Közlekedési szakjogászoknak jogászoknak, leendő jogászoknak, közelekdésjoggal foglakozóknak (oktatók, pedagógusok, és a jog alanyai: szabálysértők, bűnelkövetők) részre nyitottam ezt a topikot.
2010 június 15-én a feleségem a Mexikói út- Kacsóh P. utca sarkánál, az úttest széleinek metszéspontjától kb. 7-8 méterre parkolt autójával.A parkoló autóval szemben, kb. 70 méterre lévő térfigyelő kamerával készült felvételek alapján a Vas megyei rendőrség szabálysértési eljárást indított feleségem ellen.
A hatóság szerint:Szabályszegés típusa: Megállás, várakozás Jogszabályi hivatkozás: 40. § (5) bekezdés d) pont - Körforg. úton, útkereszt-ben, úttest széleinek metszéspontjától 5 m-en belül megállási tilalom.
Az illetékes rendőr egy optikai csalódás áldozata lett, feleségem pedig az ő áldozata. Idegesítő, ám legyen, tévedni emberi dolog...
Természetesen egyből ment a levél, amiben saját készítésű fotóval az igazunkat próbáltuk bizonygatni, illetve ment második fellebbező levél, mert az elsőt figyelmen kívül hagyták. Érthetetlen módon a fellebbezést elutasították. 2011 február 22.-én ott tartunk, hogy a hatóság határozata jogerőre emelkedett, a 30.000 Ft-os bírságot ki kell fizetnünk, vagy ha nem, azt bankszámláról inkasszózzák. Tudván, hogy nekünk van igazunk, ez már borzasztóan fáj.
Köszi a válaszokat!Egy peres eljárás miatt voltam kiváncsi.Pontosítom a kérdést,hátha így érhetőbb.Ha valaki2008-ban vesz egy autót,tárgyévben nem íratja át a nevére,a zölkártya érvénytelen és netán arra vetemedne,hogy megpróbál így autózni 2008-ban esetleg 2009-ben,az akkor hatályos jogszabályok miatt milyen büntetésre számíthatott volna?Lejárt zöldkártya esetén nem 50 ezer ft. a max.kiszabható bírság?
Felvilágosítást szeretnék kérni.Milyen büntetésre számíthatott az a személy,aki 2008-2009-ben lejárt zöldkártyával,valamint a nevére át nem írt gépkocsival közlekedett?Ha ellene intézkedtek,annak valahol utána lehet nézni?
2010.12.12.-én a parkoló autómba belecsapódott egy másik autó, aki természetesen nem hajlandó elismerni a hibáját, mert egy másik autó is érintett volt az ügyben.
/ eset: Egy Audi a főutvonalon szabályosan balra akart kanyarodni - jelzés miegymás-,
A Honda azt hitte, hogy megtudja előzni mielőtt befordul jobbról előzni kezdte.
Az Audi rosszul mérte fel a Honda sebességét - és mert mindenki bízott a saját kocsija lóerejében, -így az Audi meglökte a Honda hátulját, és az a mi Ford combinkba ( hátsó ajtó + csomagtér ) állt a Honda hűtőjéig!!! Kiütötte a futóművünket is, és rátolt a szomszéd Toyotára, akinek eltörött az ajtó tartó -ezt nem tudom , hogy hívják, de a két ajtó között van vastag rész - , és elrepedt a teteje is, a hátsó ajtaja is behorpadt.
Kinn volt a rendőrség is.
Már megszületett a határozat a rendősrég részéről, a HOnda bűnösségét hozva ki. A Honda fellebezett, így mostmár bírósági szakaszban van az ügy, az 1.tárgyalás időpontja: május, június. HA itt is fellebez és felfog: a 2. tárgyalás várhatóan : októberre tevődik. /
A gond az, hyog nem akarja az a nagytudású elismerni a kárt és így nem tudom csináltatni az autómat.
Hogyan tudom csináltatni az autómat, mivel így csak fizetem a havi törlesztéseimet - ami nem kevés, - autó használat nélkül. Már teljesen tönkre megyek idegileg, és nem tudom a megoldás kulcsát. Jó lenne valami reménysugár.
Ebben semmi sértés nincs, olvass vissza, mik vannak a serpenyő túlsó oldalán, a te hsz-eidben. A személyem, a gyermekkorom, stb. Mondd, hol van ez az én 3 szavamhoz képest?
Nem értetted meg, miért írtam, amit. Direkt nem.
Rádásul egy kacsintás is van. A végén. Gondolom, nem kell mondjam, mit jelent.
.....Na, megy már? ;)...... ez Tőled idézet! Nem érzed bántónak? De egyébként igazad van, szíves elnézésedet kérem, akár bocsánatodat is, szeretném megtudni akkor a Te elképzelésedet, hogy milyen feltételekkel vagy hajlandó békénhagyni, ha én írok hozzászólást?
Becsületszóra ígérem, észre se veszlek, ha te veszed a fáradtságot és az én bejegyzéseimre - ha lesznek még egyáltalán - méltóztatsz nem reagálni, különösen nem ebben a bántó, lekezelő stílusban! Megegyeztünk?
Korábbi ügyünkben is aranypofa voltál - értettem én, csak azt nem értem, hogy ha ez már most is így van - a vásárláskori napot és a lejárati napot MOST IS RÁBÉLYEGZIK A BÉRLETRE, és ugye, amit itten ismételt kioktatásilag leírtál -grafomán vagy? - az ezzel rég megoldott, az már a BKV hibája, ha az aznapi dátumot elfogadja mentségnek! De nagyon köszönöm - most talán térdre kellene hullnom a hálától, - hogy ismét szóra méltattál, de a térdem fájós - maradok a lelkileg meghajlásnál, milye jó, hogy Te vagy énnekem, egyre tisztábban látok mindent! Mondd, más fórumokon is jelen vagy, mert akkor oda is megyek okításért - csak add meg, hogy hova??!!!
Miért jó másokat oknélkül cikizni????mit ne mondjak, megbántani próbálni? lásd: .....
Na, megy már? ;)......
Keserű gyerekkorod volt? - sajnos, volt ilyen az ismerőseim között más.....
Tegyük fel, hogy nincs bérleted (otthon sem) és elkapnak holnapután reggel 9-kor a piros 7-esen.
Azt hazudod, hogy van bérleted, csak otthon hagytad.
Ekkor ugye az a szankció, hogy be kell mutatnod pár napon belül és akkor egy csökkentett pótdíjat kell csak fizetned.
Mivel ezt sokan játsszák (mondván csak végszükségben, ha elkapja az ellenőr őket, akkor vesznek bérletet, de akkor azonnal), ezért a BKV megemelte rútul ezt a bemutatásos pótdíjat is a korábbinak a többszörösére.
Ahelyett, hogy megoldották volna, hogy rátesznek egy időbélyeget a vásárláskor a bérletszelvény hátára, év-hónap-nap-óra-perc formátumban.
Ha a bérletszelvényen szereplő dátum/óra/perc korábbi, mint az ellenőrnél való lebukás időpontja, akkor az illető igazat mond, valóban otthon felejtette a bérletét, az utazáskor ő már rendelkezett érvényes bérlettel, csak szétszórt, feledékeny, legyen SOKKAL kisebb a pótdíj.
Ha meg későbbi, akkor ne úszhassa meg a teljes pótdíj kifizetését.
Visszanéztem, de nem a saját ügyem érdekel, hanem a leállósávos-dolog! A bérletekre Budapesten dátumot bélyegeznek - hogy meddig érvényes, azt biztos! Hogy mettől, na arra nem emlékszem, felállni meg nem akaródzik!
Semmi mást nem kéne csinálni, mint a bérletre tenni egy vásárláskori időbélyeget.
És onnantól kezdve nincs vita, mikor vették...
(Ez mondjuk nem pont a Te esetedre vonatkozik, de sok 'otthonhagytam a bérletemet' próbálkozó ellen jó lenne, megkímélve a véletlenül tényleg feledékenyeket a megalázó összegű bírságtól).
És halasztást nem lehet kérni hivatalosan, hogy ha majd lesz jövedelmem abból befizetem?
Egyébként ha a helyszínen nem írom alá azt a papírt amikor megbüntetnek akkor azt nemis tudják behajtani? Csak mert van egy ilyenem is, mert nem volt rajta a bérleten az ig. számom mert aznap reggel vettem a bérletet. ( 1000 Ft )
Amennyiben aláírtad, akkor nem sokat tehetsz. Ha pedig még ilyennel érvelsz, akkor méginkább elismered a követelést. A követelésnek elévülési ideje van, de ez alatt, bármikor érvényesíthető az igény, amikor már lehet, hogy lesz jövedelmed.
Annak nincs jelentősége, hogy nem vetted át, nem regálsz, mert ha ez számítana, akkor mindenki ezt tenné.
Azt kell mérlegelni, hogy érdemes-e az ajánlott levelet megvárni és arra várni, hogy vajon peresítik-e?
Amúgy 18 éves vagyok és tanulok. ( még legalább 3 évig ) Tehát mivel nincs önálló keresetem és mivel már nagykorú vagyok, így a szüleimen sem tudják behajtani az én bírságomat.
Pótdíjazni, majd bíróságon keresztül érdeket érvényesíteni pedig a közlekedési, parkolási, stb-stb. cégek jogosultak.
Ha most nem fizetsz, akkor később jöhet a lefoglalásig/behajtásig terjedő jogi procedúra.
Senkit nem érdekel, hogy nem vetted át, annak nyoma van, hogy ők feladták (postakönyv) a kézbesítés pedig jogszabály alapján vélelmezhető.
Ha elkövetted azt a bakit (de nem én mondtam!!!), hogy valós nevet/címet adtál meg, akkor mostmár nem sokat tudsz tenni, mint minél hamarabb fizetni, mert ahogy nő az idő, úgy nő majd az összeg.
Végülis elismerted, hogy valóban olyat tettél, ami miatt az Álalad előzetesen is ismert pótdíj kiszabása jár.