Puhl, ha a játékvezetői tevékenységről beszélne egy rossz szót sem szólnék róla, mert a maga idejében a legjobb volt ezen a területen.
Viszont ő általában a játékosok és az edzők tevékenységét kritizálja. Még ez sem lenne akkora baj, ha nem a tőle megszokott lekicsinylő, nagyképű stílusban adná elő magát.
Szerintem ők 8 éve voltak. Szintén fültanúja voltam akkor a következő stúdióbeszélgetésnek (hárman voltak jelen: Kovács K., Urbányi és a harmadikra nem emlékszem). Ez a bizonyos harmadik mondta, hogy állítólag az orosz parlamentben felszólaltak, hogy az ülések szüneteljenek arra az időre, amikor az orosz csapat játszik, hogy meg tudják nézni a meccseket. Urbányi (csillogtatni akarván hatalmas műveltségét és tárgyi tudását) reakciója: hát igen, az orosz Duma. Mire Kovács K: én nem hiszem, hogy csak duma lenne, mert...
leszokóban vagyok a meccs közbeni kommentelésről,szóval így higgadtan azt mondom,hogy nem volt ez előzményekhez képest szar döntő,bár a vb úgy összességében nekem csalódás volt,ezzel a buzi vuvuzelázással,joggal elvárható játéktudás ellenére csúfos bukásokkal / digó,angolok / és stb.
az is ökörség,h azzal akarják emelni a színvonalat,több góllal látványossá tenni a vb-t,h ilyen szar labdát vetettek be,ez alapján beszerelhetnének a kapuk előterébe földből kipattanó pöcköket,amin irányt változtat a kapu,mesterkélt az egész
de pocsék volt a bíráskodás is,kiváncsi leszek,h lesz-e videó,de nem bízok benne
a meccsre visszatérve:azt mondani,h a spanyolok nem érdemelték meg! amikor ha nem is leggólgazdagabb mutatókat hoztak,de játékban mindenkit lefociztak
baromság + azon fanyalogni hogy csak 8. gólt lőttek,mert ez alapján a klasszikus AC-t is le kéne sajnálni vagy a kedvenc csapatom,a Valencia hőskorszakát is lehetne fitymálni,amikor rendre 1-0-al vagy 2-1el hozták le a meccseket
nem akármilyen teljesítmény kell ahhoz,h a meccs teljes egészében ráerőltesse egy csapat az akaratát az ellenfélre és az max. 1-2 kósza kontrában/beívelésben bízzon
a hollandok nálam,a gusztustalan belépőik mellett azért sem érdemelték volna meg a diadalt,mert nem volt normális támadó játékuk,van Robben a szólóival és ennyi,a
többi góljuk hugyos-mákos találat volt,ráadásul a döntőben is meg voltak a lehetőségei Robennek,de elszúrta,csak önmagukat okolhatják
De még mindig jobban jártunk ezekkel a szakértőkkel, mint 4 éve, mikor a kommentátorok mellett ott ült egy-egy ,,szakember" és a meccs közben is hallgatni kellett okosságukat.
Verebes Józsefet, aki mindent úgy látott, ahogy neki tetszett nem pedig, ahogy történt, Urbán Flóriánt, akinek már már giccsessé vált az az erölködése, hogy választékosan próbálta magát kifejezni, holott az életben és a pályán is akkora bunkó volt, hogy Botond életében vele törte volna a bizánci kaput, illetve Kovács Kálmán, aki játékos korában egy dologban volt szakértő, hogyan kelleldobnia magát a tizenhatoson belül.
„Több lehetősége volt Spanyolországnak, uralták a meccset, de ha egy kicsivel több szerencsénk van, megnyerhettük volna a döntőt” – utalt a holland kapitány csapata kihagyott ziccereire, de a vereség okát leginkább Howard Webb játékvezetőben látta. „Nem kontrollálta a meccset megfelelően. Tisztázzuk: a jobb csapat nyert, de komoly segítséget is kapott hozzá.”
"De azon is jókat mosolygok mikor Várhidi a mágnestáblán mutogatja mit kéne játszani Tottinak, Del Pieronak vagy Inzaghinak."
Ennél volt már jobb is. "Ancelotti ott hibázik" kezdetű mondat (lehet, hogy nem pont Ancelotti volt, ezt sajnos nem jegyeztem meg, de valamelyik olasz sztáredző. LOL).
Valamint további aranyköpések tőle:
Az Inter primavera csapata erősebb mint a Samp első csapata.
A magyar foci folyamatosan fejlődik, ezért szükség szerint előbb-utóbb eléri az európai élvonalat, mivel a modern foci már elérte csúcspontját, innen már nincs hová fejlődni (ezt is élőben hallottam tőle SportTV-n, Zuhanyhíradóban - és akkor még szöv. kap. volt!).
Mészöly Gézuka-féle aranyköpés: a modern fociban nagyon fontos a gól...
Én mindig mosolygok mikor szakértőnek nevezik ezeket az embereket akár a Sport1-en, akár az MTV-nél, de mondhatnám a Sport klubot is.
Szakértő számomra az aki valamit elért már a labdarúgásban. Ezek az emberek magyar és izreeli bajnokok voltak ahol a labdarúgás olyan távol van az élvonaltól, mint Makó Jeruzsálemtől. Ne nevezzék már őket szakértőnek. De azon is jókat mosolygok mikor Várhidi a mágnestáblán mutogatja mit kéne játszani Tottinak, Del Pieronak vagy Inzaghinak. Előbb neki kéne valamit letenni az asztalra talán akkor elhinném neki, aztán utána magyarázhatna talán el is hinném neki. Puhl Sándor okosságairól ne is beszéljünk.
Sokkal jobban tetszett számomra az, mikor színészek, bloggerek és egyéb olyan közemberek voltak a meghívottak, akik semmit nem tudnak a labdarúgásról , ezért nem is akarták analizálni a játékosok és csapatok teljesítményét. Mégis sokkal több igazságot mondtak, mint azok akik szakértőnek tartják magukat.
"a spanyolok is mintha kaptak volna néhány sárgát." - ne hasonlítsuk össze a spanyolok durvaságát a hollandokéhoz, akik az egész VB alatt így játszottak. Én azt mondom, hogy végre volt egy csapat aki felvette a hollandokkal szemben a kesztyű és szemet szemért alapon játszott. A meccs eldurvulásához egyértelműen a hollandok undorító játéka vezetett, illetve ne felejtkezzünk meg a bíró(k)ról sem.
Igen, és még annyit, hogy számomra Uruguay csapata a képzeletbeli győztes! Nagyon szívemhez nőttek, ha 10-20 év múlva valamire emlékezni fogok e vb-ről, az az Ő játékuk (és csapatuk) lesz(elsősorban)!
Nagyvolt a tét, nagy golhejzetek, durvafoci, nagy müesések, egy gol, a biro volt a föszereplö. Gratula a ifi németeknek meg egypárnak, a duálást is meszoktuk. Mit tanulhattak a M falábuák eböl?
Tegnapról meg annyit, hogy én azt kaptam a döntőtől amit vártam, és szerintem aki nyitott szemmel jár (nézi a mérkőzéseket) nem is várt mást. Régóta ilyen forgatókönyv szerint zajlanak a világversenyek döntői, inkább izgalom mint szinvonal. Tegnapi nap nagy boldogsága nekem: Diego Forlán az aranylabdás!Megérdemelte!
Ne is emlegesd Bánfit.. férfias küzdelem - az persze, hogy lerúgják egymást. Nem értem, hogy nem lehet egy normális műsort összehozni. Még arra sem képesek, hogy a mérkőzés elején tippelésre vállalkozzanak.
Lúzer: Green - Jonas, Terry, Cannavaro, Evra - Lampard, Felipe Melo, Gourcuff - Anelka, Gilardino, Rooney. Edző: Domenech
Köcsög:Felipe Melo - Felipe Melo, Felipe Melo, Felipe Melo, Felipe Melo - Felipe Melo, Van Bommel - Van Bommel, Van Bommel, Van Bommel - Van Bommel. Edző: Van Bommel Maradona
A vb döntő mánapján emlékezzünk meg a mi kis játékunkról: Overtaker a negyeddöntőtől minden győztest eltalált!!! Gratula!!! Itt most tessenek ideképzelni egy virtuális tüzijátékot ill. kalapemelést.
Jobbhorog végzett a 2. helyen.
Aki még eltalállta a végső győztest: Faramir 74, Gugugaga, Emi2, Spyglass.
1982-ben Maradona csakúgy mint most Messi hatalmas ígéretként utazott ki az 1982-es világbajnokságra, ahol az argentín csapata középdöntők során kiesett Maradona pedig a brazil csapat ellen a kiállítás sorsára jutott. Tehát neki sem úgy sikerült a bemutatkozása ahogy várták tőle.
23 évesen azt hiszem hiba lúzernek nevezni Messit. Tény és való ezen a VB-n nem sikerült gólt rúgnia és a játéka is egy kicsit öncélú volt, azonban amit a klubcsapatában bemutat az szinte egyedülálló. Most is azt mondom ebben az argentín csapatban jóval több volt mint amit elértek. Egy hozzáértő szakemberrel biztos vagyok benne nem a legjobb 8 között ért volna véget számukra a VB.
Elolvastam most a Worldreferee szöveges értékelését. Minden szavával egyetértek, a pontozással csak részben (nálam a Control 5, a Calls 3). Különösen figyelemreméltó az utolsó bekezdés.