Keresés

Részletes keresés

születésnaplemente Creative Commons License 2011.06.14 0 0 160

Szevasztok. Viszonylag közelről érint egy dolog, megpróbálom leírni, hátha tudtok valami mondani erre. Adott egy tizennégy éves lány, akinek a szülei elváltak. Ki nem állhatja a nevelőapját, és amikor megszületett a féltestvére, akkor nyilvánvalóan megszűnt az anyja addigi igen intenzív kényeztetése. Tizenkét évesen lefeküdt két felnőtt férfival (2m1f). Tizenhárom évesen kitalálta, hogy az apjához akar költözni. Ennek érdekében a gyámhivatalban, családsegítő központban, bíróságon, stb. hazudott, az anyjáról, hogy elhanyagolja érzelmileg, a nevelőapja veri, folyamatosan ő kell foglalkozzon az öccsével, és nem tud tanulni. Ezen kívül állítólag eszméletvesztései voltak, az idősebb férfikkal is azért találkozott, mert ők odafigyeltek rá. Ezek közül egy sem igaz (az utolsó talán, de akkor az kóros). Láthatólag nem érti, hogy ez morálisan miért baj, főleg az anyjáról történő hazudozás. Társadalmilag nem deviáns, tehát nem lop, nem verekszik, viszont folyamatosan középpontban szeret lenni, és mindenkit bevakít, képes szinte bárkivel elhitetni, hogy ő hogy szenved, és ha valaki erre nem reagál, akkor arról kezd hazudozni, hogy őt hányan molesztálták, egészen addig, amíg a pártjára áll az adott ember. Szexuálisan kihívóan viselkedik már kisgyerek-kora óta. Ha szembesítik hibáival, agresszív lesz, újabban látványosan sírni kezd. Kisgyerekkora óta nem igazán érdekli semmi, hobbija nem volt, folyamatosan hazudott, soha semmiféle nevelésre nem reagált megértéssel, csak hárít, vagy ellenál.

Az a kérdésem, hogy ez pszichopata-gyanús, vagy szociopata-gyanús, vagy csak sima hisztérika (hisztrionikus sz.zavar)?

hromajalosad Creative Commons License 2011.04.30 0 0 159

szia

mind szép amít irsz.

az igazi szocio/pszicho -paták hálistennek elég ritkák a populcióban.nincs oly nagy gyakorlati jelentősége a felismerésüknek vagy kezelésüknek. igazából egy normál ember nem tudja őket kezelni és nem is érdemes megpróbálni. csak megszívja !

rendőr/bíró/ügyész/pszichiáter az más. nekik ajánlatos a témával foglalkozni.

a rossz munkahelyi fönökök azok meg rossz munkahelyi fönökök. nem szociopaták!)))

Előzmény: Külön vélemény (158)
Külön vélemény Creative Commons License 2011.04.29 0 0 158

Szia, a szociopaták ellen az egyetlen ellenszer, hogy felismered őket és utána ignorálod őket. Ha provokálnak vagy manipulálni próbálnak nem indítasz velük interakciót. A legnehezebben a szüneteltetést viselik. Ha az első három hónapban felismered, hogy szociopaták, akkor a szüneteltetéssel mindent meg lehet oldani a kezelésüket. Ha a főnököd szociopata válts állást.  A szociopaták, pszihopaták általában teljesen másnak mutatják magukat mint, amilyenek valójában. Beteges hazudozók és egy egészséges társadalmi közegben hamar a perifériára kerülnek, soha nem tartják be a szavukat és minden hibájukat másra hárítják. Tökéletesség, istenség tudatuk van. Az egyetlen instrumentum a kezükbe ha valakit a kezükbe kaparinthatnak és azzal intéztetnek mindent, ilyenkor a választott személy mögött megbújva irányítják az eseményeket. Ezektől a személyektől is óvakodni kell, mert pittbullként védik a "gazdájukat". 

Van egy cikk, ami most jelent meg a diktátorokról, akik ennek a jelenségnek az egyik legsúlyosabb formái. Azonban bizalomalapú társadalmakban nem tudnak feljutni a hatalomba, hanem a társadalom perifériáján végzik, az ideális esetben ki sem alakul a neurózis ezen formája. http://hvg.hu/velemeny/20110427_diktator_agya_interju

 

Előzmény: Szeretném tudni (-)
hromajalosad Creative Commons License 2011.04.15 0 0 157

kedves hozzászóló

 

Ne légy szomorú ! ))) hát mire fel ? tényleg nem vagyunk egyformák.

egy idegen ember miért tenne szomorúvá ? bántott Téged ? csak beszélgetünk. és talán valamit megértünk.

én nem ítélem meg vagy el a gold-t. csak kiváncsi vagyok .

az őszíntesége meg tisztelettet érdemel.

Én azt vettem észre , hogy az emberek más embereket ítélnek meg , akarnak megváltoztatni.

ahelyett , hogy a saját életükkel foglalkoznának. Bort isznak és vízet prédikálnak.

A saját híteles és tiszteletre méltó életed legyen a példa.

Legalább a saját gyermekünk szemében.

Meg tudjuk nevelni a gyerekeinket ?

"mindenki angyalnak születik csak aztán..." valaki mondta

Láttom a pöttöm 6 -7 éves kicsiket iskolába menni reggelente.

Olyan helyesek,tíszták és kiváncsiak és még vidámak. És tíz év múlva ...?

 

"Járjatok a fényben..." ezt kis  valaki mondta ))))

 

szia

 

Előzmény: 1hozzászóló (153)
hromajalosad Creative Commons License 2011.04.15 0 0 156

kedves gold

 

mindenki más. Hát jól is néznénk ki ha egyformák lennénk.)))

A Te lelked egy kiváló Robinson-nak felel meg. Ő ugyanis szenvedett a magánytól, de Te valszeg jól ellennél magadban.

az ember társas lény . ez az alapvető jellege. Egyes ember nincs. az egész életünk, a kulturánk, a gondolkodásunk erről szól.

Halott emberek gondolatait,érzéseit olvassuk. az élőket meg szeretjük vagy nem. de valahogy érzelmileg is viszonyulunk hozzájuk.

Nekem úgy tünik , hogy Te egy érzelmi analfabéta vagy. így aztán az erkölcsi,etikai érzék kifejlődése is megszakadt. Hogy ez miért van így azt a Jóisten tudja.

Te ilyen vagy !

az életed valszeg érdekes lesz mert nem vagy nagyon kompatibilis a többiekkel.

De eszeddel ,inteligenciával tudsz kompenzálni.

Azért mondjuk férjet és gyereket nem javasolnék Neked.

Egyszerűen nem vagy erre alkalmas. Ez tény. Ez nem jó és nem rossz.

Neked tényleg az önismeret nagyon sokat segíthet a nyerő életstratégia kialakításában.

Az embereket azért ne használd ki, nem hülyék, és elöbb utobb visszaüt.

 

szia  sok síkert!

 

Ákos

Előzmény: goldfish.rose (154)
rizsa31 Creative Commons License 2011.04.15 0 0 155

"Ilyesmikben pedig sosem volt részem, amit meg te leírtál, szerintem azért azok egyáltalán nem olyan súlyos dolgok hogy bármi következményük legyen... A főnökös dologra nem tudok mit mondani, mint írtam nem dolgozom még, és eddig nem is dolgoztam."

 

Én már dolgoztam,és sajnos sok kicsi sokra megy!

Előzmény: goldfish.rose (154)
goldfish.rose Creative Commons License 2011.04.15 0 0 154

 Lelkiismeretem Szava: Nem tudtam hogy már ez is megalázásnak számít, legalábbis mikor felhoztad az öngyűlöletet, rögtön a kiközösítésre, verésre, csúfolódásra, sértegetésre és ilyesmikre asszociáltam. Ilyesmikben pedig sosem volt részem, amit meg te leírtál, szerintem azért azok egyáltalán nem olyan súlyos dolgok hogy bármi következményük legyen... A főnökös dologra nem tudok mit mondani, mint írtam nem dolgozom még, és eddig nem is dolgoztam.

 

 hromajalosad: Nem is gondolom hogy nem vagyok normális, de más mindenképp. (Pszichológusnál voltam egyébként egyszer, pár éve, azt mondta 'érdekes' vagyok - nem is mentem hozzá többet.) Vagy esetleg mindenki más is csak tettetné hogy érdeklődik a környezete iránt? Ahogy látom, nem hiszem. Panaszkodnak hogy nem szeretik őket, magányosak, a barátaik nem érdeklődnek irántuk, elhanyagolják őket, stb. Vagy csak ennyire szeretik sajnáltatni magukat? Mert akkor elég jól csinálják. 

 Tanulok, tehát azt hiszem ilyen téren nagyjából rendben vagyok, bár nehezemre esik egyszerre csak egy dologra koncentrálni. Az túlzás hogy szüleim ismernek engem, bár tény hogy velük sokkal több mindent megbeszélek mint bárki mással - de pl. nem ilyesmiket mint amikről itt írok, tehát a lényeget azért ők sem tudják. Én viszont ismerem őket eléggé, tudom mit kell csinálnom/mondanom nekik hogy elérjem amit akarok. De amint saját lábra állok, onnantól kezdve nem érdekelnek, nem tervezem tartani velük a kapcsolatot. A legtöbb emberrel így vagyok, amíg valamilyen okból szükségem van a társaságukra, addig ott vagyok, ha már nincs, nem keresem őket többé, ha ők keresnek arra pedig nem reagálok semmit, nem válaszolok az email-ekre, nem veszem fel a telefont, "nem vagyok itthon", előbb-utóbb pedig megunják. Igazából ilyenkor mindig csodálkozom, mikor valaki sokáig keres, hogy ilyen jófej lennék vagy mi? :) Nekem ez a legfurcsább ebben az egészben, hogy emberek mennyire kötődnek egymáshoz. 

Előzmény: Törölt nick (145)
1hozzászóló Creative Commons License 2011.04.14 0 0 153

Sziasztok, mégegyszer bocs, ha durva voltam, csak szomorú, hogy mennyi ilyen ember van, persze dicseretes az őszintesége, meg hogy még nem bántott senkit, és valóban nagyon intelligens, és így névtelenül tényleg mindenki azt ír amit akar.

üdv mindannyiótoknak

Előzmény: hromajalosad (152)
hromajalosad Creative Commons License 2011.04.14 0 0 152

kedves gold.

 

Érdekesek a beírásaid. de az a gyanúm (barátkozz meg a gondolattal ), hogy full normális vagy ! ))))

Bár az aranyhal história alapján egy pszichológus/pszichiáter megnyalná a szája szélét.)))

De hát nem vagyunk egyformák. amíg nem fözől  a szülöknek galóca pörköltet addig nagy baj nincs. (meg különben is ki tartana el )

Kognitív képességeid , inteligenciád rendben ? valszeg (ha tanulsz)

a munka világába meg nem sietsz belépni ez kiemelkedő intelligenciára utal.

az hogy szüleid eltartanak ez az ő döntésük. nem a Te problémád. Felnőtt emberek ,csak tudják mit csinálnak (és csak ismernek Téged)

Erkölcsről meg értékekről vitatkozni meg értelmetlen.

Kicsit durván neked esett az egyik topictársunk(1hozzászoló).

Nincs igaza !

Nincs ítélet. csak beszélgetünk ha kiváncsiak vagyunk egymásra.

 

szia Ákos

 

Előzmény: goldfish.rose (142)
rizsa31 Creative Commons License 2011.04.12 0 0 151

"és ki tudja mennyyien kapják meg a megfelelő kezelést."

 

A kényszerbetegek egyáltalán nem kapják meg!Én egy angol könyvből tanultam meg a KVT-t!

Előzmény: blaster1889 (149)
Alcyon2 Creative Commons License 2011.04.12 0 0 150

"Félreértés ne essék én támogatom hogy mindenkinek a lelkében kell kezdeni a kutatást a problémák okait illetően."

 

Brian Weiss munkásságát, ill. könyveit ismered?

Előzmény: blaster1889 (149)
blaster1889 Creative Commons License 2011.04.12 0 0 149

Ne higyj el mindent amit olvasol és látsz a youtube-on. Értem én hogy az alternatív gyógyászatra buzdítod az embereket, de nagyon tájékozatlan vagy, ami az orvostudományt illeti. És így nem tudod megcéfolni annak működését. Ezt a depresszióipar baromságot meg hagyjuk már! Az orvosok nem gonosz, ravasz emberek konglomerátuma, akik mást sem akarnak csak ráderőltetni egy betegséget. Rengeteg ember van, aki az orvosoknak köszönheti az életét, akár azok akik cukorbetegek akár a szívbetegek, akár a pszichiátriai betegek.

A pszichológia pedig igenis a probléma valódi, lelki okát kutatja terápiás eszközökkel. Amit te írsz az 1905-ben lenne igaz.

A gyógyszerekről annyit hogy Magyarországon a valószínűsített depressziósok fele fordul csak orvoshoz, és ők sem mindig pszichiáterhez (pl. aki sokat alszik elmegy neurológushoz ). Az orvosokhoz forduló embereknek csak a fele (tehát a teljes depressziós réteg egynegyede) jut el a pszichiáterig, éd ki tudja mennyyien kapják meg a megfelelő kezelést.

Félreértés ne essék én támogatom hogy mindenkinek a lelkében kell kezdeni a kutatást a problémák okait illetően.

Én is végzett kineziológus vagyok.

De azt sem szabad túlzásba vinni.

Előzmény: Törölt nick (148)
blaster1889 Creative Commons License 2011.04.11 0 0 146

Mielőtt a lelkiismeretem tovább cáfolna a valóságot az irracionális (fogadok ő sezoterikusnak mondaná) és logikátlan érveivel elteszem magam holnapra. De a hipotéziseimről nem mondok le.

blaster1889 Creative Commons License 2011.04.11 0 0 144

Nem fogsz meghalni, legalábbis most nem (remélem:) ), és amit írtam annak nem kell hogy fatális következménye legyen. Csak egy lehetséges és nagyon ritka állapot, amit érdemes megvozsgálni, mert én így tapasztalatot szerzek, te meg válaszokat kaphatsz. Nincsenek egyirányú folyamatok. Én most csak hipotéziseket állítok föl. Ahhoz hogy igazoljam vizsgálatok kellenek, amik hiányában marad a hipotézis, amit mint tudjuk, csak cáfolni lehet. És ez a diagnosztizálás lényege. Ha nem tudjuk mi az, ki kell deríteni mi nem az.

 

Lelkiismeretem szava amit írsz általános iskolában igaz. Akárcsak a patadobogás és a ló esete. Demagóg példák. Megértem miért írod. De fölösleges. Nem fogom a tumorvarázspálcámmal daganatot növeszteni az agyába csak hogy igazam legyen

Előzmény: goldfish.rose (141)
goldfish.rose Creative Commons License 2011.04.11 0 0 142

Erre már csak röviden válaszolok, nem aláztak meg soha, gyűlöletet nem érzek mások iránt, önmagam iránt meg aztán pláne nem. 

Előzmény: Törölt nick (137)
goldfish.rose Creative Commons License 2011.04.11 0 0 141

 Természetesen érdekelnek a részletek, erről még sosem hallottam. Mondjuk furának tartanám, ha csak úgy bármi kialakult volna a fejemben, legalábbis nem emlékszem semmire, ami miatt kialakulhatott volna. Ma már én sem nézek vissza, lehetőleg azt is írd majd le, el kell-e menni ennek gyanújával orvoshoz, mert engem ugyan nem zavar amilyen vagyok, de azért meghalni egyelőre nem szeretnék. :)

Előzmény: blaster1889 (136)
blaster1889 Creative Commons License 2011.04.11 0 0 139

Annak a lényege amit írt az az hogy nem érti miért olyan, amilyen. Persze rámondhatjuk hogy ugyan mindenkivel megesik hogy megnyúzza a húga tengerimalacát, de ennyi erővel együnk tehénszart, mert tíz millió légy nem tévedhet. A legtöbb ember nem érez gyilkos hajlamot. Bosszúvágyat igen, de gyilkos hajlamot nem. A megaláztatás nem jár együtt a disszociációval, és az öngyűlölet nem vezet szociopátiához.

Én nem elkönyvelni akarom a magam és a társadalom korrupt módján hanem megérteni, hogy miért olyan, amilyen. És bizony ehhez gondolkodni kell, ami ötleteket vet föl. És inkább lövök mellé ezerszer semmint hogy hagyjam magára egyszer.

Előzmény: Törölt nick (137)
blaster1889 Creative Commons License 2011.04.11 0 0 136

Véleményem szerint valamitől, akár tumortól, akár az életed egy jelentéktelennek tűnő mozzanatától homloklebeny-szindrómád van. Azért gondolom ezt, mert túl józan, túl racionális vagy szociopatának. Viszont hordozod a tüneteit. Ezért nem marad más mint minden érzések és ítéletek legnagyobb zászlóshajója, a prefrontális cortex. A homloklebeny. Valami olyasmit kell ez alatt érteni mint a lobotómia nevű eljárás alatt csak itt nincs kampó. Ez a szindróma kialakul és tudtommal nem gyógyítható. Ha érdekelnek a részletek holnap szívesen leírom őket. Mármint ha ezt el tudod fogadni mint a szociopata tulajdonságaid okát. 

Előzmény: goldfish.rose (135)
goldfish.rose Creative Commons License 2011.04.11 0 0 135

Nem, soha nem szedtem semmilyen gyógyszert (kivéve ha beteg voltam ugye), drogokat meg pláne nem.. Alkoholt meg alkalmakkor ittam/iszok, de akkor sem gyógyszerrel. 

Előzmény: blaster1889 (134)
blaster1889 Creative Commons License 2011.04.11 0 0 134

Fontos kérdés: Szedtél bármilyen antidepresszánst vagy egyéb pszichotróp szert, beleértve a drogokat is a csattanómaszlagtól a kokainig? Esetleg kombináltad ezek bármelyikét alkohollal?

Előzmény: goldfish.rose (133)
goldfish.rose Creative Commons License 2011.04.11 0 0 133

 Vannak érzéseim, bár nem túl változatosak és általában ugyanúgy érzem magam, nem igazán van rám hatással semmi külső tényező. Ha összejön valami, annak szoktam örülni, meg általában ha veszek valamit. Nem tudom, erre értetted-e hogy mire irányul... De nem szoktam például szomorú lenni, vagy nem szoktam aggódni - bár általában igyekszem úgy csinálni a dolgokat, hogy ne is legyen rá okom, de ha valami nem úgy sikerül ahogy kéne, nem problémázom miatta, vagy megoldom máshogy vagy nem érdekel -, dühös is szoktam lenni, de ez is ritka, ehhez komoly dolog kell, pl. ha akadályoznak abban amit csinálni szeretnék. Szóval vannak érzéseim, csak nem nagyon jönnek elő. És nem próbálom őket elfolytani, sosem próbáltam, nem is ért soha semmi olyan dolog ami erre esetleg okot adhatna. 

 Nos, konkrét emberre még nem gondoltam, hogy kit ölnék meg és miért, de szoktam gondolkodni a dolgon, érdekes szituáció lenne., pláne ha ismerem az illető hátterét is. Persze börtönbe nem akarok kerülni - gondolom ez megint kizárja, hogy szociopata legyek, bár mondjuk ennek azért örülök, hogy figyelembe tudom venni a következményeket, mert vannak a börtönnél vidámabb terveim is a jövőre nézve -, meg ez nem olyasmi, hogy muszáj kipróbálnom vagy nem tudom mi lesz, de jó gondolni rá. Hát nem tudom. Lehet csak simán gonosz vagyok. 

 Érzelmi érték, ezt nem értem, mire célzol. Szexuális téren meg nem érdekel semmi, nincsenek ilyesmi vágyaim, nem volt még se komolyabb, se nem komolyabb kapcsolatom se, nem is érzek rá kényszert hogy legyen. Igazából foglalkozni sem szoktam ezzel, amíg valaki fel nem hozza, elég idegennek érzem a dolgot. 

Előzmény: blaster1889 (128)
blaster1889 Creative Commons License 2011.04.11 0 0 132

Nem veszem bántásnak. Azzal hogy azt írod fura vagyok, azt jelzed hogy valamit nem értesz bennem. Az hogy utánaolvastál a hsz-aimnak, azt jelzi hogy kíváncsi vagy valamire. Szóval kérdezz!

Azért vagyok itt hogy a legjobb tudásom szerint próbáljak segítséget nyújtani annak, aki elfogadja. Ezáltal én jobban érzem magam. Nincsenek egyirányú folyamatok.

Tehát ha furának tartasz és érdekel miért kérdezz. Hátha valami érdekes derül ki rólam és rólad. Sosem lehet tudni. :)

Előzmény: 1hozzászóló (131)
1hozzászóló Creative Commons License 2011.04.11 0 0 131

megnéztem a h.sz.-idat.

az öngyi topikban is, fura vagy.

bocs, nem bántó szándékkal írom.

Előzmény: blaster1889 (130)
blaster1889 Creative Commons License 2011.04.11 0 0 130

Mivel az a fórumból való kitíltásommal járna, ezért a válaszom határozottan nem. Miért kérded?

Előzmény: 1hozzászóló (129)
1hozzászóló Creative Commons License 2011.04.11 0 0 129

szia, te orvos vagy?

Előzmény: blaster1889 (128)
blaster1889 Creative Commons License 2011.04.11 0 0 128

A sclerosis tuberosa simán ott csücsülhet a hipofíziseden és észre sem vennéd. Nem minden tumor okoz eltérést a vérképben, mert a tumor nem jó vagy rossz hanem szövettöbblet. Mindenesetre gondolkodom rajtad. A szociopaták általában véve okosak és tájékozottak, de a te esetedben az a furcsa hogy nincsenek kompenzáló mechanizmusok. Nem írsz, kérdezel olyat ami a szociopátiádra utal ( bár szociopata tüneteket szinte mindenki mutat tinédzserkora során), de nehéz is konkrétan diagnosztizálni. Vannak érzéseid? Ha igen akkor mire irányulnak, mik váltják ki és mit? Éreztél olyat, ami konkrétan más életének a kioltására sarkallt? Számodra van olyan dolog, ami érzelmi értéket képvisel, és ha igen, mi az? Szexuális téren szereted az agresszív szado-mazohista beállítottságot?

Ezekre nem muszáj válaszolnod, ha nem akarsz, de fontosak lennének abban hogy összerakjam hogy te egy szokatlan szociopata vagy, vagy szoktalan neurológiai eset.

Előzmény: goldfish.rose (126)
1hozzászóló Creative Commons License 2011.04.11 0 0 127

Szia, a parazitát nem sértésből mondtam, csak néztem a héten egy műsort pont olyanokról, mint te vagy és a japánok által használt kifejezés a "szingli parazita", de persze tőled nem szükséges elnézést kérni, mert ezen nem sértődsz meg.

Gyerekkoromban én is nagyon önző voltam, de kinőttem. Velem a szüleim egyáltalán nem törődtek, de nagyon szerettem olvasni és a könyvek neveltek föl azt hiszem.

Az jó, hogy nem szoktál szenvedni.

Soraidból úgy tűnik tök jól elvagy magaddal és nem érzed szükségét, hogy a "normális" emberek érzéseit is megéld (lásd: empátia, szeretet, irgalmasság, gondoskodás), jó lehet neked :-)

Boldogok a lelki szegények...

Boldog törtetést, mások kihasználását, és sok magadhoz hasonló embert kívánok neked :-) (mert ha csak olyanokkal találkozol, mint te vagy, akkor nem fogsz unatkozni! :-) )

 

 

 

Előzmény: goldfish.rose (124)
goldfish.rose Creative Commons License 2011.04.11 0 0 126

 Nem kerestem én az okát, véletlenül találtam egyszer egy leírásra ami illett rám, azóta érdekel a téma. Az önismeret az egyik kedvenc "hobbim", bár lehet emiatt hajlamos is vagyok sokmindent bemagyarázni magamnak, nem tudom. Erőszakről meg annyit, nem vagyok alapjáraton agresszív vagy ilyenek, de volt már rá példa, hogy unalomból mosóport kevertem az aranyhalaink vizébe, aztán néztem meddig bírják. Persze aznap még éltek, szóval végülis lemaradtam róla, éjszaka haltak meg. De alapjáraton nem érzek kényszert rá mondjuk, hogy bárkit/bármit bántsak, csak néha jut eszembe... Tumor, nos, nem tudom, persze elméletileg lehetséges, sosem voltam még kórházban, a legkomolyabb vizsgálat amit csináltak rajtam kábé a vérvétel volt. De annak nem kellene valamilyen tüneteinek lennie? Mert ha erről van szó, az nem most nőtt oda, hanem ott lehet már vagy 10 éve. Nekem meg a fejem se szokott fájni egyáltalán, általában semmi ilyen bajom nincsen. Mondjuk nem értek a tumorokhoz, fáj-e vagy sem.. 

Előzmény: blaster1889 (125)
blaster1889 Creative Commons License 2011.04.11 0 0 125

Van erre egy evilági magyarázat is. Tumor. Ha az agy érzelmekért felelős központjánál csücsül, akkor okozhat ilyen tüneteket. Mert az hogy nincs lelkiismereted és ennek az okát keresed, nem jellemző a szociopatákra. Tényleg nem. Azok inkább madarakra lőnek, ágybapisilnek és különböző erőszakos dologra élveznek el. Továbbá a lelki hiányosságokat szociopata jellemvonások töltik ki. Nálad ez nem igaz. Hiszen nem (!) mondat ki hogy "egy gonddal kevesebb". Szerintem ennek biológiai oka van. Volt mostanság koponya CT-d MR-ed? Na majd holnap, ha visszanézel, erről kérdeznék egy-két dolgot....Most mennem kell. jó éjt!

Előzmény: goldfish.rose (124)
goldfish.rose Creative Commons License 2011.04.11 0 0 124

 Akkor lehet csak egy alakoskodó, önző és egoista személy vagyok, ahogy 1hozzászóló írta.. :) Igazából mindegy is. De nem én vagyok az egyetlen, aki néha "túl" öszintén fejezem ki magam, tehát nem ezzel van a "baj", hanem azzal, hogy teljesen máshogy gondolok dolgokat. Azt már régóta tudom, hogy az empátia gyakorlatilag teljes mértékben hiányzik belőlem, a lelkiismeretet sem igazán tudom, hogy kéne elképzelnem. Amire mostanában jöttem rá, hogy szégyellni sem nagyon szégyelltem még magam soha. Visszagondolva, sokszor szidtak mikor valami rosszat csináltam, hogy nem szégyellem-e magam.. hát, ezekre sosem tudtam mit kellene reagálnom. Mostanában nemrég is volt egy beszélgetésem nagymamámmal, felhívott, mivel én nem hívtam őt születésnapja alkalmával, meg le sem mentem hozzájuk (többiek mentek). Olyanokat mondott, hogy sosem érdeklődöm irántuk, majd egyszer meg meghalnak és akkor késő lesz.. Arra gondoltam, legalább egy gonddal kevesebb. Pedig soha nem ártottak nekem. Környezetemben meg általában mindenki szeretni a családját, oda lennének ha valami történne velük, engem meg nem hiszem hogy meghatna... Kellemetlen lenne, ha pl. szüleimmel történne valami, mint írtam ők tartanak el, de nem rázna meg.  Ezt nem szoktam hangoztatni az ismerőseim előtt, de nem arról van szó hogy szerintem ez rossz, mert én nem látok benne semmi rosszat, ez van és kész, mennyivel lenne jobb ha meghalna valamelyik rokonom és hónapokig depressziós lennék? Na, szerintem az a rossz. Egyszerűen arról van szó. hogy nem hangoztatok olyasmit, amit mindenki más máshogy gondol. Nem hiszem, hogy túl népszerű lennék, ha akármelyik barátom, ismerősöm szemébe mondanám, hogy "Figyelj, ha most meghalnál, tökre nem érdekelne." :) Márpedig nem az a célom, hogy minenkit elidegenítsek magam mellől, sajnos manapság nem árt ha az embernek vannak kapcsolatai. 

 Hogy 1hozzászólónak is válaszoljak, igen, 20 éves vagyok (nő, ha ez számít), és valóban megkaptam elég sok mindent, de szeretetet is. Legalábbis próbálkoztak, amennyire vissza tudok emlékezni, kisebb koromban is inkább szívesebben foglalkoztam magammal. Húgom ugyanazt a nevelést kapta mint én, és ő meg teljesen olyan, mint az összes többi kortársa... Szóval nem hiszem hogy szüleim nevelésével bármi probléma lett volna. Amit meg követeltek azt megcsináltam/csinálom, alapjáraton mindig is jó viszonyban voltam a szüleimmel. Azt meg hogy miért szenvednék, nem értem. Nem szokásom szenvedni. :) 

Előzmény: blaster1889 (121)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!