Én sem tudtam, hogy Da.ni. motorostársunk robogójában nem generátor termeli a delejt.:-)) Generátor működési elv: A generátorok váltakozó feszültséget állítanak elő az elektromágneses indukció mozgási indukció törvényei szerint. Felépítés, működés: A generátor egy gerjesztett ritkán állandómágneses forgórészből és egy- vagy többfázisú tekercsrendszerrel ellátott állórészből tevődik össze. A gerjesztett forgórészt mechanikai energiával, általában a generátor tengelyére csatlakozó erőgéppel ( jellemzően diesel- vagy benzinmotor, erőművek esetében szél-, víz-, gáz- ill. gőzturbina ) forgatják. Ennek hatására a forgórész indukcióvonalai metszik az állórész tekercsrendszerét, és abban feszültséget indukálnak. (Forrás:Wikipédia) Tehát villamos gépünket generátorként illetjük, függetlenül attól, hogy hány kerekű járműbe szerelik.
Köszi a felvilágítást, ennyire azért nem vagyok analfabéta, felénk "ledes izzó" vagy "ledes égő", és generátor a négykerekű járműveken van, motorokon gyújtás alaplap a rajta lévő gyújtás-töltő-világitás tekerccel. Ahány ház annyi szokás! :) :D
Minden esetre köszönöm a tanácsot, segítséget, megprópálok ráakadni a megfelelő lámpára.
A LED (Light Emitting Diode - fényt kibocsátó dióda) sugárzik ami fény formájában teljesül és atomi összetételétől függően szabják meg a sugárzás színét. Pl.: gyémánt-ibolya szín.
Az izzóban pedig egy spirális wolfram szál izzik valamilyen nemesgáz környezetében monyuk halogén.
Azok a "projektoros" megoldások igazából csak egy lencsét takarnak ami nem mondható projektornak csak összegyűjtik azt a szórt homogén fényt így kisebb felületre több fotont gyűjt.
Vagyis a koncentrált fény erősebbnek tűnik.
Nem rosszak a "projektoros" megoldások, nagyon hasznos csak több fajta van belőle és nem a külsőre gondolok, hanem van amelyik hatalmas felületet világít be (mint az enyém) és azt utólag koncentrálni kell.
És van ami sokkal kisebb felületet világít be. Ez utóbbiakat érdemes nézni. A fent említett oldalakon feltüntetik iil. illusztrálják a vetítését.
Én azért vettem azt, mert az a legrövidebb és nekem ez szempont volt. Azt nem tudtam, hogy ez a fényszórás rovására megy.
Aliexpress, Ebay, Bang Good stb... Ezekről a helyekről is rendelhetsz megfizethető áron.
Sima lemezest kétszer cseréltem, egyszer csak llemezek, aztán komplett, nem hozott eredményt, parszáz km után nyitva marad, harmadjára carbon lapot vágtam , de az se bírt sokat, az is nyitva marad és visszakopi a benzint a légszűrőhöz.
Esetleg a lencsével ellátott segédfényszórókat érdemes még próbálni. Azok 6,5 Wattos COB LED -del vannak ellátva és egy batár nagy lencse van előtte. 20 és 30 Wattosnak reklámozzák, de ezek annyit közel sem tudnak 14 volton. Csak marketing szöveg...
Én nagy motorra tettem ilyet, mert a saját projektorosa vacak.
Némi átalakítással brutális lett, kiváltotta a tompítottat és este élmény vele motorozni.
Nem szimmetrikus a beállítás, így nem zavarja a szembejövőket. Csak addig világítja az úttestet ameddig a tompított teszi.
Már kaptam is visszajelzéseket, hogy tényleg nem bánja a szembejövőt.
Üdv! A generátor messze nem bír annyi áramot termelni, hogy ellássa a 2X55W fényszóróizzót, hátsó világítást, akkutöltést meg egyéb sallangokat. Egyébként ha tényleg ködlámpához való projektorokat szereltél be, annak vetítési képe teljesen más (oldalra kiszélesedő, viszonylag laposan, nem túl messzire előre terjedő) mint ami távolsági fényhez kellene. Javaslom, autóbuszokon látható projektorokat beszerezni. Ebból egy távolsági fényűt, egy tompítottat. Így bírni fogja majd a reaktor árammal.
Sziasztok! Malaguti F15-ről lenne szó. Kicseréltem az első világítást egy autóba való ködlámpára, ami szinte megegyezik a gyári làmpa kinézetével, ugyanúgy projektoros. A lámpa tesztelés során szempesültem a következő problémával, hogy a világító tekercs nem bírja el a 2 db 55W-os izzót, csak "parázslik", eggyel jól világít. Kérdésem az lenne, hogy gyárilag ilyen gyenge a tekercs, vagy valami meghibásodás, kopás miatt kicsi a teljesítménye? Vagy az egyik lámpát kössem rà az akksira? Kinek mi a véleménye, ki tud tanàcsot adni?
sziasztok valaki megtudná mondani nekem hogy a malaguti f12 phantom 50ccm robogováz és a malaguti f12 100ccm robogováz ugyan az vagy van közötte külömbség?
Nem tudtam és nem is mertem bele tenni a malossi sárga rugókat -brutális kemény és félek hogy a kuplungpofák végét eltörhetik -a fehérekkel is nagyon meg küzdöttem -a teszt eredmény káprázatos -sokkal jobb a gyorsulása ,így már tetszik a vas -köszi mindenkinek széles utat gumifákkal!
Sziasztok! Most próbáltam ki az új karbimat, de ezzel is ugyanúgy csöpög ki a benya, ha leállítom a motort. Szintet állítottam feljebb lejjebb, tököm ki van. Tűszelep, uszo is új. A vákuumos benzin csap sem túl régi. Erdemes kiváltani valami sima zárható csappal ? Hogyan? Ha nem vakum szívja, csak lefolyik az elég? Vakum csatlakozót mivel dugóztam le, hogy ne szívjon falsot a karbi. Köszönöm ha valaki valóban tud segíteni!
Érdemes a kontrasztrugót is megfontolás tárgyává tenni, mert most nagyobb fordulaton fog indulni, nagyobb nyomatékkal és lehet hogy nyúlós lesz az indulás.
Akkor a szíjad fog csúszni.
Az erősebb kontraszt rugó jobban szorítja a szíjat.
Növekedni fog a fogyasztásod is, az kérdéses mennyivel.
Köszi a választ , meg néztem a kuplungot -a kis rugók kicsit lazának látszottak ,mos tettem bele malossi sport erősített rugókat,még nem teszteltem de majd leírom a változást!
Helyzettől függ, ha városban araszolsz gyakran kitörsz, akkor tud melegedni rendesen. Az a hőfok szokta égetni az ember kezét kb 80 fok.
Ha hosszú távok vannak ott is van melegedés, de arra inkább a langyos a jellemző. Ha ott is nagyon melegszik, akkor vagy a kuplungod csúszik vagy a szíjad.
Viszont részben ez is a dolga a háznak, hogy elvonja a hőt. A kuplungod termeli a legjobban a szíj csak járulékos hőtermelő normál esetben.
Variátorral is gond lehet. Szíj kopás, nem a megfelelő méretű szíj van benne, első vario tárcsa kopott (homorú), görgők mérete ill. súlya nem megfelelő,
Suber tű nem a megfelelő pozícióban van, sérült a karbimembrán, szelephézag.
És még sok más apró dolog lehet, de ezeket le tudod ellenőrizni.
sziasztok! kérdésem lenne adott egy malaguti phantom max 125 ccm 4t és olyan bajom van hogy 80km/h a vége.normális ez? semmi csörgés zörgés a blokkba szép hang jól is megy 80 ig!! azt mondták hogy lehet van benne valami tiltás! esetleg ötletek tippek hol lehet ez vagy mi lehet az ok.eéőre is köszi