Több mindenről van szó, különböző szintekről vesszük a háborogni valót.
ZSB és LvT általában a megformált (azaz nem spontán) nyelvről beszélnek. Ennek elterjedtebb fomája az írott szöveg, de a közszereplők beszédei, nyilatkozatai is ide sorolhatók. Mikszáth-tól tudjuk, hogy a 19. század végén a parlamenti képviselőknek 15 perces szüzbeszédet kellett tartani, papír nélkül. A nyelvművelő viták pro és kontra a spontán beszédre koncentrálnak. Elismerem, ott lehetnek jogok. Írni, szónokolni azonban irodalmi nyelven illik, amelyben nincs suksük és egyebek.
A reklám megint más. Ott a mérce a hatás, nem a szabályosság. Viszont Zoli nagyon jól rátapintott, hogy az ügyetlenség antireklám. Az én antikedvencem a Bartók rádiós MAtáv szlogen:
pontosan nem emlékszem:
a zene ... ad, a koncert élményt ad, a Matáv hozzáad.
Hajszolják a rímet, viszont figyelmen kívül hagyják, hogy a hozzáad tárgyas ige, ha vonzat nélkül alkalmazzák, az hiányérzetet kelt még abban is, aki nem tudja, miért is rossz ez az alak. Ez a fajta disszonancia igen mélyen hat, szerintem ez a reklám mindenkibe belebök. (Hasonló az a mosópor, amelyik tisztára mos -- tárgy nélkül).
Reklámkészítők. Másképpen kreatív managerek vagy mik.
Izgalmas szakma, sok jó szakemberrel az országban.
Milyen kár, hogy a férgese által összhozott torzszülemények is jelen vannak, sőt terjednek.
It van pl. ez a végtelenül primitív, imidzskirálykodó Matáv-reklám: a szeme az anyjáé... a kitartása a nagypjáé... a bátorsága az apjáé... "A VILÁG AZ ÖVÉ" (sic!) !!! (Az egyes "itemek" lehet, hogy mások, a "logikai" láncolat a lényeg.)
Ha az ezen a fércművön dolgozó "kreatívok" legalább a középiskolai magyarórákon jelen lettek volna az eszükkel, akkor tudnák, hogy a mondat elején alkalmaztott szerkezet nagyfokú hasonlóságot jelöl, miközben ettől teljesen eltérő építkezésű az ő következtetésük. Teljesen más természetű okságot jelöl a "világ az övé". Ezt összehozni az előző hasonlatokkal kb. olyan, mint amikor egyes vállalatvezetők vénülő és hájas feleségei szűk, mélyen dekoltált ruhákban jelennek meg az Operában: szánalmas. Már maga az erőlködés is, hogy azt hiszik, ez milyen "cool", miközben kurva szar és nevetséges.
Mindezt azért írtam, mert az a véleményem, hogy bár persze, a kreatívok áthághatnak létező nyelvi szabályokat, hiszen ez gyakran rendkívül szellemes megoldásokhoz is vezet. De a nyelven erőszakot büntetlenül nem tehetnek. Nem adminisztratív eszközökre gondolok: számomra elég a tudat, hogy a Matáv nevetségessé teszi magát a fél ország előtt az ilyen hülye reklámjaival.
> azok, szerintem, nem rendelkeznek "szociológiai anamnézissel" Volt családjuk, jöttek valahonnan, valamilyen környezetből. A nyelvhasználat tekintetében az ember a gyermekkorában szocializálódik, utána már csk sorjázni lehet.
> Beszédet mondó, nyilatkozó politikus, törvényt szövegező hivatalnok, zsurnalista, médiakomuunikátor, reklámkészítő nekem ne suk-süköljön. Mert a nyelv neki szerszáma Az azért elég heterogén társaság. A politikusnak valóban gyakorolja a hatalmat, de neki nem jobban szerszáma a nyelv, mint a koldusnak. A hivatalnok nem gyakorolja a hatalmat -- maximum visszaél vele --, és rendszerint nem suk--süköl; legalábbis én még nem olvastam olyan törvényt, amelyre ez jellemző lett volna: olyan inkább, amelyből a megfelelően megformált mondatok dacára sem lehetett kihámozni a tartalmat. Előző hozzászólásom arra irányult, hogy e két jelenség kerüljön szétválasztásra.
Sajnos, nem tudom, kik a médiakommunikátorok. De a reklámkészítők, véleményem szerint, suk-sükölhetnek: "az orrodat is tisztítsa" üdítő színfolt volt a sok mosóporreklám között. Az utóbbiak tökéletes nyelvük dacára is sokkal inkább rongálják a közízlést.
Én szigorúbb volnék. Akikre én céloztam (kommunikáció útját hatalmat gyakorlók), azok, szerintem, nem rendelkeznek "szociológiai anamnézissel". Az asztalostól is elvárom, hogy tudjon bánni a gyalujával. Beszédet mondó, nyilatkozó politikus, törvényt szövegező hivatalnok, zsurnalista, médiakomuunikátor, reklámkészítő nekem ne suk-süköljön. Mert a nyelv neki szerszáma. És ráadásul én vagyok a munkadarab.
Ha már a basztatások tipizálásánal tartunk, érdemes lenne distinkciót tenni a "valamiféle hatalommal bírók nyelvi kulturálatlanságának" tekintetében is :-)
Vagyis: valószínűleg a hatalommal bírók esetén is meg kellene különböztetni a 'szintaktikai' és a 'szemantikai' nyelvi kulturálatlanságot.
Úgy vélem, hogy még ezzel a populációval szemben sem indokolható a basztatás, ha csak az előbbiről van szó, tehát pl. sük-süközik, mellérendelő értelemben használja az amely kötőszót, idegen szavakat használnál, stb. (Természetesen eltekintve attól az esettől, amikor ilyen egyedek tiltják meg a sarki fűszeresnek a market szó használatát, miközben ők az országimázson ügyködnek...) Ebben az esetben ők is mint "szociológiai anamnézissel" rendelkező egyének szerepelnek, így védettek.
A basztatásnak arra kellene kiterjednie, amikor a közlésnek nincs tartalma, illetve széndékoltan úgy fogalmazódik meg, hogy a recipiens ne érthesse meg. Ez minősülhet bűnszövetkezetben elkövetett előre megfontolt cselekménynek.
Azonban ez utóbbinak nincs sok köze magához a nyelvhez, csak annyi, hogy ez az eszköz, amivel elkövetik. És ez elkövethető "nyelvhelyességileg" teljesen korrekt formában is.
Kedves Ádám!
Nagyon egyetértek. Meg azzal is, hogy "nem a nyev romlik, hanem az emberek véleménye egymásról" (megjegyezni érdemes mondat). A basztatást azért ragoznám kicsit. Azt hiszem, ami illetlen, sőt erkölcstelen, az a "lefele" basztatás. A "fölfele" basztatás azonban jogos és hasznos (bár nem tudom mennyire hatékony) kritikai eszköz. Azokra az egyedekre gondolok, akik valamiféle hatalommal bírnak, és e hatalom gyakorlásának nyelvi eszközei is vannak (politikus, újságíró, reklámszakember stb.). Az ő nyelvi kulturálatlanságukat basztatni kell. Nem a "nyelv védelme" okán, hanem mert a kuturálatlanul kommunikáló hatalom feltehetően más eszközeiben is kulturálatlan, és az veszélyes.
Kedves Zoli Bacsi!
Eddig még nem volt szerencsém a nyelvromlás tudományos deffiniciójához, mint ahogy a nyelv minősége sem igazán értelmezhető dolog. A sivatagi példád egyszerűen pszichológiai képtelenség. Ilyen nincs, a valóság ezzel éppen ellentétes. A szókincs igen nehezen "felejtődik" el, a szavak messze túlélik a fogalmakat. A felvetésed egyszerűbben úgy fogalmazható meg, hogy a nyelv akkor romlik, ha képtelen betölteni a szerepét. Mint Rumci írta, ez csak akkor következik be, ha az ember úgy általában hanyatlásnak indul, az emberiség elkezd intellektuálisan leépülni. Azaz nem a nyelvromlással terjed a butaság, hanem épp ellenkezőleg, az elbutulás jele a nyelvromlás. Szerinted megindult az emberiség (netán valamilyen, nyelvével jellemezhető embercsoport) általános (minden egyedére kiterjedő elbutulása)?
Itt szeretnék LvT-hez csatlakozni, mély szarkazmust érezve ki e szavaiból:
"Szerintem a nyelvi arisztokráciának mindig is rossz véleménye volt a nyelvi plebszről, már ami azt a kort illeti, amióta a nyelvi és a nemzeti identitás kontaminálódik." Bár ebben a megjegyzésben jelen vannak az igazság csírái, azonban a dolog ennél emberibb, általánosabb. Úgy gondolom, a nyelvi basztatás alapja semmi egyéb, minthogy vannak emberek, akik feljogosultnak érzik magukat, hogy más embereket basztassanak. Azért, hogy hogy beszél, azért, hogy kinek drukkol, azért, hogy hogy eszi, no meg, miért kövezeten alszik, és miért nem paplanos ágyban. Egyszóval, szeretnék visszatérni eredeti gondolatomhoz, nem a nyeévi arisztokrácia és a nyelvi plebsz, hanem az önjelölt hatalmasok és a magukat sehova nem jelölők viszonyának romlásáról szól mindaz, amit a nyelv romlására fognak.
Kis Ádám
u.i.: basztat, ismert közszó, ezúttal terminusként használva: fölényesen, bántóan és rendszeresen rendreutasít.
1. Miért lenne bárminem? (nem[csak] nyelvi) romlás, ha egy sivatagi nép a homok kevesebb változatát tudja megkülönböztetni? Tegyük fel, hogy ennek az az oka, hogy az adott sivatagi populációban a természettel kapcsolatban lev?k száma (homokfeldolgozók stb.) jelentékenyen csökkent, és az informatikusok száma n?tt. Ezt semmiképp sem tekinteném elbutulásnak, mégis az általad vázolt helyzetet idézi el?.
2. Er?s ellentmondást érzek a 3. és az utolsó bekezdésed között. Ugyanis a nyelv által leképzend? valóság az agyban van, tehát ha az utóbbi egyszer?södik, és ezt követi az el?bbi, akkor a definíciód szerint nincs ?nyelvromlás?. Márpedig a nyelv (legalábbis a saussure-i tanok értelmében) a tudati valóság és a hangalak közti összeköt?, azaz az elbutulásnak köze nincs a nyelvhez. (Arról nem szólva, hogy általános elbutulásról nem beszélnék; ugyanis szinte vizsgálhatatlan a kérdés; még a szinkrón intelligenciamérésre sincsenek kultúrafüggetlen eszközök.)
A nyelvromlás kritériumainak EGZAKT megfogalmazását nyilván szakembertől várhatjuk. Magam nem vagyok nyelvész, bár kétségtelen, hogy nagyon érdekel a nyelvészet.
Szerintem hangosan gondolkodni jobb, mint elhárítani a választ, úgyhogy első kísérlet:
Nyelvromlás minden olyan folyamat, ami a társadalmi valóság szimbolikus leképezésére használt nyelvi eszközök sorvadását vonja maga után, miközben maga a nyelvileg leképezett társadalmi valóság nem lesz kevésbé differenciált.
Mindig vissza tudok térni a bevezetőben említettekhez: nem arról van szó, hogy most valami fejlődés nyomán "találóbb", "jobb", "korszerűbb" szavakkal szimbolizálják ugyanazt, hanem a nyelvi eszközök differenciáltsága szenved csorbát.
A nyelvészek által közkedvelt "sivatagi" példával: nyelvromlás lenne, amennyiben a "homok" jelenséghalmaz nyelvi leképezésére használt szimbólumok közül a sivatagi népek egyre kevesebbet és kevesebbet használnak MINDAMELLETT, hogy az őket körülvevő valóság (sivatag/homok) differenciáltsága nem csökken, vagyis ugyanannyi "fajta" homok veszi őket körül, csupán már sokkal kevéssé tudnak különbséget tenni az egyes változatai (manifesztációi) között.
Az intelligencia, illetve bárminemű TUDÁS ismérve a MEGKÜLÖNBÖZTETÉSRE való képesség. Minél magasabb fokú a megkülönböztetés, annál magasabb fokú a tudás szervezettsége, a megszerzett ismeretek kombinálhatósága.
> A "szemetesedés" szóval van gondom. Igencsak rosszalló kifejezés Ebben a vitaszálban azt hiszem, te meg én egyet értünk. A különbség csak talán annyi, hogy a vitaindító definiálta a "nyelvi szemetesedés" fogalmát, és én ebben az értelemben használom a szót továbbra is. Ami számomra semleges jelentéstartalom. Ha pejoratívnak tekinteném még ennek a vitának a hatókörében is, akkor könnyen terminológiai vitává válna a diskurzus, elkanyarodva attól, hogy maga az így aposztrofált "izé" jelentős, irreleváns, pozitív, negatív, stb. folyamatként értékelhető-e. Ebben megerősít pl. az, hogy nem szokatlan gúnynevet vállalni önelnevezésként.
> A fentiek tükrében nagyon szeretném, ha valaki megfogalmazná a nyelvromlás kritériumait Az elmondottakból következik, hogy nem tudom ilyen definíciót adni, mivel én is majdnem egyet értek az alábbi mondatoddal: "nem a nyelv romlik, hanem az emberek véleménye egymásról". Itt abban vitatkoznék, hogy tényleg romlik-e az emberek véleménye egymásról. Szerintem a nyelvi arisztokráciának mindig is rossz véleménye volt a nyelvi plebszről, már ami azt a kort illeti, amióta a nyelvi és a nemzeti identitás kontaminálódik.
A "szemetesedés" szóval van gondom. Igencsak rosszalló kifejezés, és olyasmire használatos, ami pusztán szokatlan, iletve amit túlhasználnak. A be- igekötő jelentésvesztése nem nagy öröm, azonban az az érdekes, hogy meg lehet érteni a közlést, amelyben használják. (Azzal együtt, hogy pl. a "bevállal" alak korábban is használatos volt, kissé más jelentéssel: akkor elvállal, ma túlvállal).
A fentiek tükrében nagyon szeretném, ha valaki megfogalmazná a nyelvromlás kritériumait, mégpedig pragmatikus és nem emocionális érvekkel. Utóbbiak ugyanis nem a nyelvről, hanem egyéneknek és csoportoknak a nyelvhez fűződő viszonyairól szólnak, vagy még inkább különböző szocializációjú csoportok egymáshoz való viszonyairól, ahol a csoportoknak jellemző nyelvi tudata van. Azaz nem a nyelv romlik, hanem az emberek véleménye egymásról.
Kis Ádám
Volt idő, amikor engem is kifejezetten idegesítettek az általad említett példák, legalábbis egy részük. Aztán elgondolkoztam, és rájöttem: attól, hogy nekem nem tetszenek, még lehet kifejező, árnyaló funkciójuk. Így voltam pl. az "átbeszél" szóval. Még itt a Magyarulezban is említettem valahol negatív példaként, aztán már nem is tudom, kinek a hatására elgondolkodtam, hogy melyik szóval tudnám ezt helyettesíteni. Nem találtam olyat, ami pontosan fedné a jelentését. Azóta úgy vagyok vele, hogy nem használom, de már nem is zavar.
Ugyanígy nem szeretem az "x óra magasságában"-t (bevallom, ez még mindig, az Ádám-féle magyarázat ellenére is idegesít :)) ), a "sacc per kábé"-t, de kezdem megszokni, hogy másoktól hallom.
>> "idovel megszokjuk ezt az állapotot: és a mai "szemét" a holnap sztenderdjét fogja megalapozni".
>Nana! Témaindítódban a szemét közé soroltad a bevállal / behal / befárad / be~, stb; alakokat.
Az igekötők nagyfokú elterjedése a magyar nyelvben is ilyen szemetesedési folyamat -- latinicizálás -- eredménye volt. Pl. a párhuzamos finn folyamatot purista alapon nyesték vissza a múlt században.
A magyarban viszont idővel létjogosultágot kaptak, beépültek az árnyaltabb nyelvi kifejezéseket lehetővé tevő eszköztárba. A szemetesedés azonban mindig kísérőjelensége volt ennek, csak régebben a meg- igekötőre hárult a nyelvi aknamunka szerepe (pl. megúszik vmit); ma -- ezek szerint -- a be- produktivitásának korát éljük. Nincs ok azt mondani, hogy ezen új képzésű igék egy (lehet jelentős) része ne találná meg a maga sajátos helyét a nyelvben: a bevállal szerintem már úton van efelé (bevállal vmit 'túlvállalja magát vmivel').
>> "Ez csak felszínre hozta, de nem generálta a nyelvi szemetet: az már korábban is jelen volt, csak a kisebb közösségekben megjelenve."
> Nagyon valószínű, hogy erről is szól a történet. A hétvégén olvastam egy véleményt (szerző most nem jut eszembe) a II. világháború utáni angol nyelvről. E szerint a nyelvi tudatosság és a nyelvhasználat minősége egyértelműen javul. Nem lehet, hogy a romlás csak látszat nálunk is?
"nem azt mondom, hogy minden ember hülye, hanem, hogy azzá tehető."
"A nyelvi szeméthez pedig hozzá kell szokni, de semmiképpen nem szabad átvenni. Így, ha ugyan rétegnyelvként is, de van esély arra, hogy fennmarad a régi jó nyelvtan."
Maximálisan egyetértek, ugyanezeket gondolom.
Továbbá meggyőződésem, hogy a helyes beszéd nem az, ami nyelvtankönyvszagú, hanem ami tele van élettel, egyéni színnel, humorral, ötletességgel.
Olyan dolgokkal, amiket a nyelv szeméthegyet dagasztókban nem találunk meg.
Egyetértek Kis Ádámmal. Nem hiszem, hogy több lenne '90 után a nyelvi szemét, mint korábban. A spiné nem jobb a pasinál, a tógerol a szexelné, a kommunistaszombatozik a népszavazik-nál, stb.
Ami megváltozott, azt talán leginkább egy másik "nyelvi szeméttel" lehetne kifejezni: 'az információ korát éljük'. Korábban jelentős egyéni karrier kellett ahhoz, hogy valaki a köz számára "érezhetően" meg tudjon szólalni. De még ebben az esetben különböző szűrőkön keresztül kellett az embernek keresztül jutnia.
A mai viszonyok között a nagyközönséghez eljutó kommunikációs csatornák szinte mindenki előtt nyitva állnak, és ezen a médiumok többsége már "nem tűri" azt a lassító hatást sem, amit egy laktor, egy olvasószerkesztő, stb. eredményezne.
Ez csak felszínre hozta, de nem generálta a nyelvi szemetet: az már korábban is jelen volt, csak a kisebb közösségekben megjelenve.
Mindazonáltal az emberi társadalom alapvető tulajdonsága, hogy megoldja a saját maga által létrehozott problémákat: így idővel növekedhet a köz nyelvi kultúrájának szintje, vagy -- amiben én jobban hiszek -- idővel megszokjuk ezt az állapotot: és a mai "szemét" a holnap sztenderdjét fogja megalapozni.
Csak néhány apróság (osztálytársaim beszélgettek...)
- Mi a táp Eszti?
- Neeem, az északi FÉLTEK, és nem félteke.
- Dobj egy mélt, ha kell a telcsó.
És így tovább, és így tovább. :)
Zolibácsi' kérdésedre igen egyszerű a válasz. A 90-es évek előtt (noha én még akkor nagyon fiatal voltam, jogosan mondhatod, hogy nem tudhatom) nem volt ennyire jellemző a népbutítás. A XXI. század eleje a primitív emberek világa. Lassan már csak az interneten folyik majd a 'társalgás', a könyvek 'ki fognak menni a divatból', és a TV bambulásán kívül a kor emberének egy része nem fog tudni mást csinálni. Félreértés ne essék, én nem azt mondom, hogy minden ember hülye, hanem, hogy azzá tehető. (Méghozzá milyen könnyen, nézz csak körül az utcákon, a tereken.) A nyelvi szeméthez pedig hozzá kell szokni, de semmiképpen nem szabad átvenni. Így, ha ugyan rétegnyelvként is, de van esély arra, hogy fennmarad a régi jó nyelvtan. Üdvözlettel: Anna
Isten ments az "irodalmiasan kiművelt" társalgástól - főleg fórumon! Amit írtam, az sem a fórumok, hanem a mindennapok nyelvezetére vonatkozik.
Pongyola beszéd: igen, jópofáskodás: hát nem egészen. Ahhoz, hogy valami jópofa legyen, az is kell, hogy legyen benne eredetiség.
Az általam kritizált dolgok nem jópofák, hanem röhejesek, de inkább szánalmasak.
A tárgyalt jelenséggel kapcsolatban nem célom a hadakozás. A topic kísérlet arra, hogy ezek némelyikének eredetét megvizsgáljuk, illetve az előforduló eseteket begyűjtsük. Persze ha lesz rá partner.
Te mindjárt nagyon hasznos adalékkal szolgáltál pl. a replős-zsargonnal kapcsolatban, ami teljesen kézenfekvő magyarázat, mégsem gondoltam rá soha. Kösz!
Én nagyon bírom a szabadszájúságot, a fésületlen stílust, sőt: az ilyet szeretem igazán, mert élvezetes, eredeti. A panelekből építkező beszéd mögött viszont tucat- ("panel-") emberek állnak. És ez szánnivaló.
Az E5vös-témában írt hozzászólásaidból tudom, hogy jóval (kb. másfél generációval)fiatalabb vagy nálam. Úgy gondolom, hogy a 90 előtti évekkel kapcsolatos nosztalgiáid, …. , olyanok, mint minden nosztalgia. Hiába, múlik, múlik, hogy a fene egye meg. Nemcsak felettem. Viszont én tudom.
Amit írsz, semmiképp nem indokol nagy indulatot. Pongyola beszéd, jópofáskodás mindig is volt. Értékeléséhez meg kellene gondolni a dolog ellenkezőjét: az olyan társaság, az olyan társalgás, amelyben minden a legirodalmibb nyelven folyik, nemcsak, hogy fárasztó, hanem egy idő után feszélyező is. Az interneten a csvegőcsatornákon általában igen műveletlen „társalgás” folyik, tele azzal, amit te szemétnek nevezel. Ez hol szórakoztató, hol bosszantó. Voltam azonban olyan csatornán, ahol rendkívül kiművelt, gondos volt a szöveg. Nagyon mesterkélt és unalmas az a csatorna.
A kifogásaid egy része jogos, más részére vállvonogatás a válasz. Pl. „az egy dolog”, tulajdonképpen kifejező, jól szolgáló fordulat, a baj csak a túl gyakori és nem mindig indokolt alkalmazása.
A „délután kettő óra magasságában” azért érdekes, mert ez egy elrontott, félreértett közhely. Ugyanis a „kettő óra magasságában” nem időhatározó, hanem helyhatározó (irány), a kettő óra nem idő, hanem a az óralap meghatározott helye, és amennyire tudom, a repülős zsargonból származik (függőlegesen álló cifferblattot kell elképzelni). Hülyeség, de ezért nem bosszankodnék.
Sacc per kábé – az ilyen kifejezéseknek megvan a maga funkciója. Ez nyilvánvalóan a körülbelül szinonimája, pontosabban a fokozása. Emellett még van tovább oldó, tehát a beszélő bizonytalan hozzáállását növelő konnotációja is. Lehet ronda, de ha ennyi a funkciója, mégis van helye a nap alatt.
A be igekötő kifogásolt alkalmazásait nem ismerem, biztos más kultúrkörben szokásos.
Nem értem, miért nyelvi szemét a szexel. Teljesen szabályos képzésű, érthető és nem könnyen helyettesíthető ige. Olyan, amely megtestesíti a tartalom és a forma egységét (jó dologról jó szó :)) ).
A pasi ellen hadakozni hiú dolog. Keletkezett egy új szó, ez néha előfordul. Valamivel jobb, mint az elődje, a hapsi. Alapja, a pasas, elég régi. Ráadásul addig jó nekünk, míg így emlegetnek. Ezután a szabatos, de kellemetlenebb „öregúr” következik.
Végezetül (a stb. elemzésétől ezúttal eltekintek) tiltakozom az ellen, hogy szemétté nyilvánítsd a „főnévi képzős alak egyes szám 1. személyesítése” (pontosabban a főnévi képzős alak igésítése) formát. Amikor nyelvünkben lassan uralkodóvá válik az összetétel, szerintem örülni kell, ha másfajta szóalkotási módok is szerepet kapnak. Nekem a közvéleménykutat jó szó, a népszavaz is elmegy. Miért szemét ez?
Nem a trágárságról,
nem az idegen szavak burjánzásáról,
nem a nyelvtörvényről pro vagy kontra,
nem a szlengről,
nem a helytelen kiejtésről,
nem a rossz helyesírásról
- hanem a NYELVI SZEMÉTről szól ez a topic.
Arról, hogy egyre fullasztóbbak a primitív panelek és töltelék-elemek a mindennapi beszédben, sőt egy ideje írásban is. Az elmúlt 10 év során egyre nagyobb teret nyertek az olyan, talán a lazaság látszatának szándékára visszavezethető szánalmas, primitív panelek, mint pl.
- az egy DOLOG (az EGY dolog (- az pedig egy MÁSIK) helyett);
- délután kettő óra magasságában;
- sacc per kábé;
- bevállal / behal / befárad / be~, stb;
- szexel;
- pasi;
- népszavazok / közvéleménykutatok / népielégdetlenkedek, stb. (főnévi képzős alak egyes szám 1. személyesítése, vagy mi),
- stb.
A sor hosszú, majd talán lesz alkalom számba venni egyebeket is.
Úgy gondolom, hogy a bevezető elején idézett nyelvi jelenségek mellett jól elhatárolható kategóriát képez ez a bizonyos nyelvi szemét. Ha definiálni kéne, akkor úgy közelíteném meg, hogy divatosnak, csipetnyi lazaságnak gondolt frázisokról van szó, amivel egyes emberek (sajnos, mind nagyobb számban) igyekeznek látszólag informális, valamanneiyre bizalmas légkört teremteni, egyfajta "jófejség"-kellékként - persze inkább ~pótlékként.
Megfigyeléseim alapján a sok nyelvi szeméttel rendelkező emberekben van a legkevesebb egyéniség. Paradox módon ugyanakkor az ilyen emberek azt hiszik, hogy jófejnek látszanak. A kereskedelmi média primitívebb része (sok rádió, bulvárlap, női magazinok, férfi magazinok, TV-játékműsorok) pedig csak hozzájárul a terjedéséhez.
'90 előtt sokkal kevesebb ilyen volt...
Ma miért ennyire elterjedt a nyelvi szemét?