Az igaz, hogy sokat számít a kettőtök közös élete, amibe eddig sok energiát toltatok. Ezt egy farokra talán nem cseréli le a nejed, pláne, hogy a fickó szellemileg sem egy wellness élmény.
Viszont azzal, hogy kettesben vannak, köztük IS kezd felépülni egy intim kapcsolat, noha sokkal kezdetlegesebb, mint a tiétek, de azért nem kéne sokáig hagyni a maga útján fejlődni a dolgot.
Szóval én nem gondolnám, hogy ez a legjobb edzés a majdani hármashoz. A pasival pl. szoktak dugás közben a hármasról beszélni ? Bemondta már neki extázis közben, hogy de jó lenne, ha ott lenne a férje is ?
A dugásról felvételt pl. csinálna a kedvedért ?
(ez persze az én privát véleményem, eszem ágában sincs mindentudónak lenni. Csak nekem ez ilyen trendet mutat.)
Miután a héten nem történik sok érdemleges esemény, megpróbálom elmagyarázni a mit és miért dilemmáját. Ugye nem vagyunk egyformák. Vannak párok - csajokra gondolok - akik elmennek a swingerbe és ha egy elfogadható, vagy még inkább vonzó farkat látnak, akkor gond nélkül beengedik magukba. Akár többet is egymás után, ha úgy adódik. Azután vannak nők, akiknek ez nem megy olyan lazán: fel kell oldódniuk, mielőtt bárkivel lefekszenek. Ez a feloldódás minálunk sem megy úgy, hogy beállít a srác, letolja a gatyáját és durr bele. Másoknál lehet, hogy ez működik - nálunk nem.
A mi esetünkben mind a nejemnek, mind az eléggé merev srácnak fel kell oldódnia, hogy hármasban is menjen a dolog. Meg nekem is el kell fogadnom, hogy amikor a hármasra kerül a sor, akkor egy meztelen pali sürög-forog körülöttünk. De az első lépés, hogy a nejem az egész dolgot felszabadultan érje meg, ne úgy csináljuk a hármast, hogy közben idegeskedünk. Ezért nincs ellenemre, hogy a sráccal kefélgessen, megszokják egy kicsit egymás közelségét.
Egyébként pedig most már minden nap szóba kerül a hármas. Szex közben is, előtte is, utána is. A kérdés már nem az, hogy a nejem belemenne-e egy ilyenbe - bár még határozott igent nem mondott, de már nem is zárkózik el a gondolattól - most az izgatja, hogyan lehet a dolgot a srácnak prezentálni az ötletet.
Végül valaki utalást tett rá, hogy azt hiszem, az egzisztenciális helyzetünk miatt nem fogom elveszíteni a feleségemet. Hogy ragaszkodik a pénzhez. Azért nem vagyunk annyira gazdagok, hogy a szekrényben halomban áll a lé. Viszont van egy kialakult életformánk, amit mindketten szeretünk, ragaszkodunk hozzá. A hármas szex ebben az életformában egy kirándulás, amit ki kell próbálni - én is kíváncsi vagyok, hogyan élvez a feleségem a sráccal, vagy közben velem is. És még az sem dőlt el, hogy a hármasban a feleségemnek kell a két palit "kiszolgálnia", vagy a két palinak kell a nejemet a mennybe vinnie.
Threesome: harmas sex (lehet 2ffi 1no es 2no 1ffi is)
Chastity: erenyov (ferfi erenyov a pornoban elterjedtebb, leginkabb a cuckold fetis hozzatartozoja (ferj szeme lattara dugja meg egy masik pasi a feleseget)
Nem alárendeltségre gondoltam, hanem simán csak izgató. (de ezt már ragozták alant)
Pl. lehet, hogy a feleségének megengedi a férj, hogy külön is jót szórakozzon (és a férj is szokott ilyet), és utána izgatja is, ahogy elmeséli. Mintha masztizott volna egy vibrátorral és beszámolna róla.
Harmincasnak igaza van abban, hogy az itt leírtak nem a dominanciáról és még kevésbé a megaláztatásról szólnak. Az, hogy "kompenzáció", vagyis, hogy a férfi is dughasson mással, fel se merül, az valóban egyensúlytanná teszi a dolgot (és mint ilyen, valamilyen szinten dom), de mivel az olvtársaknak ez teljes mértékben megfelelő és önként vállalt szerepe, így mégsem az. A megalázásra játszó cuckoldban pedig az a szerep, hogy a férfi nem akarja a dolgot, de rá van kényszerítve, hogy eltűrje, sőt, hogy végignézze, illetve egyes esetekben még megalázóbb helyzetekbe is kerül, mint például a nő tisztára nyalása. Mivel a szerep szerint a férfinak ehhez semmi kedve (még azt is el tudom képzelni, hogy tényleg), a hangsúly pont ezen a rákényszerített tűrésen, a megalázottságon van, nem pedig azon, hogy a férfinak egy nagyon izgalmas és még ő balhézik a nővel, mert nem megy el leszopni a kant.
Az itt leírtak egyértelműen nem erről szólnak, szóval nem sub és nem cuckold a megalázó értelemben.
Ott hibádzik az elméleted, hogy nem MINDENKI csinálja oda-vissza a dolgot abban a formában ahogy te leírtad. Millióegy beszámolót olvasni, hogy igenis vannak olyanok, akik élvezik, ha a feleségük félremegy, akár cuckold, akár sima megcsalás vonalon. Te meg csak a saját privát esetedből (ami nem is fedi a klasszikus cuckoldot) vonod le a következtetést. :) Két teljesen különböző dolgot hasonlítasz össze.
Nálam nincs ilyen, semmiféle megalázást nem érzek, de sokan vannak, akik igen. Statisztikák szerint főleg azok az ilyen téren élvezkedő férfiak, akik egyébként csúcs- vagy középvezető kategóriában dolgoznak.
Valamint nem kell szado-mazo körítés hozzá, hogy alárendelt és domináns játsszon a buliban. :)
Rendszeresen olvasom ezt az "alárendelt" dolgot, ha éppen valaki nincs ott, amikor a párja a cimborával kefél egyet.
Nem igazán értem, miért van ez így "beakadva"? Valakinek ez az elképzelése és azt hiszi, hogy akkor ez így is van.
Nos, ha valaki nem 1-es volt matek órákon, akkor biztosan hallott a reductio ad absurdum bizonyítási módszerről. Megpróbálom ezt most bevetni annak bizonyítására, hogy mennyire téved, aki így gondolja. Szóval logikázzunk: az én párom néha kettesben van a barátunkkal. Tehát én egy alárendeltség-érzet imádó cuckold vagyok. Ugyanakkor igaz, hogy nekem is volt már szerencsém kettesben lenni az ő tudtával csajjal. Következésképpen ő is egy alárendeltség imádó cuckold. Nade nem lehetünk egyszerre mindketten egymás alá és fölé is rendelve. Tehát a végkövetkeztetés abszurd, ebből következik, hogy a felvetés is valószinüleg az.
Szóval könyörgöm: szakadjatok már le erről az alárendeltséges megalázottságos vonalról. Ez csak síma kefélés, nem szado-mazo!
Amikor tervezgettük a párommal a hármasozást, akkor volt egy ilyen nagyobb felszabadulási hullám rajtunk, aminek a során a legapróbb részletekig beszámoltunk egymásnak a régebbi partnerekről, és hogy ki mit művelt velük. Kifejezetten izgató volt hallgatni, hogy kivel mit érzett, mit csinált vagy épp ővele mit csinált a partnere. Ezeknek a beszélgetéseknek 99%-ban az lett a vége, hogy szexeltünk egy nagyot, mert mindketten izgalomba jöttünk tőle. Kipróbáltuk azt is, hogy mi van akkor, ha szex KÖZBEN mondja a párom, hogy egy elképzelt harmadikkal éppen mit csinálna. Az is izgalmas volt.
Aztán ahogy bejött a hármas, és összebarátkoztunk a sráccal, beszélgettünk arról is, hogy nincs akadálya annak, hogy adódó lehetőség esetén akár kettesben is egymásnak essenek. Az életvitelünk alapján ez majdnem kizárt, hogy összejöjjön, de mégiscsak ott van a levegőben, és ad egy külön pikáns színezetet a dolognak. Viszont egyelőre úgy tűnik, hogy mindhármunkat a konkrét hármas felállás hoz lázba, azt szoktuk élvezni inkább.
Én is teljesen megértem, ha valakit izgat az ilyesmi is.
> Én értem, és lehet benne izgalom, hogy ha az asszony elmeséli, hogy mással mit csinált.
Igen, van ilyen. Van akit ez a fajta alárendeltség izgat. Beszélgettem már néhány ilyen sráccal, és olvastam is a témáról.
Mi is kipróbáltuk, mindkettőnknek volt benne extra izgalom. De a feleségem mégsem tudott külön elélvezni a sráccal, és én is a szexuális izgalom és a kétségbeesés között ingadoztam otthon. Szóval megértem, ha valakinek ilyenkor az izgalom az erősebb. Nekünk nem, így inkább elmentünk a hármas, és a párcsere felé.
Szerintem meg soha nem lesz ott semmi hármas,mivel sem a pasi,sem a hölgy nem akarja.Nekik ez csak így jó,eggyütt.Ne legyen igazam,de még az is előfordulhat,hogy a végén eggyütt is maradnak.Igen,megint csak magamból indulok ki,mert a leírtak alapján ugyanaz a sztori és minden ugyanúgy alakul.
A swinger is egy közös dolog, amit apa és anya együtt csinál. De ahogy tanult kollegám is írta, itt egyelőre arról van szó, hogy apu hármast akar, de anyu külön jár dugni egy olyan sráccal, aki nem akar hármast, csak anyut megcsinálni. Ez így eleve szarul kezdődik...
Én értem, és lehet benne izgalom, hogy ha az asszony elmeséli, hogy mással mit csinált. Pl. az is ilyesmi (bizonyos szempontból), mikor elmegy a házaspár swingerbe, ott különválnak, aztán utána megbeszélik a szerzett élményeket. Ez izgató tud lenni és fel tudja pörgetni köztük a szexet.
Persze baj is lehet belőle, ha egyoldalú, az egyik alárendelt szerepbe kerül, vagy elkezdődik a titkolózás. Ilyenkor fájdalmasan tud kiderülni, hogy a fantázia más, mint ami a valóság lett.
Kívánom, hogy senki ne járjon pórul, de sajnos előfordul.
Ha hármasban (is) lennének, akkor semmi. De itt arról szólnak a történetek, hogy a férj küldi a feleségét, hogy kettesben legyen a harmadikkal - hogy majd később valamikor esetleg netalán tudjanak hármasban is lenni. Ha hármast akar, akkor miért nem csinálják hármasban a kezdetektől, mire ez a nagy köntörfalazás?