Nagyon érdekes és tanulságos volt olvasni a Rolling Stones-fanek homepage-ét. Nem akarok "ellenlábaskodni", vagy fölemlegetni holmi ostoba "Beatles kontra RS" vitát (mellesleg ez a vita nem, vagy legföljebb RS-oldalról létezik), mindenesetre azt javaslom: nyissunk mi is itt egy oldalt, azaz írjon mindenki, aki vonzalmat érez a Történelem Legnagyobb Zenekara, a BEATLES iránt! Kicserélhetnénk egymással a véleményünket, információinkat stb. Profi rajongók, figyelem! Máris a figyelmetekbe ajánlok egy hasznos weboldalt: www.rarebeatles.com
Gyerekkoromban, az "innen-onnan felvett dalok kazettán"-korszakban, nekem A Freddie and the Dreamers "I'm telling you now" című nagy slágere (mellesleg ma már tudom: Mitch Murray [tudjátok:)] dala) után közvetlenül jött a She Loves You... :)
Hát azt a kontrasztot, amit e két dal meghallgatása jelentett... :))))
Van egy viszonylag gyakran hangoztatott a nézet, miszerint persze, már a korai Beatles is figyelemreméltó, na de az igazi esztétikai érték és forradalmi tett mégiscsak a studio years... Holott ha meghallgatjuk, milyen menő slágerek voltak 1963 elején, és aztán elképzeljük, ahogy valaki akkoriban elindítja a tűt az első Beatles-LP fölött, és megszólal az I Saw Her Standing There, hát az tényleg egészen más. A ma már kissé lesajnált She Loves You*-ban is merész újítás volt, hogy refrénnel kezdett, meg hogy nem a szokásos E/1-ben szól a narráció. Meg hát az I Want To Hold Your Handben a hangnemváltás. Stb. Szóval már a korai Beatlesnek is eléggé forradalmi húzásai voltak, ami a Pop Gearből is lejön.
* A She Loves You-nál nagyon látszik szerintem Martin keze, a koncert- és a rádiófelvételek szinte kivétel nélkül nyúlósak és olykor ritmustalannak tűnnek, a lemezváltozat viszont ütős lett.
"Frank Sinatraról nem is beszélve. Ő még az 1970-es évek elején is olyan zenét csinált, mint kb. harminc évvel korábban."
Öööö... igen, de én kifejezetten a "fiatalok zenéjére" hoztam a példákat: a fiatal Paul Anka, Neil Sedaka, Lesley Gore stb. kifejezetten fiataloknak szóló friss dalokkal lett sikeres, amely dalok hozzák a tipikus ötvenes évekbeli hangzást - aztán ha megnézzük a dátumot (vagy az ilyen időrendi slágerösszeállítást), akkor derül ki, hogy ezek bizony 1960 utániak, sőt 1963-asok, amikor Beatles éppen berobbant. És - ahogy korábban írták itt - még a B. slágeresebb számai is mennyire "forradalminak" tűntek.
Ilyenkor tapasztaljuk a "zenetörténészek" véleményét, hogy bizony a rock-and-roll-"forradalom" nagyon gyorsan "kifulladt" (Elvis bevonulásával, Holly halálával, Berry, Jerry Lee Lewis ügyeivel), és hogy szinte visszatért a korábbi slágeres szint, és igazából a Beatles fellépése volt az "igazi" megújulása a "könnyűzenének", a "fiatalok zenéjé"-nek.
(Aztán majd 68 körül jön egy újabb átrétegződés, amikor a kislemezlistákon megint túlsúlyba kerülnek a slágerzenék...)
Igen, itt megint előjön az a probléma, hogy George hangja erősen korlátozott volt. Szólt jól (pl. Taxman, I Need You, Something), de rockosabb dalokban ritkán: hiányzott belőle az az él vagy nyers tónus, amit John és Paul gond nélkül produkált bármikor.
De a Not Guilty riffjei nagyon ülnek. És a szöveg is.
Az a "baj", hogy nekem a Road és az Across is nagy kedvencem Naked-formában, de értem, amit írsz.
Viszont ahogy George befejezte a dalt '79-ben, nekem akkora csalódás: pont a lényeg veszett el belőle. Persze az is lehet, hogy belátta: nem elég erőteljes a hangja ahhoz, hogy a rockos verzió igazán üssön.
De George "kevés" hangjával együtt is nagy kedvencem azért.
Sziasztok! .A minap antikváriumban vettem fillérekért egy Beatles -bibliát.Anno(1969) megvolt nekem is papírfedeles változatban... csak szétesett darabjaira,elkallódott.A mostani viszont sötétkék keményfedeles az Alföldi nyomdában készült 1969-ben, Debrecenben 35000-es példányban.A könyv szinte új állapotú és dedikált .1969. júl .3 .dátummal.Beleolvastam a topikba de ilyen kiadásról nem esett szó.1969-ben a budapesti Zrinyi nyomdában adtak ki 35.000-es és 41.000-es példányszámú puhafedeles bibliát.Tud valaki erről a keményfedeles debreceni 1969-es kiadásról?
Szerintem a levezető gitárfutam a Not Guilty erőssége, a vokálos rész vérszegény. E tekintetben kicsit olyan, mint az Across The Universe vagy a The Long And Winding Road: jó alapötletek és alapsémák, amelyeket aztán többszöri nekifutásra se sikerült tökéletesre kihozni.
(A szövegre meg legfeljebb a vállam vonogatom, írt pár jobbat George.)
A Not Guilty-ben is szól a csembaló és ott tetszik is, kár, hogy nem az a dal került az albumra inkább (és szövegileg is erősebb).
Az 50 éves kiadáson szereplő teljes verzió tökéletesen passzolt volna a lemezre és akkor eggyel több "heavy" (de legalábbis jó rockos) dal volna rajta - ami külön jó lenne, de a Piggies helyén végképp.
Csak Harrison nem volt vele elégedett, J+P meg a szövegét tartotta neccesnek/vette magára.
Aztán 11 évre rá George vérszegény jazzpopként véglegesítette a számot...
Kár ezért a dalért, a Beatles egyik legjobb rockdala (vagy lehetett volna).
Én például nagyon elcsodálkoztam,hogy az örökzöld sláger,a kőkemény jazz-standard The Shadow Of Your Smile,amit sokkal korábbra saccoltam,ugyanúgy hatvanötös,mint a Ticket To Ride,vagy a Help.
"Mellesleg egy csomó olyan dal is van, amelyeknek ha nem ismerjük a pontos dátumát, kapásból rávágnánk, hogy hiszen ez tipikus ötvenes évek, kb. 56-58 - és ilyenkor derül ki, hogy valójában 62-63-asok tehát a Beatles indulásával egyidősek..."
Frank Sinatraról nem is beszélve. Ő még az 1970-es évek elején is olyan zenét csinált, mint kb. harminc évvel korábban.
"érdekes, hogy a két kommerszebb felvétel (She Loves You, Twist And Shout) ellenére is mennyire kilógnak a sorból a sok döngicsélés és zümmögés mellett."
Igen, ez állandóan kiugró dolog, amikor ezeket a dalokat a maguk környezetében nézzük... A YT-on van pár videó: a hatvanas évek slágerei havonkénti bontásban - és a sok "tingli-tangli" közepette szinte berobban a Beatles...!
Mellesleg egy csomó olyan dal is van, amelyeknek ha nem ismerjük a pontos dátumát, kapásból rávágnánk, hogy hiszen ez tipikus ötvenes évek, kb. 56-58 - és ilyenkor derül ki, hogy valójában 62-63-asok tehát a Beatles indulásával egyidősek...
Paul Anka, Neil Sedaka, Lesley Gore stb. nagy slágerei...
A legnagyobb különbség, hogy a Beatles elő koncert felvételről szerepel, a többiek pedig mind műtermi stúdió felvételről playback-elnek. Egyébként az egyik legjobb élő videó, ami fennmaradt róluk.
Eltöprengtem rajta, hogy Epstein helyében 64 után, a zűrös és technikai szempontból kezelhetetlen turnék helyett én finanszíroztam évente két koncert filmre vételét színesben, ilyen minőségben mint a Pop Gear-ben. Aztán a mozik meg játszhatták volna vég nélkül a 35 perces filmeket világszerte. Mindenki jobban járt volna.
Felkerült a Netflixre az 1965-ös Pop Gear című revüfilm, amelyet valamikor a nyolcvanas évek végén Slágerrevű címmel vetített a Magyar Televízió. A Beatlesszel indul és ér véget, és érdekes, hogy a két kommerszebb felvétel (She Loves You, Twist And Shout) ellenére is mennyire kilógnak a sorból a sok döngicsélés és zümmögés mellett. Szerepel benne az Epstein-istálló több tagja (Billy J. Krammer, Tommy Quickly, vagy éppenséggel a McCartney-féle A World Without Love-val Peter and Gordon), a Stones hiányzik, a dögösebb vonalat a Beatles mellett az Animals és a Nashville Teens képviseli, ezzel együtt azonban érezhetően nem ugyanaz a kávéház a Beatles, illetve a többiek.
A Revolution 9 kísérleti "zene", ennek megfelelően kell kezelni (bár értem, hogy miért lett utolsó).
Az Only a Northern Song 182. helye érthetetlen. A top 50-be simán befért volna.
A Please Mister Postmant is előbbre tenném.
A Yellow Submarine csak 136.?
A Within You Without You is jobbat érdemelt.
A bugyuta Ob-La-Di, Ob-La-Da viszont nálam a sereghajtók egyike.
A Please Please Me a helyezésénél jóval népszerűbb.
Az Eight Days a Week is legalább top 30-as.
A Hard Days Night a 10-be is befért volna.
A She Loves You dettó.
A Golden Slumbers mit keres az első 20-ban?
A Let it Be-t sosem szerettem, szerintem túlértékelt.
A While My Guitar Genty Weepset sosem hallottam. Pótolni fogom, de nálam aligha lesz 5.
A Something szintén fehér folt.
A többivel (beleértve az első két helyezettet is) nagyjából egyetértek. Azzal már kevésbé, hogy az egyik legjobb pszichedelikus szerzeményük, a What's the New Mary Jane lemaradt a listáról (nálam top 10-es).
Szó sincs róla,nekem semmi bajom a Yellow submarine-al, az bosszant,hogy akkora baromságokat képesek mondani az embereke a zenekarról,hogy az ember a haja égnek áll. (" Nyálas szemét" "Korabeli fiúzenekar." Az egyik legszebb: "minden daluk ugyanolyan.") Illusztrációképpen: (az utolsó a legdurvább):
Igazad lehet Macdonalddal kapcsolatban, hogy nem tud elvonatkoztatni...
De ezek szerint te meg a Submarine kapcsán nem tudsz elvonatkoztatni a dal miatti "hazug kép"-től... :)
Számomra Macdonald e mondata a Submarine-ről éppen arról szól, hogy a dal értékeiről lehet vitatkozni, de maga a végeredmény igencsak szeretetreméltó: nem csak azt szoktuk szeretni, aminek annyira művészi "értékei" vannak :)
Tizenéve kiírtam egy CD-re a Beatles-lemezekről a Harrison-dalokat abban a sorrendben, ahogy felvették őket (tehát pont a Macdonald könyv alapján).
Ritkán hallgattam, de az elmúlt pár napban sokat és rá is jöttem pár dologra.
Így egyben, mondhatni kontextusukból és gyakran jóval erősebb L-M-dalok közül kiragadva más hatást keltenek, mondhatni más arcukat mutatják a Harrisongok.
Mintha lett volna egy zenekar a zenekaron belül: hallgatom és hiába tudom, hogy Beatlest hallgatok, kicsit mégis olyan, mintha mégse: markáns, karakteres, de pont azért nagyon más is a hangulat, mint egy Beatles-lemezen, mert annyira eltér a legtöbb a L-M dalok hangulatától.
Egyrészt (ahol van) az indiai hatás, másrészt az énekhang miatt, ami jellegzetes ugyan, de teljesen hiányzik belőle John és Paul sokszínűsége. A dalokból viszont nem, mert mondhatni "saját közegükben" vagy inkább "egymás társaságában felragyognak: feltűnik, hogy milyen változatosak és kirajzolják a szerzőjük fejlődési ívét: mivel ilyen kevés dalról van szó, könnyebb megragadni ezt, mint a két nagynál. (Az ének miatt viszont egységes hangulatú lesz ez az igen változatos dalcsokor és nem széttartó.)
Hetven perc alatt a teljes (hang)kép kirajzolódik "Harrison, a dalszerző Beatle" témakörben.
Illetve sok dal jobban is tetszik így.
Komolyan mondom, még a Piggies is: nem mindegy, hogy két McCartney- vagy két Harrison-dal között hallja az ember.
Vagy a nagy kedvencem, a Taxman: elképesztő ütős a Revolver elején is, de amikor zsinórban hetedik Harrison-dalként (a Love You To után) berobban, az leírhatatlan.
A Think For Yourself-re nagyjából a vállam vonogattam eddig, hogy oké, tök jó benne a basszus, de kb. ennyi.
Viszont itt, az If I Needed Someone és a Love You To közt hallva teljesen más hatást kelt (belesimul a hangulatba talán), sokkal jobban tetszik, mert valahogy a helyére került.
Csináltam az évek során mindenféle Beatles-válogatást magamnak, de alig hallgatom őket, mert hiányzik belőlük az a flow, ami az eredeti lemezekben megvan.
Ennél a kis "Harrison-összesnél" viszont nincsen hiányérzetem, sőt: nagyon jót tesznek egymásnak (azaz a megítélésüknek) ezek a dalok és Harrison hangja pedig egyrészt egységessé teszi a sokféle dal összképét, másrészt itt az sem tűnik fel, hogy George hangja elmarad Johnétól és Paulétól, hiszen itt csak a Harrisongok versengenek egymással.
Minden lehetséges szempontból kijönnek a dalok erősségei így szerintem.
Jó tapasztalat ez a kb. 70 perc így egyben: nőtt a szememben George, pedig eddig se becsültem le.
(Még ahhoz is kedvet csinált, hogy végighallgassam a szólóalbumait, pedig eddig még az agyondicsért ATMP-ba is beletört a bicskám, nemhogy a többibe - kivéve a C9 és a BW, azok nagyon jók - de hátha a többi is?)
Szerintem Ian McDonald nem tud/akar elvonatkoztatni a Manson- gyilkosságoktól,azért húzza le ennyire ezt a dalt. Harrison dalai közül alig egy- kettő van egyébként,amelyikről pozitívan ír. Ahhoz pedig csak gratulálni tudok,hogy a Yellow submarine-ról azt írja, egy olyan dal, amit nem lehet nem szeretni,holott a Beatlesről a hazai köztudatban élő hazug képhez ez a dal jelentős mértékben hozzájárul.
Érdekes, hogy milyen sokan így gondolják... Pl. Ian Macdonald is nagyon lehúzza, kb. azt csinálja vele, mint annak idején Molnárék a Helter skelterrel: rühellik, és folyton visszatérnek rá, mint negatív példára (még Paul szájába is adnak egy dehonesztáló szöveget ezzel kapcsolatban).
Szerintük viszont a Piggies egy "gyöngyszem" :) A klasszikus zene szándékos ellentétbe állítása a gunyoros szöveggel. Ami szöveg viszont Macdonald szerint szimpla "embergyűlölet"...
Ne ingassatok meg a hitemben,de úgy gondolom,hogy ez a vadiúj de-mixing technology,amit Emile de la Rey vezetésével fejlesztettek ki,és most először a Revolvernél alkalmazták Peter Jackson produkciós cégén kívül,elhárítja az akadályokat az összes többi Beatles LP remixelése elől.A Please Please Me-től elkezdve.
Ezt így konkrétan sehol nem láttam leírva,de qrvára szeretném.
