De előtte még annyit, a Kiberiáda tényleg annyira fantáziadús, humoros, és gondolatébresztően színes, hogy máig hihetetlen nekem, hogy létezik ember, aki nem olvasta... :) Márpedig az emberiség nagyobbik része, sajnos, ebbe a kategóriába tartozik. Pokoli! Hogyan élik ők az életüket?! :)
Szóval, Alapítvány. Van egy jó kis topik itt az Indexen (igaz, jóideje bedöglött), az "Alapítvány=Star Wars?" (megjegyzem, gyümölcsöző gondolatkísérlet, sok minden belefér az eszmecserébe), ott már többször volt szerencsém ajánlani az Alapítvánnyal csak most ismerkedőknek - de ugyanígy elmondom annak is, aki sok év után újraolvassa a sorozatot -, hogy szerintem érdemes mindig megtartani a megírás sorrendjét. Holott, ugyebár, vonzhatná az embert a történet kronológiai rendje is, ott két a "előtt" típusú regény, amelyeket egyébként pont utoljára írt a mester. Ám úgy vélem, nem szabad az embernek megfosztani magát attól a káprázatos élménytől, ahogy feltárulnak előtte a már ismert események előzményei, ahogyan a szálak tekerednek-kavarognak, hogy a legfantasztikusabb módon a végén eljussanak oda, amit már tudunk. És beigazolódik, bármennyire is nyitott egy kalandnak a vége, az odáig tartó utat be lehet úgy mutatni, hogy az olvasó halálra izgulja magát. (Visszautalva az említett topikcímre: miként Darth Vader életénél és halálánál. Ugye, hogy az is izgalmasabb 'visszafelé', mint 'odafelé'?!)
És végül: hogy milyen 'unalmas' ez a mi kis életünk. Hát, végül is nem olyan nagyon, de tény, bárki csalódott lehetne, azután, hogy pár évtizeddel ezelőtt - pláne a vernei időkben - joggal lehetett olyasmit várni korunktól, a huszonegyedik század elejétől, hogy Hold-városokban nyaralunk, űrkompokon megyünk munkába-iskolába, fiatalító anyagokat eszünk és száz évig élünk, cseréljük az elkopott szerveinket, stb. - de főleg, azt hiszem, mindnyájunknak a fantasztikus utazási módok és lehetősége hiányoznak az eképzelthez képest valóban szürkébb, földhözragadtabb éltünkből, realitásunkból. Hát, ez van.
Nekem a Kiberádia gyermekkori kedvenc olvasmányom volt, kiskamasz koromban. Különösen a lentebb említettek a Vérgőz király és a fenevad c. novella fogott meg, amikor Trull és Klapanciusz modellezte a fenevadat. Hol a fenevad? nem látod? bebújt a zárójel alá. Kb így volt és ettől mindig kirázott a hideg.
Most keztem újra olvasni Isaac Asimov műveit, kivégeztem a Halhatatlanság halálát, valamint sorba haladva a az Én a robot-tól az Alapítvány és a Földig mindent.
Most vettem meg a második alapítvány trilógiát, amit már nem Asimov írt. Kicsit félek tőle, de azért a hétvégén beledezdek.
Annyira jó lenne olyan világban élni, amikor az emberiség már gyarmatosított volna néhány bolygót, menne a hipertér ugrás is. Ehetett itt ülök budapesten és vonattal meg autóval utazok, ahelyett, hogy csillagrendszereket fedeznék fél! Hát hol az igazság.
Van valakinek kedve beszélgetni Asimov alapítvány trilógiájáról és annak világáról valamint a kapcsolódó művekről?
Pokoli, de én is bekajáltam első olvasatra az újságban, pedig láthatóan egy többoldalas tanulmány bevezető bekezdése volt, csak hát olyan jól hangzottt... :)
Hallottam rola [Solaris TV-film], de semmi kozelebbit nem tudok (pl. senkirol sem tudok, aki latta volna). Misztikus kis darab...
A Lem filmlistahoz annyit, hogy Tarkovszkij Solaris-a valoban magasan a legjobb adaptacio (amelyik szerintem tulszarnyalja a regenyt is), de a Der schweigend stern-t sem kell lebecsulni (itt szinten a film tetszik jobban - nemreg ujraolvasva az Asztronautak-at, elcsodalkoztam, hogy mi tetszett nekem ebben annak idejen). Ugyszinten, ambar az Ikarie XB1 erthetoen elmarad a Magellan felho epikus voltatol, a maga modjan kivalo film: intelligens es latvamyos, szoval igazi klasszikus sci-fi.
Most fejeztem be egyebkent a Conquest of Space [amerikai, 50-es evek] film ujra megnezeset. Vannak benne ugyetlensegek (melyik filmben nincsenek?), de ujra meglepett a profetikus volta. A szaraz es kietlen, sivatagos Marson pajzs-vulkanok vannak, mig ezeket csak masfel eztizeddel kesobb fedezte fel a Mariner 9. (Az amerikai szonda 9 fotojain mindenki meglepodott - marsi varosokat vartak -, pedig eleg lett volna George Pal filmjet megnezni, hogy mar jo elore kiabranduljanak :-) A film egyebkent egy Verner von Braun regenyre epult.
A szovjet-lengyen Pirx jó példa arra amit a régi filmek "újravariálásáról" mondok. Akkoriban nem tudták hogyan is néz ki a Szaturnusz gyűrűje közelről. Ma már tudjuk. Az olyan részeket kell(ene) újra csinálni amin az látszik, hogy olyan legyen amilyen valójában. Na, ilyesmikre gondolok. Így is lehet korszerűsíteni filmeket.
Egy idézet a Filmvilág e havi számának cikkéből (Géczi Zoltán: Dialógusok az elektronikus lélekvándorlásról):
"A Bandai/ Kodansha/ Production IG/ Manga Entertainment hivatalos bejelentése szerint még idén megkezdődnek a Kiberiada című animációs film munkálatai. A 100 percesre tervezett nagyköltségvetésű mozifilm alapjául Stanislaw Lem Kiberiáda című kötete szolgál. Három történet kerül megfilmesítésre a Trurl és Klapanciusz hét utazása ciklusból: Mamoru Oshii (Ghost in the Shell) a Vérgőz király és a fenevad, Otomo Katsuhiro (Akira, Steamboy) A valószínűségi sárkányok, Shinji Aramaki (Appleseed) pedig a Hogyan épített Trurl és Klapanciusz másodfajú démont az okleveles zsivány számára című írást adaptálja. A hozzávetőlegesen 30 perces részekből, illetve rövid átkötő klipekből felépülő film egységes vizuális világát a látványtervezői posztra felkért Masamune Shirow (Ghost in the Shell, Dominion) alkotja meg, zenéjét Kenji Kawai, DJ Krush és Towa Tei komponálja."
Ínycsiklandozó hír, ugye? Sajnos, nem igaz: csak egy fantáziafutam annak a gondolatmenetnek a bevezetéseképpen, miszerint Lem életműve részleteiben és egészében megfilmesíthetetlen. Szerzőnk felsorolja, mi mindenféle módon próbálták már vászonra vinni regényeit, novelláit, színjátékait (pl. Andrzej Wajda a 'Mr. Jones'-t), Tarkovszkij Solarisa kivételével nem született értékelhető mű. (A szovjet-lengyel 'Robotokkal a Szaturnusz körül'-t is beleértve; pedig az nem rossz.)
"...a Lem-adaptációk lajstroma ugyanis – egyetlen kivétel mellett – nem tartalmaz nagy kvalitású műveket. Röviden és valósan szólva, Stanislaw Lem nívódíjas prózájába eddig rendre beletörött a középszerű filmesek bicskája."
A Filmvilág-cikk Lem-filmográfiája:
Asztronauták (Der Schweigende Stern) lengyel–NDK, 1960. Kurt Maetzig
Igen, Klaus Kinski játszott benne. Emlékeim szerint egy elképesztően szar film volt, persze lehet, hogy csak elmulasztottam a lényeget. Nagyon fiatal voltam még.
A régi mozikra jellemző nagy festett plakátokról jutott eszembe. Volt egy német (ha jól emléxem)sci-fi, Androidok lázadása (erdeti cím: Android). Na annak volt egy katasztrófális ilyen festett plakátja. A képen két szegecselt fej volt ami egymásra nézett, az egyiknek vér csöpögött szájából. Semmi, de semmi köze nem volt filmhez. Én azt gondoltam akkor, hogy minden mozi saját magának fest ilyet, de ugyan ezt, ugyan ennél a filmnél más mozinál is láttam. Van valaki aki emléxik erre a filmre?
Két eset lehetséges: vagy a tudományos fantázia (a vernei "előrelátás") gyengül, vagy a mozilátogató közvélemény egyre képzettebb, tájékozottabb (azaz nehéz neki olyat mutatni, amire ne legyintene fölényesen: aha, tudom). Vagy mindkettő.
Az a jelenet jut eszembe a jelenségről, amikor az időutazásos témájú Star Trek IV-ben a (XX. század) nyolcvanas évekbeli ipari milliőben (az ugyebár a jövőből jött) Scottie főgépészt odaültetik egy számítógép-terminálhoz, hogy valamilyen technikai újítás részleteit beprogramozza. Azzal kezdi: Helló, komputer! És amikor csodálkozva figyelmeztetik, hogy az egér szolgál a géppel való kapcsolattartásra, akkor a szája elé tartja a dróton lógó fura kis izét és abba szól "bele": Helló, komputer!
Hát... LCD panelek Windows felülettel... Mobilon hívja egymást a legénység... hosszas, részletekbe menő szexjelenet McLane és Jagelló között.... Hát nem tudom. Inkább várjunk vele még egy kicsit :)
Mellesleg erről eszembe jut valami. Van egy érdekes különbség a régi és a mai sci-fi eszköztár között. A filmek díszletei között mindig is megjelentek valamilyen formában a kor csúcstechnikai eszközei. A különbség az, hogy a 60-as, 70-es években ezek mind jóformán "ezoterikus" eszközök voltak, azaz csak egy szűk szakmai elit tudta, hogy pontosan mire valók (pl. mágnesszalag-egységek, fizikai mérőműszerek). Ma viszont ezek szinte egytől egyik a hétköznapi ember felszereltségéhez tartoznak, vagy legalábbis tudunk róluk (laptopok, GPS, mobilok). Ezáltal a sci-fi film sokat veszít a misztikumából.
Igen, ez az Orion agyközpontja a neten. De hát ki bír németül olvasni? Viszont csak most fedeztem fel, hogy van külön magyar szekciója, ahova Gyula is odatette a magáét, ill. link is van a honlapjára.
"With many airings (and a dubbing made in the 21st century) and a board game, hungarian ORION fans are the luckiest in the not german speaking countries."
Merem ajánlani a rákeresést a www.starwars.hu hírarchívumában az alábbi két írásra, illetve dátumra: 2003-04-04 - Yoda mester két alakban 2002-11-08 - A rejtett erőd - a „rejtett” prequel
Találtam egy oldalt, lehet, hogy ismeritek. Többek között van sok kép is rajta. Paródia is, pl. Star Trek és Orion. Orion
Más is észrevette, én rögtön mikor láttam, van összehasonlító kép is az oldalon, a SW1-ben az űrállomás az is az Orionból van koppintva. Van az oldalon két egyszerű Orionos játék is. Memory és egy lövöldözös-szerűség.
Azért is szeretjük a régi sci-fiket, mert a gyerekkorunk hangulatát is felidézi. Visszagondolva, olyan szemmel nézve jók a jó filmek :). Ezért sem színesítették az Orion moziváltozatát, gondolom. Nemrégiben az egyik műsorújságban, amikor még ment a FM-on, volt színes kép a filmből. Érdekes volt.
Én el tudok képzelni jó, mai kornak is megfelelő felújítást.
Ez bizony offtopik, de mégis megjegyzem, hogy a Sport mozit én is sajnáltam. Nem utolsósorban azért is, mert az egész környéken, jó nagy körön belül az volt az utolsó mozi.
Mellesleg, szigorú "jogászi" logikával követve a fonalat azt is megállapíthatnánk, hogy a topik "Az Orion és a sci-fi híveinek" nyílt, de azt nem definiálja a cím, hogy ők miről beszélgessenek. Ám valóban az látszik értelmesnek, ha ebben a szobában mégiscsak a sci-fi lenne a központi téma, már csak azért is, hogy ne üldözzük el azokat, akik főleg erre lennének itt kíváncsiak.
A Star Wars- és Star Trek-filmek, legyen bármi is a véleményünk ezekről, a legközismertebb példák közé tartoznak az egész műfajban, emiatt nem várhatja el senki, hogy kínosan kerülgessük itt a témát. Miért is tennénk? Viszont ezeknek a témáknak van már gazdagabb múltú, nagyobb létszámú rajongói fóruma, elég sokféle, nem volna érdemes itt is csak erre a témára szorítkozni, hiszen a sci-fi felmérhetetlenül sok egyéb alkotást is felmutatott már, amelyek érdekes viták célpontjai lehetnek. Mint ahogy voltak is már jó párszor itt is és a régi fórumon is.
Úgy rémlik, hogy a filmek "még teljesebb" vagy "még eredetibb" verzióinak bicskanyitogató újrakiadásain egyszer már kidühöngtük magunkat kissé, és én sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar újra beindítják Lucasék a pénzfejő gépezetet. Gusztustalan dolog, de nem büntethető. Én annyival védekezek ellene, hogy már többször volt abban a megfigyelésben részem, hogy amit kihagytak az első ismertté vált verzióból, azt gyakran érdemes is volt kihagyni. Aliens, Vissza a jövőbe, Csillagok háborúja, végül is mindegyikből jó volt az "első" változat is. Az meg, hogy számítógéppel rányomnak néhány újabb díszletelemet vagy effektet a filmre, az marhaság. Ahhoz mit szólna a rajongói tábor, ha az első Star Trek-széria jellegzetes, a korra jellemző, stúdiószagú díszletei közé most odarajzolnának néhány laptopot, digitális LCD-kijelzős műszert, DVD-olvasót, vagy akármit, ami azóta lett hétköznapivá, ám akkor még nem tudta senki elképzelni őket? Az Oriont is retusálhatnák, a képernyőkön futkosó görbék helyére könnyűszerrel beilleszthetnének mai stílusú, osztott képernyős, sokféle képet, számot, ábrát tartalmazó megjelenítőt. De ez csak azoknál nem csapná ki a biztosítékot, akik annyira fiatalok, hogy sosem látták eddig az eredeti változatot. Mindenki más tudná, hogy most összefirkálták a kedvenc képeskönyvüket.
Nem kell bekapni a csalit. Hülyét akarnak csinálni belőlünk, de nem hagyjuk magunkat. És majd megmosolyoghatjuk azokat, akik a soron következő feljavított változatnál kezdenek dühöngeni a most hiába megvásárolt "isten-bizony-végleges" példány miatt.
Gondolom tudod, hogy az "Orion" a topiknévben onnan származik, hogy ez a társaság eredetileg a Kvadrát Orion-honlapján működő fórumban kovácsolódott össze. A "kifogynánk az Orion-témából" nem csak egy lehetőség, hanem gyakorlatilag már lezajlott kb. két évvel ezelőtt, és az utolsó hónapokban/évben az is inkább egy általános sci-fi fórumként működött. Úgyhogy az on-topic itt semmiképpen nem csak az Oriont jelenti, emiatt kár is aggódni. Itt arról van szó, hogy kb. fele-fele arányban vagyunk, akik az SW-t is (esetleg korlátozottan) érdemes témának találják, ill. akik a "szemét" kategóriába teszik. De ez sosem jelentett problémát, az SW többször is felmerült már, mindenki elmondta a maga véleményét, emiatt sosem ugrottunk egymás torkának (sőt, ha jól emlékszem, eddig még semmi miatt, le is kopogom gyorsan! :) )