. Az eredményre persze ugyanúgy nincs semmi garancia, ahogy a "sima" parlamenti választások eredményére sincs.
Az meg egy tök más kérdés, hogy mitől demokratikus egy rendszer. Sokan azt hiszik, hogy az x évenkénti többpárti választás már maga a demokrácia csucsája. Szerintem meg ennél sokkal fontosabb, hogy a két választás között demokratikusan működik-e a szerkli?
Valaki említette, hogy "utánajárni, megismerni, ...". Az mér nem merült fel, hogy esetleg pont a megismert alakok, programok, és főleg a már megtapasztalt tevékenység alapján nem akar a választópógárok kb. 40%-a szavazni? Na azér.
Abba benne vagyok, hogy hangsúlyozzuk, hogy fontos dolog foglalkozni azzal, hogy mi történik velünk, de azt is hangsúlyozni kellene, talán jobban is, hogy amikor valaki választ, vagy szavaz, vagyis "jogaival él", akkor mások életébe is beleszól. Vagyis ha nem biztos magában, akkor ne tegye... Ehhez baromi nagy önkritika kell, hogy ez működjön. Ezért is nem működik, ezért is lehet a "legkisebb rosszat" újra és újra megszavaztatni. Ha meg megszavazták az emberek az kvázi legitimálja is...
Ja, igen, persze menne az agymosás ezerrel továbbra is... Ez ellen jelenleg nincs ötletem. Lehet, hogy ez se lenne megoldás... Viszont felborulna a status quo, és mivel most a mélyponton vagyunk, talán javulna a helyzet... Mármint abból a szempontból, amiről a topic szól, hogy elvileg az állampolgároknak joga van beleszólni az ország életébe. Ugyanis most nyugi van, de nem az emberek döntenek sorsukról.
Írod: „nem érdekli a politika”. Szerintem épp itt van a kutya eltemetve!! Hogy tudniillik politikává lett/tették a polisz, azaz a közösség (hazánk és települései) dolgait! Valóban, a politika, mint olyan, szerintem teljesen jogosan nem érdekel sokakat. Ha a választók tudnák és átéreznék, hogy bizony a saját bőrükről, életükről van és lesz szó, akkor serényebben élnének jogaikkal. De ha lejáratják az Országgyülést (tegyük hozzá persze azt is, hogy az Ogy. megválasztott tagjai közül jó sokan maguk is képesek magukat lejáratni...), ha az emberek már az iskolában nem tanulják meg ill. nem értik meg, mire is való az Ogy., akkor megette a fene az egészet. Mint ahogy most ki is néz...
Nem tudom valóban nem érthető amit mondok? Kiírnának egy új időpontot, és az imázsosok addig naponta hatszor elmondanák, hogy milyen jó úton járunk, a jövő elkezdődött, szépen halad, de ne állítsd meg polgár! Ne hagyd, hogy a bolsi ügynökök visszafordítsák, menj hát szavazni. Rádd bízzuk kire, csak hallgass a szívedre.