Távol álljon tőlem, hogy teleszemeteljem a topicokat, de ide még beírom, hátha:
Egy Erdélyből áttelepült családnak szeretnék eljuttatni bútorokat Bp-ről Újszászra. Elég sok cucc (szekrénysorok, heverő, kisebb bútorok), tehát amiket én tudnék mozgósítani, azok az autók ebből a szempontból nem jók, mert kicsik. A benzinköltséget megoldjuk, de sürgősen kellene egy alkalmas jármű (+sofőr persze), mert nekem meg napokon belül el kellene tüntetnem a bútorokat. A családdal kapcsolatban lévő alapítvány (és a helyi pap) mindenben segítene, csak éppen kocsi nincs, fuvarozónak nevezett rablók kielégítésére meg nincs keret.
Szóval bárki aki akármikorra a napokban tud megoldást, legyen kedves keresni /siebenbuergen(kukac)index.hu/, természetesen mindenféle telefonszámot is adok, csak ide hadd ne írjam ki : )
Arról az igazolásról én is tudok. Az a román állampolgár aki egy évet ledolgozott megszakítás nélkül munkavállalási engedéllyel az kaphat egy ilyen igazolást.
Ha jól tudom a letelepedési csak az EU állampolgárok számára szűnik meg. A szerbiaiak, ukrajnaiak és más harmadik országok állampolgárai továbbra is kérhetik.
Az EGT állampolgárok EGT tartózkodási engedély helyett úgynevezett regisztrációs igazolás fognak kapni. Részleteket nem tudok.
Én úgy tudtam, hogy július 1-én lép hatályba az új törvény, de lehet hogy tévedek.
Tegnap sikerült elérni telefonon a Fővárosi Münkaügyi K-ot és azt mondták,hogy kell kérelmezni tőlük egy igazolást és akkor abban az ig-ban ők felmentik az illető személyt a határozat alól,tehát mégis kell valami;Igazából nagyon nem tudja senki,hogy már megint mi van;ezt mondják ők,a BM is emlegette ezt az igazolást,de nem lehet tudni semmit konkrétat;
Tudomásom szerint ma változik az Idegenrendészeti törvény;mi következik most?
min fognak megváltoztatni,letelepedés már nincs,EGT kártyát majd könnyebben lehet kérelmezni?
Januárban mindenki mást tudott,egyforma nem volt semmi,gondolom pont úgy lesz most is.
Ha munkavállalási célból kapta 5 évre, nyilván azért kapta mert joga van dolgozni annyi idejig. Ha évente új munkavállalási engedélyt kellett volna kérjen akkor csak 1 évre adták volna meg az EGT tartózkodási engedélyt.
Lényeg a lényeg: Nem kell évente kérelmezze a munkavállalási engedélyt.
Akinek megvan már az EGT tart.eng-e(pl.férjemnek) és 5 évre szól tehát 2012-ig érvényes,akkor kell még évente kérelmezni a Fővárosi Münkaügyi K-tól a munkavállalási határozatot vagy sem???
A Budafoki úton azt mondták nem kell,más valakik azt mondták kell és sürgősen tudnom kellene a választ;aki biztosan tudja,kérem írjon;
hiába telefonálok a munkaügy elérhetetlen;
Előre is köszi;tök jó ez a fórum,nagyon örülők,hogy lehet így beszélgetni.
Jelenleg nem adnak személyi igazolványt az EGT tartózkodási engedély igazolványhoz. Azért nem, mert az EGT tart.engedély igazolványal igazolod magad. Tulajdonképpen neked az a személyi igazolványod.
Az már a te peched, hogy a köznépnek fingja sincs, hogy mire lehet használni az EGT tart. engedélyt, sőt még az állami hivatalokban sem tudja mindenki.
Törvény szerint az EGT tart. engedély ugyanannyi jogot biztosít mint a letelepedetteknek adott személyi, sőt többet. Például EGT tart. engedéllyel rendelkező résztvehet a helyhatósági választásokon. Viszont egy letelepedési engedéllyel rendelkező EU-n kivüli állampolgár (példul egy letelepedett ukrajnai) nem szavazhat a helyhatósági választásokon. De gondolom ez Téged nem vigasztal.
Marad az, hogy minden ügyintézőnek elmagyarázod a hivatalos ügyeid során, hogy az EGT tart. engedély a személyi igazolványod és ugyanannyi jogot biztosít mint a letelepedetteknek adott személyi igazolvány.
Sziasztok!Nem akarok illúzióromboló lenni,de jól meggondoltátok a végleges ittmaradást?Bocsi,de nagylámpással kell keresni az olyan kaliberü embereket,mint az erdélyiek!
A Bevándorlási Hivatalnál azt mondják, hogy az EGT Tartózkodási Engedély felér egy letelepedési engedéllyel. Amennyiben ez igaz akkor azt szeretném megtudni hogy az EGT-hez hol kaphatnák személyi igazolványt? Előre is köszönöm.
A honosítási kérelembe azt címet kell megadni ami a lakcímkártyádon van.
Ha a barátod címét akarod feltüntetni mint lakcím, akkor le kell cseréld a lakcímkártyád. Tehát igen, be kell jelentkezned hozzá a honosítási kérelem beadása előtt, ha a barátod címét akarod feltüntetni.
Van aki a honosítási eljárás alatt költözik, annak jeleznie kell az állampolgársági hivatal felé, hogy új lakcímre költözött, amit ők ellenőrizni tudnak a lakcím adatbázisban.
Szóval megpróbálhatod beadni a régi címeddel is, majd lecseréled a lakcímkártyád és szólsz a hivatalnak, hogy átköltöztél (be kell küldeni az új lakáshasználati szerződést a hivatalnak).
A honosítási kérelmet a lakcím szerinti anyakönyvvezetőnél kell beadni.
"Befogadó nyilatkozat vagy szivességi lakáshasználati szerződés?"
Mindekettőt elfogadják, csak legyen két tanu aláírása rajta (a személyi igazolvány számukkal együtt).
Bocs, ha nem volt egyértelmű a fogalmazásom, 18 óra utazás után hulla fáradt vagyok.
Egy kérdés: jelenleg EGT-vel rendelkezem és be vagyok jelentkezve ott ahol ténylegesen lakom (határidős bérleti szerződéssel). Egy barátom felajánlotta, hogy a nálluk bejelentkezhetek a honosításhoz, ilyenkor mi a teendő? A honosítási kérelem benyújtása előtt be kellene oda jelentkeznem? Befogadó nyilatkozat vagy szivességi lakáshasználati szerződés?
A bevándoroltaknak 2002 előtt kék borítójú papír személyi igazolványt állítottak ki.
A letelepedetteknek műanyag (sárgás) kártya tipusú személyi igazolványa van. Hasonlít a magyar állampolgárok személyi igazolványához, de színben eltér.
2002-től 2004-ig valóban kártya formátumú volt a letelepedési engedély és nem kaptak személyi igazolványt a letelepedettek azért, hogy kevesebb joguk legyen.
Aztán rájöttek, hogy marhaság. Még az állami hivatalokban sem tudták mi az a letelepedési engedély kártya és mire lehet használni.
Aztán korrigáltak és a letelepedetteknek adnak személyi igazolványt. Letelepedési kártya most nincs.
- Humanitárius tartózkodási engedély ((kártyaformátum) – nemzeti útlevéllel együtt) - Tartózkodási engedély – nemzeti útlevéllel együtt, amelyben szerepel az illetékes hatóság bejegyzése, ez a jogosultját többszöri belépésre és tartózkodásra jogosítja, érvényességi időtartama legfeljebb négy év) - Tartózkodási engedély (bélyegformátum) – nemzeti útlevélbe illesztve, érvényességi időtartama legfeljebb négy év) - Bevándoroltak részére kiadott személyazonosító igazolvány (nemzeti útlevéllel együtt, amelyben feltüntetik a személyazonosító igazolvány kiadását) - Letelepedési engedély (kártyaformátum) – nemzeti útlevéllel együtt, amelyben feltüntetik az állandó tartózkodási jogot, határozatlan időtartamra szól, a dokumentum érvényességi időtartama 5 év) - Letelepedettek részére kiadott tartózkodási engedély ((bélyegformátum) – nemzeti útlevélbe illesztve, érvényességi időtartama legfeljebb öt év)
Azt nem értem, hogy miért nem szerepel itt a letelepedettek részére kiállított személyi igazolvány, meg hogy ki kap kártya- és ki bélyegformátumú tartózkodási engedélyt, a letelepedetteknél pedig ki kap kártyaformátumú letelepdési engedélyt, ki letelepedettek részére kiadott bélyegformátumú tartózkodási engedélyt és ki személyi igazolványt.
Tudja valaki, hogy mi a különbség a kártya fomatumú letlepedési engedély és az útlevélbe helyezett letlepedettek számára kiállított tartózkodási engedély között? Melyiket ki kapja? Van látható különbség a letlepedettek és a bevándoroltak számára kiállított szemlyi igazolávny között? Hol lehet a neten ezek mintáját megnézni?
Annyit szeretnék még leírni, hogy erre a fórumra véletlenül találtam rá, de már nagyon sok hasznos információra tettem szert innen. Köszönet nektek kedves fórumozók, akik ilyen komoly háttérinformációval rendelkeztek és készségesen segítetek.
Kedves Királyné!
A munkavállalók kérjenek EGT tartózkodási engedélyt. Ha már 12 hónapnál régebben dolgoznak Magyarországon engedéllyel, akkor a munkaügyi központtól kell igazolást kérni arról, hogy foglalkoztatásukhoz nem szükséges munkavállalási engedély. Ekkor a munkaszerződés hossza határozza meg, hogy a tart. engedélyt mmennyi időre adják ki, öt év is lehet. Útlevél nem kell hozzá, elég a (romániában kiállított) személyi is.
Köszönöm a segítséget ebben a témában. A másik számomra még nem igazán érthető dolog a "húzamos tartózkodási eng." meghosszabbítása. Ugyanis van két m.vállalónk, akik ezzel rendelkeznek és lassan itt az ideje hosszabbítani. A munkavállalási engedélyig minden rendben, viszont ha az már megvan nem tudom mit tanácsoljak nekik. EGT kártya vagy hosszabbítás (ami drágább)? Ha a m.vállalónak jár le az útlevele mindenképpen kell új, vagy elég a román kártya formájú szig.? A Bevándorlási Hivatalt (Budafoki út) már két hete hívom de még csak addig jutottam, hogy megkaptam a román állampolgárokkal foglalkozó hivatal telefonszámát.
Román útlevelet kérhet a nagykövetségen, kb. 2 hónap, míg megkapja, és elég drága is. A bevándorlási engedélyhez adott magyar személyivel nem lehet átlépni a határt.
Elnézést, de nem végleges tartózkodási, hanem letelepedési engedélye van (régen adtak). Most még csak azt szeretném megtudni, hogy szerintetek hol kezdje el a román igazolványok elintézését.
Kedves Királyné!
Csak a honossága szerinti állam által kiállított személyi igazolvánnyal lépheti át a határt, tehát román személyivel (meg természetesen útlevéllel). De mit jelent a végleges tartózkodási engedély?