"El tudom képzelni, hogy az olajosok puszta kalandvágyból költenek egy-egy passziójukra s mosolyogva veszik tudomásul ha elgurul, hiszen náluk a csapból folyik a pénz, de egy jenki üzletember a kiadott töke visszaszerzésén kívül még nyereségre is igényt tart. Mit gondolsz a Glazeréknek mennyi veszteséget érne meg a PL, BL megnyerése, ha a kiadás nem térülne vissza a játékvásárlások az üres stadionok meg az extra prémiumok vagy bármi más tényezö miatt? Szerintem semennyit!"
ez igaz. nálunk van vége a kasszának, a City és a PSG pedig bármennyit tud költeni. de kb. csak ez a két cspaat képes erre, mégis, nem csak ők vannak előttünk.
még egyszer: amikor egy 40 milliós VdB ülhet a padon egy szezont, a 20 milliós Diallót arra vesszük, hogy kölcsönbe adjuk, amikor Maguire-re, Sanchóra, Ronaldóra van lóvé, meg Mata szerződését meghosszabbítani, akkor anyagi okokból nem lehet eredeztetni a sikertelenséget.
a Liverpool tulajai is üzletemberek, csak ők nem Mourinhót simogatták és Solskjaert nevezték ki, hanem Kloppot. nálunk nagyságrendekkel kevesebb pénzből csináltak bajnokcsapatot, BL-győztes csapatot.
fogalmazhatok úgy is, hogy Solskjaer a Cityből is rövid időn belül csinálna erős középcsapatot, hiába a világ minden pénze.
a fő probléma nyilván Woodward - pl. azért, mert egy Solskjaer-szintű kezdő és sajnos láthatóan butus edzővel szerződést hosszabbított a semmire. egy, a focihoz értő szakember ilyet egészen biztosan nem csinált volna az elmúlt évek folyamatos kudarcai után, látva, hogy Solskjaer a ráöntött pénz ellenére csak konszolidálni tudta a csapatot, előre nem tudott vele lépni.
Solskjaer balfaszkodására is van pénz :) akkor ne a tulajokat hibáztassuk. a gond az, hogy nehéz ebből a mókuskerékből kilépni. Glazerék Woodward utódjánál vagy belenyúlnak a tutiba és találnak egy jó szakembert, vagy jön ugyanez újra meg újra.
"ne szépítsük már. ezért van itt Solskjaer, mert ő a Woodward-puppet. illetve mert pluszpont az ittléte a romantikára fogékony drukkereknél."
...hajnali fél négykor két rövidke bóbiskolás között egy hangyányit összekúszálódtak a gondolatok...
szóval ne szépítsünk, bizony meztelen a király s a kókler már csak okozat, valójában a SAF- puppet, s ezért érinthetetlen. Megszálottan hiszem, hogy Fergi mozgatja a szálakat s láthatjuk, hogy ilyen feltételek mellet ennyire futja neki (úgy emlékszem, hogy te fénykorában sem feltétel nélkül rajongtál érte). Voltak, vannak, lesznek tölünk egy orrhosszal gyorsabbak, egy hangyányit jobbak, felkészültebbek, sikeresebbek. A valódi szurker már érzi, hogy hütlen lett hozzá a szive választottja.
"egyszerűen a Glazerék sem értenek a focihoz; akire a klubot bízták, ő sem ért hozzá; és az pedig, akire a csapatot bízták, szintén egy szakmai fekete lyuk."-mondod.
te a fociról beszélsz ami nincs, én meg a befektetett tökéröl, ami fogy, ha elkótyavetyélödik az avatatlan kezekben.
"...innen nehéz nyerni."-mondod.
Meccset, PL-t, BL-t bizony nehéz nyerni, a játékos látja, érzi a dörgést s kedvét, eszét veszti idövel. A pénzt azt viszont vissza lehet szerezni s itt lép be az általam sokat emlegetett nyerészkedö kóceráj amiröl könyveket lehetne írni. A sportfogadási csalás szinte leleplezhetetlen tevékenység mert nehezen lehet bizonyítani, szerintem mindig volt, van s lenni fog. El tudom képzelni, hogy az olajosok puszta kalandvágyból költenek egy-egy passziójukra s mosolyogva veszik tudomásul ha elgurul, hiszen náluk a csapból folyik a pénz, de egy jenki üzletember a kiadott töke visszaszerzésén kívül még nyereségre is igényt tart. Mit gondolsz a Glazeréknek mennyi veszteséget érne meg a PL, BL megnyerése, ha a kiadás nem térülne vissza a játékvásárlások az üres stadionok meg az extra prémiumok vagy bármi más tényezö miatt? Szerintem semennyit!
Minél kevesebb kiadás, szófogadó, megfizethetö edzö, egy kis huncutság (néhány meglepetés eredmény eladása!) s csörög a kassza, mindenki boldog, minden rendben van! Szurkoló??? Klub??? Titulus??? Álom és színház??? Ugyan már!!! NYERÉSZKEDÖ KÓCERÁJ!!!
"GIORNALISTA, téged meg sajnállak, ha azt hiszed, hogy az amerikai nem üzletelésre vette meg s tette kócerájjá Az álmok színházát. Átok érjen mindenkit, aki ezért tett bármit is!!!"
ez alatt mit értesz egyébként?
a jenki tulaj a saját szemszögéből kb. szakértő kezekbe adta a klubot, és go. a baj az, hogy Woodward teljesen alkalmatlan szintén, szakmailag nulla, nem ért a focihoz, és olyan embert klubvezetőnek tenni, aki nem ért a focihoz, hát, látjuk, hová vezet: kinevez egy Solskjaer-t.
ezért nincs lassan Fergie után 10 évvel sem modern klubstuktúra, bármit is jelentsen ez. de azért látjuk, érezzük, hogy mi történik.
ráment 5 évünk Van Gaal és Mourinho ámokfutására. Woodward ott megtanulta, hogy nem lehet teljesen az edzőre szabni a keretet, mert a következő évekig nyögi majd a bukott előd transzfereit. akkor jött az, hogy elkezdett valamivel jobban mozogni a piacon. ne felejtsük el, hogy Mourinho (és a drukkerei) nagy kedvence Fellaini volt, Lingard volt a fiatal szupertehetség, Lindelöf a világklasszis hátvéd, és bár Martial sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ez a geci portugál Williant akarta a nyakunkra hozni helyette. ehhez képest a világrekord összegért vett Maguire legalább jobb napjain egy védőre emlékeztet.
de itt is jöttek a problémák. a tavalyi átigazolásokat, ha nézzük: Pellistri teljesen felesleges, Telles keretembernek jó (Shaw cseréjének), szóval szódával elmegy. Diallo és VdB viszont, a két drága igazolás, a csapat közelében sincs, VdB-t konkrétan fel sem ismeri ez a norvég zseni valószínűleg. Cavaninál 19-re lapot húztunk és bejött.
az idén Sancho és Varane meglepően jól kivitelezett igazolások voltak. de a végén csak borítottunk mindent Ronaldo megszerzésével. neki egyrészt kurvára örülök, mert itt van a helye. viszont az egészen biztos, hogy átgondolt stratégia az ő érkezése mögött nincs.
amire ki akarok lyukadni az az, hogy Woodward stratégiát váltott. elkezdett ő (és itt nyilván nem egyszemélyben rá, hanem a tanácsadóira, sleppjére is gondolok) igazolni az edző helyett. ja igen, edzőnek meg hozta az ölebet, drukker-pofabefogónak. idejekorán kinevezte, aztán biztos ami biztos, idejekorán hosszabbított is vele. vajon miért?
ne szépítsük már. ezért van itt Solskjaer, mert ő a Woodward-puppet. illetve mert pluszpont az ittléte a romantikára fogékony drukkereknél.
szóval, Woodward láthatóan stratégiát váltott, viszont a játékosaival nem tud mit kezdeni a kiskedvence. Sancho lehet VdB után a Solskjaer-korszak másik nagy vesztese. ő és a holland is szisztémában működnek jól, de Solskjaer-nak ilyenje nincs: ő a pályára felszórt játékosoktól várná a taktikát, az ő feje ugyanis üres. emiatt a klasszisok (Fernandes, Ronaldo, Cavani) fel-feltalálják magukat, de a szimplán jó játékosok (Rashford, Greenwood, Sancho, VdB, Pogba, stb.) el vannak veszve, mert semmilyen támogatást nem kapnak a kispadról, illetve a társaktól.
ja, és középpályást meg kurvára nem vettünk. Solskjaer-nak ezek szerint a Fred-McTominay opció az álma. néha betolja Maticsot rotációba. eddig lát el kb.
mindegy, ezeket biztosan te is tudod (vagy pedig pont máshogy látod). a lényeg, hogy a jenki tulaj biznisz részébe most nehéz belekötni. ha van pénz egy Ronaldóra, Sanchóra, akkor ne a tulajt basztassuk. egyszerűen a Glazerék sem értenek a focihoz; akire a klubot bízták, ő sem ért hozzá; és az pedig, akire a csapatot bízták, szintén egy szakmai fekete lyuk. hát, innen nehéz nyerni.
hogy ki lesz az, aki erre majd bátran rámutat, és kirúgja ezt a mihaszna interim norvégot abban az évében, amikor eredetileg lejárt volna a szerződése, ha nem hosszabbítunk vele, az egy jó kérdés. szerintem a választ mindketten sejtjük: aligha leszünk olyan rosszak az idén, hogy jövőre ne ez a bohóc üljön a padon.
De Gea - Van Bissaka, Maguire, Varane, Shaw - Van de Beek, McTominay - Greenwood, Fernandes, Sancho - Ronaldo. kimaradt Rashford, Cavani, Pogba, meg a kutyaütők (Fred, Lindelöf, stb.).
ezzel a kezdővel azért érezzük, hogy lehetne már valamit csinálni, elérni. egy igazi edzővel menne is. az ölebbel meg... látjuk. a berni vereség után is fülig ért a szája. a kistévén biztos valami vicces ment...
már megint ott tartunk sajnos, hogy az ember nem tudja eldönteni, minek örülne. persze Solskaer van annyira töketlen, hogy egy hazai győzelem után is simán kiessen a BL-ből már megint (Európában folyton összeszarja magát, borzasztó statisztika, hogy 11 BL-meccséből 7-et elvesztett...). de minden győzelem egy újabb kapaszkodó Woodwardnak és az amatőr vezetőségnek, hogy kitarthassanak a rossz döntésük mellett.
Solskjaer pedig nyilván nem fog felállni. még Moyes-nak is nagyobb karrier jutott a United-bukás után, mint ami neki fog. más csapatoknál nincs "Ole"-zás, szakmai szemmel nézve megmosolyogtatóan rossz edző az interim managerünk. és ezt valószínűleg ő is látja, nyilván a nyilatkozatokban próbál a napos oldalon maradni, de nem létezik, hogy ne érezné ő is, hogy mennyire súlytalan és jelentéktelen a kispadon.
ez a szezon megy a kukába, és ha odaérünk a BL-re Ronaldo góljaival (amire jó esély van), akkor a következő is.
Solskjaer meg megköszönheti, hogy a seggé alá tolják a világ egyik legdrágább játékoskeretét, amivel eredményt ugyan nem tud elérni, de a játékosok hoznak annyit, hogy megbukni se tudjon. de ha mondjuk 3 hónapig nem ülne le a kispadra, az valószínűleg csak a monitoros embernek tűnne fel, másnak nem.
ja, és amikor majd leléptetjük, akkor porszívózzuk már ki utána az egész kibaszott stábját, ezt a tehetségtelen brancsot. istenem...
Khm, bocs de értelmes edzőnél szóba sem került. Mit gondolsz Perez is miért "engedte" el anno? Még tolták fel az árát Benzema által (aki ahogy hogy megszeabadult a vízhordója szereptől, szárnyal, akár az aranylabda is befigyel neki) , aztán tapsoltak, hogy a Juvet amortizálja. Nektek kellett, de borítékolható volt hogy pl. Pogba nem fog neki befeküdni... szóval szerintem, de majd az idő.
Nem kapnak elég segítséget a labdás emberek. Labdaszerzés után csak elvétve igyekeznek a játékosok úgy helyezkedni, hogy egy könnyű passzt meg lehessen csinálni, így a labdaszerző kénytelen valami technikailag nehezebb, hosszú/ívelt passzal továbbadni a bogyót, ami nagyon ritkán sikerül, ha az ellenfél megszállja a középpályát. A csapat mozgása nem tud alkalmazkodni a letámadós focihoz, emberhátrány alakul ki középen.
Ilyen meccseken szerintem hasznosabb lenne Cavani középcsatárként és Ronaldo a balszélen, mert utóbbi az égvilágon semmit nem védekezik, míg Cavanit többször is láttuk már a középpályáig visszalépni, brusztolni, letámadni. Ronaldo erényei is jobban tudnának érvényesülni, ha mélységből rohangálhatna kapura.
Koszonjuk szepen Olenak, a legjobb idoszak volt vele a Fergie era ota, de szintet kell lepnunk, egy jo edzotol vagyunk jelenleg az elittol. A Chelsea is elkuldte Lampardot, azota teljesen mas kategoriat kepviselnek.
De, aki nyomkodja a mínuszokat arra, hogy ennél Oleval nincsen előrébb, az egyszerűen nem érti és nem látja, ami (nem) történik a pályán.
Ole elérte a topot, a maximumot kihozta magából. De ennél több kell nekünk. Minden egyes további meccs vele elvesztegetett lehetőség. Persze fogunk majd meccseket nyerni, de aztán majd megint beköszönt ez a játék.
Egyszerűen semmi elképzelés nincsen a játékunkban, nincsen felépített taktika, nincsen stílusunk!!
Nagyon gyenge, amit játékban kihoz ebből a keretből.
És sajnos nem tud meccselni sem, cserélni sem, igazából a romantikán kívül semmi nem szól mellette. Ha nem Ole Gunnar Solskjaernak hívják, nem nyomkodnátok a mínuszokat.
Miben reménykedtek még?
Sorrendben Young Boys, West Ham és Aston Villa, ezek a csapatok vertek meg minket.
Tisztelt NISTELROOIJ, írígyellek a hitedért, kedves GIORNALISTA, téged meg sajnállak, ha azt hiszed, hogy az amerikai nem üzletelésre vette meg s tette kócerájjá Az álmok színházát. Átok érjen mindenkit, aki ezért tett bármit is!!!
A szar meccs fullos "élmény" kipipálva minden elemében. Két védőt le kell cserélni, végén pontrúgásból kapott gól, kihagyott büntető, 0 pont. Gondolom a ligakupa és a mai után jól bestresszelik magukat a BL meccsre is. Néztem volna inkább F1 időmérőt. :D
Solskjaer egy kibaszott vicc. Súlytalan, bármilyen európai csapat körbe röhögi, semmi fejlődés. Fernandes büntetői és az óriási mák eladta, de hát na, lássuk már a fától az erdőt. Jelentéktelen, sehová sem vezető edző már megint.
Romantikazni jó, aki erre fogékony, annak még ez is elég és belemagyarazza, hogy fejlődés és Rá-szol-gált. De sajnos verhetetlenül egyszerű ez a pali, semmi keresnivalója nincs nálunk.
Éppen ezért fogjuk őt is itt tápolni még sok-sok ideig, túl sokáig.
Figyeljétek meg a BL-kiesés sem lesz elég ennek a balfasz klubnak. Néhány hangos hülye meg mindig lesz még, aki szerint ez pont így van jól...
Semmi újdonság nem derült ki, szimplán szar érzés, hogy Solskjaer ennyire hulladék, és még vigyoroghat is hozzá. Emelt fizuért persze :DD
Ez 100% edzői hiba. Amikor McTomi lesérült és Fred meg a világatott mizéria miatt nem állt rendelkezésre, visszatette Pogbát, és teljesen jól tette azon a poszton a dolgát.
Visszatért Fred és McTomi és kirakja Pogbát a bal szélre. Egy kib@szott nagy vicc. Miközben vásároltunk egy Sanchot nyáron. Mi a f@szt csinál Pogba a szélen?
Donny is simán tudna Fred helyén játszani, de erőlteti a középszert Ole.
És megint nincs semmiféle game plan.
Ole ül a padon és nézi a meccset a Carrick McKenna kettőssel együtt, és semmit nem csinálnak. Nem nyúlnak a meccsbe, nem vált felállást, nem motiválja a csapatot, semmit nem csinálnak.
És akkor kijövünk a második félidőre és rosszabbak vagyunk, mint az elsőben, pedig nehéz alulmúlni.
Ennek semmi értelme Oleval tovább. Sürgős edzőváltás kell. Felesleges romantikázni, eredmények kellenek.
Kikapunk a Young Boystól, kikapunk a West Hamtől, és simán benne van, hogy ma is kikapunk az Aston Villától.
Úgy, hogy idén nyáron jött Varane, Ronaldo és Sancho. És semmi nem lett jobb. Egyetlen egy olyan dolgot nem lehet mondani, amiben előreléptünk volna.
A játékosok meg láthatóan frusztráltak, mert semmilyen segítséget nem kapnak a kispadtól. Ole, Carrick és McKenna ülnek és nézik a meccset.
Évek óta mondom, Pogbát kéne mindenek előtt kitenni. Se lenyelni, se kiköpni nem tudja senki, semelyik poszton nem ficánkol, percekre tudja csak odatenni magát, vicc-szintű labdaeladásai vannak, és a meccsenkénti egy-két meseszép passza se érik góllá többségében.
Óriási ötlet volt szerződést hosszabbítani ezzel a kóklerrel. A szezon végén pont lejarna, el lehetne búcsúzni szépen. Ehhez képest erre a semmire kapott újabb éveket és nagyobb fizetést.