Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
dehogy is volt ott semmiféle kísérlet. az a társadalom is változik. itt magyarországon se ciki ma már ha egy nő nadrágban jelenik meg valahol, még emlékszem amikor az volt, vagy férnek is lehet hosszú haja sőt fülbevaló ékszere is, 50-60 éves asszonyok feje sincs bekötve nagy fekete kendővel, emlékszem gyerek koromból még arra is amikor az volt a tendi. Nincs ott se semmi nagyon különös de ugyan ezt az utat már nem járják be.
A koronavírus-járvány és a migráció ördögi kört alkot, mivel minél több helyen jelenik meg a fertőzés, annál több ember indul meg, és minél többen indulnak meg, annál nagyobb a járvány további terjedésének veszélye.
Így is felfogható:-) A kapitalizmus a tőkekoncentrációról szól, ha nincsenek nemzeti tőkések, akkor a nemzetköziek szolgája leszel.
Igen, ha állam hozza létre mint állami tulajdont azt úgy hívják, hogy szocializmus, ha állam hozza létre mint magántulajdont annak a neve nemzetiszocializmus. A kapitalizmusban nem állam hozza létre hanem versenyben alakult ki. Lehet dícsérni is bírálni mind a hármat, de ez a nevük. Magyarországon ma nemzetiszocializmus van.
Az hülyeség, Magyarország úgy gyarmata valaminek ahogyan pl Záhony Sopronnak, le is kell szakadni pl. ausztriától mert egyébként Záhony se szakadna le Soprontontól, ez a rendszer ami ilyen.
Itt 4000 Albániába reptetett afgánról beszélnek, ami természetesen "ideiglenes" de minimum 1 év.
De nem ez a legszebb: az afgánokat a legdrágább tengerparti szállodákban és a tiranai egyetem kollégiumából kirúgott albán egyetemisták szobáiban helyezték el.
But the coastal town of Durres is not only a holiday resort. It's also a temporary home for hundreds of Afghan refugees.
Space has been made available for them in a number of hotels. We would like to talk to the refugees, but are sent away by the local police guarding the hotel entrance.
Meanwhile in Tirana, some Albanian students have been asked to vacate their dorms to make space for Afghan refugees who are being placed in the capital. Two weeks ago, Albania agreed to take in at least 4,000 refugees from Afghanistan.
Arról egyelőre nem látok hírt sehol, hogy pl. Macedónára hányat sózott rá demens dzsó. Arról sincs semmi konkrétum, hogy a kiöregedett ukrán bohóc végülis hányat óhajt betelepíteni Ukrajnába.
Eddig is a kettős mérce járta, miért ne lenne ez továbbra is így? Folytatódik az internetes dezinformáció, tömegek hergelése, fake news a köbön, lejárató kampányok, és az elmaradhatatlanul hasznos, civil mozgalomnak álcázott politikai beavatkozások önálló nemzetállamok életébe.
Valahogy nem igazán látom sehol a hírekben, hogy a libebizoccság azonnali és sürgős cikkelybombázást rendelt volna el Dánia ellen, ahogy azt se, hogy csekkkatka meg dónátkacsa "a nátó szerepvállalását" azaz Koppenhága bombázását követelné.
Hm! Most, hogy az EU némely államának vezetői Orbánt szajkózzák, csak ez marad neked. Játszani a "hülye gyereket". Persze Merkelnek nincs pofája Orbánra hivatkozni, mert hát.........ugye.......az ciki lenne neki. Idáig basztatták, most meg szépen lassan, felzárkóznak nézőpontja mellé.
„Hiba volt Orbán Viktort bírálni, amiért szögesdrótos kerítést építtetett Magyarország határán 2015-ben” – mondta tegnap Mattias Tesfaye, a szociáldemokrata dán kormány bevándorlásügyi minisztere
Dutyieressz főtitkár, a jól kipróbált portugál komcsi veri a harangokat félre. Nem várom meg a következő tweetet, anélkül is tudom mi lesz benne: a kötelező kvóta kikerülhetetlen szükségszerűsége.
“Today, almost half of the population of Afghanistan--18M people– need ... assistance to survive. 1 in 3 Afghans do not know where their next meal will come from. More than half of all children under 5 are expected to become acutely malnourished in the next year,” said UN chief.
Sajna nem tudom elolvasni az egészet mert fizetős, de a látható részből is nyilvánvaló: a lügenpresse lehozott egy cikket amiben az áll, hogy a noborderes vízitaxik együttműködnek a szárazföldi embercsempészekkel.
Ha netán valakinek van hozzáférése az egészhez copy-pastelje már ki.
Köszi.
How "sea rescue" NGOs work with human smugglers - There is an increasing evidence that they are actually making the work of smugglers easier and even cooperate with them. [cont]
The weight of evidence that the police and the public prosecutor's office have collected against a total of 7 NGOs, as well as the findings from #Frontex follow-up interviews with migrants, indicate entirely such cooperation
Így is felfogható:-) A kapitalizmus a tőkekoncentrációról szól, ha nincsenek nemzeti tőkések, akkor a nemzetköziek szolgája leszel. Ilyen egyszerű ez. Mondjuk zöldkomcsi aggyal nehéz felfogni, h a helyi mindig jobb, mint a nemhelyi, mert az jobban kontrollálható. Ennek viszont továbbra sincs köze az államhoz, hacsak nem azt akarod mondani, h jobb, ha az állam akadályozza a helyi tőkekoncentrációt, és kitalicskázza a pénzt nyugatra. Dehát aki a vírusnak szurkol, az egyéb aljasságokat is támogat ugye. Amíg aztán a saját bőrén nem tapasztalja, hová vezet ez.
Sokan a koronás témából ismerik, de azt megelőző években gyakran tobzódott ebben a topikban is, hány embert kiakasztott már akkor is.
Ezt nehéz így megérteni, mert a Zöldkomcsi agy nagyrészt egyszer írható memória, noha vannak random írható területei is, de az Facebook álhírek és Infostart számára fenntartott.
(-: jó, isten segítségével és tehetséges jó üzletemberek. (-: nehogy már leálljak ezen vitatkozni. (-:
Én így látom, állam hozta létre a magyar tulajdonban lévő koncentrált tőke nagyobb részét. Van kivétel, pl a a műtrágya gyáros, Bige László, az szerintem is csak úgy lett, felhalmozódott. De azt nem is mondanám, hogy a fidesznél kezdődik ez, állam segítséggel ment az olaj ügyek útján keletkezett tőke is, van abból is már ami több mintvagyon hanem működő tőkének nevezhető.
Hát ha az Istent nálad Eu pályázatnak híjják, akkor stimmel:-) (Tájékozódj, mielőtt hülyeségeket bregyogsz)
Meséld már el, szerinted hogy a bánatba hoz létre az állam tőkét? Nekem ez homály. A tőke mögött mindig cégek, részvények vannak. Teljesítmény híján a zöldkomcsi féle 'magántőke' legfeljebb a retyón használható nemesebb célokra, de csak ha puha papírból készült:-)
A 'nyugat' manapság a 'nemzetiszocialista' (=olvasatodban naadongonosz) monopoltőke, ahol az állam is a senki által meg nem választott monopolcégek kegyeltje, Kína, Orosz kicsit másként csinálja, ott más érdekek is érvényesülnek.
Abban igazad van, h a nyugatiak valójában már marxizmusban élnek, a nyugati típusú értékrend valójában kulturális marxizmus, ahol az országonkénti állami központosítást felváltotta a nemzetközi globalista milliárdosok központosítása.
Ja? bocsika, elfelejtettem, hogy a mészároslőrincünket az isten segítette, a tiboristván pedig tehetséges üzeletember.
Na nem nem vitázok nyilvánvaló dolgokon, a magyar nemzeti működőtőkét az állam hozta létre és magántulajdontárgyát képezi. ez a nemzetiszocializmus, de mondtam, lehet méltatni előnyeit is ennek, de nevén kell nevezni, ez itt az.
Erre jó példa Kína, ahol politikailag kommunista, államilag centralizált egypártrendszer van, viszont gazdaságilag mégis a piacgazdaságot követik.
Kína jobb példa most a nemzetiszocializmusra, ott leplezetlenül állam hozza létre a koncentrált tőkét de mint magántulajdont.
Kína és Oroszország, ezek képviselik ma a nemzetiszocializmust a világon, egyelőre oda közeledünk.
Az usa föleg ny-európa már nem, a multik már csak jelképesen állnak magántulajdonban mivel bárki szerezhet benne részesedést így valójában már nem is az. A nyugaton dolgozó magyar fiatalokon is észre lehet venni, hogy csak hiszik gondolják magukról, hogy liberálisok de valójában ők már marxisták.
(persze igazad is lehet mert mindennek, ennek is lehet adni több meghatározását is, ez az egyik, a közgázos szemlélettel)
Agyalágyuszi. Mo on nem 'az állam' hozza létre a működőtőkét (ezt egyébként hogyan gondolod, bankóprés működtetése?), hanem külföldi befektetők. De mondok egy durvábbat: a nemzetiszocializmusban sem volt ilyen. Hanem az állam kisajátította a magántőke egy részét (ellentétben a nemzetietlen szocializmussal, ahol az egészét). De mondok egy abszolút durvát: a nemzetiszocializmus nem gazdasági irányzat, hanem politikai. Gazdasági irányzat pl. a piacgazdaság, vagy a központi tervgazdálkodás. A szocializmus, kapitalizmus, nemzetiszocializmus politikai irányzatok, nincs közük a gazdasághoz. Erre jó példa Kína, ahol politikailag kommunista, államilag centralizált egypártrendszer van, viszont gazdaságilag mégis a piacgazdaságot követik. (Nemkevés sikerrel.) Így ezek az elmezavaraid kábé olyanok, mintha azt 'terjesztenéd', hogy te a súlyodat centiméterben adod meg:-) Örülök, h segíthettem. A többit a pszichológusoddal beszéld meg, mert láthatóan nemcsak virológiai, de egyéb kérdésekben sem gondolkodsz nyomon:-)