A mérkőzés elején született Owen gólja, addig partiban voltak, utána meg a brazilok mentek mint állat, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. Kontrára valóban nem futotta már az erejükből, szerintem a belgák is hasonló sorsra jutottak volna(szerinted nem), de az az igazság, hogy sosem tudjuk meg, mi történt volna. Kb hasonló kaliberű volt a két csapat, tán annyi különbséggel, hogy az angoloknak jobb volt a védelme(brazilok mégis feltörték), míg a belgáknak jobb formában voltak a támadó játékosai. A brazilok kétszer kerültek hátrányba ezen a világbajnokságon, meg is mutatták, hogy hogyan kell fordítani, olyan fantáziadús támadójátékkal rendelkeztek, hogy nem nagyon van a földkerekségen olyan védelem, amely ellent tudott volna nekik állni. Hát még a "rózsaszín ördögöké":).
"A dánok elleni meccset leszámítva, ahol iszonyatos potyákat rúgtak, kapura lényegében veszélytelenek voltak. A belgák ellenben azon az egy meccsen többet produkáltak támadójátékban, mint az angolok az egész vb-n. És bár alapvetően a kontrákra játszottak, korántsem húzódtak annyira vissza, mint a 3 oroszlánosok ( :-)) már a meccs elejétől fogva."
Az angol csatárok valóban formán kívül érkeztek a vb-re, ezt nem is vitatom, de az túlzás, hogy csak védekeztek.:) Emlékezz csak az argentínok elleni meccsre, ahol a büntetőig sokkal több helyzetet dolgoztak ki, mint Batistutáék. Ha Wilmots fejesét megadják, a belgák 11 emberrel beálltak volna a 16-osuk elé, ezt te is tudod, ugyanúgy ahogy az angolok tették a korai vezető gól után.
Egy fenét, próbáltak bekkelni, össze sem lehet hasonlítani a játék képét a belga meccsével.
Az angolok jól védekeztek, de semmi több. A dánok elleni meccset leszámítva, ahol iszonyatos potyákat rúgtak, kapura lényegében veszélytelenek voltak (egy szögletből fejesgól, és egy vitatható 11-esből szerzett gól a csoportmeccseken, valamint Lucio gólpassza Owennek). A belgák ellenben azon az egy meccsen többet produkáltak támadójátékban, mint az angolok az egész vb-n. És bár alapvetően a kontrákra játszottak, korántsem húzódtak annyira vissza, mint a 3 oroszlánosok ( :-)) már a meccs elejétől fogva.
Nézd újra a meccset addig a mákos gólig. A belgák akarata érvényesült, míg az angolok kizárólag a mákjuknak (vagyis annak a gólnak) köszönhetően tartották magukat addig, ameddig, egy percig sem lehetett kétsége annak, aki nézte, hogy csak idő kérdése, mikor kapnak gólt, gólokat.
"Szvsz a belgákra is hasonló sors várt volna"
Ezt már másodszor írod, de még egyetlen érvet sem vonultattál fel mögé (folyamatosan a béna angolokról beszélsz :-)).
Persze nem csodálom, hisz megingattam a nagy alapigazságodat, miszerint a brazilok szétalázták a mezőnyt :-)
Klose csak a csoportmeccseken villogott, egy gyenge ellenfél ellen megszórta magát, de az egyenes kieséses szakaszban nem sok mindent tudott hozzá tenni a játékhoz. Schneider, Frings, Metzelder, Neuville egyénileg nem rossz játékosok, szerintem bíztató a német foci jövőképe, de Ballack és Kahn nélkül szvsz már a csoportmeccsek után hazamehettek volna.
A brazilok nem csak a 3 R-ből álltak, Marcos, Edmilson, Gilberto Silva(számomra a vb egyik legnagyobb felfedezettje), a két szélső, mind mind tevékeny részese volt a vb-aranynak.
én nem tartom sokra Klose-t, de azé akkor lőtt 1 pár gólt, szóval azé volt az 3 ember. na meg a többiek, Ramelow, Metzelder, Schneider...
akkor a brazil válogatott meg csak a 3 R-ből állt?
Nagyon jól eltalálták Jenciék a mai vb-visszatekintő műsorban, hogy a német válogatott igazából csak 2 emberből állt, Ballackból és Kahnból. Kahn kivédte míg Ballack belőtte a helyzeteket. A többiek meg csak úgy...voltak.:)
Ronaldinho szólójáig igenis partiban voltak az angolok, teljesen normális volt, hogy a vezető gól után kicsit visszább álltak. Amúgy nem igen lehet vitatkozni azzal, hogy a brazilok megérdemelten jutottak tovább.
A brazilok éppen ezen a meccsen bizonyították be, hogy hátrányból is képesek felállni, ráadásul éppen a vb legjobb védelmi kettőse ellen. Szvsz a belgákra is hasonló sors várt volna. De ebben úgysem tudjuk meggyőzni egymást, szóval akkor valóban "ennyit a 'mi-lett-volna-ha' játékról :-)":)
Nem tudom, egy kicsit másképp látom. Az angolok elleni meccs szerintem rossz összehasonlítási alap, mert azon a meccsen tényleg sokkal jobbak voltak a brazilok, csak egy óriási hibának köszönhették az angolok azt a gólt, egyébként momentumaik sem igen voltak.
A németek döntő már sokkal jobb analógia. Annyi különbséggel, hogy a belgák is hasonlóan jól védekeztek (nem is volt veszélyes helyzete a selecaonak), és ők még veszélyes kontrákat is vezettek, Wilmots 'gólján' kívül is akadtak lehetőségeik, míg a németeknek, szerintem Ballack hiánya miatt, erre már nem futotta.
Egyértelmű, hogy a nyolcaddöntőn voltak legkevésbé jók a brazilok, vagy másképpen, ott játszott a legjobban ellenük egy csapat. Belga vezetés után megváltozott volna a játék képe, még inkább előre kellett volna jönniük a braziloknak, és a belga kontráknak még több tere lett volna. Meggyőződésem, hogy kiestek volna a brazilok, mert nem találták a ritmust azon a meccsen.
Érdekes kérdés, hogy mi lett volna ha Wilmots fejesét nem fújja le a bíró, de szerintem fordítottak volna. A brazil csapat teljesen felörölte a második félidőre a belgákat(Rivaldo gólja meg inkább csak talált volt, nem szerencsés:). Kb hasonló meccs lett volna, mint az angolok ellen.
Egyébként a németek elleni döntő az első félidőben kisértetiesen hasonlított a belgák elleni nyolcaddöntőhöz, ott sem igen tudtak mit kezdeni a csillogó brazilok Völler rohadtul megszervezett csapata ellen.
"Az, hogy ilyen simán jutottak a döntőbe éppen azt bizonyítja szvsz, hogy a brazil csapat messze kiemelkedett a 32-es mezőnyből."
ennyi finomítással egyetértek:
Az, hogy ilyen simán jutottak a döntőbe éppen azt bizonyítja szvsz, hogy a brazil csapat PILLANATNYI FORMÁJA messze kiemelkedett a 32-es mezőnyből.
A brazilok csoportja egyáltalán nem volt gyenge. A törökök a 4 közé jutottak és remek focit játszottak, Costa Rica nagy peche, hogy e két csapat mellé került, de még így is csak rosszabb gólkülönbsége miatt bukott el, egy másik csoportban még nagyobb esélye lett volna a továbbjutásra. Costa Rica semmiben sem gyengébb pl Japánnál, ez utóbbi csapatot a brazilok mégsem verték volna el 5-2-re, annyiban igazad van, hogy a csoportbeosztásnál valóban mákjuk volt, hiszen hasonló stílusú csapatok kerültek az útjukba. Kína sehol sem volt, ez is igaz. A törökök elleni csoportbeli győzelem nem sok mindent befolyásolt, arról nem is beszélve, hogy az elődöntőben éppen ezt a csapatot intézték el mégegyszer.
A további útról, csak annyit, hogy egy egyenes kieséses sorozatban már nincsenek könnyű meccsek, láthattuk milyen kevésen múlt pl az írek, vagy a svédek 8 közé jutása. De a belgák sem voltak gyengék, a törökök erejét nem érdemes vitatni, míg a németek ellen játszani mindig nehéz, hát még egy vb-döntőben. Az, hogy ilyen simán jutottak a döntőbe éppen azt bizonyítja szvsz, hogy a brazil csapat messze kiemelkedett a 32-es mezőnyből.
"A brazilok pedig egyszerűen csak a legjobbak voltak, simán jutottak a döntőbe"
Kíváncsi lennék, hogy olyan sima lett volna-e minden, ha a belgák teljesen szabályos gólját megadják a nyolcaddöntőben. Azon a meccsen ugyanis jobban játszott az ellenfél náluk. Ott kifejezetten mákjuk volt, találtak egy szerencsés gólt, aztán a kitámadó ellenfélnek nyomtak még egyet kontrából. A többi meccsen, a törökök ellenit (a csoportban) leszámítva, tényleg meggyőzőek voltak.
Már a csoportuk is marha erös volt.Egy vicc volt már az is eleve,és a törököket így is csak érdekes körülmények között verték.
Aztán az egyenes kiesési rendszerben egyedül Anglia volt valamelyest nehéz ellenfél.Mi ez,ha nem könnyü sorsolás?
Igen, szerencsések voltak, hogy Kahn állt a kapuban.:)
A brazilok pedig egyszerűen csak a legjobbak voltak, simán jutottak a döntőbe, most azt mondjuk, hogy kedvező sorsolásuk volt, de ha nagyon törjük a fejünket nem nagyon tudtunk volna sokkal nehezebb ágat kitalálni nekik. Bárki ellen továbbmentek volna szvsz, talán egyedül a spanyolok tudták volna igazán megszorongatni őket.
"Én meg abban vagyok biztos,hogy Európa és Dél-Amerika eggyel kevesebb hellyel rendelkezik már."
Ebben én is.
"Óceániából tuti van egy biztos hely"
Így van.
A másik helyre írtam, hogy Ázsia és a CONCACAF kapta megosztva. Ezt az USA, Mexikó és Costa Rica jó szereplésével indokolták, gondolom a történtek után nem adhattak egy teljes helyet Ázsiának, ahogy talán az eredeti terveikben szerepelt.
Én más véleményen vagyok, de azt hiszem ezt idáig is sejtettétek.:)
Visszanézve a nyári eseményeket, egyben igazat kell adnom Profnak egy korábbi vitánkra visszautalva. Jenő egy kicsit túlfényezte Kahnt a döntőben, ennek ellenére továbbra is állítom, hogy kimagaslóan a legjobb kapus volt a tornán és a németek elsősorban nem a szerencséjüknek, hanem neki köszönhetik, hogy eljutottak a döntőig.