Infós szakma kőkemény, folyamatos változás alatt van, never ending under construction. És olyan szakmai háborúk mennek, fejlesztési irányvonalak csatáznak konkrétan összehasonlítható számok nélkül, tisztára mint a politikában. Aki jobban el tudja adni magát, akinek a dumája jobban hangzik, az nyer. Meg aki jobban fekszik a nagyfejűeknél... pofára adják a lehetőségeket. Mesélhetnék még, de erről inkább itt nem. Viszont hogy semmi stabilitás nincs benne, se nagyoknál, se kicsiknél, az biztos.
Pénzügy se egyszerű ilyen hektikusan változó jogszabályok mentén, egy könyvelő ma vért hugyozik, hogy tartani tudja a lépést. Kereskedelem se, boltok nyitnak-zárnak... ezeket én közvetlenül látom, te nem?
Bár lenne igazad, vagy lehet, tényleg csak én vagyok ilyen rossz paszban (ez nem lehet, hanem biztos).
Szerintem sem jobb a mostani fiataloknak. Az a pálya ami ma tutinak tűnik pár év múlva már nem az ,ilyen vagy olyan oknál fogva. Néhány éve a jogi pálya , a külker és még sorolhatnám tuti pályának számított. Rengetegen mentek Jogra , külkerre . Mire elvégezték az egyetemet kisült, hogy
a jog túltelített, szinte képtelenség elhelyezkedni, külkereskedelem meg szinte már nincs. Az informatika pedig megint csak érdekes dolog. Amit most tanulsz az iskolában az elavult lesz mire diplomázol. Nem mellesleg szintén óriási a túlképzés. Személy szerint én a kétkezi munkában hiszek
Kína is ezért fejlődik ilyen elképesztő ütemben. Kétkezi munkás képzés pedig már alig - alig van. Márpedig ha nem teremtünk "értéket", nem állítunk elő semmit az csak a szar pofozgatása. Azért haragszom a kormányra / nem csak erre, hanem az összesre, mert a megoldás ott van az orruk előtt és átlépnek rajta. Ezt az országot néhány év alatt lehetne úgy fellendíteni, hogy csak pislogna az EU. Kár, hogy ez a parlamentben senkit nem érdekel.
Megszűnő iparágak persze most is vannak. De ki dolgozik ilyen helyeken? Nem a fiatalok, hanem többnyire azok, akik még a rendszerváltás előtt vagy annak környékén választották -többnyire a helyi adottságoknak, munkalehetőségeknek megfelelően a szakmájukat.
Egy fiatalnak nem hiszem, hogy a bányászkodás lett volna az élete célja. Azokon a területeken, ahová a mai fiatalok inkább menni szándékoznak, tuti, hogy hosszú hosszú ideig jól fognak prosperálni. (Pont az előbb említett informatikai szakterület ilyen.)
Autóipar? Hát... nem tudom... szerintem a fiatalok többsége ezt se nagyon kultiválja. Ha esetleg mérnök vagy egyéb témához kapcsolódó felsőfokú végzettsége van, akkor azért az országba települt multiknál lehetséges, hogy a mostani körülmények között is találna állást. (Egy kulimunkást előbb fognak kirúgni, mint egy mérnököt... pláne a nagyfokú gépesítésnek köszönhetően. Felvenni is lehetséges, hogy egy mérnököt fognak előbb, mint szalagmunkást.)
Ami a benziárat illeti: annak a jövedéki adóját kéne csökkenteni. Egyrészt így az infláció kisebb lenne (nem drágulna szinte minden)... másrészt meglendülne a benzinfogyasztás (környezetvédők bánatára), amely növekedésből vissza lehetne hozni a jövedéki adó csökkenése miatt kieső adóbevételt... és nem mellesleg kevesebben tennék le a kocsit... esetleg még vásárolnának is járgányt.
Persze a legjobb megoldás a fizetések emelése lenne nekünk, de ez meg a külföldi multiktól nagyban függő gazdaságnak lenne rossz, mert a magasabb bérek miatt kivonulnának az országból és inkább Romániában, Kínában gyártatnának.
Az építőipar a válság elhúzódása miatt sinylődik. (Pont 1-2 hete voltam egy ingatlanértékesítő irpodában állás ügyben és legnagyobb meglepetésemre a góré azt mondta, hogy jól megy a biznisz. Nem a házépítési hajlandóság növekedett, hanem befektetés gyanánt most érdemes a nyomott árú ingatlanpiacon 'bevásárolni' annak, aki teheti.)
Amúgy ha az állam nem baszná el a pénzt ezzel az egykulcsos unortodox faszkodással, akkor akár bérlakások százai is épülhetnének... munkahelyet teremtene, valamint ha azt utána korrekt kondiciókkal adnák, akkor sok fiatalnak, családot tervezőnek jelentene átmeneti vagy hosszútávú megoldást.
Nézd! Abban szerintem igazam van, hogy egy informatikus jó eséllyel találhat magának munkát. A kereskedelem is lehet, hogy visszaesést mutat, de az is olyan, hogy arra mindig szükség lesz és előbb utóbb jönnie kell a fellendülésnek. A pénzügyi vonal is jó. És még sorolhatnám.
Egy bányában, öntödében (stb) kulizó ember, akinek a feje fölött megszűnt a gyár és esetleg a szakmája is feleslegessé vált vagy csak jóval kevesebb embert tud foglalkoztatni... aki a gengszterváltás előtt még prosperáló gyáraknak otthont adó helyen élt majd tömegével kerültek ott utcára és azt a körzetet a politika és a gazdaság is 'leírta'... s így esetleg családjával elköltözni sem szándékozó emberek jóval nehezebben találják meg a helyüket ebben a szar új világban.
A fiatalok többsége nem retten meg attól sem, hogy külföldre menjen. Az idősebb korosztály nem ilyen kezdeményező... nagy részük már megállapodott ember. olyanok, akik nem vihetik esetleg magukkal az egész családot.
Kicsit elkalandoztál... de majd ebéd után reagálok rájuk részletesen.
A mostani fiatalok már úgy indulhatnak neki az életnek, hogy tudják: a körülmények viszonylag konstansok. Nem lesz közben a fejük felett egy rendszerváltás megszűnő iparágakkal... tudják, hogy ami most menő, az feltehetőleg x év múlva is az lesz.
Olyan instabil körülmények, mint a mostanában, soha nem voltak. Egyrészt, mert a virtuális lét alapvetően más, mint a nem virtuális. Alábecsülöd, hogy mennyien használják és hányféleképpen a netet, meg hogy mennyi a netfüggő. Kerestem erről statot nemrég, 2010-es adatot találtam, 16-19 évesek 67%-a volt akkor. Ma ez már simán 100, és emelkedik az intenzitása. Ennek forradalmi hatásai vannak szinte naponta. Másrészt a kimerülő energiakészletek téma is egyre inkább beköszön az ablakon. Aki nem tud alkalmazkodni, az belerohad a gázszámlába.
Nincsenek megszűnő iparágak? lol Hány ellenpéldát mondjak? Nemrég volt videósorozat indexen az utolsó bányáról... (ami még megy ugyan, de bármikor megszűnhet) Szenved az autóipar, de ilyen benyaárak mellett nem is csoda. Építőipar is minimum változik, gépekkel sokkal kevesebb ember kell ugyanahoz a munkához... Tévékben ami szerencsétlenkedés megy... zeneipart múlkor beszéltük, már csak felépni lehet, az hogy kiadsz egy lemezt, és azt hallgatni fogják, nincs ilyen. Híriparban is gyökeres változások lesznek szerintem. És az egész változás tempója exponenciálisan növekszik. LHC-ben kikutatnak valami a tudományosságok, jó esély van rá, alapjaiban változik meg az egész technológia, és a már most is brutális sebességű változás még sokbilliószorosára növekszik. Viszont fogalmunk nincs róla, hogy mit fog ez okozni hátrányként. Simán lehet, hogy mire nyuggerek leszünk, már ha nem nyírjuk ki magunk előbb, kicsi feketelyukak lesznek a WC-tartájok, csak hogy hova transzportálja a szart, azt majd csak akkor fogjuk megtudni, amikor azt az n-edik dimenziót is teliszartuk, és egy újabb felfedezés kell, amikkel újabb tereket tudunk megnyitni, amik hátoldalát valós időben megint nem tudjuk majd felmérni... Meg most épp borul az idő fogalma is, vagyis már borult olyan 50 éve, csak még nem tudtuk felfogni, hogy ez mit jelent.
Na mindegy. Minek ez a duma hé kishaver, csak sok pénz legyen, és egy elég nagymellű nő virággal a hajában.
Fasza ez az index. Én is elmentettem a hosszú irományomat és a hozzászólás elküldésére vonatkozó megjegyzésemet a bemásolt szöveg elé írtam be utólag... ehhez képest valamelyik bekezdés végére rakta be elküldés után... zseniális.
Azért fejeződött be az interneten, mert annyira már nem volt 'bátor' a leányzó, hogy szemtől szemben is megmondja azokat, amiket leírt.
Azért felröhögtem azon is, hogy egy akkor kb. 23 éves lány kezdett el oktatni egy nála 9 évvel idősebb férfit... mintha olyan baszott nagy élettapasztalata lett volna. Anyuci apuci mindent a segge alá tolt. A sminkkészlete nélkül szerintem meg is halna szegénykém.
Olyanokat is a fejemhez vágott nagy bátorságában, hogy én mindig csak magamról írtam meg beszéltem (a fórumon is)... mennyire önző vagyok, bla bla.
Le merészeltem ugyanis írni (emlékeim szerint célirányos topikokban... például az öngyis topikon), hogy mi vezetett odáig, hogy ennyire visszahúzódó és embergyűlölő, bizalmatlan krapek lettem.
Amikor együtt voltunk vagy éppen leveleztünk, akkor is többnyire az ő kérdéseire válaszolván beszéltem magamról.
És különben is! A kutya nem kérte, hogy segítsen nekem (pláne nem egy másik segítségre szoruló ember!)... nem kértem, hogy beleavatkozzon az életembe. Miért is akarta, hogy 'meggyógyuljak'? Azért, mert akkor majd biztosan megváltozik egy sor dologról a véleményem és majd én is akarok majd hat gyereket vagy tán még külföldre is kimegyek vele.
De ez szerintem meg sem fordulhatott a fejében, ugyanis ezekkel nem számolt... én feltehetőleg csak 'érdekesség' voltam számára, de semmiképpen nem végleges megoldás.
Így utólag azt sem mondanám, hogy esetleg valami megmagyarázhatatlan gyerekes rajongás lett volna, amit az internetes megnyilvánulásaim váltottak ki belőle ('intelligensnek ismert meg'... bla bla), majd a személyes találkozás lerombolta a varázst.
Ha meg valaki szerelmes (és tett erre utalásokat), akkor nem így viselkedik. Az első 2-3 'randin' elbizonytalanodtam, hogy mit is akar így én sem kezdtem el neki udvarolgatni. Nem érzem azt, hogy ez hiba volt és én baszkuráltam el egy jó lehetőséget. Inkább érzem azt, hogy ez a történet nyugodtan kimaradhatott volna az életemből, mert amióta szakítottunk, azóta sokkal szarabbul érzem magam, mint előtte... pedig akkor sem voltam éppen csúcsformában. De ő neki sikerült egy lapáttal rátenni.
A mai generációnak azért 'jobb', mert ők már ebbe a kretén kapitalizmusba születtek bele, ebben élnek. A korábbi generáció még a szocializmusnak hazudott előző (fél)diktatúra langymeleg posványában nőtt fel... volt munkahelye (ahol ugyan lehet, hogy sok hasznosat nem tett, mert rejtett belső munkanélküliség volt, de fizut legalább kapott)... volt valamilyen szintű létbiztonság... voltak olyan szakmák, amelyek nagy része hosszútávú megélhetést jelentett... egészen a gengszterváltásig, amikor is megszűntettek, kiárultak, csődbe vittek üzemágakat, a 'nagy testvér' és a KGST összeomlása miatt fizetőképes kereslet nem volt, vagy a Nyugat felé nyitás miatt korszerűtlen technológiák végett nem volt versenyképes az adott gyártmány.
(Azt hiszem, ha fél órán keresztül nem észlel aktivitás az index szervere -például addig csak gépelsz- akkor nem tudod elküldeni a hozzászólást. Úgyhogy amint begépelted, másold ki, majd egy újra megnyitott ablakba szúrd be.)
Rengetegen kerültek utcára és sokan kétségbe estek. A jól megszokott lagymatag kis életüknek vége... mostantól hajtás van és tiprás. Nincs ingyen kaja... ha nem gürizel, nem nyalsz, kirúgnak, nem érvényesülsz.
A szerencsésebbje kitanult egy új szakmát és ha még nagyobb mákja volt, el is tudott helyezkedni. A többség azonban sodródik és depresszióba süllyedt, hogy ebben az 'új' világban ő nem kell, mert csak a fiatalok, szépek, képzettek (8 diploma, 3 nyelv) rúghatnak labdába, akik valamelyik divatos, jól fizető állással kecsegtető szakon végeztek.
A mostani fiatalok már úgy indulhatnak neki az életnek, hogy tudják: a körülmények viszonylag konstansok. Nem lesz közben a fejük felett egy rendszerváltás megszűnő iparágakkal... tudják, hogy ami most menő, az feltehetőleg x év múlva is az lesz. Láthatnak célt: ha mást nem, hát azt, hogy el ebből a kretén országból... oda, ahol úgy szintén lehúzzák az emberről az utolsó bőrt is, de legalább megfizetik. Tudják, hogy manapság -ha hosszú távra tervez, mit érdemes kitanulni. Informatika, mobil távközlés, külkereskedelem... stb.
Persze úgy tartják, hogy aki 5 évnél tovább marad ugyanannál a cégnél, szakterületen, az lúzer... fejlődni kell, továbblépni. Igen ám, de ez tanulást jelent: azt feltételezi, hogy miközben X helyen dolgozol X szakmában, már ez idő alatt megtanulod az Y szakmát, hogy azzal majd egy Y helyen boldogulj. Mindezt azért, mert olyan 'cikis' az, ha mondjuk évtizedeket dolgozol egy helyen. Ha az új elvárásoknak megfelelően akarnál élni, az feltételezné, hogy van sok pénzed (az új szakmát feltehetőlegh nem ingyen fogod kitanulni)... van elég időd és energiád munka mellett még tanulni... magyarán esetleg nincs gyereked, az asszonypajtás vagy a hapsid toleráns... esetleg ő maga is ezt csinálja és kielégít benneteket az, hogy nagy ritkán együtt is vagytok. De azért az is elvárás ám, hogy alapíts ilyen körülmények között családot. Ez nem egy boldog élet, ezt belátom. De lehet kifizetődőbb... és mivel kifizetődő, sokak szemében ez manapság a 'mintaélet'. Aki a jelen körülmények között megtalálja a számítását, az kelendőbb a húspiacon. Aki ebben az új rendszerben elvész, lemarad, az lúzer kategórás szerencsétlenke lesz az emberek -de leginkább a másik nem szemében és arra van predesztinálva, hogy feltehetőleg magányosan, lelkibetegen élje a kis életét. (Pláne, ha a média is azt nyomatja, hogy milyen a 'menő' embertípus... a maradék önértékelése is porba hull.)
Igen... könyöklés az mindenhol van. Meg protekció is. Aki csókos vagy van ismerőse, előbb szerez jó állást. Ha nincs ilyen, akkor meg esetleg a külsejével érhet célt. (Ezért gondolom azt, hogy a lányoknak, pláne a szebb lányoknak könnyebb a dolguk.)
Igen... bármi lehet a látszat, vagy a személye köré gondolt dolgok mögött. De nem is akarom tudni, hogy mennyire jött be neki esetleg az élet.
Az jó. Én tegnap találtam egy kb A3-as méretű ilyen buborékos zacskót, kinyomogattam végig. Aztán még néztem olyan másfél órán keresztül egy képernyőkímélőt. Közben néha főztem egy vödör macskagyökér-teát. Jól vagyok...
Beírtam tegnap a választ, de elszállt, aztán nem tudtam már újraírni.
Hát vazz, ebből így nem tudom kihozni mégse a szokásos tanítást. :D Az azért érdekes, hogy ez is az interneten indult, és fejeződött is be. Na mindegy.
Ne irigyeld a mai fiatalokat, nem lehet könnyű beleszületni a Mátrixba, és nem TUDNI pontosan, hogy mi a problem, csak érezni, hogy valami nem stimmel. Már a mi korszakunk is mennyi új betegséget generált, és ez generációnként csak durvul, egyre többféleképpen lehet kireccsenni.
Milyen divatos szakmára gondolsz, Stylist? :D Vagy média manager? :D Nincs szerintem egy szakma se, ami jó is és biztos is, és ne volna vérre menő aljas könyöklés/taposás és bicskanyitogató protekció, és egyéb agybaszó igazságtalanságok. Mindenkinek inog a széke folyamatosan, és ezzel együtt kell tudni élni. Össze kell haverkodni a bizonytalansággal. (Jó, hogy ezt én mondom, nekem ugyanúgy nem megy.)
És azt is gondolom, hogy mindenkinek van keresztje. Nem érdemes irigyelni senkit, mert nem tudhatod, hogy mi van a másik oldalon. A csajt lehet, hogy körberajongják, de ha hülye, akkor mostanra már valszeg jól át lett verve párszor, és nem mer belevágni semmibe. Lehet, hogy összejött a hatból már négy gyerek, aztán elváltak, és most így sokkal nehezebben talál újat. Bármi lehet...
A múltban való tépelődést meg én úgy oldom meg többnyire, hogy oké, volt, amit lehetettvolna finoman szólva is ügyesebben csinálni. De tudtam volna az akkori eszemmel tényleg? NEM! Úgyhogy ennyi.
Miért nem felejtem el? Nos, kicsit hülyén fog hangzani, de igazándiból az életkörülményeim hozzák ezt elő belőlem. Olyan helyzetbe kerültem, hogy óhatatlanul is megfordul a fejemben, hogy mennyire értéktelen vagyok, hisz nem kapkodnak utánam a munkaerő piacon, nem vagyok kelendő a másik nemnél... stb.
Ilyenkor jut eszembe az, hogy a leányzónak most biztos menő állása van, macsó pasik dongják körül...
Én már nem vagyok huszonéves, ő meg még fiatal. És ehhez hasonlók.
De ha nem ő jutna közvetlenül folyton az eszembe a saját kis nyomorom kapcsán, akkor az ő korosztálya. azok a fiatalok, akik már ebbe az 'új' világba nőttek fel és lehetőségük van a gimnázium után egy most menő szakmát választani (én meg hiába tanultam ki két szakmát is, egyikkel sem érek semmit. A manapság jól fizető és viszonylag biztosnak mondható melók tőlem távol állnak meg meló mellett nem is tudtam kitanulni egy ilyen divatszakmát... és amúgy sem biztos, hogy ilyen idősen el tudnék helyezkedni, hiszen előbb fognak felvenni egy fiatalt... pláne ha még jobban is néz ki.)
Szóval ha már erre a mostani generációra gondolok, óhatatlanul is beugrik a leányzó, hisz ő is ebbe tartozik.
Úgyhogy tök mindegy miből, de szinte mindig ennél kötök ki.
Nem beszélünk már évek óta. Talán már el is felejtett, vagy legalábbis nem emlékszik rám szívesen. De ez nem is érdekel engem.
Igen... azt hiszem, az elbaszott idő is fáj. Nem csak az a közel másfél év... hanem úgy összességében az elvesztegetett ifjúságom fáj. (Annak voltak okai, miért gubóztam be úgy, hogy lényegében a legjobb éveimet magányban vagy csak nagy ritkán töltöttem egy-két ember társaságában.)
fb -on? Isten ments! Már csak az kéne, hogy ott is legyen, ami emlékeztet rá.
Tuti, hogy fent van valahol, de direkt nem keresek rá.
Nem ide tartozik, de mégis itt lelkendezek... elkészültem 2 nap alatt egy remix -szel :-D A haverom számából csináltam és remélhetőleg felkerül a lemezére bónuszként.
Ezt most kitaláltátok páran magatoknak, hogy én ilyen vagyok, pedig nem vészesen, és főleg nem veszélyesen, hogy rettegni kéne tőlem. Minden ember hangulatember, én meg kicsit jobban. És senki nem viselkedhet ugyanúgy egész más helyzetekben. A célozgatásaiddal ellentétben nekem pont az a gondom, hogy nem tudom tartani a pofám, túl őszínte meg szókimondó vagyok. Bár lennék egy hangyafasznyit taktikusabb, sokkal előrébb tartanék.
Ki lehet hámozni persze, nekem virít a dolog. (Mondjuk kicsit beakadt nálam a lemez...) De mielőtt mélyelemeznék, meg elmondanám, milyen tanulság van még szerintem, még egy fontos kérdés.
Miért nem felejted el a fenébe? Ha ráadásul tudod, hogy nem kéne már foglalkozni vele, miért anyázod még mindig? Vannak utólövések is? Fenyegetőzik azóta, vagy kísért, mint valami zombi szellem, amerre jársz, rádveti magát egyből, és köpköd? Ha nem százas, simán el tudom képzelni. Vagy csak az elbaszott idő miatt? Vagy csak a vége miatt? Facebookon össze vagytok jelölve? Ha igen, ki jelölt be kit? Ha nem, akkor azért mert valamelyikőtök nincs fent, vagy mindketten fent vagytok, csak a bugos viszony miatt?
A történethez hozzátartozik az is, hogy a kutya nem kérte, hogy meg akarjon engem 'menteni' a csaj. Ha csak a lelkem meggyógyítása végett akaszkodott rám, akkor egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy nem érez amúgy irántam semmit. Igaz, akkor feltehetőleg azonnal el is hajtottam volna a retekbe, mert azt mindennél jobban utálom, ha valaki csak sajnálatból, szánalomból akar velem cimborkodni.
Senki nem kérte azt sem, hogy alkalmazkodjon hozzám zeneileg, öltözködésben. Semmi bajom nem lett volna, ha tudom róla, hogy a Depeche Mode -ot, Mission -t leszarja és helyette popzenét hallgat. Azon is túltettem volna magam, hogy plázabula... ha szeretett volna.
De ez a csaj egy... hm... nem is tudom, mit mondjak rá. Nem egy feleség típus. Az ilyennel menő dolog együtt mutatkozni, mert jól néz ki. De együtt élni vele a 'szürke hétköznapokon'... a teddide-teddoda habitusa miatt halálra untam volna magam mellette, pedig én sem vagyok egy hiperaktív emberke... de legalább tudok jót röhögni.
Tudom, hogy nem nekem írtad le, de visszaéltem a fórum műfaj nyitottságával és elolvastam. Érdekes történet. A tanulságról annyit, hogy nem csak az olyan tipusú "buláktól " kell óvakodni , hanem az olyan tipusú emberektől és nem csak párkapcsolati szinten. Marha sokat gondolkodtam azon, hogy mire jó a színjátszás, az őszintétlenség, a hazudozás. Nem értem és azt hiszem már nem is fogom érteni. Egy életen át nem lehet hazudozni és szerepet játszani.
A bula 9 évvel fiatalabb nálam. Amikor pechemre rámtalált itt az indexen, ő volt 21. A szellemi színvonala azonban kb. egy 14 éves csitri szintjén volt (attól függetlenül, hogy amúgy egy tanult lány volt).
Valamilyen küldetéstudata lehetett neki vagy mittudomén... esetleg keresett egy olyan embert, aki (szerinte) nála is mélyebben van.
A lényeg, hogy az egyik fórumon szóba elegyedett velem. A többiek húzták is (meg engem is), hogy biztosan szerelmes belém. Ezt ott letagadta.
Aztán elkezdett privátban is irkálni, de valami nagyon furi módon.Érthettem úgy is, hogy ő akar tőlem valamit.
Hogy, hogy nem, vagy tudatosan vagy véletlenül, de közel került az akkori baráti társaságomhoz... lejárt ugyanabba klubba párszor. (Lehet, hogy volt ehhez némi köze annak is, hogy egy főiskolai társa ott fényképezett a bulikon.)
A baráti társaságomhoz közelebb kerülvén megtudta rólam, hol dolgozom és bejött a boltba.
Na, ott is nagyon furi volt a csaj. Azzal kezdte, hogy ha már valaki írt a nevében, akkor az nem ő volt... stb.
A lényeg azonban az, hogy nem tudtam eldönteni, mit akar tőlem. Egyfolytában a depresszióm volt a téma és szerette volna, ha elmegyek valami dokihoz vele. Írt egy kis könyvecskét nekem a létező gyógymódokról.
Olvashatta az indexen a világlátásomat. Abból kiderülhetett, hogy nem szeretnék erre a kretén világra gyereket (addig biztosan nem, amíg egzisztenciálisan sem látom lehetőségét annak, hogy fel is neveljem rendesen). Erre ő helyből azzal kezdett, hogy sok gyereket szeretne. Hatot.
Aztán meg folytatta azzal, hogy ő tulajdonképpen külföldön szeretne élni. Olvashatta, hogy én meg nem szeretek utazgatni és nem kívánok külföldre települni... legfeljebb ha nagyon sok pénzem volna, valami pálmafákkal tarkított helyen a tengerparton ejtőznék.
Elmentünk 'bulizni' is. A helyen meg nem lehetett moccanni (ingyenes buli volt az éppen akkortájt bezárásra ítélt helyen.) Tudni kell rólam, hogy idegesít az, ha tömegnyomor van. A csaj is kellően kuka volt, úgyhogy fogtam és hazamentem. (Hazafelé belémkötöttek a nagy hajam miatt :-D).
Aztán az elbaltázott 'randi' után beültünk egy kávézóba. Ott megint csak rólam kérdezgetett... papírból puskázva (amire felírta a kérdéseket).
Aztán elhívtam egy koncertre. Oda én más barátaimmal érkeztem autóval... ő meg a klubból megismert haverommal. A lényeg, hogy a csaj előtte már alapozott kis boros kólával és 'enyhén' becsiccsantva találkoztunk a koncerten a bárban. A haveromra támaszkodva jött be és megint csak olyan módon viselkedett, hogy nem vágtam, mit is akar tőlem. Adtam neki pár ajándék CD -t... eredetit és írottakat is. A haver mesélte később, hogy a csaj ott hányt a hangszórónál és úgy nézegette a tőlem kapott lemezeket, mint valami kultikus darabokat. (Később emailben kérdezte is, hogy az az én kézírásom -e a lemezeken.)
Egyszer hívtam Bécsbe is egy koncertre. Nem jött, mert a szülei nem szerették volna, ha idegen autójába ül :-D
Találkozgattunk még... felhívtam hozzánk is. Szeretett volna beszélni anyámmal. Mi másról, mint az én nyavajámról.
A nyavajámmal kapcsolatban ő már felvetett olyanokat is, hogy valami jehovisták szeretnének velem találkozni. Mondtam, hogy a kis Pali nagy faszát. (Állítólag őt is behálózták vagy be akarták, de nem mélyedt jobban bele ebbe a vallásos faszkodásba.)
Mivel ő túl fiatal volt hozzám és nem igazán éreztem százasnak ezt a kapcsolatot... valamint úgy gondoltam, hogy ha össze is jön, akkor sem lesz tartós kapcsolat, mert fiatalsága miatt tuti, hogy nem akar egy 30 éves ürgével megállapodni... ő még majd élni akar, pasizni... és különben is, sok dologban másképp gondolkodtunk. Ezért én igyekeztem magamról lebeszélni.
Erre ő mondott valami olyat, hogy akkor legyünk csak barátok. (Evidens ugyebár, hogy egy állítólag szerelmes csaj érzései félpillanat alatt átalakulnak szerelemből barátsággá :-D ... bár állítása szerint sokat sírt miattam.)
Aztán ő ki is ment külföldre nem egész egy félévre ösztöndíjjal. Kimenetele előtt feljött hozzánk a tüzijátékot megnézni. Előtte sétálgattunk, majd kiültünk az erkélyre. Apám is ott volt és később megállapította, hogy nem százas a leányzó. Nem volt egy beszédes.
Mondjuk előtte megmutattam neki az egyik saját számomat is, ami pont a szerelem értelmetlenségéről szólt... és láttam, hogy nem tetszett neki a mondanivalója, mert vágta hozzá az arcokat.
Aztán még találkoztunk egyszer kétszer, majd elutazása előtt bejött a boltba elköszönni. Mondtam, hogy ha odakint megismerkedik valakivel, akkor csináljon azt, amit akar. (Ez is a lekoptatási eljárás egyik fázisa akart lenni.)
Aztán leveleztünk még... egy idő után ritkulni kezdtek a levelei és el kezdett olyanokról írkálni, hogy egy testvérpár rá van zakkanva. -Később írta, hogy ezzel nem féltékennyé akart tenni.- :-D )
Aztán hazajött és kb. 1 hónap után találkoztunk csak. (Volt biztos pár elintéznivalója... szakdolgozat, vagy mifene... nyelvvizsga... tököm tudja.) Beültünk egy cukrászdába és adtam neki ajándékot. Egy koncertjegyet.
Aztán a levelezés még ritkább lett, de azért meglepődött és rá is kérdezett, hogy miért csak napok múlva válaszolok a leveleire. Gondoltam, felveszem én is a ritmust. :-D
Aztán eljött a koncert napja. Kérdezte emailben, hogy találkozunk -e. Mondtam, ja, biztosan. A telefonom be volt kapcsolva. Nem hívott. Én sem hívtam őt. A helyszínre egyedül mentem, mert előtte még találkoznom kellett ott valakivel, akinek intéztem pár dolgot és ott zavartuk le a bizniszt.
A koncert elkezdődött és én végig egyedül voltam. Kifelé menet találkoztam csak a lánnyal, aki várt rám a lépcsőnél. (Mint később kiderült, a haveroknál keresett engem a helyszínen.) A koncerten jól fel is húztam magam, mert két csajt majdnem jól meglazsnakoltam, amiért lökdöstek és kiborították a piámat. Úgyhogy feldúltan mentem el a koncertről... igyekeztem észrevétlenül kislisszolni, de a csaj észrevett. Megkocogtatta a hátamat és rámköszönt. Én felé fordultam méla undorral és csak annyit mondtam, hogy szevasz, majd laza mozdulatokkal kisátaltam.
Éjfélkor jött az email tőle, hogy ez mi volt.
Na... és itt követtem el a legnagyobb hibát (azon túl, hogy egyáltalán szóba álltam vele 1 évvel korábban.) Mentegetőztem a viselkedésem miatt... és pár nap múlva elborult az agyam. El kezdtem neki sms -eket írogatni, hívogattam, hogy bocsásson meg. Kérdeztem, hogy lenne -e amúgy esélyem még nála... stb. Erre jött a válasz, hogy nála csak olyan pasinak van esélye, aki tényleg szereti őt. Bennem meg a féltékenység vagy mi fene kezdett el ébredezni és lementem teljesen hülyébe. (Ez annak a klasszikus esete, hogy csak azután kezdesz el valakit vagy valamit igazán hiányolni, ha elveszted azt.) A csaj persze nyeregbe érezte magát és örült, hogy a koncerten történt faképülhagyást visszaadhatja és ő rúghatja belém az utolsót.
Azzal adta meg a kegyelemdöfést, hogy kint összejött a testvérpárból az egyik köcsöggel és már aludt is nála... stb (persze ott kint külföldön. Ami elég hihetetélen azok után, hogy velem Bécsbe sem akarták kiengedni és amikor kicsivel később ment haza, mert elment még a szoborparkba is, akkor az apja állítólag azzal korholta, hogy biztosan velem hancúrozott.)
Szó mi szó, úgy lett vége az egésznek, hogy levelezés során (mert már nem akart velem találkozni) küldtük el kölcsönösen egymást a halálba. Azt írta, a rémálma voltam.
Volt egy topik az indexen... a szakításról. Oda megírtam a sztorit. A csaj ott próbálta védeni magát majd engem ekézni. Azt írta, hogy egy intelligens embernek ismert meg, de csalódott bennem és egy utolsó szarházi vagyok.
Ezen azért felröhögtem. Amikor megismert, még intelligensnek tartott. Utána nyilván exponenciálisan csökkent az IQ szintem.
A csajról még azt tudni kell, hogy nem csak az állítólagos új hodólóiról púderolt (ez egyébként még pár érdekes történést vont maga után, de azt már inkább nem írom le, mert anno is megfenyegetett, hogy rá lehet ismerni a leírtak alapján és beperel meg hasonlók. Én meg írtam neki, hogy jó emberrel próbálkozik... eléggé otthon vagyok a bírósági dolgokban és mondtam, hogy ő fog csak rábaszni. Erre meg elkezdett békülékenyebb hangon olyanokat írkálni, hogy ő tulajdonképpen nem is szerelmes volt belém... ez az érzés a szerelemnél is több... bla bla. Aztán visszakérdeztem, hogy akkor most mégis csak érzett valamit irántam... hisz korábban letagadta ezt is.)
Na, szóval a csaj egy mű valami volt. Arról is hazudott, hogy ugyanazt a zenét szereti, amit én. És még jó pár dologban nem mondott igazat.
Ki tudtad hámozni ebből a lényeget?
Globális tanulsága?
Talán annyi, hogy óvakodj az olyan csajoktól, akik nálad is betegebbek és valamit kompenzálni szeretnének általad. Óvakodj a küldetéstudatos buláktól, akiket talán nem is Te érdekled, csak a jó tett (hogy megjavítja az életedet).
Óvakodj az olyan bulától, akin nem érzed, hogy tényleg szeret. Óvakodj az olyanoktól, aki határozatlan és púderol összevissza... aki másnak mutatja magát, mint amilyen valójában.
Hessentsd el a csajt, aki unalmas... akivel nem tudsz egy jót röhögni... aki nem laza és Te magad is görcsölsz csak, ha mellette vagy. És még folytathatnám.
A csajról annyit mégh, hogy amúgy szép volt, de a külső nem tud feledtetni más hiányosságokat.
Túl régen volt már ahhoz, hogy foglalkoznom kéne még a leányzóval. (Amúgy foglalkozom még a történtekkel, de leginkább átkok és sűrű kurvaanyázások formájában.)
Nem, az így is megvolt. Pedig tudtam már korábban is, hogy beteg ribanccal csak mazochistáknak, de hogy mekkora geci tud lenni egy ilyen, azon néztem egyet azért.
Egyszer elmesélhetnéd azt a bulát, szerintem simán kideriválom ebből is, hogy se te nem vagy akkora lúzer, se ő nem akkora ribi, hanem az iparok meg a kibaszott világ... stb. stb.
Társamat keresem én is a neten. Fel is adtam egy hirdetést az alábbi szöveggel (szerintem kelendő leszek):
Kedves Hölgyeim!
Lehet, hogy nem én vagyok a legszebb, de a mondás úgy tartja, hogy Önöknek elég az is, ha a férfi picivel szebb az ördögnél. Nos, a plasztikai sebészem jó munkát végzett, úgyhogy bátran megmérettetem magam a virtuális húspiacon.
Remélem nem baj, ha rövid pöcörőm kompenzálására nincs nagyméretű autóm. (Az őszintét megvallva egy Trabantra se nagyon futná, mert munkanélküli vagyok). Szüleimmel élek szimbiózisban, mert vén fejjel még egy saját lakásra sem tellett. Engem az élet nevelt és tanított, így diplomára nem volt szükségem. Egyik napról a másikra élek (C' est la vie jegyében), így minden egyes túlélt nap ünneplésre ad okot, amikor is jól leiszom magam a sárga földig. De azért vannak hosszú távú terveim is. Szeretném, ha egy milliomos hölgy életem végéig eltartana. Az se baj, ha jól néz ki. Úgy legalább magamon kívül végre mást is szerethetnék. Mivel manapság egy párkapcsolatban az is számít, hogy ki melyik politikai oldalon áll, ezért én fontosnak tartom előre leszögezni, hogy minden politikust utálok és nem szimpatizálok egyik párttal sem.
Kérem Önöket, hogy legyenek megértéssel a szívküldi szerverének véges teljesítményére, így hirdetésemet olvasva ne egyszerre próbáljanak meg ostromolni szerelmes üzenetekkel. (Titkárnőm rendelkezésükre áll időpont egyeztetés céljából.)
Szerintem elég sok kapcsolat alakul virtuálisan amiből idővel fizikai kapcsolat lesz. Az egyik legjobb barátomat is így ismertem meg. Soha sem találkoztam volna vele, ha keveredünk egy topicra. Rengetegen találnak így barátot, párt stb. Vannak valóban hátrányai a virtuális kapcsolatoknak ahogy írtad. Előnye viszont, hogy előbb ismered meg belülről az embert mint kívülről, ha csak írogattok és nem találkoztok jó darabig. Ha először találkozol valakivel először a külsejével befolyásol így a lényegét , a személyiségét már szűrőn keresztül látod.
