Szeretném elmesélni, hogy jártam, hátha valakinek tudok segíteni. Az adapterekről lesz szó. Egy fél éve vásároltam egy A7-et és néhány manuális objektívet. Kellett hozzá venni egy adaptert. Fotga adaptert választottam, mert sietős volt és azt lehetett kapni itthon. Nem volt rossz, de azért a jótól is messze állt. Az E bajonett vége pontos volt, nem lötyögött. Az FD vége volt a problémásabb. Ez ugye bajonett, nem menet (a menetes objektíveknél nincs ilyen probléma, mert addig húzod az optikát, amíg rendesen meg nem szorul), ezért a kialakítása pontosabb megmunkálást igényel. Az objektíven, ha a rekeszt állítottam, minimális játéka volt. A blendelockoló szintén kissé lötyögött.
Mivel gyakorlatilag csak Fd optikáim vannak, úgy döntöttem, hogy beruházok egy jobb minőségű adapterre. Szempont volt, hogy bordázott legyen a belseje a visszaverődő fény miatt. Sok netes hirdetés pont úgy van fotózva, mintha bordás lenne, de közben nem az, és nem tudsz reklamálni, mert a képen az a rész pont nem éles. Fontolgattam, hogy veszek Novoflexen adaptert, mert annak olyan a kialakítása, hogy nem kell a blendét lockkolni minden felrakáskor. Jobban megvizsgálva ezt az adaptert arra jutottam, hogy ugyan olyan a blendeműködtetés szempontjából, mint az összes többi, csak van egy technikája a felrakásnak, de zárt állapotban ez működik a többi adapterrel is.
Aztán a Fotodioxon gondolkoztam, mert azt is sokan dícsérik és csak 10 ezer Ft. De pont úgy jön ki, hogy postázással vámot meg áfát kellene fizetni, ami megbonyolítja és megdrágítja a vásárlást, így lemondtam róla.
Végül ezt az adaptert vettem. Árához képest meglepődtem a minőségen. A lockgyűrű egyáltalán nem lötyög, az objektív meg úgy kapaszkodik rajta, mint egy gyári FD fényképezőgépen. Tisztában vagyok vele, hogy az FD bajonettnek vannak sajátosságai, de ha a többi rendszerre is ilyen minőségű adaptert gyártanak, akkor megkérdőjelezhető a Fotodiox meg a Novoflex létjogosultsága. Ja, és tényleg bordás belül :-)
Esküvőket videózok. Mindenképp ki akartam próbálni a FF világát, mert az már a prémium világ. Viszont a hozzá adott obi a változó fényerő miatt nem győzött meg. Éles rajzolatot szeretnék visszanézni.
Mikor megvettem olvasgattam, hogy jönnek majd az új obik, csak mire elkezdik idehaza forgalmazni, borzalmasan drágák lesznek. No meg sajnos nincs túlzottan nagy választási lehetőség.
A gyors AF fotó miatt is kellene, mert pont ez az A= előnye a kamerákkal szemben, hogy kicsi, de fotó és videó egyben. Lehet, hogy az A7s lett volna jobb ötlet. A tegnapi munkám során sokat tanultam a gépen. Egyre jobb dolgozni vele. Igaz most crop obit raktam fel.
a kiszemelt obik: 24-70f4 ami FF
16-70f4 ami szintén FF De egy cropos f4 18-105G
Ebből melyiket ajánlanátok? Igazából a dokumentálós kamerám egy VG20, amire jó lenne a 24-104
Képminőség esetleg jobb valamelyiknek? Értem itt ez alatt az élességet részletgazdagságot, illetve a dinamika tartományt. Vagy olyan eget rengető különbség nincs?
Ma kétségtelenül a legjobb választás egy A7II, minden lényeges dolgot tud megfizethető áron amit egy általános használatra készült FF MILC géptől elvárhatunk.
Az A7-ben nincs fáziskontraszt érzékelés, míg az A7II-ben van. Az A7II-vel a viszonylag olcsó manuális Voigtlanderek autofókuszossá és stabilizátorossá tehetők egy Techart Pro adapterrel, amire M-akármi adapterrel további manuális optikák tehetők fel, Minolta, M42 stb. és így azok is autofókusz+stabilizátorosak lesznek.
Ha véletlen egy 4/24-70 zeiss zoomot vennél, keress meg. Én egy A7II-t keresek. Egy ajánlatot kaptam egy 24-70 zommal együtt de a zoom nekem nem kell. Vagy használt A7II vázat keresek.
Milyen film dokumentálásra, videozásra? Vehetsz A bajonettes adaptert és mellé olcsóbbak az A-s obik. De a 4/24-70 Zeiss újonnan most 384000 Ft, ami a gép árához képest nem sok. A fényerős obik sehol sem olcsók, ezek meg Zeissek sajnos. De gyerekcipőben jár még az E bajonett, lassan elkezd a többi gyártó is lencsét tervezni hozzá, nem megy minden azonnal. Amikor vetted nem mérted fel a lehetőségeket?
Nem nehéz az. Én A7-et használok képstabi nélkül manuális obikkal. A II váz vastagabb, nehezebb és én a tükrös gépet pont a felesleges súly miatt cseréltem le. Persze néha jól jöhet a képstabi, de miután nem ugrál a tükör a vázban elég jó záridőket ki lehet tartani anélkül is. A 24 mpixel meg mindenre elég általános használatra, néha sok is, úgyhogy A3/A2 méretben nem hinném hogy bármi észrevehető különbség lenne a két váz képe között, sőt szerintem semmi. Utána lehet nézni hogy azonos-e az érzékelő, valószínűleg igen.
Nagyon szemezgetek az A7-es szériával. Sajnos mivel kis pénzű ember vagyok az "R"-es széria nem jöhet számításba. Viszont egy használt sima A7- re talán össze tudok gyűjteni. Kérdésem a következő lenne... valaki haszállt-e sima A7-et és az újabb változatát az A7II-őt. Mekkora különbségek vannak a két gép használhatóság, képminőség között. Nézegettem összehasonlító teszteket, de inkább személyes tapasztalatokra lennék kíváncsi. Tudom leírni nehéz lenne, éppen ezért ha nem vagyok tolakodó, akkor kérnék egy telefonszámot és felhívnám hogy meghallgassam a tapasztalatokat.
Ettől még ott a hack amivel ki lehet kerülni a 30 perces zárolást. És semmi komoly beavatkozás, applikációként fut a Sony rendszerén, bármikor eltávolítható.
Ha a melegedés a gondod, meg a 30 percen túli felvétel, és Canon objektíveket akarsz használni, akkor egyik Sony kamera sem neked való.
A melegedéssel több gondod lesz, mint a Canon-nal.
30 percnél minden fényképezőgép megáll.
Canon objektívek adapterrel ugyan képesek auto fókuszra, de rosszabbul teljesítenek mint Canon vázon, vagy mint Sony vázon arra való objektív, csak szívni fogsz vele.
Fényképezőgép cinemtográfusoknak való. (Sok rövid snitt, ide-oda variózva, fókuszálva.) Ha videósnak érzed magad, akkor neked egy jó videokamera kell...
Elvileg az európai fényképezőgépek videoja 30 percben van maximálva. Annál mindegyik leáll. Viszont valaki már készített olyan alkalmazást amit az A sorozat vázaihoz lehet használni és feloldja ezt a korlátot. A melegedésre panaszkodnak a Sonynál is (persze kérdéses a felhasználási környezet) de nekem ebben nincs tapasztalatom. https://github.com/ma1co/OpenMemories-Tweak
Jó pár esküvő van már a hátam mögött. 3 éve váltottam technikát, azóta filmezek Canon Full-frames DSLR gépekkel.
Viszont rengetegszer nem csak rövidfilmes felkérések vannak, hanem hosszabb folyamatos rögzítésű anyagot vár a megrendelő, vágások nélkül.
Ezt azért írom, mert a Canon DSLR szenzor hőmérsékletet tudomásom szerint 56C fokig szabad engedni, utána "valahol" letílt és kikapcsol(szenzor hőmérsékletet a Magic Lantern segítségével látom).
Eléggé besokalltam attól, hogy bármikor cserben hagyhat a technika.
Így jutottam el(vissza, mert előtte is csak Sony kamerákkal dolgoztam) a Sony A7 sorozathoz.
A munkáim nagy többsége esküvői film, igény szerint hosszabb és rövidebb film, igénytől függően.
Ennyit a sallangról. A kérdéseim a következők lennének.
- melyik Full-frames A7 gépet ajánlanátok, ami 30-50 perces folyamatos felvételre képes, úgy hogy felvétel közben nem tilt le és nem kapcsol ki?
- egyenlőre nem szükséges a 4K
- Canon 6D vázon használt STM illetve USM objektíveket szeretnék a Sony A7 vázon használni.
- lehetséges e?
- milyen átalakító szükséges hozzá?
- ezekkel az objektívekkel is használható e, a mozgást követő autó fókusz filmezés közben?
Van három gép, ami az én meglátásom szerint szóba jöhet(ne), de a pénztárcám tartalma nagyban befolyásolja a vásárlást.