Keresés

Részletes keresés

BéKa_d Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1407
GALA!

Ez egy kicsit nagyon cinikusra sikeredett. Szerintem jobb az, ahogy mi éljük meg az átalakulást. Mert persze az is megoldás(?), hogy az ember leül és néz üresen maga elé és mereng arról, hogy milyen jó meccseket láttunk Galától; és nem mondom, hogy a TZS, Poszi, Dan féle várjunk, tűrjünk, keressük a bíztató jeleket mentalitás (amely hozzám is közelebb áll)jobb, de legalábbis pozitívabbnak tűnik.
És azért ne feledjük, hogy Galának mi vettük a gyűrűt és hozzánk ült le a Fáy utcai búcsúmeccse után; Conti csinálta a GALA A KIRÁLY! drapit, sz'al nem hiszem, hogy bárki azt mondhatná, hogy nem szerettük a "Tanár urat". De ettől még belátjuk és látjuk, hogy a jelenlegi csapat jobb lesz, mint amit Galával el tudtunk volna érni.
Egyébként, hogy Kozma v. Korsós mennyire újpesti, mutatta, amikor feljelentették klubjukat... de én legalábbis egyikőjüket sem tudnám elképzelni a Fáyban. Jó-jó, tudom, mentalitásról beszélsz, de azért az általad említettek "újpestiségéhez" ez is hozzátartozik; és továbbra is fenntartom, hogy ha ott jön be néhány gyengébb meccs, akkor ott is legalább ilyen szintű "CSAPAT" problémák lesznek - legalábbis el tudom képzelni (nem kívánom, csak! el tudom képzelni), hogy jobban szétesnek, mint ahogy mi most vagyunk.
És azért nem játszhat az idők végezetéig Kozma, Urbán, Szlezák...

Továbbra is azt mondom, hogy az számít, hogy a bajnokság végén hol leszünk - és nem a kvalifikációsra gondolok - márpedig az még elég messze van.

GALA Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1406
Kedves TZS !

Lehet Neked/nektek unalmas de én drukkoltam egy csapatnak , amit a szemem előtt építettek le ( eddig ) ezt én nem tudom kézlegyintéssel elintézi és ugy tenni mintha semmi sem történt volna , mikor fél éve ugatom hogy ez így nem lesz jó. Nektek nyáron is nagyon tetszett a dolog , gondolom az eredmények sem zavarnak tulságosan , vagy tévednék és mégsem annyira uncsi ( állóvíz)ez már ?

Az uteban is pl. történelem volt a kozma meg az urbán ma meg velük szárnyalnak ugyeugye... persze ők nem állóvíz.

BéKa.

egyik előző opusomban írtam ma már nincs - illetve csak a fent megpengetett igen-igen eretnek ötletem lenne- tudod van az a vicc a libák dögléséről meg a rabbi tanácsairól az utolsó liba után...Most csak nézek üresen és azon gondolkodom milyen lesz a galaschek ( tuboly , rixer , müller stb ) utáni simek-szili korszak.

BéKa_d Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1405
GALA!

Te mit mondasz a jelenlegi helyzet feloldására? Szerinted mit kellene tenni, a vezetőknek? és mit tehetünk, mi, szurkolók?
Egyébként elismerjük szerintem sokan, hogy az állóvízzel együtt kiöntöttünk néhány "babát" is, de ezzel együtt szerintem szükség volt a váltásra, amely persze, hogy lehetett volna másmilyen is (mondjuk csak egy kicsit felkavartuk volna a pocsolyát), de akkor lehet, hogy éppen a változás lényege maradt volna el.
És egy új stílus, egy új CSAPAT kialakításához amely szerintem kellett az előrelépéshez (amely persze eddig nem úgytűnik, hogy valóban előre van), igenis ki kellett önteni az állóvizet (bár azért a "babákra" tényleg jobban vigyázhattak volna...).

Dan!
Hétvégén sajnos nem leszek, de szerintem a többiek időben ott lesznek a pultnál...:-) - lesz még úgyis legalább 3 VASAS-MTK, de felőlem végülis lehetne még 5 is (MK döntő, UEFA döntő...).

Karesz4!
Dannel lenne jó, ha konzultálnál a riportokról, meg jó lenne, ha tudnál vmi nyomdai ajánlatot szerezni! A kabalafigura megtervezése is harsány "kösz"t vonna maga után... Meg esetleg nem lenne baj, ha a beharangozókat (de legalábbis egy részét, akár együttműködve, vagy váltakozva másokkal) Te írnád - egyébként be kell fizetni az 1000HUF-t és csak utána tag bárki is... (Csak már tartsunk ott, hogy ehhez számlaszámot is tudjak mondani...)

HAJRÁ VASAS!

ádi Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1404
HAJRÁ VASAS!
Előzmény: GALA (1403)
GALA Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1403
ok , kérdéseim :
Malac alatt a csapat jól kezdett galával és szilvióval , majd ők lassan kimaradtak és az eredmények is . Akkor itt ez hogy volt ?

Ki tartotta galát a keretben ha malacnak nem kellett ?

Nem az volt az oka malac galával szembeni ellenérzésének , hogy ki akart törni Gellei árnyékából és annak egyik sarokpontján akarta jelezni ki az úr ?

Ha gala olyan negatív , akkor a dvsc elleni itthoni ( 2-0 , no look golpassz... ) szünetében miért beszélt az ősvasasos :-) Gróf szinte meghatottan galáról amikor a hátborzongató/ a szpíker is elvolt ájulva/ gala-szilvió gólról kérdezték.?("tudomásul kell venni a vasas Galaschekről szól ")

Az nekem , amióta itt vagyok új , hogy gala alatt rossz lett volna a hangulat . Kb 10 éve járok vidéki meccsekre is ( ez ugye úgy évi 30 szumma 300 meg az előző 10 év hazaijai ergó kb 500), látom hogy reagál a csapat helyzetekre , ki a vezér , milyen hangulat stb. bár semmi öltözői kapcsolatom nincs . Hát cáfolj/atok de szerintem rossz hangulat Verebes és Mészöly idejében volt. Akkor mindenki anyázott , nézett bambán a másikra és nem küzdött a másikért ( ld drMGy). Na az a Mészöly akarta állandóan galát kirakni , anyázta az ujságokban , feltolta csatárnak égetni stb. ( ld pl Effenberg mint csatár ? pedig ő tényleg mennyivel jobb.)
Gellei 2 korszaka alatt és Rudi bá alatt ez 360 fokos :-) ( jó mi , 180 ) fordulatot vett és érdekes módon mindketten galára építettek . Akkor most ez hogy van ?

Egyébként ha már romboljuk az illuzióimat ezek után jó lenne tudnom ha nem akarod nyilvánosan :emilen pls. mit értesz a gala által keltett rossz hangulaton meg pofabeverésen ?

Felsoroltál 5 játékost mint mentálisan nem gyengéket , akkor hol van Pető , Tóthn , Kabát , Komódi ... ( tudod a zsoldosok , bocs a kis szurkáért , ezt tényleg nem rosszindulatból mondtam )hisz ők szinte mind bajnokcsapatból jöttek. Nem ezért hoztuk őket ?

Előzmény: Jackd (1398)
TZS Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1402
Teljesen egyet értek Ádival, hogy nincs értelme azon vitatkozni, hogy mi lett volna ha....Malac Gala...stb maradt volna. Nem maradt! Új edző, új játékosok vannak, és előbb utóbb új CSAPAT is lesz. Ha nem, abból mindenki levonja majd a konzekvenciákat. Persze, hogy ez nem ugyanaz a csapat. Lehet nosztalgiázni, hogy bezzeg a Váradi, a Bubu, vagy Rudi bácsi. De ez már a múlt, vagy nagyképűen a történelem.
Szerintem a játékosoknak, Gyuribának és MZ-nek is az segit, ha látják a bizalmat.
Persze ez nem azt jelenti, hogy kritizálni nem lehet. Csak ez a rétestészta, hogy mi lett volna ha a Gala marad.... - szóval már unalmas.
Bocs, ha hosszú voltam.
Hajrá Vasas!
ádi Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1401
Bocsánat az elso mondatom átfogalmazás miatt félreértheto lett, benne maradt egy "nem" szócska. Helyesen így hangzik:
"Sokan gondoltuk úgy abban az idoben hogy meg kellene Galaschek Peti szerodését hosszabbítani."
Előzmény: ádi (1397)
Jackd Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1400
Gala!

Ebben lehet valami, bár azért mert nem nyilatkozott róla, még lehettek mentális problémái! Sőt kimerem jelenteni, hogy Rudi bácsival is komoly mentális problémák voltak.
De lehet, hogy valóban nem voltak ilyen gondjai, legyen így. Ezzel sem értünk el semmit, elég volt a kényelem, nem ösztönzött senki senkit. Nem mondom azt, hogy mentális csőd volt az egész, de az álló víz jogos! Azt, hogy értünk el semmit, értsd úgy, hogy se bajnokság, se kupa, se UEFA.

Üdv

Hajrá VASAS!

Előzmény: GALA (1395)
karesz4 Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1399
Üdv Mindenkinek!

Először is gratulálok a végre megszerzett győzelemhez Pécsett! nagyon kellett már. Jellemző, hogy pont most nem én voltam a sportszerkesztő, hanem egy fradista kollégám.... Azért rendesen írt Rólunk, nem is merhetett másképp...
A megjelent cikkhez is gratulálok. A faterom, aki szintén Vasasos, mutatta meg nekem, én meg eldicsekedtem, hogy alapítótag vagyok... Ugye BéKá?
Mi a helyzet az újsággal? Kell még a segítségem? Egy nagyon jó grafikust tudok,mivel egy volt barátnőm,, szerintem megcsinálja inygen is nekünk a kabalaállat grafikáját. szükség van rá?
A hétvégén viszont én leszek a sportszerkesztő, úgyhogy nehohy megint kellemetlen helyzetbe hozzanak a fiúk!

Üdv:

Karesz

Jackd Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1398
Gala!

Továbbra sem vitatkozom veled, de azért véleményünket megoszthatjuk.
Dr M Gy valóban Móniban bízott, mert Gyuri bácsi a rutinos focistákat részesíti előnyben. Simeket most valóban nehéz lesz kihagyni, de azért én nem tenném le a nagy esküt, hogy kezdő lesz. Mindenesetre akár kezdő lesz, akár nem, azt lehetelen tutira mondani, hogy ez mennyire érinti Móni szerepeltetését.
Nem is akartak Gala helyett senkit sem játszatni, Komjátinak kezdetektől nem kellett. Ő volt az edző, Ővé volt a döntés joga, de a keretben bent tartották. Azért nem érdemes emberek helyettesítésében gondolkodni, mert ha újj edző jön, újj játékosokat hoz, újj szerkezeti felépítéssel játszatja a csapatot, akkor máris értelmetlen a dolog. Ha a csapat ugyazt játzsaná, mint Gelei idejében, akkot valóban kellene Gala helyére valaki, de erről szó sincs. A játékosokra kell taktikát és felépítést szabni, nem pedig fordítva.
A csapat tavaly mentálisan is rossz volt Galával együtt, de nem csak miatta. Mondjuk úgy, hogy főszerepet vállalt abban, hogy az öltözőbeli hangulat kialakításában és Juci sem verte be a pofáját sajnos. Most Pető megtenné, de már nincs dolga!
Szóval a mentális problámák megvoltak, ezek sohasem csapat függő, hanem egyéni játékosok hozadékai. Persze van olyan is aki még tovább rontja az amúgy sem jó szellemet. Az ilyentől meg kell szabadulni, bármilyen penge is, bármennyire is a csapat hasznára van. Ilyenről azonban szó sem volt!
Játékosaink mentálisan gyengék, talán egy két kivétellel. Gondolok itt Pál Zolira, Simekre, Polonkaira, Zabosra, Zováthra. A többieknek egyenként kell rendet tenni a fejükben, és erre nincs jobb ember Dr M Gy-nél! Viszont ez időbe telik és meglátszik az eredményeken.

Üdv

Hajrá VASAS!

ádi Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1397
Gala!
Sokan gondoltuk úgy abban az idoben hogy nem meg kellene Galaschek Peti szerodését hosszabbítani. Talán csak az AGF nem osztotta ezt az óhajunkat. De a vezetés szakmai és egyéb érvekkel - ha jól tudom - egyhangúan megvált tole. Ez a mai állapot.
Én szurkolok a mostani, jeletosen feljavított, keretnek a minél gyorsabb, minél jobb eredmény eléréséért. Az az akadémikus vita, hogy mi lenne most Galával, Szilvióval csak a hangulat rontására, az egység megbontására alkalmas.
A kérdés ma már csak úgy teheto föl: hogyan kovácsolható csapattá a leggyorsabban a MEGLEVO, ászokat is felvonultató keret?

Azért is HAJRÁ VASAS!

Előzmény: GALA (1393)
GALA Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1396
Lehet és kész vagyok elismerni , hogy az erkölcsi fertő túlzás volt ( főleg Nektek mert ez a meccsekre járó barátaim közötti zsargon volt arra a csapatra , aki nagy neveket vásárol majd alulteljesít és általában az alábbi meglepett nyilatkozatokhoz vezet ), én ezt értettem alatta.
GALA Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1395
"...továbbra is gondot okoz Mezey György vezetőedzőnek, hogy futballistáinak mentális problémái vannak, és nem mindig tudnak igazán küzdeni egymásért. "
Ez pl Rudi bá-nak a félévében 2 hét után már nem okozott gondot , pedig nem igazolhatott senkit.
TZS Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1394
Legalább a Safit kipróbálta volna a második félidőben.
Előzmény: ádi (1391)
GALA Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1393
Kedves Jackd !

Én továbbra sem kötözködöm veled , és ha ezt Te úgy tudod elérni , hogy nem reagálsz rám az korrekt.Bár néha azért tud/t/unk egyet is érteni.

A fiatalok mostani beépítéséről nem Te írtad hogy dr MGy mónit favorizálja Simekkel szemben ? Persze most már nehéz lesz St kihagynia de azért eléggé vonakodva megy ez nem ?

A gala féle keret kifutásáról az előbb írtam az nagyjából a Te véleményed, ott térünk el , hogy szerintem Gt nem így kellett volna elküldeni , főleg ha tudjuk ,hogy nincs helyettese . Nem most kéne 2-3 éveket emlegetni , hanem előtte gondolkodni. Nem tudom ez Gellei , malac vagy MZ hibája-e ,hogy nem lett utód de a tényt ki-melyik profi vezető- hagyta figyelmen kívül ? Szerintem Gellei azért nem keresett utódot mert nála rá épült a csapat, malac Szilivel nyomult , hát..., most meg mellé jött TóthN és döcög.
Gerinc olyan csapatnál , ahol ekkora a mozgás nem várható de akkor min csodálkozik Mezey ?
Amit meg végképp nem értek az a mentális problémák legyőzése , hát nem G volt a mentális probléma ? Most hogy nincs már itt kiderül , hogy a probléma nem lett kisebb, sőt ?

GALA Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1392
conti !
miért kellene önigazolást keresnem ? Az van , amitől féltem . nem vagyok boldog és nem értem miért maradtam anno szinte teljesen egyedül a véleményemmel anno és még akár most is?
pl amikor én fél éve azt írtam , hogy a tavalyi bajnokság tök gyenge volt , akkor is lehurrogtak. Te akkor hol voltál ?

Szerintem nem adott minden feltétel . egy átgondolatlanul igazolt csapattól várjuk el , hogy fusson túl egy 5 évig építgetett csapatot , aki szerintem 2 éve a spanyoleltiltás évében volt a csúcson de ha az elment Hámori és Váczit megfelelően pótolták volna ebben az évben még csúcsra járhatott volna. Abban volt egység.

geyza

Bicskeit osztom teljes szívemből , Szilit nem.
Megmondom persze előítéleteim vannak vele , mert nekem úgy tünt malac őt favorizálja galával szemben pedig a szabadrugás góljain kívül semmit sem tesz hozzá a csapatjátékhoz. Gala a növekvő mellőzése mellett is szinte annyi gólt rúgott a maga leszólt , álló stb focijával mint a favorizált Szili.Pedig pont Szili rúgta góljai többségét álló helyzetből ( szrúgás!)Akkor mit értünk a rohanós játékával ? Az amit mentségére írtál igaz , de emlékszel pl a kihagyott 11-esére ?Mitől volt már akkor akkora arca ? Miért gondolja , hogy akkora király ? Vajon nem azért mert Galát szorította kifele ? De mit tett ?
Odáig rendben van hogy Véber-tempóban viszi fel a labdát de aztán vagy elönzőzi vagy nem tud passzolni .
És erre jött a nyári vaccillálás , most már hogy galát elzavartátok "miattam" , kicsit szivatlak??
Mit enged/het meg magának ?

Nekem ez a mostani szenvedés akkor látszott , amikor tavasszal a Szilivel a kezdőben az ute vagy hogy hívják :-)ellen 25 percig a félpályán sem mentünk át nekik volt 5-6 óriási helyzetük , aztán Móni megsérült gala bejött és símán nyertünk.

Tudom most x emberben felmegy a pumpa de a tényekkel szemben nehéz menni.

ádi Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1391
BB nem hazudtolta meg önnmagát. Szegény Petotomi is érezheti, Vasas játékos soha nem lesz válogatott. Miközben a kiállított Rósát becserélte az utolsó két percre - tehát nyilvánvalóan jutalomból.
Jackd Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1390
www.extra.hu/vasasdh

Új design!

Sajnos tegnap éjjel feltöltés közben gallrament a rendszer, ezért csak a fele került fel, de a hétvégére minden fent lesz.
Szívesen veszek véleményt, ötletet stb.

Üdv

Hajrá VASAS!

Jackd Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1389
BéKa!

Az igaz, hogy ebből a keretből kell idén csapatot csinálni, de ez működhet csapatgerinc nélkül is. lásd. Dunaferr.
Azért nem lesz 2-3 éven belül gerinc, mert a mai stabil kezdő fovisták jövője ma még teljesen átláthatatlan, nagyban függ az idei szerepléstől. Szerencsére Gyuri bácsinál több lehetőséget kapnak a fiatalok, az amúgy is fiatal csapatban és így kiderülhet, hogy kit mire predesztinál majd a mester munkássága.
Nekem a foci OK!
Szombaton derby előtt sör?

Conti!

Újj mezben csak egy hét múlva a stadionban??

BéKa_d Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1388
Dan!

Az a baj az általad leírtakkal, hogy Te is azt írod, hogy egy-két éven belül még nem lesz gerince a csapatnak. Viszont így nagyon nehéz lesz jobb eredményt elérni, mint akár tavaly - és mint írtad a szponzort a mostani eredmények fogják érdekelni, nem pedig az, hogy mondjuk két év múlva milyen jó kis csapat leszünk... Ezért én azt mondom, hogy ebből a játékosanyagból IDÉN KELL CSAPATOT csinálni.

patakveer 2!

Nem hiszem, hogy a hurrá-optimizmus miatt írom azt, amit - szerintem nem is igazán optimista. Viszont nem tudom, hogy Ti mit vártatok az idei csapattól. Hogy minden meccset 5-6 góllal és parádés játékkal nyerünk?
Én nem ezt vártam. Természetesen azt se vártam, hogy leixelünk otthon egy újonccal, hogy kikapunk Ventspilsben, hogy kikapunk Z'egen (azért ez még belefér), de most még ezek az eredmények tul.képp nem számítanak - na jó a Ventspils elleni igen...

Mindenesetre továbbra sem hiszem, hogy pánikolni kellene és az elmúlt évek csapatában olyan dolgot idealizálni, ami azért nem volt annyira perfect - legalábbis mintha a lelátón nem a maximális elégedettség uralkodott. Az is igaz persze, hogy a szurkoló soha sem elégedett és mindig a régebbi csapatok a jók, de szerintem ez a mostani csapat is fog annyi örömet szerezni nekünk, mint a tavalyi dobogós és kupamásodik csapat.

A focira akkor a jövő hét péntek délután 5 óra jó?

HAJRÁ VASAS!

ui.: Conti! Hány felkiáltójel legyen a címben?:-)

Jackd Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1387
Szevasztok!

Magamban megfogadtam többször is, hogy GALA dolgaival nem foglalkozom, és ezt most sem teszem meg, de azért leírom, hogy ezekről mit is gondolok.
Gala valóban vezéregyénisége volt a csapatnak, és az a keret ki is hozta magából, ami benne volt. Volt gerince is csapatnak, amire szükség volt és jól működött. Ennyi volt bennük, slussz!
Gerincre valóban szükség lenne most is, de az nincs. Az is igaz, hogy még Gala idejében ki keleltt volna találni az újj vezéregyéniséget, az újj gerincet. Hát nem lett kialakítva! De ezért vajon ki a felelős?? Gellei?? Komjáti?? MZ ??
Ugye egyik sem?!! Vagy csak egy kicsit.
Azért erről kiváncsi lennék Rudi bácsi véleményére!! Pár évvel ezelőtt még snki sem látott az orránál tovább, ezért kerültünk olyan helyzetbe, hogy ki kelett cserélni a csapatot. Vagy lett volna egy újj gerinc Maczóval az élen?? Az utánpótlásunk nem volt olyan, hogy valakit is kinevelt volna az évek alatt, akiből gerinc alkotó rész, vagy vezéregyéniség lett volna. Bár mennyire is sajnálom, Juci nem alkalmas erre. A játékával nincs baj, de Ő,ehehz csöndes visszahúzódó srác.
Szilit pedig nem kellene Galáhot hassonlítani, és azt sem elvárni tőle, hogy 22 éves korára vezéregyénisége legyen a csapatnak.
Ugyan mi jogon beszélünk mi egységről?? 2 év alatt jött őssze a mostani csapat, egységet várni tőlük egyok napról a másikra blődliség!
Néhány évig még nem is lessz gerince a csapatnak! Talán reményeim szerint majd a Simek, Polonkai, Zabos, Zováth tengely lesz olyan, amit gerincnek hívhatunk, és kb 4 év múlva már lehet köréjük igazolni.
A mentális problémákat megoldását nem lehet siettetni. A játékosoknak először magukat kell legyőzniük, utána jöhetnek a rangadók, amiket tavaly sorra elbuktunk.
Az pedig szinte bizonyos, hogy ha a csapat nem szerepel jobban mint tavaly, akkor a vezetőségnek is el kell gondolkodnia! Ha mégsem teszik, akkor elgondolkodtatják őket a szponzorok!

Üdv

Hajrá VASAS!

patakveer 2 Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1386
Hello geyza!

Örülök, hogy valaki ébren van még.

Szóval...
Szili Attilát jó játékosnak tartom, de semmiképpen
sem vezéregyéniségnek, nem lehet középpontja egy csapatnak. Bocsássatok meg, de számomra Galaschek Peti egy sokkal nagyobb formátumú labdarúgó!

A váltás elkerülhetetlen volt, Gala futás-mennyisége kritikán aluli, így harmincon felül ez már csak kevesebb lett volna, de az isteni szikra meg volt benne, ahogy Müller Sityában is.
(Bár én nálad egy tízessel fiatalabb vagyok, még pár évet láttam tole, nekem O volt "a futballista")

Amit Szilirol írsz az korrekt: rakkolós, remek rugó-technikájú focista, aki nagyon hasznos lehet a csapatnak, de sajnos minden extra nélkül.

Nézzd el ezt nekem, talán nagyon szubjektív a véleményem!

HAJRÁ VASAS!

patakveer

Előzmény: geyza_d (1385)
geyza_d Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1385
Patakveer 2!

Nem szívesen szítom továbbbbb a feszültséget, de már régóta morgolódom magamban és most már mégiscsak elmondom:

Mi az Isten bajotok van Szilivel???

Rakkol, esze van a focihoz, jó a rúgótechnikája, gólveszélyes, bejátssza az egész pályát, meccseket eldöntő góljai, gólpasszai voltak.

Számomra leginkább ő testesíti meg azt a focit, amit - az általam is imádott - Galától megszoktam, csak persze Szili rohanás közben csinálja, (ezért aztán például azok a bizonyos súlypontáthelyezős,húzogatós cselek törvényszerűen nem várhatóak tőle...)

Uraim: EAKSZA!!!!
(EL A KEZEKKEL SZILI ATTILÁTÓL!!!!!)

VASAS!

Előzmény: patakveer 2 (1384)
patakveer 2 Creative Commons License 2000.08.17 0 0 1384
Béka!

Mitol vagy biztos abban, hogy ez a csapat jobb lesz, mint a tavalyí volt, erre utaló jelet még egyet sem láttam. Vagy ez csak az egészséges VDK-s hurrá-optimizmus?

Nem akarlak Titeket hosszas szakmai analízissel untatni, végül is nem is tisztem, de az utóbbi két, vidéken mutatott produkciónk borzalmas volt.

A csapatnak nincs feje, hiányzik egyfajta stílus vagy karakter, ami jellemezné a Vasast. Szili alkalmatlan arra, hogy összefogja a csapatot, Galaschek távoztával nem látok senkit, aki képes lenne "fazont" adni a játékunknak.

Ennek ellenére, remélem Neked lesz igazad és idovel összeérik valami, amire már nagyon várunk.
Én még nem látom.

patakveer

U.i.: Szerveztek valami focit? Szívesen mennék!

HAJRÁ VASAS!

Előzmény: BéKa_d (1371)
geyza_d Creative Commons License 2000.08.16 0 0 1383
Úgy látszik, mégse higgadtam le eléggé...

Szóval:

Bicskei egy utolsó, sötét, primitív tuskó. Egy hozzánemértő szerencsétlen, tehetségtelen senki.
Egy szerencselovag. Egy másokat hülyének néző bunkócska.

Ha esetleg a mester maga olvasná értékelő szavaimat, elnézését kérem, értse meg, ma este nagyon meleg van és párás a levegő, lehet, hogy kicsit indiszponált vagyok.

BéKa!

Már éppen kérdezni akartam, hogy mikor lesz foci! Számíthattok rám, kezd gyógyulni a térdemben a kicserélt szalag és hiányzik a játék.

Szombaton, a meccsen találkozunk!

HAJRÁ VASAS!

conti Creative Commons License 2000.08.16 0 0 1382
Sziasztok!

Az újságba mindenképpen négynél több szines oldalt javaslok. Szerintem legalább 8 kellene. Az első szám tényleg jó lenne, ha tartalmazna kérdőívet, és jó lenne, ha ezen foglalkoznánk a kabalaállat-kérdéssel is. Grafikust kellene találni a megrajzolásra, mert akikkel én kapcsolatban állok, linkek nagyon. Nem látnak benne nagy bizniszt /nem is az/, és szinte semmit nem csináltak még.

Az újság neve legyen HAJRÁ VASAS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Gala!

Miért érzem azt hozzászólásaidból, hogy önigazolást találsz a mostani szereplésben? Nem igazán a csapat féltése süt ki a soraidból!

Kezdem úgy érezni, hogy két pártra szakad a Vasas-tábor: MZ elveit elfogadókra, és az azokat ellenzőkre. Nem hiszem, hogy erre van szükségünk. Meg kellene nézni, hogy ki mit tesz a klubért, az eredményességért!!! Objektíven! Ha Zoli a magyar futtballban megszokott vezetési elvet követte volna, Malac marad az edző! Harmadik helyen végzett a csapat, megvan a szponzor elvárása, a nemzetközi szereplés! De ő nem elégedett meg a látszat eredményekkel, amit valószínűleg a tavalyi bajnokságban BÁRMELYIKÜNK elért volna! Ne feledjük el, két komoly ellenfelünk volt, akiktől 4 meccsen összesen 1 pontot sikerült kicsikarnunk, tehát egyértelműen ŐK VOLTAK A JOBBAK! Zoli ennek ellenére idehozott több játékost, ami valószínűleg szinte mindannyiunk tetszését elnyerte, és egy remek edzőt, akinek a megítélése elég vegyes, de azt, hogy bizonyítási vágy fűti, senki sem vitathatja! És nekünk pont ilyen edzőre van most szükségünk!! Aki megtanítja játékosainkat nyerni!!! És nemcsak a gyengébb ellenfelek ellen. Ha mégsem sikerül megfelelni az elvárásoknak /első, második hely/, akkor Zoli azért menne el, mert úgy gondolja, minden feltétel adott volt a jó szerepléshez, többet nem tehetett. Szerintem nem menekülés, akinek nem sikerül egy adott feladat megoldása, bár minden feltétel adott, le kell vonni a konzekvenciákat! Mondjuk ez sem a MO-on megszokott gyakorlat!
Én bízom abban, hog mindannyiunk örömére nem ez utóbbi dolog következik be, hanem az a Sinko cikk válik valósággá, amit féltve őrzök:
Úgy, mint a Ferencváros a BL-ben-csak a Vasassal!

Hajrá Vasas!!!!!!!!!!!!!!!!

geyza_d Creative Commons License 2000.08.16 0 0 1381
Na. Most, hogy valamennyire lehiggadtam, tudatom mindenkivel a következőket:

GALA Creative Commons License 2000.08.16 0 0 1380
hát lehet hogy az előítéleteimből indulok ki de eddig bejöttek. Úgy gondolom , megfelelő tapasztalattal meg lehet jósolni dolgokat ( call it prejudice ). Másnak is ment ez már...

Akkor csapattal nem lehettem túl kristálykriszta...Szerintem először el kell dönteni ki/kik köré építek csapatot ( mentalitás,emberi tulajdonságok,ilyesmik alapján ) és köréjük igazolok, nem úgy hogy ki a legjobb balszélső mert ez általában nem működik.
Mi meg itt csodálkozunk , hogy k jókat igazoltunk hogy hát milyen jó játékosokat igazoltunk de nem alkotnak csapatot.Nem beszélve arról , hogy igazán a mag sincs meg. Lehet ez is előítélet de én minden Mezey nyilatkozatból azt érzem , nincs rend a pályán , nincs vezér , akire nézhetnének ha baj van . nincs aki megrázza magát stb stb...
ugyis tudod kire gondolok.de ajánlom olvass vissza néhány nyilatkozatot ezzel a szemmel és érdekes lesz/lehet.

Ami szerintem most van az az , hogy kicseréltük a magot és 3 helyről akarunk egyet összeolasztani olyan kiegészítőkkel , akik az előző rezsimben tudtak teljesíteni. Mert az koncepciózus volt.
most káosz van , aztán vagy lesz valami vagy kisnyúl... pl MGy egyszer azt nyilatkozta kb hogy azt gondolta ismeri a vasast de rájött több idő kell... Hát ez az! ez nem az a vasas amit ő ismert. ezek most csak játékosok.

Az uteban vagy hol:-) kb 8x annyi saját nevelés vagy egyértelműen az utehoz kötődő/köthető ( aki magát is oda köti ) játékos van ( pl.Korsós) mint nálunk , hát ha ez a koncepció akkor csak reménykedhetünk.
Az sem véletlen hogy jönnek az eredmények , ezért kicsit történelmietlen azt felvetni mi lett volna ha nem ilyen jók az eredményeik. ( kb mintha az indiánok győztek volna rendszeresen a sokkal nagyobb tűzerővel rendelkező telepesek ellen , aztán kijelentették volna a nyil koncepcionálisan jobb a tűzfegyvernél, Ez ugye nem történhetett meg...)

Én szívesen megmondanám hogy mit kellene tenni-pl. G utódját addig megtalálni , amig ő itt van/volt,Szili erre is alkalmatlan , Polonkai meg ha igaz amit írnak és mondtok róla, akkor is fiatal és be se verekedte magát eddig, de most már hirtelen nincs ötletem, -- de ez csak azért van mert kicsit őrült vagyok mondjuk ha edzést kellene vezetnem , akkor gyorsan visszavennék magamból (:-)) talán kosárlabdában nem. De ha szerintem nyilvánvaló dolgokat szúrnak el majd utána csodálkoznak , akkor azért csak felháborodok , főleg hogy hetekkel ezelőtt is ezt mondtam.
Attól félek hogy G nemcsak a pályán jelentette a vasast , hanem elküldése egy olyan folyamat eleje , ami nagyon könnyen a teljes megszűnéshez vezet. És aki ehhez asszisztált az nagy felelősséget vett a nyakába. Lehet hogy nem volt más ilyen könnyű út de mások is túlélik valahogy nem csak a diósgyőr példáját kellene emlegetni ( ute,honvéd,győr,stb ) sokkal rosszabb éveket(dobogó kupa sehol) is túléltek és nem azon múlik a sorsuk hogy MZ mit gondol.És ha mi olyan középszerű leszünk mint nekem pl Szili eröltetéséből ( pl G.hez képest ) következik , akkor mi lesz ?
Bár már tévednék...

bocsánat a terjedelemért és ha néha túlburjánoztam de még mindíg nagy az aggodalom és a feszültség bennem.

Előzmény: BéKa_d (1379)
BéKa_d Creative Commons License 2000.08.16 0 0 1379
T. GALA!

Nem tudom, sokmindenben igazad van. Csak a végeredményt tekintve nem érzem úgy, hogy a megfelelő következtetésre jutsz - talán azért, mert a végeredményből és előítéleteidből indulsz ki?

Nem hiszem, hogy ha az Újpest állna úgy, ahogy mi, akkor ott olyan béke lenne, mint nálunk - főleg annak ismeretében, ahogyan egyesek Kistelekit fogadták (ugye Lila anaconda...).

Nem igazán értem, hogy hogyan gondolod azt, hogy előbb van a CSAPAT kialakítása és utána az igazolások. Ha úgy gondolod, hogy előbb legyen egy mag és aköré fel lehet építeni a többit - akkor azt kell mondjam, szerintem ezzel nincsen nálunk gond. A fiatalok amennyire én tudom jóban vannak egymással a pályán kívül is. Illetve a csapaton belül azért meg lehet találni azokat, akik 2-3 éve együtt játszanak, még ha van is benne valami, hogy tul.képp két év alatt teljesen kicserélődött a csapatunk.
Emellett fel kell vetnem viszont azt is, hogy nem jobb-e a CSAPAT kialakításával megvárni azt, amíg együtt van a csapat...? Elvégre az éppen úgy hátráltató lehet, ha egy kialakult hierarhiába akarsz valakit egy-két hét alatt beilleszteni (esetleg éppen a CSAPAT valamelyik tagjának kárára).

Én már tényleg láttam olyan momentumokat a meccseken, amelyek alapján úgy érzem, hogy ezek a játékosok képesek lesznek megdögleni egymásért a pályán és képesek lesznek CSAPAT-ként harcolni. Viszont ehhez az is kell, hogy összeszokjanak, hogy a harcuk ne csak egyének csapkodása legyen, hanem egységes fellépés. Most még gyakran kisegítenek oda is, ahova nem kellene, gyakran túl sokat vállalnak és van, hogy túlságosan bíznak egymásban. Még nem érzik egymást. Viszont szerintem ez olyan, mintha 6 olyan lóból, akik eddig csak vezérként szerepeltek egy kettes, vagy négyes fogatban, egy 6-os fogatot akarnál csinálni. Eleinte húznak erre, húznak arra (otthagynak minket a közepes erősségű kettes fogatok is), de egyre többet fognak egy irányba húzni és akkor valóban ott leszünk a topon.

És minél több ilyen apró szar győzelmet érünk el, ez annál gyorsabban fog menni, mert azért azt nem hiszem, hogy a jó eredmény CSAPAT-kovácsoló hatását is bizonygatnom kellene.

Azért emléxünk mindketten 2-3 éve lélektelenül 6-2-re, vagy 2-1-re, vagy 4-1-re elvesztett meccsekre is - és ebben a csapatban nem érzem, hogy benne lenne az, hogy teljes egészében beletojik a meccsbe.

Abban, hogy ha az eredménytelenség esetén MZ megy, nem megoldás (sőt!) tul.képp egyet értek veled, de ha nem megy, akkor mi a megoldás? Maradjon még néhány évig? Vagy maradjon, de majd Te megmondod neki, hogy mit csináljon?...:-)

A véleményemet legkevésbé a pécsi eredményre alapozom, hanem arra, amit láttam az Újpest meccs óta, és arra az érzésre, ami a ventspilsi kudarc után, a játékosokkal és Mezeyvel való beszélgetés alapján alakult ki bennem.

Szvsz ez valóban az elmúlt 15-20 év legértékesebb játékosállománya és én képesnek tartom Mezeyt arra, hogy csapatot formáljon belőlük. Mindenesetre eléggé rosszul kezdtünk ahhoz, hogy legyen honnan javítani...

HAJRÁ VASAS!

Előzmény: GALA (1378)
GALA Creative Commons License 2000.08.16 0 0 1378
Kedves BéKa.

az ute+... már öreg :-)vagyok , hogy megszokjam , de ugye nem ez a lényeg.

Szerintem kicsit összekevered az okot az okozattal , nem hiszem hogy ott előbb volt az eredmény és aztán lett csapat. Ha jól emlékszem Genzwein alatt - amikor visszahozott olyanokat is , akik tuti nem fértek be de olyan egységet akart és tudott kovácsolni hogy szinte alig kaptunk gólt , minden kétes meccset megnyertünk stb-is előbb volt a CSAPAT kialakítása az igazolások már így történtek. Normál csapatnál ez szempont nem pl az életkor...Már multkor megkaptam erre azt a suta érvet , hogy hiába lettünk öszi elsők az nem ér semmit , de megint ha jól emlékszem akkor már nem G volt az edző hanem M. akiről inkább semmit és jött Bácsi a dózsából... ( vagy honnan :-))és széttört a gerinc.

Azt fenntartom , én erről papoltam a nyáron mikor okosok leugattak , meg próbaidőt kértek és még most sem tartunk sehol csak várunk...

Amiket írtál hogy hogyan küzdött a csapat az eddig minimum volt de többségében meg is nyertük az adott meccset , mert általában csak az mtk, ute,dfer vagy fradi ellen vesztettünk pontokat..( a gázszer kivételével )Az egység hiányát meg én előre mondtam , most nem velem kell vitázni hanem MGY-vel meg MZ-vel mert ők sem látják , ami hát csak valami minimális szinten van ha jóindultaú vagyok.

G és Sz ellenpróba nélkül nem ítélhető meg , de mi lesz ha pl idén annyit sem érünk el mint tavaly ?Amikor erre JackD válaszolt , hogy akkor MZ veszi a kalapját , akkor eldurrant az agyam . Hát ez a megoldás ? Hát nem ő épitette ezt fel , akkor meg menekülőre fogja ??? Ez nagyon könnyű ...

egyébként ha nem lenne ez az előbajnokság már valószínűleg most elértük volna , hogy alulmúljuk a tavalyi évet , úgyhogy a kritikám már most jogos lenne...( kivéve ha innen kezdve az előbb felsorolt csapatokat mind megverjük , lehet kezdeni a hétvégén )...

Válaszodból ( aminek a hangvétele hál istennek a megszokott ) nekem úgy tűnik még tart a nyári optimista hangulat egy ellentmondásos pécsi győzelemre és több ciki eredményre alapozva .
Ti tudjátok.

Előzmény: BéKa_d (1371)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!