Fuji legújabb gépe, ami a specifikációk alapján ígéretes, ám majd meglátjuk közelről, hogy tényleg hozza-e az elvárásoknak megfelelő értékeket/minőséget.
Ejha, hát először is nagyon szépen köszönöm a minden kérdésre kiterjedő választ. :)
Nem a két tábor vitára való ugrasztásom a cél, de megfordult a fejemben az is, hogy a HS10-es gépet használók valőszínűleg okkal vették ezt a gépet és a voksukat emellett rakják majd le, míg a HS20-as fényképezőgépet használók amellett fognak érvelni, így gondoltam a két gondolatmenetet összegyúrni. :)
Sok tesztet és fórumot olvastam már, és izgából sok volt a pro és kontra is mindkét gép esetében. Ezért szeretném ha egy kicsit egy helyre tudnám gyűjteni az eddigi információkat, és tapasztalatokból építkezni. :)
Amiben az egyik jobban teljesít a másik gyengébb.. a két gépből lehetne egy csúcskategóriásat csinánli. :)
HS10-ben rendkívül tetszik a mozgó téma rögzítése funkció, míg HS20-nál a megapixelek száma és a vaku könnyebb kezelhetősége fogott meg (persze ehhez előbb jöjjön a vaku és az újabb költségek).
Ha már az anyagiaknál járok, én nagyon szívesen rászánnék 120-150ezer forintot egy olyan kis szettre, amely évek múlva is megállja a helyét. Gondolok itt a vakura, szűrőre, memóriakártyára, állványra és táskára kiegészítőként.
Lehet tapasztalatlanságomból adódóan könnyen húz a szívem a "parasztvakításos" dolgok felé, úgy mint a "holmi lepkeszárnyú mindenállásban jó merev napellenző"-höz. :) Szeretem ha valami kicsit csicsás és magára vonja a figyelmet.. nem tehetek róla. :)
Szeretnék jó döntést hozni, még alszok rá néhányat, ha ilyen segítőkész felhasználóktól kapok választ, serc perc tudok majd dönteni. :)
Nos, ha ezek egy kezdőnek való gépek . Hát igen, még van mit tanulnom vele.
Olcsó? Kinek hol a határ?
Jó gép? Kinek mi az igénye.
Javaslom kezdj el olvasgatni a neten teszteket. Ha végképpen nem tudsz választani, akkor vegyél valami mást, mert egyik sem lesz a Te géped, hiába birtoklod majd. Döntsd el mit szeretnél elérni, ahhoz mire van szükség és nézzél a brifkódba, az is segíthet a döntésben.
Azzal, hogy a 20-as fórumba is bemásoltad a kérdésedet, kicsit olyan, mint aki a két tábort akarja ugrasztani vitára, hogy most az alma, vagy a körte a jobb. Olvasd végig mindkét fórumot. Talán akkor már tudni fogod, hogy számodra mi lenne a fontos.
Napellenző, szűrők mindegyikre jók? Mindegyiket meg akarod venni, de csak egy napellenzőt akarsz? Amúgy nem kell a bajonettzáras napellenző, előre úgyis felraksz egy UV szűrőt és annak az 58-as menetére egy három állású pár ezer Ft-os gumit felraksz. Sokkal komolyabban nézel majd ki, mint holmi lepkeszárnyú mindenállásban jó merev napellenzővel.:-)
Hasonló cipőben jártam, tépelődtem közöttük eleget, de aztán átvágtam a gordiuszi csomót. Ha 20-ast veszek, akkor tuti, hogy nem lesz az életben 10-esem. Így, hogy vettem egy 10-est, még lehet 20-asom J No meg a különbözetből kerül még egy kis 5x zoomos kompakt a zsebbe, mert ezek azért már nem cipelős gépek.
Sziasztok Kedves HS10 és HS20EXR hozzáértők! :) Pro és kontra véleményeket szeretnék kérni a két gépről, miért érdemes az egyiket miért a másikat megvásárolni. Szeretnék belekóstolni a fotózás világába, és ezt a két gépet találom a célnak leginkább megfelelőnek. Valamint még azt szeretném kérdezni, hogy az egyes gépek kiegészítői (pl napellenző, szűrők), használhatóak a másik típushoz is, ugye? Hogy tudnék olcsón egy kezdő szintű mégis komolyabb felszerelést összeállítani? Gondolok itt arra, hogy milyen szűrőket érdemes vásárolni, és vakuból melyek az elérhető árkategóriás automata vakuk? Ha csak a kérdések egy részére kapok választ már az is nagy segítség lenne. :) Előre is hálás köszönettel, Peti
Feltettem pár képet a zoomról és a kézi fókuszról htm-be csomagolva. A kis képekre kattintva előjön a nagy kép is. Ne a minőséget nézzétek, most csak ezt a két jellemző lehetőséget mutatnám meg azoknak, akiket érdekel. Mind két esetben kézből és nem állványról készültek a képek. Csak úgy adták magukat a témák, a torony jó időben volt jó helyen, a harkály meg önként jött :-)
A gépet Kardos doktortól vettem, még nem volt sok időm rá, de amikor elégedettségemnek hangot adtam, akkor Astor érdeklődött a képek után, gondoltam másokat is érdekelhetnek.
Remek kis gép a HS10, kezdő gépnek teljesen ideális, könnyen el lehet sajátítani a fotózás rejtelmeit. Talán még a Canonnak vannak ehhez hasonló gépei pl az sx30 képében, de tesztek alapján nem mondható sokkal jobbnak. Nekem is már hónapok óta megvan a gép, és nem bántam meg, de természetesen a következő lépcsőfok csak is egy tükörreflexes lehet. Rengeteg előnye van a gépnek ,elég ha csak a feature listát olvasod el, hátránya az apró kb 7 * 6mm szenzor (1/2.3"), és a kisebb felbontású kijelző. 70E nagyon barátságos ár ezért a gépért.
Nagyon hezitálok.....5600-asom van, azt akarom lecserélni. Tetszik ez a hs10 nagyon. És mindenképpen bridge gépet akarok (all in one), ami "gép" kinézetű és még hurcolható kirándulásokon is...
Hol láttad 70-ért? Újonnan engem is érdekelne. Használtat nemigen szeretnék, azért tokkalvonóval 50-et adnék, de csak ha hazai... Nekem ebben a gépben a mozgássorozat ami nagyon bejön és amit HS20-ból már kihagytak :(
Sziasztok! Eladnám augusztusban vásárolt Fuji Finepix HS10-es gépemet, a hirdetés részletes leírást ITT találjátok. Nekem egyébként nagyon tetszik, jó gép, bármilyen kérdésre is szívesen válaszolok vele kapcsolatban.
HS10 vakupapucsa nem támogatja a TTL-t. Csak egy jelet küld a vakunak hogy "most", és ennyi. HS20 az az ami már támogatja :). Érdemes körülnézni, mert az yn-460 ból 2 féle van, az I és a II. Ha valaki a II-nézi, akkor már érdemesebb átszámolva 17-18 ezer forintért megvenni az YN-560 vakut-> 39-58(ami inkább34-48) kulcsszám, 24-105mm, 1/1 és 1/128, 2-3mp újratöltési idő, stb...
Erre nagyon nehéz válaszolni........... :) Amit biztosra tudok, hogy nekem 4 SANYO Eneloop akksival (2Ah) EVC/LCD vegyesen, nappal 600-750 képre elegendő ideig tudják működésre bírni a gépet... bár ezeknél a számoknál még nem jelzett, hogy merülne. De pl 250 vakus + 15-20, 30mp +vaku kép után már jelezte hogy merül... Ezek nem pontos adatok... kb értékek csak.
Kár spórolni az akksikon... fentebb leírt 4 darab 3000-3500 ért vehető meg, és sokan csak ilyeneket használnak, nem véletlenül.
Hello én azt kérdezném, hogy mennyit birna 2db Duracell 2650mAh-s AA HR6 DC1500 NiHM 1,2v-OS + 2db Tesco ((Energia)Gazdaságos:D) Greener living 1300mAh-s AA HR6 NiHM 1,2V-os akksival?
Sziasztok! Nem értek a vakukhoz, a HS10-hez szeretnék venni. A gondom az, hogy ha több vakut veszek és mind manual, akkor minden helyzetben mindet át kell egyenként állítgatni, a HS10 nem tudja kezelni őket TTL stb. Arra gondoltam ha feltennék egy szerkezetet amin beállítom manuálisan azt amit a gépen is és az elküldené a vakuknak igen sok munkát spórolnék meg. Nézegettem a Yongnuo YN ST-E2 szerkezetet expozicio korrekcio van rajta de nem nagyon értek hozzá, itt van pl. a Yongnuo 460 TX / RX is. Szerintetek van ilyen megoldás, vagy vegyek manual vakukat mondjuk pl. Yongnuo YN-565EX ETTL helyett, Yongnuo YN-560?
Meg kel tanulnod a manuál módot, a hs 10 nem totál szereti a kész beállításokat, nekem sem jönnek be amiket beálít, mert nagyon szereti emelni az érzékenységet, saja nem mindig hasznos, ha nem is teljesen mész M be, de idő vagy blende proginál már be tudsz avatkozni sok mindenbe, szebb képeket kapsz. Nem sok idő az, átbogarászod az alapfogalmakat és már megy is, aza pár mp többlet hidd el megéri. MOndhatom még soha nem csináltam egy klassz fotót gyári paraméterekkel, meg élvezet már amikor kihozod belőle a tudást, amit az obi is ad, de kel is mert a lapka kicsi, ezérrt nem mindegy mit veszel le hogyan, milyen fényméréssel, milyen fókuszálással, ezt vágni kel és kész. Ne igyekezz leragadni a gyári dolgoknál, mert akkor hamar földhözvágod a gépet!!