banyám,
értem én, nálunk is ez van. Egyenlőre nem kábítom a familiát, hogy miként fogok lelépni karácsonykor, mjad ha lesz kivel, meg kihez.
Na sebaj, majd csak elmulik idén is, túléljük valahogy. Aztán lesz 365 nap nyugalom.
......... hat ja Doki, ez nalam is biztosan hasonlokeppen fog kinezni, ha egyszer csak azzal allok joanyam ele, hogy bocs, de most majd akkor karacsonykor nem jovok haza, maradok a kedvessel edeskettesben. Balhe lesz meg mosolyszunet ezerrel... Az persze eszebe nem fog jutni, hogy a nagymamam mar joideje egyedul tolti a karacsony joreszet, s hat mi sem rohantunk azonnal nagyizni az unnep kezdetekor. Pedig mar nagyon jolesne egy kettesben eltoltott karacsony.... :))....... de ez meg odebb van, attol tartok.
Engem minden 2.anyósom szeretett.Valahogy így alakult.A mostani(ill.ex-)addig nem viselt el, míg az unokája meg nem született.Akkor megváltottam a szeretetét, s tartott ez egészen addig, amíg el nem költöztem gyerekestül a fiától.
A Karácsony érdekes lesz. Eddig rohangáltunk, mint a mérgezett egerek.Volt, hogy csak 25-én jutottam el a saját fánk díszítéséig.Sosem volt"privát" Karácsonyunk úgy igazán, mindig az anyósékhoz kellett menni, pedig mindig arra vágytam, hogy a saját családomnak az ünnepei is sajátok legyenek...Még jó, hogy az anyámék abszolut megértőek, s amikor odaérünk, szeretettel fogadnak az ünnep akárhányadik napján.
Idén nem megyek az anyósékhoz.Valszeg tartunk egy visszafogott hangulatú ajándékátadást hármasban, aztán a lányom meg az apja kimennek az anyóshoz. Én meg jól egyedül maradok estére.Gyerek nélkül még haza sem mehetek...:)
"A szeretet mindenben hisz, mindent kibír és mindent remél."
creatine, kedves!
Ezen nem kell csodálkozni! Lányos apának lenni elmeállapot... :)))) 8 éves Malackám édesatyja már előre hergeli magát a várhatóan felbukkanó hímnemű egyedek miatt. :))))
Amúgy család ellen nincs orvosság... :((( Engem is kedvelt anyósom egészen addig, amíg rá nem jött, hogy tényleg feleségül vesz a fia + engem már nem nagyon lehet nevelni (a saját szüleimnek sem sikerült). Azóta sem bocsájtja meg, hogy a fia nem úgy viselkedik, ahogy ő elvárja... :(((
Külön hab a tortán, hogy együtt is lakunk... :(((((
Kelloen kis szamu kapcsolataim az eppen felnottseg hataran allo nokkel, hogy amikor megjelentem a haznal az anyosok mindig kedvesen fogadtak, ezzel szemben az aposok meg nagyon tartozkodoan, huvosen, meregetve, gyanakodva (megjelenik A ferfi az o kicsi lanyuk eleteben - en ezt ezzel magyarazom)
Ez volt az esetek nagy reszeben, de volt ra ellenpelda is.
Igen, a karácsonyt én is így látom. A kedves megtalálásától...elképzelem magam, amint az esküvőnk utáni első karaácsonyon a töküres nagyszóbában egy TV meg egy laticel táársaságában egy saját kisfenyű mellett kettesben karácsonyozunk. Csodálatos lesz. Csak az anyám fog hülyét kapni...
Gabys kedves!
Amit mondasz az úgy is van, sőt nem csak azért hogy a kapcsolat ne menjen tönkre, hanem, hogy egyáltalán az ember győzze a tennivalókat.
És mégis...
Nálunk a nagyobbik fiút, aki már kiskorában is az átlagnál gyorsabb észjárású, és önállü volt többször elvitték a nagyszülők, hogy "tehermentesítsenek" bennünket. És bár önállü volt, de pici gyerek és olyan hülye, heccelő "vicceket" csináltak vele (főleg a dédnagypapa) amit már nem tudott kezelni. Aztán pedig ezt szaharinnal cukrozott méz töménységű szeretettel túlkompenzálták. De ez még mindíg nem lenne érdekes, ha manapság az így felszedet hülyeségek miatt nem nekem kellene keménykedni szegény gyerekkel, sőt azt is megkockáztatom, hogy még felnőtt korában is neki fog egy csomó fájdalomba kerülni az hogy kigyógyítsa magát pár dologból. És persze ezt még meg sem lehet senkinek mondani, se a gyereknek se a nagyszülőknek ugyanis imádják egymást, és amit soha nem gátolnék, csak most leírtam a véleményemet.
Kicsit túl is tengek azt hiszem ezért Doki lelkem neked csak röviden:
Telitalálat a karácsony. Ügyelni kell arra, hogy (majdan) a karácsony a tiétek legyen. (Saját család, saját karácsony) A rokonság legyen a vendég, a mi karácsonyunkban, és nem fordítva. Korábbi karácsonyi témáról lemaradtam, így most egy mondat. A karácsonyok igazából a kedves megtalálásától, a gyermekek felnövéséig a legszebbek. Plusz amkor már öregek leszünk, és a gyerekeink eljönnek hozzánk az ő gyerekeikkel, és felidézhetjük a legszebb napok érzését, hát az sem lesz semmi.
Air dragam!
Mint mindig, most is igazad van. Ilyen messzire azonban meg nem mereszkedtem, hogy hazassag es gyerek utani allapotot elemezzek (hol van az meg). Egyebkent hogy ehhez is hozzaszoljak, a noveremen latom, hogy mukodik a nagyszulo-dolog, es egyatalaban nem tetszik, ahogy csinaljak. En maskepp fogom. El fogom vagni a koldokszinort egy bizonyos szinten. Pl. mi a velemneyed a szentesterol? Nalunk mindig az volt, hogy akkor az egyik (!) nagyszulok ott voltak, most mar a noverem is a ket gyerekevel. Ha nekem felesegem lesz, es plane gyerekeim, azt hiszem 24-en este, veluk akarok majd elsosorban lenni. Azert van a karacsony masik ket napja, hogy akkor ebedelni menjunk a nagyszulokhoz. De ez nagyon off volt, bocsi.
Szoval, en "csak" arrol elmelkedtem, hogy milyen jo erzes lehet ugy egyutt lenni (jarni) egy novel, hogy az ember szivesen megy hozzajuk, jol erzi magat az o csaladjaval, emberszamba vesznek ott, urambocsa szeretnek is. Egyszoval reszeve valni egy egeszsegesen idealis modon. Megkapni toluk az elismerest, a szeretetet,a segitseget, nemi tiszteletet vica versa. Ugyanez detto a lany es az en csaladom kozott. Mivel ez utobbirol le kell mondanom, ertelemszeruen felerosodik a vagy a masik irant.
Kaptam egy levelet privatban. Allitolag nem bennem van a hiba. Valoban a kommunikacio hianya is, de ennek mar keso. Én is szeretném, ha az apám a barátnommel hülyéskedne, és forditva, a barátnom anyja és lánytestvérével is kijonnék. Idáig a leghosszabb kapcsolatomban nagyon sokat számitott, hogy a lány hugával joban voltam. Szerttem ot, o is engem, egy tunder volt, akivel mindig mindenrol tudtam beszelni, es a vegen mar azt sajnaltam, hogy nem vel talakoztam elobb. Bar akkor mas lett volna, tudom. Mindig az kell, ami nincs.
Hogy kell-e torodes 20 ev felett is? Igen, de nem ugy...inkabb odafigyeles, es nyitottsag, befogadokezseg. Egy huszonevessel nem lehet ugy beszelni, mint egy altalanos iskolassal (ahogy anyam teszi). Szerintem ebben a felig felnott korban eleg, ha hosszuporazon van az ifju: talan kerdezni se kell, hogy mi van, eleg ha megteremtik neki a lehetoseget, hogy elmondja a gondjat, bajat, vagy eppen sikeret, oromet, es arra hasznos reakciot kapjon. Jelen pillanatban egy olyan baratom van, es az apam, akihez fordulhatok es fordulok. Elkepzelem, hogy van egy imadott flesegem akihez szinten...meg neki egy csaldja, akik megkiserelnek csaladi legkort teremteni. Látszik, hogy jön a karacsony, egyre szarabb a kedvem :-(
Kedves air
En meg nagyon messze vagyok minden gyermekkel kapcsolatos problematol, de tulajdon keppen miert kell levalni arrol a koldokzsinorrol? Hiszen manapsag a nagyszulok azok akik meg esetleg onzetlenul tudnak segiteni abban, hogy a gyermek szuletese utan a rengeteg munka, gond es faradsag ne tegye tonkre a kapcsolatot. nem ??
Doki kedvesem!
A kérdéses kapcsolatrendszer, ugyanúgy nem állandó, mint ahogy a választottaddal való sem az.
Az elején tételezzük fel, hogy igazán szeretitek egymást, a hozzátartozókkal sem lesz semmi baj, hiszen azt mindenki látni fogja, hogy kettőtökkel minden rendben van. De mint ahogy a kettőtök párkapcsolata változik, attól ugyan teljesen független irányba, de a családtagokkal való kapcsolat is "alakul". A fordulópont itt is nagyjából a gyerek(ek) születése. A nagy szeretet ott alakul át parázzsá, vagy rosszab esetben mássá. (Általánosságban: a nagyszülők felelősség nélkül "nevelik" a gyermeket, te pedig a legjobbat akarod kihozni, belőlük, és ezért sokszor akaratod ellenére keménynek is kell lenned. Ez például jó alkalom a nézeteltérésre.)
De még mindezeket megelőzően azt hiszem az önálló családalapítás egyik alapfeltétele, hogy ti leendő szülők megfelelő módon le tudtok-e válni a szülői köldökzsinórotokról.
En is igy latom. Meg igy tapasztalom. A csaladi partira meg visszaterunk... ;-)
En mikor a kerdest felvetettem, elsosorban sajat magam es a holgy csaladja kozotti kapcsolatra gondoltam, de visszafele is erdekes, es mas a helyzet. Msot ki fogtok nevetni (de nem erdekel), meg egyetlen egy baratnomet se vittem fel hozzank a lakasba, mikor valaki otthon volt! Anyam meg egy baratnomet sem latta, nem is erdekli (vagy tagadja), nekem semmi kedvem hazavinni az illeto not, mert simerem a csaladom, es igazabol ok nem erdemlik meg. Szoval a not "feltettem" az otthoni legkortol es hangulattol. Ma mar nem is igenylem igazan, de hainyzik, ezert probalom nala megtalalni az "idilli" csaladi hatteret. Mert ha ott se, akkor hol?
Igazabol a dolog nalam kolcsonosen egyertelmu megfeleltetesben van: h avalakit szeretek es majd szerelmes leszek bele, akkor az olyan no lesz, akit tsiztelek becsulok, akit sehol semmilyen korulmenyek kozott nem szegyellek, o se engem, es ezaltal kzovetve bzitso vagyok benne, hogy az o csaladja es az enyem si el fog majd fogadni. Nalunk biztos nem lenne azzal gond (apam azt mondja mindig - az en eletem, azt csinalok amit akarok, nem neki kell majd felesegul vennie). Engem viszont nagyon zavarna, es megkeseriteni az eletem meg a kapcsolatom is, ha akar az en csaladom akar az ove fenntartasokkal fogadna a visoznyunkat, vagy o az enc saladomat ill. en az ovet. Nem csak szerelmet nem talaltam meg, ilyen csaladot sem lattam, ahol mindenki harmoniaban el es mukodik a csalad intezmenye, abba be is illek, be is fogadnak, es be is tudok illeszkedni. Biztos bennem van a hiba :-(
Az jo ha az ember sajat donteseit meghozza es vallalja erte a felelosseget, de miert nem jobb ha a szociális megfelelés szabalyait kozosen alakitja ki az ember a kornyezeteben?
Sajnálom, de nem értünk egyet.
Olyan még nem volt, hogy én ne tudtam volna elérni a családdal szemben azt, amit akartam.
Lehet, hogy küzdenem kellett érte, de én "az enyémek között" is eléggé központi figura vagyok, ritkán kérdőjelezik meg a döntéseimet és előbb-utóbb akkor is támogatnak, ha nem értenek velem egyet. (Mi mást tehetnének?:-)) Ha elég erős a szeretetem valaki iránt, akkor el is tudom őt fogadtatni. Ha mindenki azt látja, hogy minden intrika ellenére szilárd és hajlíthatatlan mindaz, amit teszek és érzek, akkor leteszik a fegyvert. Egy szerelem, egy szerető, vagy bármilyen státuszú külső személy kevés ahhoz, hogy a családom tartósan ellenem forduljon. Nem ér annyit számukra az egész, úgyis tudják, a lelkük mélyén, hogy egyrészt tehetetlenek velem szemben, másrészt nem kell engem félteni....
A "szociális megfelelés" szabályait a saját környezetemben én alakítom....
A nagyi számára még nem született olyan férfi erre a világra, aki méltó lenne hozzám :)), ergo minden pasit cinikus megjegyzésekkel piszkál, tesztelget, stb - nem tudok rá haragudni, mert szeretetbol teszi.
Hosszútávon igenis számít, hogy a barátod/barátnod családja támogatja-e, vagy izomból ellenzi a kapcsolatot. Szerintem a legerosebb érzelmek is megsínylik a folyamatos áskálódást, veszekedéseket, intrikákat. A szociális megfelelés kényszere baromi eros tud lenni, és az emberek többsége elviselhetetlen kudarcként éli meg, ha nem fogadják el. Ilyenkor nem a who gives a sh*t hozzáállás a leginkább célravezeto.
A kedvessel mindig vele jar a csaladja is, amit sajna el kell viselni. Nem az o szimpatiajuk az ami szamit, hanem a parod szeretete. Nalunk otthon sosincs veszekedes, csak ha anyosom valamit kiagyal ellenunk segitseg cimszoval (o a legeroszakosabb a nagyszulok kozt, ot a legnehezebb semlegesiteni). De mit lehet tenni? A felesegemmel egyutt probaljuk megoldani a problemakat. O beszel az o szuleivel ha marhasagot csinalnak, en az enyeimmel. Egy pelda: aposom evekkel ezelott nehanyszor kisse kapatosabban (nem alkoholista) jott latogatni hozzank mit kellett volna, felesegem leult vele, megmondta neki, hogy ha legkozelebb csak megerzi rajta, hogy ivott nem engedjuk be.
Igy egyelore mukodik.
Es nem az ember edesanyja vagy a baratoje szulei akimellett nap mint nap felebredsz.. es ha ellenseg, akkor kinek a donteset nem fogadjak el, a sajat gyermekuket? Hat nem az o boldogsaga a legfontosabb?
"Szerintem halálra van ítélve a kapcsolat, ha a család ellenséges."
NEM IGAZ!!!!! ....csak ha gyenge vagy és érzelmeid nem őszinték...
Who the f.ck cares...ha nekem kell valaki, de nagyon, akkor nem érdekel a család véleménye.
Ha nem fogadják el őt, akkor kételkednek bennem és az Én döntésemben...
Aki nincs Velem, az Ellenem van....
A saját - most már ex - páromért évekig véres harcot vívtam az anyámmal, pedig az édesanyám az egyetlen, akit fenntartások nélkül szeretek.
Lehet, hogy fontos, en mindig azt kaptam a baratoimtol, hogy nem vagyok tul kozvetlen a csaladdal, nem vagyok ott sokat, nem beszelgetek a szuleivel ..stb stb.. valahol talan ez fugg a kapcsolat melysegetol, lehet hogy csak attol felnek, hogy beleavatkoznak, es itt a partatlansag elve nem ervenyesulne.
Na ja, neked konnyu dolgod van! En mar ismerlek, nem lep meg, hogy imadnak! Ha tudnad, hogy a fater a lanyava fogadna, mert tarokkozol! Meseltem neki rolad, aszonta o mikor ismerhet meg teged...? :-)
Egyebkent szerintem is halalra van itelve a dolog, de hallottam mar olyan ferfit, akinek ez nem szamitott, es magasrol nem foglalkozott vele. Engem is nagyon zavar. Pro es contra. Erdekes, velem nem nagyon szokott bajuk lenni a szuloknek (lanytestverrel mar volt gondom), de forditva igen.
Holgyeim es uraim,
ezennel eletem elso topicjat megnyitom (nullazok kiemljenek) mert igazan nem tudom emlyikbe illene a kerdesem.
Szoval, ti hogy vagytok a barat/baratno szuleivel/testverevel? Mennyire fontos a veluk kialakitott kapcsolat? Szamit-e, es ha igen mennyire? Volt mar olyan, hogy a szulok nem birtak teged es ez gondot okozott? Vagy nem okozott?
Nekem nagyon fontos a szuloi hatter, talan mert nalunk sose volt csaladi elet igazan, de en nem tudom elviselni, ha a szulei nem kedvelnek, nem birnak, vagy ha igen, de en oket nem, mert nem tudok veluk kommunikalni. Olyan mas, mikor az emebr szereti az anyosat/aposat/sogornojet, nem? Vagy ez hulye elvaras?