Köszönöm a segítséget, még egyszer is! Most nem fogok vele foglalkozni, megmondom miért. Eddig jóformán azt se tudtam hogy van a gépemen WinRAR, mert nem kellett, vagy működött automatikusan, azt se tudtam jóformán hogy van ilyen. Ahogy olvastam az írásaitokat akkor állta neki keresni. Aztán az írás alapján elsőre sikerült minden. Nagyon ritkán használom. Ha csomagolt fájlt kellett kibontani, akkor azt mindig Windows Commanderrel csináltam. Ennyiért nem fogok rá másik programot keresni, telepítgetni, annyira nem szeretem az ilyesmiket csinálni, lehet hogy sokaknak ez fura. El kezelem a számítógépet, de azt szeretem ha megy magától.
Én alapból azt hittem, hogy 3 részben van feltöltve a videó. Míg el nem indítottam a lejátszót és bele nem pörgettem, azt hittem a 3 darabból csak egyet tudott kicsomagolni, mert csak egy videófájl lett.
Párszor, nagyritkán fel-felnézek ide, hátha látok valami jó régi filmet. Egyszer kerestem a Mi ügyünk című magyar filmet, és volt is valaki olyan kedves hogy feltette, vagy belinkelte.
Amit régóta keresek, az a Kinek a törvénye című magyar film. Egyszer láttam a tévében, de nagyon régen.
Jóval túl, a 40 napon is használható marad a WinRAR, szemben sok más shareware, időkorlátos programokkal. Mint, ahogy a Total Commander is. A parancsoros kicsomagolója (UnRAR), meg free. Érdekesmód, droidra is ingyenes, csak a reklámokat viseld el. Annyira, nem kell ezt feltörni, hogy az EXE/DLL-eket megbuheráljuk, csak egy reg-fájlt kell szermányolni valahonnan, oszt csókolom. 20 év alatt, sokat változott a világ.
Nos, talán beljebb leszek. Elkezdtem kutatni a gépemen, most már frissítettem a WinRar-t, valami 3.93 volt. Eddig ha kellett mindig működött a WinCommanderben a kicsomagolás. A frissített WinRarra el is kezdte kicsomagolni, csak kiírta hogy szükséges a második rész megléte is (amit seci írt), ami még nem jött le. Én hülye, az elsőt közbe leszedtem újra, hátha másodszorra jobb lesz, mindegy, időm van.
Nem gondolom. Csak eddig ha valami hasonlót letöltöttem, akkor működött úgy, hogy letöltöttem, kicsomagoltam, és ennyi. Ha csak egy csomagot, akkor azt. De folyamatban van a többi rész leszedése is, próbálkozok majd.
A legfrissebb WinRAR van fent?? (Min. 5.00-ás verzió.) Mivel, lehet hogy RAR5-formátumú, az archívum. Alternatívaként, ott van a 7-Zip mostani kiadásai. (15.06beta vagy újabb.)
Ma belefutottam a Duna World-ön a "Majd belejössz, Pistám!" című magyar tévéjátékba, sajnos kb. a felénél. Nem tudtok adni hozzá valami elérhetőséget, vagy feltöltést? Videómegosztókon nem találom.
Ebben a korai Csehov darabban minden benne van a későbbi nagy művekből: a magát be nem teljesítő tehetség, a nő-férfi viszonyok kietlensége, a vagyoni széthullás és kiszolgáltatottság, a tehetetlenség témája, a jövő hamis reményei. A különc Platonovot a nők imádják, a férfiak pedig csodálják és irigylik. Akkor is, ha megvetik. Az asszonyok lángoló szerelmükkel a gyenge jellemű férfit szerelmi hazugságokba kergetik. Ő minden nőt tönkretesz, míg végül őt lövi le az egyik szerelme.
Forgatókönyvíró: Kiss Károly Operatőr: Bíró Miklós Rendezte: Horváth Jenő
Szereplők: Darvas Iván (Mihail Platonov), Bara Margit (Anna Petrovna Vojniceva), Tordai Teri (Szofja Jegorovna), Drahota Andrea (Maria Grekova, földbirtokosnő), Szemes Mari (Szása, Platonov felesége), Kovács Károly (Porfirij Glagoljev, bankár), Fülöp Zsigmond (Kirill Glagoljev, a fia), Siménfalvy Sándor (Markov, küldönc), Mádi Szabó Gábor (Nyikolaj Trileckij), Sinkó László (Szergej Vojnicev), Szirtes Ádám (Oszip), Szendrő József (Cserbuk, uzsorás), Szabó Ottó, Raksányi Gellért, Dániel Vali (Kátya), Zámori László (Jákov), Gáti György