Egy olyan fórumot szeretnék elindítani, ahol a résztvevők önzetlenül és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, szívesen ajándékozzák el ismerősöknek, közterületre, vagy esetleg teljesen ismeretlen személyeknek is olyan fájukat, bokrukat, virágukat és egyéb növényüket, amelyekre már nincs szükségük. Válhatnak növényeink otthon feleslegessé, megnőhetnek akkorára, hogy már nem tudjuk őket hol tartani, lehet, hogy több van már belőlük a kelleténél, vagy esetleg (mint nálam is), a növények szaporítása közben sokkal több kis magonc, vagy csemete nőtt, mint amennyi a kertünkben elfér.
Szóval szerezzünk örömet másoknak feleslegessé vált növényeinkkel, tegyük szebbé környezetünket, parkjainkat saját nevelésű fáinkkal!
Kezdő hobbikertész vagyok (leszek, ha sikerül :-) ) és nagyon örülnék bármilyen növény szaporulatnak, amitől szebb lehetne az udvarunk. Ami hirtelen eszembe jut és örülnék neki, de ezen kívül bármi másnak is!!
Nagyon szépen köszönöm a kedvességed, de ne fáradj; volt itt a közértben leszállítva és vettem néhányat, de minthogy még nincsenek kiültetve, nem tudom, mennyi fér el.
Meg most nem is tudom pontosan megmondani, mikor megyek Magyarországra. Ha ínség adódna, jelentkezem.
Bocsánat, hogy a 662-re válaszként írok, még márciusban ígértem dáliát neked, mikor vihetem, és hová? Hétfő, kedd és pénteki napokon szoktam Budapesten előfordulni.
Szia, a sárga mit jelent, vajszínű belefér? Mert nekem van olyanom, szimpla és dupla virágú is. Szívesen küldök, csak majd később, mert most nem tudom, melyek azok. Nyár elején sem lesz még késő.
TOVÁBBRA IS SZÍVESEN KÜLDÖK MINDEN ÉRDEKLŐDŐNEK MEGCÍMZETT ÉS FELBÉLYEGZETT, SZABVÁNY MÉRETŰ VÁLASZBORÍTÉKÉRT EGY-KÉT CSIPETNYI CSÁSZÁRFA (PAULOWNIA TOMENTOSA) MAGOT.
Ma feladtam első élőnövényes csomagomat pufis borítékban Tao listájáról. A tapasztalataimról beszámolnák.
Azt hiszem, hogy nagyon lényeges, hogy csakis pufis, légbuborékos borítékban legyen a küldés, hiszen a postán ki tudja hány kézen fut át és mire, valamint mibe fogják bedobálni. Igen fontos, hogy elsőbbségivel legyen a boríték felbélyegezve, így 1-2 nap alatt meg tudja kapni a jövendő gazdája. Enélkül akár egy hétig is hányódhat, kallódhat valahol. A borítéknak legalább 5 centivel hosszabnak kell lennie mint a növények. Nálam például a 10-15 centis dugványok neylonba csomagolás után közel 20 centisek lettek, tehát ideális volt a 25 centi hosszú boríték. A dugványokat először WC papírba tekertem, amit egy pillanatra vízbe áztattam. A felesleges vizet lecsorgattam, kinyomtam belőle, majd neylonzacskóba tekertem. Erre jött egy papírtekercs a névvel és darabszámmal, amit befőttes gumival tekertem a neylonra. A sok kis neyloncsomagot végül még egy neylonba hajtottam és laposan belecsúsztattam a borítékba. A végét leregasztotam, de biztonságból még tűzőgéppel is párszor összetűztem. Szerintem így nagyon jó esélye van a növényeknek arra, hogy normális postai kezelés után épségben megérkezzenek.
Az abotiont Abutilonnak hívják, ha esetleg keresnéd neten; esetleg Kínai Selyemmályva néven is megtalálható.
Nagyon rendes töled, hogy meggyökereztetve adod tovább a növényeket.
Lehet azonban, hogy az is jó ötlet lenne, ha többen próbálkoznak párhuzamosan a gyökereztetéssel arra az esetre, ha valakinek nem sikerül. Meg postázni is lehet hogy könnybb gyökér nélkül.
Nagyon szépen kérem azokat, akik Bukfencen kívül még nagyobb mennyiségü növényt vittek el, jelentkezzenek, mert ezekböl az elfogyott növényekböl még másoknál is jelentös mennyiség van. Sajnos én nem vezetek olyan precíz adminisztrációt mint Bukfenc, így soxor nem tudom, hogy az illetö személyek itt milyen néven írnak, ill. sajnos nincs rá fölhatalmazásom, hogy közzétegyem-e az igazi nevüket és mailcímüket.
Az időközbeni érdeklődések miatt Tao növényeiből elfogyottnak kell tekinteni a következőket:
- Fuxia dugvány
- Sárga Abutilon dugvány
- Sárga hibiszkusz dugvány
- Passiflora aurantia dugvány
- Passiflora caerulea dugvány
- Passiflora constance eliot dugvány
- Lila datura mag
Természetesen ezek egyelőre csak kérések, fenntartom őket az érdeklődőknek egy "kis" ideig. Remélem mindenki elviszi, vagyis postázhatom a küldött válaszborítékban, illetve átadhatom Pesten a kért növényeket.
A rózsaszín-fehér leanderedről sincsen képed? Ha még nem lenne olyanom, kérnék én is bukfenctől, de mivel eddig csak magról ültetett és kertészetben vásárolt növényem van, így szinte mind kivétel nélkül rózsaszín vagy bordó.