Érdeklődni szeretnék.Szeptemberben váltam,házasságot szeretnék kötni Telekgerendáson magyar állampolgárral és azt mondták adjam nyilatkozatban Gyulán a konzulátuson a családi állapotomat.Az érdekelne hogy mikor van ügyfélfogadás ,hogy ne utazzak hiába és mennyibe kerül ez nekem. Tisztelettel : Zita.
Az a helyzet,hogy párommal babát várunk.Én román állampolgár vagyok ő pedig magyar állampolgár.
2 hete elmentünk az önkormányzathoz apasági nyilatkozatott tenni (mivel csak élettársak vagyunk),de ott a kis hölgy azt mondta,hogy
nem lehetséges ez mindaddig amíg én be nem szerzek egy igazolást arról,hogy én hajadon vagyok.Ennyit tudott erről mondani.Felhívtuk az erzsébeti anyakönyvi hivatalt ott azt mondták,hogy el kell menjünk a román nagykövetségre és ott saját felelősségre kell tennem egy nyilatkozatott,hogy valójában hajadon vagyok kint romániában.Utána beszéltünk közjegyzővel aki már mást mondott.
Beszéltünk a román nagykövetséggel is (persze csak románul szólalnak meg),ott azt mondták,hogy ki kell utaznom ezért a papírért,de 33 hetes terhes vagyok és nem utazhatok ilyen hosszú utra.Erre azt mondta,hogy írnom kell egy meghatalmazást amit hitelesíteni kell majd elküldeni egy kint élő rokonomnak ott lefordítatni,hogy ki tudja kérni a papírt ami igazolja,hogy én hajadon vagyok.És ha mindez megvan azt vissza küldik nekem és azt magyarosítani kell.
Ma a párom beszélt az egyik rokonával aki anyakönyvi hivatalban dolgozik és ő azt mondta,hogy kötelesek nekünk ezt a papírt kiadni a nagykövetségen.Nem tudjuk mit csináljunk.Mindenki mást mond,senki nem tud semmit.
Ha tudtuk volna,hogy ez így alakul előbb elkezdünk intézkedni.Másfél hónapom van hátra.És nem tudunk lépni.Ha nincs meg ez a papír a gyerekemet nem anyakönyveztetik.
Sziasztok.Nekem az lenne a kérdésem, hogy megkaptam a reg.kártyát,és 2 héten belül megkapom a lakcimkártyát,ésutánnamilyen papirt kéne intéznem?hogyvégrelegyen majd egyszer magyar igazolványom..
Sziasztok.de igen a honositást,illetve magyar személyit 5 év igazolt tartozkodás utánkérheted.Én itt vok 10 éve de nem kérhetenm,mert csak tavaly lettem elöször bejelentve mult héten csináltattam lreg.kártyát.ugyhogy onnantol számit az öt év.
szerintem,Én igy tudom,de lehet,hogggggy unio alatt változtak.
Elindult Erdély első Kérdezz-Felelek közösségi weboldala, ahol bárki bármilyen témában kérdést tehet fel, vagy válaszolhat más kérdéseire. Keresel valamit és nem találod? Írd meg ide és hamarosan választ kapsz rá. Minden problémára van www.megoldas.ro
Britnie én bementem a bevándorlásiba igaz ennek már 2 éve de ott adtak egy EGT kártyát most ez helyettesíti a régi tartózkodásikat és megcsinálták ezt a kártyát és onnan automatikusan elküldték az adataimat a lakossági nyilvántartóba és rá egy hétre volt lakcím kártyám:) Mondom ez két éve volt nem tudom változott-e remélem nem:)
Sziasztok! Vica köszönöm közbe már otthon voltam de az ég világon semmit nem tudtam intézni:( Nos azt mondták h magyarországi címre esélyem sincs megcsináltatni hiába élek itt,ezért megcsinálják ottanira amihez szükség:az ottani önkotol papirra h ott születtem,a rendőrségtől egy befogadói nyilatkozatra apukámtól,meg "román"házassági levélre! Kérdem én honnan vegyek elő román házasságit ha Magyarországon menetem férjhez?!:( Na de hát ezt megoldják úgy h elveszik a magyar házasságit+kérik hitelesített fordítását+hiteles másolatot+személyi másolatot+születési másolatot és kitöltettek két nyilatkozatot ja és még kell a párom születésije is és mindezt röpke 2 hónap alatt elintézik beküldik Bukarestbe és át írják a magyar házasságimat románra Romániába a román házasságit fogom használni,Magyarországon meg a magyart ki van ez találva:P
Hát akkor kellett egy papír a román konzultól h engedélyezik a házasságot meg egy a magyar konzultól h befogadnak meg hát a személyi hiteles fordítása másra nem emlékszem! Ezután meg mentem a bevándorlásiba és kaptam EGT kártyát meg lakcím kártyát:)
És Robertut köszönöm a segítséget neked is van a kislánynak személyi igazolványa ami 3 évre szol:) És a gyereket ugy lehet átvinni apa nélkül na határon h ir apa egy engedélyt román illetve magyar nyelven és ezt két tanu aláirja:) De hál istennek csak a személyiket nézték meg a határon és nem volt semmi gond!!:):):)
Tud valaki valamilyen ösztöndíjlehetőséget, vagy bármilyen kiegészítő forrást Magyarországon tanuló 16 éves erdélyi diáklánynak? (A szülők Vásárhelyen, a leányka kollégiumban...)
köszönöm green:) bár az az igazság,hogy onnan elküldtek a tbhez,onnan meg vissza a bevándorlásihoz,ugyhogy minden hivatal mást mond sajna,és nm tudom hol kezdjem,de csütörtökön elmegyek a bevándorlásihoz,és megkérdezem hátha most nm küldenek máshova hanem mondanak is vmi normálisat:) üdv.
Először is Szeretném megköszönni a fórum hozzászólóinak segitségét az állampolgársági ügyekkel kapcsolatban.Megkaptuk mi is a családdal eggyütt 1 év 5 hónap volt.Meg is kaptuk az összes dokumentumot is,az anyakönyvi kivonatokat is 1 hónapon belül.
Jelenleg a következő a helyzet: Én itt dolgozom Magyarországon,feleségem Romániába (mivel ott talált munkát,ez tényleg igy van 2 év gyes után ott kellett visszamenjen,ezt mondjuk nem igy terveztem)
Itt bejelentett lakcimmel rendelkezünk,hetente ingázok haza vagy én vagy az asszony.Szabadságokat,leállásokat megoldjuk hogy eggyütt legyünk vagy itt vagy Romániában
Családi pótlék igénylést nyújtottam be a gyerek után itt Magyarországon.Egy mellékletet kell megküldenem az államkincstárnak amin nyilatkozom pl arról hogy feleségem hol él életvitelszerüen,illetve a gyerek. Na ez az amit nem igázán tudok eldönteni pl másfél évig itt laktak folyamatosan,február óta van igy a helyzet. Beírhatom azt hogy életvitelszerü helye Magyarország miközben Romániéba dolgozik,de itt is kb annyit van mint otthon.Az előzőleg kitöltött papirba beírtam hogy a román állam fizet jelenleg családi pótlékot(most mult 2,5 éves a gyerek tehát kb 3000 FT kap).
Valami olyasmit emlegettek hogy ezt fentebb intézik és a két állam megegyezésén mulik a dolog,az hogy hpl jár és mennyi.Azt nem tudom hogy a románról le kell mondani vagy ezt intézik ők.
Kérem ha valakinek van tapasztalata ezen a téren ossza meg velem is.
sziasztok,most fogom megcsináltatni a lakcimkártyát,hol adják ki az elsöt?mert nm a kerületi önkormánytanál :(,és utánna mit kell intéznem?mikor kérhetek honositást?letartozkodásit,itt élek már 8 éve: köszönöm a segitséget. Üdv.mindenkinek
http://www.muresonline.ro/hu/acte_necesare/acte_necesare.asp A mult héten voltam én is a lakossági nyilvántartóban.A párom kettős állampolgár és lejart az itteni román buletinje.Megkérdeztem milyen íratokra van szükség az uj személyihez? Nos kell: születési bizonyitvány,a házassági hiteles román fordítása,az utlevele,és egy honapnál nem régebbi igazolás mely szerint a lakás ahol lessz az idiglenes itteni bejelentett címe az valoban az én nevemen van,kb 60RON büntetésre számíthat amiert nem ujítatta meg idejében! De le is töltheted a innen magyar és román nyelven is,azt a nyomtatványt amit be kell adnod: http://www.kezdi.ro/index.php?option=com_content&view=section&layout=blog&id=10&Itemid=69&lang=hu#5 ha nem találod 5/2 nyomtatvány.Örülök ha segithettem. Te pedig segíteni tudsz nekem,hasonlo cipőben járok én is erdélyi vagyok és magyarorszagra megyek férjhez,nem emlékszel véletlenül mikor le adtad a születési bizonyitvanyodat lefordíttatva, és a konzulátuson kialított papirt a polgármesteri hívatalba,kértek e még mást ezen kívül? Köszi a segítséget. Éva
Egyébként odaát megmondják, hogy mi kell az új buletin-hez. A házassági papírt vidd magaddal, esélyes, hogy azt le kell fordíttasd román nyelvre hivatalosan, és csak az után fogadják el.
A házasságot Magyarországon kötöttük minden papírom megvan reg. kártya lakcim kártya minden csak a lánykori nevemen,mert azóta nem voltam otthon viszont azt mondták a bevándorlási hivatalba mikor adták a kártyát h ha haza megyek akkor cseréljem ki a buletinomat a házasság utáni nevemre és utána majd ők is kicserélik az EGT kártyámat meg lakcím kártyámat. Csak azt nem tudom h mi kell a buletin cseréhez!?! Ja és állampolgárságot nem 5 év itt tartozkodás után lehet kérni? Ne haragudjatok a sok kérdés miatt:):):) Köszönöm válaszaitokat!!
Élőszőr igen buletint akarok:)Csak nem tudom h a házassági anyakönyvi kivonaton meg lakcím kártyán kívül kell-e más?meg h kb mennyibe kerül?JA meg véleményem szerint útlevelet magamnak fölösleges csináltatnom!Szerinted?? Másodszor meg azért kérdeztem h útlevélen kívül kell-e más mert hallottam olyat h a gyerek csak magyar állampolgár én meg csak román ezért éppen vehetik gyerek rablásnak szerintetek hihető?? (Amugy ezt azért furcsállom mert az anyakönyvi kivonatba benne van h én vagyok az anya)de nem tudom esetleg nem tudod h hol tudok erre rákérdezni? Köszönöm szépen h válaszoltál:)))
Szerintem: ha a házasságot Romániában kötöttétek, akkor azt be kell jelenteni a magyarországi lakcímetek szerinti Anyakönyvi Hivatalban. Ezután igényelheted a magyar állampolgárságot, a megszokott módon (bevándorlási hivatal > reg kártya + lakcim kartya > állampolgarsagi kerelem, etc) és akkor lesz magyar személyid, az új adatokkal. Elvileg a buletin-edben már a házasság utáni adatok kell szerepeljenek.
Ha a házasságot Magyarországon kötöttétek, akkor "csak" az állampolgárságok kell kérned. Hívd fel, vagy menj be minden papíroddal az Anyakönyvi Hivatalba, és kérdezz rá konkrétan a Te esetedre.
Már kérhetsz személyi igazolványt a kicsinek is, úgy tudom, nemrég lépett érvénybe ez a törvény is. Az Okmány Irodában kérdezz rá.
Sziasztok! Segitsetek ha tudtok mert nem találok sehol választ a kérdéseimre vagy lehet h nem jó helyen keresem:( Szoval 1 kérdésem az lenne h romáén állampolgár vagyok de magyarországon élek(férjnél vagyok)személyit szeretnék cserélni mert bár több mint 3 éve házasok vagyunk még minden papirom a lánykori nevemen van most szeretném kicsreélni és tudni szeretném h mi kell hozzá?? A 2 kérdésem pedig h a kislányommal szeretnék haza utazni aki magyar állampolgár és azt szeretném tudni h milyen papirok kellenek ahoz h az országbol kivigyem utlevélen kivűl:) Segitségeteket előre is köszönöm:)
Hát passz, elégé ritka eset vagytok, esetleg hívjátok fel telefonon a budapesti román konzulátust. A gyerek állampolgársági ügyének kapcsán is rá lehetne kérdezni, hogy mi a határidő, amikor be kell vigyétek a papírjait.
A párom volt az anyakönyvvezetőnél megkérdezni hogy szerintük mire van szükségünk.Azt mondtak neki ,hogy innen a lakossági nyilvántartóbol kell egy igazolás amely szerint nem voltam még házas vagyis hajadon vagyok.Elmentem és kértem volna ha adtak volna ugyanis én nem itt születtem és bár kérelmezhetem de azonnal nem tudjak ki álítani,csak több hét várakozással.Az interneten böngészve én ugy értelmeztem hogy a Budapesti konzulátuson kiadott papirban ez is szerepel.Ti mit tudtok erről? Jövő héten megyek Budapestre fordíttatni a papirjaimat ,nem szeretnek meg egyszer fordulni azert mert nincs meg minden,várjam még be ezt az igazolást? Ezt találtam:"Külön megemlítendők a román állampolgárok, részükre Romániában nem adnak ki megfelelő tanúsítványt, kiállítják viszont az igazolást a magyarországi külképviseletek Budapesten és Szegeden"
Nagyon szépen köszönjük a segítséget. Nagyváradi vagyok a párom Gyöngyösi. Egyenlőre ott fogunk letelepedni ,de én reménykedem benne ,hogy még haza jövünk, mert erdetileg ő is erdélyi és ez a föld haza vár...Nem gondoltam ilyen komlikált dolog férjhezmenni és ez csak a kezdet,addig míg állampolgár leszek én is van utánavaló járás bőven:) Köszike Éva
Ezzel van gondom mégis honnan tudok ilyen igazolást beszerezni? Miért nem jo a személyimben lévő cím,ha ott lakom hisz a saját lakásom? - ha Magyarországon fogtok lakni, akkor a Magyarországi címről kell egy igazolás. Azt a Bevándorlási hivatalban kérheted, pl. a párod Magyarországi lakására bejelentkezhetsz, és megkapod a lakcímkártyát, kb. 2-3 hét múlva küldik. Lásd http://www.bevandorlas.hu/
Mennyi időt kell várni jováhagyásra,miután leadtunk minden szükséges iratot elbirálásra? - Menjetek be a bejelentett magyarországi lakcímetek szerinti Anyakönyvi Hivatalba (Önkormányzat), és ott kérdezzetek utána. Minden ilyen kérdésre tudnak választ adni.
A páromnak van munkahelye de nekem kezdetben nem biztos hogy lessz.Jogos vagyok e betegellátásra ő utána vagy csak ha én is fizetem magam után a biztosítás összegét? - szerintem nem, csak ha külön szerződést kötsz az OEPpel. Lásd: http://www.oep.hu/ Viszont az EU-s egészségügyi kártyát, amit romániában kérhetsz a CNAS-től, azt itt 6 hónapig úgy tudom elfogadják. Úgyis kérned kell, a Bevándorlási hivatal kéri.
Ha találok munkát akkor még mindég müködik a régi rendszer hogy az itteni konzulátuson kell kérnem munkavállalási engedélyt ? Rám is vonatkozik? - Nem kell már munkavállalási engedély, a korábban említett Bevándorlási hivatalban kapott regisztrációs kártyáddal simán vállalhatsz munkát.
Kb mennyi idő mig megkapom a magyar állampolgárságot? Az édesapám 1941-ben magyar időben egy Bihar megyei kis faluban magyar állampolgárnak született,ez segíthet e abban hogy hamarabb megkaphassam az állampolgárságot? - igen mindenképp, ha ezt tudod papírokkal igazolni, akkor az állampolgáráság kérelmétől számítva kb. másfél év, míg hívnak, hogy letedd az eskűt. Mutasd meg a papírokat erről az említett anyakönyvi hivatalban, megmondják pontosan mit és hogyan.
A közös gyerekünk kaphat e román állampolgárságot is én utánam? - Igen, a Budapesti román konzulátusra be kell menni a román útleveleddel, és az itteni születési papírokkal a kórházból.