Szociopatákkal való bármilyen kapcsolat, legyen az szomszéd, főnök, munkatárs vagy akár családtag. Hogyan alkalmazkodjunk hozzájuk. Hova soroljuk őket ha a társadalomban egyre több van?
Meddig toleráljuk a betegségeiket főleg válságos időkben? Meddig terheljék az empatikus érzelmű embereket?
Ez egy fertőzés, ami gyógyítható vagy esetleg felvehetjük velük valahogy a harcot? Mit tegyünk?
Hát, hogyha mindig projektál, akkor kész, ha csak ritkán, nagyon nagy nyomás alatt, akkor csak helyzeti viselkedésről van szó. Szerintem gyakorlatilag mindenki projektál, ahogy a cikkben írtam, a borderline az érzelmi feszültséget, a nárcisztikus az önértékelését ért sérelmeket. A normális emberekben is vannak személyiségzavaros jegyek, de nem uralkodnak el. Szóval csak az idő segít azt hiszem, hogy ezt el lehessen dönteni.
Meg van úgynevezett gutfeeling: ha úgy érzed, hogy folyamatosan leszedi valaki az energiádat, akkor arrébb kell menni, akármilyen fájó.
és ezt honnan döntödhetjük el, hogy nagy stressz miatt, vagy alapvető jellem ez? ha már így kaptuk készen a helyzetet? mert erkölcsileg nem ugyanazok a határok talán, nem? ráadásul a stressz, nyílván ha megszűnik, akkor a projekción is van lehetőség majd véltpztatni, tehát akkor jóesetben nem egy állandó probléma , mint mondjuk egy teljesen empátiahiányos embernél, aki feltételezem tudatosan alkalmazza védekezőmechanizmusként a projekciót.
Ugyanaz, mint szociopaták, pszichopaták, nárcisztikusok esetében: szvsz menekülni kell. Ha nem közvetlen családtag (szülő, testvér, gyerek) teszi, akkor nem éri meg az energiádat másnak odaadni. Sokszor még családtag esetén sem. Persze van, hogy valaki csak alkalmanként, nagyon nagy stressz hatására projektál, de ha a személyiségének alapvető védelmi mechanizmusa, akkor kerülni kell.
Amit nem tud elviselni, azt rávetíti másra. Roppant elterjedt pszichológiai mechanizmus ez, amely életeket tehet tönkre, számos interperszonális agresszió alapja.
Egy egyszerű példa. A feleség vonzódik egy kollégájához, már-már rászánja magát a hűtlenségre. A[...] Bővebben!Tovább »
én ha jólértettem inkább úgy fogalmazott, hogy az empátia hiányra vezethető minden vissza.
amúgy gien. a szakirodalom is azt írt,a hogy nem ennyi, hogy vannak tünetek. mert az se mindegy mennyi ideig állnak pl fennt.
azért mindenkinek lehetnek befordultabb időszakai. ha ez nem jár pl bűnözéssel, ártással, attól még nem elsz pszichopata mert mondjuk, extra önző akkor épp. lehet csak bekapcsolt a túlélési östzötne.
de gondolom, azért a pszichológus, pszichiáter elbeszélget az pont nem jó diagnosztizálásnak. ezt is ísja a szakirodalom. bár szinte az összes mentális dologra írják, komoly környetettanulmány kell, csak a beteg elbeszéléseiből nem lehet diagnózist felállítani, vagy csak másokéból. veszélyes is lenne.
Azért az empátiahiány önmagában még nem elég, lehet valaki nárcisztikus is vagy simán depressziós, és ezért nem képes másokkal empatizálni. Kell a többi tünet is + még úgy sem lehet csak úgy rámondani valakire, hogy pszichopata. Ennyi erővel akkor már én is az vagyok, mert az impulzivitáson, gyerekkori bűnözésen és deviancián kívül amiket leírtál mind igazak rám. De érted.. ez nem olyasmi hogy felsorolsz x tünetet és ha abból néhány passzol, akkor az illetőnek ez a baja. Szakemberek hosszú beszélgetések után állapítják meg ezt, olyan nincs hogy az átlagember csak úgy elolvas egy wikipédia oldalt és rögtön rájön, hogy aha, Jánoskának tuti ez a baja! Plusz az emberek hajlamosak túlozni is ilyen téren, rámondják mindenkire hogy ez meg az a baja van, csak mert néha olyasmit csinál vagy tesz, amit ő nem ért meg.
akkor ez egy nagyon nehéz ügy, ha valkinek a környezetében van hasonló ember. mert ha a kórus hazudozás is hozzátartozik... onnantól patthelyzet... vagy gondolom a szokásos míg vér nem folyik...
örülök, hogy nem volt még szerencsém hasonlóhoz se azthiszem.
de ez egy érdekes topik, végigolvastam. vajon 1 hozzászólóval mi van azóta?
Ennyi. Persze, vannak tünetei, de azok 90%-ban levezethetőek az empátia-hiányból, vagy annak az kiváltó okából. Szimptómák: empátiahiány, sekélyes érzelmek, manipuláció és hazudozás, impulzivitás, felelőtlenség, rossz unalomtűrés, bűntudat hiánya, grandiózus önértékelés, hosszútávú célok hiánya, gyerekkori bűnözés vagy deviancia (állatkínzás és/vagy korai promiszkuitás), amorális viselkedés, zavarok az érzelmek felismerésében.
Egy hasonlat segít, hátha mondjuk jó a füled, és tudod, miről beszélek. Egy jó hallással rendelkező ember egy idő után meghallja a hangok közötti különbséget, gyakorlatilag "látni" kezdi, hogy egy képzavarral éljek, hogy most terc volt, kisszekund, stb. Ehhez képest egy botfülű sohasem fogja ezt a szintet elérni, holott mondjuk kottából, zongorán elfogadható módon tud zenélést imitálni. Hare azt is leírja, hogy amikor pszichopatákat arra kértek, hogy írják le érzelmeiket mondjuk egy családtagjuk iránt, akkor beszéd közben ugyanúgy elkezdtek gesztikulálni, mint ha valaki angolul kell előadjon valamit, holott nem beszéli jól a nyelvet. Nekik az érzelmek idegen nyelv.
Úgy értem, hogy megragadt azon az érzelmi szinten, amikor még csak utánozgatja a környezetét. Mert végülis így kezdjük: először ismerkedünk a dolgokkal, emberekkel, utána kezdünk valamit is érezni irántuk.
Semmi köze a kisgyereknek ehhez. Az egészséges kisgyerek valós empátiát képes kialakítani a megfelelő eszközökkel. A pszichopata nem. Nem véletlen, hogy mivel ez egy folyamat, 14 év alatt nem diagnosztizálnak senkit pszichopatának, főleg azért, mert a 3 év körüli pondrók képesek olyat produkálni, amit felnőttként pszichopaták szoktak, másrészt viszont ott vannak az árulkodó jelek. 14 és 16 év között egy speciális teszttel, a PCL-YV segítségével teszik ezt. Érdemes azonban elolvasni az általam belinkelt "Raising a psychopath" c. blog bejegyzéseit. Durva, nem kicsit.
Hát azt nem mondtam, hogy meg is érti, csak ugyanazt próbálgatja, mint a kisbaba, amikor az anyja arckifejezését utánozza. De én sem hiszem, hogy gyógyíthatóak lennének. Annyi, hogy egy kisgyereket nem tekintenék teljesen reménytelen esetnek. (olyan érzés lenne, mintha magamat tekinteném annak)
Nem azért utánozza mert meg akarja érteni. Hanem hogy jobban elvegyüljön az emberek között. Ők ezt az állapotot előnynek tekintik, eszük ágában sincs olyannak lenni mint egy átlagember, viszont a "túléléshez" szükséges, hogy úgy viselkedjenek, amíg abból előnyük származik. Én sem tudom, hogy lehet ezt világosabban elmagyarázni, nem akarod elfogadni / megérteni hogy ezek az emberek teljesen máshogy viszonyulnak a világhoz mint te.
Robert Hare a pszichopátia egyik legjelentősebb kutatója, és szakértője. Ő azt mondja a Kímélet nélkül c. könyben, hogy nincs terápia, nincs ismert gyógymód a pszichopátia gyógyítására, és azt is mondja, hogy két, ugyanabban a családban felnőtt gyerek közül az egyik lehet pszichopata, úgy, hogy a másik nem. Azt is állítja, hogy ellentétben sok más viselkedés-zavarral, a pszichopátiának nincsenek környezeti kiváltó okai (család, szegénység, traumák stb.) Ezt ő kutatási és statisztikai eredmények alapján állítja, sok száz, ezer eset feldolgozása után. Ő egyébként a kidolgozója a PCL-R nevű mérési módszertannak, amelynek segítségével felállítható valamiféle pontszám, amely alapján besorolhatóak a normális, enyhén pszichopata és súlyosan pszichopata kategóriákba az embereket. Jenő, minden tiszteletem ellenére, valószínűleg nincs tisztában a kutatási eredményekkel, nem mondaná, hogy visszafordítható a folyamat. Nem az.
Viszont Hare elvégzett egy olyan kísérletet, hogy nagyon rövid ideig felvillantottak egy monitoron szavakat, különböző emocionális töltettel (pl. toll, levágott fej, virág), és mérték az agyi aktivitást. A pszichopatának diagnosztizált emberek agyi aktivitása érintetlen maradt, tehát ugyanúgy reagáltak a fenti szavakra, míg a normálisaké kilengett az emocionálisan töltött szavakra. Hare arra a konklúzióra jutott, hogy a pszichopataság az főleg egy agyi diszfunkció eredménye.
A terápia legfontosabb akadálya az, hogy ezek az emberek nem rendelkeznek betegségtudattal, és a klasszikus értelemben nem is azok (ezért végezték ki pl. Ted Bundyt, aki bizonyítottan pszichopata volt, próbált is védekezni ezzel, de nem fogadták el). Betegségtudat híján pedig nehéz gyógyulni, főleg akkor, hogyha a gyógyulást egy agyi diszfunkció is akadályozza, sőt, lehetetlenné teszi. Hiszen a gyógyulásuk legfontosabb lépése az lenne, hogy elkezdjenek érezni bármiféle érzelmet, empátiát, de erre szervi okokból képtelenek. Természetesen viszonylag nehéz elkülöníteni az alacsony empátiás készségű embert a valódi pszichopatától, de hogy megértsd, itt van egy idézet. Hare Nicole Kidman számára próbált támpontot adni, hogy tud egy pszichopatát eljátszani:
Three decades of these studies, by Hare and others, has confirmed that psychopaths' brains work differently from ours, especially when processing emotion and language. Hare once illustrated this for Nicole Kidman, who had invited him to Hollywood to help her prepare for a role as a psychopath in Malice. How, she wondered, could she show the audience there was something fundamentally wrong with her character?
"I said, 'Here's a scene that you can use,' " Hare says. " 'You're walking down a street and there's an accident. A car has hit a child in the crosswalk. A crowd of people gather round. You walk up, the child's lying on the ground and there's blood running all over the place. You get a little blood on your shoes and you look down and say, "Oh shit." You look over at the child, kind of interested, but you're not repelled or horrified. You're just interested. Then you look at the mother, and you're really fascinated by the mother, who's emoting, crying out, doing all these different things. After a few minutes you turn away and go back to your house. You go into the bathroom and practice mimicking the facial expressions of the mother.' " He then pauses and says, "That's the psychopath: somebody who doesn't understand what's going on emotionally, but understands that something important has happened."
Egyébként Hare azt is mondja, hogy van egy nagyon furcsa jelenség: a pszichopaták kb. 40 éves korukra maguktól "meggyógyulnak". Persze ez nem mindenkire igaz, és nem is igazán gyógyulnak meg, viszont az antiszociális viselkedés enyhülni kezd. Nem jött rá a könyv megírásának pillanatában, hogy miért, csak tippelni tud, hogy beletanulnak a társadalomba.
Szóval, mi van, ha ő valamilyen tövises növény? Talán segíteni lehet neki a benne lévő Mefisztót elfogadni. És akkor innen indulni, hogy mi minden van benne még.
Bírom az öreget. Végülis ő is azt mondja a végén, hogy minél később lépünk, annál irreverzivilisebb a folyamat, tehát valahogy mégiscsak lehetséges lenne változtatni a gyerek beidegződésein, amikor még képlékeny.
És ami nagyon érdekes, hogy azt mondja, hogy a fájdalom vált ki örömöt. Ezt sajnos nem tudom máshogy elképzelni, mint, hogy a szülő, vagy bárki, aki a szülő helyében volt, ezt tükrözte neki. Vagy neki okozott fájdalmat, és öröm látszódott az arcán, vagy másnak okozott fájdalmat, amit a gyerek végignézett. Akár az is lehetett, hogy a családban folyt a gyerek füle hallatára a kárörvendős sztorik tömegkelege.
Úgy gondolom, hogy a sportolás mellett érzelmileg is intenzíven kéne vele foglalkozni. És egy kisgyereknél a környezetet inkább a szülő határozza meg. Megválogatom, milyen iskolába iratom be például. És tegyük fel, hogy ez a korai "unatkozás" fejlettebb intellektust sejtet... akkor a fejlettségének megfelelően adni neki a könyveket, mesélni satöbbi.
Mindez persze nem igaz a felnőttekre, ebben igazatok van.
Robert Hare leírta, hogy a súlyosan antiszociális pszichopaták mind "megerősödve" jöttek ki egy ilyen érzelem-orientált rávezető terápiából, hiszen itt gyakorlatilag készen megkapták, hogy mire mit reagálna egy normális ember, tehát még utána sem kellett járjanak, mint általában. Magyarul az átverő képességük sokkal kifinomultabb lett. A pszichopata legfőbb ismérve az empátia hiánya. Nem a kevés empátia, hanem annak kóros hiánya. Az empátia következménye bizonyos gátlások kialakulása, amely gátlások megakadályoznak, hogy mindent elvegyünk, amit akarunk (csalás, egyes esetekben a gyilkolás oka a pszichopatáknál), megakadályoz a gátlástalan hazudozásban, és megakadályoz abban, hogy más embereket tárgyaknak tekintsünk. Az empátia segít hozzá, hogy az emberek által felénk küldött metakommunikatív jeleket megértsük, de egy pszichopatánál ez nehézségekbe ütközik, így ő uralni akar - az legalább biztos.
Tehát a pszichopata szinte minden ismérve visszavezethető az empátia hiányára. Lehetnek olyan tünetek egyes embereknél, amelyek olyanok, mintha pszichopata lenne, pl. ilyen az aluljárókban késsel randalírozó család nélküli cigánygyerekek, pl. Egyáltalán nem biztos hogy nincs empátiája, csak sikerült félretennie, mert a túléléséhez ez kellett: rájött, hogy gátlástalansággal helyzeti előnyre tesz szert.
Az antiszociális személyiségzavar annyiban különbözik a pszichopatától, hogy míg a pszichopata képes megtanulni, hogy mik a társadalmi játékszabályok: vagy nem olyan súlyos a személyiségzavara, vagy képes felfogni, hogy ha hazudik, akkor kevesebb előnye származik, stb. (persze, nyilván, mint Hare is írja, sokszor lebuknak), addíg az antiszociális egyszerűen leszarja ezt. Sok pszichopatának egyébként a politika, vagy a céges kultúra olcsóbb és gyorsabb előrejutást eredményez, ezért nem erőszakosak. És a legsúlyosabban hentelő, anyagyilkos pszichopaták valószínűleg a tetejében elmebetegek is (a pszichopátia nem az), ezért teszik azt, amit.
Az összes személyiségzavart nem lehet egy kaptafára húzni. A teátrálisokat sem, hiszen míg a hisztrionikus jellemzően empatikus, de egoista; a nárcisztikus egoista, de még mindig empatikus, a pszichopata nem empatikus, és ezért tűnik egoistának, holott más okok miatt az, mint a nárcisztikus. Nem is beszélve a borderline-ról, amelyik egyik tükrében sem értelmezhető, csak kifele ugyanolyan súlyos, mint mondjuk a hisztrionikus (pl. Palya Bea tipikus hisztérika, csak hogy ne menjünk messze). A skizorfének megint mások, a szorongók is mások, ez túlzó leegyszerűsítés a neurotikus-karakterzavaros tengely. Szerintem.
Előbb leírtam kicsit hosszabban amit mondani akarok de ez a csodás rendszer kitörölte, úgyhogy most csak rövidebben írom le a lényeget. Ha olvastad a Kímélet nélkül-t akkor talán emlékszel az ikres sztorira. Az egyik normális felnőtt lett, a másik már kiskorában sem volt normális, felnőttként sem. Vagy nézd meg a We need to talk about Kevin című filmet, az is ilyesmi. Meg nem csak az otthoni nevelés az egyetlen tényező, egy gyerek már egész kiskorában elkezd közösségbe járni, a szocializálódást nem otthon tanulja meg, hanem a többi gyerek között. Vagy gondolj a testvérekre, ha abból indulunk ki hogy mindegyik ugyanazt a rendes nevelést kapja, ilyen alapon ha csak az számítana, a testvéreknek ugyanolyanoknak kellene lenniük, holott lehetnek ég és föld is akár. Az amit meg írsz, hogy elvinnéd sportolni, felesleges, szellemileg nem lenne elég. A szociopaták legnagyobb baja hogy unatkoznak, ami gondolom azért van mert nem éri elég érzelmi inger (van ilyen kifejezés?) őket, nekik minden közömbös. Gondolj bele, te naponta átélsz nemtudom... különböző érzelmeket különböző helyzetekben, ami nagyjából változatossá teszi a napjaid, egy szociopata ha ugyanazt csinálja mint te, neki ugyanúgy telne el minden napja. Ezért kínoznak macskát, ölnek embert, vagy egész egyszerűen szórakoznak mások érzelmeivel, mert az valami más, valami amitől felsőbbrendűnek érezhetik magukat, mert ők erre is képesek, míg a többi gyenge ember nem.
Van a "Kímélet nélkül", meg van egy másik, ez a karakterzavaros-neurotikus skálás, de már meg nem mondom, melyik. Lehet, hogy ez utóbbi általában a személyiségzavarokra gondolt. (mint, hogy "karakter")
Végülis mit jelent az, h "szeretetben nő fel"? Ha mindent megkap, anélkül, hogy követelnének tőle bármit is? Ha anyagilag minden a rendelkezésére áll, aztán szinte soha nem beszélgetnek vele? Ha a törődés mögött nincs igazi érzelem, csak a külvilág felé kell mutogatni, milyen rendes szülők? Vagy nem figyelik, milyen társaságba keveredik? Vagy maguk a szülők is folyton kihasználják a kiskapukat, és érzéketlenek, ha nem is olyan mértékben?
A genetika ilyen meghatározó lenne? Szerintem azért alakul ki az antiszocialitás, mert nem programozódnak be az első években azok az érzelmek, amire szüksége lenne ahhoz, hogy a közösséghez tartozónak érezze magát. Akkor tudsz beilleszkedni egy közösségbe, ha az alapvető azonosságok megvannak. A genetika ott stimmelhez, hogy agresszív szülőknek vsz agresszív gyerekük lesz, és ez még mindig nagyrészt eltanult viselkedés. És egy ilyen gyereknek is meg lehet mutatni szerintem, hogy hol vezetheti le a fölös energiáit, meg megmutatni, hogy hogyan érjen el úgy sikereket, hogy másokat nem sért vele. Figyelni rá, és jól elfenekelni, amikor az első macskát megkínozza, utána meg hosszasan elbeszélgetni vele arról, miért csinálta. Nem szeretem a reménytelen eseteket. :( Macskakínzás helyett meg elvihetem focizni, futni, karatézni. Biztos nehéz lenne, de valahogy... nem szeretnék arra gondolni, hogy az összes fáradozás ellenére ott folytatná, ahol abbahagyta.
Tudom mi az a szociopata. Csak kíváncsi vagyok, kb. kik fórumoznak itt erről. Amit írtál azzal az a baj, hogy ennek nem felétlen van oka, hogy valaki ilyen. Vagyis de, oka mindig van, csak van akinél nem a nevelés, hanem a genetika, azon meg nem sokat lehet segíteni. Ha egyszerűen nincs az agyának az a része megfelelően kifejlődve, amivel azokat a dolgokat érezni tudná, amiket nem tud, akkor azzal mit lehet csinálni? Erősebb pszichiáterekkel összezárni? Erősebb miben? Felnézni rá, szerintem ezt abszurd elvárni egy szociopatától, lenéznek ők mindenkit, mindentől függetlenül. Vagyis szerintem igen, sokkal valószínűbb, hogy dominanciaharcnak tekintené. Olvastam pszichiáter által írt könyvet, akinek sok szociopatával volt dolga, pont erről írt, hogy nem vette őt komolyan a páciens. A szeretettel mire célzol? Azt sem tudnád egy szociopata ellen használni. Sokan szeretetben nőnek fel, mégis szocipaták "lesznek" (idézőjel, mert ugye nem lesznek, hanem azok voltak mindig). Figyelmen kívül hagyja a szeretetet, ő maga nem érez semmi ilyesmit, innentől kezdve a másik hibája, gyengesége, ha annak ilyesmi érzései vannak.
Ja, egyébként meg ha lenne módszer kezelni ezt a betegséget, akkor sem lenne túl hatékony, a szociopata nem vállalkozna magától, mert ő nem betegségnek fogja fel ezt, hanem előnynek a többiekkel szemben, kényszeríteni meg úgysem lehet, nem okoz annyira komoly károkat (kivéve ha bűnöző, de most nyilván nem egy ilyen személyről beszélünk).
Bár ez így túl általános. Nem egy vakbélműtétről van szó. Meg az, hogy "laboratóriumi" körülmények között hogyan viselkedik, és az életben... rengeteg kísértés veszi körül, pénz, az őt körülvevő emberek személyében. hogyan ismerheti fel egy szociopata, hogy valami nincs rendben vele? Amikor pont, hogy nem akar alkalmazkodni, csak látszólag.
Nem tartom magam annyira hozzáértőnek, pár éve elolvastam egy könyvet a témában.
Ezek az emberek, inkább a szélsőségesen gátlástalanokat nézve, többségében nagyon intelligensek, ami a racionális oldalt illeti, így ellensúlyozzák, hogy érzelmi téren vakon tapogatóznak, és gyakorlatilag megtanulják, mire hogyan kell reagálni, egy színészi teljesítmény, semmi több, nincs mögötte érzelem... tulajdonképpen olyan, mint egy kis gyereknél, aki még nem ismeri ezeket, és megpróbálja visszatükrözni. Ha baja van, éktelen hisztit csap. De nincs meg az a fegyvertára, amivel komolyabb kárt tudna okozni.
Ez annyira elméleti ez a gondolat, hogy nem tudom, hogyan lehetne megvalósítani. Az biztos, hogy a nála minden szempontból erősebb és kitartóbb emberek közé kéne helyezni. Megtalálni, miért lett érzéketlen. Azért képzeljük el egy kisbaba képlékeny idegrendszerét, meg egy felnőttét, akinél már mióta be vannak égve a rossz mintázatok... talán lehetetlen. Sok időbe telne, szinte be kéne zárni, mint egy drogost. Csak pont a természtéből adódóan nem valószínű, hogy önként vállalná. Vagy belemenne, a látszat kedvéért, aztán ott slisszolna ki, ahol csak tud... na és ezekhez a slisszolásokhoz kellenének éber, erős idegrendszerű pszichiáterek, akikre fel tud nézni, mert erősebbek nála. Mondjuk jó kérdés, hogy nem csak egy dominanciaharcnak tekintené ezt is? Ezért kell a szeretet, hogy igenis létezik az, hogy egy szülő erősebb, miközben egyenlő esélyeket ad a gyerekének maga mellett.
És azért biztos vannak fokozatok. Valaki úgy írta le, hogy az egyik véglet a neurotikusok, a másik a karakterzavarosak. A hétköznapi ember valahol a középtől egy kicsit a neurotikus felé helyezkedik el, ők alkotják a társadalom gerincét. De úgy is lehet értelmezni, hogy a személyiségzavarokat sorba rakva, az antiszociális személyiségzavar lenne a végén.
