Közben elolvastam az ajánlott sorokat...hidd el az én akaratomból semmi nem hiányzik. 2 hónap alatt annyit változtam...elfogadtam, amiket el kellett fogadnom, eltöröltem, amit el kellett, lazán veszem, amit lezán kell, stb. Aélapvető dolgokon nem tudok változtatni és ezek a testi tünetek:( nincs betegtudatom, soha nem is volt, pont ettől a legnehezebb, hogy annyira nem tudok mint kezdeni ezekkel a kínzó érzésekkel. Erős gyógyszereket viszont nem akarok!!! Meg fogok gyógyulni, de ahogy gillian is írta, én számítok egy kis "lökdösésre". Na közben elkezdett havazni:) szép:)
Egyenlőre elköszönök, remélem tudunk még beszélni.
Remélem, találó a neved ! Van itt egy másik topik "Hol a helyem a világban?" címmel, ha rátalálsz, olvasd el Gillian hozzászólásait, a 2004.04.22. 17:08:08 (114)-es irományát elsősorban !
Remélem azt is, hogy IGAZI TÁRSAD van, szerintem rengeteget tud segíteni !!
Az NLP = NeuroLingvisztikaiProgramozás azt hiszem a pontos neve , egy nagyon érdekes módszer. Nem hipnózis, de mégis eljutsz a tudatalattidhoz, az én dokim úgy fogalmazott, tudattalanodhoz, én hihetetlen mélységeket és magasságokat éltem meg általa.
Semmiképp nem szabad, hogy elhatalmasodjon rajtad ez a nagyon genyó kórság. Tönkreteheti az ember minden egyes napját. Ne hagyd !
Szebb napokat kívánok Neked és a többieknek is, akik ennek a sz.r betegségnek a borzalmaival küszködünk,
Én nem ismerem az általad említett módszert, meg sajnos a pszihiáterekben sem hiszek:( magamra vagyok utalva ezzel az egész pokollal és ez őrült nehéz. Csak magamban és a családomban, meg a barátaim bíztatásában bízok:D
Milyen gyakran fordultok meg ezen a fórumon? vannak onlájn időszakok?
Ha nem fárasztó tömören leírnátok újra betegségetek történetét?
Én v.mivel több, mint két hónapja küzdök ezzel a szörnyűséggel, életem legrosszabb időszaka ez:( éppen gyereket szerettünk volna vállalni friss házasként, amikor beütött a krah:( rohamok, rohamok. pokoli volt. Igaz nem eszem nagy dózis gyógyszert, mégsem merem megkockáztatni a gyerekvállalást, nemcsak a gyógyszer miatt, de a labilis idegrendszerem miatt sem:( 30 leszek mindjárt, ha hosszú ideig tart ez a pokol, mikor lesz gyerekem?
Szomorú szívvel olvasom mennyien vagytok, illetve mennyien vagyunk, sajna így kell fogalmaznom!!! Sajna nincs időm hosszasan visszaolvasgatni, de van olyan aki hamar meggyógyult? Meddig kell ezzel a pokollal együttélni? Mik a tapasztalataitok?
Nálam is az éjszaka a problémás. Ha közeleg a pánik, lassú, mély légzés következik és elő valami rendkívül vidám könyvvel vagy zenével. Ugyanez a helyzet a vezetéssel. Eleinte le akartam tenni a kocsit, mert piros lámpánál mindig éreztem, hogy közeleg a roham, de aztán arra gondoltam, hogy ha most nem merek kocsiba ülni, később ennyire se merek majd... kockáztattam és nyertem, hiába a pánikom visszaesése és súlyosbodása vezetés közben sose jön rám!
Már volt ilyen, Egy darbig még aludni is alig mertem, mert volt egy pár éjszaka, amikor arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt, vagy pl. nem tudtam megmozdítani a bal karomat. Másnap kórház, persze semmi bajom nincs. A szívdobogás is jó dolog, ilyenkor elterelem a figyelmem, elkezdek olvasni, vagy valami számítógépes játékkal jétszani. A végső esetben pedig egy feles, ami lazítja az embert.
Helysen teszed, ha így cselekszel remélem soha nem kell majd megélned, azt helyzeted, hogy látszólag ok nélkül egyszer csak elkezd verni a szíved erőteljesebben, elkezdessz izzadni, s mindenképpen szabadulni akarsz az adott környzeteből, helyzetből. S miután ez ugyanolyan helyzetekben rendre megismétlődik, már magát a helyzetet is kerülni akarod majd, még akor is ha tudod, hogy lehet, hogy nem történne semmi.
Tudjátok mi a legnagyobb gáz? Az hogy itt siránkozunk a fórumon, hogy ez a bajom, meg az a bajom. Ne is foglalkozzatok vele. Nem vagytok betegek. Semmi bajotok sincs . Koncentráljatok más dolgokra, barát, barátnő, gyerek, munka, autó, számítógépesjáték vagy valami ami kedves nektek. Menjetek el, igyatok meg egy kávét valami ismerőssel. Nem szabad othon dögleni, pulzust számolni, és parázni.
Érdekes dolgokról írtok, egy-némely dologban mintha magamra ismernék!
Engem 3 évvel ezelőtt kezeltek pánik betegséggel, 1 éven keresztűl kellett szednem mindenféle gyógyszert ( Xanax 0,5; seropram, stb.). Nálam a tünetek a következők voltak: szívdobogás, fuladás, szédülés,stb. Ez olyan szintig fejlesztve, hogy (akkoriban soför voltam), hogy elindultam a kocsival a telephelyről, majd 10-20 km után jött a roham, satu fék (sokszor az út közepén), és kellett egy pár óra mire valamilyen szinten rendbne jöttem. Mondanom se kell, hogy néhány ilyen eset az állásomba került!
1 éves gyógyszeres kezelés után rájöttem, hogy semmi szervi bajom nincs (ezt a dokik is igazolták), igy 3 hónap alatt leszoktam a gyógyszerekről. Azóta se szedtem semilyen bogyót, pedig a tünetek jelen vannak, sőt kiegészült újjabbal (a bal könyököm bizsereg kb 2 hónapja), de ilyenkor tudom, hogy erőteljes pihenésbe kell kezdenem. Szóval szerintem az ember tudja saját magát befolyásolni.
Köszi a válaszokat! Hétfőn megyek pszichológushoz, remélem, tud segíteni. Egy ex-pánikbeteg haverom szerint (a pánikbetegség mindenkit pszichológussá avat?) inkább agorafóbiám lehet... hát nem tudom, de tényleg egyre rosszabb, megérett az idő, hogy visszakapjam a régi életem.
Mondjuk még nálam nem diagnosztizálták a cuccot, de kb egy éve magas a pulzosom 120 bpm ülve. Akkor vettem észre a dolgot, amikor otthon feküdtem az ágyamon, és kilégzésnél fájt a szívem. Irány a körsámán, ő tovább a kórház ügyelet. Ott aztán mindnt kivizsgáltak ami létezik, még CT is volt. Semmi. Folyamatos vizsgálatok 24 órás EKG megfigyelés meg ilyenek. Én meg hetente kétszer szívinfarktust kaptam idegi alapon, márami a tüneteket illeti. Dokim nyugtatót nem írt fel, mert hülyeségnek tartotta, de elég izmos szívgyógyszert szedtem. Lassan felszámoltam a problémáimat, kénytelen voltam szembenézni a saját szarjaimmal. Elkezdtem rendszeresen futni, amit eleinte hülyeségnek tartottam, de kénytelen voltam rájönni, hogy egy nagyon jó dolog. A munkahelyem is eléggé stresszes, de mondjuk kié nem. (Kamikáze generáció) Aki esetleg ebben a betegségben szenved ne engedje el magát. Menj ki az utcára ne a pulzosodat számold, és a tüneteket várd, hogy mi lesz. Ameddig nem jut eszedbe, hogy neked ilyened van nem is fáj. Egy fél év alatt lecsökkentették a gyógyszeradagomat, és a nyáron már semmit nem szeretnék szedni. A nyugtatós kezelést nem szeretném kipróbálni, az a legegyszerűbb megoldás, de ahogy olvastam sokan rászoktak. Nem mindent lehet gyógyszerekkel meggyógyítani. A gyógyszer helyet inkább mozdulj meg, menj intézz el valamit, amit már régóta hallogatsz stb.
Ehhez tudom erő kell, de ha sikerül egyszer rávenned magad, akkor már jó. Ez egy öngerjesztő folyamat, ha sokat gondolkozol rajta annál rosszabb lesz, és folyamatosan felőrlöd magad.
Én sem tudok többet írni, mint morgolódó, és még azt is fölösleges, hiszen írod is, hogy készülsz szakemberhez fordulni. Azok alapjan, amit írtál, szerintem egyáltalán nem kizárt a pánikbetegseg, és valóban elképzelhető, hogy a karambolnak is van benne szerepe, csak eddig nem volt időd ezzel foglalkozni: jött a terhesség a maga szorongásaival, aztán megszületett a fiad... Ha jól tudom (más topikokról), nemrég költöztetek; talán mostanra rendeződött el annyira az életed, hogy ilyen (igazán fölösleges :)) dolgokra is tudj energiát fordítani.
Remélem, hamar rendbejössz, jelentkezz, ha bármi kiderül! Vagy csak úgy is.
Minél előbb menj el szakorvoshoz, azaz pszichiáterhez, és mondj el neki mindent! Remélhetőleg, tényleg csak pánikod van, és nincs mögötte komolyabb szervi baj. Nagyon fontos, hogy a végén ne felejtsd el megkérdezni, hogy mi a diganózis. Ha azt mondja, hogy pánik, és/vagy ilyen vagy olyan fóbia, és erre csak gyógyszert ír, akkor érdeklődj egy esetleges kognitív és magatartásterápia iránt!
Én új vagyok itt és nem vagyok biztos benne, hogy pánikkal küszködöm, de én nem találok rá jobb kifejezést.
Világéletemben nagyon érzékeny, főleg stresszérzékeny ember voltam, 24 éves koromban kezeltek szorongással, mert pszichoszomatikus tüneteim voltak a leterheltségtől és állandó rémálmok gyötörtek.
Mindezekkel együtt kalandvágyó, bulizós, társaságkedvelő ember voltam - ma sem értem, hogy hogy juthattam el odáig, hogy ma már szinte ki se merek menni az utcára, állandó halálfélelmem (minden nap azzal kelek fel és fekszem le: ma meghalok?) van és ez minden gondolatomat megmérgezi.
Van egy majdnem féléves kisfiam, őt naponta kell (kéne) sétálni vinnem - kész tortúra még ez az egyszerű kiruccanás is. A kisfiamat imádom, ő életem legszebb ajándéka, és rettegek attól, hogy nem kísérhetem figyelemmel a felcseperedését - ez minden halálfélelmem mögött ott bújkál... na meg a haláltól is iszonyatosan félek, csak azért, mert véget ér az életem.
A kisbabám fogantatása előtt (ami hormonkezelés eredménye volt, mert másképp nem lehetett volna gyerekem) két héttel volt egy autóbalesetünk Erdélyben. Nem is tudom, hogy súlyos volt -e, mert nekem semmi komoly sérülésem nem volt, a kocsi viszont totálkárosra törött. Országúton jöttek belénk, szemből, vétlenek voltunk.
Nem tudom, van -e ennek köze a kialakult állapotomhoz, de egyre rosszabb lesz. A halálfélelem rohamszerűen jön, egyre sűrűbben.
Minden tanácsot, tapasztalatot szívesen fogadok, akár privátban is.
Szakemberhez most készülök fordfulni, bár ez egy szuperélénk kisfiú mellett elég macerás...
utolag is kellemes unnepeket kivanok mindannyiotoknak!de mi tortenik itt?mindenki jool van es kihal a topic?en a magam reszerol nempanaszkodom,jol erzem magam.neha jon a hulyeseg de ahogy jon ugy elis megy,szerencsere van ami illetve akik lekotnek.de azert vannak rosszabb napok is amikor jona para,de megszokom.szerencsere gyogyszert sose szedtem es mostse irtak fel.csinaltattak gyorsban egy ekg t teljesen negativ.aztmondtak a stressztol szenvedhetek.hat beletorodtem.mindenkiek pusszancs!!!!!!!!!!
Én már évek óta szedek gyógyszert és most tartok ott hogy már csak
napi felet szedek. Ez a betegség belőlem is kiölte az életvidámságot, ha
nem muszály nem megyek szinte sehová.
Nekem inkábba az utcán való közlekedés a gond, a sorban állás, a vásárlás, főleg a nagyobb
bevásárló központokban ahol nagy a tömeg.
Én relaxálás segítségével probálom leküzdeni a szorongásomat.
Vannak napok amikor szörnyen érzem magam, de olyankor arra gondolok hogy
a következő nap jobb lesz.
nekem csak enyhébb "pánikroham szerű" rosszullétek voltak, grandaxin-t szedtem rá, és ahgoy rendbejött az életem (rátaláltam kedvesemre) azóta semmi bajom nincs...
Fontos lenne tudni, hogy konkrétan mihez kötöd (pontosabban nem tudatosan, a tudatalattid köti) a rosszulléteket, milyen gondolatok, események, látvány váltja ki belőled. Szerintem, ha erős vagy, magadban is le tudod ezt rendezni, de javaslom pszichológus segítségét kérd. Én nem vagyok ugyan híve a gyógyszeres kezeléseknek, ezért sok beszélgetés, és figyelemelterelés részlegetesen segíthet, de magadban mindenképpen tisztáznod kéne az okokat...
Én most ugyanígy vagyok mint te csak még szedem a frontint de most már én is abba szeretném hagyni mert nem akarom igy leélni az egész életemet még csak 22 éves vagyok.Már nem ijjedek meg annyira ha fáj a szívem igaz van egy kis szívzörejem.De még sokat szorongok ha dolgozom az jó régen szerettem itthon lenni egyedül most már félek ha fáj a kezem vagy alábam akkor megijedek hogy vmi bajom van és azzal nyuktato magam hogy a leleteim jók ugyan mi bajom lehetne.Szoliba még nem merek elmenni nem is értem mi van velem olyan életvidám lány voltam most meg mint egy 60 éves ugy viselkedem nem járok el sehova most jól érzem magam de nem tudom meddig fog tartani.Sajnos a párom nagyon nehezen viseli ezt a dolgot,most már hisztinek tekinti a rosszulléteket de valahol megért ő kereste neken ezt a honlapot.Ha tudsz tanácsot adni irj.
22 éves vagyok 2 hónapja jelentkeztek A TÜNETEIM MUNKAHELYET VÁLTOTTAM és nem nagyon tetszett az alején.Tudni kell nyáron megműtötték az apámat és az is kiborított.Egyik napról a másikra rosszul lettem remegés szívfájdalom halálfélem stb.Kivizsgálásra járok a leleteim jók egy kis szívzörejem van de még hárta van a szívultrahang.Elkezdtem szedni a frontint jó lettem elfogyott és 3 nap mulva megint előjöttek a tünetek.Most szedem és jól vagyok nagyából szeretnék meggyógyulni csak nem tudom hogy hogy csináljam,irjatok
Én elhiszem hogy nem könnyű neked én is visszapörgetném az időt ha lehetne én fejem felett is összecsapnak a hullámok pedig még csak 22 éves vagyok tudom mit érzel
pedig a felszallas a legjobb meg a leszallas.mondjuk en a ketto kozotti idotartalomban félek.hat igen azzal amit irsz enis eléggé igy vagyok.pedig nyaron semmi bajom se volt.nemertem mitol jott megint elo ugy komolyabban.
hát ebben teljesen igazad van.es ezt enis tudom.csak nekem a problemam is a palyan kezdodott,és ez az ami miatt rettentően fél az ember.na jo persze nalam a mozgas is mast jelent,mivel én heti 8-10edzesre jártam ugy masfél éve es azert az teljesen mas mint egy husz perces kis kocogas.akkor olyan jo volt.tok jol ment minden.hat erre ez van de azert remélem valamikormar képes leszek visszatérni,mondjuk mar nem fogom tudni elérni azt amit eléhettem volna.
Szia verz! Köszi, hogy érdeklődtél, jól esett. Jól vagyok, nem szedek gyógyszert, az a múltkori rosszullét nagyon megrémített. Most "önterápián" vagyok, olvasom a szorongásos könyvet (szorongás, fóbiák, pánik), és igyekszem nyugtatni magam, amikor szívdobogásom vagy fulladás érzet jön rám, hogy semmi szervi baj, csak pszichés. Hát, ennyi...szerdán repülőre kell ülnöm, plusz külföldön metrózni (ami még inkább "halál" nekem, mint itt, Budapesten), úgyhogy drukkoljatok!! Majd egy Xanax azért biztos lecsúszik..
Ezt akár nekem is írhattad volna :) Teljesen igazad van, elvben én is így gondolom, másnak biztos nagyon meggyőzően tudnám magyarázni, csak sajnos irtó nehezen mozdulok. És ez persze ördögi kör, mert mindig úgy érzem, hogy most már annyira gyenge vagyok, hogy a legkisebb erőltetés is megárt, miért nem kaptam észbe korábban, akkor még igen, de hát így.... És ez így megy hosszú évek óta.
Hogy bírom? Fizikailag: még élek. Lelkileg: hol jobban, hol rosszabbul, mint minden ilyesmit. Néha nem foglalkozom vele, van, hogy sokáig nem is észlelek ugrálást, máskor meg elkezdek félni, hogy egyszer csak meghalok. Sajnos sosem voltam sportos alkat, de ez (előtte meg más) teljesen elvette a kedvemet a mozgástól, mert félek, hogy a megerőltetéstől lesz valami. Pedig éppen hogy edzettebbnek kéne lennem.
(Most épp be vagyok tojva, mert holnap repülök, és a felszállástól nagyon félek... nem a repüléstől általában, meg szerencsére nem nagyon hosszú út, de a felszállás... brr.)