FIGYELEM!!
Minden erőfeszítésünk ellenére sajnos nem minden esetben tudjuk megakadályozni, hogy a Fórum felületét morálisan és szakmailag kifogásolható személyek is használják. Ezért kérünk titeket, egészségügyi kérdésekben is mérlegeljétek kinek hisztek és kiben bíztok. A nickek mögött álló természetes és jogi személyek személyazonosságát, illetve szavahihetőségét nem áll módunkban ellenőrizni. A felhasználók által megnevezett, ajánlott nickek (ajánlott cég, személy) és az ajánlást tevő nickek mögött nem kizárt hogy ugyanazok a személyek találhatók. Hasonlóképpen legyetek kellően gyanakvók a javasolt kezelésekkel szemben is, a hangzatos címek és a nagy összegekbe kerülő kezelések nem garantálják a gyógyulást.
Bocsánat, távol álljon tőlem a sajátmagam fényezése, nem vagyok méltó a tiszteletedre.
Magam is rászorultam, egy kis fecsegésre, dehát időközben találtam egy olyan elfoglaltságot, több énekkarban való éneklést, ami a hiányérzetemet némileg pótolja.
Tisztelem azokat, akik nem csak saját magukra, saját bajukra képesek odafigyelni, de valóban vannak olyan élethelyzetek, amikor picit önzőnek kell lennünk és a saját egészségünkre kell a nagyobb hangsúlyt fektetni, s úgy segíteni másoknak, hogy azzal nem okozunk magunknak (még nagyobb) bajt :-)
Viszont kívánok áldott Ünnepeket és egészségben, boldogságban gazdag Újesztendőt!
„Ne a hóban, csillagokban, ne ünnepi foszlós kalácson, ne díszített fákon, hanem a szívekben legyen karácsony!” (Szilágyi Domokos)
hiába írsz litániát itt az autoimmun betegségedről, meg higiénia hiányáról stb. és a többi hatalmas ostobaságaidnak sincs semmi köze semmilyen menekülthöz, bevándorlóhoz, mert SEMMILYEN betegséget nem terjesztenek.
ja és megjegyzem, éppenhogy a túlzott fertőtlenítés, hogy mindent agyonhipózunk, kihat a bélflóránkra és ezzel az immunrendszerünkre, úgyhogy ENNEK tényleg lehet köze az autoimmun betegségekhez:
1./ egyáltalán nincs invázió, a kontinensen él 750 millió ember, ebből 44 millió az iszlám vallást követi, ehhez most jön - max. 1-2 millió (ez lenne az "invázió"??), nem jó, hogy ez történik, de ez van, a humanitárius vészhelyzetek a világban, általában nem kívánságműsor kategóriäba tartoznak,
2./ a magyar bérházak közül sokban megtalálható és csak kínkeserves melóval kiírtható (ha egyáltalán kiírtható, úgy tudom, hogy nem .. ) csótány sokkal inkább okoz asztmát, mint a fejtetű, amely egyes települések iskolájában napi szintű problémát okoz a magyar gyerekek között, mégse lesz minden lakos a településen asztmás :-)
Autoimmunbetegként nagy-nagy felelőtlenség volt Tőled, hogy egy "karitatív intézménybe" jártál éveken át ... bizonyára van egyéb módja is annak, hogy segíts (pl. valamilyen háttérmunka révén)!
Ahogy tudomásul kell vennie egy gyógyult - kemoterápiás kezelésben részesült - rákbetegnek, hogy soha a büdös életben nem adhat többet vért, legyen bármilyen ritka is a vércsoportja, úgy Neked is tisztában kell azzal lenned, hogy autoimmunbetegként, az átlagostól kicsivel jobban oda kell figyelned magadra. Ezt, nem mellesleg, életkorod is indokolná!
Azt pedig már csak igazán zárójelben jegyzem meg, hogy a magyar kórházai osztályak némelyikén olyan áldatlan állapotok uralkodnak, hogy az oda bármilyen kezelésre bekerült betegek egészségére sokkal komolyabb veszélyt jelentenek, mint a BKK által (állítólag) alaposan kitakarított, fertőtlenített, egykor menekültszállításra használt, buszokon való utazás.
2005.-ben autoimmun betegséget állapitottak meg nálam, és pajzsmirigy alul működést.
Az indikátor hormon szintje a húszorosa volt a megengedettnek.
TSH 40 helyett nyolcvan volt, az autoimmun betegséget jelző az is hozzávetőleg a húszorosa.
Jó magam csaknem hetven éves vagyok.
Sajnos, most jelenkezett valamilyen atka nagyságú parazita, a fiamnál.
Emiatt elkezdtem böngészni az internetet.
Lehetséges, hogy magam hoztam haza, egy karitativ intézménybe járok évek óta.
Azt hiszem, ezzel befejeztem az oda mászkálást.
Az atkák által okozott betegségeket többek között az autóimmun betegségeket is, az interneten találtam feltűnő jellemzője az erős viszketés.
Az jutott az eszembe, hogy az autoimmun betegségemet, netán a pajzsmirigy alulmüködésémet, esetleg összefúggésbe lehet hozni az atkával, mellesleg artitiszt is megállapitott a reumatológus.
Hasonló tünetekkel, mondjuk nem viszketéssel évekkel ezelött, fordultam börgyógyászhoz, majd sebészhez, urologushoz. Egyik sem vetettte fel a parazita kérdést.
A személyi higéniánk megfelelő, a lakásnál sajnos már pár éve, hiányzik az asszonykéz.
Természetessen , most pánik szerűen takaritunk, mosunk, fertötlenitünk, mert ez sajnos az összes együtt élőre átterjed.
Jól szituált, tiszták vagyunk, és mégis elegendő egy érintés.
És ma, már néhol hozzálehet jutni az informáciohoz, bizony terjed az ilyenfajta betegség, amelyet elsősorban a kontinens foglalók hoztak be. Gondold el micsoda vegyes embertömeg vonult át az országon, akiket azokon a járműveken szállitottak amelyen a civilizált európaiak utaznak. Gondolod, hogy minden esetben 100 % biztonsággal fertőtlenitettek, utána ? Vagy egyíáltalán fertötlenitettek e? Csoda e, hogy a elsősorban a fedél nélkülieknél jelentkezik, gondolva az eddigi szerintem karitatív tevékenységemre?
Kedves Reumatoid arthritises betegek! Mirtill vagyok, végzős gyógytornász hallgató. Segítségüket szeretném kérni szakdolgozatom elkészítésében, egy reumatoid arthritises betegeknek szóló kérdőív kitöltösében amelyben a reumás betegek életminőségét mérném fel. Körülbelül 10-15 percet venne igénybe a kérdőív kitöltése, talán még annyit sem, de nekem óriási segítséget jelentene a szakdolgozatom elkészítésében. Számít mindenki véleménye aki ebben a betegségben szenved.
Az invázios embereket , szerintem azonnali kiutasítással kellett volna sújtani illegális határátlépés miatt. Aki meg legálissan jött azt minimum hatvan napos egésszégügyi karanténbe kellett volna zárni.
Véleményem szerint:
Ezeknek az intézkedéseknek az elmulasztása, miatt szerintem komoly felelőség terheli a kormányzatot.
Nagyobb a felőtlenség, mint 1986.-ban a szocialistának nevezett kormányzatot, a csernobili tragédia következményeinek az elhazudásánál. 1986.-ban igazából elkerülhetetlen volt a tragédia, itt viszont a kormányzat megfelelő működése esetén elkerülhető lett volna.
Bocsánat, de a rühatka, fejtetű ami most az invázió miatt divatos betegség lett. Egyebek között viszketést, artitiszt, asztmát, autoimmun betegséget, ..... stb-stb okozhat. Ezt nagyon könnyű elkapni, elég egy érintés, és nagyon nehéz tőle megszabadulni.
Elég a tömeg közlekedési jármüvön egy kapaszkodót megérinteni, és már megtörtént a fertőzés.
Az én reumatológusom is anno, amikor még jártam oda, azt mondta, mikor rákérdeztem, hogy magánál (azaz hogy az én tropa ízületeimnek) az már nem használ. És mikor mondtam, hogy de csókolom, én konkrétan kipróbáltam és JÓ, akkor csak nézett ki a fejiből bambán..... nyilván meg is sértődött, hogy én ellentmondok neki. :-D
Tehát nem igaz, hogy csak egészséges, sportoló stb. embernek való. Mindenkinek terheltek az ízületei, aki aktív, ha meg nem annyira, mert beteg, akkor valszleg pluszban még túlsúlyos is. És ugye egy ízületest emiatt fokozottan fenyeget az elhízás.
A porc folyamatosan kopik, fogy, és a szervezet pótolja (ha tudja), és a mozgás serkenti ezt a folyamatot, tehát szükséges is.
Szóval én évek óta szedek glükozamint, kondroitint, és MSM-et (nem mindig egy készítményben, külföldről sokkal olcsóbban beszerezhető, mint pl. a Proenzi), és már órákkal a bevétel után érzem a hatását a valóban sz@r csípőízületeimben. Persze rendes adagnak kell lennie, most 1200 ill. 1500 mg-os a gl. és kondr.-om Ennyi nekem elég 2 naponta, attól függően, mennyit mozgok, gyalogolok. Mellé szedek MSM-et is, ami önmagában is egy nagyon jó cucc, nemcsak az ízületek alkotórésze: http://www.msmkrem.org/mi-az-az-msm/
Nagyon fontos még a Mg, K2 és a D3 vitamin is, a csontképzéshez, ami ízületeseknél és plusz autoimmun betegeknél szintén gyenge lábakon áll. Persze orvos ezeket se fogja neked ajánlani.... :-P
Kedves Szivecske, a Proenzi említésére a reumatológusom csak legyintett, autoimmunbetegség okozta ízületi gyulladás esetében - gondolom - ez akkor nem sokat érhet, a legyintése után ezt már nem firtattam:-)
Szerintem, ez a szer inkább egészséges embereknek ajánlott, akik pl. a munkájuk miatt nagy terhelésnek teszik ki rendszeresen az ízületeiket, vagy pl. regenerálást gyorsíthatja ízületi sérülés műtétje után, illetve pl. a nőknek a menopausa során fellépő csontanyagcsere zavar miatt.
Drága Sorstársak! Kénytelen vagyok ebbe a csopoprtba irni, most müvelödöm ebben a témában. Arthritis psoriatica és nem definiált autoimmun betegség a dg-im. Most tanulom az uj életet. Nem tudom mire számithatok. Fájnak az izületeim, viszket a bőröm. Nem szeretnék sem szteroidot sem biologiai ezelést, mert mindkettönek komoly mellékhatásai lehetnek, viszont olyan megoldást keresnék ami pénztárcakimélő és természetes. Eddig beszereztem kurkuma tbl-t és proenzit. Mit kellene tennem, hogy panaszmentesen éljek de ne káárositsam sem a szervezetemet, sem a pénztárcámat, amiböl semmire nem telik. A betegeken sokan akarnak nyerészkedni! Minden hozzászólónak minden ötletet elöre is köszönök!
nekem 0 problémám van 6 éve a teljesen tejtermékmentes étrenddel.
sajnos autoimmunosok kemény sajtokat sem ehetnek (amikben állítólag a tejfehérje /=kazein/ a hosszú erjedés miatt minimálisra csökken), de még így is teljes mértékben megoldható.
Sziasztok. 3 éve vagyok énis autoimmun beteg (collitis).elég sokat szenvedtem vele,orvosrol orvosra járkáltam de eddig senki nem tudott segíteni szteroidoztak az se hatott,de találtam egy Magánorvost Fehérváron Dr Nánási Ferenc. Elmentem hozzá beszélgettünk átnézte a leleteim minden papirom és adott d-vitamint meg még 3 fajta dolgot és érezhető a változás a jo irány fele. Csak ajánlani tudom annak aki küzködik. Mert olyan nincs megkell tanulni egyutt elni vele. Perpill tejmentes diétán is vagyok.
Létrehoztam egy csoportot, ahol különféle autoimmun betegséggel élő emberek ismerkedhetnek egymással, tapasztalatot cserélhetnek. Amikor beteg lettem, úgy éreztem egy ilyen csoport nagyon sokat jelentene nekem, ahol nap mint nap számíthatok az emberekre, és kérdezhetek bármit, ha gondom akad, mindig ellátnak tanácsokkal. Sikerült ezt a közösséget valóra váltanom. Jelenleg ez az egyik legaktívabb közösség ebben a témában a facebookon. A legritkább betegségtől a leggyakoribbig megtalálható minden. Bármi kérdésed merül fel, itt biztosan választ kapsz rá. Ha szükséged van szeretetre, vagy bátorításra, ránk számíthatsz! Itt egymásért vagyunk! A csoportot az alábbi linken találjátok itt találjátok : https://www.facebook.com/groups/1462724890688336/ Mindenféle autoimmun betegséggel küzdő embert várunk szeretettel kis „családunkba”! Köszönöm! :)
Megvannak az eredményeim. Immunszerológia negatív, van egy határértékes RNP-C-m, ez korábban volt már pozitív és negatív is, az orvos azt mondta nincs autoimmun betegségem a pajzsmirigyen kívül.
Az MR is megjött, változás nincs, sem rosszabbodás, sem javulás, a radiológus szerint a felvétel nem típusos demyelinisatióra utalhat, a kép korábbi állománykárosodást vet fel. Visszaviszem a papírokat majd a neurológiára, kíváncsi vagyok, hogy ki lesz-e mondva végre valami...
A Mayo klinika honlapján van szó a morpheáról, azt írják, hogy néha csak bőr (a test különböző helyein), néha ízületi érintettség is van, némelyik formája az ízületek mozgását is korlátozhatja (de Nálatok akkor erről nincs szó). Azt is leírják, hogy általában, egy idő után elmúlik, de gyakori a kiújulás. Csak a bőr felső rétegét érinti.
Tényleg nagyon kevés infó van róla a neten, kíváncsiságból kerestem rá és jól meg is lepődtem, mert jószerivel csak angol nyelvű cikkeket találtam.
Sziasztok!A lányomnál morpheát diagosztizáltak és nagyon kevés információt találok a neten róla. Neki egy csomóval kezdődött a vádliján. Most pár foltja van és mindkét lábszár hajlatában kezd egyre nagyobb lenni. A bőrklinikán a vérvétel folyamán azt állapították meg, hogy csak a bőrre kiterjedő formája van, tehát más szervi érintettsége szerencsére nincs. Találtak nála egy korábbi baktériumra ( mycoplasma) utaló ellenanyagot. Most arra szed antibiotikumot és szteroidos krémmel keni. Valaki esetleg küzd hasonló problémával?Mire lehet számítani?
Nekem volt már, hogy a nővér nyomtatta ki, de a múltkor pl. meg kellett várnom a dokit. Gondolom mindenhol másképp működnek a dolgok, de sajnos mindenhol orvos- és nővérhiány van, nem csoda, hogy sokszor azt se tudják, hogy hol áll a fejük. Azért nálatok elég kemény, hogy órákat kell várni egy leletért, nekem is kellett fél órákat, de azért az mégse kettő...
Én nem tudom, máshol hogy megy, de nálam az orvos adhatja ki, vagy ő mondhatja meg az eredményt. A telefonos módszer gyakorlatilag működésképtelen, mert ha egyáltalán bekapcsolnak, tuti, hogy beteg ül nála (ami persze érthető heti 1 rendelési nappal), benne van a gépben a beteg adatainál, ki kéne lépni, hozzám belépni, megnézni.Ez nen működik, mert így rendelni se lehet, ha 2 percenként telefonál valaki (én is tapasztalom, mikor ott vagyok). Na szóval telefonálás esetén esetleg felírja nevem, hogy 2 beteg között kinyomtassa a leletet és mondja, hívjam mondjuk 1 óra múlva. Ha sikerül valami módon ismét elérnem (ha valaki felveszi a telefont), és nem felejtették el a leletet kinyomtatni, akkor beolvassa, de van, hogy feladom az egészet, mert fél nap alatt nem érek el sikert. Ha odamegyek (munka helyett), akkor ugye nincs időpontom, mert 5 hónapra adták a következőt, de ott asszisztenst megrohamozom és mondom, csak leletet akarok és akkor ő valamikor szintén 2 beteg között - adott esetben 1-2 óra várakozással - de kinyomtatja, odaadja.
Ha alapvetően jól vagyok, sima szokásos immunvérkép eredményért már el se megyek, majd 4-5 hónap múlva megkapom a következő ellenőrzésen. Ha van valami bajom, akkor úgyis soron kívül fogadnak, illetve megyek privátban, oda hozza a leleteimet. Most ugye az újabb (és trexan mellett ismét megjelenő) tünetek miatt egyeztettük, hogy 4 hétre menjek, mert mindenképpen szóba került gyógyszermódosítás (újabb gyógyszer trexan mellé), amihez előbb vérképeredményt akart látni, így most a márciusi előjegyzés ellenére mennem kell hamarabb is (plusz esetleg kórházi bentfekvést is kilátásba helyezett, amit meg akar beszélni).
MR és egyéb eredményeket amúgy kapom rendesen, ált max. 1 hétre, mindig, nálam csak az immunvérkép ennyire zűrös.
Attól függetlenül, hogy nincs orvos nem tudják odaadni a leletet? Persze visszamenni vissza kell, de legalább nem stresszeli szét magát az ember. Nekem a lumbálásnál 2 hetet mondtak, és több mint egy hónap után lett eredmény, már azt hittem, hogy szétrobbanok. Én holnap megyek MR-re, nem tudom mikor lesz eredménye, meg kedden az immunteszt eredményért, ha addigra meglesz az MR, ha nem, akkor csak később.
Szia. Sajnos még nincs, jövő hét szerdára várható. A héten telik le a harmadik hét, de most orvos nincs, 3-4 hetet mondtak, így marad a jövő heti érdeklődés, találkozás. Azért ahogy közeledik az időpont, kicsit mindig aggódom, bár lehet, hogy jobb lenne, ha egyszer végre egyértelmű válasz jönne erre a felvetésre is. Sajnos sok minden szólt és szól SLE mellett is, de eddig vérkép nem igazolta, trexan meg ugye az évek alatt azért nagyjából rendben tartott, így nem vizsgálgatták, hát meglátjuk. Mindegy, elvagyok a sjögrennel (és a reynauddal), a kezelés nagyon is hasonló, ahogy tudom.
Szívecske, a psorisis rheumaica nem éppen egy könnyű betegség, kisebb mértékű psoriasom nekem is van (kiütések szinte csak hajas fejbőr - tarkó, szemöldök, halánték), családban sokaknak, így a bőrgyógyász annak idején felhívta a figyelmemet, hogy izületi gondok esetén gondolni kell arra, hogy psoriasis miatt van akkor is, ha nem lesz több érintett terület. Érdekes módon nálam nem ez jött, hanem egy másik autoimmun betegég okoz izületi és egyéb gondokat, (fura egy dolog....), a psoriasisomnak viszont jót tett a trexan, szinte eltűnt, illetve jelentős mértékben csökkent.
Fontos, hogy kezeltesd magad, mert gyógyszerek nélkül nagyon csúnya izületi deformitást tud okozni (sajnos láttam már ilyet), de immunrendszert befolyásoló szerek és adott esetben a biológiai terápia is jót tud tenni. A gyógyszerek a bőrtüneteket is csökkentik. Remélem találsz beszélgetőpartnert, amit én tudok, azt gondolom Te is ismered (szoli jót tesz, holt tengeri pakolások, stressz kerülése, engem annak idején eltiltott a bőrgyógyász a borstól, fahéjtól, nátrium-benzoáttól és lehetőség szerint a tartósítószerektől).
Üdv szivecske! Erről a betegségről még nem hallottam, most néztem utána. (hogy mennyi ilyen autoimmun nyavalya van... ) Hogy derítették ki? Remélem hamar jobban fogod érezni magad és találsz társat, akivel tudsz beszélgetni, de mi is itt vagyunk. :)
Elnézést, hogy ismeretlenül írok. Nevem Györffy Enikő, a Nemzetközi Üzleti Főiskola leinformálható tanára vagyok. Egy amerikai fordító cégnek is dolgozom 3 éve, a Corporate Translations, Inc. piacvezető fordító cégnek. Itt jelenleg Sjögren-szindrómában szenvedő betegeket keresünk, akik válaszolnak egy rövid kérdőívre telefonon. A díjazás 60 dollár, kb 16.000 forint. Krem, jelezzen/jelezz, ha szeretnél részt venni a kérdőívben. Örülnék, ha együtt tudnánk működni, a kérdőív rövid, és telefonos. Email címen előre elküldeném, utána megbeszélt időpontban válaszolhatna/válaszolhatnál. Köszönöm szépen, várom a választ, üdvözlettel: Györffy Enikő.