FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Nálunk senki nem menekült alkoholizmusba és senki nem gyógyszerfüggő. Soha nem futottak a problémák elöl, közösen,kitartóan megharcolták a nehézségeket. Soha nem hagyták el magukat. Magukat gyógyították, orvoshoz sem akartak menni.
Viszont a problémák kezelésének tehetsége is nagyban függ attól, milyen szülői példát látott. Az apuka, aki az alkoholtól vár megoldást és az anyuka, aki gyógyszerfüggő és azt súlykolja a gyerekébe, hogy csak vékonyan lehet sikeres...csodás kilátások.
Ez a megfogalmazás tetszett. Talán így tudnám jellemezni az én életfolyamatomat is. Míg gyerek voltam, elvoltam,aztán amikor kikerültem a nagybetűs életbe,nem tudtam megvívni vele és jött az evészavar.
Mondjuk azért, mert akkor kerül olyan helyzetbe vagy helyzetek sorozatába, ahol nem rendelkezik olyan eszközzel vagy reagálásmóddal, ami abban a helyzetben segítene neki, ezért előveszi azokat a megoldási módokat, amelyek korábbiak. Persze ezt nem direkt csinálja és nem is tudatosan.
Nem hinném. Szavazati joggal rendelkező felnőttek, akik viszont egy sokkal korábbi megoldási módot egészségkárosítóan gyakrabban használnak, ami viszont a kurrens helyzetekben nem sikeres.
Lehet, hogy igazad van, csak nem egészen értem, ha valakin, mondjuk 20 éves korában tör ki az evészavar, és odáig úgy tűnt, hogy már megtanult normálisan kommunikálni a környezetével, akkor miért pont akkor nem tud már?
Elvileg felnőtt emberek között létezik olyan állapot, hogy egyiknek is van véleménye és aszerint él, meg a másiknak is és ezt még tiszteletben is tartják.
Jó pár évig én sem nyitottam ki a számat, de elegem lett ebből. A veszekedés sem jó, mert hülye embereknek hiába magyarázok, nincs értelme. Max. megsértődik és még én érzem szarul magam.
A helyzet az - szerintem - hogy az ilyen cikkeknek téves az állítása.
Az evészavar ugyanis elsősorban a csecsemő kommunikációs módja arra, hogy közölje: valami nincs rendben közte és a környezet között.
Valószínűleg nem arról van szó, hogy egy betegséget amit felnőttek "kaptak meg" egyre fiatalabb korban lehet "elkapni", hanem arról, hogy egyre többen meg sem tanulnak más módon kommunikálni a környezetükkel, mint ahogyan azt csecsemő vagy gyerekkorukban tették. Időben tolódik, szó szerint a korral jár a nevelési / szoktatási / táplálási probléma.
De most komolyan, lányok, hiába rötyögtök, rendesen szorongtam idejönni, de mondom ha ide se nézek, és nem válaszolok, azt gondolják, hogy egy gyáva kukac vagyok, ha meg mégis idejövök, és letolnak, majd megint totál felzaklatom magam.
Most mondjátok meg, ilyen lükét! Ez már tünet? :))) Mintha számítana, hogy ilyen távolból, szinte idegenek letolnak vagy elfogadnak. Úgy látszik, nekem számít.
Ez az, elfogadás. Tisztára mint egy kisgyerek, hát megáll az eszem. Na ebből tanulhatsz, Mikolt.
Anyósomékkal is az volt a bajom, hogy mindig úgy éreztem, nem fogadnak el. Mert én nem voltam az a nagy zabálós, mint ők, pukkadásig, náluk csak az számít embernek, aki NAGYON jó húsban van, én voltam a kákabélű, aki nem tud annyit enni.
A lakásunk sem olyan tip-top patikatisztaságú, mint neki, hát hogy is mondjam, itt egy ruha, ott egy könyv, jó, azért van a lakás, hogy lakjunk benne. Ez persze csak az én véleményem, másnak lehet más.
Erre mondhatjátok, hogy arra kéne gyúrnom, hogy ne legyen "üldözési mániám". Igaz, tudom én ezt, de ha az ember az egész gyermekkorát rettegésben tölti, ahol több volt az üvöltözés, veszekedés, verekedés, (kaptunk mi, kölykök is rendesen), mint a normális konfliktuskezelés, a védekezés szinte beleivódik az ember vérébe, sejtjeibe.
Ez így van. Éhező népeknél teljesen ismeretlen az anorexia illetve bulímia, illetve további evészavarok, mint az orthorexia, brideorexia s mit tudom én még minek adtak elnevezést.
Én azt gondolom, hogy lehet egy-egy probléma megoldására az éppen "divatos" tudott megoldást választani. Másként mivel magyarázod, hogy az anorexia és a bulímia epidemológiája megegyezik mondjuk egy Gucci - táska piacra kerülésével?
Először az eredetit megveszik a sztárok és a gazdagok. Utána eljut a középosztályhoz.
Az afrikai statisztikák félelmetesen jól tükrözik ezt a jelenséget: először a gazdag fehér felsőfokú végzettséggel rendelkező nők kapták meg, utána a fekete felsőfokú végzettséggel rendelkezők, majd a középfokúval, az iskolázatlan rétegeket el sem érte. Ha ez "betegség" lenne divatfaktor nélkül, akkor nem számítana a végzettség sem és az anyagi helyzet sem.
Zavar a beskatulyázás - teljesen jogosan - de azért te is skatulyáznád azokat, akik 'nem úgy' anorexiások?
A divatot követni rengetegféleképpen lehet, aki ezt az formáját választja a divatozásnak, az pont ugyanúgy segítségre szorul, mint aki komolyan csinálja, nem csak úgy hülyeségből. (ironic)
Igazából beszélhetnénk bármiről, engem a beskatulyázás zavar. Ahány ember, éppen annyi különbözőség. Az evészavarosokban, igen, van közös. De Kiss Pistában és bennem is van közös: barna a szemünk.
Vannak áldozattípusú hisztérikák, igen. Akik divatból hánynak, éheznek, mert ez a menő, meg amúgy is az emo, az öncsonkítás. Ők, azt mondom, unatkoznak, szedjék össze magukat és pasizzanak, éljék az életet ahelyett, hogy magukra kényszerítik ezt.
De bőven vannak, akiknél eleve elromlott ez az egész. Ők hozzáérni sem tudnak a kajához egészséges, normál módon, mert valami a múltban kialakította ezt bennük.