Mindenesetre tetszik ez a hozzáállás a userek részér?l. Nem arra haragszanak, aki olyan rendszert adott el nekik x ezer forintért gépenként amit egy pár soros script meg tud fektetni, hanem a script írójára (pedig el?bb-utóbb úgyis megírja valaki, és lehet hogy még rosszindulatúbbra mint ez volt). Amúgy eléggé csodálkozom, hogy a Melissa után jópár hónappal még ekkora karriert tud csinálni egy mail vírnyák.
Üdv:Micu, akinek a linuxát nem zavarja ha szeretik ;-)
Annyira unalmas már az "apucitól kapott gép" emlegetése, meg az egyéb ilyen "igazságot kell szolgáltatni" típusú 6-7 soros kis kirohanások.
Miért nem írtad meg te a "penészvirág" helyett a vírust? Valószínűleg nem a jóindulatod, az emberszereteted meg a tisztességed akadályozott meg benne, hanem az, hogy nem tudnád vagy eszedbe sem jutott volna, hogy lehet ilyet is.
Nem a fickót védem, de az ilyenek miatt mint te, T. Halászkirály áll ott a világ, hogy inkább követeli a hackerek és vírusírók fejét, mint hogy körülnézzen a saját háza táján, hogy mit rontott el, amikor beengedte a vírust, mit tehet a következő kísérlet ellen és hogyan lehetséges, hogy egy ilyen program ekkora kárt okozzon? (Az első két kérdésre a választ az áldozatoknak maguknak (magukban) kell megadniuk. A harmadikban csak kicsit hibásak.)
Amúgy arcnélküliségről és gyávaságról beszélni itt, a fórumokon, egy nick mögül legalábbis ironikus, nemde? ]-) /Nem sértésnek szántam.../
Nos... Tegnap délelőtt 8 körül már tudtam, hogy két céget hazavágott. De nem érdekel. Ugyanaz a véleményem, mint a hackelésekkel kapcsolatban: aki hülye, haljon meg. Ha fájdalmasan, akkor úgy.
Egy csomó mindenhez az életben engedély, vagy bizonyítvány kell, mint pl. az autóvezetéshez. Akkor a számítógép használathoz miért nem? Legalább valami alapvetőt? Pedig az is igen komoly játékszer tud lenni.
Én ilyenkor nem kevés kárörömmel figyelek, mert aki elindította a levélhez mellékelt vírust, az
a) nem igazán ért az őt körülvevő dolgokhoz, vagy legalábbis a környezete (pl. rendszergizdák)
mert nem tudja, hogy mi az a vbs kiterjesztés. És ilyet nem futtat az ember csak úgy...
b) hülye
mert idegen helyről érkező levelet fenntartások nélkül elolvas, a csatolt valamit pedig megnyitja.
c) nemtörődöm
A fenti kettő együtt: nem tanul és még csak a saját biztonsága sem érdekli.
Fel kellene nőni végre, hogy a számítógép meg az internet meg a levelezés nem csak játékszer. És hogy (anélkül, hogy a jól ismert szoftvercéget rugdalnám) rengeteg rosszul vagy trehányan megírt programot használunk. (Mottó: "Ez a vírus sem jöhetett volna létre az MS Outlook nélkül").
Egyébként pedig nem tartom valószínűnek, hogy olyan jó dolog, ha az FBI keresi az embert, meg a fél világnak habzik a szája mert mexivatták. A hírnév veszélyes is lehet....
Én, mint "szakmabeli" nem is kicsit cinikusan azt mondom: tanítani kellene a népet és foglalkozni a biztonsággal. De nem úgy tanítani, hogy "... ez itt a vörd és akkor ha megnyomom a tabot, akkor odébbugrik az a viccesen villogó bigyó a tévén..." mint ahogy azt soxor látni és hallani, hanem komolyan. Ehhez persze emberek kellenének és némi lelkesedés meg sok pénz. És aki nem tanul (mert nem akar), nem gondolkozik (mert fárasztó) és nem törődik a saját biztonságával (mert az fárasztó és unalmas), az "el fog hullani", mert nem lehet mindenkinek egyenként fogni a kezét. És ezekért az emberekért nem is kár.
Én sem örülnék, ha hozzám beesne egy ilyen vírus (vírusom utoljára talán 7 éve volt, amikor elkezdtem PC-vel foglalkozni. Azóta sosem, pedig...), de ebből kiderülne, hogy luk van a védelmemen.
Az ilyen kis -legtöbbször fiatalkorú- nyüzüge, köcsög számítógépes-internetes zsenikéket valahogy mindig is gyűlőltem. Aljas és gyáva a módszerük. Gonoszkodni lehet tökösebben is, csakhát ahhoz ki kell állni és szembe kell fordulni az ellenféllel. Ezek a kis penészvirágok meg az apucitól kapott gépeiken inkább lesből támadnak. Ahhoz nem kell bátorság.
Sajnos, az internet és a számítógép gyors terjedésével ez a fajta arc nélküli aljas és gyáva mentalitás is terjedőben van, hiszen messze ez a legkényelmesebb formája a hadviselésnek.
Itt van az I love You,milliardos veszteseg,fontos intezmenyek adfatbazisai mennek tonkre.Valahol a Csendes Ocean partjan egy ifjonc rohog.Rosszat tenni jo.Dicsoseg.Az emberpalantak mar nem azokat tartjak hosnek akik megvedik a gyengeket,igazsagot szolgaltatnak,onfelaldozoak.Nem ,ma az a hos aki valami olyat tesz amirol ir a media.Hires lesz,koveti az FBI,valami nagy rondasag altal leesz hires.
A megszallottak be akarjak bizonyitani hogy jobbak mint a teljes gepezet,hogy tudnak valamit amelyel kozeliteni lehet az apokalipszishez..A nett vedtelen egyelore.
A mi kis teknonkben is van vihar.Egymasnak mennek emberek allitolagos elvekert.A vallasi forumon,bar mindnyajan Jezust szolgalnak,megrtudnak egymast fojtanni egy idezetert.Hogy kell Ot imadni.Csak aki mondja azt tudja,a tobbiek eltevejedok(mint amarxista vilagban a jobb es baloldali elhajlok).A politikai forumokon nem lehet valamit targyilagosan megvitatni,mindjart keresik az anyjat az illetonek,vagy gyanusitjak hol az egyik hol a masik oldalrol jovett.Nincs egy targyilagos hang,lehetoseg.mindenutt megszallotak.e a nagyobb spatium.
Mit szoltok hozza?
Akartok errol erdemben is irni vagy ide is bekoltoznek ezek a nyugtalan siluettek.
Foleg a szakmat ertok mit tehetunk ellene?
En moderalom topicjaimat,masok azt hiszik ez nem demokratikus.Ebben annyi az igazsag hogy rosszul moderalni =cenzura.De egybe tartani a hozzaszolasokat,a vitanak termeszetes medret adni,gondolom helyes.Moderalni vagy nem.Es ha igen milyen legyen a moderator?Kaytee nagyon okosan irja:a moderator ne lehesen erzekelni.Olyan legyen-mondom en-mint egy jo fotbalbiro.Eszrevethetetlen.Odaat az internetton kitort a polgarhaboru a moderalasd miatt.Azok a reszletek amiket ott olcvashattam meghokentennek.Miert kell ez a hatalom,megszallottsag,miert anyi aljasag emiatt.