Az első negyedet úgy nyertük 5 ponttal, hogy a franciáknak több pontjuk volt büntetőből, mint akcióból. Faultarány a 8-adik percben 0-6, büntetők az első negyedben 9-0 (igaz, csak hetet dobtak be). Viszont a triplák csak nekünk jöttek be, az egész első félidőben.
A szünet után 6 percig nem sikerült betalálni, csak jó védekezésen múlott, hogy az első félisőben megszerzett előny épphogycsak elolvadt és nem úszott el az egész meccs. Három negyed után faultarány 8-20 (Dalma, Timi 4-4, Branzova, Andi, Erika 3-3), lepattanók 25-16, mégis vezetünk egy ponttal... De megtörte a csapatot ez a menet :-(
Aztán jött Souvré, 4/4 tripla, 15-0 sorozat, kétszer hat gólképtelen perc nem fér bele Bourges-ban, ezt már a múlt kedden is megtanulhattuk...
29-21-es lepattanóarány ide, 13-22 faultarány oda, 52 dobott ponttal nem lehet nyerni, ezt már a múlt kedden is megtanulhattuk...
ma este hajrá Magyarország!!!!
óriási dolog lenne, ha piciny országunk 2 csapattal képviselné magát a kontinens legjobb négy csapata között..
hajrá hajrá hajrá!
A döntés hátteréről nem tudok semmit, lehet, hogy így volt. Az utóbbi néhány évből mindenesetre nem emlékszem olyan példára, hogy a négy közé jutásért akár csak egyetlen meccsen is megszorongatták volna az első-második helyezetteket. Sőt, az alapszakaszban sem tudta a Szegednél hátrább elhelyezkedő csapat komolyan megszorongatni, pláne legyőzni az első négyből egyiket sem.
Jó, most már nem két csapat között dől el a bajnoki cím - szerencsére! -, de annyira még nem kiegyenlített a mezőny, mint ami a férfiaknál előfordul.
Igazából az esélyegyenlőséget nem is ott látom sérülni a pillanatnyi erőviszonyok alapján, hogy a hetedik és a nyolcadik elveszíti az esélyt a négy közé kerülésre, hanem ott, hogy az első kettő rápihenhet az elődöntőre - amennyiben nem érdekelt az EuroLiga Final 4-ban.
Lehet persze, hogy jövőre visszatérnek a régi lebonyolításhoz.
Es ha jol tudom, akkor ez is az Euroliga-resztvevö csapataink keresere, hogy ne kelljen annyit meccselniük, mert ök "eleve" erösebbek, mint a többi igy ertelmetlen lenne utazgatniuk. Ez talan igaz is, de hol az eselyegyenlöseg?
Ezeknek a csapatoknak a számára semmi. A 7.-8- viszont befejezi a szezont az alapszakasszal, az 1. és a 2. pedig pihen és készül az elődöntőre, amíg az általad említettek utaznak és viaskodnak.
8 (nyolc)pontot dobott az év legfontosabb meccsén, 8-at (nyolcat)!!!
Kétségtelen, hogy kipontozódott, volt hat védő lepattanója, három labdaszerzése.
De
8 (nyolc)pontot dobott az év legfontosabb meccsén, 8-at (nyolcat)!!!
Kalmár-Nagy Dóra védelmében egy-két dolog:
- Szerintem, hétfőn nem rajta ment el a meccs, volt nála gyengébb a csapatban. Ő egyébként láthatóan - és érthetően - hajtott, a dobása viszont kétségtelenül rossz volt. Mellette szól a kipontozódása és a pécsi magasak (kivéve Vilutyte) gyenge statisztikája.
- Magyarországon a centerképzés nem túl jó, úgyhogy KND mellett/helyett az egykori nevelőedzőit is lehetne emlegetni.
- Ezzel párhuzamosan, egyre több világklasszis külföldi fordul meg a csapatokban.
- A női mezőnyben ötös poszton háromféleképpen lehet megélni (azaz meghatározó játékosnak lenni): alacsony, de erős és gyors - afféle tuningolt négyes; magas és van keze (Sztyepanova, Dydek); egyik sem, de nagy tehetség és jó iskolát kapott (Tuvics). KND ezen kategóriákon kívül esik, és ez csak részben az ő hibája.