Nem tudom lehet-e ilyen 'saját' topicot nyitni itt az indexen, majd kiderül.
Azt a pár topikot amit valamennyire követek a személyes profilom "bejárt topikok" menüjén keresztül, sokszor veszélyeztetem offtopikolással, és ennek szeretnék végetvetni e topikkal. (Ahhoz persze nagyon kevés vagyok, hogy saját blogot nyissak.)
Lehet, hogy csak egy buta részletkérdés, de az ingatlanárak hirtelen esése előre látható volt/lehetett volna; a jelzáloghitelek felvétele miatt ugyanis jóval valós értékük fölé túlértékelődtek. Most, hogy próbálnak kimenekülni a bankok a kényszerhelyzetből, viszont valós érték alá estek. Tehát nem kellett volna erőltetni az ilyen mértékű hitelfelvételt.
A vég(efel)ére tettem a címet. És pont azt hivatott hangsúlyozni, hogy ahogy én sem olvastam el a cikket a várható információmennyiség értéktelensége miatt (csak észrevettem a szenzációhajhász címet) úgy lehet sokan mások is így voltak más megfontolásból.
Amikor a hálózatokról és fertőzésről (pánikterjedés) beszélek, ezek kulcsmomentumok lehetnek, főleg releváns dimenziókban. Nem mindegy hogy "nincs pánik" vagy sokan és sok helyen hangsúlyozzák így-úgy, hogy "nincs pánik". ;)
Csányi Sándor életem folyamán kétszer is főnököm volt. Három szint közbeiktatásával csak, persze. :o)))
Azt hiszem sikerül megkedveltetned az Eroica-t. Most ez a rész valóban tetszik, jólesett hallgatni. (szerintem ezt a Karajan-féle verziót már adta le a MEZZO) Pedig már utána is olvastam, hogy miről szól (annakidején)
Az jutott az eszembe: Parti Nagy Lajos: A fagyott kutya lába c. könyvét akartam kiolvasni. Kétszer is belefogtam, de nem tetszett. Ismerősöm azt ajánlotta, ne az első művel kezdjek, mert az valóban nem biztos, hogy elsőre a legélvezhetőbb, Kezdjem a következővel (összevissza hallgatás kapcsán). Mindenesetre a könyv többi része sem váltotta be reményeimet. Nem úgy mint ez a zene!!!!
A válság véget vet a szabadpiacnak http://index.hu/gazdasag/magyar/sar081008/
Szerintem rendkívül jól, érthetően és, ami nagyon fontos _összeszedetten_, nyilatkozik az interjúalany Sarkadi Szabó Kornél....
Ez itt alább egy döbbenetes bekezdés, főleg, hogy kedvenc (gazdaság)informatikai témámba az adatbányászatba vág.
"Például a különböző bankok és hitelminősítők kockázatkezelési rendszerében nagyon szofisztikált modelleket használtak arra, hogy vizsgálják, ha x termék árra elmozdul valamerre, az hogyan hat y-ra, és ezt megcsinálták ezer termékre. De a rendszerből valamiért, nem tudom miért, kimaradt az, hogy mi történne, ha az ingatlanárak indulnak lejtmenetnek, mondjuk 25 százalékos esést szenvednek el. Részben ez és az ehhez hasonló hozzáállás vezetett a válsághoz."
Szakmai meggyőzödésem, hogy az adatbányászatban is vannak axiómák, csak másképp fogalmazódnak meg, más a kontextusuk, mint mondjuk egy matematikában.
- Alapvető fontossággal észnél kell lenni, hogy mire használjuk a statisztikát (és aztán az) adatbányászatot, milyen állításból milyen következtetést vonunk le, csak a fákat látjuk-e vagy az erdőt is. Kedvenc példám az itthoni telekom-szolgáltatók, akik hihetetlen mennyiségű milliókat ölnek bele adatbányászatba is, mondván, hogy "meg akarják érteni ügyfeleiket" és valóban remek modellezéseket és elemzéseket lehet csinálni a témában. Csakhogy ezenközben például az alapzat, a belső adatbázisuk vérzik olykor sok sebből, vagy éppen elég lenne sokkal olcsóbban, egy internetes fórumba/topikba ellátogatniuk, hogy választ kapjanak ügyfél-elégedettség javítására vonatkozó kérdéseik némelyikére, mindenféle adatbányászkodás nélkül vagy legalábbis még elötte.
- A régi egyszerű matematikai módszerek nagyon sokszor nagyon jó és kielégítő eredményeket adnak, nagyon olcsón (regressziók, k-nn, L2-norma, DTW, stb.). Ennek ugyan nem mond ellent, hogy néha egy egy extrém és/vagy új módszer relevánsan sokkal jobb eredményt ad, célversenyt is lehet vele nyerni, de a feladat és módszer-specifikumot abszolút pontosan tisztán kell látni, a helyes értékeléshez
A fenti cikk ékesen bizonyít(hat)ja a mondandómat, még ha nem is tudom elképzelni, hogy senkinek nem jutott volna eszébe megnézni az ingatlanár-csökkenési tényező vizsgálata. De mindez már túlmutat e hozzászólásom keretein.
PS : azért érdemes a kronológiába is belegondolni.
A rendszerváltás elejétől ment (még talán megy is) nálunk itthon a szótépés a szabad versenyről, piacgazdaságról (annak mindenhatóságáról), hogy az állam rossz gazda ezért minimálisra kell leépíteni, de minimum nem avatkozhat bele a piacba, hogy mindent privatizálni kell és majd jön a kánaán, a "kedves" hitelminősítők meg a megfelelő polcon lévő szakértők kimond(at)ták, hogy mi magyarok nagyúri módon dőzsölünk, miközben hiteltől roskadozó ingatlanokra lehetett (a gazdag USA-ban persze) újabb hitelt felvenni elképesztó módon és tömeges méretekben. Ez persze nem dőzsölés, az volt dőzsölés, ha itthon nálunk páran például az oktatásban szerettek volna látni plusz forintokat (állami költségvetési segédlettel).
A döbbenetes az, hogy mind ez pár év alatt lejátszódott és nem kell a megértéséhez más csak egy pici memória. Ma már egy Tóta W is büszkén megírja blogjában, hogy milyen világosan látja a helyzetet (lásd akár minapi cikkét Hitel, világ, stádium), de annyi intelektuális tisztesség nincsen benne, hogy becsületes konklúziót vonjon le saját korábbi tisztességtelen újságírói tevékenységéből. Az érte kapott díjak továbbra is ott viríthatnak a vitrinben.
PS2: érdemes (mert főleg szemléletileg tanulságos) az itteni indexes közgazdasági fórumba is benézni: http://forum.index.hu/Topic/showTopicList?t=9033276&la=83438098
Élvezem, ahogy zenéről mesélsz nekem. Szerencsés vagy, hogy ilyen indíttatásod volt.
Én csak annyit tudok magamról, hogy valóban érzékeny vagyok a zenére, néhány dolog különösen megfogott, és apránként ismerkedem tovább. Szüleim anno egyedül Bach orgonaműveit preferálták; így kamaszkori lázadásom egyik célpontja az orgonamuzsika lett, azóta sem tudom igazán megkedvelni. (inkább elvi, mint valós okokból) Bach megszerettetését férjem a Brandenburgi versenyekkel próbálja elérni, talán egyre sikeresebben (főleg, mióta Gidon Cremerrel is hallottam).
egy apró igazítás, ami persze mondandód lényegén nem változat:
* Csányi megszabadult a Mol-részvényeitől egy erősen túlzó, figyelemfelkeltő cím, ami jelen helyzetben valóban ijedelmet okozhat, a cikk lényege viszont: Csányi a minden évben esedékes részvényben kapott jutalékát eladta (ami nem is olyan nagy összeg/már viszonyítva/)
Ha jó látom a nyáron (július végén) felkerült Pejtsik Petinek a Cryingos körökben közismert Stonehengének egyik jól sikerült koncertverziója.
- Ez az a virtuóz csellódarab (illetve a későbbiekben -improvizáció) az ami eljutott odáig, hogy sokan belelkesedve játsszák a legkülönfélébb helyeken, legkülönfélébb motivációkkal, kotta alapján vagy anélkül, csellón vagy más hangszeren.
- És ez az az egyik darab, amit érzésem szerint a szerző bármilyen tévesztéssel is mindig is jobban fog tudni megszólaltatni, mint bármelyik lelkes, technikás akár legtiszteletreméltóbb muzsikustársa. Pedig a zenetörténetben az előadóművészet túlnyomó részt arról szól, hogy az idő haladtával a szerző előadását illik 'megközelíteni' illetve 'túlszárnyalni' (valamilyen értelemben). És nem tudom mindennek okát....
After Crying - Stonehenge (Pejtsik Péter) http://www.youtube.com/watch?v=vPm_64adVr4
Marcell Magyari (me) plays: Péter Pejtsik: Stonehenge http://www.youtube.com/watch?v=qurst_7LuSA
Na megtaláltam Karajannal az Eroica IV.tétel "magyar" részét 1:22-2:04-ig. Én nagyon szeretem még a fináléba feszültségteli átvezetést 7:50-8:25.
Elég halk felvétel, az erősítőt érdemes elötte felcsavarni, majd tétel végén lehalkítani...;)
Érdemes addig letölteni/megnézni amíg fennvan (ki tudja meddig).
Beethoven - Sinfonie Nr.3 Eroica 3.und 4.Satz Teil 2 http://www.youtube.com/watch?v=fPEzLM6EGrU
(itt az első része a 3-4.tételnek: http://www.youtube.com/watch?v=s7-UVpobwAU)
PS: Persze ez az 'ungaresca'-dolog folytatódott a romantikusoknál Brahmsig (lásd Magyar táncok) minimum, de én már Bach B-dúr Capricciójának végét ennek az egyik - inkább csak jelzésértékű de mindenképpen - előfutárának tartom 6:19-től 9:20-ig. (Scherzo-szerűség /Aria di postiglioni/ & fúga)
Sviatoslav Richter plays Bach Capriccio BWV 992 http://www.youtube.com/watch?v=AGMgsynRXic&feature=related
Van fenn a témában egy szerintem katasztrofális Schiff-felvétel is. Minden benne, miért utálom őt olyannyira. Noha hangtechnikailag sokkal jobb felvétel mint Richteré.
Na csak találtam egy videót! Igaz egy csak egy kétperces apró részletet a majd 30 perces műből. Technikailag borzasztó felvétel, zeneileg is több a tartalék benne, mint ami kijön az egészből.
Schubert [Divertissement a la hongroise] 3.Allegretto 2-2 http://www.youtube.com/results?search_query=schubert+hongroise&search_type=&aq=f
Rómeó&Júlia: A zongoraszólammal, amennyire egy ilyen (harsonás) felállásnál lehet, nemhogy ki voltam békülve, de kifejezetten tetszett. A zongorsta miatt direkt még egyszer megnéztem az egészet, de nekem semmi bajom nincs a sráccal. Mondjuk a tengerész orkándzseki szerűsége nem volt semmi. :o) Egy-egy kép-hang szinkronitási hibát persze vettem észre, amikor egy hatalmas akkordnál épp a levegőben a zongorista kéz, de erről nem ő tehet (elvben).
Ami érdekesség még eszembejutott, hogy egy zongorakísérő és koncertzongorista pályája mennyire eltér. A főiskola után a vizsgán még mindkettőből egyaránt vizsgázik, ha nem a saját vizsgahangversenyén belül, akkor egy barátjáén/barátnőjéén. Aztán valaki vagy egyik vagy másik lesz (szinte), az alkalmi összeállásokon felül. És mondani sem kell, hogy presztizsokokból melyiket szeretik favorizálni a muzsikusok. Vonosnégyesben lenni valahogy sokkal nagyobb sikk, akkor jöhet bőviben a kamarazene Ez nem mindig volt így. Ma már szinte ismeretlen az a név, hogy Herz Ottó (azért a Google-ban utána lehet nézni), családunk jó barátja volt, szüleim nagyon szerették őt és én is máig őrzök egy tőle kapott mackót gyerekkoromból. Na ő a zongorakísérők "királya" volt, egyedül alig-alig adott koncertet, viszont ha kellett egy zongorista, akkor nagyon szerettek hozzá fordulni, márcsak idővel kialakult repertoárja miatt is. És persze tündéri személyiség volt, akivel öröm volt minden együtt eltöltött pillanat.
>önbizalomhiányos nők pedig úgyis mindig hivatkozni fognak hasonlókra. Ezt én értem. de mióta a világ világ, a nők szinte mindenre hajlandók a szépségükért: hány meg hány horrortörténet van a témában. Azt nem értem, hogy egy ilyen mellkitöméstől ettől hogyan jön meg az önbizalmuk. Illetve mivel, hogy ennyi nyílvánvalóan nem elég a "boldogsághoz", azaz keresik tovább a szépség még bejáratlan útjait, hogy nem bír ez közös tapasztalatként kikristályosodni. Te tudsz ilyen volumenü "baromságot" felhozni a férfiak térfelén?
>III. szimfónia, azt hiszem ezt tartják legtöbbre Hát nem tudom, én azt szoktam hallani, hogy a páratlan sorszámúak az 'igaziak' és én ez ellen nagyon gyakran fellázadtam ifjúkoromban, mert nagyon szerettem a VI. Pastorale szimfóniát, igaz a második tétel nélkül (mert az kicsit nyúlósra sikerült. De hozzám nagyon közel áll a II, IV.(Furtwänglerrel milyen zseniális -> az egyik téma élvezetét ő tudja leghosszabbra megnyújtani, persze úgy, hogy tartja a tempót becsapva a hallgató fizikális időérzékét) és persze a VIII. is.
>anno direkt megvettem, de sehogy sem tudott eljutni hozzám, nem tudtam megszeretni. Én az Eroicát Bruno Walterrel ismertem meg és nagyon szerettem vele -> valami olyat tudott megmutatni az első tételben, amit nagyon sokáig nagyon hiába kerestem más felvételekben (sajnos már nincs meg ez a lemezem) Ha valaki nem szereti magát az egész szimfóniát, akkor érdemes lehet a IV.tétellel kezdeni a megszeretést. Pláne hogy az az 'ungherese'/'ungaresca' középrész nagyon ütősre sikerült. Karajan keze alatt úgy szól, mint a repülő... :o)) A stílust, Haydn, Mozart, Beethoven is alkalmazta bőviben, de mesteri tökélyre szerintem Schubert fejlesztette (pl.: négykezes 'magyar' zongoradivertimentó D.818/Op.54., rettenetesen rossz felvételei forognak közkézen, mert egyrészt nem mainstream darab, másrészt nem nagyon értik a lényegét az előadók (szerintem)) Másodiknak az első tételt írnám, de mivel azon nem sikerült vélhetően túllendülni, jöhet a harmadik tétel. Harmadiknak még mindig nem a gyászindulót írom, noha az a legismertebb, hanem az első tételt. És végül persze a gyászinduló. Ilyen esetben, amikor meg kell szeretni egy Beethoven-szimfóniát, mindig nagyon jó gyógyszer Karajan II. '63-as összkiadásának hallgatása (ami a legjobb felvételek egyike mindenféle szempontból, mint meg is egyeztünk a topiktársakkal a komolyzenés topikban.)
>(az az érzésem a balett nem áll igazán közel hozzád(?!)) Nincs titkom elötted?! :o) Valójában semmi komoly ellenvetésem/ellenszenvem nincs a ballettel szemben (Csajkovszkij vonatkozó dolgait egyenesen imádom), mégis valahogy elkerült életem folyamán, egy-kettőt ha láttam. Valszeg az van mögötte, hogy nagyon nem érzékelem, nagyon nem tudom minőségileg élvezni a koreográfiát magát. Valahogy se érzékem, se semmim nincs meg hozzá. Ha láttam is egy kortárs balett(részlet)et, akkor láttam, hogy ez más, éreztem, hogy hatott rám, de sose tudtam kötni korábbi esztétikai tapasztalataimhoz, nem tudtam 'beágyazni' az élményt.
>Tényleg Te felismered a barokk zenében ,ismeretlen mű esetében, hogy éppen kinek a művét játsszák? Nemhogy nem, de sokkal-sokkal rosszabb a helyzet. Többször is több előadóval is 'végigszántottam' már (az utóbbi hónapokban/években) Domenico Scarlatti csembalószonátáit (nemkicsi életmű 500 feletti szonátával). Elmondani nem tudom mennyire szeretem őt. De egyáltalán nem érzékelem például a szonáták közös 'metszetét', ami alapkövetelmény egy szerző-beazonosításhoz. De Bachot is csak úgy ismerem fel, ha ismerem a darabját, és mivel elég sokat ismerek közülük, ezért és csak ezért jobb csak a felismerési hatékonyságom az ő esetében. Händel: érzem, hogy nagyon sokszor nagyon zseniális, de hogy ezt fel tudjam használni a beazonosításához -> 'no way' mondja az angol. És eddig csak a billentyűs művekről és a legnagyobbakról beszéltünk. Barokkba beletartozik egy Telemann is, aki egymaga többet írt, mint Bach és Händel együttvéve (kétezer feletti műdarabszámmal). Tanult zenész mivolt és szinte egy élet is kevés hozzá. A barokknak is megvannak a maga slágerei, ami alapján rá lehet érezni az ízére. Ez egy érdekes és nagyon-nagyon hosszú beszélgetés témája lehet.
>Vivaldi Aki belefárad Vivaldi hangszeres zenéjébe, annak ott van Vivaldi egyházzenéje; óriási és gyönyörűséges rácsodálkozásokkal kecsegtető kincsesbánya. Kár hogy elég sok mű elveszett. Vagy ott van az - itteni topikban bőségesen vesézett - koncertáló hangszer nélküli Concertók & Sinfoniák. Máig nem tudok összkiadásukról, egyesével próbálom összeszedegetni innen-onnan, de még mindig nagyon sok hiányzik, arról nem is beszélve, hogy mennyi rossz felvétellel találkozom. Ha azt kérnék tőlem nevezzek meg valamit a zenetörténetből, ami alapvetően determinált hosszú távon, akkor nagy valószínűséggel ezt a témát választanám, annyira hatott rám, annyira szeretem.
Rómeó&Júlia: http://www.youtube.com/watch?v=8RFq7cOVDF0 (e szerint elemezve) az egészet szeretem, tulajdonképpen az egész műben ez a kedvenc részem. Valóban borzongatóan csodás az elején a disszonancia (eszembe jutott a kifejezés, csak nem voltam biztos az alkalmazás helyességében) a fúvósokkal, majd a csárdás, és a közepén (3:25-nél) az a nagyon lágy rész. Ebbe mindig beleborzongok. Amit mutattál, valóban gyönyörűen szóltak a fúvósok, de én a zongoristával nem voltam kibékülve. Ja és a Júlia rész is tökjó volt, meg a Varázsfuvola, valóban.
>első kitömött mellű nő: Normális gondolkodású férfi nem is fogja soha megérteni (úgyhogy ne akard), önbizalomhiányos nők pedig úgyis mindig hivatkozni fognak hasonlókra.
V. szimfonia: utánanézek, valójában már több mint egy éve nem hallgattam. Különben is a kedvencem az első és második tétel. viszont erről jut eszembe: másik híres : III. szimfónia, azt hiszem ezt tartják legtöbbre; anno direkt megvettem, de sehogy sem tudott eljutni hozzám, nem tudtam megszeretni.
(az az érzésem a balett nem áll igazán közel hozzád(?!))
Tényleg Te felismered a barokk zenében ,ismeretlen mű esetében, hogy éppen kinek a művét játsszák? Bocsi, de nekem olyan egyformák, bár Vivaldit én is nagyon kedvelem.
Csak arra akartam utalni , hogy 1-1,5 évre korábbra datálom a mostani jelenségekkel összefüggő válságot (és saját konkrét effektív pénzügyeimet, megteendő lépéseimet is ennek végiggondolásával kalkuláltam ki).
Adatbányász vonalon nem végeztem számolásokat, adataim sincsenek, (adatbányászéknál úgy mondják domain-függő) közgazdász tudásom is bőven hagy kívánnivalót maga után. Engem a tőzsde is teljesen más erővonalak mentén izgat, ha és egyáltalán. Sokkal kevesebb fantáziát/potenciális lehetőséget látok árfolyamok hatékony prediktálásában vagy idősorok miatt forecastingjában (mint a játékosok játékstratégiájának megfigyelésében).
>Celine Dion Sajnos rossz hírem van: Egyrészt az én fülemnek ez borzasztó nóta, mind dal-szinten, mind előadásilag. Nagy nehezen egyszer bírtam végighallgatni. Másrészt a Rachmaninovval (2.zongoraverseny/2.tétel) való 'átfedést' sokkal kevésbé érzékelem, mint a Gershwines felvetésnél. Nekem, ha és már, akkor sokkal jobban feltűnt a Mondschein szonátára való utalás 3:27-ben.
>első kitömött mellű nő Ezt sose értettem, igazándiból. A lányoknál, hogy ez miért jó nekik. A fiúknál meg, hogy ez miért jó nekik? :o)
>Carmina Burana Ezt is "sikerült" túljátszani, hogy egyre immunisabbá válik iránta az ember. Láttam egy DVD-jét is nemrégiben Seiji Ozawa-val, rettenetes élmény volt, hogy mit volt képes vele művelni, pláne a nyitó (és persze a záró) tételnél. A DVD-szerkesztő zenei rendezőnek is a kezére tudtam volna párszor ütni. A Gyűrűk urával való kapcsolatot viszont el tudom képzelni, hiszen zeneszerzője legalább négy stílusirányzatból merített ihletet (klasszikus zenét illetően leginkább Wagnertől talán).
>Progkofjev: Romeo és Julia Capulett & Montago rész Csak a disszonáns rész tetszik neked, amikor a zeneszerző érzékletesen bemutatja a két család szembenállását, diszharmóniáját. Vagy az azt követő csárdás is?? Most láttam egy átiratot harsonára és zongorára. Ez a videón megszólaló harsona valami földöntúli hangszer kell legyen, mert nem létezik, hogy így tudjon szólni... :o) A záró Varázsfuvola is elég frappánsra sikerült (de végig kell hozzá hallgatni 10 percet, ha valaki nem tölti le a gépére közvetlenül) http://www.youtube.com/watch?v=dFOu78UVCps
>Beethoven V. szimfónia És meg tudod állapítani hallás után, hogy pontosan hol csap át a harmadik tétel a negyedikbe? ;)
>Imádom a végletességeket. (Talán emiatt kedvelem jobban a századforduló zeneszerzőit a barokknál) Mindkettőnek megvan a maga jogosultsága. hangulattól is függhet, hogy éppen ki mire vágyik jobban, nem?
Egyre szélsőségesebb véleményeket olvasni a számításaim szerint minimum egy éve mélyülő, egész világot érintő, pénzügyi válságról. (Amerikai másodlagos jelzálogpiac bedőlésétől kezdve)
Ilyen címek vannak perpillanat az index főoldalán (és immáron napok óta tendencia): * 15 évnyi Magyarország tűnt el az USA-ban * Gigantikus brit bankmentő csomag * Bedőlt a második legnagyobb izlandi bank * Pánik a budapesti tőzsdén * A jegybank közbelép, ha kell * Csányi megszabadult a Mol-részvényeitől * Hová menekül a forint a válságban?
Ilyenkor eszembejutnak Polczer Miklós 2006 végefelé olvasott gondolatai, amit Elmélkedésében fogalmazott meg:
"A termelés azonban csak olyan gépek használatával folytatható, amelyek teljesítménye összemérhető az ember fizikai erejével. Ezt úgy értem, hogy ha egy ember naponta 500 négyzetméter földet tud felásni, az általa használt géppel sem áshat fel többet, mert akkor már fölösleget termel..."
Rendkívüli módon izgat a téma, egyrészt informatikus vénám miatt, hálózat szempontból: mennyire erős/stabil a (pénzügyi világ-) hálózat, mennyire ellenálló a elementáris csapások ellen, mennyire gyorsan terjed benne a fertőzés, egyáltalán mennyire kalkulálhatók benne előre -> egyáltalán nagyságrendek stb. másrészt mint magyar honpolgárnak sem mindegy, hogy mindez itthon milyen elméleti megalapozással hogyan/miképp fog lecsengeni a gyakorlatban.
Még nem tudod, mire buzdítottál! Beláthatatlan mértékű gondolatok vibrálnak bennem, amiket szívesen megosztanék itt az éterben másokkal, majd minden témakörben, és, ha szavadon foglak, lehet sokmindent kiírok majd magamból. Különben azt hiszem ez keltette fel érdeklődésemet. A fórumozásról még annyit, hogy viszont van egy óriási előnye (esetünkben ez már érvényét vesztette), nicknév mögé bújva lehet bármiről véleményt alkotni ismeretlenül, akár a legkényesebb témákban is.
Celine Dion nem tartozik a kedvenceim közé (leginkább az orrhangja miatt), bár ezt a dalát kedvelem. Ami miatt beraktam ezt a dalt, szerintem sok a hasonlóság Rahmanyinov 2. zongoraversenyének 2.tételével, ha a refrént kiveszed a dalból (vmit a szerzőnek is kellett alkotnia).
Bombanő: (lehet, hogy csalódást okozok, de csak egy évvel vagyok fiatalabb nálad) Különben a filmet valahogy sosem sikerült megnéznem teljes egészében, de középiskolában ekkoriban lett kedvenc a Boleró. Az erotikus tartalom akkoriban nagyon izgatta mindenki fantáziáját (nem beszélve Bo Derekről (bocsi, kicsi off: első kitömött mellű nő), ahogy épp kijön a vízből)
Különben az első nagy hatású zenei élményem (az elcsépeltségről jutott eszembe) Orff Carmina Buranája volt. Kb 10-12 évesen láttam egy "Önök kérték" különkiadásban (dolgozók kérték; épp azt tippelte a család: a "főmérnök" verset, vagy komolyzenét fog-e kérni) Borzasztóan hatásosak voltak a képi elemek a zenével: torzított domborúlencsével felvett középkori jelenet, részeg papokkal, diákokkal, kikapós kocsmárosnéval; a hirtelen megjelenő zene...Ó Fortúna... (még ma is pontosan emlékszem minden részletére) De nem csalódtam, mikor később meghallgathattam a művet teljes egészében is (sajnos szerintem mostanság a CB-ról csak az első dalra asszociál a többség) Ráadásul tele a zenevilág a feldolgozásokkal : Enigma, még rapben is hallottam. (Különben egy érdekesség: hallgattam épp, mikor fiam is meghallotta, és azt hitte Gyűrűk ura soundtrackot hallgatok. Valóban néhol bizonyos hasonlóság.)
Amúgy zenében a kedvenceim az olyanok, (mint pl. a C B, vagy a Romeó&Júlia-ból a Capulett & Montago rész, v. Beethoven V. szimfónia.....), ahol egy hirtelen erős kezdés után, átvált valami teljesen érzéki, lágy hangzásra a téma, majd ismét előjön a durva erő. Imádom a végletességeket. (Talán emiatt kedvelem jobban a századforduló zeneszerzőit a barokknál)
Minimum egy dologban rokonlelkek vagyunk. :o) Én is elég szabadon asszociálok, és éreztem, hogy ez sokszor túlmutat egy adott topik határain, mégha elnézőek is velem szemben a topiktársak. Nem véletlen, hogy megszületett ez a blogszerű topik, vagy topikszerű blog. Ide viszont lehet jönni, mert nincs offtopik, és nincs rossz irányba menő beszélgetés, maximum nem szólok hozzá (amihez nem tudok) Úgyhogy itt mindig otthonosan fogsz tudni mozogni! :o)
Celine Diont nagyon szerette egy volt kolléganőm. Akkoriban talán még én is lelkesedtem főleg a hangjáért, mára már őbeléje is belefáradtam, főleg amióta találkoztam a nem-angol nyelvterületű populáris zenével.
Nem mondod, hogy te emlékszel ilyesmire, hogy Bombanő?! ;) Egyébként igenis meg nem is. "Igen", mert a Bombanő egy kultikus ikon a témát illetően ami kellő erővel alapozta meg a tárgybeli asszociációkat. És "nem" annyiban, hogy a film nélkül is, a zene önmagában is (mármint Ravel Bolerója), nagyszerűen érzékelteti a latinos vérpezsdítő érzékiséget, én legalábbis így vagyok vele. Érdekes módon ez a Boleró is agyonjátszott sőt túljátszott mű, de ez még nem tudott bennem elfáradni.
(nem idézgetek) Örülök, hogy ráéreztél R-G "feelingjére".Már azt hittem, csak én hiszem (Paganini variációiban érzek még hasonlókat; sőt érdekesen előrevetíti a későbbi "amerikai filmzene" hangulatát (gondolok a 40-60-as évekre)) Berezovsky előadása nekem is tetszik, amiért őt választottam: szerintem általa erőteljesebben jön elő Gershwin.
Celine Dionnal nincs gond, de a második tételt akartam beírni hozzá (2/2). (előbbi refrén nélkül)
Fórumozás dologban, valóban a felsoroltak+ eléggé csapongó vagyok, mindenről eszembe jut vmi teljesen más, és azt is szeretném elmondani, de a téma behatárolt.
(Santana csak példaértékű; engem először meglepett, bár belegondolva valóban)
Boleró: Bombanő-korszak? Nálunk EZT a lemezt adták kézről-kézre akkoriban. És valóban, ahogy kifejlődik az azonos téma, egyre több hangszerrel, egyre erőteljesebben... mindenesetre érdekes Bejart halálának évfordulóján a Mezzo leadja a koreográfiájával. http://www.youtube.com/watch?v=UnSh-KPV7QQ
>Gershwin - Rachmaninov Érzem határozottan a Gershwin-feelinget, most így hogy mutatod. :o) Nekem nagyon bejön a felvétel maga is.
Az "apropód" második youtube-s videója, nálam => http://www.youtube.com/watch?v=bVKv6PdBR-I -> Celine Dion All By Myself Biztosan ezzel kéne összevetnem Rachmaninov 2.zongoraversenyének 3.tételét?
>mecénatúra Én alapvetően a magánmecénatúráról igyekeztem szólni, az állami-féle partikuláris meg klikk-érdekek mentén szerveződik, így az az én fejemben teljesen más műfaj. Az ott résztvevők különben sem a saját pénzüket költik, hanem az adófizetőkét. A magán-mecénatúrát én nem látom ennyire sötéten. Bár nyílván tudni kell adni, ebben bőven egyetértünk. Beethovenről tudjuk, hogy elég morc ember volt, és egyúttal nagyon sokat adott a függetlenségére. Ezzel együtt is még neki is voltak mecénásai, valószínűleg mert művészetértőbb és -pártolóbbk voltak, tradicionálisan örökölték az őseiktől a mecénásságot, az anyagi viszonyok és olló is másképp festett.
After Crying - Jókedvű őrület! http://www.youtube.com/watch?v=PW-bNpYtcfY Hogy mit meg nem találsz. :o) Ez egy hatalmas poén-nóta, koncert-zárószám, vagy koncert-ráadásszám. Meglehetősen ekletikus, jó sok stílusból csemegézve/szerkesztve. Van benne persze némi jazz-utalás is. Az viszont egy önmagában is nagyon érdekes kérdés, hogy az After Crying & Jazz hogy viszonyulnak egymáshoz (régen és most). Ha egy mondatban kéne felelni, a srácok biztos foglalkoztak vele tanulmány szinten, de legalábbis kezdetben nem ebbe az irányba mozdultak el legfőbbképpen. Vedres Csabát jobban el tudom képzelni, hogy érdeklődik a jazz iránt, Chick Corea központi helyet foglal el nála például. Pejtsik Péter régebben kevéssé favorizálta, de újabbkeletűen vannak jazz-es munkái is, amiben sikerélményei is voltak. Madai Zsolt dobos, kifejezetten jazz-tanszéken tanult, ő nagyon szereti és műveli is többféle ágát a jazz-nek (pl.:funkyt is)
After Crying - Titkos Szolgálat / Secret Service (part 1) http://www.youtube.com/watch?v=pwhR27ciPsk&feature=related :o) A Crying magát nem sorolja progresszívek közé. Túl nagy kategória, túl sejtelmes kontúrokkal, mint a komolyzene esetében is. Ők azt mondják, hogy kortárs zenét játszanak (contemporary) a rock zenei nyelvéra alapozva elsősorban. Tudni kell, hogy a Cryingnak minimum két nagy korszaka volt/van: egy Vedres Csaba elötti és utáni. Az előbbi videó az előbbi, az utóbbi videó az utóbbi korszak reprezentánsa.
>De szerintem a közepén a trombita megjelenése, és a végén a Boleró feldolgozás elég jazzes. Ennek a feldolgozásnak dramaturgiai jelentősége van. Sikerült megmutatni egy alapvetően derűs, táncos, sőt erotikus(?!) darabnak az elképzelhetetlenségig fokozott legsötétebb oldalát speciálisan beágyazva egy nagyobb komplexebb zenei szövetbe/koncepcióba. Az más kérdés, hogy ez jazz-szempontból, hogyan elemezhető.
>Santana Nem vagyok Santana-rajongó, nem is értek hozzá; egy Kisstadionos koncertjén voltam, és nagyon untam. Viszont el tudom képzelni, hogy dzsessz-rock vonalon számon tartják.
>különben nem szeretek fórumozni. Talán egyszer megértem, hogy pontosan mire gondolsz "nem szeretem"-mel. Beszélgetni látnivalóan szeretsz, lehet, hogy az zavar, hogy írásban rögzül, amit szívesen inkább csak elmondanál? Vagy a beszélgetést élővé varázsoló nagyobb interaktívitást hiányolod?
Elnézést, de megtaláltam a "blogféleségedet", és mivel látom már mások is írtak bele, így én is megteszem.
Valójában csak pár reakciót szeretnék az eddigi beszélgetéseink alapján. Rahmanyinov témában: elírtam, nem a 3., hanem a 2. zongoraversenyre gondoltam (3. tétel, majd még részletezem), de valójában azzal, hogy kielemezted a 3.-at, és rámutattál bizonyos hasonlóságokra más zeneszerzőkkel, érdektelenné vált, hogy Gershwinre is hasonlít-e, vagy csak én hallom úgy. Inkább csak a pontosítás kedvéért teszem eme megjegyzésem. http://www.youtube.com/watch?v=S2gUdzHEMBA&feature=related Ha ezt a felvéteélt vesszük: 1.37; 5.30; 6.20; 9.10 környékére gondoltam.
Apropo: mi a véleményed erről? http://www.youtube.com/watch?v=S2gUdzHEMBA&feature=related (előadó csak azért maradt, mert előtte is őt választottam) ezzel összevetve: http://www.youtube.com/watch?v=bVKv6PdBR-I csak én hallom a hasonlóságot?
Más: beszéltünk a mecenatúra, szponzoráció témájában. Szerintem mindig: kortól (és itt egészen az ókorig visszamehetnénk), és társadalmi beállítottságtól függetlenül, a pillanatnyi hatalom megtehette/heti, hogy megmondja éppen ki a támogatott, és ki az üldöztetett az ő megítélésében. Ez értendő az összes művészetekre és tudományokra egyaránt (gondolj csak a legtriviálisabbra: Galilei) Később az utókor persze ítélhet másképp, bár tudom ez a művészen már nem segít. A magán mecenatúra: szerintem ez is nagyon veszélyes dolog. Ha a mecénás, támogatásának fejében bizonyos kötelezettségeket vár el. Ez ugyanis szerintem ronthatja a művész munkáinak színvonalát (ezen lehet velem vitatkozni, mert épp ellenérveket is tudnék ). Itt inkább a festészetre tudok utalni, művészettörténészek is vitatkoznak azon, hogy a festészetben a fényképezőgép megjelenése hozta az igazi változást. Az addigi festőket néhányan inkább jó "iparos mesternek" tartják, és az igazi művészetet csak az impresszionizmus kezdetétől számítják (éheztek is a festők, onnantól) Lényeg, hogy előtte a portréfestészet élt, viszont a megrendelő diktált, beleszólhatott a mű készítésébe. (azt nem tudom, az Esterházyak mennyire szóltak épp bele Haydn munkájába(?)) (azt hiszem, itt még tudnám bonyolítani tovább a gondolatmenetemet, de egyelőre ennyi)
Más: Ez kicsit hüyleség részemről, és lehet, hogy fölösleges kötözködésnek veszed, így előre is bocsi. http://www.youtube.com/watch?v=PW-bNpYtcfY ebben semmi jazz nincs??( Nem ismertem őket, de kíváncsi voltam és rákerestem) Persze mondhatod, hogy inkább ezt hallgassam meg, mert nem a legjellemzőbbet választottam: http://www.youtube.com/watch?v=pwhR27ciPsk&feature=related és ez inkább progresszív. De szerintem a közepén a trombita megjelenése, és a végén a Boleró feldolgozás elég jazzes. Persze megint felmerül a kérdés mi a jazz, honnan számítanak a gyökerek, merre fejlődik?! Különben érdekes, mikor a smoothjazz.lap.hu oldalra keveredtem anno, a felsoroltak között ott volt Santana is pl. (ja különben ismerem a fidelio, és a startlap oldalakat; a harmadik ajánlatod valóban új volt.)
Végszó: különben nem szeretek fórumozni. Csak egy témában beszélgetni emberekkel túl sok nekem (leht, hogy mert kissé felületes vagyok(?)); inkább szeretek egyvalakivel megvitatni több témát, mások véleményét megismerni különféle dolgokban, főként, ha valamiben már hasonlóan vélekedtünk. Üdv: Foeni
Brutális két cikk, rengeteg elgondolkodnivalóval....
A hálózat megöli az embert http://index.hu/tech/net/netocracy200/
Óvakodj a Google-től! http://index.hu/tech/net/gov2008/
Ilyenek vannak benne:
Chris Anderson, a techvilágban véleményformáló Wired magazin főszerkesztője viszont júniusi vezércikkében [19] egyenesen az elméleti tudás, sőt a tudományos módszerek halálát jósolja a Google és társai által dominált petabájt-korban. "A Google alapfilozófiája, hogy fogalmunk sincs, miért jobb ez a weboldal, mint a másik" - írja Anderson. "Ha a bejövő linkek statisztikája azt mutatja, nekünk az már jó."
Anderson szerint ebben a korban az adatokat (minél több adatot, lehetőleg az összes adatot) kell először is matematikai módszerekkel megvizsgálni, és elég őket azután kontextusba helyezni. "Kidobhatjuk az összes emberi viselkedést leíró elméletet, a nyelvészettől a szociológiáig. Elfelejthetjük a taxonómiát, az ontológiát és a pszichológiát. Ki tudja, miért viselkednek az emberek úgy, ahogy? A fontos, hogy viselkednek, és mi ezt példátlan hűséggel tudjuk követni, mérni. Ha elég adat áll rendelkezésre, a számok magukért beszélnek."
Thibault család után itt a másik film- és valószínűleg könyvóriás (ami a film alapjául szolgált; mint megtudtam a port.hu-s topikból -> Marcel Pagnol: Dombok vize. Ezt a könyvet is nagyon szeretném még ebben az életben elolvasni).
Megindító, elgondolkodtató alkotás,tökéletes kivitelezésben. Forgatókönyv, rendezés, színészek, fényképezés, filmzene, abszolút csúcs. Mai felgyorsult világunkban is élvezetes tempójú, noha valahol mégiscsak lassú film. Megragadja és képernyő elé szegezi az embert. Ezek a franciák tudnak valamit.
A fapados DVD-ről annyit, hogy vígjátékként ír róla. :o(