A 80a-ra kattintva azzal kezdi a dokumentum, hogy "A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.". Ez azt jelenti, hogy semmit sem változtattak, vagy mit?
Tessék ide írni minden szépet és jót. Bár kételkedem abban, hogy valaki egyáltalán végig fogja olvasni. Anonim, lehet sok azonos választ küldeni (hatvani megállítós kolléga kedvéért írom) :P
Csak nem a tehervonatokét! Lassan már lehetetlen Pesten átvergődni 2 óra alatt. Ácsorgás az elágazásokban, S76 is kell mint egy falat kenyér! Egyébként a plusz vágányt se nagyon használják, igaz az első Bj. jelzőnél elfogy. A tároló vágányokon már nem megy, visszakanyarodik a kőb. érkezőbe.
De ha valaki itt a 77-es vonal tervezetéhez írottakat is megnézi, az mégiscsak arra utal, hogy a 80-as vonalon az Agriákat óra:55-kor tervezik indítani a Keletiből, úgy ahogy a két nappal korábban nyilvánosságra hozott menetrendi ábrákon látható.
Hol van már a 2006/2007-es ITF, amikor :35-kor volt az indulás és a tervezetthez képest csupán 15 perccel volt lassabb a sebes...
Feltúrom majd a menetrendi cuccaim, keresek egy akkori lassújel kimutatást. Nem hiszem, hogy annyit romlottak a pályaállapotok! Részben az elővárosi vonatok tuszkolása, alsó pályán szerencsétlenkedés, szóval mesterséges intézkedések sorozata.
A kör IC-k füzesabonyi megállása természetesen továbbra sem kerül be, annyiban jó a mostani vágányzári, hogy az egriek nincsenek szétszopatva augusztusig.
3 perccel megy a nyíregyházi személy az IC előtt, neccesebb füzesabonyi Agria csatlakozással.... mindenki tudja, hogy ez nem fog működni a gyakorlatban. Nagyon remélem, nem 6 perces fordulást terveznek, bár simán elképzelhetőnek tartom! Aki ehhez a nevét adja, az enyhén szólva idióta!!!!
Ha jól nézem, akkor eszerint a 80-as vonalon óra:15-kor fognak indulni az IC-k a Keletiből, Hatvanban következő óra:03/04-kor fognak megállni, majd (a jelenlegi megállási rendhez hasonlóan) felváltva óra:43/44-kor Füzesabonyban vagy óra:50/51-kor Mezőkövesden, és következő óra:22-kor fognak Miskolcra érkezni.
Visszafelé Miskolcról óra:33-kor fognak indulni, Mezőkövesd következő óra:06/07 vagy Füzesabony óra:16/17, Hatvan óra:55/56, Keleti érk. következő óra:45.
Az Agriák a Keletiből óra:55-kor, a Mátrák óra:25-kor fognak indulni (visszafelé óra:05-kor illetve óra:35-kor fognak a Keletibe érkezni).
A Tisza-tó sebesvonat 7:50-kor fog indulni, és 20:10-kor fog érkezni. A gépcsere ideje továbbra is Hatvanba van tervezve, de visszafelé Füzesabonytól az Agria előtt tervezik elhozni Hatvanig.
Pár napja az ablakból láttam egy Ludmilla mozdonyt Eurailpool feliratú kocsikkal, rostaalj szállító kocsiknak tűntek és utánunk ment még valamilyen sárga munkagép. A fal miatt csak a kocsik teteje látszik, de ezekre tippelek.
A vpe-n ezt én is olvastam, de a nagygépes/kisgépes keveredik, meg úgy tudtam, hogy alépítményjavítás csak a megállóhelyen, hidak felett és útátjáróban lesz.
Fotóm nincs, de Mezőkövesdtől a mh.-en túlig az első héten már az alépítménycserével egész jól álltak. Elmondás alapján azon a stakaszon lassan el is készülnek, haladnak tovább Mk-M.Nyárád felé.
A "nem IC minőségű" kocsik (Schlieren, Bdmpee, Flirt), továbbá a kör IC-k Miskolc és Nyíregyháza közt kedvezményes helyjegyesek (300 Ft).
Ezt elő tudtad csalogatni vmelyik rednszerből, vagy csak elméleti infó?
Egyébként legalább rendeződik az a felemás gyakorlat, hogy ugyanúgy 300 Ft-ba kerül a helyjgy a Schlierenbe, mint a 21-es IC2G kocsiba. Illetve okosjegyes lett ez a fajta IC is.
Tovább fokozzam... a hétvégi erősítő kocsikra helyszámot nem tartalmazó díjmentes helyjegyet is láttam mostanában*. A vicc, hogy ezek a Hernád-Zemplénben Miskolcig közlekednek, de ha Miskolcon túl utazol (pl. Budapest-Szerencs) már 300 Ft-os helyjegyet ad az ugyanolyan minőségű Schlieren kocsiba.
*MÁVappban nem lehetett megvenni, de az automata kinyomtatta a 0 Ft-os helyjegyet.
Amúgy én ezekről tudok:
Elég nagy a differencia a díjszabási tételek közt, az állandó és homogén kocsiösszeállítást biztosítani kell majd - pont ez nem működik most.
Bízom benne, a fecskék a 0 Ft-os kategóriába tartoznak majd és meg lehet majd venni rá korlátozás nélkül a helyjegyet.
A Hernád/Bakony/Göcsej/csabai IC-kre egyértelműen a 300-as helyjegyet kellene alkalmazni. Díjmenteset pedig a Sajóra, Balaton Ex gyorsvonati kocsijaira.
Közben az okosjegyeket szépen kinyírták, legalábbis egyetlen viszonylatra sem látok.
Szombattól katasztrófa várható, Miskolc pont az pont, ahol megyebérlettel IC-n maximum Mezőkövesdig vagy Tokajig juthatsz el.
Diákkal utazók megveszik majd az országbétletet (amit spórolnak vele, elviszi a felár), de akinek semmilyen kedvezménye nincs, az nem fog kiadni havi 19.000 Ft-ot meg utanként egy ezrest helyjegyre! Főleg ilyen szolgáltatási szinvonal mellett. Szóval ez a tipikus "tökönszúrjuk magunkat" esete.
Ez a kérdés az egész hálózatra érvényes. De amint lentebb írtam, ezt nem érdemes túlságosan forszírozni, mert akkor igen sok vonat menne a levesbe országos szinten, a megmaradókon meg aztán tényleg minden helyen ülnének mert 100%-osan kihasználtak lennének. Szerencsére vannak egyéb (nem mindig szakmai, de azért a szakma is játszik) szempontok is , amikor erről döntenek.
Illetve a személyszállítás veszteséges, ez alap minden országban.
Hát persze, hogy meg teheti. Nyugdíjas mozdonyvezető létemre a tálcámban a forgalmi, jogosítvány mellett a MÁV szabadjegy is elfér - az autóban. Ennyi. És autózom úgy, hogy már a korom végett a személyi felmutatása is elég lenne az ara jogosult majdnem bármely járaton. (kiv. LÁEV, stb)
Előbb utóbb meg unja az ember vasút "szépségiit" és leszokik róla, és alternatívat keres .De nem mindig talál. És ilyenkor marad az autó. Ha meg teheti az ember.