Ezek a 1960-as szocialista ifjak(Fidesz) akik a PÁRT bűvöletében nőttek fel, és mentek köz szerepelni a daddy után, ezek riogatnak háborúval, meg tudatos támadással?
Meglett a papám katonakönyve.
1940 dec 2(vidékről BP-re bevonul. élelmezéshez kerül, előtte hentes is volt)
1943 jan 13 kerül a FRONTRA(vagy jun-egyszerűen olyan szar írás, jan-jun)
Tudni kell volt ott még hadsereg is később is, mint a nagyon megsemmisült, haza sétáló.
Ez a hihetetlen számomra, hogy 1944 nov 16-án került fogságba.ennyi front idő, több mint 1 év.
1948-ban haza a fogságból.
1940 dec 2-1948 szeptemberre=kárpótlás látszat 20 ezer forint, a meghaltaknak többet fizettek.
Ezek meg 20 milliót vesznek fel szövegre!
Erről akartam beszélni.
Ez mindig is egy rablótanya volt, itt sosem volt becsülete a népnek(alsónak, középnek), sosem volt egy ország.
b)vagy ha nincs benne a világon szó, és aki ebből nem a népek közt méri, akkor a bontásban,kiegészítésben, párbeszédben sem tudom bizonyítani a többségben szó igazságtartalmát.
a kezdés is egy kijelentő mondat.értelmes.
mivel nincs világon szó ,így igaz.
ez a nép-nyelvnél a többség...
a kiegészítés is egy kijelentő mondat lesz, ha betoldom hozzá a népek(más nyelv) közt.
az is igaz.
zakódat vedd fel, most az értelem szóra pattantál rá, de sok ló megroggyant már alattad.szabály ölés, nem hozás, mi volt még? ja, 1 vs 1(mindenki más) VAGY 1 vs többiek(mindenki más):D
te viszed túlzásban, rég meg lett beszélve, de szégyenled, elkapkodtad, és a többségben szót csak az 1 vs többiekre ismerted.
Te meghülyültél a kényszeres védekezésben. Itt nincs meghatározva, hogy hol, csak hogy hol nem. A mondatod kapcsán így ugyanúgy kérdés marad, hogy hol.
"többséget ad.igaz a ki és a miben.
kiegészítésben még a hol? és értelmet kapott."
De mint írtam egy mondat értelme kapcsán nem számít, hogy milyen kiegészítés van előtte, mögötte, alatt, fölötte. Van egy kijelentő mondat, abban nincs benne az értelmezési tartomány, ennek ellenére úgy gondolod ezt lehet tudni, de nem bírod kinyögni, hogy mégis mi ez az értelmezési tartomány.
Nem volt világon szó, ezért nem kellett volna úgy jönnöd, hogy ez nem igaz.
Ez a zakód.
Ha nem lehetne valamilyen mondatod bővíteni, bontani, mert a világon szó nélkül automatikusan nem a népek közt nézné, akkor nem létezne a Hol? Hogyan? kérdések.
Szerinted a ki és a miben, az nem volt abban a mondatban? újabb bizonyíték, csak az utolsót nézi(azt forgatja, XD mártással),szinte fogalmad sincs az addigiakról.
a hol? hiányzott.
de az neked sem kellett hogy értelmesnek találd a mondatot.
20 fős.A Sándor Marcsi lénye maga volt a Deborah Kerr(Heaven Knows, Mr Allisonból), de mindenkit meg kell szólítani az adott szakmában.
Apácától a sok tetkósig.(20 fő minden típusból)
Ez a Fidesz úgy gondolja, amíg nincs Bayer-ék menet döntése(tüntetés szám), addig semmit nem ér semmilyen tüntetés.
Most a Fidesz politika ellen simán meglehetne csinálni, az egész már egy Hollywood-i filmforgatással egyenlő, pénz kell és buszok.
3-4 millió leváltóból 300 ezret behozni.
Értsük meg, hogy a szakmákban meg kell nézni azért hányan dolgoznak.
Szerintem 5, 10 ezer fő is nagy ember alteregó reklám, sőt a családtagjai is számít, akár gyerek is mehet rá.
Az már érdek felállítás.
Persze a világ elé és a béremelés követelését, a már meglévő munka nyereségének a jobb osztása,vagy jobb irányításra felszólítást, úgy is az asztalnál kell.
Tudom, szokásom volt, hogy sokszor ez a végső zárás,aztán +1 év, de 3 választás ment le, ezek után számomra látszik minden.
Annyira a megélhetésre állt most a kezem.
Lassú a politikai élet konszolidáció a médiahiány miatt, de valami van.ennek fokozásáról másnap.
Nem azt kérdeztem, hogy mi nem értelme, hanem hogy mi az értelme. Értem én, hogy tudatosan kerülöd az egyenes válaszadást, de akkor valami körmönfontabb módon próbálj kifarolni ismét.
Mindenkitől elveszik az önbecsülést, mindent a vezető PÁRTUNKÉRT csinálunk.
Ő nélkülük életünk a sivár, a PÁRT inspirál minket, tanít meg szögelni, szakmára stb
Hip, hip, hurrá, hip, hip, hurrá.
-Meddig lesz még az a megélhetésnél, hogy a többség(alkalmazott) olyan, majd szólnak?
30 éve nem.
Így egy megfigyelt manipuláció áldozatai.
Nem ők irányítják életüket,hanem a kiszolgáltatottság.
Nem gyarapodik, a nyomás nem szűnik, hogy volt értelme minden nap bemenni, nem kell morognom, mással is foglalkozhatok, mint a köz,hanem valami hobbi.
Az elitnek, a show biznek, és az ország imázsnak dolgozzon 6 millió?
Ez volt a rendszer váltás, láncot a 6-ra, és a tévé elé?
Nem látok esélyt, hogy ezek maguktól a rászoktatást dobnák(emelkedni fog minden, de jó megélhetési hézag nem lesz), így minden szakmába 20 fős kommandó képviselet kell.
"Neked nem kell helyhatározó, akkor is lehet értelme a mondatnak.
Hisz csak arra lehet igaz vagy nem igazzal jönni, ha van értelme.
Nálam viszont helyhatározó nélkül már jön az, mi volt értelme?"
Mi nem világos? Én leírtam mit jelent helyhatároz nélkül a mondat, cáfolni nem tudtad, csak vitted, hogy más értelme van, de nem írod le, hogy mi az. És azért kérdezem, hogy mi az értelme, mert te konkrétan leírtad, hogy van értelme. Hajrá!
-A Fidesz(Orbán) akkor is megállítható, cserélhető, távolítható, ha mai nap a nép jól élne.
Mindenki(30 év után, vagy aktuálisan napi 8 óra) alapja 250 nettó lenne.
-A pénz nem minden, mert létezik a gén is, érzelmi intelligencia.
És a show biz, irányító szerepek mutatják, a velejéig hozzák a depressziót,a gyűlöletet, irigységet.
Nincs kivétel(feloldás), a lényeg az, mi van.(többség hozza)
Ha nem ez lenne(közszereplők), már rég a szakmai versenyeken jól teljesítő magyar is jó megélhetési zónán lenne, és nem kísérleti alanyként.
Mert figyelik őket, mikor kell mozogni.
Ebbe a spirálba tették őket.
Van a kiéheztetés(lemondásokkal jár)-aztán jön a bér emelés(a lemondási érzet korrekciót kap, vételek)-aztán jön az akció(piac), a régi lemondás még nagyobb korrekciót kap.
Vagy is millióknak(alkalmazott) megint nem jut semmi(nincs rögtől szabadulás, önbecsülés-a tartalék) csak a spirálban pörgetés.
Ezért kell megindulni, és nem ezt hallgatni.
-Adócsökkentés jön(itt vége az MTI-nek PEDIG vs világ gáz, benzin,termék emelés.
-a családoknak ennyi jutott(milliárdok) vs a felső közép,show biz-nek, elitnek is van családja.
-Átlag a bérben a szám vs 87% nyugdíjas EU szégyen élet, aktívak feltárása akkor, ha beindulnak az aktívak a nyilvánosság elé.