Az afriaki válogatottaknak senki nem tiltotta meg, hogy kihasználva genetikájukat ugyanolyan erősek, gyorsak legyenek, mint az európai csapatokban játszó feketék, ráadásul úgy, hogy többségük európai csapatokban játszik akár gyerekkora óta. Szóval ez nem igaz, ott a felkészüléssel, a taktikai fegyelmezetlenséggel, és fejben van a baj.
Ha emlékszel. pl. a nigériaik minden nagy torna előtt a pénzen veszekednek.
Az USA-t láthattad a VB előtt a franciák ellen, gyakorlatilag végig védekeztek, egy támadásuk volt, igaz abból gólt rúgtak, a mostani keretük gyenge.
2. A külföldi szimpatizánsaik nem mindig állnak a megfelelő szellemi magaslatokon.
Emellett idegesít a franciák állandó froclizása, hogy aszongya nem játszottak szépen. Már elnézést, de kétszer annyi gólt rúgtak a Vb-n, mint 2010-ben az akkor agyonhype-olt spanyolok, emellett lenyomtak két korábbi világbajnokot. A 2000-es évek eddigi győztesei (brazilok, olaszok, spanyolok, németek) együttvéve sem szereztek annyi gólt a döntő rendes játékidejében, mint most a franciák egymagukban.
A dánok elleni szanatóriumi meccsről annyit, hogy számos korábbi világbajnok művelte már ezt a korábbi tornákon (pl. német-kolumbiai 1990, brazil-svéd 1994), nem értem, hogy miért most jelent ez akkora problémát.
Azt se felejtsük, hogy több korábbi nagy tornán is megnyerték a legszebben futballozó és legszerethetőbb válogatott címet (pl. 1958, 1982, 1986, 2006, 2016), csak éppen a végén meg kellett elégedniük az ezüst- vagy a bronzéremmel. Miért kellene szégyellniük magukat, amiért most aranyat akartak nyerni? Ha nekünk fele annyi eszünk és taktikai érzékünk lett volna a Vb-selejtezőkön, mint amennyi ezen a tornán a franciáknak volt, akkor a Feröer elleni utolsó selejtezőn átléptük volna a húszpontos határt.
Az afrikaiak nem azért nem nyernek vébét, mert ott nincs tehetség, hanem azért nem, mert a feketék előnyeit a fizikum terén lefölözték a nyugat-európai válogatottak.
(Minden politikai állásfoglalás nélkül ez az igazság."
Nem. A fizikum megvan , igaz , de az esz hianyzik hozza. Ok jok az ismetlesben , a begyakorlott mozdulatokban , de a kombinacio , szervezes , az sehol sincs.
Ez így van, ráadásul megnövelte a büntetők számát is, nélküle sokkal kevesebb bíró mert volna 11-est adni. Remélem nem tart majd 20 évig a FIFA-nak rájönnie, hogy az egységes bíráskodás érdekében erre a célra kiképzett VAR bírókat kellene foglalkoztatniuk, nem a múlt héten még a pályán futkosót beültetni a videoszobába, aki lehet hogy még a visszatekerés gombot sem találja meg a vezérlőpulton.
Nekem felemás érzéseim vannak a VB-vel kapcsolatban.
Én általában azoknak a csapatoknak drukkolok, akik még nem nyertek VB-t, most pedig a legjobb 4 között 2 ilyen csapat is volt, sajnos egyikőjük sem nyert. Tetszett, hogy néhány "nagycsapat" korán leégett, nem mindig ugyanazokat kellett nézni, mint ahogy az már a BL-ben megszokott. Az is tetszett, hogy a nagyon gyengék is eltűntek (kivéve Panama, akik szerintem a mai napig nem értik, hogy hogyan kerültek egyáltalán oda) és legalább védekezni mindenki megtanult alapszinten.
Ami nem tetszett, az elsősorban a bíráskodás volt. Egyrészt a bírók iszonyúan eltérő felfogásban fújtak, teljesen véletlenszerűen osztogatták a sárgákat, piros lap alig volt (és nem azért, mert nem voltak durva belépők, hanem mert nem mertek "belenyúlni" a meccsbe). A VAR pedig semmit nem ér, ha ugyanazokat a hibákat elkövetik vele, mint amit a pályán lévő bírók is elkövetnek. Nem azt vártam, hogy az összes vitás eset megszűnik, de néha még arra sem voltak képesek, hogy a teljesen egyértelmű eseteknél jól döntsenek. Ami szintén nem tetszett, hogy nem volt a VB-n semmiből feltűnő új sztár, a VB-n villogó játékosok szinte mindegyike top klubokban játszik már évek óta. Sajnos ez is mutatja a klubfutball fölényét, akiben bármi szikra mocorog, azt már rég elvitték egy jó csapatba.