juno3
Nem tudom, hogy ki mikor készítette (Shylock irja egyébként.)
Mint korábban említettem álé-tól kaptam.
Nekem tetszett rajta a füstölés.
Shylock
Rólad is van képem, ez Csongrádon készült (ha minden igaz).
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
Egyébiránt remélem leszünk itt többen is (Pl.: a Petőfi Népe fórumban nyitottam topicot Kecskeméti Futball Club néven melyben erre a topicra is hivatkoztam).
Hogy mikor lesz ilyen hangulat azt nem tudom, de tegnap nagyon irigyeltem a debreceieket. (Reggel gyorsan be is ugrottam a Hajrá Loki topicba egy gratulálás erejéig) Szerintem ebben az évben ők játszották az év meccsét. Csak tudnám, valami hasonló produkciót,miért nem tudnak nyújtani, minden héten azok a játékosok akik így játszottak tegnap. Simán nyernék a bajnokságot!
Aléval szerdán beszéltem, szerintem csak a suli miatt nincs ideje netezni. Rajtunk kivül más meg szinte meg már elő sem fordul. (Vajon hol lehetnek?)
Azt hiszem a többi kecskeméti hozzászólóra még sokat kell várnunk. Már gondolkodtam rajta, hogy Kecskeméten lehet, hogy nincs is internet hozzáférés? Ha megnézzed a Törzsasztalban egy Debreceni korzó topicnak több mint 14 ezer hozzászólás van, de még a Szolnokiak is összehozztak majd 3 ezret. A Hírös fórumba meg alig két-három ember lézeng. Téma nincsen és egy-egy új hozzászólás olyan ritka mint a fehér holló. Ezt a topicot is kb 3-4 tartjuk életben. Mintha itt Kecsón nem is lenne internet.
Ez a topic egy kicsit olyan mint a Kecskemét. Szürke és unalmas.
Megnyugtatlak, mi még régebben nem játszottunk hazai pályán kupamecset. Ha jól tévedek valamikor 5-6 éve a Haladás ellen (még az oda-visszavágós) volt itt Kecsón az utolsó kupameccs.
Én nem hiszem, hogy lesz olyan aki elmegy Sopronba. Egyrészt, mert messze van és hétköznap lesz, másrészt a csapat nagyrészét nem érdekli, hogy elmennek a szurkolók velük idegenbe vagy sem. Idegenbe a legtöbb játékos arra sem vesszi a fáradságot, hgoy megköszönje, hogy elkísérte őt valaki idegenbe.
A 200 néző valóban durva, ezt én is leírtam már egy párszor, de szerintem egyhamar nem lesz itt változás.
Úgy hozta a sors, hogy veletek játszunk a Magyar Kupában a 16 közé jutásért. Igazatok van abban, hogy nem igazán fair, hogy csak egy meccs van, az is a magasabb osztályú csapat otthonában, de pl. Sopronban már vagy 3 éve nem volt kupameccs! Szóval nagyon várom már! Várható, hogy kecskeméti vendégszurkolók jönnek Sopronba? Ha igen, kb. hányan?
Most látom, hogy hétvégén 200 néző előtt játszottatok! Ez hogy lehet egy feljutással kacérkodó csapatnál. Még a Gázszer meccsein is többen voltak...
Azért ez a csapat többek elmondása szerint igen csak messze áll a tavalyitól. Én saját véleményt az ESMTK és egy fél REAC meccs alapján inkább nem alkotok. Ettől függetlenül valakinek el kellene gondolkodnia miért van a meccseken csak 200-300 néző!
GalambÁsz!
Kösz az infókat. Ha minden igaz és tényleg vasárnap lesz a Monor elleni meccs, akkor megpróbálok kimenni.
Shylock
Mint ahogy korábban írtam Viszont nagyon átjárhatóak voltunk, hol itt helyzet, hol ott helyzet. Középpálya sehol, úgyhogy kaphattunk volna jócskán.
Nagy Zs.-on sok múlott, míg van biztató jel: Barna Zs. háll istennek nem játszott.
A birók nem értették meg egymást. Mészöly egyébként túloz a 11-eivel, viszont a mi oldalunkon levő partjelző integetett ha kellett ha nem valamint fordítva.
juno3
Nem én írtam, hogy Puscas volt a legjobb, hanem B.K (gondolom aki a NS-nek is tudosított).
Rengeteget hibázott.
Mint fentebb írtam Nagy Zs. lehetett volna a legjobb, ha nem üti ki Tordait (még mindig nem tud normálisan kijönni).
Más:
Egyébiránt SZVSZ a játékosok nagy része most sem ment volna oda álé-ékhoz, ha a meccs végén az elöl haladó Puscasnak nem mutatom :-V a kanyart "Puscas, kanyar van" kiáltással (volt aki így sem:-( ).
A kupa sorsoláshoz csak annyit, hogy több országban mindig az alacsonyabb osztályban szereplő csapat élvezheti a hazai pálya előnyét a kupameccseken. Ráadásul talán a legjobb 16 közé jutásnál még figyelembe vehetnék a földrajzi távolságot is.
Az újságtudósításokat olvastam, de GalambÁsz szerinted milyen volt a csapat? Tényleg javultak vagy csak az ellenfél volt gyenge?
Azért 200 néző már kicsit durva, ha így haladnak megdöntik a ('99 júniusi) 78 nézős negatív rekordot. Pedig még annyira nem is rossz a csapat mint anno.
Ha Puscas a mecs legjobbja,akkor azt hogy kell értékelni,hogy 4 nagy helyzetből csak egyet(az elsőt,ami egy nagyon jó átadás következtében jött létre)rugott be!?
Ilyen mostanában nem túl sok volt: a PN, még képet is rakott bele, valamint elég részletes.
A KFC ezúttal ötöt rúgott
NB I/B. Keleti csoport
Az előző héten ötöt kapott, most meg öt gólt lőtt a kecskeméti csapat. Képünkön akció a fóti kapu előtt.
KECSKEMÉTI FC-FÓT 5-2 (2-1)
Kecskemét, 200 néző. Vezette: Szökrény (Rischák, Medovarszki).
Kecskemét: Nagy Zs. - Kollár (Kasza a 88. percben), Vaskó, Pintér, Sallai, Szabó A., Barna Cs., Tóth Sz. (Bodor 80.), Czéh, Váczi, Török (Puscas 46.). Edző: Nagy László.
Fóti SE: Halász (Balázs 33.) - Németh, Schwarcz, Nagy, Róza, Hódosi, Felföldi, Tordai, Rajnay, Pálinkás (Füle 55.), Márkus (Jefferson 75.). Edző: Mészöly Géza.
Sárga lap: Szabó A. a 66., Felföldi a 70. és Nagy T. a 74. percben.
11. perc: Váczi végzett el 20 méterről, középről szabadrúgást. A labdát jobbal elcsavarta az öttagú sorfal mellett, ami a bal alsó sarokban kötött ki. A vendégkapus ugyan még beleütött a labdába, de menteni már nem tudott, 1-0.
22. perc: Nagy T. jobb oldali szögletét követően Schwarcz fejelt az ötösről, a léc alá tartó labdát azonban Nagy Zs. bravúrosan szögletre öklözte.
24. perc: Tordai bal oldali szöglete után Schwarcz fejesét Nagy Zs. ismét hárította, de Márkussal szemben már tehetetlen volt, aki a kipattanó labdát 2 méterről a hálóba bombázta, 1-1.
29. perc: Felföldi a balösszekötő helyéről lőtt, a labda a bal kapufán csattan.
32. perc: Kisszögletet követően Váczi ívelt a kapu elé a bal oldalról, az ötösön álló Szabó A. pedig a jobb sarokba bólintott. Ekkor sérült meg a vendégek kapusa, aki próbált menteni, nagy igyekezetében nekiesett a kapufának és kificamodott a könyöke, 2-1.
43. perc: Pálinkás indította Márkust, a csatár kapura tört, de szorongatott helyzetében az ötös jobb sarkától már nem tudta teljes erővel meglőni a labdát, így Nagynak sikerült szögletre öklöznie.
47. perc: Tóth Sz. jobb oldali beadását követően Sallai testén megpattant a labda és átrepült a vendégkapus fölött, majd a bal kapufa mellett hagyta volna el a játékteret, de Sallai még az alapvonal előtt elérte és a hálóba fejelt, 3-1.
52. perc: Puscas indította az üresen álló Czéht a jobb oldalon, aki a tizenhatos sarkától visszapasszolt a másik oldalon érkező Puscashoz. A csatár a kifutó kapus mellett jobbal a kapu közepébe gurított, 4-1.
53. perc: Ismét Puscas volt a főszereplő. A bal oldalon iramodott meg, elcsavarta a labdát a kifutó Balázs mellett. A közönség már gólt kiáltott, de a labda a jobb kapufától pár centire hagyta el a játékteret.
58. perc: A tizenhatoson kívülre futó vendégkapus lábbal nem tudott hárítani Puscas elől, a labda a csatár előtt maradt, rögtön lőtt, de a jobb oldalhálót találta el.
63. perc: Márkus iramodott meg középen, 13 méterről lőtt, Nagy Zs. szögletre mentett.
64. perc: Puscas vitte le a labdát a bal oldalon az alapvonalig, majd visszagurított a középen érkező Czéh elé, aki futtából kapura tüzelt és a labda néhány méterrel ment a kapu mellett.
69. perc: Márkus tálalt az ötösön érkező Felföldi elé, akinek a lábáról Nagy Zs. az utolsó pillanatban szedte le a labdát.
76. perc: Nagy T. 25 méteres szabadrúgása a bal felsőbe tartott, de a hazai kapusnak sikerült kiöklöznie. Jefferson elé került a labda, aki a középen álló Schwarczhoz gurított, s ő könnyedén a kapuba passzolt, 4-2.
83. perc: Puscas 16 méteres bombája után a labda a bal kapufán csattant.
87. perc: Füle 12 méteres fejesét Nagy Zs. a léc alól tornázta ki.
90. perc: Puscas balról keresztbe ívelt Szabó A. elé, aki az ötös sarkától kapásból, jobbal kilőtte a kapu hoszú sarkát, 5-2.
A mérkőzés kezdete után sokáig kóstolgatta egymást a két együttes, komoly veszélyt egyik sem jelentett a másik kapujára. A 11. percben aztán Váczi ismét bizonyította, hogy remek rúgótechnikával rendelkezik. A gólt követően élénkebb lett a játék, főleg a fótiak kapcsoltak rá és többször is helyzetet teremtettek. Az egyik lehetőségük aztán Márkus révén góllá is érett. Látszott a vendégek játékán, hogy nem a döntetlen kiharcolása a céljuk, továbbra is sokszor kerültek a kecskeméti kapu elé. Hiába volt azonban minden igyekezetük, mert a 32. percben ismét az ő hálójukban volt a labda. A második félidő elején Szökrény játékvezető szinte még jelt sem adott a kezdésre, amikor ismét a fóti hálóban táncolt a labda. Ezek után Puscas percei következtek. A cserejátékos góllal és gólpasszal hálálta meg a bizalmat. A Fót még 4-1-nél sem adta fel, de nem sokkal a második találatuk után tíz emberre fogyatkoztak. A kifutó Nagy Zsolt ugyanis véletlenül beleöklözött Tordai arcába, akinek eltört az orrcsontja, le kellett támogatni a pályáról. Ekkor már nem volt több cserelehetősége a Pest megyei együttesnek. A KFC könnyedén tartotta az eredményt, a végén Szabó A. tette fel az „i”-re a pontot.
A hazai együttes megérdemelten nyert, mert az előttük kínálkozó lehetőségeket nagyon jó arányban használta ki. A vendégek a kapu előtt sorra kudarcot vallottak, amiben nagy szerepe volt a kecskeméti hálóőrnek.
Kitűnt: Puscas (a mezőny legjobbja) Nagy Zs., Szabó, Vaskó, Váczi, illetve Schwarcz, Márkus.
Nagy László: – Talán a múlt heti vereség miatt az első félidőben gyengébben játszottunk. A második játékrész elején gyorsan rúgtunk két gólt, feljavult a teljesítményünk az ötödik találat pedig biztossá tette a győzelmünket.
Mészöly Géza: – Dúlnak bennem az indulatok, mert rengeteg lehetőséget kihasználatlanul hagytunk, míg a Kecskemét szinte helyzetek nélkül nyert. A játékvezetővel nem szeretnék foglalkozni, de úgy érzem, két tizenegyest nem adott meg a javunkra.
B. K.
A cserekapus meze nagyban hasonlított a KFC szerelésére.
www.nb1.hu
Két vendégjátékos is súlyosan megsérült a Kecskemét-Fót NB I/B-s találkozón.Szolnokon a múlt héten egy ötöst kapott Nagy László együttese, így a Fót ellen elért 5-2-es győzelemmel tulajdonképpen „kárpótolták” szurkolóikat a kecskemétiek. A találkozó azonban nemcsak a hazaiak nagyszerű játékáról marad emlékezetes, hanem arról is, hogy a vendégek két játékosa is súlyos sérülést szenvedett. A fótiak kapusának, Halásznak elszakadtak a könyökében a szalagok, míg Tordainak az orrában keletkezett nyílt törés, és a középpályást még szombaton, a mérkőzés után a budapesti János kórházban meg is műtötték. A két játékos értelemszerűen néhány hetes kihagyásra kényszerül.(s.z.)
www.nemzetisport.hu
Kecskeméti FC-Fóti SE 5-2 (2-1) Kecskemét, 200 nézõ
Vezette: Szökrény (Rischák, Medovarszki J.)
Kecskemét: Nagy Zs. 7 -Kollár 6, Vaskó 7, Pintér 5, Sallai 6 -Szabó A. 7 -Barna Cs. 6, Tóth Sz. 5, Czéh 6 - Váczi 7, Török 4 Vezetõedzõ:Nagy László
CSERE Török helyett Puscas (7) a szünetben, Tóth Sz. helyett Bodor (-) a 80., Kollár helyett Kasza (-) a 88. percben
Fót: Halász 5 - Németh 4, Schwarcz 6, Nagy T. 6, Róza 4 - Hódosi 5, Felföldi 6, Tordai 5, Rajnay 4 - Pálinkás 5, Márkus 6 Vezetõedzõ: Mészöly Géza
CSERE Halász helyett Balázs (4) a 33., Pálinkás helyett Füle (5) az 55., Márkus helyett Jefferson (-) a 75. percben
GÓLSZERZÕ Váczi a 11. percben húsz méterrõl végzett el szabadrúgást, és jobbal a sorfal mellett a kapu bal sarkába csavarta a labdát (1-0). Márkus a 24. percben Schwarcz fejesét követõen a Nagyról kipattanó labdát jobbról a kapuba bombázta (1-1). Szabó A. a 32. percben Váczi bal oldali beívelését követõen az ötösrõl a jobb alsó sarokba bólintott (2-1). Sallai a 47. percben Tóth Sz. jobb oldali beadását követõen a saját testén felpörgõ labdát, ami átszállt a vendégkapus fölött, fejelte a bal kapufa mellõl a hálóba (3-1). Puscas az 52. percben remek labdát kapott a bal oldalon Czéhtõl, és a kifutó kapus mellett jobbal középre gurított (4-1). Schwarcz a 76. percben az ötösön középen kapta Jeffersontól a labdát, és középre lõtt (4-2). Szabó A. a 90. percben Puscas keresztlabdája után az ötös jobb sarkától bombázott a hosszú sarokba (5-2).
SÁRGA LAP Szabó A. (Márkus megrúgásáért) a 76., Felföldi (Kollár akasztásáért) a 70., Nagy T. (reklamálásért) a 74. percben
SZÖGLETARÁNY: 6:10 (3:7)
Sokáig ismerkedtek egymással a csapatok, egyik gárda sem tudott az ellenfél kapuja elõtt komoly helyzetet kidolgozni. Aztán a 11. percben Váczi Zoltán kiváló rúgótechnikájának köszönhetõen vezetést szereztek a hazaiak. A gólt követõen nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a vendégek, folyamatosan veszélyeztették Nagy Zsolt kapuját, és sikerült is Márkus Tibor szemfülességének köszönhetõen egyenlíteniük. Továbbra is támadott a Fót, de ennek ellenére a 32. percben ismét az õ hálójukban volt a labda, sõt Halász Sándor kapust is le kellett támogatni a pályáról, mert nekivetõdött a kapufának, és kificamodott a könyöke. A szünetet követõen két gyors hazai gól következett, az egyik a csereként beállt és remek napot kifogó Cristian Puscas révén. Nem adta fel azonban a vendéggárda, minden erejükkel azon voltak, hogy ledolgozzák a hátrányukat, de az utolsó 15 percre még emberhátrányba is kerültek, mert Nagy Zsolt egy kifutást követõen véletlenül beleöklözött Tordai Balázs arcába, akinek eltörött az orrcsontja. Több cseréje pedig nem volt Mészöly Gézának. Ettõl kezdve nem volt kétséges, hogy a tíz emberrel játszó Fót ellen a KFC örülhet a végén a gyõzelemnek.
MESTERMÉRLEG
Nagy László: - Az elsõ félidõben talán a múlt heti vereségünk miatt gyengébben játszottunk, a második felvonás elején gyorsan rúgtunk két gólt, javult a játékunk, az ötödik találat pedig biztossá tette a gyõzelmünket.
Mészöly Géza: - Dúlnak bennem az indulatok, mert megvoltak a helyzeteink, de peches napot fogtunk ki. A játékvezetõvel nem szeretnék foglalkozni, de úgy érzem, két tizenegyest nem adott meg javunkra. A KFC majdnem helyzet nélkül nyert, mi pedig a sok adódó lehetõségbõl csak kettõt használtunk ki.
Így bíráskodott (7): Szökrény Lajos a lesek megítélésében sokszor hagyatkozott a tévesen ítélõ segítõire. A mérkõzés folyamán azonban akkorát nem tévedett, hogy az eredményt döntõen befolyásolta volna. A mérkõzésrõl tudósított: Borbély Károly
Shylock
hát lehetett volna könnyebb ellenfél is:
A legjobb harminckettő közé jutott csapatok:
NB I: S.Oliver-Haladás FC, MTK Hungária, Zalahús ZTE FC, Matáv Compaq Sopron, Győri ETO FC, Újpest FC, Kispest-Honvéd FC, Videoton FCF, Ferencváros, Dunaferr SE, Debreceni VSC (11 csapat)
NB I B: Siófok FC, Celldömölki VSE, BKV Előre, Diósgyőri VTK, IFC Marcali, Merland-Csepel-AT, Szolnoki MÁV, Kecskeméti FC, REAC, Lombard FC Tatabánya (10 csapat)
NB II: Petőházi SE, Demecser, Bőcs KSC, Bodajk SE (4 csapat)
NB III: Répcelak, Szekszárd, Harkány, Hajdúnánás, Kalocsa (5 csapat)
Megyei I. osztály: Bp. Erőmű SE (1 csapat)
Megyei II. osztály: Nagyvarsány (1 csapat) + ráadásul messze is van.
juno3, Ciani
Háll istennek tényleg nem lett.
Kecskemét-Fót 5-2.
Viszont nagyon átjárhatóak voltunk, hol itt helyzet, hol ott helyzet.
álé
A Csendes Karcsival mit tárgyaltatok meg?
Persze azon kívül, hogy még távolból jól megszidtátok egymást + a közeli hozzátartozókat.
Egyébként igaz, hogy nem volt Szolnokon, viszont a hazai meccseken mindig ott van.
Két héttel ezelőtt a Diósgyőr elleni meccsen itt volt a kis Mészöly, el is beszélgetett a szurkolókkal, tök normális volt. De azért remélem holnap a meccs után nem lesz jó kedve!
A kupasorsolást alaposan megszívtuk, itthon még talán lenne esélyünk, de idegenben...
Szerintem jó a név álé!