Igen, el is kerülte a figyelmemet, hogy ez a remekmű az idei Szentestén volt 200 éves.
Az alkotói egyébként osztrákok, pontosabban Salzburg tartománybeliek voltak, az nekem is új infó, hogy gyors elterjedésében a tiroliak is komoly szerepet vállaltak.
Sváb származásu aki Nürnbergbe ment hogy a nagy Dürer mellett dolgozzon és amikor mesterét utolérte Strassbourgba költözött, hogy ott önálló műhelyt alapitson.
fotro panthera
Ádám és Éva, két példány létezik belőlük, egyik az Uffiziben a másik nálatok. Az önarckép nem saját foto, az lopott.
Igen, mind véletlenek eredményei vagyunk, egy minimális eltérés a történelemben és nem léteznénk, mondjuk a rablók megöltek egy embert a középkorban, aki eredetileg elvette volna az egyik ősanyánkat, aztán helyette elvette az ősapánk.
Nyilván nem, időnként eszembe jut, hogy egy csomó tragikus esemény is szükséges volt ahhoz hogy éljek, ezek nélkül nem találkoztak volna a felmenőim, a török hódítástól a második világháborúig, akármilyen hülyén hangzik, ha nincs Hitler én sem léteznék, mert a nagyanyám eredetileg másnak lett volna a felesége, aki meghalt a háborúban.
Akkor megszületik-e Hitler (például ugyanazok az emberek, szülök találnak-e egymásra?)
Ha mégis megszületik, mibel módosul a péályája? Ilyenkor 1900 évnyi apró cseprö ezemények felhalmozott következényeivel kell kalkulálni, nemcsak Hitler 100 nemzedéknyi öseire hatottak, hanem azok szomszédjaira, rokonaira, politikai életére, közérzetére, egészségi állapotára, pályaválasztására, érdeklődésére etc. etc.
ha valamit megváltoztatsz, számolnod kell vele, hogy milliónyi apró dolgo megváltozik, ezeknek a következményei (minden másként alakul, tehát a változások száma hatványozódik), végtelen számu lehetőség felé téríti a történelem menetét.
Sajnos mindenki, aki ugy nyul a történelemhez, hogy ha valamit megváltoztat, eleve feltételezi, hogy a többi folyamat nem fog változni.
Ez tudománytalan módszer.
Ezért irtam plöl Eraviscus János példáját.
Vannak olyan változások amnelyek nem téritik el lényegesen a történelem menetét.
Nem kell akkorának lenni mint a római hódítás elmaradása, erre hoztam azt, hogy életben marad egy ember, aki például az ókórban feltalálja a puskaport (akkor is minden megvolt hozzá).
és minden de minden megváltozik.
ezeket az eseményeket nevezzük.káoszcsomóponti történéseknek.
Ha arról beszélsz mi történt volna ha ez és az nem történne, másként történne, ezekröl nem feledkezhetsz meg.
Vagy, elmarad a római hódítás és egy betegséghordozo utazó életben marad, és a hunok között egy járvány üti fel a fejét és nem terjeszkednek nyugatra. Eközben pedig az Eraviscus birodalom megerősödik. Technicailag is fejlödik és feltalálják a dinamitot?
Nem, mert a pannóniai keltákat elsodorta volna a népvándorlás kora, kevesen voltak, a magyarok bevándorlásáig átjáróház volt a Kárpát-medence, egyik nép jött a másik után.