Kötetlen beszélgetés céljából alakítom az amerikai polgárháború történetéről, haditechnikájáról, és egyéb vonatkozásairól ezt a topikot. Szeretnék ezen topik útján azonos érdeklődésű emberekre lelnem. Remélem nem vagyok egyedül és van olyan ember ebben az országban akit nem untat a fenti téma.
Akár egy kis polgárháborús hadijáték is szervezése sem lenne rossz! Az honvéd hagyományőrzőkhöz hasonló bemutatókkal. :) Nos van akit érdekel az amerikai polgárháború?
Van, akit én se teljesen értek. Pl. Grant amilyen nagyszerű katona volt, oly t*ketlen elnök.
Lincoln imidzsébe biztos belejátszik, hogy az első elnök, akit meggyilkoltak, és már életében nagyon népszerű volt. Jól beszélt, a nép egyszerű fia, és remek humora volt. Igazi sikerrecept.
Én a radikális republikánusok utókor általi mellőzöttségét sérelmezem kissé. Sumner szenátor, akit szó szerint hülyére vertek (még a polgárháború előtt, vmelyik déli szenátor a sétapálcájával. Sumnernek maradandó károsodása lett, fejfájásai, ill. memóriazavara.), pl. Vagy Thaddeus Stevens. Vele aztán jól elbánt a populáris média így utólag, ha már életében nem bírtak vele.
Hát azért az északi döntéshozóknak, meg katonáknak is megvolt a "jutalmuk". Konkrétan Lincolnt gyakorlatilag szentté avatták. Illinois-ban a kocsik olyan rendszámtáblákkal, vagy mikkel járkálnak, amin az virít nagy büszkén, hogy "Land of Lincoln". Még McClellan is megkapta a maga szobrát. Életükben meg mind vasúti igazgatóvá avanzsáltak.
Mondjuk a Birth of a nation azt eltalálja, hogy Lincoln halála után Stevens a "legnagyobb hatalmú ember az Államokban". Ha Stevens nem harcol foggal-körömmel, akkor amit Észak megnyert a háborúban, azt elveszíti a békében. Gyk. Johnson ellenében verte át a törvényhozáson a 14. alkotmánykiegészítést. (Érdekes sztori. Stevens agglegény volt, a kiegészítés szövegezésénél kérdés volt, hogy hogy szerepelje, mintóden büntetlen előéletű jogosult a szavazásra, vagy minden büntetlen előéletű férfi. Stevensnek volt vmi olyasmi kiszólása, hogy a nős férfiak kardoskodnak azért, hogy a szöveg csak a férfiakra vonatkozzon, mit tudnak a nős ffiak, amit ő nem? :)) A 15. kiegészítés szövegezésével 3 alkotmánykiegészítés fűződik a nevéhez, több, mint 2000 bírósági tárgyalás, 1 közvádi eljárás, a polgárháború finanszírozása (adók, jövedéki adók, költségvetés átcsoportosítása), a kincstárjegy / államkötvény / papírpénz (zöldhasú - greenbacks)... Nem semmi egy fazon volt!
Mindenesetre Spielberg Lincolnja az első film, ahol a radikális republikánusok pozitív hősök. A Stevensről mintázott alak a Birth of a nation-ben rendkívül ellenszenves, még a Lydia H. Smith-ről mintázott Lydia Brrown-t is sikerül szemét alaknak beállítani, olyannyira, hogy nyílt levélben volt kénytelen a pennsylvaniai 2. körzet elnöklő bírája (Charles I Landis) megvédeni a hölgy becsületét. A Tennesse Johnson c. Johnson elnökről szóló film pedig azért lett egy halovány fokkal Stevens-pártibb a tervezettnél, mert az (asszem) NAACP tiltakozott. (Arról nem beszélve, hogy könyvespolc-takarítás közben múlt héten botlottam bele nem egy történelmi romantikus könyvbe, amék azt taglalja, hogy bizony az ültetvényesekre kéne bízni a rabszolga-felszabadítást, mellesleg valami óborzalom fordítások /"pro-indian = elő-indián"/, más történelmi kontextusban elképzelve hasonló ponyvaregények, háát, már annektáltak volna minket.)
Hogy Stevens miért volt annyira a déliek ellen? Oka volt rá. 2 unokaöccse (akiket örökbefogadott, miután Thaddeus testvére, a fiúk apja, és pár hónapra rá az anyjuk is meghalt) harcolt az unionisták oldalán, a kisebbik fiú, Alanson meg is halt, a holtteste sosem került elő. Gettysburg-nél felgyújtották a vasgyárát, a fekete alkalmazottak egy részét elhurcolták rabszolgának, az intézője épphogy túlélte, Stevensnek 100 000 dolláros kára keletkezett (mikor a barátai összekalapozták a pénzt, ő továbbította jótékony célra, mondván, sokan többet is vesztettek a háborúban). A kongresszusban 2szer támadtak rá Bowie-késsel déli képviselők, egyszer a párttársai megállították a támadót, egyszer a botjával verte vissza a támadást. Szóval hogy a kelleténél agresszívebb lett volna, elhiszem.
A rekonstrukció évszámát illetően meg Beverly Wilson Palmer és Holly Byers Ochoa hölgyeket kell megkérdezni, én az ő korszakolásukat fordítottam le.
Hayes elnökké választásának körülményeiről és az 1877. évi kompromisszumról az angol Wikről:
In 1876, Hayes was elected president in one of the most contentious and confused elections in national history. He lost the popular vote to DemocratSamuel J. Tilden but he won an intensely disputed electoral college vote after a Congressional commission awarded him twenty contested electoral votes. The result was the Compromise of 1877, in which the Democrats acquiesced to Hayes's election and Hayes ended all federal army intervention in Southern politics. That caused the collapse of Republican state governments and led to a solidly Democratic South.
Én úgy tudom, hogy a rekonstrukció időszaka tkp. 1876-1877-ig tartott.
Az 1876. évi elnökválasztáson a győztes Rutherford Birchard Hayesnek szüksége volt a déli elektorok támogatására, vagy legalábbis valami ilyesmit olvastam.
1876 amúgy is jeles év az US-történelemben, ebben az évben ünnepelték a függetlenségi nyilatkozat 100. éves évfordulóját.
West Virginia államá nyilvánítása két szempontból is érdekes:
- egyrészt területét egy már tagállami státuszú területből, Virginia területéből választották le, ilyenre korábban 1821-ben került sor, amikor Massachusettsből kihasították a mai Maine állam területét. West Virginia óta meg már nem volt olyan, bár a múltkor olvastam egy cikket, hogy Észak-Colorado külön tagállamként ki akar válni Coloradoból, állítólag népszavazás lesz róla.
- hab a tortán, hogy West Virginia a konföderációhoz tartozó Virginiából vált ki.
A Gettysburg pl. rendkívül objektív szerintem, a Cold Mountain-ban és az Elfújta a szélben valóban szimpatikusabbak a déliek, de régebben meg olyan filmek voltak inkább, amiben az északiak voltak pozitívabb színben, pl. a The General című.
Azért a másik oldala a dolognak, hogy miközben a konföderációs hősökről utcákat, iskolákat neveztek el, szobrokat kaptak, Észak hősei kb bocsánatot kérhettek, hogy nyertek. A filmek, bestsellerek mind-mind a délieket tüntették fel pozitív színben. Sőt. Nem egy a KluKluxKlan-t: Birth of a Nation, például.
Némi szakirodalom, angol nyelven (a magánlevelek érdekesek lehetnek, de ami igazán releváns, a kongresszusi felszólalások, törvényjavaslatok, levelezés kül. ezredesekkel)
Persze ez csak egy nézőpont, de legalább érdekes. Thaddeus Stevens a radikális republikánusok vezetője volt, a kongresszus Ways and Means Commitee-jének (Gazdasági és költségvetési bizottság? Ehhez tartozott a költségvetés, az adóügyek és a pénzügy, valamint a Fehér Ház (és az elnök személyes) költségvetését is felügyelte, később háromfelé szedték szét) elnöke.
"A déli földviszonyokban hála Andrew Johnsonnak az égegyadta világon semmi nem változott Appomattox után. Bárki felmutatta a tulajdonjogát, az bírta továbbra is a birtokát."
Még K nagy szerencse, hogy a földjeiket nem vették el szegény legyőzött déliektől.
Így is nagyon sok déli gyakorlatilag földönfutóvá vált a háború következtében, mert tönkrement a birtoka vagy a jenki katonaság letiporta, fölgyújtotta azt.
Sok déli - főként volt konföderációs katonák - a Nyugatra vándorolt a háború után, főleg Texas nyugati részeire, Új-Mexikóba, Arizonába, Oklahomába, Kansasba, ott próbáltak új egzisztenciát teremteni maguknak, pl. a föllendülő szarvasmarhatartásban vagy más gazdasági ágazatokban.
A korszakkal foglalkozó történészek szerint egy részük a háborúban úgy megszokta a fegyverviselést és az erőszakot, hogy utána is hozzátartozott az életükhöz.
Voltak pl. akik a törvény oldalára álltak, a bűnüldözésben keresték meg a kenyerüket, magyarán szólva sheriffek, deputy sheriffek vagy town marshalok lettek valamelyik körzetben.
Jónéhány volt konföderációs katona viszont törvényenkívüli bandita lett, ezeknek az élete többnyire nem volt egy sikertörténet, mert vagy "csizmában haltak meg" vagy valamelyik börtönben rohadtak öregkorukig vagy életük végéig..
Szóval azért a polgárháború rendesen szétzilálta a déliek hagyományos társadalmát, nagyon sok egyéni áldozata volt ennek a folyamatnak...
Nebraskának - akárcsak Nevadának 1864-ben - nem volt meg a kellő lakosságszáma.
Később kiderült, hogy mégis megvolt:-)
Ez úgy volt lehetséges, hogy első körben csak a szavazásra jogosult fehér lakosságot vették figyelembe, az meg valóban nem volt meg az előírt 60 ezer fő.
Második körben már beleszámolták az afro-amerikaiakat is, velül már megvolt a kötelező penzum.
-- Ezt erősen kétlem, mert a háború előtt gyakorlatilag egy fia néger nem élt a Nebraska territoryn. Valami 18 fő.
In 1855 there were thirteen slaves in Nebraska and in 1860 there were ten. Most of these were held at Nebraska City."[3] -írja barátunk, a Wiki.
Valójában Johnson megvétózta a tagállami felvételt, a Kongresszus meg négyötödös, vagy milyen többséggel újra megszavazta és ezzel hatálytalanná vált a vétó.
A szabadversenyes kapitalizmus győzelméhez, kiterjesztéséhez nagyon jól jött, sőt egyenesen szükséges volt a "régi Dél" archaikus társadalmi-gazdasági struktúrájának szétzúzása, ezáltal a hihetetlen dinamizmussal fejlődő észak-amerikai kapitalizmus vérkeringésébe nagy mennyiségű olcsó, szabad munkaerő (felszabadított négerek, tönkrement déli szegény fehérek) került + a déliek földjei is.
-- Miért, mikor volt Északon bármikor is munkaerőhiány a folyamatos bevándorlás mellett?
A déli földviszonyokban hála Andrew Johnsonnak az égegyadta világon semmi nem változott Appomattox után. Bárki felmutatta a tulajdonjogát, az bírta továbbra is a birtokát. A probléma csak az volt, hogy a háború következtében már nem volt kinek eladni a gyapotot, így a hajukra kenhették a birtokukat. Plusz még a sharecropperek kifizetése.
Az jenkik kapitalizmusa, meg a szabad verseny az két külön fogalom volt. Éppenhogy az Észak óhajotta korlátozni a szabad versenyt és a kereskedelmet benganagy védővámok felhúzásával. Arról már nem beszélve, hogy a trösztök meg aztán végképp nem a szabad verseny fokozásának céljával alakultak ki.
A háború után még vagy 8-10 évig Texasban gyakori volt, hogy a volt Konföderáció hívei és az északiak hívei lövöldöztek egymásra.
-- Ez nem csak Texasban, de a teljes megszállt területen így volt, Missouritól Georgiáig, Louisianától Virginiáig. A négereket, a carpetbaggereket és a scalawagokat lőtte a KKK, azt meg az ilyen-olyan területi haderő üldözte. Az egész olyan volt, mint egy gerillaháború.
Ez különben kizárólag hadtörténeti-haditechnikai topik? Mert akkor tényleg érdemes lenne egy külön topikot nyitni az Egyesült Államok 19. sz.-i történetének.
Persze a kansasi városlakók is meghozták a szükséges intézkedéseket a saját maguk és javaik védelmére: egyrészt a polgárőrséghez hasonló önvédelmis szervezeteket hoztak létre, másrészt pedig felvettek hatósági embereknek olyanokat, akik fel merték venni a kesztyűt a hőzöngő, randallírozó texasiakkal szemben és nem sokat haboztak, ha elő kellett húzni a revolvert vagy a lefűrészelt csövű Winchester-puskát.
Pl. ha egy Bill Hickok, egy Wyatt Earp, egy Bat Masterson vagy más hasonló figura volt a békebíró, a texasi marhahajcsárok is mindjárt csendesebben és kulturáltabban viselkedtek a város ivóiban:-)
bár a polgárháború formailag 1865. tavaszán véget ért, a két fél közötti gyűlölet még vagy 10 éven keresztül izzott, főleg a legyőzött déliekben.
A déliek közül elsősorban a texasiak jártak élen a győztes északiakkal szembeni gyűlölködésben.
Volt is egy olyan mondás, hogy Texas soha nem adta meg magát, vagy valami ilyesmi.
A háború után még vagy 8-10 évig Texasban gyakori volt, hogy a volt Konföderáció hívei és az északiak hívei lövöldöztek egymásra.
Texas nyugati részének hatalmas marhalegelőiről Kansasba, az ottani vasútállomásokra marhacsordákat felterelő marhahajcsárok jó része is - legalábbis kezdetben - texasi volt vagy másik déli államból való.
Ezek jellemzően erősen koföderációs érzelműek voltak. Bizony, mikor a hosszú terelés után megérkeztek Kansasba, az ottani városok főként északi érzelmű lakói nem szívesen keresték a durvának, erőszakosnak és lobbanékonynak tartott texasiak társaságát.
Ott bizony néhány pohár whiskey után már csak úgy repült a sok "Damn Yankees" szitkozódás a texasiak szájából.
De még jó, hacsak szitkozódások röpködtek és nem revolvergolyók.
Sajnos ez utóbbira is volt nem egy, nem két eset a kansasi ún. cattle-townokban.:-(
A polgárháború utáni úgynevezett restaurációs időszakban (1865-1877) is mindössze két új tagállamot vettek fel az Unióba:
1867-ben Nebraskát, 1876-ban Coloradot.
Ami Nebraska felvételét illeti, azt Andrew Johnson, a Lincoln alelnökéből lett elnök első körben megvétózta, mert Nebraskának - akárcsak Nevadának 1864-ben - nem volt meg a kellő lakosságszáma.
Később kiderült, hogy mégis megvolt:-)
Ez úgy volt lehetséges, hogy első körben csak a szavazásra jogosult fehér lakosságot vették figyelembe, az meg valóban nem volt meg az előírt 60 ezer fő.
Második körben már beleszámolták az afro-amerikaiakat is, velül már megvolt a kötelező penzum.
egyetlen olyan állam van az USA-ban, amelyik pont a polgárháború időszaka alatt kapott tagállami státuszt.
Ez a távoli Nyugaton, Kaliforniától keletre fekvő Nevada.
1864. október 31-én kapta meg a tagállami státuszt, mindössze 8 nappal a közelgő elnökválasztás előtt.
Rossz nyelvek szerint Lincoln és a republikánusok Nevada szavazataival akarták bebiztosítani győzelmüket, később aztán, a szavazatszámlálás után kiderült, hogy Nevada szavazatai nélkül is fölényesen nyertek.
Némi rosszalást váltott ki a Kongresszus egyes tagjaiból, hogy Nevada úgy kapott tagállami státuszt, hogy nem volt meg a törvényben előírt 60 ezer lakosa, csak 40 ezer (ez az indiánok nélkül értendő, akik 1924-ig sem szavazati joggal, sem más állampolgári joggal nem rendelkeztek és a népességszámba sem számítottak bele).
Nevada egyébként az államá nyilvánítás évében döntően ezüst- és aranybányászatból, kisebb részben külterjes ranchgazdálkodásból tartotta fenn gazdaságát.
Az állam lakosságának túlnyomó részét a Sierra Nevada bányászvárosaiban élők tették ki, a Nagy-medence félsivatagos pusztaságai néhány 10 ezer indiántól eltekintve gyakorlatilag lakatlanok voltak - némi túlzással szinte mai napig is azok.
Ma Nevada kapcsán már nem annyira az ezüst- és aranybányászat, hanem egyrészt Las Vegas és Reno kaszinóvárosai, másrészt a nevadai atomrobbantásos kísérletek juthatnak eszünkbe.
