Igen, a közbeszéd lett durvább és így az itt írok is.
De szerintem a Fórum vezetése is tehet róla. És itt nem (csak) a modikra gondolok, hanem az őket irányító, vagy nem irányótókra is. Mert nem csak arról van szó, hogy durvább lett a hangnem, hanem arról is, hogy a normálisabbakat lényegében elkergették és ezt elsősorban a moderálási szokások tették, IMHO. Már én se írok, csak azért maradtam, hátha egyszer lesz még jobb.
MI ámokfutása pl. ilyen volt, de persze nem csak Ő. A modik is háborúztak egymással. Megszünt a diszkurzus, csak mi és ők maradtak. Ellenségek, akiket meg kell semmisíteni.
4 éve majdnem végleg törölték ezt a nickem, pedig semmit se csináltam. Semmit. Totál félreértés volt, de olyan nem létezett, hogy egy modi azt írja: "Bocsi, tévedtem" Mikor MI elkezdte ámokfutását direkt parkoltattam ezt a nickem és egy másikat használtam. Aztán egy szép napom rootolták. (ez spec nem MI volt.) megkérdeztem ezzel a nickemmel, hogy miért, mivel nem kaptam levelet. Erre válasz helyett ezt is rootolták.
Fogalmam sem volt, hogy mi történt. Csináltam egy új nicket, hogy legalább megtudjam. Ott kaptam egy választ, melyben azt írták, hogy személyeskedtem és nem igaz, hogy nem tudtam, és modi topicot romboltam (ez a rombolás egyetlen hozzászólás volt és abban egyetlen kérdeés). A személyeskedés bemutatására linkeltek egy hozzászólást, ami nem az enyém volt. Mikor írtam, hogy ez nem én vagyok, arra is csak annyi volt a válasz, hogy hát így jártál. Vagy egy évig nem volt nickem, amíg MI el nem ment és nem kezdék visszaállítani a régi nickeket.
Nos ezek a dolgok igenis a vezetőség hibája és nem a miénk. Igazából az volt az érzésem, hogy nem is akarnak használhatóbb fórumot. Talán jobb így, hogy 10-20 ember ír 100 nicken és nem sokan olvassák. Így nem zavar senkit.
Azóta már nem is értem, hogy miről szól a moderáció, hisz olyan szövegek jelennek meg, melyek jó pár BTK pontot kimerítenek, máskor meg rootolnak nickeket apróságokért. Igazából nem is akarom már megérteni.
Nagyon szerettem a fórumot, főleg a 98-2006 időszakban. Főleg az elején. Akkor mind részei voltunk a fórumnak és nem csak felhasználói. Vannak itt olyan fejlesztések, amik alapötletét én adtam. És ezzel persze sokan vannak így. Talán egyszer lenyugszik a közhangulat és megint használható lesz a Polidili.
a het kerdese mikor jon meg a szabirol orban ugyis mindenkit az o szemelye erdekli hogy ez az orban mennyit rohog miarajtunk a valasztokon az biztos hogy sokat rohog
Nem. Ráadásul a régi nickkek (az Internettósok) mind, vagy legalábbis majdnem mind ismerték egymást IRL is. Igaz, akkor azért több tisztelettel voltunk egymás iránt.
És mikor elment az egész fórum ebbe a kibírhatatan és undorító stilusú vagdalkozásba, ebbe a minden normális emberi mértéket nélkülöző stílusba... na akkor döntöttem úgy, hogy mostantól csak IRL írok. Felvállalva nevemet, címemet, telefonszámomat, stb.
És miközben azt hittem, hogy ezzel legalább saját magamnak megőrzök valamennyit a normalitásból, biztos voltam benne, hogy elárasztanak majd a levelek, üzenetek, spam hívások.
De az évek során csupán Bagdadi Tolvaj keresett meg, akivel azóta is kapcsolatban vagyok IRL is.
Megérte.
És jó lenne, ha majd valamikor visszatérne az emberekbe a vágy és az igány, hogy saját maguk legyenek a fórumokon is. És akkor talán majd újra képesek leszünk beszélgetni és vitatkozni.
Amíg a nickek csak nickek (virtuális személyiségek), addig nincs gond, SzVSz.
na, hát erről írtam én is! :))
egyébként ki garantálhatja, valóban? ha van pl. egy rosszindulatú vagy elfogult moderátor, az simán ki tud adni adatot, vagy manipulálhat, pl. új nick azonnali tiltás, úgy, hogy még nem írt egy sort sem.
itt most csak a büntetőjogi felelősségről beszélek. ameddig nincs róla irl adat, addig nem áll meg a becsületsértés. itt már perelhetne mindenki mindenkit.
tehát, ha én kiírom, hogy ieghae pedofil, akkor azzal nem változtattam meg hátrányosan a nick mögött lévő társadalmi megítélését, hiszen nem tudja senki, irl-ben ki ő?
Nos, elméletileg nem, de azért én erősen ódzkodnék az ilyen kijelentésektől.
Először is, az MM tiltja az ilyesmit. Méghozzá nagyon: IRL, ráadásul különösen szenzitív adat.
Másodszor pedig ott van a "mázli-faktor", azaz a véletlen: mit szólnál hozzá, ha egy nap kiderülne a nick személyazonossága és ez az adat értelmet nyerne (például kirúgnák a munkahelyéről, vagy épp szarrá vernék az ismerősei, nota bene: tönkremenne az élete egy ilyen "duma" miatt)?
Egyébként de! De menjünk át a Trécsparti a polidilire!
tehát, ha én kiírom, hogy ieghae pedofil, akkor azzal nem változtattam meg hátrányosan a nick mögött lévő társadalmi megítélését, hiszen nem tudja senki, irl-ben ki ő?
Ha ieghae (vagy akármelyik nick) beírja neked, hogy fe3dőneván Fasírt egy buzi, aki buzibárokban szopkodott pénzért túristákat, hogy az adócsalása miatti büntetését befizethesse.. akkor te bepereled mi?
Pont arról beszéltem, hogy itt MM-van, ami - a lehetőségekhez képest - elégséges "jogorvoslatot" tud nyújtani.