A rák lelki okai.... Olvastam is, hallottam is róla - Te mit szűrtél le? (Engem nem győzött meg, ezt is csak ugyanolyannak látom, mint a károsnak kikiáltott dolgokat: dohányzás-nemdohányzás, táplálkozási szokások, stb. Arra gondolok, hogy mindkét oldalról vannak betegek - valami más lehet az ok. (Bár nyilván van olyan tényező, ami dög javára billenti a mérleget, sajnos :-(.
"Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg, s ne keseredj el, ha nem találod helyed. A valós élet olyan, mint a csörgedező patak, előfordul néha, hogy nehezebben halad. Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad, idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat. Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad, minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad. Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap, gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat. Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd, ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed. Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed, gondjaid közt tartogat még csodákat az életed. Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd: A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett."
Hehe, ugye milyen jó? Anyukád meg biztosan talpraáll, márcsak miattatok is. Az anyukák már csak ilyenek.
Szerintem jó ötlet volt ez a topik, itt mindenki egészen szabadon beszélhet a fájdalmáról, és közben a másiknak is résztvevője lehet, kicsit tapintatosabban. Azt hiszem, mindenkinek így a legjobb.
Igen, nagyon fiatal volt.. Tavaly augusztusban derült ki a betegség. Akkor már voltak áttétek. Tünet hátfájáson kívül semmi. Aztán kemó, átmeneti javulás, januártól sugár, ezalatt sok fogyás. Van egy nagylány most érettségizett, ő nem velünk él, és egy 11 éves kisfiú.
Szervusztok Kedves Sorstársaim, akik ebben a topicban próbáltok oldani lelki fájdalmatokon. Első alkalom ez számomra, hogy fórumba írok, immár gyászolóként. 46 éves férjem 9 hónap betegség után május végén halt meg.
A másik fórumot folyamatosan olvastam, így ginanori, macyyyy, Alice és a többiek, mind ismeretlenként is ismerősökké váltak. Ginanori, apukád és férjem halála között 3 nap volt..
Hálás vagyok macyyy, hogy létrehoztad ezt a topicot, talán beszélgetéssel az én fájdalmaim is enyhülni fognak.
Nekem aug. 2-án lesz 3 éve, hogy meghalt az apukám. Ő teljesen váratlanul, hirtelen, tüdőembóliában halt meg, nem voltunk ott vele, nem tudtunk elbúcsúzni sem. Viszont nem is szenvedett, és az ő személyiségét ismerve, neki inkább ez a halál volt kegyes, már ha lehet ilyet mondani.
Én is féltem attól, anyukám hogy fog talpra állni 33 év házasság után, messze a gyerekeitől (anyukám vidéken él, a testvérem külföldön, és Pesten), de talpra állt, és azt lehet mondani, hogy jól van. Az első év volt nagyon nehéz, nélküle végigélni az ünnepeket, aztán valahogy minden nap kicsit színesebb lett. Akarni kell túlélni, és arra gondolni, hogy a hozzátartozónk sem szeretné, ha tönkretennénk magunkat az ő halála után.
Amúgy én szoktam beszélgetni apával, néha hangosan is, ha magam vagyok, és az mindig segít. Mert hiszem, hogy lélekben velünk maradnak. Emlékezni meg nagyon jó, mi sokat emlegetjük, a szorijait, mindig történt vele vmi:-)
Minél kevesebbet szenvedjen - ilyenkor tényleg csak ezt kívánhatjuk. Szegénykém, nagyon nehéz most neked.
Az ápolókkal nekünk is csak nagyon jó tapasztalataink voltak. Olyan szeretettel, törődéssel vették körül a lányomat mindkét kórházban, amit soha nem gondoltam volna. Nagyon-nagyon hálás vagyok érte a mai napig. Szerintem valami hihetetlen lelkierővel bírnak - a hivatástudat mellett.
Bár igaz, hogy egy kellemetlen nőszemély azért kijutott nekünk is: kontrollra kellett visszamenni megadott időpontra a kórházba, és a kötözősnővér meglátta őt az onkológusra várakozók között, és - szerintem durván - odaszólt, hogy ő járóbeteget nem kötöz, menjen át a másik épületbe!!! Nem is őrá vártunk. Felkaptam a vizet, de a lányom azt mondta, hogy nyugi, ez mindenkivel nagyképűen és lekezelően bánik.
Az nem jó, ha az ápoló nem együttérző. Nekem ebben szerencsém van.Nem lélekemelő egy érzéketlen segítség. Azt hiszem az ápoló meglepődött, hogy mennyire gyorsan leromlott apu a kezelés ellenére. Na de én azért tudtam. Amilyen gyorsan ágynak esett, csak gyors lehet. Abban reménykedem, hogy a vége már nem tart soká.