Keresés

Részletes keresés

skc devils Creative Commons License 2010.01.15 0 0 481
Kipihented magad a pórusaidon át kihordott stroke-ok után, amik a múlt heti thriller utolsó másodperceiben támadtak rád? Visszanézted tévében, visszapörgetted az agyadban Iceman karrierjének egyik legfontosabb tripláját? A lelki szemeid elött van még az az üvöltés, ami a meccs hösének torkából tört elö a dobás, vagy is inkább A dobás után? Na, ez az, ami nekünk szurkolóknak is eröt kell, hogy adjon, ez az amiért a szezoneleji botlásokat el kell felednünk, innentöl célegyenesbe fordult a bajnokság. Kit érdekelnek a károgó idióták, akik szerint az Olaj csak a Fortuna által leszórt morzsákból tartja versenyben magát? A tengerentúlon a Kornéléhoz hasonló teljesítményeket höstettnek tekintik, az utolsó másodpercben esett dobásokat csodálják, még a szakírók is fejet hajtanak elöttük. Nálunk elintézik egy kézlegyintéssel, mert az, hogy egy kosaras, aki évek óta ezeket gyakorolja, ezt csakis egyetlen módon, VÉLETLENÜL dobhatja be. Egészségetekre. Nekünk ebböl elönyt kell kovácsolni, úgy a pályán, mint a lelátókon. A piros-feketék tavaszi hadjárata elkezdödik és reméljük, hogy olyan dicsöségesen zárul majd, ahogy mindannyian szeretnénk. Az elsö csatát Sopronban kell megvívnunk, ismét az ország kosárbarátainak szeme láttára, egy nehéz ellenféllel szemben, egy, a saját pályáján még veretlen alakulat otthonában.

Ember legyen a talpán, aki megfejti a soproniak titkát. Meszlényi mester jó rider módjára végre megülte a bikát? Aha, na ne. Brooks komolyan veszi és a percemberek feladatát is átvállalva alátesz a Vágási Feri és Góliát fémjelezte pianínóhordároknak? Ránézésre simán bírná. A Szöke-Vörös… ejnye már, szóval a Szabó-Molnár (ebben a formában sem rosszabb párosítás) duó otthonra lelt, kettön, illetve triplán áll a vásár? Benne van. Othon eddig gyengébb csapatokkal találkoztak? Közel sem, bár az Alba orrát a szezon elején még tán a Magyar Kupakabanára vágyó B-Beton Bonyhádi KSE is kifújta volna, a Körmend talán még nem csiszolódott össze eléggé, a Falco? Az meg Falco. Arról meg jobb nem is beszélni, hogy micsoda szönyegbombázás zajlott az elmúlt fordulóban. Az Univer-Ivkovics-KSE volt a szenvedö alanya annak a kirohanásnak, amit a Hüség városában Brooks és Szabó intézett. Tizennyolc tripla megsüvegelendö, söt, a honi bajnokságban fenomenális (jövöre pakolják a trojka vonalát, örülhetünk, ha egy szezonban látunk ennyit egy csapattól), erre nem lehet felkészülni. Illetve a következö csapatnak igen, azok meg ugye mi lennénk…

Posztütköztetés:



Richardson-Kelley
Oké, TK két negyed végén is durván bekopogott az üvegtáblán a Körmend ellen, de ennél azért jóval több kell. Ha komoly eredményeket akarunk, akkor neki kell dirigálnia a csapatot, neki kell lennie Pór Péter pályán lévö jobbkezének (és nem a zsebre tett balnak). Richardson becsülettel osztogat és a betöréseiböl él. Hát kényszerítsük, hadd dobálja a téglákat 6,25-röl. Ö megteheti.



Molnár-Fodor
Andris már nem. Mármint nem teheti meg, az ö kvalitásait ismerjük, ha ritmusban kapja a labdát, akkor az komoly eséllyel hullik a gyürübe, kivédeni nem, megelözni lehet. Magyarország legjobb catch and shoot játékosa a válogatott irányítójával szemben. Vörös riadó van, Marcinak gyilkolnia kell, hogy ne legyen baj. És néhány mesteri zsuga sem árt majd.


Brooks-Vesztergom
Hülye hasonlat, de nem árt ha Vesztergom a nevelöegyesülete ellen átlényegül valami nagyon szigorú atomtöltetté, mert más nem valószínü, hogy megállítja a vendéglátók feltartóztathatatlan lánctalpasát. Radírozni kell, mert Brooks, aka Liu (tudod, a nagyvádLijú) idén tényleg MVP sebességbe kapcsolt. Icemant elöre féltem…



Szabó-Rice
Amikor elöször találkoztak, akkor Rice még nagyon új volt Szolnokon. Azóta kapott egy keménykezü fönököt, a Karácsonykor, LeBron James társaságában begyúrt, vaníliasodóval jól megküldött donutok miatt már nem is olyan rossz itt lenni. Három negyed jó Rice-t kaptunk a Körmend ellen. Elhiszed, hogy Sopronban négy negyednyi kéne? No, meg némi dífenz, leginkább a triplavonalnál.



Knight-Barro
Ennek a kettönek múltja van. Ha emlékezetem nem csal, akkor Jovanotti nem csak az idény elsö meccsén, de tavaly a Kecskemét színeiben is megkeserítette Barro életét. Itt az ideje visszavágni és nem hagyni, hogy az ausztrál kenguru legyen a soproniak X-faktora, mert akkor baj van. Baaaj van, baj. Ne legyen, jó Ouzzy? Kérd meg a vudupapot, hogy mormoljon el néhány kedves szót a szombatiért…

A végén, még mielött visszaszámolnék, gyorsan megemlítem, hogy a Sopront nem fogjuk tudni, csak csapatként megverni. Nem fér bele, hogy Alekszics és Grebenár betlizzen. Hogy miért nem? Egész egyszerüen azért, mert a házigazdáknak Keresztesen kívül, aki egyébként nem is nagyon kap lehetöséget, nincsen komolyan veendö, használható cseréjük. Szemben az Iceman-Professzor-Gebby(-Szabó-Cseh-Harazin) sorral. Na, hadd szóljon a klottgatyásoknak is majd a tévé elött, az hogy 3-2-1! GYÖZNI KELL!!!
claret 97 Creative Commons License 2010.01.14 0 0 480
Ez a szombati szolnok mecs lesz szerintem az idei szezon legnagyobb rangadója számunkra eddig ugyhogy gyerünk srácok!!!!!!!SKC!!!!!Ja és undorító nöi kosár!!!!!!!!!!!!!!!!!
Barca24 Creative Commons License 2010.01.10 0 0 479
Áh,dehogy maradtál egyedül!Hihetetlen dolgokra képes néha ez a csapat.A Szolnok ellen meg ország-világ előtt meg lehet mutatni ezt.Nekünk szurkolóknak nem különben!
SKC!!!!
Előzmény: Liver (477)
felix75 Creative Commons License 2010.01.10 0 0 478
"..Szabó Szöszi: "Két évet játszottam Kecskeméten. Nekem a szombati meccs nem lesz presztízs..."
"...Halmai Tomi: "...nekem igenis presztízsmeccs lesz a szombati. Nyerni akarok..."

Tanulságos....A végeredmény pedig ismert.....
Liver Creative Commons License 2010.01.10 0 0 477

Úgy látszik egyedül maradtam itt erre az évre...

 

Szabó Szöszi talán eddigi pályafutása, de soproni regnálása alatt mindenképpen a legjobb meccsét hozta, így azt is elbírtuk, hogy 2 légiós halványabb volt a kelleténél.

A következő 3 meccsből (Olaj o, Alba i, Zete o)akár egy 0-3 is kijöhet, de ha mégis megtartjuk a hazai veretlenségünket, akkor már nagyon nagy gebasz kell, hogy lemaradjunk a plaxoffról.

 

Elismerés a kecsói szurkolóknak, hogy ilyen szar időben ennyien utaztak 2x300 km-t a meccsért. Csak azt a rohadt fatapsoló baromságot otthon hagyhatták volna. 

 

HAJRÁ SOPRON !!!

Liver Creative Commons License 2010.01.09 0 0 476

Nagyon nehéz lesz ma este, de nyerni kell !!!

 

HAJRÁ SOPRON !!!

Liver Creative Commons License 2009.12.17 0 0 475

Én régebben szimpátiával, sőt, aktív lelkesedéssel figyeltem a női csapat meccseit. Viszont amióta tudom, hogy Török Z. milyen aknamunkát folytat(ott) a ffi csapat leépítése céljából, őszintén bevallom hogy magam is nagy örömmel szemlélem a dolgok normális kerékvágsba való visszarendeződését (értsd: ffi csapat egyértelműen nagyobb népszerűsége). Ezzel együtt nagyon örülnék, ha egy kosárlabda klub lenne Sopronban, ffi és női szakággal, mert minden szempontból előnyösebb lenne mindkét félnek (közös marketing, egy komoly főtámogató, kettős meccsek, stb...). Erre persze kevés az esély, és amíg a gyengécske női mezőnyben sokkal kisebb befektetéssel lehet nemzetközi eredményt is elérni, hiába várjuk, hogy a város egyenlő mértékben támogassa a klubokat.

 

Egyébként kiváncsi vagyok, hogy a "csapatépítő tréning"nek tökéletesen megfelelő kínai túra mennyire érzeteti majd a pozitív vagy negatív hatását vasárnap Nyíregyen, pláne, hogy a jelek szerint A NYKK kezd jó formába lendülni...

 

HAJRÁ SOPRON !!!

 

Előzmény: claret 97 (474)
claret 97 Creative Commons License 2009.12.16 0 0 474
Euroliga meccs 400 néző!!!!!!!!Gratulálok ennyit erről!!!!! SKC!!!!!!!!!!!!!!!!
claret 97 Creative Commons License 2009.12.09 0 0 473
Én azt mondom hogy a város adjon ugyanannyit a férfi kosárra mint az agyonsztárolt,nézhetetlen/ezt a nézőszámok is mutatják/ női szenvedésre!!!!
Liver Creative Commons License 2009.12.09 0 0 472

Annál is inkább találhatnánk már főszponzort, mert a bajnokság előtti hírek arról szóltak, hogy kb. a jövő év elejéig rendben van a költségvetés. Nos, a jövő év eleje vészesen közeledik, és nem lenne jó, ha csatlakoznánk a komoly anyagi gondba kerülő csapatok táborához. Különösen ilyen jó szereplés után.

 

HAJRÁ SOPRON !!!

Előzmény: Barca24 (471)
Barca24 Creative Commons License 2009.12.06 0 0 471
Nagyon jók a srácok!Ezek után már igazán találhatnánk egy főszponzort.SKC!!!
R.I.P. Goca
skc devils Creative Commons License 2009.12.06 0 0 470
Teljes respect Knight-nak,sérülés után ilyen teljesítményt nyujtani...!Alakul ez ,ha nyíregyet behuznánk az minden elképzelést felül múlna!
És 2 Hazaival kezdjük az évet!!!(igaz a nehéz fajtából)!!!

kicsit más:

R.I.P Gordana Bogojevic
felix75 Creative Commons License 2009.12.06 0 0 469
74-90-re megvertük a Pécset!! SKC!!!!
Liver Creative Commons License 2009.12.06 0 0 468

FANTASZTIKUS !!! SZÉP VOLT FIÚK !!!

 

5en dobtak 10+, ez külön dícséretes.

Knight még triplát is dobott ?!?

 

Ezek után már túl szép lenne, ha Ny'házán is győznénk, pedig előzőleg azt gondoltam, ha a két decemberi meccsből azt hozzuk, elégedettek lehetünk.

 

HAJRÁ SOPRON !!!

claret 97 Creative Commons License 2009.12.05 0 0 467
Felejtsük már el Sopronban ezt a női kosárlabdát!!!!!!SKC
Liver Creative Commons License 2009.11.30 0 0 466
Nem tört el Knight könyöke

Bb1.hu2009. november 30 17:32

Sopron – Bár törése nincs, egyelőre bizonytalan, mikor számíthatnak centerükre a soproniak.

A tegnapi Falco elleni mérkőzésen súlyosnak látszó könyöksérülést szenvedett Matthew Knight, a soproniak ausztrál centere. Felőle érdeklődtünk Sopronban.

- Tegnap azonnal kórházba került a játékos, elsőre annyit állapítottak meg, hogy nincs törése. Ma is nagyon be van dagadva a sérülés környéke, most döntenek az orvosok arról, hogy gipsz kerüljön-e rá. Szerencsére úgy néz ki nagyobb baj nincs, egyelőre azonban fogalmunk sincs, hogy halad majd a gyógyulása. Természetesen bizakodunk, hogy mielőbb rendbe jön – mondta Bokor Ákos, a Soproni KK ügyvezetője a BB1.hu-nak.

felix75 Creative Commons License 2009.11.30 0 0 465
Kiváló mérkőzés volt!! Nagyszerűen játszottak a srácok!
Nem tudjátok véletlenül, hogy a sakc.hu-n kívül hol vannak még képek a tegnapi meccsről??
Barca24 Creative Commons License 2009.11.29 0 0 464
HATALMAS SKC-pici falco 97-95. Knight nélkül ez nagy bravúr volt.Óriási küzdők a fiúk az biztos.Ccak a Sopron!És persze Sempre Barca!!!:)))
Liver Creative Commons License 2009.11.29 0 0 463

Mivel ez lesz az utolsó idei hazai meccsünk (ilyen elb***ott sorsolást...) jó lenne győzelemmel búcsúzni.

 

Másrészt viszont ha már a szombat 15:45-kor kezdődő MKB-Pécs női miatt vasárnapra tették az SKC meccsét, talán jobb lett volna 17kor kezdeni, mert gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki szívesen megnézné a 19kor kezdődő Real-Barcát is.

 

Na mindegy, a lényeg, hogy győzzünk.

 

HAJRÁ SOPRON !!!

Liver Creative Commons License 2009.11.21 0 0 462

Közben kikaptunk...

 

Pedig szerintem a következő meccset (FALCO) nehezebb lesz megnyerni, mint ezt lett volna...

 

HAJRÁ SOPRON !!!

claret 97 Creative Commons License 2009.11.21 0 0 461
Csak annyi hogy nekünk az mindennél többet ért hogy a végén hozzánk jött oda és csak utána a hazaiakhoz,ha odament mert azt már nem figyeltük!!!!És reméljük haza is jön!!!!
Artúr Doki Creative Commons License 2009.11.21 0 0 460

Miért felejtette volna el?

Nem gondolom,hogy hosszú távra tervezne nálunk.

Gondolom úgy volt vele,hogy ha extrán bejön,vagy tudja folytatni az előző szezon jó teljesítményét,akkor hamarosan dobbant külföldre.

Így viszont inkább csak pénzkereső kiruccanás lesz ez.

Nálatok előzőleg átlagban 28 perc-12.5 pont....itt most 17 perc-8 pontnál tart.

 

Előzmény: felix75 (459)
felix75 Creative Commons License 2009.11.21 0 0 459
Azt semmiképpen sem gondoltam volna, hogy Körte elfelejtette volna, hogy honnan jött...de hogy is volt a szitu Pakson, ha lehetne egy kicsit részletesebben? Köszönöm!
Előzmény: claret 97 (458)
claret 97 Creative Commons License 2009.11.20 0 0 458
Azért az hogy megöregedtünk az tulzás mert nem sok idősebb arc volt a buszon!!!Max 1 évvel!!!!!:)És aki volt tavaly az szinte most is itt volt!!!Körte pedig tudta hova tartozik és az hogy elöbb hozzánk jött oda kurva jol esett mindenkinek!!!!
Sopronfan Creative Commons License 2009.11.19 0 0 457
Nem volt semmmi különös sehol sem csak a túlbuzgó rendőrök megmutatták ki a király szerintük.
Artúr Doki Creative Commons License 2009.11.18 0 0 456
Ja,látható volt,hogy az előző látogatás óta megöregedtetek...viccet félretéve,látható volt,hogy ez egy összetettebb társulat.
Jó volt a szurkolás.
Veszprémben volt valami?
Meg itt a távozást követően vagy 5-10 perccel nagy sietve távoztak a yardok,szerintem a szurkolói busz után.Volt valami attrakció?...)))
Előzmény: claret 97 (453)
CSabesz Creative Commons License 2009.11.17 0 0 455
Hát igen, az egy főre eső kommandósok számában Paks világelső.
Előzmény: claret 97 (453)
Barca24 Creative Commons License 2009.11.17 0 0 454
Te még sok mindent nem láttál.Az majd a korral jön,kedves K.J. :)))
Előzmény: claret 97 (453)
claret 97 Creative Commons License 2009.11.17 0 0 453
Ez tényleg egy vegyes tábor volt, mindhárom(ClaretBoys,Brigade,Scorpions) soproni ultracsoport tagjai közül volt ember a vendégbe!!!!Igaz kicsit már fáradt volt a társaság a reggeli indulásnak köszönhetően/aki nem tudná elötte veszprémbe jártunk Nb3-as focimeccsen/de szerintem nem volt rossz!!!De ennyi rendőrt én még nem láttam kosármeccsen mint amennyi ránk ügyelt!!!!
Artúr Doki Creative Commons License 2009.11.17 0 0 452
Ahogy elnéztem a soproni szurkolókat láttam jópár régebbi arcot.
Itt volt az a forma,aki anno a 90es évek elején amolyan vezérszurkoló/hangadó volt(akkoriban bajszos-szemüveges)...
Amikor rákezdtek az "Eskácé-eskácéra"...na akkor beugrott néhány szép emlék.
Előzmény: Barca24 (451)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!