Orosz Anna csőcseléknek nevezte a magyar szurkolókat.
De komolyra fordítva a szót, Orosz Anna örült annak, hogy jól megbüntették a rasszista, gonosz, homofób magyar szurkolókat egyenesen csőcseléknek nevezve őket. Ez a minősíthetetlen poszt önmagában jellemzi az ellenzék hozzáállását a büszkén, magyar zászlóval himnuszt éneklő magyar fiatalokhoz. Erős a kontraszt a kormány és az ellenzék viselkedése, álláspontja és értékrendje között. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ugyanis éles hangon bírálta az UEFA elmarasztaló döntését, szánalmasnak és gyávának nevezve a testületet.
De kíváncsian várjuk Orosz Anna elítélő posztját azzal kapcsolatban, hogy a módfelett európai gondolkodású, haladó, fejlett angol szurkolók, hogy viselkedtek az elveszített döntő után a saját (!) játékosaikkal szemben. Mint ismert, egyes angol szurkolók a közösségi médiában rasszista felhanggal gyalázták azt a három játékost – Marcus Rashford, Jadon Sancho, Bukayo Saka – akik angol részről hibáztak az Anglia–Olaszország Európa-bajnoki döntő 11-es párbajában. Az Angol Labdarúgó-szövetség védelmébe vette a három játékost, a rendőrség vizsgálatot indított.
Ezt lehet? Ez megengedett? Vagy esetleg kettős mérce áll fent és a fejlett, haladó nyugaton mindent lehet, csak mi bugris magyarok ne ugráljunk, mert ha történetesen nem csinálunk semmit, akkor is megkapjuk a magunkét?
Tisztelt ellenzék, Kedves Anna, várjuk a felháborodást és az elhatárolódást.
Orosz Anna csőcseléknek nevezte a magyar szurkolókat.
Fekete-Győr András örülhet. Nagyszerű és felkészült emberek veszik körül. Itt van például Orosz Anna a párt titkos favoritja. Újbuda országgyűlési képviselőjelöltje, aki Facebook-posztban tapsolt annak a felháborító és igaztalan döntésnek, mely szerint az UEFA három zárt kapus meccsel és pénzbírsággal büntette Magyarországot a szurkolók rasszista és homofób viselkedése miatt.
Az alábbiakat írta a közösségi hálós profiljára:
„Természetes, hogy mindig, minden körülmények között a magyar válogatottnak szurkolunk. És természetes az is, hogy mindig, minden körülmények között határozottan visszautasítjuk a kirekesztés, a rasszizmus és a homofóbia minden formáját. Ugyanúgy határozottan elítéljük azt is, ha a minősíthetetlenül viselkedő csőcseléket a Fidesz politikusai mentegetni próbálják. Ez nem szurkolás, hanem szégyenteljes, vállalhatatlan viselkedés!”
Megmosolyogtató, amikor valaki nagyképűsködik a fórumon a focimúltjára hivatkozva. Mintha az önmagában biztosíték lenne a szakértelemre, hogy valaki pályára lépett a magyar bajnokság valamelyik osztályában. Hallottunk már Bognár Györgyöket tévesen szakérteni. Azt is megjegyezném, hogy az egyetlen háromszoros világbajnok labdarúgón nevet évtizedek óta a világ, mert mindig ökörségeket beszél.
A Juvét okkal kritizálom évek óta ugyanúgy, mint bárki más. Ennek mi köze ahhoz, hogy valaki utólag tévesen értékel egy meccset?
Jössz állandóan azzal, hogy én az Atalantát és Gasperinit piszkálom, és hogy csak magam égetem vele. Most direkt megnéztem az Atalanta topikjában a hozzászólásaimat. Soha nem szidtam, csak dicsértem Gasperinit. Most is azt mondom, mint máskor, gyenge játékosállományból csinál évek óta látványosan játszó csapatot, amelyik esetenként európai élcsapatokkal is felveszi játékban a versenyt. Vicces, hogy mások meg azért gúnyolodtak rajtam sokáig, mert Gasperini játékát tartottam követendő modellnek már 2019 végén.
Az olasz válogatottat mértékkel kritizáltam a Mancini-éra alatt. Semmi olyat nem írtam, amit a többség ne osztott volna (például olasz újságírók, korábbi edzők, fórumozók). Az, hogy a mérkőzés hevében két borzasztóan sikerült félidó után nem bízom a feltámadásban, nem jelent semmit. Nem kell jósnak lennem.
Azt javaslom, hogy fejezd be a felesleges személyeskedést, és foglalkozz a magad dolgával, ha nem tudsz értelmesen vitázni.
„Southgate mindig kiáll a játékosai mellett. Nem akarom elhinni, hogy direkt olyanokkal rúgatott tizenegyest, akik nem álltak készen a feladatra. Azt gondolom, ebben a szituációban nem számít, milyen jól rúgja valaki a büntetőket. Hol volt Sterling, Stones vagy éppen Shaw? És miért nem maradt a pályán Henderson vagy éppen Walker? A valóság az, hogy Rashfordnak és Sanchónak nagyon nehéz volt tizenegyest rúgni egyetlen labdaérintés után”
pontosan errol van szo. egy jo edzo tudja, kinek milyen problemai vannak a hivatas- es/vagy maganeleteben vannak, ki az aki fejen abszolut nincs ott, vagy eppenseggel szar periodusai voltak. elnezve azokat akik palyan voltak, Kane-n kivul egyik dontes sem volt ertheto.
Rashfordnak legalabb 1 felidot kellett volna tolnia a hosszabbitasban es oda lehetett volna allitani, a tobbi vallalhatatlan.
Én jobb kezes voltam, nem hivatásos kapus, de vetődni simán szoktam, s állíthatom, hogy bal oldalra jobban védtem ezeket a lövéséket, mintha jobbra kaptam volna.
IGAZ, teljesen kétlábas voltam, de ballal erősebben tudtam lőni, a távolugrás is azzal ment, így lehet hogy a fenti dolog azért volt, mert balllal jobban tudtam így elrugaszkodni a talapjtól, így távolabbra is elértem
Kicsit érdekes ez a angol siránkozás, pedig csak egy aránylag közepes fotballt képviselnek, de ha körülmények felvannak turbozva akor minden arany, még a réz is.
tulajdonképpen csak ez történt,
az angolfoci europa 5-6 ba sorolhato, A mostani döntö a olasz ellen a Wembly be hazai környezetbe nagy ingyen elöny volt.
De nemtudtak vele élni, mert a Olaszok "tényleg tudnak focizni" és ez megis látszott néha
a 11es párbaj mindeg lutri, DE a angololk sajátmagukat verték meg legalábbis megkönyitették a ellenfélnek MERT 19 éves
csorot nemlehet odaálittani e Wembley be Itália ellen Egy EB döntöbe
Ez felelöttlenség, (hogy mit akart bebizonyitani a "edzö" aszt nem tudni)
“Igen, azt írtam a félidőben, hogy 2-0 lesz az angoloknak, mert az jobban benne volt akkor a játék képében. Barella és Immobile lehozatalával viszont teljesen megfordult a mérkőzés menete (fizikálisan is) . Ekkor már nem arról volt szó, hogy az angolok önszántukból védekeztek, hanem az olaszok szorították be őket a tizenhatoson belülre a magabiztos passzjátékukkal.”
Meg a kiváló olasz erőnléttel és mivel ez csapatsport cserélni is kell néha, mindig mindenkinek nem mehet jól!
Ne gyere a médiával, kb ua csinálod hosszú ideje az olasz csapatokkal( pl juve,atalanta vs gasp) és a válogatottal. Túl sok már a labdát elrúgni nem tudó szagértő!
„Nagyon nehéz, hosszú idényen vagyok túl, azt hiszem ez mindenki számára világos. Kimerültem és némi önbizalomhiánnyal is küszködtem a döntő előtt. Korábban mindig szívesen álltam oda a tizenegyesekhez, ez ezúttal sem volt másképp, de most nem úgy alakult, ahogyan szerettem volna. Úgy érzem, mintha cserben hagytam volna a csapattársaimat és a szurkolókat. Csak annyit tudok mondani, hogy sajnálom – bárcsak másképp történt volna” – írta hivatalos Twitter-oldalán az angol válogatott támadója, Marcus Rashford, aki kapufát rúgott az olaszok elleni tizenegyespárbaj során.
Erről az edzőnek illene tudnia, nem? És akkor olyat állít oda, akinek van önbizalma. Mondjuk ez csak egy szelete a tortának, nagy önbizalommal is fölé lehet lőni. :)
Normal esetben ilyen nem fordulhatna elo, mivel a jatekosok erzekelik, hogy a teljes baloldaluk ures. Ugy fordulhat elo, hogy mindenki egyenkent szigoruan kovet a taktikat: ha az ellenfel harminc meterre levo 5-ose jobbra kezd mozogni, akkor te is menj jobbra. Vagy van, akinek a labda mozgasat kell kovetnie, tavolrol is, ha az jobbra megy, akkor menj te is.
Tegnap este megneztem megegyszer a dontot. Hajmereszto volt az olasz vedekezes az elso 15 percben. Ketszer is elofordult, hogy szinte az egesz olasz csapat a sajat szempontjukbol jobb oldalan volt a palyanak. Az angolok gyorsan atrugtak az olasz bal oldalra a labdat, igy ott volt egy ember teljesen uresen, az ures terben. Az egyik ilyen eset a gol elott volt, akkor ket ures angol volt az olaszok bal oldalan. Persze erre az egesz olasz csapat atlendult balra, igy uresen hagyva a jobb oldalon az angol gollovot.
Oriasi szerencsejuk volt az olaszoknak, hogy az angolok nem lottek meg 1-2 golt ebben az idoszakban.
Én értem, hogy tort ülsz rajtam, de ez nem jogosít fel arra, hogy csúsztassál. Nem írtam olyat, hogy csak a több cserelehetőség és a bővebb keret segített. Nem volt hosszú a hozzászólásom, volt abban más információ is.
A véleményemet pedig tartom, az angolok erőnléte csodálni való.
Igen, azt írtam a félidőben, hogy 2-0 lesz az angoloknak, mert az jobban benne volt akkor a játék képében. Barella és Immobile lehozatalával viszont teljesen megfordult a mérkőzés menete (fizikálisan is) . Ekkor már nem arról volt szó, hogy az angolok önszántukból védekeztek, hanem az olaszok szorították be őket a tizenhatoson belülre a magabiztos passzjátékukkal.
Szerintem sokkal cikibb az én előzetes tévedésemnél, hogy a magyar média egyik része (M4, NS) állítólagos szakértőkkel felvértezve arra jutott utólag, hogy Anglia csak a saját edzője gyávasága miatt védekezett mélyen, és hogy ezt simán eldönthették volna 120 perc alatt. Hivatkoztak az angol kispad minőségére, amin csak röhögni lehet. Úgy tesznek, mintha a foci nem egy csapatsport lenne, és az ellenfél labdabirtoklási fölényét meg lehetne törni azzal, hogy behozol egy újabb szélvészgyors csatárt.
Tegnap az M4-en még mindig azon vergődtek, hogy amíg a spanyolok lefocizták az olaszokat, addig az olaszok csak azért lehettek mezőnyfölényben a döntőben, mert az angol edző óvatos volt. Ha LE játszik hamis kilencessel, és még hátrányba is kerül a csapata, miután rendes lövésük alig volt, majd kénytelen hátrányban behozni egy klasszikus csatárt, akkor ő egy technikai guru, az olaszok pedig csak az égieknek köszönhetik, hogy nem kaptak egy négyest, mint Kijevben. Ha Mancini hamis kilencessel operál hátrányban, majd a csapata kiegyenlít idegenben, és meg is nyeri a meccset (szemben a spanyolokkal), akkor ez csak Southgate és a ritka angol pechszéria hibája. A hab a tortán a Nemzeti Sport volt egy álszakmai elemzéssel, mely szerint 1-1 után a labdát többet birtokló (és a gólt csak valahogyan találó) olaszok kontrákra rendezkedtek be. Biztos arra az ellentámadásra gondoltak, amikor a rendes játékidő 6 perces hosszabbításában az olaszok az angol térfélen járatták a labdát.
Hát persze hogyne, csak a bővebb keret meg a több csere segített 😂! A döntő előtt már azt szajkóztad, hogy a “csodaszer “ miatt sima lesz, a félidőben is 2-0-ás sima angol sikert emlegetted.
”Racionálisabb döntés az angolok végső sikerére fogadni közel kétszeres szorzóval. Jó befektetési lehetőség. ”
Az utóbbi pár hozzászólásod után kezdek elgondolkodni azon, hogy te nem trollkodsz, hanem valóban ilyen szellemi toprongy vagy, amit a különböző fórumokban magadból mutatsz.