Orvos ilyen koronavírusos időben nem mer maga elé engedni légúti megbetegedésest. :) Mondjuk mostmár mehetnék, a negatív covid teszttel. Nem olyan régi betegség, kedden kezdődött, csak éppen olyan munkafázisban voltunk, hogy csütörtök hétig folyamatosan dolgoznunk kellett - aztán pénteken meg "összeestem" vagy "szétcsúsztam". De érezhető a jobbulás.
Csütörtökön reggel korán kezdtem - miután szerdán is sokáig dolgoztam -, aztán covid tesztre mentem a fiammal, aztán vissza munka hétig, aztán éjjel a lányomat vittem balesetire a bokájával, de nem engedtek be a járványhelyzet miatt, csak őt, úgyhogy kinn voltam két és fél órát az autóban, véletlenül lemerítettem az aksiját (ilyen se történt még velem eddig), mászkáltam emberek után, hogy segítsenek betolni, hajnal 2-re értünk haza... - Sok volt, na. :) Nem hiányzott az éjszakai "ráfázás". De az emberek rendesek voltak, meg viccesek, ilyen mentősfiúk, vagyis ilyen embertologatók, akik kijöttek a kórház elé egyet cigizni meg dugipiálni, kisüvegből. :)
Az anyám óvónő volt, mindig sok kisgyerek vett körül, túl voltam telítődve. Anyu mindig mondogatta, hogy kitekeri a nyakam, ha óvónő leszek - de annyira nem is akartam azt lenni. :)
De hát vele nem kell foglalkozni, csak megfogni és nézegetni. :)) Vagy nem tudom hogy mondjam. :) Semmi felelősség, csak a cuki baba. :)
Amúgy én sem szerettem gyerekkoromban soha babázni, viszont az "élő" gyerekeket meg szerettem. Amíg nem voltak gyerekeim is szívesen voltam mások gyerekeivel. Mióta vannak már nem mindenki gyerekeivel vagyok szívesen, pl. a pasi másik barátjának fiát nem vállalnám be, mert annyira hogy is mondjam "neveletlen", ami már életveszélyes. Senkire nem hallgat. Tavaly nyáron kb. 20 percet kellett rá egyedül figyelnem, iszonyat volt. :) Éveknek tűnt. :)
A babázás, kisgyerekekkel való foglalkozás nekem rém unalmas dolog - amit az tud feldobni, hogy olyan valakivel csinálom, akit szeretek.
Nem utálom a gyerekeket, ettől még, de megmondom őszintén, van, hogy már azt is pihentetőnek érzem, hogy tudom, hogy egy gyerekhez nem nekem kell odamennem, megoldani a problémáját. :)
Volt egy főnököm, az előző, aki látványosan utálta a gyerekeket. Nem értettem, hogyan, neki is volt 2, de megmondta, a sajátjait szereti, másokét nem, vgülis tényleg zajártalmat+rendetlenséget keltettek a kis süvölvények, csak mi nem vágtunk ehhez pofákat, ő meg igen. :D
Én nagyon örülök amúgy mások gyerekeinek, de így, hogy babázás, bennem soha nem volt semmilyen vágy. A saját gyerekeim, azok mások. De a babázást gyerekkoromban sem szerettem - később sem változott. :)
Most mondhatnám, hogy nekem se gond, mit gondol a férfihang - de valójában totál károsnak látom az egészet. Ilyeneket tanítani a fiataloknak - nem pedig azt, hogy nézzék meg, kit választanak, ismerjék meg, stb... Szóval káros.
Persze, hogy egy kapcsolatban mindig van dominánsabb, meg vannak az embereknek gyenge pontjai, amikkel jó, ha a másik fél tisztában van, és tudja kezelni - de egy személyiség sokkal komplexebb egy férfihangos sematizálásnál. Az lehet, hogy valaki csak annyit érzékel belőle, amennyit egy férfihangos - de az sem hízelgő.
Kezdek kicsit jobban lenni, de tegnap meg tegnapelőtt meglehetősen ramatyul voltam. Mostmár csak köhögök és hangom nincs, a köhögőizmaim meg izomlázasak. :)
nekem nem kulonosebben gond, hogy az itteni holgyek mit gondolnak a temaban. a valosag az, hogy egy kapcsolat soha nem egyenrangu, valamelyik fel dominans lesz. a redpill es az ffhang azokrol a dolgokrol ir, hogy miben erdemes a ferfinak a kapcsolatban dominansnak lenni/maradni.
Vagy ahogy olvastam régebben az Uzssob blogon (szegény már kimúlt, ne keressétek): az átlag nő inkább beáll a helyi alfahím tizedik fasztarisznyájának, semmint egy saját szintjének megfelelő társat keressen magának. :)
Már régestelen rég nincs blogja és nem is kötötte össze magával, ezért talán be mertem idézni a Férfihangról(az idézet is 6 éves).
Vicc, hogy közben volt egy eléggé szép csaja, én is ugye nyomultam, szintén jó(nem csak külsőleg) állapotomban, na ennyit ezekről az okosságokról. :)
Ja megint a férfihang mondja meg hogyan kell bánni a nőkkel? :))
Ezt sosem értettem ezt a "bánást". Hát úgy, mint egy emberrel, akit szeretsz és tisztelsz. Akivel azért vagy együtt, mert jó vele lenni, és ha jó vele lenni, akkor nem "bánni" kell vele, csak együtt lenni.
A pasi barátjának is harmadik gyereke, de az nem számít. :) Úgy is mindig az van, hogy a többedik gyerekekre már senki sem kíváncsi. Pl. nálunk is a kicsit gyak. még a család is tök sokára nézte meg. Bezzeg a lányomnál még olyanok is jöttek látogatóba, akikről azt sem tudtam kicsodák (szüleim ismerősei, meg kollégái, meg ilyenek).
múgy tényleg szomorú, hogy véget érnek a szerelmek, a párkapcsolatok - de legalább, ameddig tartanak, addig legyenek jók, őszinték, és fölényeskedés nélküliek.