Keresés

Részletes keresés

barkasarja Creative Commons License 2020.03.01 0 0 2500

Nézd csak, itt van a "lé" további sorsa, többet én sem tudok.

 

"Ugyanebben az időben az ausztriai Feldbachban egy volt hadifogolytáborban körülbelül 2000 magyar katonatiszt tartózkodott, akik a tanácskormány uralma alatt nem kívántak hazatérni.

 

A legtöbb katonatiszt Feldbachba került vissza, ahol a náluk maradt pénzösszeg egy részéből javítani tudtak az akkor már internálótáborrá alakított zárt intézményen belüli ellátáson.

 

Ausztria egy hosszas bírósági eljárásba kezdett, melynek során ugyan jogerősen elismerték, hogy a 69 millió korona magyar államtulajdon, ám azt a Tanácsköztársaság bukásáig a perre való hivatkozással nem juttatták el Magyarországra. A lefoglalt vagyon csak 1920 márciusában került vissza Magyarországra, már Horthy Miklós kormányzósága idején.

 

Bár a le nem foglalt 70 millió korona pontos sorsáról nincs tételes feljegyzés, abban valamennyi későbbi publikáció egyetért, hogy nem a résztvevők meggazdagodását szolgálta vagyis senki nem fordította személyes szükségleteire - leszámítva a menekülés és a bujkálás elhanyagolható költségeit. Feltehető, hogy a katonatiszti csoport ebből az összegből finanszírozta a brucki puccs néven elhíresült 1919. május 6-i ellenforradalmi katonai támadást, mely már az osztrák-magyar határon összeomlott.[1] Ugyanakkor - bár bizonyítást sosem nyert - jelentős összegek szivároghattak azokhoz a politikusokhoz, akik az ellenforradalmi mozgalmat szervezték, s hogy ebből mennyit költöttek a mozgalomra, mennyit magukra, sosem derült ki. Még 1926-ban is parlamenti interpelláció témája volt az elszámoltatás.

 

Ugyanakkor Hajós Jenő szerepével kapcsolatban is megjelentek könyvek, részben saját kiadásában, részben a benne hívők finanszírozásában, melyekben elsősorban Hajóst igyekeztek tisztázni, hiszen ő volt az, aki elvitte a bőröndöket, de elszámolni már nem tudott azokkal."

 

Előzmény: nick1 (2496)
nick1 Creative Commons License 2020.03.01 0 0 2499
Előzmény: barkasarja (2498)
barkasarja Creative Commons License 2020.03.01 0 0 2498

Ezt miért tőlem kérded?

De akkor neked is: Kunbéciék lenyúltak a magyar államtól közel 140 milliót, majd kicsempészték Bécsbe. Ezt a magyar katonatisztek egy csoportja - mivel máshonnan nem tudtak pénzt szerezni - tovább lopta hadseregszervezés céljából. De mivel ez nem ikerült, és lebuktak, a lopott pnz fele legalább visszakerült a magyar államhoz. Ha a komcsiknál maradt volna, egy fillér sem került volna vissza. Röviden ennyi...

Előzmény: nick1 (2497)
nick1 Creative Commons License 2020.03.01 0 0 2497

Hol a lé?

- jelentős összegek szivároghattak azokhoz a politikusokhoz, akik az ellenforradalmi mozgalmat szervezték, s hogy ebből mennyit költöttek a mozgalomra, mennyit magukra, sosem derült ki. Még 1926-ban is parlamenti interpelláció témája volt az elszámoltatás.[10]

Előzmény: barkasarja (2494)
nick1 Creative Commons License 2020.03.01 0 0 2496

Hol a lé?

Az esemény nagy port vert fel, hiszen ritka, hogy egy ország követségét a saját állampolgárai szállják meg és rabolják ki. A történtek utólagos megítélését nehezíti, hogy egyrészt pontosan és biztosan soha nem derült ki mekkora vagyon tűnt el, ám a történészek - jobb híján - elfogadták az 1923-ban, vagyis négy évvel később készült számvevőszéki jelentést, ami 139 069 600 magyar korona összeget említ az alábbi részletezésben: 135 millió korona, 100 ezer svájci frank és 330 ezer francia frank.[1] Összehasonlításul: 1918 végén egy kilogramm színarany ára 20-21 ezer korona volt,[2] vagyis a teljes összeg több mint 6 és fél tonna arany árával lehetett egyenértékű.

Előzmény: barkasarja (2494)
nick1 Creative Commons License 2020.03.01 0 0 2495

Jól írtad

Azok a magyar katonatisztek viszont azért lopták el a már egyszer ellopott pénzt - és nagyon jól tették -, mert tényleg egy kisebb hadsereget akartak szervezni 

Előzmény: barkasarja (2479)
barkasarja Creative Commons License 2020.03.01 -1 0 2494

Nehéz felfognod ugye, hogy a komcsi elődeid lopták meg a magyar államot?

De legalább van egy gumicsontod, amivel elvagy. Hát csak vergődj tovább - csöppem!...

Előzmény: Vevegyő (2492)
eliviyelet Creative Commons License 2020.03.01 -2 0 2493

majd cseh katkaval brusszel kezebe adjatok az ugyeszseget es letartoztatod orbant

Előzmény: Vevegyő (2492)
Vevegyő Creative Commons License 2020.03.01 0 0 2492

de, bűn. a nemzeti hazafiak úgy loptak, mint a huss. és soha nem derült ki, hova lett a lóvé.

ennyi, csöppöm.

Előzmény: barkasarja (2491)
barkasarja Creative Commons License 2020.03.01 -1 0 2491

A lóvét a komcsi felmenőid lopták el a magyar államtól!

És tolvajtól lopni nem bűn! Örülök, hogy sgíthettem!... :)

Előzmény: Vevegyő (2487)
eliviyelet Creative Commons License 2020.03.01 -2 0 2490

gyurcsany is nagy hazfi lopast illetoen

Előzmény: Vevegyő (2487)
eliviyelet Creative Commons License 2020.03.01 -2 0 2489

5700 eve vestek kobe ne lopj     remenytelen a korrupcio elleni kajabalas    de az eroszak is   a bolsik eroszakkal akartak egyenloseget teremteni    megbuktak mert    aki tehetseges annak tobb jut penzbol is    ha ugy tetszik ugy kell lopni hogy a birosag ne tudjon elietelni  pl csodbe viszel egy liba ceget mint bajnai 

Előzmény: Vevegyő (2487)
eliviyelet Creative Commons License 2020.03.01 -1 0 2488

ne mond el senkinek de ha valasztanom kell a migrik es a szlovakok es romanok kozul en a szlovakokat es romanokat valasztom      tudod   a nyelv mas de a kultura hasonlo     europa a migracioba fog bele pusztulni     mert nincs eleg gyerek es igy vakum alakult ki     nekem semmi bajom a fekete emberekkel   neked lesz bajuk veluk meg barkasarjanak  ja    es meg a romaknak is van elonyuk a migrikkel szemben   ugyanis beszelnek magyarul     aze az orszag amelyik kepes BELAKNI

Előzmény: Laja73 (2484)
Vevegyő Creative Commons License 2020.03.01 0 0 2487

szóval hazafiék simán ellopták a lóvét nemzeti érzelemből kifolyólag.

kösz, magam is így gondoltam.

:)))

Előzmény: barkasarja (2485)
barkasarja Creative Commons License 2020.03.01 -1 0 2486

Én megértelek téged, mert minden ember gyarló, így túlzásokba is eshet, nekem is voltak már hasonló gyenge pillanataim... :)

Előzmény: eliviyelet (2482)
barkasarja Creative Commons License 2020.03.01 -1 0 2485

Miután az agybajododon (feledékenység) nem tudok segíteni, csak szakorvosi vizsgálatot ajánlhatok. De, lásd jóindulatom jelét, mielőtt ezt megtennéd - hátha csak az ismert tavaszi fáradtságról van szó - ajánlanám az ebben a témában írt hsz-eim-, és az általam belinkelt anyag újraolvasását. Ha mégsem lenne eredményük, akkor sajnos marad a szakorvosi vizsgálat... :)

Előzmény: Vevegyő (2480)
Laja73 Creative Commons License 2020.03.01 0 0 2484

Milyen jó, hogy most van Orbán... egyre több város és falu tér vissza patkányromániából :))))

 

Fujj de egy undorító népség ez az oláh. Remélem megtámadják őket egyszer az oroszok.

Előzmény: eliviyelet (2482)
eliviyelet Creative Commons License 2020.03.01 -1 0 2483

fiumet meg wekerle adta oda onkent a horvat rablo csurhenek

Előzmény: eliviyelet (2482)
eliviyelet Creative Commons License 2020.03.01 -1 0 2482

ilyen az amikor egy orszagnak evekig nincs vezetoje/orbanja/     mno.hu/lugas-rovat/beke-sortuzzel-7767560/ 

Deshaies Creative Commons License 2020.03.01 0 1 2481

A szlovákiai magyarok is inkább szlovákok akarnak lenni:

 

https://magyarnarancs.hu/kulpol/lemondott-bugar-bela-a-most-hid-elnoke-127300

Vevegyő Creative Commons License 2020.03.01 0 1 2480

a másik fele hova került amúgy nemzeti, hazafias katonatiszti alapon?

Előzmény: barkasarja (2479)
barkasarja Creative Commons License 2020.03.01 -1 0 2479

És azért kellett meglopniuk a magyar államot a komcsi haverjaidnak, majd a pénzt kicsmpészniük külföldre, hogy élelmiszert meg fegyvereket vásároljanak belőle, amikor ezt megtehették volna teljesen hivatalosan is? Mesélj még ilyen "hihető" történeteket, hadd röhögjünk!... :)))

 

Azok a magyar katonatisztek viszont azért lopták el a már egyszer ellopott pénzt - és nagyon jól tették -, mert tényleg egy kisebb hadsereget akartak szervezni a komcsi haverjaid ellen, de sajnos - mint ahogy olvasható - nem sikerült a tervük. De mint minden rosszban valami jó is van, a komcsi haverjaid által ellopott összeg fele visszakerült a magyar államhoz...

 

Előzmény: Vevegyő (2476)
barkasarja Creative Commons License 2020.03.01 -1 0 2478

És miért is olyan "nagy" hír most ez?

Ha még nem tudnád, mióta Bugár Béla megosztotta a felvidéki magyarságot, és megalapította a saját "Most-Híd" nevű vegyes pártját (2009), azóta nem jutott be magyar párt a szlovák parlamentbe.

Persze, aki másnak vermet ás, az előbb-utóbb maga is beleesik (a "Bugár-párt" sem jutott be), de ez sajnos semmi esetre sem lehet vigasztaló a felvidéki magyarság számára...

Előzmény: eSzeS 65 (2465)
eSzeS 65 Creative Commons License 2020.03.01 0 0 2477

Szerinte egyetlen módon lehet meghaladni Trianon sokkját, ha egy új közép-európai egységben "oldjuk fel ellentéteinket." Kövér szerint soha nem volt olyan reményteljes egy új közép-európai együttműködés indítása, mint most, 2020-ban

https://index.hu/belfold/2020/02/28/kover_trianonrol_nem_szeretnenk_kiprovokalni_hogy_ujbol_belenk_melyesszek_a_karmaikat/

Vevegyő Creative Commons License 2020.03.01 0 0 2476

valószínűleg fegyvert és élelmiszert akartak belőle vásárolni, merthogy mindkettőből erős hiány mutatkozott magyarországon belül.

hazafiék mire lopták el a pénzt? mert az ő nemes célkitűzéseikből sem valósult meg semmi. legföljebb néhányuk anyagi gondjai megoldódtak egy időre.

vagy te mást tudsz?

 

Előzmény: barkasarja (2475)
barkasarja Creative Commons License 2020.03.01 -1 0 2475

Nem voltam ott, csak használom a józan eszem, ami nálad hiánycikk.

De ha el tudod magyarázni hihetően, hogy mire kellett az eszmei felmenőidnek az a rengeteg lopott pénz, amit a bécsi magyar követségre csempésztek ki, akkor hajlandó vagyok felülvizsgálni az álláspontom...

Előzmény: Vevegyő (2463)
barkasarja Creative Commons License 2020.03.01 -1 0 2474

Eszem ágában sincs győzködnöm a "barátunkat", mivel már elég régóta ismerem, csak a pofátlan hazudozásait állítom szembe a tényekkel...

Előzmény: paderborrn (2461)
nick1 Creative Commons License 2020.03.01 0 0 2473

Köszönjük Orbán!

Előzmény: eSzeS 65 (2471)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2020.03.01 -1 0 2472

Pl. Nyergesújfalun:)))))

Előzmény: Deshaies (2469)
eSzeS 65 Creative Commons License 2020.03.01 0 0 2471

Magyar párt nem jutott be a törvényhozásba, ilyen még nem történt a független Szlovákia fennállása óta. A Magyar Közösségi Összefogás 3,8, a Híd 2%-ot szerzett.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200229/nagy-meglepetes-a-szlovak-valasztason-teljesen-uj-kormany-johet-417625

 

Ennyit a magyar összefogásról...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!