De onnan gondold inkább le, hogy hova süllyedt le a Fradi-tábor, hogy már minden néger bemutathat nekik?
Semmilyen tisztelet nem övezi őket, a játékosokon lehet látni, hogy milyen undorral, csak kötelességszerűen mennek ki hozzájuk a meccs végén és nem szívből és örömből.
76-ban a Fradi-Dózsa 3-0-ás meccsen volt először ( totál teltház, baszott nagy Fradi-tábor, a 8-3 után az első meccs), hogy kijött a csapat a táborhoz ( az összes újság tele volt vele, fényképem is van róla, nem akartak hinni ők sem a szemüknek ) szóval kijöttek a Nyílék, egymás válát átölelve felsorakoztak a kanyar elött és teljesen váratlanul -ilyen soha nem volt még - meghajoltak.
Hihetetlen, soha nem látott gesztus volt ez a részükről.
Nem integettek, hanem mint a színházban a társulat a függöny elött.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy volt idő, amikor nem csak tessék-lássék módon jött oda a csapat, nem csak tessék lássék kapcsolat volt a közönség és a csapat között ( ekkoriban nyilatkozta a Nyíl, hogy nem tudja eldönteni válogatott játékosként, hogy mi a fontosabb, a pályán gólt rúgni, vagy a táborban szukolni a Fradinak) ,hanem kitaláltak valamit, valamit, amitől lement hídba az a hetvenezer.
te egyáltalán hogy éled meg ezt a hétvégéről hétvégére zajló borzalmat, amit a focistáinktól látsz? ha egészséges vagy, akkor te is a fejedet fogod, és ez akkor is így kell legyen, ha feltétel nélkül szereted a játékosainkat....
ok tudom, ebben teljesen igazad van, magam is megbontránkozom a legtöbb eseten, főleg a játékosok inzultálásával kapcsolatosokon.
de az éremnek két oldala van. itt van pl. ez a Dzsodzsó gyerek.... Semmit sem tud a fociról, szerencsétlenkedik, balfaszkodik össze-vissza, aztán kimutat.... Igaz, nem ő hozta ide, nem tehet róla, hogy nekünk ezt kell megélnünk.... de basszameg, én is letörném a kezét, amiért kimutogat a Fradi-szurkereknek...
hogy képzeli, hogy képzelik, hogy Fradi-mezben ilyen teljesítményeket lehet hozni csak úgy, következmények nélkül? merthogy az állandóan ugatós Dragónerről, meg a többi naplopóról még egyetlen egyszer sem hallottam, hogy fizetéséből vontak volna le, amiért retteneteseket nyújtanak sorozatban...